Májustól ismét új időpontba kerül a Szulejmán

2017. április 18. - Jasinka Ádám

Igazán megdolgoztatják a tévéadók a török sorozatok nézőit, hiszen kevés kivételtől eltekintve nincs olyan produkció, amely ne váltott volna két évad között, vagy akár egyik hétről a másikra vetítési időpontot. A szultána kálváriájáról sokat cikkeztünk, de most egy "jó" hírről számolhatunk be a kvázi elődsorozattal kapcsolatban.

szulejmanujidopont2.jpg

Azzal, hogy véget ér A Konyhafőnök VIP, ismét átalakul az RTL Klub főműsoridős kínálata. Nem kell nagy változásra számítani, nagyjából minden marad úgy, ahogy most is van. A főzős műsor helyére május 2-tól azonban a Házasság első látásra című párkereső reality kerül, és mivel ennek az adásai rövidebbek lesznek, mint A Konyhafőnöké, ezért az utána levő sorozatok mind korábban kezdődnek majd. Így május 3-tól a Szulejmán aktuális epizódjai nem 22:35-től, hanem már 21:55-től képernyőre kerülnek.

Fotó: RTL Klub

Dominic Monaghan: Eltört már néhány csontom, megvágtam magam, de sosem múlt el a vonzalom

A Viasat Nature műsorán debütál a Lost - Eltűntek című sorozatból és A Gyűrűk Ura filmtrilógiából is ismert színész saját fejlesztésű műsorának, a vadállatokat bemutató "Dominic Monaghan és a vadak" (Wild Things with Dominic Monaghan) nevű dokumentumsorozat legújabb évada.

dominicmonaghan6.jpg

A berlini születésű, de angol nemzetiségű színész aktív környezet- és állatvédő, ezen műsorában pedig Földünk legveszélyesebb és legnehezebben megtalálható élőlényeinek nyomában jár. Megvizsgálja a veszélyesnek kikiáltott állatokról szóló mítoszokat, hiedelmeket, és kísérletet tesz arra, hogy megcáfolja azokat, méghozzá mindezt az állatok természetes élőhelyén.

A színész-műsorvezető elárulta, hogy milyen sérüléseket szerzett a forgatás során, melyik volt számára a legcsodásabb pillanat, és elmesélte, milyen állatokkal is él együtt. A Viasat Nature-ön április 24-én, este 7 órakor új évaddal folytatódó műsor házigazdájával készült interjú magyar fordítását csak itt, nálunk olvashatjátok. Dominic Monaghan magyar hangja az új évadban Sarádi Zsolt lesz.

Tovább a cikk folytatásához.

Less bele premier előtt a VIASAT3 új műsorába

Ma este fél tízkor indul a VIASAT3 vadonatúj napi realityje, a brit Ex on the Beach és az idehaza jól ismert Éden Hotel szerelemgyereke, az Exek az édenben. A paradicsomi környezetben, az indonéziai Bali szigetén forgatott párkereső műsor közel sem lesz tipikus; a játékosokhoz ugyanis nem számukra ismeretlen emberek, hanem saját exeik költöznek majd be hétről hétre. Lesz is jó néhány bonyodalom, ez szinte biztos. A Bódi Sylvi vezetésével érkező műsorról bővebb infókat itt találtok, a TOVÁBB-ra kattintva pedig megnézhettek egy részletet a ma startoló valóságshowból.

exekazedenbenreszlet1.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Felmentő ítélet (Frikjent)

Május 3-án este 9 órakor debütál a FilmBox Premiumon a Felmentő ítélet című norvég sorozat. A történet főszereplője Aksel, egy sikeres norvég üzletember, aki immáron húsz éve él Ázsiában. A szülővárosában működő legnagyobb cég azonban pénzügyi nehézségekkel küzd és Akselt kérik fel, hogy mentse meg a vállalatot a csődtől. A férfi visszatér Norvégiába, a családja viszont mit sem sejt arról, hogy Aksel anno azután hagyta el az országot, hogy elítélték majd felmentették középiskolai szerelme meggyilkolásának vádja alól. A történetet egy valós esemény inspirálta.

felmentoiteletszinkron.jpg

A Gaál Erika rendezte Felmentő ítélet magyar hangjainak névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Májustól nevet vált két magyar tévécsatorna

Míg egyes tévéadóknál idén tavasszal csak a kínálat, addig másoknál az arculat és a logók is megújulnak. Nemrég a Viasat-csatornákra érkezett pár frissítés, most pedig kiderült, hogy két magyar ismeretterjesztő tévéadó is újít, ráadásul nevet is váltanak.

A New Wave Media Grouphoz tartozó LifeNetwork és OzoneNetwork május elsejétől LifeTV és OzoneTV néven szerepel majd a tévéműsorban - írja a DTV News. A LifeTV saját gyártású műsorai továbbra is a családdal, gyermekneveléssel, testi-lelki problémákkal foglalkoznak majd, és segítenek egészségesen élni, étkezni, sportolni. Ezek mellett pedig több új reality és egy párkereső műsor is elindul majd a LifeTV-n.

lifetvozonetvnevaltozas.jpg

Az OzoneTV pedig továbbra is tartja majd magát a "zöld" irányvonalhoz, és megpróbálják saját és vásárolt tartalmaikkal felnyitni az emberek szemét, rávezetni őket a Föld értékeinek megóvására. Ezek mellett igyekeznek majd bemutatni Magyarország és a világ tájainak szépségeit, kulturális értékeit.

A LifeNetwork és az OzoneNetwork több hazai készítésű műsort is képernyőre tűzött már az évek során. A legjelentősebbek talán a Magyarország madártávlatból, melynek nemrég mutatták be a második évadát, és a Gyetván Csaba vezette Hogyan készül? Megmutatjuk!, ami lerántotta a leplet már többek között a Fornetti péksütemények vagy éppen a Chio Chips gyártásáról is.

Fotó: gyetvancsaba.blog

Heti műsorajánló (április 17-23.)

De régen volt a VIASAT3-on napi reality! Anno az Éden Hotel elképesztő sikertörténete lett a csatornának, és meg tudták vele szólítani azokat a fiatal nézőket, akik már akkor se tévéztek valami rendszeresen, manapság pedig talán készülékük se nagyon van. Érdekes lesz látni, hogy a kevert formátumú Exek az édenben hogyan teljesít majd, de az talán bizakodásra adhat okot, hogy ez a paradicsomi valóságshow stílus eddig nagyon is feküdt a tévéadónak. De persze nem csak ez lesz adásban; elindul ugyanis az új Reggeli, bemutatkozik Beren Saat új sorozata, utoljára felhúzzák a fekete vitorlát és Semirék is megkezdik vadonatúj kalandjukat. A TOVÁBB-ra kattintva megnézhetitek, mire lesz érdemes odakapcsolni.

musorajanlo_6.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 14. hét - Szulejmánt letaszították a trónról

(Az előző heti számok.) Nem is emlékszem, mikor fordult elő utoljára az, hogy ne a Szulejmán legyen a legnézettebb külföldi sorozat idehaza. A múlt héten viszont nem csak, hogy megelőzték, de mindezt egy másik török széria, a Fatmagül tette meg. Úgy látszik, az este fél tizenegyes kezdési időpont elég sok Szulejmán-rajongónál betette a kiskaput - bár még így is ez az RTL Klub legkedveltebb késő esti heti sorozata a teljes lakosság körében.

szulejmannezettseg2.jpg

A Konyhafőnök VIP érdekes módon a második adáshetére sem gyújtotta be teljesen a rakétákat, de a célközönségnél azért így is elég sokkal előzi az utána következő Éjjel-Nappal Budapestet és Barátok köztöt. A három napi saját gyártással jól felhúzta a főműsoridős számait az RTL Klub, de az elég szembetűnő, hogy a Barátok közt kezdi megsínyleni, hogy időszakosan késő estére "száműzik".

A TV2-vel kapcsolatban továbbra is csak két saját gyártásuk, A Nagy Duett és a Vigyázat, gyerekkel vagyok! kapcsán lehet sikerről beszélni. A Till Attila vezette Annyit ésszel, mint erővel mind a négy alkalommal, amikor egyszerre futottak, kikapott a Maradj talpon!-tól, ami azért baljós eredmény, mivel Gundi távozása óta inkább gyengélkedik, mintsem stagnálna a köztévés vetélkedő nézettsége. Az pedig, hogy az Önök kérték is több nézőt vonz összességében a képernyők elé, mint a premier Született szobalányok, azt hiszem többet mond ezer szónál.

A kábeles frontról ezúttal csak egy műsort emelnék ki, méghozzá A szökés premierjét, amelyet összesen 120 ezer tévéző követett figyelemmel a Prime-on. A részletes nézettségi adatokat a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében húsvétkor

Mivel idén már nagypéntek is munkaszüneti nap, így négy napos lett a húsvéti hétvége. A tévéadók ennek megfelelően alakították át a műsorrendjüket, de ahogy az lenni szokott, mindig vannak olyan rebellisek, akik kilógnak a sorból. Az viszont nem nagy meglepetés, hogy az ünnepi kínálat zömében most is a családi filmeket és az animációs mozikat jelenti. És persze, nincs hétvége Kevin Bud Spencer nélkül.

unnepikorkephusvet.jpg

Az RTL Klub hosszú távra tervez az olasz pofonosztóval, és a filmjei helyett előrántották a tévéfilmsorozatának, az Extralarge epizódjait, így elég nagy szünet után ismét lesz vasárnap délutáni fix programja a piacvezető adónak. Érdekes lesz majd látni, mire megy az első rész a TV2-n képernyőre kerülő Spencer-Hill klasszikussal, azaz mire lesz képes Bud Spencer saját maga ellen.

Ezen felül három érdekességet ajánlanék a figyelmetekbe, az egyik Bucsi Réka LOVE - Szerelem című animációs rövidfilmje, a másik az Így készült: Halálos iramban 8. című werkfilm, a harmadik pedig a húsvéthétfőn debütáló megújult ReggeliAz országos lefedettségű tévéadók húsvéti kínálatának válogatását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok megnézni.

Tovább a cikk folytatásához.

Megvannak A Konyhafőnök VIP középdöntősei

Március 27-én indult A Konyhafőnök ötödik és egyben első különleges évada, amelyben amatőrök, civilek helyett ismert hazai emberek mutatják meg főzőtudásukat. Az RTL Klub főműsoridejét felborító főzős műsor lebonyolításában most csütörtökön érkeztünk el az első fordulóponthoz, ugyanis lezárultak az előválogatók és kiderült, melyik kilenc versenyző jutott a középdöntőkbe. A TOVÁBB-ra kattintva mutatjuk a továbbjutókat.

konyhafonokvip2.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Tavaszi zsongás a Story4-en, több premier sorozat is érkezik

Legutóbb tavaly ősszel volt annyi változás a Story4-en, mint amennyi most, a nyár előtt lesz.

Április 18-án indul a Story4-en a Heartland című kanadai, családi drámasorozat itthon még nem vetített nyolcadik évada, amely viszonylag hamar ki is fut majd, hiszen napi két résszel tűzik műsorra. A 10:30-kor és 11:30-kor kezdődő epizódok egyike sem lesz ismétlés, így aki lemarad majd valamelyikről, annak nem igen lesz alkalma a tévében bepótolni. A napi vetítésnek köszönhetően pedig már május 1-jén megkezdik a kilencedik szezon sugárzását is.

story4prem3.jpg

Szintén május 1-jén, és szintén dupla résszel mutatkozik be egy másik kanadai sorozat, a Hope Klinika is. A hétköznap esténként jelentkező sorozatból azonban csak legelőször adnak majd egymás után két új epizódot. Május 2-tól a 16:55-kor kezdődő rész az előző napi ismétlése lesz, így a premier epizódokat minden hétköznap 17:55-től láthatjuk majd a Story4 műsorán. A sorozatban szereplő orvosok és nővérek különleges esetekkel foglalkoznak, lélegzetelállító műtéteket végeznek és a reménytelen helyzetekben is képesek reményt adni a betegeknek.

story4prem4.jpg

A Story4 harmadik tavaszi premierje egy kosztümös, valós eseményeken alapuló orvosos dráma, az Észak és Dél nővérei lesz. A május 6-án, szombat este 10 órakor debütáló széria története 1862 tavaszán, az elfoglalt Alexandriában található Mansion House-ban kezdődik. Az Egyesült Államok egyik legviharosabb időszakában játszódó történet a kórházban megforduló nővérek, orvosok, csempészek, északi katonák és déli lojalisták, valamint a rabszolgák életét és kaotikus világát mutatja be a polgárháború csataterén túl.

A sorozat főszereplői közt megtaláljuk többek között Mary Elizabeth Winsteadet (10 Cloverfield Lane, BrainDead), Josh Radnort (Így jártam anyátokkal), Jack Falahee-t (Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?), Tara Summerst (Boston Legal - Jogi játszmák, Zaklatók) és Gary Cole-t (A férjem védelmében, Az alelnök, Briliáns elmék) is. Az Észak és Dél nővérei című sorozat viszonylag rövid; két évadból, és összesen 12 epizódból áll.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A Story4 május 1-től életbe lépő műsorrendjét a TOVÁBB-ra kattintva tekinthetitek meg. A premiereket félkövérrel szedtük.

Tovább a cikk folytatásához.

Rekordhosszú résszel, hétvégén finálézik majd a Végtelen szerelem

Tavaly ősszel, november 24-én mutatta be a Duna a legújabb török sorozatának, a Végtelen szerelem első részét. A premier óta folyamatosan képernyőn levő szériát az elmúlt egy hónapban részről részre közel 400 ezer tévénéző követte és követi továbbra is. Hamarosan azonban elérkezik a szezonzáró epizód, amely több szempontból is különleges módon kerül adásba.

vegtelenszerelemszezonzaro.jpg

Mivel május elseje, azaz a munka ünnepe hétfői napra esik, ezért május első hetét a Végtelen szerelem friss része nélkül kezdi majd sok tévéző. Május 2-tól, azaz keddtől már visszaáll minden a megszokott kerékvágásba, azzal az egy különbséggel, hogy péntek után szombaton este is képernyőn lesz a széria. A rekordhosszú, 1 óra és 4 perces játékidejű évadfinálé május 6-án 19:30-tól lesz majd látható a Duna műsorán. Arról, hogy érkezik-e a Végtelen szerelem második évada, sajnos egyelőre még nincsenek információink.

Fotó: MTVA Filmfőszerkesztőség

Májusban indul az RTL Klub merész párkereső műsora

Tavaly ősszel jelentette be az RTL Klub, hogy elkészítik a több országban sikerrel futó egyedi párkereső műsor, a Házasság első látásra hazai verzióját. Ahogyan a műsor címe is elárulja, a játékosok számára nem a végállomás, hanem minden esemény beindítója lesz a frigy. A pszichológusok és párkapcsolati szakértők segítségével kiválasztott és párba állított emberek az oltárnál, a boldogító(?) igen kimondása előtt találkoznak majd először.

hazassagelsolatasra3.jpg

A május 2-án, A Konyhafőnök VIP fináléját követő héten, 18:55-kor induló és hétköznap esténként jelentkező műsorban négy nőt és négy férfit ismerhetünk meg, és a párkapcsolataiknak, pontosabban fogalmazva, házasságaiknak korai időszakát követhetjük majd figyelemmel. A friss házasok a nászút után összeköltöznek és egy hónapnyi együttélés után eldönthetik, külön vagy párban folytatják tovább életüket.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Újabb sikergyanús sorozat debütál a magyar HBO műsorán

Hétfőn érkezett a hír, miszerint a nyár egyik legnagyobb sorozatos dobását, a Twin Peaks visszatérését az HBO hozza el Magyarországra. Most pedig kiderült, hogy nem csak ezt az egy premiert szánják majd a legmelegebb hónapokra. A magyar HBO műsorán láthatjuk majd ugyanis Margaret Atwood bestseller regényének, A szolgálólány meséjének (The Handmaid's Tale) sorozatváltozatát.

aszolgalolanymeseje2.jpg

A disztópikus történet az egykori Amerikai Egyesült Államok helyén létrejött Gileád Köztársaság nevű totalitárius társadalomban játszódik. Az ott élőknek a fenyegető környezeti katasztrófákkal és a kvázi elnéptelenedéssel szemben is fel kell venniük a harcot, miközben a vezetők erőszakkal akarják visszaterelni az embereket a hagyományos értékek felé. A történet főszereplője Offred, aki Szolgálólányként dolgozik és egyike az utolsó termékeny nőknek, így abba a kasztba tartozik, akiket szexuális rabszolgaságra is kényszerítenek.

A szolgálólány meséje április 27-én rögtön három, magyar felirattal ellátott résszel debütál az HBO GO-n. A magyar szinkronos, és a tévés premierre azonban nyár közepéig várnunk kell, ugyanis előreláthatóan csak júliusban érkezik meg belőle a magyar nyelvű változat. A szolgálólány meséjének impozáns a szereposztása, a főszerepekben többek között Elisabeth Moss (Mad Men - Reklámőrültek), Joseph Fiennes (Szerelmes Shakespeare), Yvonne Strahovski (Chuck, Dexter), Alexis Bledel (Szívek szállodája) és Ann Dowd (A hátrahagyottak) is látható lesz.

Fotó: HBO

Két rész után késő estére pakolja új sorozatát az RTL

Az amerikai bemutató után nem sokkal, március 27-én, este 9 órakor debütált magyar szinkronnal a Cool műsorán az Időről időre című időutazós sorozat. A hétfő estére betervezett szériát azonban a mostani, április 10-én kezdődő héttől már új időpontban, vasárnap késő este találhatjuk meg. Pár hete derült ki, hogy Amerikában évad közben vették le a képernyőről a sorozatot, és az alacsony nézettség miatt egyelőre nem is mutatják be odakint a fennmaradó, már leforgatott három záró epizódot.

idorolidoremusorvaltozas.jpg

Bár idehaza maradéktalanul adásba kerülnek az Időről időre elkészült részei, nem sok jót sejtet, hogy hétfő este 9-ről vasárnap este 11 órára került át a sorozat, és a helyét a hét első napján a Cobra 11 huszadik évadának ismétlése vette át.

Fotó: Cool

Szinkronhangok: Feketelista: Megváltás (The Blacklist: Redemption)

Az AXN műsorán debütál majd idén annak a Feketelistának a spinoffja, amelyből eddig csak két évadot láthatott a magyar közönség, és melynek folytatásához lehet, hogy nem is készül magyar szinkron. Milyen érdekes, hogy annak ellenére kallódnak el még mind a mai napig sorozatok, és szakadnak meg vetítések, hogy 110-nél is több magyar nyelvű tévécsatorna fogható idehaza...

feketelistamegvaltasszinkron.jpg

A Feketelista rajongóinak talán kis vigaszt nyújthat a Megváltás alcímet kapó akciósorozat érkezése, hiszen a főszereplői közül négyen, Tom, Scottie, Nez és Solomon mind feltűntek az anyasorozatban - ki rövidebb, ki hosszabb időre. Tomot (Ryan Eggold), Elizabeth Keen egykori férjét nem hiszem, hogy be kell mutatni a rajongóknak, ellenben Scottie-t, Nezt és Solomont már kevesebben ismerhetik, mivel ők az itthon nem vetített harmadik évadban szerepeltek először.

Bár nem árt, de a Feketelista: Megváltás az anyasorozat ismerete nélkül is élvezhető, ugyanis a története egy zsoldosszervezetről szól, amit olyan megbízásokra bérelnek fel, melyekre az amerikai kormány sem mer vállalkozni. A cég és a csapat vezetője Scottie (Famke Janssen), neki dolgozik Tom, Nez és Solomon is. A széria bemutatójának pontos hazai dátumát még nem ismerjük, de a magyar változaton már gőzerővel dolgoznak, méghozzá az alapsorozat szinkronját is jegyző Aprics László vezetésével.

Azt nyugodtan állíthatom, hogy nem fogunk panaszkodni a szinkron miatt, hamarosan pedig több anyaggal is jövünk majd! De hogy kik lettek a magyar hangok? A TOVÁBB-ra kattintva megtudhatjátok.

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása