Májustól nevet vált két magyar tévécsatorna

2017. április 17. - Jasinka Ádám

Míg egyes tévéadóknál idén tavasszal csak a kínálat, addig másoknál az arculat és a logók is megújulnak. Nemrég a Viasat-csatornákra érkezett pár frissítés, most pedig kiderült, hogy két magyar ismeretterjesztő tévéadó is újít, ráadásul nevet is váltanak.

A New Wave Media Grouphoz tartozó LifeNetwork és OzoneNetwork május elsejétől LifeTV és OzoneTV néven szerepel majd a tévéműsorban - írja a DTV News. A LifeTV saját gyártású műsorai továbbra is a családdal, gyermekneveléssel, testi-lelki problémákkal foglalkoznak majd, és segítenek egészségesen élni, étkezni, sportolni. Ezek mellett pedig több új reality és egy párkereső műsor is elindul majd a LifeTV-n.

lifetvozonetvnevaltozas.jpg

Az OzoneTV pedig továbbra is tartja majd magát a "zöld" irányvonalhoz, és megpróbálják saját és vásárolt tartalmaikkal felnyitni az emberek szemét, rávezetni őket a Föld értékeinek megóvására. Ezek mellett igyekeznek majd bemutatni Magyarország és a világ tájainak szépségeit, kulturális értékeit.

A LifeNetwork és az OzoneNetwork több hazai készítésű műsort is képernyőre tűzött már az évek során. A legjelentősebbek talán a Magyarország madártávlatból, melynek nemrég mutatták be a második évadát, és a Gyetván Csaba vezette Hogyan készül? Megmutatjuk!, ami lerántotta a leplet már többek között a Fornetti péksütemények vagy éppen a Chio Chips gyártásáról is.

Fotó: gyetvancsaba.blog

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása