Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében húsvétkor

2017. április 15. - Jasinka Ádám

Mivel idén már nagypéntek is munkaszüneti nap, így négy napos lett a húsvéti hétvége. A tévéadók ennek megfelelően alakították át a műsorrendjüket, de ahogy az lenni szokott, mindig vannak olyan rebellisek, akik kilógnak a sorból. Az viszont nem nagy meglepetés, hogy az ünnepi kínálat zömében most is a családi filmeket és az animációs mozikat jelenti. És persze, nincs hétvége Kevin Bud Spencer nélkül.

unnepikorkephusvet.jpg

Az RTL Klub hosszú távra tervez az olasz pofonosztóval, és a filmjei helyett előrántották a tévéfilmsorozatának, az Extralarge epizódjait, így elég nagy szünet után ismét lesz vasárnap délutáni fix programja a piacvezető adónak. Érdekes lesz majd látni, mire megy az első rész a TV2-n képernyőre kerülő Spencer-Hill klasszikussal, azaz mire lesz képes Bud Spencer saját maga ellen.

Ezen felül három érdekességet ajánlanék a figyelmetekbe, az egyik Bucsi Réka LOVE - Szerelem című animációs rövidfilmje, a másik az Így készült: Halálos iramban 8. című werkfilm, a harmadik pedig a húsvéthétfőn debütáló megújult ReggeliAz országos lefedettségű tévéadók húsvéti kínálatának válogatását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok megnézni.

Április 16.:

Duna TV:

10:30: Húsvétvasárnapi római katolikus mise
12:00: Kapcsoljuk Rómát! - Urbi et Orbi

13:00: Megtört csontjaim is örvendeznek
14:00: Tüskevár
15:45: Abigél (3. rész)
17:00: Hogy volt!?

18:35: Miss Fisher rejtélyes esetei
19:30: Magyarország, szeretlek!
21:05: D'Artagnan lánya

Duna World:

18:50: Csaba testvér gondolatai a Nagyhéten

Petőfi TV:

21:05: Apáim története
23:10: LOVE - Szerelem

RTL Klub:

04:15: Sülve-főve

09:35: A dzsungel könyve (1967)
11:15: Winnetou - Apacsok földjén (ism.)
13:50: A maszk fia
15:50: Extralarge - Fekete és fehér

18:50: Kellékfeleség
21:25: Családi üzelmek
23:40: Java Heat - Tüzes pokol

TV2:

07:15: Barbie és a sellőkaland
08:50: Kung Fu Panda ünnepe
09:20: Égigérő fű
11:15: Ezer szó
13:15: Éjszaka a múzeumban 2.
15:25: Isten megbocsát, én nem!

18:50: A Nagy Duett
21:40: Halálos iramban: Ötödik sebesség

Április 17.:

Duna TV:

14:20: A púpus
16:30: Abigél (4. rész)

18:35: Végtelen szerelem
19:25: Az időutazó felesége
21:10: Arábiai Lawrence

Duna World:

11:15: Nem élhetek muzsikaszó nélkül

Petőfi TV:

21:30: Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le

RTL Klub:

07:15: Reggeli

10:55: A cserecsapat
13:20: Kellékfeleség (ism.)
15:45: A Macskanő

18:55: Gorilla bácsi
21:10: Az utolsó boszorkányvadász
23:20: Fejjel a falnak

TV2:

00:15: Így készült: Halálos iramban 8.

09:00: Tom és Jerry - A diótörő varázsa
10:00: Csillagpor
12:25: A Pál utcai fiúk
14:45: Transformers 3.

18:50: Jégkorszak - Húsvéti küldetés
19:10: Nanny McPhee - A varázsdada
21:15: Az ördög Pradát visel
23:40: Gettómilliomos

Fotó: TV2

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása