Nyerő Páros - A legőszintébb sztárvetélkedő

2016. augusztus 30. - Jasinka Ádám

 Ilyen az, amikor egy a leírások, különféle sajtóközlemények és még az előzetesek alapján sem túl érdekesnek tűnő műsor okozza az év eddigi legnagyobb meglepetését. A Nyerő Párostól nem vártam semmit, nem is tudtam sem térben, sem időben elhelyezni ezt a formátumot, és csak annyit sikerült előzetesen felépítenem magamban, hogy ez egyfajta "kis költségvetésű", dzsungel nélküli Celeb vagyok, ments ki innen! lesz - és látva az első részt, nem tévedtem akkorát.

nyeroparosprem5.png

 A Nyerő Párosban ugyanis a fentebb említett műsorhoz hasonlóan ismert emberek (és párjaik) játszanak, teszik saját idegeiket, képességeiket és persze párkapcsolatukat próbára, valamint igyekeznek szembenézni fóbiáikkal, különféle félelmeikkel. Az első rész meglepően hosszú, reklámok nélkül 1 óra és tíz perc volt, ami alapján sok jóra nem számíthattunk, hiszen az a napi műsor, aminek egy összefoglalója sokkalta hosszabb, mint egy átlagos sorozatepizód, hosszabb távon - pláne három héten keresztül - inkább lesz fárasztó, mint szórakoztató.

nyeroparosprem1.png

 Az első részt nézve viszont meg sem fordult a fejemben az, hogy mikor lesz már vége és csak párszor, kíváncsiságból néztem rá az órára, hogy hol is tartunk. A bemutatkozó epizódban felvezették a játékosokat, mindenki megkapta a maga pár perces kisfilmjét - amiben azon felül, hogy megnézhettük, ki milyen lakásban/házban, milyen környéken és milyen "luxusban" él - megtudhattunk pár személyesebb, mondhatni bulvárosabb érdekességet az ismert sztárokról és kedveseikről. Ezzel el is ment fél óra, de meglepő módon a beköltözést egy percig nem éreztem unalmasnak, vagy vontatottnak és nem is szerettem volna gyorsan túlesni rajta. Az pedig külön pozitívum, hogy nem a sokat használt arcokat tolta bele az RTL a műsorba. A TOVÁBB mögött folytatom.

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak A szultána című sorozat magyar hangjai

 A Szulejmán sikere tagadhatatlan és talán kissé érthetetlen is, bár a 2013-as premier óta azért hozzászoktunk már annyira a szultán szériájának szemtelen sikeréhez, hogy éppen az lenne a meglepő, ha nem néznék átlagosan több mint hétszázezren még a nyári hónapokban sem. Nem is ért sokként tehát, hogy a TV2 lecsapott a sokak által a Szulejmán folytatásának kikiáltott, de annak története után több száz évvel, teljesen más szereplőgárdával, de ugyanazon díszletek között játszódó kosztümös szériára, A szultánára.

szultanaszinkron.jpg

 A Kösem szultánát, az Oszmán Birodalom egyik leghíresebb és legbefolyásosabb asszonyát a középpontba állító széria szeptember 13-án, kevésbé előkelő időpontban, kedd este tíz órakor debütál és talán nem bűn, ha kicsit drukkolok azért, hogy a TV2 őszi főműsoridejének egyetlen (!) heti, premier import sorozata ne bukjon meg már a bemutatkozásával. Ahogy az pedig lenni szokott, a szinkron "mindent meg fog tenni" a sikerért, hiszen ismét parádés szereposztást hallgathatunk majd. A szultána magyar változatát a TV2-nek most a Gotham-et is rendező Kertész Andrea jegyzi, a fő(bb) szereplőkre pedig úgy sikerült hangokat választania, hogy nincs (vagy csak érintőlegesen) van átfedés a Szulejmánnal - és azt hiszem, ez nem kis eredmény.

 A főszereplőt alakító Beren Saat-ot a Tiltott szerelem után most is Vágó Bernadett szinkronizálja, a szultánt, I. Ahmet-et megformáló Ekin Koç pedig Szatory Dávid hangján szól majd a magyar nézőkhöz. Az állandó szereplők magyar hangjai között megtaláljuk például Kovács Nórát, Nyírő Beát, Kocsis Juditot, Nagy Ervint, Kárpáti Leventét és Bozsó Pétert is. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Érkezik Kösem, a szultána

 Idén év elején derült ki, hogy a TV2 tűzi képernyőre a Szulejmán-sorozat hagyatékát (és díszleteit) továbbörökítő szériát. A szultána főszereplője az a Kösem, akit Hürrem mellett az Oszmán Birodalom egyik legbefolyásosabb és legerősebb asszonyaként tartanak számon. A sorozat címszereplőjét a Tiltott szerelemből is ismert Beren Saat alakítja, és mivel a szappanos történeteknél kimondottan szempont a hangpárosok megtartása, így A szultánában is Vágó Bernadett szinkronizálja majd a török színésznőt.

 A harminc részes történet magyarul több epizódból fog állni, így siker esetén vélhetően hosszú időre meghatározza majd a TV2 kedd estéit. A szultána ugyanis szeptember 13-án, kedd este tíz órakor debütál a Star Academy felvezetésévél. Azt pedig csak érdekességképpen teszem hozzá, hogy a második évadban, mely az első fináléja után hat évvel játszódik, Kösemet az a Nurgül Yeşilçay alakítja majd, akit jelenleg a Megtört szívekben Pápai Erika hangjával Gülserenként láthatunk. A széria magyar változata kapcsán hamarosan több érdekességgel is szolgálunk majd számotokra.

aszultana.JPG

Tovább a cikk folytatásához.

A lehető legjobb helyet kapja Kevin Spacey

 Már egy ideje lehetett azt tudni, hogy a Netflix egyik talán legismertebb saját gyártása, a kritikusok által - nem érdemtelenül - piedesztálra emelt House of Cards a magyar tévéképernyőkön is bemutatkozik. Ugyan az AXN Now-n (és talán egy vagy két streames oldalon) már látható volt magyarul az első szezon, de ezeknek a nézettsége és elérése töredéke a tévét nézők számának, ezért csak kevesen hallhatták a főszereplőt alakító Kevin Spacey-t magyarul, Epres Attila hangján szólni ebben a szériában. Most azonban, köszönhetően Desmond Wallace szemfülességének, kiderült hogy a Kártyavár a lehető legjobb időpontban kerül bemutatásra.

kartyavarpremier.jpg

 A Michael Dobbs regényéből, valamint az abból forgatott brit minisorozat alapján készült amerikai Kártyavár főhőse egy abszolút nem pozitív figura, mondhatni egy antihős, aki mindenkin és mindenen képes átgázolni. A Kevin Spacey által játszott Frank Underwood egy önző és törtető kongresszusi képviselő, aki az elnökválasztás után várja a korábban neki beígért külügyminiszteri széket. A frissen megválasztott elnök azonban nem őt jelöli ki a posztra. Frank pedig úgy érzi, hogy átverték és ezért olyan kitervelt bosszúhadjáratot indít, amely során nem válogat az eszközökben.

 A sorozat első részének hazai tévés premierje szeptember 18-án, vasárnap este lesz a Magyarország, szeretlek! után, amelynek bár nem kis ellenszéllel (a Sztárban sztárral) kell majd megküzdenie, de mégis ez tűnik a legjobb és legnézettebb műsorhelynek a Duna képernyőjén. Ennél talán csak az lett volna szerencsésebb, ha hétfő esténként, a roppant nézett Kékfény után került volna adásba. Azzal viszont, hogy a vasárnapot választották, a Dunának így elég színes lesz a felhozatala a hét utolsó napján, hiszen fél héttől egy Agatha Christie-adaptációt is élvezhetnek majd a nézők. A Kártyavár pedig nem egyőszi kaland lesz, hiszen az első évada után érkezik majd a második és a harmadik is, ami pedig a pláne, hogy közvetlenül a részek után, az M5-ön eredeti hanggal, magyar felirattal is megnézhetőek lesznek majd az epizódok.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: MTVA Filmfőszerkesztőség

Távozik a TV2 népszerű képernyőse

 Az idén, de lehet hogy már tavaly felröppentek pletykák arról, hogy a TV2 egyik alap emberének számító, a kezdet kezdete óta a tévéadónál dolgozó egyik képernyős, név szerint Németh Lajos nyugdíjba vonul. A hírt akkor cáfolták, ám most hivatalos közleményben jelentette be a tévécsatorna, hogy a TV2-nél annak indulása, azaz 1997. október 4-e óta dolgozó és szinte folyamatosan, csak kisebb megszakításokkal képernyőn levő meteorológus távozik, a helyét pedig a sokáig a köztévén szereplő Reisz András veszi át. A palóc tájszólásáról is ismert és kedvelt fiatal meteorológust nem csak az időjárás jelentésekből, hanem a Fábry című műsorból is ismerhetjük, hiszen több évadon keresztül ő volt a show hangja.

nemethlajos.jpg

Forrás: TV2

Ott folytatják, ahol abbahagyták - Így kezdődik a Titkok és hazugságok második évada

 Az Amerikai Egyesült Államokban elég ritkán fordul elő az, hogy egy onnan nézve külföldinek mondott sorozat adásba kerüljön valamelyik kereskedelmi tévécsatornán. Erre egyfelől nincsenek rászorulva, hiszen évente annyi saját gyártású szériát tűznek képernyőre, hogy hely és pénz se nagyon lenne talán külföldi produkciókra, arról pedig nem is beszélve, hogy a nem amerikai sorozatok nem az amerikai nézők szokásainak (elvárásainak?) megfelelően épülnek fel. Emiatt láthatjuk elég gyakran azt, hogy ha egy német, egy latin-amerikai, vagy egy skandináv széria hatalmas sikert fut be, akkor abból elkészül az amerikai - nézőkre szabott - helyi verzió is.

teh3.jpg

 Így járt például a Forbrydelsen (The Killing), a Broadchurch (Gracepoint), a Bron/Broen (The Bridge) és az ominózus, címben is szereplő Titkok és hazugságok is. Ahogy pedig az egy remake-nél lenni szokott, nem csak a történet változhat meg egy kicsit, hanem a karakterek egymáshoz fűződő viszonya is alakulhat, nem ritkán nemet is válthat egy-egy figura, vagy pusztán eltűnhet, és a helyét új szereplő veheti át. Aki látta az eredetit, az ritkán szokott elismerően nyilatkozni a feldolgozásról, aki pedig az újjal ismerkedett meg először, nem gyakran fanyalodik rá a többségében európai alapokra. Persze a remake-ek gyártása nem csak a tengerentúlon, hanem hazánkban is divat, elég csak példaként felhozni az HBO sorozatfelhozatalát, vagy az RTL Klub-os Válótársakat.

 A Titkok és hazugságok első szezonja kerek, lezárt történetet mutat be, amelynek végén az írók ugyan résnyire nyitva hagynak pár ajtót, mégsem éreztem feltétlenül azt a finálé után, hogy be kellene nyitnom rajtuk, hiszen megkaptam szinte minden kérdésemre a választ és olyan komplex élményként hatott, hogy nem szerettem volna semmivel sem elrontani. A sorozat azonban talán nem várt sikert hozott az azt vetítő amerikai tévéadónak, és mint tudjuk, az aranytojást tojó tyúkot nem szabad és nem is szokták levágni, így kis gondolkodási idő után bejelentették, hogy folytatják a szériát, méghozzá egy új családdal, egy új gyilkossági üggyel, de most már Cornell (Juliette Lewis) nyomozó figurájára építkezve. A készítők ezzel a lépéssel ingoványos talajra léptek, hiszen eddig ott volt a kezükben az ausztrál fonál, amit mivel teljesen föl is gombolyítottak, segédvezető nélkül kellett ismét tíz résznyi történetet összehozniuk.

 A kedvcsinálót a TOVÁBB mögött folytatom minimális spoilerekkel.

Tovább a cikk folytatásához.

Hoppá! Kiderült, ki vezeti majd a megújult Activity-t

 Nem is olyan régen derült ki, hogy a TV2 - gondolom látva az RTL-es Gyertek át szombat este! sikerét - feltámasztja régi klasszikus, celebes vetélkedőjét, az Activity-t. Habár a műsor formátuma szerintem egy kis ráncfelvarrás után még a mai tévés viszonyok között is megállná a helyét, a tévéadó nem az anno Szulák Andreával sikeresen futó verziót porolja le, hanem az Extrém Activity-re keresztelt formátumot mutatja majd be ősszel, amely lényegében egy felpörgetett, sokkal izgalmasabb változata az eredetinek.

 Amikor az első hírek felröppentek a műsor visszatéréséről, akkor kiderült az is, hogy Szulák Andrea nem tudja vállalni a műsor új részeit, és egészen mostanáig kellett várnunk arra, hogy kiderüljön, Liptai Claudia lesz majd az Extrém Activity házigazdája. Azt, hogy a műsor mikor és melyik TV2-s adón tér vissza, egyelőre még nem tudni.

liptaiclaudiaextremeactivity1.jpg

A kép forrása: TV2

Ők lesznek a Scream Queens - Gyilkos történet című sorozat magyar hangjai

 A Scream Queens készítője, Ryan Murphy elég színes portfóliót épített ki magának az elmúlt években; ő volt az egyik alkotója a zenés dramedy Glee-nek, az ő nevéhez fűződik az Egy rém fura család című szitkom, az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy és az Amerikai Horror Story, amely idén kezdi meg hátborzongató hatodik évadát. Ehhez a listához pedig tavaly ősszel csatlakozott egy olyan tinisorozat, amelybe Murphy szinte mindegyik korábbi munkájából került valamicske. A Scream Queens emiatt egyszerre lett komikus, félelmetes, túlzottan giccses-színes, a klasszikus horrorok előtt tisztelgő és azokat kifigurázó széria.

 Nem véletlenül kapta a rágógumihorror jelzőt, amely annak ellenére riaszthat el sokakat, hogy nem csak ez a stílus képviselteti magát, de remekül leírja, hogy mire is kell számítani, a pilotban például egy percig komolyan nem vehető sorozattól. A Scream Queens - Gyilkos történet lesz a TV2 Csoport egyik új adójának, a Prime-nak az első újdonsága a Zoo - Állati ösztön és a Gotham mellett.

 A széria magyar változatát Zákányi Balázs rendezi, az Amerikai Horror Storyban is játszó Emma Roberts és a Glee-ben is szereplő Lea Michele pedig újfent megkapta korábbi magyar hangját, azaz Bogdányi Titanillával és Molnár Ilonával hallhatjuk majd őket. Jamie Lee Curtis - aki a történet helyszínül játszódó egyetem dékánját alakítja - megannyi film és többek között például az NCIS után ismét Kovács Nóra hangján szól majd. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

screamqueensszinkron.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Visszatér Don Matteo

 A Don Matteo legutóbbi, kilencedik szezonja tavaly augusztus 10-én finálézott a Dunán, azaz több mint egy éve nem láthattak belőle új részt magyar nyelven a hazai rajongók, azonban még így sem lehet sok okunk a panaszra, mivel a sorozat - az első három és a hetedik szezonját leszámítva - két-három évente jelentkezik csak újabb évfolyammal. A tizenhat éve képernyőn levő széria legfrissebb epizódjai A hegyi doktor ismétléseit váltják majd szeptember 5-től, és minden hétköznap este a Maradj talpon! előtt lesznek láthatóak. Ami pedig a magyar hangokat illeti, Terence Hill játékát továbbra is Ujréti László orgánumával élvezhetjük.

donmatteopremier.jpg

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: MTVA Filmfőszerkesztőség

Itt vannak a Gotham című sorozat magyar hangjai

 A Gotham - és ezt talán nem is túlzás kijelenteni - az a sorozat, amelynek hazai bemutatóját a legtöbb sorozatjunkie várta. Manapság ugyan el vagyunk látva jobbnál jobb, és frissebbnél frissebb premierekkel, de azért még így is sok nagy adósság "nincs kifizetve". Azzal viszont, hogy szeptember elejétől a bűnös város előéletébe is bepillantást nyerhetünk magyar szinkronnal, kétségtelenül egy nagy számlát rendeztek a hazai tévéadók.

gothamszinkron.jpg

 A Batman-mozikból megismert James Gordont középpontba állító széria nem pusztán egyszerű, hétköznapi krimi lesz. A Rómát és A mentalistát is jegyző Bruno Heller ugyanis ebben a sorozatban igazán kiélhette "sötét vágyait" és a kritikák, illetve a rajongói visszajelzések alapján nagyon ügyesen bánt a hírhedt gonosztevőkkel - akik egytől egyig felvonulnak majd - és az őket megformáló elég neves színészekkel. Aki egy sötét tónusú, bűnesetekkel, komor hangulattal átitatott, talán a Tim Burtonös Batman-eket megidéző élményre vágyik, az ne hagyja ki (magyarul sem) a széria szeptember 8-i bemutatkozását.

 A Gotham magyar változatát az idén engem a 11.22.63. szinkronjával minden szinten lenyűgöző Kertész Andrea rendezi, és bár nem szép dolog egy embert kiemelni a névsorból, de az Elveszett ereklyék fosztogatói óta (amelynek magyar változatát szintén Kertész Andrea jegyzi) imádom Radó Denise-t, és most, végre, újra újdonságban hallhatjuk. Hallelujah! Az pedig ezek után számomra csak hab a tortán, hogy a női vonalat többek között Györgyi Anna és Bognár Gyöngyvér erősíti majd, míg a férfi főszereplőket például Zámbori Soma, Besenczi Árpád és Kőszegi Ákos hangján hallhatjuk szólni. Pusztán a szereposztást elolvasva nem is tudom, mikor vártam már így azt, hogy hallhassak egy magyar változatot. A Gotham magyar hangjainak és stábtagjainak névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lesznek a Zoo - Állati ösztön című sorozat magyar hangjai

 A Zoo - Állati ösztön című thriller két szálon és két helyszínen játszódik. Az egyik főszereplő Jackson Oz zoológus, aki abból él, hogy szafarikat vezet Afrikában barátjával, Abrahammal. Az élete mondhatjuk, hogy zavartalanul telik mindaddig, amíg egyik nap furcsa, állatoktól származó támadások nyomaira nem lesz figyelmes. A másik történetszál Los Angelesben játszódik, ahol egy amerikai újságíró, Jamie Campbell és egy állatorvosi kórboncnok, Mitch Morgan az afrikaihoz hasonló rendellenes állati viselkedést fedeznek fel. A két szál és a két főszereplőcsapat ezen a pontos össze is ér, és kiderül, hogy ez nem pusztán véletlen, hanem az állatok fellázadtak az emberiség ellen.

 A James Patterson és Michael Ledwidge azonos című regénye alapján készült széria hazai premierje a TV2 Csoporthoz tartozó Prime nevű adón lesz szeptember 7-én este tíz órakor, és a szezon ebben az idősávban is kerül majd képernyőre. Az afrikai szál főhősét James Wolk alakítja, akit láthattunk már többek között Robin Williams mellett az Eszementek (The Crazy Ones) című komédiában, és jó hír, hogy most is Szabó Máté lesz a magyar hangja. Az amerikai vonal legismertebb színészének, Billy Burke-nek - aki a patológust alakítja - pedig szintén olyan magyar orgánuma lesz, akivel hallhattuk már, ugyanis a Revoution-ös Varga Gábort szólaltatja meg. A Zoo - Állati ösztön magyar változatát Bartucz Attila rendezi.

zooszinkron.jpg

 A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 33. hét - Idén kisebbet pukkant a tűzijáték

 A tavalyi év után idén is csak a Duna TV-n (és a Duna Worldön) lehetett tévén keresztül élőben követni az augusztus 20-i tűzijátékot, amely hagyományosan az ünnepnap, de talán még az adott hét legnézettebb produkciója is. Az idei közvetítés azonban jócskán elmaradt az előző évihez képest, és ez bizony a nézettségén is meglátszott - bár sok köze azért nem lehetett ennek ahhoz, hogy a 2015-ösnél alacsonyabb eredményeket szállítson. A mostani tűzijáték nem érte el az egymilliós nézőszámot, és a célközönség körében is meglehetősen gyengén teljesített, ha a korábbi évihez hasonlítjuk, de ezek a számok a mostani Dunán még így is több mint fényesen csillogtak.

tuzijateknezettseg16.jpg

Tűzijáték:
2015: 1 034 164 (25.4%), 18-49: 262 803 (18.8%)
2016: 848 239 (23%), 18-49: 153 688 (12,8%)

 Az ünnepi durrogtatás a teljes lakosság körébe a második helyre volt elég a heti toplistában, míg a célközönség körében csak a tizenharmadik pozíciót tudta megszerezni. A Dunának azonban voltak az előző héten szerintem sikeresebb műsorai is, bár tény, hogy furcsa egy a sávját nyerő, a toplista élmezőnyében végző műsorról, mint sikertelenségről beszélni.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy szerintem orbitálisan nagy meglepetésre a Tövismadarak magasabb nézettségre volt képes, mint az előtte ugyanebben a sávban futó premier széria, a Szerelemben, háborúban. A Duna nézői körében tudom, hogy erős a nosztalgia iránti vágy, és a régi klasszikusokra még én is ráfanyalodom egyszer-egyszer, de ez a mostani "magas" nézettség számomra a semmiből jött. Ezért is sajnálom annyira, hogy a pénteken debütált Agatha Raisin széria, és annak felvezető tévéfilmje nem élvezhette a Tövismadarak áldásos hatását, hiszen az pont előző nap, csütörtökön finálézott. Így egy dokumentumfilm után került adásba Agatha, és ahogyan az sejthető is volt, elképesztően alacsony számokkal mutatkozott be.

 A dupla részekkel adásban levő A fátyolos hölgy a múltkori megingása után újból erőre kapott és az aznapi második részével verte a TV2-t a teljes lakosság körében, ami egészen elképesztő; egyrészt azért, mert stabil nézőtábora van ennek az olasz sorozatnak, másrészt mert a TV2-t ilyen könnyű megverni a főműsoridőben. A Tövismadarak négyből háromszor elkapta az Édes Élet Holiday-t, amely bár nem hoz szörnyen rosszul, de szerintem nem ilyen eredményeket vártak tőle, és talán ennek fényében nem is meglepő döntés, hogy még a múltkor a SuperTV2-re tették át ezt a produkciót.

 Az RTL Klubról azért írok kevesebbet, mivel nem sok érdekesség történik náluk; a Barátok közt továbbra is legyőzhetetlen, az Éjjel-Nappal Budapest jól tartja magát, és a Híradót is nehéz megingatni. A Szulejmán ugyan most kicsit megzuhant, de így is impozáns a teljesítménye, ellentétben a Csúcsformában című premier szériával, amely úgy tűnik, hogy már a bemutatkozásakor elhasalt, ami már csak azért sem jó hír, mivel sorban ez a harmadik új sorozata az RTL Klubnak, amely ha nem is bukik meg az első részével, de megmutatja, hogy nem igazán erre van igénye a nézőknek.

 Kábelfronton annyi érdekesség történt, hogy most már mind a teljes lakosság, mind a célközönség toplistájában legyőzte a Mozi+ az RTL-es filmadót, méghozzá elég fölényesen. A 18-49 évesek körében 10:2 az arány a Mozi+ javára, míg a négy évesnél idősebbek körében négy filmet delegált a toplistára a TV2-s adó, és csak kettőt a Film+. A sorozatok között mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél a Szulejmán lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket - bennük az olimpia harmadik hetének toplistájával - a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Ezekkel a műsorokkal indul a TV2 új adója, a Prime

 A Prime lesz a TV2 Csoport azon tévécsatornája, amelyen a sorozatoké lesz a főszerep, és bár a többi adóra is jut majd premier külföldi tartalom, elsősorban a Prime fogja a drámákra és komédiákra vágyó nézők igényeit kielégíteni. A nemrég kiadott sajtóközlemény szerint tele lesz jobbnál jobb szériákkal ez az új kábelcsatorna, azonban elnézve, hogy mivel is kedveskedik majd a nézőknek az első adáshetén, nem igazán tűnik többnek egyszerű ismétlőadónál. Itt kell azonban megjegyeznem azt - és figyelmeztetnem magam - hogy a sokak által az egekig magasztalt amerikai kábelcsatornák egy jelentős része szintén ismétel, és nem adnak napi 24 órában premiereket - szóval ne legyen ez elvárás a magyar adók felé sem.

primeosz.jpeg

 Ettől függetlenül azonban picit csalódtam a Prime-ban, mert bár elhozza a Gotham-et (éljen!), a Scream Queens-t és a Zoo-t, a nap többi részében olyan szériákat nézhetnek majd a tévézők, amik nem csak, hogy a TV2-n, de még jó pár másik tévéadón is képernyőre kerültek - és talán futnak még a mai napig is. Így lehet bármennyire klasszikus a Bűbájos boszorkák vagy a Gyilkos számok, annyiszor adták őket mostanában, hogy nem igazán van hírértékük. Ellenben A dadusnak, amit elég régóta nem láttam már sehol, sokkal jobban örülök, bár nagy az esély rá, hogy ezt fogják majd talán a legkevesebben nézni.

 A Prime-on szeptemberben hétfőnként és péntekenként este filmek lesznek láthatóak, így indulásának napján, szeptember 5-én, este kilenckor Az útvesztő kerül először adásba. Az ismétlésekből álló délutáni kínálat része lesz a Shark - Törvényszéki ragadozó, az RTL2-n is futó Nyomtalanul, az NCIS: Los Angeles, a Doktor House, éjszakánként pedig láthatják majd a tévézők például a Magánnyomozók ismétléseit, valamint több olyan széria epizódjait is, amelyek a korábbi TV2-s adókon már képernyőre kerültek. A TOVÁBB-ra kattintva megnézhetitek, milyen sorozatokból is fog állni a Prime műsorrendje.

Tovább a cikk folytatásához.

Megújulva, életmód csatornaként tér vissza a TV2 kábeladója

 A TV2 Csoportnál idén nyáron magas fordulatszámra kapcsoltak, és nem hagynak kábelfronton semmit sem érintetlenül. Már nézhetjük is a PRO4 helyén létrejött Mozi+ nevű adót, augusztus 29-től a frissített SuperTV2-n követhetjük majd figyelemmel a Jóban Rosszbant, és már arról is lehullt a lepel, hogy a FEM3 mostani formájában megszűnik, és egy remélhetőleg a külföldi sorozatokra nagy hangsúlyt fektető Prime érkezik a helyére szeptember 5-től. Azonban sem a férfiak, sem pedig a hölgyek nem maradnak saját TV2-s adó nélkül, ugyanis előbbieknek a Spíler TV, utóbbiaknak pedig a FEM3 nyújthat majd bizonyos szinten kikapcsolódást.

 Nem, nem olvastátok rosszul, a FEM3 tényleg megszűnik, csak megújulva, életmód csatornaként vissza is tér. A TV2-nél még a kábeles ráncfelvarrás kezdetén Joy TV-ként szerettek volna egy a női közönségre szabott adót létrehozni, de vélhetően a hasonló nevű magazin miatt, ezt a névötletet elvetették, és mivel az eddig is többnyire a hölgyek ízlését kiszolgáló FEM3 egy jól bevált márka, ezért ehhez nyúltak vissza. A szeptember 5-én induló új FEM3 lesz az Izaura TV és a Zenebutik mellett a harmadik ingyenesen fogható TV2-s kábelcsatorna a MinDig TV-nél, amely megtalálható lesz még a UPC Digital Gold csomagjában is.

fem3megujulas.jpg

 A megújult FEM3-on is állandó elem lesz a hétköznap délelőttönként jelentkező FEM3 Café, amit a már rutinosnak számító Czippán Anett és Berki Krisztián mellett Mádai Vivien, Polyák Lilla, Stohl Luca és Kinter Oszkár vezet majd. A tévéadó egyik új műsora a Várkonyi Andrea vezette Micsoda nők! című ízig-vérig nőknek szóló talkshow lesz, amelyben különböző karakterű hölgyek vitatják majd meg hétről-hétre azokat a témákat, amelyek a leginkább a beszédtéma részét képezik a médiában, a közösségi oldalakon, vagy éppen a szépségszalonokban.

 Új műsorral tér vissza a szintén rutinos TV2-s Joshi Bharat is, méghozzá a frappáns címet kapó Joshi, a legjobb baráttal. Vadonatúj műsorában baráti őszinteséggel beszélget majd sztárvendégeivel munkáról, családról, szerelemről és sok más, érdekes témáról. A Joshi, a legjobb barát vendége lesz többek között Galambos Lajos, Vitray Tamás és Bodrogi Gyula is. A saját gyártások mellett pedig számos külföldi tartalom is várja majd a nézőket életmód, divat, barkács és az egészség világából. A megújult és zöldről rózsaszínre váltó FEM3 hangja továbbra is Németh Borbála lesz.

Forrás: TV2

Napi közel három óra saját gyártás ősszel a TV2-n

 A Duna TV, az RTL Klub (és a Story4 és az AXN) után lássuk, hogy a harmadik, országosan fogható nagy tévéadó, a TV2 mivel is készül a legfontosabb tévés időszakra, az őszi szezonra. Azt a korábbi bejelentések alapján tudhattuk, hogy érkezik egy vadonatúj tehetségkutató, a napi, realityszerű adásfolyammal megbolondított Star Academy, hogy visszatér új részekkel mind az Ezek megőrültek!, mind a Drágám, add az életed!, valamint hogy idén sem marad el a Sztárban sztár, illetve hogy több mint tíz év után elköltözik a főadóról a "második számú" napi szappanopera, a Jóban Rosszban.

 Amiatt, hogy a Csillagvirág Klinika életét mostantól kizárólag a SuperTV2-n élvezhetik majd a nézők, a TV2-n felszabadult közel 40 percnyi műsoridő, ami kapcsán először az fordult meg a fejemben, hogy így, ha jönnek is napi, saját gyártások, biztosan több idő jut majd a heti szériákra. Tévedtem. A TV2 ugyanis az RTL Klub taktikáját követi ősztől, ami röviden annyit tesz, hogy "kevés" saját produkciót tűznek képernyőre, de azok hattól este tízig kitöltik a főműsoridőt. Ez persze nem meglepő lépés, hiszen a naponta változó kínálat nem tud egyenletes nézettséget szállítani.

tv2osz3.jpg

 Abból a szempontból viszont rossz irány, hogy a főadókon amúgy is egyre kisebb számban jelen levő heti produktumok száma még inkább redukálódik, vagy éjszakára szorul. A TV2-n jelenleg legfrissebb szezonja végén jár az NCIS, amely idehaza szeptember 15-én fog finálézni, és ezt csak azért hangsúlyozom ki, mivel az Amerikai Egyesült Államokban szeptember 20-án este érkezik az új, szám szerint tizennegyedik etap, azaz a magyar vetítés - ha csak rövid időre is - de beéri a tengerentúli sugárzást.  A TV2 őszi kínálatának további részleteit a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása