Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében augusztus 20-án

2016. augusztus 19. - Jasinka Ádám

 A tavalyi augusztus 20-i tévés kínálat talán azért volt egy fokkal jobb, mert képernyőre került olyan magyar film is, amit addig csak mozikban vetítettek. Idén azonban ilyesfajta premierre az országos adóktól nem számíthatunk, ellenben nézhetjük a már hagyományossá vált élő közvetítéseket akár a zászlófelvonásról, akár a Debreceni Virágkarneválról, de idén is lesz Budavári Palotakoncert, tévében sugárzott Szent Jobb körmenet és persze Tűzijáték is.

 Az ünnepi durrogtatás tavaly több mint egymillió tévézőt vonzott a képernyők elé, és nem csodálkoznék, ha ennyien idén is lecsüccsennének a Duna elé - akár a rakparton, akár a nappaliban. A két országos kereskedelmi adó filmekkel szórakoztatja majd az arra vágyókat, és ahogyan munkaszüneti vagy ünnepnapokon az lenni szokott, előkerülnek a raktárból a családi vígjátékok, animációs filmek és az akciómozik is. A kisebbek Maci Lacival és Garfield-dal tarthatnak majd, a felnőttek pedig "kénytelenek" beérni ismétlésekkel, hiszen az Avatar és a Még drágább az életed! lesz a 'gusztus 20-i sláger. Az országosan elérhető tévéadók augusztus 20-i és 21-i kínálatát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok megnézni.

macilaciaug20.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lesznek A holnap legendái című sorozat magyar hangjai

 Amilyen sokat kellett várnunk arra, hogy Barry Allen és kis csapata megérkezzen Magyarországra, most olyan gyorsan jönnek vele a társai, a többi szuperhősös széria. A Flash - A Villám eddig elkészült két szezonja ráadásul egymás után, szünet nélkül került képernyőre, és még a válótársaként behozott Supergirl előtt sem hagyták pihenni a nézőket, egyből kínáltak nekik alternatívát. Ha pedig ez még nem lenne elég szuper, a VIASAT6-ra augusztus 24-től megérkezik a negyedik DC-s széria Oliver Queenék univerzumából, A holnap legendái.

aholnaplegendaiszinkron.jpg

 A holnap legendái főszereplője Rip Hunter, az Időmester, aki azért, hogy megállítsa a halhatatlan gonoszt, Vandal Savage-ot célja, azaz a totális káosz elérésében, visszautazik az időben, a mi jelenünkbe és egy csapatnyi válogatott hőssel és antihőssel szövetkezik azért, hogy szembeszállhasson Vandallal. A sorozatban szerepelni fog jó pár olyan karakter (mint például Fagy kapitány és Hőhullám), akiket A holnap legendái előtt már láthattunk vendégszereplőként például a Flash - A Villámban. Ennek megfelelően nekik már van szinkronhangjuk, de sok új karakter is érkezik, akikhez Aprics László választotta ki a magyar megfelelőt.

 Az talán nem volt kérdés, hogy a Flash után Wentworth Miller itt is Hevér Gábor hangján szól majd, valamint hogy Dominic Purcell ismételten megkapja László Zsolt orgánumát. A többségében eddig még tévében nem debütált karaktereket is impozáns színészcsapat szinkronizálja majd. A sorozatveteránnak is mondható Victor Garbernek Kőszegi Ákos kölcsönzi a hangját, míg a Broadchurch-ből megismert Arthur Darvill-nek Makranczi Zalán. A hölgyek táborát pedig Nemes Takách Kata, Bogdányi Titanilla és Balogh Anikó erősíti. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

A nagy durranásra még várnunk kell - ezeket nézzük az ősz elején az RTL Klubon (frissítve!)

 A Duna TV mellett az RTL Klub az a tévéadó, amelynek kissé kiszámítható volt az ősze, és bár a Nyerő Párossal megleptek, a főműsoridő felépítésével, és a heti sorozatok összetételével most nem tudtak újat mutatni - talán nincs is rá szükségük. Az RTL délutánja továbbra sem lesz izgalmas és vélhetően igazán nézett sem, ellenben a főműsoridő már roppant érdekesnek ígérkezik, bár attól, hogy ötből három, majd pedig később négy széria premier epizódjai is csak este tíz után kerülnek adásba, nem feltétlenül tapsolok örömömben.

rtlklubosz2.jpg

 Ahogyan tavasszal, vagy éppen nyáron, úgy ősszel sem foglalkozik annyira a délutáni sávokkal az RTL, ezzel pedig újabb tévés idényben engedik át a gyeplőt a TV2-nek, akik mondanom sem kell, élnek a lehetőséggel. A Glee negyedik szezonja a napi vetítés miatt viszonylag hamar kifutna, azonban a tévéadónál - gyaníthatóan a gyenge nézettség miatt - úgy döntöttek, hogy a 16. rész után leveszik képernyőről a szériát, a helyét pedig a Döglött akták ismétlése veszi át augusztus 29-től.

 A Nyerő Páros miatt a Fókusz a Híradó elé költözik, emiatt pedig minden délutáni produkció kicsivel előbb kezdődik majd, viszont továbbra is adásban marad az Isten áldjon, Esperanza! és a Story Extra is. A napi hírműsort követi majd az új, celebes vetélkedő, melynek Sebestyén Balázs lesz a házigazdája, szintúgy, mint a szeptember harmadikán, azaz szombat este debütáló Kicsi Óriásoknak is. A hét részes tehetségmutató műsor lesz tehát az RTL Klub első showműsora az őszi szezonban, és nem lesz egyszerű dolga, mivel a Star Academy-vel kell majd megküzdenie.

rtlklubosz1.jpg

 A Nyerő Páros augusztus 29-től nem csak a délutáni, hanem az esti kínálatot is befolyásolja, hiszen miatta mind az Éjjel-Nappal Budapest, mind a Barátok közt későbbre csúszik, így a sorozatsáv nem 21:30-kor, hanem 22:00 után kezdődik csak. Hétfőnként a Dr. Csont ismétlései lesznek egyelőre láthatóak, de nemsokára érkezik majd a széria utolsó előtti, azaz 11. etapja. Keddenként a Castle-ből szintén az utolsó előtti felvonás, a hetedik szezon kerül képernyőre, szerdánként továbbra is Szulejmán, csütörtökön a CSI: Miami helyszínelők, péntekenként pedig a Csúcsformában lesz látható. A késő esti műsorsávokba pedig idén is visszatér, méghozzá szeptember elejétől a XXI. század és a Házon kívül, amelyek új adásait a megszokott időben - előbbiét kedd, utóbbiét szerda esténként - láthatják majd a nézők.

 FRISSÍTVE! Az RTL Klub őszi kínálatának eleje tehát így alakul, de tudjuk, hogy érkezik majd A konyhafőnök immáron a negyedik szezonjával, ami azért nem kis teljesítmény. Visszatér ősszel a Showder Klub, melynek premier részei továbbra is az RTL2 lesznek láthatóak, és csak az ismétlés kerül adásba az RTL Klubon. Vélhetően novembertől folytatódik a Keresem a családom és a Válótársak is, valamint érkezik az X-Faktor és a Gyertek át szombat este! új szezonja is, de hogy ezek mikor is debütálnak, arról egyelőre még nem tudni semmi konkrétumot. A Cobra 11 le nem adott részei és az új szezon, valamint az Odaát 8. etapja a tervek szerint jövő év elején kerül majd képernyőre. Az RTL Klub ősz eleji kínálatának kivonatát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak az Agatha Raisin című sorozat magyar hangjai

 A Duna TV tűzi műsorára idehaza az M.C. Beaton magyarul is megjelent Agatha Raisin-regényei alapján készült brit tévésorozat felvezető tévéfilmjét, és magát a szériát is. Előbbi, azaz a kvázi "pilot" augusztus 19-én, míg a tényleges első epizód rá egy hétre, 26-án este mutatkozik be a köztévé főadóján. Aki esetleg nézi a Dunát, vagy böngészi a honlapját, az már belefuthatott az Agatha Raisin ajánlójába, amely pár hangot - köztük a főszereplőjét - már leleplezett.

agatharaisin.jpg

 A sorozat főszereplője, ahogyan a címből is kiderül Agatha Raisin, aki célratörő reklámügynök volt, saját céggel és londoni exisztenciával. Az egyik nap azonban fogta magát és eladta a cégét, felszámolta nagyvárosi életét és leköltözött a festői angliai kisvárosba, Cotswordsba. A vágyott idilli élet azonban rettentően unalmasnak bizonyult, ezért Agatha benevezett a helyi pitesütő versenyre és bonyodalmakon keresztül, de megindult "nyomozói" pályafutása. A széria magyar változatát a Dunának elég sok sorozatszinkront rendező Ambrus Zsuzsa jegyzi és bár én szinte mindig ájuldozni szoktam a szereposztásokat látva, most különösen azt érzem, hogy ez egy nagyon jó "hangú" kis sorozat lesz.

 A címszereplőt Györgyi Anna szinkronizálja, aki idén a Gyilkosság Reykjavíkban című szériában is elképesztőt nyújtott és szerintem ebben, a kissé kotnyelesnek tűnő figurában sem fog csalódást okozni. Akin viszont első pillanatban megakadt a szemem, az Szabó Sipos Barnabás volt, hiszen volt időszak, amikor abszolút nem hallhattuk, nem hogy sorozatban, de filmben sem, most viszont elvállalt egy telenovellát és egy másik brit krimit is, szóval visszatért, és ennek csak örülni lehet. A magyar hangok és a stáb névsorát, valamint a bemutatkozó tévéfilm történetének leírását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Sorozatpremierek szeptembertől az AXN-en

 Nem csak az országos adók, hanem a kábelcsatornák is gőzerővel készülnek az őszi szezonra, és ahogyan a nagyok, a "kicsik" sem várják meg az iskolakezdést, és már augusztus közepétől elkezdik feljebb tekerni a fordulatszámot. A VIASAT és a Story4 újdonságai után lássuk, hogy milyen premiereket hoz el nekünk az AXN már a nyár végén és az ősz kezdetén.

 A legelső újdonság a Gyilkos elmék új spinoffja, a Túl minden határon lesz, mely augusztus 24-én este kilenc órakor mutatkozik be hazánkban. A széria egy különleges egység munkáját követi nyomon, mely olyan bűnesetekre szakosodott, melyeknél amerikai polgárokat az országhatáron kívül ér valamiféle atrocitás. A csapat vezetőjét a CSI: New York-i helyszínelőkből is megismert Gary Sinise alakítja. A másik augusztus végi újdonság a Titkok és hazugságok második évfolyama lesz, mely a főszereplőnőt megformáló Juliette Lewis kivételével teljesen új színészgárdát kapott. Az augusztus 28-án vasárnap estétől látható szezonhoz, ahogyan az előzőhöz is, készültek webepizódok, melyeket az AXN Playeren magyar nyelven lehet majd megtekinteni.

axnsherlock.jpg

 A harmadik újdonság az előzőhöz hasonlóan szintén évadpremier lesz. Az NCIS: New Orleans második etapja szeptember 1-jén, este kilenckor dupla résszel mutatkozik be az AXN-en és továbbra is Scott Bakula főszereplésével érkeznek a különleges zenei hangulattal átitatott heti, tengerészeti esetek. Az NCIS premierjét követő héten hétfőn, azaz szeptember 5-én este kilenckor mutatkozik be magyarul a BBC-n idén év elején adásba került Sherlock-különkiadás, A szörnyű menyasszony. A negyedik szezont megelőző tévéfilmben Sherlock és Watson a 19. századi Londonban nyomoznak egy olyan gyilkos után, aki látszólag a sírból tért vissza.

axnquantico.jpg

 Szeptember 6-án, 21:00-kor szintén dupla epizóddal debütál az amerikai ABC tavalyi újdonsága, a Quantico. A sorozat két idősíkban játszódva mutatja be egy New York-i terrortámadás történetét. A múltban azt láthatjuk, ahogy az FBI kiképzőakadémiájára, Quanticoba megérkeznek az újoncok és megkezdik tanulmányaikat, a jelenben pedig az egyik "tanoncot", a bollywoodi szupersztár, Priyanka Chopra által játszott Alex Parrisht követhetjük nyomon, aki menekülni kényszerül, mivel őt vádolják meg a támadás kitervelésével.

 A premierek sorát az amerikai Zaklatók zárja, melyben a két főszereplő detektív a legkülönfélébb zaklatási ügyekben kell, hogy nyomozzon. A szériát a Sikoly-filmeket, valamint sok más mellett például a Gyilkos hajsza című sorozatot is kitaláló Kevin Williamson jegyezte, és azért a múlt idő, mivel csak egy évad készült belőle. A Zaklatók hazai premierje szeptember hetedikén, a Gyilkos elmék: Túl minden határon aktuális epizódja után lesz este tíz órakor, azaz két, hasonló stílusú szériát kínál majd szerdánként nézőinek az AXN-n.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: AXN

Lehullt a lepel; ők az idei Sztárban sztár versenyzői

 A TV2-re immáron negyedjére tér vissza a Sztárban sztár, amely "egyszerű", péntek esti showműsorból igazi halálcsillaggá avanzsált, és úgy nyerte meg a tavalyi évet a maga kétmilliós nézettségével, hogy senki a közelébe sem tudott érni. Nem is csoda tehát, hogy menten bekérték az új szezont, amely szeptember 11-én, a jól megszokott vasárnap esti időpontjában kezdi majd meg a nézők szórakoztatását. Az új évad versenyzői közül pár nevet már augusztus elején kiszivárogtattak, a teljes névsor bejelentésére azonban mindez idáig várnunk kellett.

 A Sztárban sztár eddigi három szezonja elég sok magyar énekest elfogyasztott, ezért is volt különösen érdekes téma, kiket is szerződtetnek majd az új évfolyamra. A negyedik évadban a hölgyek között megtaláljuk Kozma Orsit, Nagy Adrit, Muri Enikőt, Radics Gigit, Polyák Lillát és Király Lindát, a férfiak mezőnyét pedig Kefir, Homonnay Zsolt, Kocsis Tibor, Mészáros Árpád Zsolt, Vásáry André és Veréb Tamás erősíti. A zsűriben Liptai Claudia, Bereczki Zoltán, Majoros Péter "Majka" és Hajós András foglal majd helyet, a műsorvezető pedig ismételten Till Attila lesz.

sztarbansztar_1.jpg

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: TV2

Ők lettek az Apja, fia, unokája című sorozat magyar hangjai (frissítve!)

 A FOX mutatta be idehaza múlt pénteken a John Stamos és Josh Peck főszereplésével készült, sajnos csak egy évadot megélt komédiát, a magyar keresztségben az Apja, fia, unokája címet kapó Grandfathered-öt. A sorozat főszereplője Jimmy, a karizmatikus étterem-tulajdonos, aki megrögzött agglegény és roppant népszerű a nők körében. Kiegyensúlyozott és jól megszokott élete azonban egyik nap a feje tetejére áll, mivel kiderül, hogy van egy felnőtt fia, aki igazi, esetlen kocka, és semmiben sem hasonlít rá. Ha ez pedig nem lett volna elég sokk Jimmy számára, nem csak apa, hanem rögtön nagypapa is lett, mivel fiának, Geraldnak van egy két éves lánya.

apjafiaunokajaszinkron.jpg

 A főszereplőt, azaz Jimmyt alakító John Stamost Görög László szinkronizálja, és bár A családban is hallhatjuk, valamint vélhetően a Sherlock különkiadásban is ő szólaltatja majd meg Watson doktort, nagyon örülök, hogy újra sorozatszinkronokon dolgozik, és hogy komédiában kapott főszerepet, mert őszintén hiányzott már a hangja. A Jimmy fiát játszó Josh Peck a fiatalabbak számára ismerős lehet a Drake és Josh című tinisorozatból, és jó hír lehet a számukra, hogy a színészt most is Baráth István szólaltatja meg magyarul.

 Az ismert sorozatosok sorát még folytathatjuk, hiszen az a Paget Brewster is szerepel a szériában, aki nagyon sok évadot lehúzott a Gyilkos elmékben, így neki is van egy kvázi "bejáratott" hangja. Nála azonban lesz változás, és nem F. Nagy Erikával, hanem Kisfalvi Krisztinával hallhatjuk majd a színésznőt, az ajánló alapján azonban nem lehet szerintem okunk a panaszra egyik hangpárost illetően sem. A magyar hangok és a stáb FRISSÍTETT névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Kisfalvi Krisztina: Az új kihívások átlendítenek a holtponton

 A VIASAT3 augusztus 16-án este kilenc órai kezdettel mutatja be magyar szinkronnal a Superman unokatestvéréről, Supergirlről szóló tévésorozat első két részét. Ennek apropóján volt szerencsém ellátogatni az évadzáró epizódok szinkronfelvételére az SDI Media Hungary-be, ahol a Flash - A Villámhoz hasonlóan ismét Aprics László fogadott a rendezői székben. A Supergirl kapcsán érdemes a Puliwood-ra is ellátogatnotok, hiszen számos érdekességet megtudhattok a sorozattal kapcsolatban, valamint további interjúkat is olvashattok.

kisfalvik2.jpg

 Kisfalvi Krisztinával, aki a szériában sokak kedvenc karakterének, Catnek és az őt alakító Calista Flockhartnak kölcsönzi a hangját, a szinkronfelvétel után volt alkalmam - és hatalmas szerencsém - beszélgetni. Felsorolni is sok, mi mindenben hallhattuk és hallhatjuk idén a színésznőt, hiszen amellett, hogy viszi tovább a megkezdett szerepeit és sorozatait, rengeteg új szériában is felcsendül(t) különösen szép hangja - nem egyszer főszereplőként. Az év elején például Ash mellett aprította az élő halottakat, majd Csuja Imre partnereként lett a Szívünk csücske, ezt követően vette komolyabbra a figurát a The Night Managerben és a Mammonban, hogy aztán a Mindörökkében még inkább beleszeressek a hangjába.

 Kisfalvi Krisztinával szinkronos pályafutásának kezdetéről, az emlékezetes munkáiról és kedvelt színésznőiről, valamit arról is beszélgettünk, hogy milyen gyakran utasít vissza szinkronos megkeresést, hogy mennyire megterhelő is az, ha sokat szinkronizál az ember, ezeken felül pedig szóba került még az is, mi a "teendő" akkor, amikor a magyar hang és a színész eltávolodik egymástól, valamint hogy mennyire nem egyszerű éhesen csinálni Nigella főzőműsorait. Az interjút a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 32. hét - Megéri kihagyni a nyári szünetet

 Az RTL Klubnál jól döntöttek, hogy idén sem küldték nyári pihenőre egyik napi saját gyártásukat sem. Az Éjjel-Nappal Budapest és a Barátok közt ugyanis szinte zavartalanul tudja nyerni a műsorsávját és míg a konkurencia szenved - még házon belül is! - addig ők vígan élvezik a meleg napsugarakat, miközben lábukat a nézettségük keltette hullámok nyaldossák. Ugyan már tavaly is bejött ez a taktika, és nagyon idén sincs ez másképp, én azért kételkedem abban, hogy ez hosszabb távon is megérni mind a produkciók, mind a tévéadó szempontjából.

ejjelnappalbudapestnezettseg.jpg

 A Barátok közt tavaly nyári számait nem lehet az ideiekkel összevetni, hiszen most az olimpiai is az ellenfelei között van, ami bár takaréklángon ég, nem elhanyagolható rivális. Az viszont tisztán látszik, hogy ismét csökkentek a nézettségek, és nem csak az RTL Klubnál és TV2-nél, hanem a Duna TV-nél is, mely elég halvány nyarat zár a tavalyi fergeteges eredményeihez képest. A Szerelemben, háborúban nem érte el A hegyi doktor - Újra rendel szintjét, de a végére azért rendesen összekapta magát, és úgy tűnik, hogy ezt az utat járja majd a helyére hozott antikvitás, a Tövismadarak is, melynél hektikusabb nézettséget szállító szériát keveset látni.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Tövismadarak hatalmas meglepetésre képes volt megverni az Édes Élet Holiday-t, és nem csak egyszer, hanem rögtön háromszor is, azaz a kettejük párharcát - eggyel ugyan - de a Duna ódon sorozata nyerte. Az angol történet ráadásul úgy csinálta mindezt, hogy egyik nap csak 290 ezren figyelték, másnap viszont már több mint 370 ezren, ami egy napi műsornál súrolja az érthetetlenség határát.

 Továbblépve ezen ki kell emelnem, hogy mennyire rosszul teljesített a Dr. Csont ismétlése és a Valótársak újrázása is. A Keresem a családom már egyszer leadott epizódjai váltásaként csütörtök este a CSI: Miami helyszínelők csatornapremier részei kerülnek képernyőre az RTL Klubon, és hasonlóan a Tövismadarakhoz, ez a széria is tudott meglepetéssel szolgálni. Horatio ugyanis levette a napszemüvegét, Gibbs ügynök vállára tette a kezét és szépen elmagyarázta neki, ki is idehaza a jani. Ha már a janiknál tartunk, ejtsünk pár szót a janicsárokat vezető Szulejmánról is, aki szintén szerényebb nyarat könyvelhet el, mint tavaly, de továbbra sem kérdés, hogy a magyar nézők mely szériáért vannak igazán oda.

 A kábelcsatornák kapcsán annyit emelnék csak ki, hogy a Mozi+ látványosan sokat erősödött és bár egy-egy filmjének nézettsége nem olyan erős, az mindenképpen beszédes, hogy a teljes lakosság toplistájában 4:4-et hozott a Film+ ellen, míg a célközönségnél 9:4-re el is verte az RTL-es moziadót. A sorozatok között a teljes lakosságban és a célközönség körében is a Szulejmán lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket - bennük az olimpia második hetének toplistájával - a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak Az utolsó remény című sorozat magyar hangjai

 A VIASAT6-on kerül bemutatásra augusztus 30-án - a tévéadótól mondhatni megszokott módon - dupla résszel Az utolsó remény (The Last Ship) című sorozat, amelyben a Föld népességét egy rejtélyes és halálos vírus nagyon rövid idő alatt megtizedelte. A főszereplő, Tom Chandler kapitány és a USS Nathan James hadihajó legénységét a járvány kitörése előtt az Északi-sarkra vezényelték két civil tudóssal a fedélzeten, hogy a helyi élővilágot tanulmányozzák. Amikor azonban orosz fegyveresek támadják meg őket, kiderül, hogy valójában a vírus ellenszerét mentek kutatni, nem pedig madarakat nézegetni.

azutolsoremenyszinkron.JPEG

 A kapitány és hajója hazafelé tartva szembesül azzal, hogy a vírus tényleg rövid idő alatt kifordította magából az egykoron otthonuknak hívott országot és az már csak árnyéka régi valójának. Így a tudósok számára a USS Nathan James, azaz Chandler kapitány hadihajója a legbiztonságosabb hely, hogy kifejleszthessék a vírus ellenszerét. A dolgok azonban, ahogy arra számítani is lehet, nem mennek majd olyan könnyen.

 A széria magyar változatát a VIASAT-nak mostanában elképesztően sokat dolgozó Aprics László rendezi. A főszereplőt, A Grace klinikát is megjárt Eric Dane-t Széles Tamás orgánumával hallhatjuk majd, míg az egyik tudóst alakító Rhona Mitrát Bognár Gyöngyvér, a másikat megformáló Sam Spruellt pedig Pavletits Béla fogja megszólaltatni magyarul. A hajó legénységében hallhatjuk majd többek között Tarr Juditot, Czvetkó Sándort, Kálid Artúrt és Markovics Tamást is. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Spanyol és koreai dráma, brit krimi és egy régen várt sorozat ősszel a Dunán

 A Duna TV lesz az a tévéadó idén, amely a leghamarabb kezdi meg az őszi szezont, és már augusztus utolsó előtti hetében átalakítják a délutáni és főműsoridős kínálatukat, visszahozzák a saját gyártású produkcióik nagy részét és bemutatnak jó pár újdonságot is. Augusztus 22-től kezdődően újra potyognak majd a játékosok Gundel Takács Gábor vetélkedőjében, megint kézbe veszik a Ridikült és új női csapatkapitánnyal kiegészülve szerethetjük tovább Magyarországot. Ezek mellett pedig láthatunk majd brit, spanyol, francia, olasz, mexikói és amerikai sorozatpremiereket is.

 A hétköznap délutáni kínálatban nem sok változás lesz, bár az tagadhatatlan, hogy a nyári műsorok közül kikerül az Erdészház Falkenauban, valamint a Doc Martin ismétlése is. Ez egy kissé meglepő, hiszen a német családi dráma annak ellenére hozott nagyon szép nézettséget, hogy délutánonként, a legkevésbé nézett műsorsávok egyikében volt képernyőn. A főműsoridő más terep, de megnéztem volna, mit tud ez a sorozat, ha kiemelt helyet kap a műsorrácson.

dunaosze4.jpg

 A kora délutáni Család-barát ismétléseket leveszik a képernyőről, mivel augusztus 22-től a megszokott helyén, 10:20-as kezdéssel lesznek láthatóak az új epizódok. Ennek következményeként a Halálbiztos diagnózis egy órával hamarabb kezd, a helyére pedig egy koreai dráma, A palota ékköve érkezik, melyet egy premier telenovella, a mexikói Elfeledett szerelem követ augusztus 30-tól. Charly helye változatlan lesz ősszel és - sajnos - abban sincs meglepetés, hogy a Ridikül a Híradó előtt, azaz bejáratott sávjában tér vissza. A műsor tavaszi számai katasztrofálisak voltak, reméltem hogy alakít valamit az MTVA, de úgy tűnik, a nézettség valóban nem olyan mérvadó szempont számukra.

 A főműsoridőben továbbra is látható lesz A hegyi doktor ismétlése, bár nem sokáig, ugyanis szeptember 5-től visszatér Don Matteo, méghozzá az idén adásba került tizedik szezonjával. A német és aztán az olasz sorozat után nem egy újabb széria, hanem a Maradj talpon! új évadja következik, de az igazán érdekes az esti kínálat lesz, hiszen ide érkezik a premierek és a saját gyártások zöme. Hétfőnként nagy valószínűséggel nem bontják meg a Kékfény-Hawaii Five-0 párost, keddre viszont bejön augusztus 30-tól A fátyolos hölgy váltásaként az Önök kérték mögé egy újabb dráma, a Velvet Divatház, amely az 1960-as évek Spanyolországába kalauzolja el a nézőket, ahol a címben is szereplő divatház örököse beleszeret egy egyszerű varrónőbe, a családja pedig megpróbálja a fiút minden eszközzel "kijózanítani" ebből a szerelemből.

dunaosze1.jpg

 Szerdánként adásban marad ősszel is a Szabadság tér '56, ahogyan óraműpontossággal érkezik csütörtök esténként egymást váltva A Bagi Nacsa Show és a Fábry újabb szezonja. Péntekre egyelőre még nem showműsor, hanem egy krimisorozat kerül, méghozzá a magyarul is megjelent Agatha Raisin-regények alapján készült azonos című széria. Az augusztus 19-én tévéfilmmel induló brit sorozat mögött egy ideig, pontosabban hat rész erejéig a német Tetthely kerül ismételten képernyőre.

 A hétvégi kínálatban sem lesz sok változás; továbbra is vetít majd a Duna régi magyar klasszikusokat, sem a Gasztroangyal, sem a Hogy volt?! nem cseréli le jól megszokott délután öt órai kezdési időpontját, ahogyan a SzerencseSzombat és az augusztus 28-tól az új csapatkapitánnyal visszatérő Magyarország, szeretlek! sem töri meg a több éves hagyományt és nem vált idősávot. Vasárnap azonban két érdekesség is lesz. Az egyik, hogy a sokáig a főműsoridőben futó - és nagyon jó nézettséget elérő - Columbo a hét utolsó napján kora délután lesz majd csak látható, méghozzá ismétlésekkel.

dunaosze2.jpg

 A másik pedig, hogy a Magyarország, szeretlek! elé az Agatha Christie regényeiből készült Tommy és Tuppence forró nyomon című krimit hozza be a Duna szeptember 4-ei kezdéssel. Nagyon érdekes lesz, hogy vajon terem-e babér a köztévének hétvégente ekkora kereskedelmi ellenszélben, már csak azért is, mert nagy valószínűséggel vasárnap este lesz majd mind a Csak színház és más semmi, mind Egynyári kaland második évadának premierje is. Előbbi sanszos, hogy idén ősz végén, vagy tél elején elindul, míg utóbbira 2017-ig várnunk kell. Ahogyan egyelőre még arra is, hogy megtudjuk pontosan mikor és hánykor is mutatkozik be magyar nyelven a Kevin Spacey főszereplésével készült politikai dráma, a Kártyavár és mikor rendel újra Hans Sigl, azaz A hegyi doktor.

A Duna TV őszi műsorrendjének kivonatát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Ismert tévés lesz Harsányi Levente új partnere

 A Magyarország, szeretlek! a köztévé 2011-es megújulása óta az MTVA egyik meghatározó saját gyártása, amelynek ugyan voltak az ideinél és főként a tavaly őszinél jobb szezonjai is, de ha nincs ellene képernyőn kereskedelmi adón showműsor, akkor a vasárnap esték egyik királyának számít. A több mint öt évig Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő nevével fémjelzett produkció életében idén állt be éles váltás, és került a csapatkapitányi pozícióba Tatár Csilla és Harsányi Levente. Ősszel pedig újból változtat a műsor, és nem csak, hogy új embert láthatunk majd a piros csapat élén, hanem frissül is a játékfelhozatal.

 Nemrég derült ki, hogy Tatár Csilla kiszáll a műsorból, hogy kisgyermekével többet tudjon foglalkozni, és hogy kellőképpen felkészülhessen majd A Dal 2017-re, melynek a tavalyihoz hasonlóan szintén ő lesz az egyik házigazdája. A Dunánál pedig megindult a casting és most hozta le a Bors, hogy az augusztus 28-án visszatérő Magyarország, szeretlek! új csapatkapitánya az a Kraszkó Zita lesz, aki nem csak a köztévé nézőinek, hanem Harsányi Leventének sem ismeretlen, hiszen vele vezeti idén párban a Balatoni Nyár című műsort.

magyarorszagszeretlekujcsk.png

A képek forrása: hirado.hu, lajkmagazin.hu

Ők lesznek az Éld az életem! című sorozat magyar hangjai

 Az Izaura TV negyedik új produkciója az augusztus 15-én bemutatkozó, majd hétköznap délutánonként jelentkező Éld az életem! című telenovella lesz, melynek főszereplőjét (főszereplőit) alakító Eugenio Sillert a latin-amerikai produkciók rajongói szerintem már nagyon jól ismernek. A mexikói színésztől eddig a legtöbb sorozatot a TV2 hozta el, szám szerint hármat (Csoda Manhattanben, Az én bűnöm, Emlékezz, Reina!) és most bemutatják a legfrissebb szériáját, az Éld az életem!-et is. A 2015 őszén indult, majd idén tavasszal véget érő telenovella 120 epizódból áll, és mivel ezek nem "török" hosszúságúak, ezért nem is várható, hogy idehaza esetleg több részre bontva kerülnének adásba.

eldazeletemszinkron.jpg

 Az Éld az életem! főszereplője egy testvérpár, akik nem csak azt nem tudják, hogy van egy fivérük, hanem hogy ők maguk bizony ikrek. Ha ez még nem lenne elég, miután gyerekkorukban elszakították őket egymástól, mindkettejük élete elég máshogy alakult. Leonardo gazdag és cégvezető lett, míg Pedro szegényesen él, és nem céget, hanem a családja pinata boltját irányítja a helyi piacon. A testvérpár útjai azonban felnőtt korukra keresztezik egymást, és egy véletlen baleset következményeként összecserélik őket; Leonardo elfelejt mindent, Pedro pedig olyan helyzetbe csöppen, amiről addig nem is álmodhatott.

 A két főszereplőt alakító Eugenio Sillert immáron negyedjére is Dévai Balázs szólaltatja meg magyarul, a két meghatározó női karaktert pedig Bogdányi Titanilla és Vadász Bea fogja szinkronizálni. A magyar változatot a több telenovellát is rendező, nem mellékesen sokat is szinkronizáló Molnár Ilona rendezi. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni (és felhívnám a figyelmeteket a legvagányabb karakternévre, Terminatorra is).

Tovább a cikk folytatásához.

Alapszereplőt rúgtak ki a Gyilkos elmékből

 Az amerikai tévés piac - de talán egyik országé - sem tolerálja az erőszakot, még a legkisebb mértékben sem. A legnézettebb tengerentúli tévéadó, a CBS nem első ízben kénytelen szankcionálni, azonban ilyen messze talán most először mentek. A Gyilkos elmék állandó szereplőjét, Hotchner ügynököt már 12 éve alakító, anno a Dharma és Greg-ben is játszó Thomas Gibson a minap belerúgott a széria egyik producerébe a karakterét illető kreatív nézeteltérések miatt, és nem kellett sokat várni ahhoz, hogy megszülessen a gyártó stúdió ítélete: Gibsont elbocsájtották.

 Akik követik a tévés híreket azok emlékezhetnek, hogy hasonlóan járt a Top Gear műsorvezetője, Jeremy Clarkson is, és régebben a CSI: A helyszínelőkben szereplő George Eads is - bár őt csak részekre tiltották el. A stúdió később közli, hogyan is írják ki a történetből Aaron Hotchnert, akitől - és magyar hangjától, Lux Ádámtól - sajnos búcsút kell venniük a rajongóknak.

thomasgibsonkirugas.jpg

A kép forrása: criminalmindsroundtable.blogspot.com

Szinkroninfó: Újabb Agatha Christie-adaptáció érkezik magyarul (frissítve!)

 A Duna TV őszének kínálatáról és premierjeiről hamarosan részletesebben is beszámolunk majd, ezzel a hírrel viszont nem igazán szerettem volna sokáig várni; a Tíz kicsi katona után idén ugyanis újabb sorozat érkezik a krimi királynőjének tollából, ezúttal viszont nem kábelre, hanem országos adóra. A hat részes Tommy és Tuppence forró nyomon (Partners in Crime) főszereplője a címben is szereplő Beresford házaspár, akik már a széria első részével nyakig belecsöppennek egy hidegháborús kémhistóriába és Agatha Christie-től megszokott módon, külsősként segítik a rendőrség munkáját.

 A sorozat premierje szeptember 4-én lesz a Duna TV-n, a két főszereplőt, Jessica Raine-t és David Walliamst Kiss Virág és Szabó Sipos Barnabás szólaltatja majd meg, mellettük pedig hallhatjuk még James Fleet hangjaként Forgács Gábort, valamint Renácz Zoltánt, aki Matthew Steer-nek kölcsönzi a hangját. A magyar szöveget Barabás Orsolya és Gáspár Bence írja, a szinkront pedig Kiss Virág rendezi.

tommyestuppenceszinkron.jpg

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: search.live.com

süti beállítások módosítása