Ezekkel a sorozatokkal indul az Izaura TV

2016. augusztus 01. - Jasinka Ádám

 A TV2 már bejelentett új adói közül valamiért az Izaura TV első adáshetének műsorát vártam a leginkább, és talán emiatt, a felfokozott kíváncsiságom miatt érzem kissé csalódásnak ezt a felhozatalt. Azonban érdemes belegondolni abba, hogy ezeket a műsorokat elsőre javarészt nem sok ember fogja látni, hiszen a MinDig TV ingyenes adói között lesz csak elérhető, és lehet hogy most tévedek, de szerintem a nagy hármasnál (Telekom-UPC-Digi) nem lesz az indulásakor fogható az Izaura. Emiatt nem is meglepő annyira, hogy az első adáshéten, és várhatóan a rákövetkezőkön sem lesz tele premierrel a TV2 Csoport legújabb adója.

izauratvindulas.jpg

 Már csak azért sem, mert nem érné meg éjjel-nappal újdonságot sugározni, de ez egy másik kérdés. Ami egyből szembetűnik az Izaura TV műsorrendjével kapcsolatban, hogy a főműsoridőben nem lesz premier. Ebből egyrészt arra is lehet következtetni, hogy nem szeretnének nézőket elvenni a TV2-től és a Prime-tól (ami általános szórakoztató adó lesz), másfelől az is közrejátszhat, hogy az Izaura TV célközönségét adó nézők este, késő este pedig pláne, már alszanak, vagy aludni térnek. Így viszont a TV2 délután, a napi szappanos tartalmainak csinál házon belül konkurenciát.

 Az augusztus 14-én bemutatkozó három sorozatból kettő, a Veronica, a rabszolgák megmentője és A fekete özvegy napi lesz, és egyedül Az éjszaka királynője marad hétvégente adásban. A késő délutáni premierek sorát erősíti majd az Éld az életem! (¿Quién es quién?), amely augusztus 15-én, 16:35-kor mutatkozik be az Izaurán. Ezeken felül látható lesz majd a Vad Angyal, a Maricruz, A Macska, A gonosz álarca, a Rabok és szeretők, valamint egy koreai sorozat, A királyi ház titkai is. Illetve sokak nagy örömére visszatér a Kuzey Güney - Tűz és víz, napi vetítéssel, hétköznap esténként. Az első szezont pedig követi is majd a második, de az új részekre kicsit még várni kell.

 Az Izaura TV műsorrendjét a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok megnézni.

Hétköznap:

08:20: Maricruz
09:30: A gonosz álarca
10:40: Éld az életem! (ism.)
11:55: Rabok és szeretők (ism.)
13:00: A királyi ház titkai
14:25: Vad Angyal
15:30: A fekete özvegy
16:35: Éld az életem!
17:50: Victoria, a rabszolgák megmentője
18:55: Rabok és szeretők
20:00: Kuzey Güney - Tűz és víz
21:20: Vad Angyal (ism.)
22:20: A királyi ház titkai (ism.)
23:45: Victoria, a rabszolgák megmentője (ism.)
00:50: Éld az életem! (ism.)
02:00-08:20: Ismétlések

Hétvége:

10:20: Maricruz
11:25: A Macska
14:40: Ismétlések
20:00: Az éjszaka királynője
21:20-10:20: Ismétlések

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: o3medya.com

Ha érdekelnek a magyar nyelven adott török sorozatok, lájkolj minket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brmbolec 2016.08.02. 13:23:07

hatalmas értéket képvisel ez az új TV csatorna....

kis864 2016.08.02. 13:23:56

Ez vicc vagy komoly?
A mi adózott jövedelmeinkből a kormány és kitüntetett mikulása 4-5 új csatornával árasztja el a Mi MAGYAR ORSZÁGUNKAT ROMÁNIÁBÓL?
Miért "INGYENES" a szolgáltatás?- agymosásnak látszik.
Sokszor és hangosan mondják sokan el is hiszik.
Ráadásul még öregapánk is láthatta ezeket a PREMIER filmeket a 60-as években fekete-fehérben a Tavasz tévéjén hétfő és péntek kivételével.

Serrin 2016.08.02. 13:33:20

Ez már nagyon béna lett.

exterminador 2016.08.02. 15:25:04

Nem tudtam még, mi hiányzik, de már látom, hogy pont erre volt szükségem...

high up! 2016.08.02. 17:01:53

Ez kell az Átlaghülyemagyarnak: Izaura TV. Meg 3+2 rádió.

Ez a nép nem hogy azon lenne, hogy kigyógyuljon az elmebajaiból, még rá is örökíti a gyerekeire.
Nem csoda, hogy minden jött-ment gátlástalanabb barom ezt az egész gyengeleméjű országot be tudja gyűrni maga alá, mire az Átlaghülyemagyar aszongya, hogy há ezeknél nincs jpbb ki mást kéne választanom?

FOLYTASSUK!

ja persze 2016.08.02. 18:33:59

Buta ország , buta nép , buta emberek.

Szalay Miklós 2016.08.03. 00:43:58

Nem kaphatnánk vissza inkább az Euronews-t?

Phteven 2016.08.03. 01:10:15

Már rendelem is meg a rögzítős STB-t a szolgáltatómtól, nehogy lemaradjak valamiről! :-)

Úgy érzem, jól reprezentálja az ország átlag IQ-ját a tény, hogy erre a fosra igény van.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.03. 01:36:55

@ja persze: Mert az imádott nyugaton nincsenek ilyen csatornák, ugye okoska? Ott az emberek Kanttal, Goethevel, és Mozarttal múlatják az időt..

ötköb 2016.08.03. 05:53:37

Sokat törhették a buksijukat, amíg ezt a fantáziadús nevet kitalálták a szó szeint értendő csatornának.

brmbolec 2016.08.03. 06:28:41

@A megvalósult amerikai ólom..: régebben, a kezdetekkor nézhető volt.

jandera 2016.08.03. 06:56:45

@Phteven: Miből gondolod, hogy igény van rá?
Vagy pl. a 12 sport csatornára szerinted igény van?

midnight coder 2016.08.03. 07:29:00

Ez kimeríti az emberiségellenes bűncselekmény kategóriáját. Az amcsik quantanamo-n élőben fogják bevezetni a börtöncellákba. Két nap után a legkeményebb terrorista is bevallja az összes elkövetett és tervezett akcióját, csak kapcsolja már ki valaki azt a rohadt tévét!

Serrin 2016.08.03. 09:43:26

Szerintem is jöjjön vissza az Euronews.

Illegális bevándorló 2016.08.03. 09:58:10

Evek ota varom ? De miert nem, az Izauraval kezdenek ?

Sia 2016.08.03. 10:42:17

@A megvalósult amerikai ólom..: vannak ilyen csatornák máshol is, a kva nagy különbség csak az, hogy nem KÖZPÉNZEN vaze.

s 2016.08.03. 12:34:29

@A megvalósult amerikai ólom..: Vannak, csak nem állami pénzből, baszkikám. Lényeges különbség.

s 2016.08.03. 12:37:03

Gyerek ledarálta az andyvajnás szösszenetemet. Lehet, hogy érdekelt a pénzosztásban a kis majom. Megyek is innen.

she_wolf 2016.08.03. 16:43:19

Erre csak annyit tudok mondani nagyon halkan, hogy hubazmeg....

zsoltix 2016.08.03. 17:25:48

Kábé egyet sem fogok nézni a 4 vajnás csatornából, amit most bepakoltak a mindigtévére. Esetleg a mozi -on néha egy filmet. A másik három felejtős.
süti beállítások módosítása