Itt vannak a Titkok és hazugságok második évadának magyar hangjai

2016. augusztus 08. - Jasinka Ádám

 Az AXN tavaly az amerikai premier előtt pár órával mutatta be Magyarországon a Titkok és hazugságok című sorozatot, amely az azonos című ausztrál történet amerikai adaptációja. A talán nem várt erősségű, családi drámával és remek karakterekkel fűszerezett első évad sztorija lezárt és végig egyenletesen magas színvonalat hozott. A krimirajongók nem véletlenül voltak oda ezért a feldolgozásért és a két főszereplő, Juliette Lewis és Ryan Phillippe alakításáért. A meglepően jó nézettség és kritikai fogadtatás talán még az ABC-t is meglepte, de mindenképpen okot adott arra, hogy folytassák az amúgy csak egy szezonos történetet.

titkokeshazugsagokszinkron.jpg

 A második évadot eredetileg idén tavasszal mutatták volna be, de eltolták a premiert őszre, hogy nagyobb nyilvánosságot és jobb lehetőséget kapjon a széria az esetleges magas nézettség elérésére. Mivel azonban már le vannak forgatva az epizódok, ezért fordulhatott elő, hogy az amerikai bemutató előtt Németországban már adásba került a produkció. Azonban nem csak a német, hanem a magyar nézők is hamarabb láthatják Cornell nyomozó új ügyét, mint az amerikaiak, hiszen az AXN-en augusztus 28-án, azaz vasárnap este debütál a Titkok és hazugságok új évada egy teljes új szereposztással.

 Egyedül csak a Cornell nyomozót alakító Juliette Lewis és magyar hangja, Für Anikó tér vissza, a többiek mind újak lesznek, azonban a színészek között szinte alig találni "ismeretlent", annyi a veterán tévés. A második etap központi karaktere - és vélhetően gyanúsítottja - Michael Ealy (A férjem védelmében, Emberi tényező) lesz, mellette pedig láthatjuk még Charlie Barnettet (Lángoló Chicago), Terry O'Quinnt (Lost, 666 Park Avenue, Hawaii Five-0) és Jordana Brewstert (Dallas) is. A magyar változatot az elsőhöz hasonlóan ugyanaz a stáb készíti Dezsőffy Rajz Katalin rendezésében, és bár néhány színész nem a "megszokott" hangját kapta, én a Lucifer óta kimondottan az újítások híve lettem, hiszen ebben az ördögien jó szériában is milyen jól működtek az idézőjelesen szokatlan párosítások. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Titkok és hazugságok (Secrets and Lies, US)

Juliette Lewis (Cornell) - Für Anikó
Michael Ealy (Eric) - Welker Gábor
Charlie Barnett (Patrick) - Hujber Ferenc
Terry O'Quinn (John) - Kertész Péter
Jordana Brewster (Kate) - Németh Kriszta
AnnaLynne McCord (Melanie) - Mezei Kitty
McNally Sagal (May) - Csere Ágnes
Christopher May (Phil) - Albert Péter
Mekia Cox (Amanda) - Bartsch Kata
További magyar hangok: Berkes Bence, Karácsonyi Zoltán, Nagy Dániel Viktor

Magyar szöveg: Petőcz István
Hangmérnök: Weichinger Kálmán
Vágó: Kránitz Bence
Gyártásvezető: Molnár Melinda
Szinkronrendező: Dezsőffy Rajz Katalin
Stúdió: SDI Media Hungary

Forrás: AXN
A kép forrása: variety.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása