Sorozatgyilkos után nyomoznak majd Budapest utcáin

2016. szeptember 23. - Jasinka Ádám

 Azt hiszem, lassan már semmi különös nem lesz abban, ha reggel iskolába vagy munkába menet, vagy a folyóparton korzózva egyszer csak az 1900-as években, egy macskakővel borított párizsi utcán, vagy egy a jelenben játszódó látványos akciójelenetben találjuk magunkat. Az ismert külföldi színészek és forgatócsoportok egymásnak adják a kilincset az országhatáron és hamarosan itt lesz egy újabb lehetőség arra, hogy összefussunk kedvenc színészünkkel vagy találkozzunk neves rendezőkkel, hiszen jövő év elején újabb stáb érkezik a fővárosba.

 A TNT nevű amerikai kábelcsatorna még tavaly jelentette be, hogy sorozatot terveznek Caleb Carr, idehaza 2007-ben megjelent nagy sikerű regényéből, az 1896-ban játszódó A halál angyalából (The Alienist). A tévéadó nem követte az úgymond megszokott utat és átugorva a pilotberendelést egyből sorozatot készíttet a magyar származású pszichológust főszerepbe állító fikciós bűnügyi történetből. A 19. század végén, a gazdagságáról és mérhetetlen szegénységéről egyszerre elhíresült New Yorkban játszódó események központi figurája Laszlo Kreizler, a város legnevesebb kriminálpszichológusa.

 A regény története szerint amikor a New York-i rendőrséget vezető Theodore Roosevelt tudomást szerez egy borzalmas gyilkosságsorozatról - melynek áldozatai főleg prostitúcióra kényszerített fiatal gyermekek - úgy dönt, hogy a város befolyásos urainak akarata ellenére Kreizler segítségével titokban megindítja az ügyben a nyomozást. Kreizler doktorhoz csatlakozik John Moore, a New York Times egyik újságírója, valamint Roosevelt fiatal titkárnője Sara Howard, aki elhatározza, hogy belőle lesz a városi rendőrség első női nyomozója. A csapat, felhasználva a korabeli helyszínelési technikákat és pszichológiai ismereteket nekilát a munkának, miközben a gyilkos rendre szedi az áldozatait, akiket nem csak brutálisan meggyilkol, de meg is csonkít.

 A tíz részesre tervezett első évad forgatókönyvét a True Detective első szezonjának rendezésével híressé vált és számos díjat begyűjtő Cary Fukunaga írta Caleb Carr regénye alapján, és egy ideig úgy tűnt, hogy a rendezői székben is ő foglal majd helyet, de olyan sok projektben vállalt szerepet, hogy valahol meg kellett alkudnia. Így bár marad a készülő The Alienist-széria kreatív csapatának tagja és producere, a részeket már nem ő fogja rendezni. Az első két epizódot Jakob Verbruggen (Hajsza, Kártyavár, Black Mirror) dirigálja majd, de nincs kizárva, hogy akár több részre is meg tudják nyerni a sorozatokban jártas flamand úriembert. A sorozat producerei közt megtaláljuk a Forrest Gumpot és a Benjamin Button különös életét is író Eric Roth-ot és a Drive - Gázt! jegyző Hossein Aminit is.

Forrás: Deadline, bookline.hu, moly.hu

Merész párkereső műsor indul jövőre az RTL Klubon

 A társkereső műsorok sok országban (főként az Amerikai Egyesült Államokban) a mai napig roppant nagy népszerűségnek örvendenek, és jó pár évvel ezelőtt hazánkban is elég szép nézettség mellett futottak a különféle "házasító" realityk. Ki ne emlékeznek a Benkő feleséget keresre, amely a fináléjával hétköznap este 2 millió nézőt ültetett a képernyők elé, a ValóVilág kvázi spinoffjára, a Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsorra, vagy a Házasodna a Gazdára? De láthattuk idehaza is A nagy Őt, az Összeesküvőket és Delhusa Gjon is keresett már magának feleséget, legutóbb pedig a Vigyél el! és az Ádám keresi Évát boldogította az erre vágyó közönséget.

hazassagelsolatasra1.jpg

 Az RTL Klub egy rövidke párkeresés mentes időszak után újra ehhez a témához nyúl, de most olyan formátummal próbálkoznak, amelyet meglepően kevés országban vetettek még be eddig. A Házasság első látásra jelentkezőit egy pszichológusokból és párkapcsolati szakértőkből álló szakmai csapat hallgatja meg, és tudományos módszereken alapuló teszteket követően keresik meg számukra a tökéletes partnert. A csavar pedig az lesz, hogy az egymásnak teremtett párok először az oltár előtt találkoznak, ahol ismeretlenül házasodnak össze. A nászút után összeköltöznek és négyhétnyi együttélés után döntenek arról, hogy együtt maradnak-e vagy elválnak.

 A műsor jövő tavasszal kerül képernyőre az RTL Klubon, és a nézők majd nem a házasságig vezető utat, hanem a "boldogító" igen kimondása utáni eseményeket követhetik nyomon. A Házasság első látásra eredetije egy dán formátum, amelyből az Amerikai Egyesült Államokban eddig három szezon készült (a legutóbbi még adásban is van), az ausztrál verzióból pedig jövő év elején érkezik a negyedik évfolyam. Az ausztrál show egyik különlegessége, hogy a harmadik szezonban egy azonos nemű párt is az oltár elé kísértek. A Házasság első látásra nagy valószínűséggel heti műsor lesz, hacsak nem csavar az RTL Klub annyit a formátumon, hogy napi realityt készítsen belőle.

A műsorba ide kattintva lehet jelentkezni.

Forrás: RTL Klub

Elképesztő premier sorozatokkal indul a vadonatúj hazai tévéadó

 Az elmúlt hónapok szinte nem is szóltak másról mint hogy a TV2 egymás után jelentette be az újabbnál újabb tévécsatornáit, az azokra érkező premier sorozatokat és saját gyártású műsoraikat. Ennek a sormintának vet most véget az RTL Magyarországgal együttműködésre lépő Viacom, ugyanis nemrég bejelentették, hogy közös tévéadót indítanak Magyarországon. Ezzel pedig ismét tovább bővül a 110-nél már jóval több magyar nyelvű csatornával rendelkező hazai kábeltelevíziós piac.

rtlspikelogo.jpg

 A Viacom portfóliójába tartozik hazánkban is a Comedy Central, a Paramount Channel, az MTV és a Nickelodeon, most pedig egy újabb külföldön sikeres márkát, a Spike-ot hozzák be Magyarországra a piacvezető tévéadóval, az RTL Klubbal együttműködve. Az RTL Spike névre keresztelt tévécsatorna programstruktúrájának kialakítását és a műsorok beszerzését a tulajdonos Viacom látja el, míg az RTL Magyarország a márkaépítési és műsorgyártási tapasztalatait, illetve a csatorna kereskedelmi értékesítését adja a projekthez.

 Az RTL Spike több helyi gyártású produkciót is képernyőre tűz majd, az egyik a talkshow-szegmensből kinőtt Lip Sync Battle (Playback párbaj), míg a másik az igazi trashreality, a Jersey Shore magyar változata, a Budapest Shore lesz. Ezen felül pedig érkeznek majd szép számmal igazi premier szériák a decemberben induló vadonatúj tévéadóra, így az RTL Spike-on lesz látható idehaza először magyar szinkronnal a főszereplője miatt is zseniális Orphan Black, a jövőben játszódó tinidráma, a poszt-apokaliptikus The 100, a zombivá váló orvostanhallgatóról szóló iZombie és a western horror, a Wynonna Earp. Valamint érkezik még a magyar HBO-nál adásba került Ash vs. Evil Dead is, nagy valószínűséggel a már elkészült zseniális magyar változattal.

 Az RTL Spike-on ezeken felül képernyőre kerülnek majd olyan realityk is, mint az Ice Road Truckers vagy a 1000 Ways to Die, illetve ők is bemutatják az amerikai Top Geart.

Forrás: RedLemon, index.hu, dtvnews.hu

Family Guy Fiesta és látássérültek szinkronja

 A Színházak Éjszakáján harminc színház kínált nem csak estére, hanem egész napra gyermekeknek, a családnak és persze csak a felnőtteknek szóló programokat is, így aki az eső elől nem a szobába bezárkózva, egy film vagy egy könyv társaságában szerette volna eltölteni a szombatot, az bőven talált magának érdekes és szórakoztató lehetőséget a kikapcsolódásra. A különféle előadások, próbák, színházbejárások, interaktív foglalkozások és zenés produkciók mellett szinte minden stílus és műfaj képviseltette magát, mi viszont témájából is adódóan a most negyedszerre megrendezett Szinkron Színházra látogattunk ki.

szinkronszinhaz8.jpg

 A korábban megszokottól eltérően most nem esti, hanem délutáni program volt a Szinkron Színház, aminek ismét a Karinthy Színház adott otthont. A több állomásos programsorozat első eleme a kicsiknek szólt, ugyanis a színház egyik stúdiószobájában két nagyszerű művész - és sokat hallott szinkronhang - Andresz Kati és Seder Gábor közreműködésével idézték meg a régi korok házi "esti meséit", a diafilmek világát. A célközönség egyértelműen az óvodások és kisiskolások széles csoportja volt, de a pörgős eseményekhez és a néha mindent eluraló akciódús látványhoz szokott felnőtt fejemet is el tudta varázsolni a két színész játéka, egy viszonylag egyszerűbb mese és pár színes állókép. A kissé meleg levegő, a besötétített helyiség és az előbbiek összessége elég volt ahhoz, hogy visszarepüljek bő tíz évet az időben. Az pedig őszintén meglepett, hogy a technológiával elképesztően durván terhelt kisgyerekeket ennyire szórakoztatta és le tudta kötni egy órára ez a mesedélután. A beszámoló folytatását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

szinkronszinhaz1.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak Az alvilág királynője című sorozat magyar hangjai

 Ha az a cím, hogy Az alvilág királynője valakinek esetleg ismerősen cseng, nem jár rossz nyomon, hiszen a FOX-on szeptember 27-én, este kilenc órakor bemutatkozó sorozat alapját A Dél királynője című regény, és az abból készült telenovella adja. A széria idén nyáron debütált a tengerentúlon és a múlt héten került adásba az első, tizenhárom részes szezon fináléja, amelyet most már biztosan követ egy újabb, ugyanis zöld utat kapott a produkció folytatása.

 A kissé átdolgozott történet főszereplője továbbra is Teresa Mendoza, aki azután, hogy drogdíler bátyját meggyilkolják, kénytelen mindent hátrahagyva elmenekülni, és az Amerikai Egyesült Államokban menedéket keresni. Az elsőre kilátástalannak tűnő helyzetben azonban váratlan ismerősre bukkan, akivel szövetségre lépve közösen próbálják megdönteni a lányt üldöző drogkartell vezetőjének hatalmát. A szervezkedés közben Teresa kitanulja az üzlet játékszabályait, és lassan a bűnszövetkezet vezetőjévé emelkedik. A széria magyar változatát Zentai Mária rendezi, a főszereplőnőt pedig Bognár Gyöngyvér szinkronizálja, aki az ajánló alapján bátor, de eszméletlenül jó választásnak tűnik. Az alvilág királynője egészen impozáns magyar stábot kapott, nem is szeretnék senkit kiemelni, mert mindenkit fel tudnék ide sorolni. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

azalvilagkiralynojeszinkron.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 37. hét - A szultána leterítette Kevin Spaceyt

 A nézettségi adatok alapján ugyan még mindig nem mondanám meg, hogy ősz van, de végre már elértük azt az időszakot, amikor is van miért izgulnunk, van miért várnunk a legfrissebb eredményeket. A legutóbbi héten pedig rengeteg minden történt, és így elképesztően sok érdekességet lehet kihalászni a számok Excel-rácsok között folydogáló csermelyéből.

kartyavarnezettseg.jpg

 A szultána kalandos hazai bemutatkozásáról szerintem már sokan értesültek, a konkrét nézettségi adatokat viszont csak most láthatjuk először, és ezek alapján teljesen indokolt, hogy azt a Star Academyt, amit már régen el kellett volna mozdítani a helyéről, pont ez a török széria váltja majd. A szultána ugyanis első debütálásakor, kedd este tíz órakor is szépen teljesített. Nem váltotta meg a világot, nem is várta szerintem ezt senki se tőle, de tisztességesen helyt állt és nézettebb volt a felvezetésénél. Az első rész ismétlése viszont sokkal többre volt hivatott, és ki is tudta használni a Sztárban sztár hátszelét, bár az kevésbé jó ómen, hogy folyamatosan kapcsoltak el róla a tévézők. Ha viszont ezt a félmilliós szintet tudja majd tartani hétköznap esténként, akkor megmentette őszét a TV2 a totális kudarctól. Ez ugyanis kudarc, nincs mit szépíteni, már csak azért sem, mert szerda este a Star Academyt nem pusztán az RTL Klub, hanem a SuperTV2 is megverte.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a szerdai Jóban Rosszban, valamint az Extrém Activity premierje mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél - és ez a nagyon durva - verte a TV2-t a főműsoridőben. Ebben pedig az a szomorú, mert ez már nem vicces, hogy a TV2-t az egyik saját kábelcsatornája előzte meg, ami azt mutatja, hogy van olyan műsoruk, amire vevő a közönség, csak a műsorszerkesztés nem megy nekik, de nagyon nem.

 A szultána viszont kihúzhatja őket a gödörből, amire szüksége is lenne a tévéadónak, látva hogy az Ezek megőrültek! is botrányosan rosszul teljesít, egyszerűen nem bír az RTL Klubon futó Nyerő Párossal, pedig az Éjjel-Nappal Budapest ellen rendre szép eredményeket tud felmutatni, de fél órányi félsiker nem elég a győzelemhez. A Star Academy hétköznap esti adásairól az is mindent elmond, hogy a keddi összefoglalót a teljes lakosságban a Dunán futó Önök kérték is verte. Ellenben a hétvégi élő show már harmadízben tud javítani és lassan, de biztosan befogja a Kicsi Óriásokat, ami az RTL Klub őszének első, ha nem is olyan látványosan, de bukó műsora.

 A Duna TV kapcsán sem tudok sok jót elmondani; a Velvet Divatház nem hogy nem tudja megismételni A fátyolos hölgy sikerét, de a mélybe húzza a köztévé főadóját, amit őszintén nem vártam volna egy olyan sorozattól, amihez hasonlók ennél jóval sikeresebbek voltak már a Dunán is korábban. De nem csak ez a széria, hanem az egykori éllovas, a Don Matteo premier részei sem vitézkednek, és olyan, ha nem rosszabb számokat támasztanak a Maradj talpon! díszletének deszkái alá, aminél a nyáron vetített, ismételt A hegyi doktor-részek is jobbat tudtak. Azonban nem csak az európai alkotások bukdácsolnak, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a sokak által régóta várt Kártyavár főszereplője, Kevin Spacey is megbotlott, és míg az amerikai politikusokkal jól elbír, addig egy török uralkodó kifogott rajta.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronpillanatok - Németh Kriszta fotói

 Aki a színészi pályán - akár színpadon, akár filmben, akár a szinkronban - érvényesülni tud, az nem ritkán más művészeti ágban is meg tudja mutatni a tehetségét. A színművészethez, és főként a szinkronhoz talán az éneklés áll a legközelebb, azonban a magyar színészek nem csak a hangjukon keresztül tudnak kibontakozni, és mondhatnám kevésbé szépen megfogalmazva azt is, hogy nem csak hangból állnak. Van köztük például aki fest, aki előadásokat ír és rendez, aki valamilyen hangszeren játszik, vagy éppen olyan, aki előszeretettel használja a fényképezőgépét.

cikkfejlec.jpg

 Németh Kriszta hangját felsorolni is sok hány filmben és sorozatban hallhattuk és hallhatjuk mind a mai napig. Hogy csak az utóbbi időből mazsolázzak (és persze hogy a kedvenceimet felsoroljam) meg kell említenem A férjem védelmébent, ahol hét évadon keresztül szinkronizálta gyönyörű játékkal Alicia Florrick-ot, a maga köré egyre vastagabb falat felhúzó "jó feleséget", valamint az Alkalmit, ahol egy Alicia-hoz képest sokkal nyitottabb, de néha ugyanolyan, ha nem jóval bizonytalanabb, mondhatjuk hogy magánéleti válságából csak a második évadra kimászó pszichiátert szólaltat meg nem kevésbé lenyűgöző, szerethető módon.

 Németh Kriszta fotóiból készült már kiállítás, legutóbb nem is olyan régen Óbudán, azonban "szinkronos" képeit most először mutatták be együtt, egyszerre, az Őszköszöntő Fesztiválon, Újbudán, a Karinthy Színház sátrában. A színésznővel egy éve készítettünk hosszabb interjút, akkor mesélt nekünk többek között arról, hogyan is szeretett bele a fotózásba:

Az egyik legjobb barátom portré- és műtermi fotózással foglalkozik és annak idején ő adta a kezembe az első komolyabb gépet. Nagyon sokáig fotózgattam Prakticával, aztán vettem egy Nikont, mert mindenki azt mondta, hogy az mennyire jó, de nekem annyira nem jött be, el is adtam. Megpróbáltam digitális géppel fotózni, de rájöttem, hogy az nem az én világom. Aztán végre, húsz éves sóvárgás után megvettem a Rolleiflex-szet, amire tényleg nagyon vágytam már, és azóta foglalkozom a fotózással komolyabban.

 A színésznő egy ideje már nem csak Óbudát, hanem kollégáit is fotózza, ezekből a képekből találtok egy csokorra valót, ha a TOVÁBB-ra kattintotok.

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lettek a Velvet Divatház című sorozat magyar hangjai

 A fátyolos hölgy váltásaként egy olyan spanyol szériát hozott el a Duna TV, mellyel a tévézők elutazhatnak az 1960-as évek Spanyolországába. A sorozat középpontjában a címben is szereplő Velvet Divatház áll, mely Madrid híres utcáján található, és falai között elegáns, kifinomult ruhadarabok sorakoznak. A divatház tulajdonosa Don Rafael Marquez szeretné az üzletet fiára, Albertora hagyni, azonban mikor az apa tudomást szerez arról, hogy fia az egyik varrónőbe lett szerelmes, úgy dönt, elküldi gyermekét külföldre tanulni, hogy elfelejtse a nem az ő világukba tartozó fiatal lányt. A fiú szerelme azonban visszatértekor sem halványul Ana iránt. A széria magyar változatát Ambrus Zsuzsa rendezi, a főszereplő szerelmes párt pedig Major Melinda és Varga Gábor szólaltatja meg magyarul. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

velvetdivathazszinkron.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkroninfó: Nem dől össze a Kártyavár

 A Kártyavár lesz, ha nem tévedek a Netflix első olyan élőszereplős sorozata, amely nem csak saját felületükön, hanem a tévéképernyőn is elérhető, azaz nézhető lesz Magyarországon. Ugyan pár éve már az AXN Now-n is megtekinthető volt a széria első két évada, de talán nem mondok nagy dolgot azzal, ha azt írom, elenyésző azon emberek száma, akik látták szinkronosan az első részeket. Ezért is nagy hír, hogy a Duna TV-n adásba kerül a sokak szerint talán minden idők legjobb politikai drámája, a Kártyavár.

kartyavarszinkron.jpg

 A 2013-ban indult, és eddig négy szezonnal, évadonként tizenhárom epizóddal rendelkező széria főszereplőjét Kevin Spacey alakítja, és annyit elmondhatok, nem érdemtelenül esik hasra tőle minden kritikus és rajongó. Az általa játszott Frank Underwood egy önző és törtető kongresszusi képviselő, aki az elnökválasztás után várja a korábban neki beígért külügyminiszteri széket. A frissen megválasztott elnök azonban nem őt jelöli ki a posztra. Frank pedig úgy érzi, hogy átverték és ezért olyan kitervelt bosszúhadjáratot indít, amely során nem válogat az eszközökben.

 A Duna TV-n szeptember 18-án, a Magyarország, szeretlek! felvezetésével bemutatkozó sorozat első két évadának magyar változatát Orosz Ildikó rendezte, aki olyan szériák magyar szereposztását álmodta meg mint például A férjem védelmében, vagy az Outlander - Az idegen. Aki észrevette, jól látta, nem véletlenül írtam múlt időben azt, hogy rendezte, hiszen a Duna az AXN Now-ra készült magyar szinkronnal vetíti majd az első két szezont, és csak az utána érkező harmadik évfolyamhoz forgatnak, természetesen a hangok megtartásával "saját" magyar változatot.

 A Kártyavárat azonban nem csak magyarul, hanem eredeti nyelven, magyar felirattal kiegészítve is élvezhetjük majd, hiszen vasárnap esténként így fogják megismételni az aktuális epizódot az új adón, az M5-ön. A főbb szereplők magyar hangjainak és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Parádés szereposztással kezd új sorozatba az RTL

 A hazai tévéadók az elmúlt években igazán elkényeztették a sorozatok rajongóit, hiszen a legkülönfélébb témájú és hangvételű szériákat gyártották mondhatni, világszínvonalon. Láthattunk a szabadságharc alatt játszódó történelmi, kosztümös produkciót, nyarat idéző tinikalandot, bűnüggyel kevert, valamint párkapcsolati drámát, és bevezettek minket a színházak rejtelmes világába is. Ezek nem csak minőségi szériák voltak, hanem szerencsére a többségüket nézték is annyian, hogy megérje elkészíteni a folytatást. Ahogyan pedig az sejthető volt, ha egy üzlet beindul, akkor nem lesz megállás.

rtlklubujsorozatcsujaimre.jpg

 Az RTL Klub ugyan pár éve sikertelenül próbálkozott a Casinoval, de tavaly év végén és idén év elején olyat villantottak a Válótársakkal, hogy már-már értelemszerű volt, hogy nem fognak megelégedni csak egy saját gyártású heti sorozattal, ha a nézők részéről ilyen nagy igény van irántuk. A párkapcsolati válságban levő férfiakról szóló - szerintem mesterien jó sorozat - után egy sokkal könnyedebb hangvételű történet felé veszi az irányt a piacvezető tévéadó. A mi kis falunk a ContentLab and Factory által, egy szlovák széria alapján fejlesztett produkció lesz, melyben egy kis falu mulatságos hétköznapjait követhetjük majd nyomon.

 A falu lakói között megtalálunk egy ügyeskedő polgármestert és kultúrharcos asszisztensét, egy testépítő papot, egy szexi kocsmárost, egy féleszű rendőrt, egy rezignált körzeti orvost és egy playboy fociedzőt is. Az újraválasztásáért induló polgármestert Csuja Imre alakítja, az állatorvost Reviczky Gábor formálja meg, a rendőrt Szabó Győző, a polgármester-jelöltet Bánki Gergő, míg az édesanyját Udvaros Dorottya játssza majd. Mellettük pedig láthatjuk még többek között Bata Évát és a Csak színház és más semmi egyik szereplőjét alakító Lovas Rozit is, valamint Lengyel Tamást is.

 A mi kis falunk forgatása már javásban zajlik, így egyelőre több konkrétumot, pláne a premier időpontját még nem tudjuk. Az viszont kiderült, hogy a rendező Kapitány Iván (Üvegtigris, Beugró, Mindenből egy van) lesz, aki a Válótársak második évadának producere is egyben. Az operatőri munkát B. Marton Frigyes (Tűzvonalban), míg a gyártást Hámori Barbara (ContentLab and Factory) vezeti.

Forrás: RTL Klub

Bréking! Naponta jelentkezik majd A szultána

 A TV2-n szeptember 13-án, kedd este mutatkozott be A szultána című török sorozat, mely nézettségéről továbbra sem tudunk semmit, de egyre biztosabb, hogy jól hozhatott, ha miatta teljesen felborítják a főműsoridős kínálatot. A TV2 ugyanis úgy döntött, hogy nem csak, hogy megismétlik az első részt a Sztárban sztár után, de a heti vetítés helyett naponta adják majd a széria epizódjait. A szultána így szeptember 19-től minden hétköznap este 20:40-től lesz majd látható a TV2 műsorán, én pedig tapsolok, mert ez számomra örömteli változtatás. A Star Academy összefoglalói így késő estére, tíz óra után kerülnek.

aszultana5.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

"Nem lehet minden aprócska szerepnek utánanézni" - interjú Kertész Andreával

A magyar szinkronnal mostanában egyre többet és egyre több helyen foglalkoznak, a háttérben dolgozó emberek viszont még mindig nem kapnak elég figyelmet, pedig a hangmérnökök, a vágók, a dramaturgok, a szinkronrendezők és a többi stábtag nélkül nem élvezhetnénk magyarul kedvenc sorozatainkat, filmjeinket. A MűsorVízió és Puliwood összefogott és közös interjúsorozatot készít, melyben megismerteti az olvasókkal ezeket az embereket, legelső körben a szinkronrendezőket.

 A Kertész Anderával készült interjú első fele után most elérkeztünk a második és egyben utolsó részhez, melyben tovább folytattuk a szereposztással és szinkronrendezéssel kapcsolatos beszélgetést. Mivel Kertész Andrea volt több a magyar FOX-on futó sorozatnak is a szinkronrendezője, így szóba került az is, tudatosan kerülte el azt, hogy legyen átfedés a magyar hangok között vagy a véletlen hozta-e így. Ezen felül elmondta azt is, mi miatt bizonytalanodik el egy-egy szereposztás kapcsán, miért dolgozik szinte mindig ugyanazzal a hangmérnökkel, milyen formában kapja meg a magyar szöveget és hogyan osztja tekercsekre azt.

 Ezen felül szó esett arról, milyen érzés, ha elkerül tőle egy szinkronmunka, és milyen az, amikor ennek a fordítottja történik meg. Kertész Andrea az interjú zárásaként még mesélt arról, szokta-e olvasni a nézői visszajelzéseket, a netes hozzászólásokat, valamint arról is beszélt, hogy mennyire nehéz a nagy színészeket fontos ám de epizódszerepekre megszerezni. Az interjú befejező részét a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

kertesz_kep5.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

BrainDead - Véget ért a nyár talán legszórakoztatóbb sorozata

 Amikor olvastam arról, hogy A férjem védelmébent, a valaha készült talán legjobb jogi (és családi) drámát megalkotó King-házaspár új sorozata, a BrainDead politikai szatíra lesz, akkor már tudtam, hogy lesz mi kitöltse az Alicia Florrick története után maradt hatalmas űrt. Arra viszont nem számítottam, hogy az első részletek és előzetesek alapján nem lehet majd elhelyezni a szériát a komédiától drámáig terjedő skálán, arra pedig végképp nem voltam felkészülve, hogy az első epizódok alatt látott őrületet ilyen szintre tudják majd emelni a végjátékban.

vlcsnap-2016-09-15-09h02m03s317.png

 A BrainDead röviden arról szól, hogy a Földre idegen életforma érkezik, ami jelen esetben nem kicsi, zöld űrlényeket, hanem apró bogarakat jelent, amik bemásznak az ember fülébe, átrágják magukat minden akadályon és felfalják az áldozat agyának felét, ezzel pedig átveszik fölötte az irányítást, felerősítve bizonyos érzéseket. A megfertőzött egyén legfőbb jellemzője, hogy félig megsüketül, egyensúlyzavarai lesznek, ezen felül agyának megmaradt része szépen lassan elkezd kifolyni a fülén keresztül, illetve állandóan a You Might Think című dalt hallgatja.

 Az első évad tizenhárom részből áll, és nagyon úgy fest, hogy ezt a szezont kezelhetjük majd a komplett sorozatként is, hiszen a nézettsége alapján nem igazán lenne értelme berendelni a folytatást, legyenek bármennyire is zseniálisak a színészek és legyen bármennyire is ötletes és élvezetes a történet. Ugyan láttunk már példát arra, hogy a kritikai elismerés több évadon keresztül is képernyőn tartott alig nézett produkciókat (lásd Hannibal), de a BrainDead kapcsán nem érzem ehhez a kellő erőt az újságírók, bloggerek részéről. Szerencsénkre azonban a King-házaspár ebben a tizenhárom epizódban elmesélte mindazt, amit szeretett volna, a finálé lezárta az események láncolatát és az utolsó pár percben választ kaptunk arra, mi fog történni a szereplőkkel.

vlcsnap-2016-09-15-09h01m33s771.png

 Nem is olyan rég, a Gracelandet darálva láttam nagyon is ékes példáját annak, amikor a készítők a sorozat első része után képesek többször is 90 fokos fordulatot tenni, és úgy megváltoztatni a történet irányát és az egész hangulatát, hogy rá se ismerjük a szériára, a szereplőire. Míg a Graceland két évad között váltott stílust, addig a BrainDead részről részre képes volt megújulni, jó ütemben váltani és hol a komédia, hol a dráma kancsójából öntött a nézők poharába. Nem lehet azt mondani, hogy egyensúlyban lettek volna a vicces és a komolyabb, komorabb jelenetek, hiszen kaptunk olyan részeket, ahol abszolút beszűkült térben, igazán az ember velejéig hatoló drámai történet nézhettünk, máskor pedig olyan elborult jelenetsort, hogy felfogni sem volt egyszerű.

A kritika folytatását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Műsorváltozás: új időpontban uralkodik A szultána

 A TV2-n tegnap este debütált szinkronosan a Szulejmán alkotóinak új produkciója, a Kösem szultána életét bemutató széria, A szultána első része. A premierre este tíz óra után, a Star Academy felvezetésével került sor, ebből pedig már előzetesen sejthető is volt, hogy a széria nem fogja megváltani a világot, pedig minden esélye meglett volna a TV2-nek arra, hogy hosszú idő után újra igazán sikeres főműsoridős sorozatra tegyen szert. A debütáló epizód nézettségéről konkrétumot nem tudunk, de az beszédes, hogy a tévéadónál úgy döntöttek, kap még egy esélyt A szultána.

 Az első részt ugyanis a héten újra leadják, méghozzá nem akárhol, hanem a legnézettebb tévéműsor, a Sztárban sztár után, azaz Kösemmel újra találkozhatunk a héten vasárnap 21:40-kor. Egyelőre nem tűnik ez a költözés véglegesnek, de ha beválik, nem kérdés, hogy hosszú távra kibérli majd A szultána a vasárnap esti műsorsávot. A török sorozat magyar változatáról készített beszámolónkat, benne a szereplőket megszólaltató színészek rövid gondolataival, ide kattintva tudjátok elolvasni.

aszultanamusorvaltozas.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Tortadíszítő vetélkedő indul az RTL Klubon

 A cukrászokat és munkáikat bemutató műsorok közül az egyik talán legjobb a Csodacsokicukrászda, amelyben a néha nagyon is őrültnek tűnő ötleteket képesek lenyűgöző installációk formájában létrehozni. Az RTL Klubon hamarosan debütáló műsor viszont nem egy kisvállalkozás dolgozóinak mindennapjait követi nyomon, hanem 12 cukrász és tortáik versenyét mutatja majd be.

 A SütniCake Sütemény és Tortafesztivál egy létező, és sikeres hazai rendezvény, ahol a legkülönfélébb díszítésű torták versenyeznek egymással, ebből/ehhez készül most tévés produkció. Az RTL Klubon október 2-án induló műsorban azonban nem csak a végeredményt láthatjuk majd, hanem bemutatják nekünk azt is, hogyan készülnek el a torták díszítései. A SütniCake, Magyarország első torta dizájner versenye vasárnap délelőttönként lesz látható a tévében, és a győztes, azaz a SütniCake 2016-os bajnoka, kiadhatja majd első szakácskönyvét. A műsor házigazdája Valkó Eszter lesz.

sutnicake.jpg

Forrás: RTL Klub

süti beállítások módosítása