A Duna TV legújabb sorozatával érdekes a kapcsolatom; ugyanis nem csak, hogy volt szerencsém premier előtt, a készítők társaságában megnézni az első két részt, de beszélgethettem is az alkotókkal, a főbb színészekkel és megnézhettem egy nyári forgatási napot is. Így mondhatni elég sok oldaláról beláthattam a szériába, ezért féltem, hogy majd nem tudok ezektől elvonatkoztatni és nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni a látottakról.
Szerencsére csak egy kis részletét ismertem meg előzetesen a sorozatnak, és bőven ért annyi meglepetés, hogy tudtam magam függetleníteni a premier előtt összeszedett információmorzsáktól, színészektől hallott élményektől, apró spoilerektől. A Csak színház és más semmi a bemutatkozása alapján egy olyan sorozatnak tűnt, ami a hangsúlyt a dráma helyett a komédia felé tolja, és ugyan az látszott, hogy kapunk majd érzelmeket, mégis az volt az érzésem, hogy több lesz a humoros, vicces jelenet.
Az évad felénél azonban megfordult az arány és a dráma került az előtérbe, de én ezt egy cseppet sem bántam, mert rendre szállították a részek a kifejezetten ötletes és szitkomoktól megszokott poénos helyzeteket, párbeszédeket. Az ötödik részben, azon a jeleneten, melyben Lili leblokkolt a főpróbán, olyan hangosan nevettünk itthon, mint eddig csak kevés magyar produkción. A humor az évadzáróban is jelen volt, bár eltompította az a bődületes mennyiségű csavar és drámai fűszersó, amivel az íróhölgyek megküldték ezt a finálét.
A szezonzáró egyik utolsó jelenetében ráadásul, amikor a három főbb szereplőnő ült egymás mellett, és szóba került egy üres lakás, óhatatlanul is a Válótársak női verziója ugrott be vízióként, és azon mosolyogtam, hogy ha erre vinnék tovább a történetet, akkor az mekkora "jövőbelátás", kacsintás lett volna a készítők részéről. A női Válótársak azonban csak kétharmad arányban jöhet össze, ugyanis a három hölgyből az egyiknek pozitív irányba változik a magánélete és csak ketten kerülnek az RTL Klubos sorozatban látott helyzethez hasonlóba.
A Csak színház és más semmi nálam arra a szintre lépett, ahol az Egynyári kaland áll, és ami felett csak a Válótársak csücsül, és szerintem az sincs kizárva, hogy ha több részt kapunk ebből a színházi kalandból, esetleg folytatva a cliffhangerként bedobott történetszálat, akkor az első helyre is felülhetett volna.
Az évadzáró ugyanis zseniálisan jó lett. Nem csak, hogy kifordította az eddig egy figurában megszokott szereplők jellemét, de az ellenkező oldalra is billentette a mérleget; akit eddig kedveltem, azt most elkezdtem megvetni, aki pedig korábban nem volt valami rokonszenves, az hirtelen szimpatikus lett. Érdekes, hogy ennyire megcsavarták a karaktereket, de így fel tudták fokozni annyira a hangulatot, hogy nagyon is várjam a folytatást, mert ebből, a fináléban látott eseményekből könnyen kitelik még egy hat részes szezon.
Az írók mellett meg kell dicsérnem a színészeket, akik ugyan nem voltak mind teljesen egy szinten, de hozott ez a sorozat egy-két olyan meglepetést, amiért önmagában megérte nézni. Szávai Viktóriának eddig csak a hangjáért voltam oda, de most a játéka, a jelenléte is levett a lábamról. Pálos Hanna valami elképesztően jól le tudta venni figurájának, ennek az áskálódó, mindenkin átgázoló, csak a saját érdekeit szem előtt tartó nő típusjegyeit és nagyon jól álltak neki a csípős beszólások, megjegyzések. A férfiak közül Szervét Tibor okozott meglepetést, az eleinte bohókás, az arcunkra mosolyt csaló jeleneteket, megmozdulásokat sorban szállító igazgatóból egy olyan alakká változott át, hogy egy évadon, sőt, egy részen belül egyszerre tudtam kedvelni és utálni is a karakterét.
A főszereplő Schell Judit - Csányi Sándor kettős rutinja és tapasztalata megkérdőjelezhetetlen volt a hat rész alatt és bár tudtam, hogy Schell Judit egy remek színésznő, valamiért mégis meglepődtem azon, hogy mennyire természetes, mennyire finom és belülről jövő a játéka. Sok esetben a hátán vitte a sorozatot és a többiek néha csak asszisztáltak a jeleneteihez, amiben - nem tudom, ez tudatos volt-e vagy sem, de - olyan tekintélyt parancsoló volt a jelenléte, hogy néha észre sem vettem, hogy mások is vannak mellette.
A Csak színház és más semmi egy kellemes, sokszor nagyon is szórakoztató első évadot hozott. Nem csak a színészek játéka, hanem a forgatókönyv is rendben volt, és bár az ötödik rész elején éreztem egy kis zavart az erőben, ezen kívül nem tudnék semmi másba belekötni. A humora jó volt; szerethető poénoktól kezdve csípős beszólásokig mindent kaptunk, így a változatosságra sem lehet panasz. A romantika sem feküdte meg szerintem a nézők hasát és ami talán a legfontosabb, jó volt nézni ezt a sorozatot és már most hiányérzetem van.
