A magyar szinkronnal mostanában egyre többet és egyre több helyen foglalkoznak, a háttérben dolgozó emberek viszont még mindig nem kapnak elég figyelmet, pedig a hangmérnökök, a vágók, a dramaturgok, a szinkronrendezők és a többi stábtag nélkül nem élvezhetnénk magyarul kedvenc sorozatainkat, filmjeinket. A MűsorVízió és Puliwood összefogott és közös interjúsorozatot készít, melyben megismerteti az olvasókkal ezeket az embereket, legelső körben a szinkronrendezőket.
A Kertész Anderával készült interjú első fele után most elérkeztünk a második és egyben utolsó részhez, melyben tovább folytattuk a szereposztással és szinkronrendezéssel kapcsolatos beszélgetést. Mivel Kertész Andrea volt több a magyar FOX-on futó sorozatnak is a szinkronrendezője, így szóba került az is, tudatosan kerülte el azt, hogy legyen átfedés a magyar hangok között vagy a véletlen hozta-e így. Ezen felül elmondta azt is, mi miatt bizonytalanodik el egy-egy szereposztás kapcsán, miért dolgozik szinte mindig ugyanazzal a hangmérnökkel, milyen formában kapja meg a magyar szöveget és hogyan osztja tekercsekre azt.
Ezen felül szó esett arról, milyen érzés, ha elkerül tőle egy szinkronmunka, és milyen az, amikor ennek a fordítottja történik meg. Kertész Andrea az interjú zárásaként még mesélt arról, szokta-e olvasni a nézői visszajelzéseket, a netes hozzászólásokat, valamint arról is beszélt, hogy mennyire nehéz a nagy színészeket fontos ám de epizódszerepekre megszerezni. Az interjú befejező részét a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.
A FOX-on futó sorozataid közül szinte mindegyiket néztem, és az tűnt fel legutóbb a 11.22.63 után, hogy mintha alig lenne átfedés a szinkronizáló magyar színészekben. Ez tudatos, vagy véletlen?
Tudatos, és ez nekem fontos is. Tudtam, hogy ezek a FOX-ra mennek, nagyjából egymás után, és a főszereplők között szándékosan nincs átfedés. Nem lehet persze kivédeni az ismétlést, mert mint korábban is említettem, Kőszegi Ákosból, vagy Fekete Ernőből csak egy van, és még típus sincs hasonló. Nem tudok még egy olyat mondani, aki hozzájuk hangban, játékban hasonló lenne. Ernő egyébként is elképesztő, amit ő csinál, azt nagyon kevesen tudják.
Említetted, hogy képes vagy néha elbizonytalanítani magad a szereposztásnál. Ez miért van így?
Azért, mert maximalista vagyok, és nem mindig érzem, hogy melyik a tökéletes választás. Biztos, hogy jó lesz? Nem lenne másik hang jobb? Nagy csatáim vannak magammal, éjszakákat nem alszom néha. Mielőtt elindultunk volna a Gothammel, rémisztő volt. Papírokkal, a szereposztással jártam mindenhova, hogy hátha beugrik esetleg valaki, akivel még jobb lehet.
A kis Bruce Wayne-nel nagyon szenvedtem. Be is hívtam két-három kisgyereket a stúdióba, hogy a legjobbat válasszam. Ugyanis az a legnagyobb probléma, hogy nincs gyerekhang. Gondolj bele egyébként abba, hogy egy családnak mekkora logisztika ez. Naponta hozni-vinni a gyereket egy „Szia anyu, megjöttem!” miatt. Ha pedig belejön, akkor kapkodnak érte a stúdiók. Pál Danit, aki Bruce-t csinálja, most már alig tudjuk leegyeztetni, annyi helyen szinkronizál, meg kell küzdeni érte.
Említetted korábban a hangmérnököd, nekem pedig az jutott eszembe, hogy nagyon sokszor ugyanazokkal az emberekkel dolgozol, sőt, még a fordító, Vajda Evelin is egyezni szokott.
Mivel minden nap forgatunk, és kevés az esély arra, hogy egy film, vagy egy sorozat egy nap alatt teljesen készen legyen, és ne kelljen valaki miatt másik nap is beleforgatni, így stábrendszerben dolgozunk. Ha mindig más hangmérnökkel forgatnék, akkor káosz lenne. Most, ha valaki nem tud a felvételre jönni csak mondjuk másnap, akkor egy másik sorozat forgatásába beiktatjuk őt és felvesszük. Ezt nem lehetne kezelni, ha mindig más hangmérnököm lenne. A hangmérnök és a rendező egy egység, és hozzájuk tartozik a gyártásvezető, de a vágó változó.
Akkor az, hogy Vajda Evelin sok szinkronodhoz fordít, pusztán véletlen.
Igen, bár egy kis tudatosságot azért vélek felfedezni benne a produkciós vezetők részéről. Vajda Evelin egyébként az egyik legjobb dramaturg, ha ő írja a szinkronjaimat, akkor szoktam vele egyeztetni a hangokról és meglepő, de sokszor vagyunk közös nevezőn. Örülök, ha együtt dolgozunk.
Hogyan, milyen formában kapod meg a szöveget?
Ha elkészült a dramaturg és leadta a stúdiónak, akkor ők kinyomtatják nekem és papíron megkapom. Nem a számítógépen szedek szét, nem bírok az egész napos munka után még tovább a monitor előtt görnyedni, ezért a filmeket, sorozatokat kiíratom DVD-re és messziről nézve, tévén szoktam szétszedni a filmeket. Ha van forgatás közben egy kis szünetem, akkor bent a stúdióban nekiállok a szétszedésnek, hogy estére minél kevesebb maradjon. Ha jól kiosztod a filmet és jó a szöveg, akkor az megy magától és aranyéleted lesz. Ha rossz a szöveg, akkor vért izzadsz.
Ez olyan, mint a házépítés, ha nincs normális alapod, akkor összeesik a ház. A szétszedésnél pontosan meg tudom mondani, hogy milyen lesz a forgatás, mert látom, hogy milyen szöveget kapunk.
(Da Vinci démonai)
Most nyár végén nagyon sok sorozatod volt, ez mindig húzós időszak?
Teljesen változó, tavaly például alig forgattunk. Mindig próbáljuk kikövetkeztetni, hogy mikor jöhetnek a munkák, de nincs semmilyen tendencia. Vagy annyi van, hogy belepusztulsz, vagy nincs semmi. Az teljesen esélytelen, hogy egyenletesen érkezzenek, és egyensúlyban legyen a munka és a szabadidő.
Előfordult, hogy vissza kellett adnod valamit, mert nem fért bele az idődbe?
Igen, de nem visszaadásnak nevezném. Be voltam forgatva több sorozatomba, és senki sem láthatta előre, hogy visszajön három olyan, amiről már nem is álmodtunk, hogy folytatni fogjuk. Egyszerűen nem fért volna bele az öt forgatási nap mellé még egy hatodik vagy egy hetedik, technikailag nem tudtam volna megoldani, így megbeszéltük és leadtam a kollégának, akinek kevesebb munkája volt. Amikor pedig nekem lecsillapodott a roham, akkor visszavettem tőle. De a fordítottja is megtörtént már, most nyáron pár részt én rendeztem a Megtört szívekből, amit nem én kezdtem el.
Mennyire nehéz felvenni a fonalat egy olyan munkánál, amit nem te osztottál ki, amit nem ismersz? Vagy a színészek ilyenkor rutinosan viszik a figurájukat?
Nem volt vészes, a színészek tudták, hogy mi történik, mit kell csinálniuk. Az volt talán csak furcsa számukra, hogy más rendező és más hangmérnök ült bent a stúdióban. Azokat a részeket, amelyeket én rendeztem, megnéztem, de visszamenőleg nem volt minden világos, de ettől simán lemegy egy forgatás. A színészek néha elmesélték, hogy mi miért történik de
attól, hogy nem én szedek szét egy filmet, sőt, ha nem látom előre, még akkor is le tudom forgatni.
Nehezebb meló, de ilyen is volt már. Amikor az egyik kollégám lebetegedett és be kellett ugrani a helyére, akkor nem láttam előtte a filmet, de ettől még meg tudtam csinálni. Nyilván nincs meg a biztonságérzet, nem tudod, mi miért történik, de a felvétel előtt próbában megnéztük a jeleneteket, láttam a színész arcát, hallottam a hangját, azt hogyan beszél, és meg tudtuk csinálni.
Nem rossz érzés, amikor valami átkerül hozzád állandóra, vagy ha tőled kerül el valami?
Mivel nem az én hibám, és nem azért mert rosszul csinálom, ezért nem. Technikai kérdés, így nem fáj annyira, de persze nem örülök, ha kiosztok egy sorozatot, elindítjuk, majd a folytatást nem mi, hanem egy másik stúdió csinálja. De kaptam már én is olyan munkát, amit máshol kezdtek el, és én fejeztem be. Ilyen volt a Kemény motorosok. Erről sem én tehettem, nekem csak mondták, hogy én fogom befejezni.
Követed a nézői visszajelzéseket?
Nem igazán tudom, hol kell ezeket keresni. Az bánt nagyon, hogy nem tudom a hozzászólókkal megbeszélni, hogy mi miért történik. A szereposztásomra nagyon kényes vagyok, nem szeretem, ha azt piszkálják, és úgy szeretném elmondani az embereknek, hogy miért lett ennek a színésznek ő a magyar hangja, és miért nem az, aki eddig mindig csinálta. Szeretném elmondani, hogy azért, mert a megrendelő ezt kérte, vagy azért, mert vidéken van és nem ér rá, vagy pedig azért mert nem tudtuk leegyeztetni. Ilyenkor muszáj másik alternatívában gondolkodni.
Csináltam a múltkor egy Sandra Bullock-filmet, aminek nagyon gyorsan föl kellett mennie a repülőgépre. Ugye tudjuk, hogy Sandra Bullock magyar hangja Für Anikó. Viszont ennél a munkánál esélytelen volt, hogy ő csinálja, pedig megpróbáltunk minden variációt, hajnalt és éjjelt is. Teljes dilemmában voltam, hogy kit válasszak és végül leforgattam Liptai Claudiával. Tudom, hogy nem ő szokta szinkronizálni, és ilyenkor bánt, hogy mivel ezt nem tudom lekommunikálni a nézőkkel, ezért hülyének néznek, és
egyből támadnak ahelyett, hogy kérdeznének. Hogy mennyire összetett szakma ez, és micsoda háttérmunka van vele. Ennek kellene fórumot adni.
A kommentezők egy része már akkor is elég erőteljesen szokott háborogni, ha lecserélnek egy két részes hangpárost.
Az emberek egy dolgot felejtenek el; én bent ülök a műteremben, és nem tudom, hogy mi történik a mellettem levőkben, pláne azt nem, hogy mi zajlik másik stúdiókban. Honnan kellene tudnom? Amikor megkapom a munkát és elkezdem kinyomozni a hangokat, akkor pedig nem lehet minden aprócska szerepnek utánanézni, nem lehet ennyi mindent lekövetni. Nem beszélve arról, hogy mert régen valaki kiosztott egy színészre egy hangot, az nem jelenti azt, hogy az a hang egy főszerepben is működőképes. Nem lenne szabad szerintem belecsúszni ebbe és azt mondani, hogy azért ő csinálja, mert a néző vele szokta meg.
Ne menjünk a nézőért se egy bizonyos minőségi szint alá. Tudjuk, hogy a megrendelő és a néző az első, de a szinkronrendezés mégiscsak egy szakma, és ezzel pont az veszik el, amitől rendező egy rendező.
Mert bárki föl tudja venni. Van, amikor úgy érzem, hogy már nem is számítok, mert a néző az első. Ezzel semmi probléma, csak akkor ne azt mondjuk be a végén, hogy szinkronrendező: Kertész Andrea, hanem hogy szinkronrendező: A néző. Pont azt veszik el, amitől én szinkronrendező vagyok, a művészi részét. A fejemben összeáll a stáb, az hogy kinek ki legyen a magyar hangja, kit kivel tudnék elképzelni. Ha nem én döntök, akkor már nem én vagyok a rendező, hanem már csak asszisztens.
(Gotham)
Honnan szoktál új hangokat találni?
Ha úgy alakul és van rá időm, akkor meghallgatok pár végefőcímet, átböngészek pár stáblistát, illetve színházból. Nem olyan nagy ez a szakma egyébként, hogy hirtelen előkerüljenek őrületesen nagy csodák, olyanok, akikről ne tudtam volna. Aprics Laci tanít a főiskolán – nála is asszisztáltam évekig, imádom őt is – gyakran kérek tőle új hangokat.
Endrédi Máté például a múltkor köszönte meg, hogy elindítottam ebben a szakmában. Mesélte, hogy ő már ennek és annak is a magyar hangja, főcímezik, rádiónál és tévénél is dolgozik, és nem is emlékeztem rá, csak később jutott eszembe, hogy tényleg én vittem körbe még a Jász utcában, és elkezdtem vele pár tekercset és hangalámondást csinálni.
Nehéz volt rávenni Reviczky Gábort vagy Szacsvay Lászlót, hogy sorozatszinkront vállaljon?
Nem. Szívesen jöttek. A legnagyobb probléma az, hogy a filmekben nincs minden szereplőnek 90 percnyi, vagy hosszabb anyaga. Vegyük például az NCIS-t, van benne négy-öt állandó szereplő és mellettük részenként egy-egy nagyon jó mellékszereplő. Egy epizód 45 perc, az 70-80 tekercs, de ez attól függően változik, hogy mennyi kivágás van benne. Ez azt jelenti, hogy a mellékszereplőknek jut úgy öt vagy hat tekercs, ritkán több. Erre a kis szerepre nagyon jó színészt nem tudsz kihívni, mert nem éri meg neki ideutazni.
Ilyenkor nagyon mérges vagyok,
és meg kell küzdeni a művészekkel, hogy meggyőzzük őket, ez a hat mondat ebben a részben kulcsfontosságú, és kvázi ez a mellékalak most a főszereplő.
És Radó Denise-t hogyan sikerült megnyerni a Gothambe?
Nem ütköztünk nála merev ellenállásba. Denise szívesen jön, főleg hogy most többet is van Budapesten. Az elveszett ereklyék fosztogatóinál is együtt dolgoztunk, és mondta, hogy reméli, ez is olyan monumentális lesz. Azon pedig mindig jókat derülünk, hogy nem tudsz úgy kapcsolgatni, hogy ne fuss bele a mai napig valamelyik csatornán ebbe a sorozatba. Nagyon szerettük azt is.
