Újabb doktor rendel majd a Duna TV-n

2016. január 16. - Jasinka Ádám

 A hegyi doktor, A hegyi doktor - Újra rendel, a Szívek doktora, a Zűrös szívügyek és a Kisvárosi doktor után egy rég nem látott ismerőssel bővül január végétől a köztévé "kórháza", ugyanis nagyon hosszú kihagyás után ekkor fog újra praktizálni Doc Martin. Az angol doki ráadásul nem is akárhol, hanem az egyik legelőkelőbb és szerintem számára legjobb műsorsávban, vasárnap kora este lesz majd látható.

 A 2000-res évek elején indult brit doktoros dramedy műfajából adódóan is könnyed szórakozást nyújt és habár vannak benne komolyabb témák; a betegségektől kezdve a párkapcsolati problémákon át a zárt közösségbe való beilleszkedésig, a sorozat mégis bájos és nem utolsó sorban vicces is tud lenni. A széria eddig leadott részeit ugyan anno - a premiermentes időszakban - megismételték főműsoridőben a Duna World-ön, de lássuk be, ez nem a legjobb és legnézettebb műsorsáv.

docmartin.jpg

 A Doc Martint sokáig a Gasztroangyal felvezetéseként, szombat délután 4 óra körül vetítették és Borbás Marcsi műsorával remekül kiegészítették egymást, nem volt ritka, hogy 400-700 ezer körül hoztak mind a ketten. Azonban meglepetésre az angol doki kikerült a képből, amikor jöttek a Gasztroangyal "spinoffjai" és miután azok megbuktak érdekes módon nem tért vissza Martin Ellingham - csak nem sértődött meg?

 A hosszú szünetnek azonban január 31-től vége lesz, ugyanis A muskétások második évadát a Doc Martin hatodik, premier szezonja fogja váltani. Ez pedig nem csak azért jó hír, mert visszatér egy régen várt sorozat, hanem mert így vasárnap este meg lehet a Duna TV-nek az esélye egy még a mostaninál is erősebb nézettségre. A Doc Martin - Magyarország, szeretlek! - Csak színház és más semmi trió akár az RTL Klubot is verheti, ha A szállító nézettsége továbbra is közepes marad.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: whatsontv.co.uk

Magyar nézettség: 1. hét - Toppon vannak Jakupcsek Gabriella műsorai

 Milyen érdekes; 2016 első hetére megtáltosodott az a Ridikül, ami az elmúlt időben csak közepes számokat hozott és ugyan a TV2 délutáni telenovella-kínálatával még nem tud birokra kelni, az RTL Klubon vetített Szulejmán ismétléseknek azért oda tudott egyet csapni ez a női talkshow Rex felügyelő felvezetésével. Ugyanis a december vége óta a bulvárlapokban fix hellyel rendelkező leépítési botrány mellett nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a Ridikül mostani nézettségében jócskán benne van az előtte képernyőn levő, igencsak jó nézettségű Rex Rómában című sorozat is.

magyarorszagszeretleknezettseg.jpg

 A Magyarország, szeretlek! azonban Rex nélkül is jól teljesít, mégpedig olyannyira, hogy a 125. adás évadmaximumot hozott és olyan magasságokba repítette a produkció számait, ahol tényleg régen voltak már. Ezzel az eredménnyel pedig fel is állt házon belül a dobogó legfelső fokára a műsor, ugyanis egyik másik saját vagy külföldi gyártás sem tudott ennél több nézőt a képernyők elé ültetni a köztévénél.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy nem csak a Magyarország, szeretlek! brillírozott, hanem a Gasztroangyal is. Úgy látszik jól kezdődött 2016 a Duna TV-nek, mivel két egykori zászlóshajója is olyan számokat ért el, amivel verni tudták az egyik, vagy mind a két nagy, országosan fogható kereskedelmi adót. Azonban nem minden sikerült olyan jól a köztévének, ugyanis a Csak színház és más semmi első része sajnos nem tudta kihasználni a remek felvezetését és közel a felét el is bukta a Magyarország, szeretlek! nézőinek és nagyjából azon a szinten kezdett, amin tavaly nyár elején az Egynyári kaland. A célközönségnél viszont nem hozott olyan jól, mint a fiatalokról szóló széria.

 A saját gyártású sorozatoknál maradva érdekes az is, hogy a Válótársak a félévadzáró epizód nézettségén a teljes lakosságban csak kicsit, a célközönségnél viszont egész sokat javított a múlt heti részével. A fiatal felnőttek körében sem házon belül, sem a többi csatornától nem szorongatta meg igazán senki a saját sávjában, viszont a teljes lakosság körében már vannak kihívói, és nem csak a Szulejmán, hanem a hetedik és egyben utolsó szezonját is megkezdő A mentalista is több nézőt érdekelt, mint a Válótársak. Azonban a sorozat sorsa miatt aggódóknak nincs mitől félniük, az RTL Klubnak a 18-49-es adatok a fontosak, ott pedig remekel a széria.

 A Munkaügyek - IrReality Show-ról hasonló dicséreteket már nem lehet elmondani; azzal, hogy még későbbre tolták csökkent is a nézettség és már kevesebb mint 50 ezer tévéző kíváncsi csak az egykoron elképesztően vicces és meglepően sokak által követett magyar szitkomra. A Duna TV-n azonban nem csak ez a szórakoztató műsor, hanem a Mindenből egy van negyedik évados premierje is hatalmas pofont kapott. Rudolf Péterék improvizációs szitkomja legyen bármennyire is jó, a nézőket nem hozta izgalomba és mind az előtte futó Maradj talpon!, mind az utána levő Columbo több embert érdekelt.

 A TV2-nek meglepően jó hete lehetett volna, ha az ismételt Magánnyomozók nem rúgja őket hasba, mert az egykoron brutálisan jól teljesítő sorozat alig 400 ezer tévézőt vonzott a képernyők elé, ami csúfos bukásnak is mondható. Ez azonban közel alig látszik meg az utána levő sorozatok és filmek nézettségén, amik jobb felvezetés mellett sem tudtak igazán magasabb számokat hozni a TV2 konyhájára. Az új délutáni telenovella korrektül kezdett, de valahogy sem a Tények, sem a Jóban rosszban nem találta a közönségét, utóbbi nézettsége látványosan csökkent is. Ellenben a szombat este adott A Pogány Madonna, illetve a vasárnapi Harmadik Shrek már RTL Klubot verő nézettséget hozott.

 Szombat este az RTL Klubon képernyőre került A Gyűrű Ura-filmsorozat második része, ami annyira nem érdekelte a tévézőket, hogy bár jobban hozott, mint az előző rész, még a Játék határok nélkül is verte, igaz, a műsor sokat javított korábbi számaihoz képest.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Válótársak lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Veronica aranya: 368 536 (15.3%), 18-49: 31 509 (4.1%)
Duna TV: Rex felügyelő 2x09: 271 826 (11%), 18-49: 40 444 (5.2%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 326 064 (10.8%), 18-49: 74 549 (7.8%)

TV2: Szeretned kell!: 472 083 (15.3%), 18-49: 52 021 (5.3%)
Duna TV: Ridikül: 318 727 (10.2%), 18-49: 51 197 (5.1%)

RTL Klub: Híradó: 1 025 953 (26.5%), 18-49: 288 539 (22.5%)
TV2: Tények: 851 138 (21.4%), 18-49: 237 777 (17.9%)
Duna TV: Híradó: 277 262 (7.4%), 18-49: 37 245 (3%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x01: 470 759 (11.2%), 18-49: 47 130 (3.3%)

RTL Klub: Fókusz: 843 580 (19.8%), 18-49: 279 528 (19.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 777 874 (17.2%), 18-49: 332 828 (20.4%)
TV2: Jóban rosszban: 642 715 (14.3%), 18-49: 198 048 (12.5%)
Duna TV: Maradj talpon!: 460 360 (10.2%), 18-49: 55 616 (3.4%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 362 248 (8%), 18-49: 90 972 (5.2%)

RTL Klub: Barátok közt 7721-7722.: 1 071 150 (23.7%), 18-49: 399 004 (22.3%)
Duna TV: A fekete múmia átka: 128 070 (2.9%), 18-49: 20 865 (1.2%)

RTL Klub: Háborgó mélység: 405 723 (12.6%), 18-49: 203 495 (14%)
TV2: Company of Heroes - Hősök szakasza: 241 204 (7.5%), 18-49: 101 119 (7%)

RTL Klub: Híradó: 261 173 (14.1%), 18-49: 122 812 (13.7%)
TV2: Mennyei tippek 1x01: 99 390 (5.8%), 18-49: 56 707 (6.8%)

Kedd:

TV2: Veronica aranya: 404 307 (15.7%), 18-49: 50 692 (6.7%)
Duna TV: Rex felügyelő 2x10: 285 920 (10.7%), 18-49: 39 847 (5.1%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 338 617 (10.7%), 18-49: 89 008 (9.3%)

TV2: Szeretned kell!: 474 876 (14.5%), 18-49: 58 419 (5.9%)
Duna TV: Ridikül: 310 323 (9.4%), 18-49: 45 750 (4.5%)

RTL Klub: Híradó: 1 068 727 (27.2%), 18-49: 290 798 (23.1%)
TV2: Tények: 884 231 (22%), 18-49: 246 084 (18.9%)
Duna TV: Híradó: 240 886 (6.3%), 18-49: 31 783 (2.7%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x02: 483 955 (11.4%), 18-49: 48 525 (3.4%)

RTL Klub: Fókusz: 859 554 (19.9%), 18-49: 312 251 (21.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 808 028 (17.8%), 18-49: 361 097 (22.7%)
TV2: Jóban rosszban: 672 959 (14.9%), 18-49: 202 556 (13%)
Duna TV: Maradj talpon!: 462 394 (10.1%), 18-49: 56 703 (3.6%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 433 074 (9.4%), 18-49: 120 718 (7%)

RTL Klub: Barátok közt 7723-7724.: 1 064 879 (23.2%), 18-49: 397 350 (22.7%)
Duna TV: Önök kérték: 251 898 (5.5%), 18-49: 23 091 (1.3%)

RTL Klub: A mentalista 7x01: 700 939 (19.1%), 18-49: 310 486 (19.8%)
TV2: Hűtlen vágyak 1x08: 208 238 (5.5%), 18-49: 73 198 (4.6%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x12: 138 567 (3.9%), 18-49: 24 462 (1.6%)

RTL Klub: XXI. század: 378 421 (13.9%), 18-49: 157 732 (12.7%)
TV2: Sherlock és Watson 3x01: 171 314 (6.7%), 18-49: 67 855 (5.8%)
Duna TV: A Nagyok: 29 303 (1.1%), 18-49: 4 421 (0.4%)

RTL Klub: Híradó: 310 114 (14.1%), 18-49: 107 001 (10.5%)
Duna TV: MüpArt Classic: 18 739 (1.3%), 18-49: 1 985 (0.3%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 207 116 (12.5%), 18-49: 60 540 (7.5%)
TV2: Propaganda: 72 800 (4.8%), 18-49: 33 155 (4.5%)

Szerda:

TV2: Veronica aranya: 410 539 (16.3%), 18-49: 51 869 (7.2%)
Duna TV: Rex felügyelő 2x11/1.: 305 426 (11.6%), 18-49: 32 622 (4.4%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 352 064 (11.4%), 18-49: 78 763 (8.8%)

TV2: Szeretned kell!: 485 928 (15.5%), 18-49: 76 452 (8.4%)
Duna TV: Ridikül: 307 099 (9.7%), 18-49: 40 375 (4.4%)

RTL Klub: Híradó: 1 072 625 (27%), 18-49: 269 176 (22.5%)
TV2: Tények: 844 991 (20.9%), 18-49: 256 105 (20.8%)
Duna TV: Híradó: 235 801 (6.1%), 18-49: 31 186 (2.7%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x03: 490 485 (11.7%), 18-49: 44 037 (3.3%)

RTL Klub: Fókusz: 962 811 (22.7%), 18-49: 326 440 (24.2%)
Film+: Gyilkosságba hajszolva: 354 539 (7.9%), 18-49: 112 413 (7.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 809 272 (17.9%), 18-49: 346 486 (22.7%)
TV2: Jóban rosszban: 606 873 (13.5%), 18-49: 177 457 (11.9%)
Duna TV: Maradj talpon!: 483 606 (10.7%), 18-49: 58 610 (3.8%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 385 902 (8.5%), 18-49: 103 065 (6.2%)

RTL Klub: Barátok közt 7725-7726.: 1 121 288 (24.8%), 18-49: 395 407 (23.6%)
Duna TV: Hawaii Five-0 1x02: 213 787 (4.8%), 18-49: 29 762 (1.8%)

RTL Klub: Szulejmán 156.: 850 995 (22.6%), 18-49: 303 344 (19.1%)
TV2: Indiana Jones - Az elveszett frigyláda fosztogatói: 294 869 (9.7%), 18-49: 186 736 (14%)
Duna TV: Emberrablás és váltságdíj 1x01: 147 480 (4.2%), 18-49: 30 781 (2.1%)

RTL Klub: Házon kívül: 469 271 (17.9%), 18-49: 145 567 (12.5%)

RTL Klub: Híradó: 312 932 (14.1%), 18-49: 105 621 (10.1%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x13: 48 525 (2.1%), 18-49: 11 954 (1.1%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 220 536 (13.1%), 18-49: 73 639 (8.8%)
Duna TV: Római helyszínelők 3x18: 34 189 (2.2%), 18-49: 4 764 (0.6%)

TV2: Hazudj, ha tudsz! 3x07: 98 944 (7.3%), 18-49: 55 373 (8.1%)

Csütörtök:

RTL Klub: Nyomtalanul 3x10: 182 955 (7.9%), 18-49: 46 005 (7%)

TV2: Veronica aranya: 392 533 (16%), 18-49: 40 682 (5.9%)
Duna TV: Rex felügyelő 2x11/2 (évadzáró): 218 893 (9.3%), 18-49: 27 512 (4.2%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 327 976 (10.7%), 18-49: 74 541 (8.6%)

TV2: Szeretned kell!: 469 651 (15.1%), 18-49: 64 041 (7.2%)
Duna TV: Ridikül: 255 379 (8.2%), 18-49: 28 534 (3.2%)

RTL Klub: Híradó: 980 538 (25.2%), 18-49: 246 119 (20.7%)
TV2: Tények: 760 510 (19.2%), 18-49: 178 894 (14.6%)
Duna TV: Híradó: 221 250 (5.9%), 18-49: 18 376 (1.6%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x04: 502 813 (12%), 18-49: 53 039 (4%)

RTL Klub: Fókusz: 864 842 (20.4%), 18-49: 301 370 (22.3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 811 511 (17.9%), 18-49: 347 453 (21.7%)
TV2: Jóban rosszban: 642 937 (14.4%), 18-49: 179 883 (11.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 458 745 (10.1%), 18-49: 59 118 (3.7%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 407 241 (8.9%), 18-49: 83 040 (4.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7727-7728.: 1 106 971 (24.3%), 18-49: 416 032 (23.7%)
Duna TV: Elvált nők klubja: 192 118 (4.6%), 18-49: 51 383 (3%)

Film+: Végképp eltörölni: 298 645 (8.6%), 18-49: 133 698 (8.8%)

RTL Klub: Válótársak 1x07: 677 031 (18.3%), 18-49: 333 754 (20.3%)
Cool TV: Dr. Csont 7x03: 300 732 (7.4%), 18-49: 158 732 (9.2%)
TV2: NCIS: Los Angeles 5x22: 281 809 (7.3%), 18-49: 74 986 (4.5%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 8x19: 358 813 (13.7%), 18-49: 166 004 (13.5%)
TV2: NCIS: Los Angeles 5x23: 220 862 (8.2%), 18-49: 64 959 (5.1%)
Duna TV: Egy erkölcsös éjszaka: 97 566 (4.3%), 18-49: 14 125 (1.3%)

RTL Klub: Híradó: 251 089 (13.1%), 18-49: 113 286 (12.1%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 154 505 (10.7%), 18-49: 65 557 (9.2%)
TV2: Felejthetetlen 2x01: 137 860 (8.6%), 18-49: 44 422 (5.7%)

Péntek:

RTL Klub: Nyomtalanul 3x13: 216 898 (9.1%), 18-49: 72 103 (10.2%)

TV2: Veronica aranya: 397 545 (15.9%), 18-49: 42 552 (5.7%)
Duna TV: Rex Rómában 15x01: 264 472 (10.5%), 18-49: 21 728 (2.9%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 307 466 (10.2%), 18-49: 65 709 (7.2%)

TV2: Szeretned kell!: 451 992 (14.7%), 18-49: 49 861 (5.3%)
Duna TV: Ridikül: 317 275 (10.2%), 18-49: 52 673 (5.6%)

RTL Klub: Híradó: 974 156 (26%), 18-49: 260 870 (22%)
TV2: Tények: 742 818 (19.4%), 18-49: 171 957 (14.1%)
Duna TV: Híradó: 229 859 (6.3%), 18-49: 21 150 (1.9%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x05: 530 284 (13%), 18-49: 56 047 (4.2%)

RTL Klub: Fókusz: 818 115 (19.8%), 18-49: 273 574 (20.2%)
Film+: Halálos ellenfél: 360 675 (8.3%), 18-49: 112 325 (7.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 759 029 (17.2%), 18-49: 313 943 (21.3%)
TV2: Jóban rosszban: 588 220 (13.5%), 18-49: 161 022 (11.1%)
Duna TV: Maradj talpon!: 515 455 (11.7%), 18-49: 80 825 (5.5%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 351 885 (7.9%), 18-49: 81 606 (5.2%)

RTL Klub: Barátok közt 7729-7730.: 1 077 470 (24.3%), 18-49: 375 020 (23.2%)
Duna TV: Mindenből egy van 4x01: 153 141 (3.5%), 18-49: 28 432 (1.8%)

RTL Klub: Apám hat neje: 567 167 (16.5%), 18-49: 245 220 (16.4%)
TV2: X-Men kezdetek: Farkas: 220 468 (6.6%), 18-49: 109 022 (7.4%)
Duna TV: Columbo - Becsületbeli ügy: 216 284 (6.1%), 18-49: 52 234 (3.4%)

Duna TV: A Laconia elsüllyesztése 1x01: 91 964 (4.5%), 18-49: 15 215 (1.5%)

RTL Klub: Híradó: 285 404 (12.2%), 18-49: 115 404 (10.1%)
TV2: Grimm 3x01 (ism.): 111 498 (6.3%), 18-49: 56 241 (6.7%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 170 722 (9.8%), 18-49: 53 969 (6.6%)

Szombat:

Duna TV: A Noszty fiú esete Tóth Marival: 294 113 (9.4%), 18-49: 43 305 (3.9%)

TV2: Indiana Jones - Az elveszett frigyláda fosztogatói (ism.): 308 045 (9.1%), 18-49: 91 126 (7.7%)
RTL Klub: Kapás van!: 282 312 (8.2%), 18-49: 98 232 (8.3%)

Duna TV: Gasztroangyal - Velem: 512 906 (13.9%), 18-49: 66 846 (5.4%)

RTL Klub: Híradó: 987 569 (23.8%), 18-49: 284 337 (20.4%)
TV2: Tények: 833 612 (20%), 18-49: 249 567 (17.8%)
Duna TV: Híradó: 289 329 (7.1%), 18-49: 42 861 (3.1%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 465 824 (10.5%), 18-49: 48 169 (3.2%)
Cool TV: Álmomban már láttalak: 290 910 (6.4%), 18-49: 142 304 (8.8%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 972 270 (22.1%), 18-49: 294 699 (19.7%)
TV2: A Pogány Madonna: 712 407 (15.4%), 18-49: 265 634 (16.1%)

RTL Klub: A Gyűrűk Ura - A két torony: 401 256 (9.2%), 18-49: 199 983 (11.7%)

Duna TV: Játék határok nélkül 2x12: 508 988 (10.9%), 18-49: 98 355 (5.8%)

Cool TV: Ilyen az élet: 347 416 (8.4%), 18-49: 183 674 (10.5%)

TV2: A szövetség: 290 046 (7.4%), 18-49: 140 506 (8.2%)
Duna TV: Egy gésa emlékiratai: 244 866 (6.4%), 18-49: 76 279 (4.5%)

RTL Klub: Crank 2. - Magasfeszültség: 284 481 (12%), 18-49: 138 079 (11.6%)

TV2: Mága Zoltán - Budapesti Újévi Koncert 2016: 132 740 (5.7%), 18-49: 34 122 (2.9%)

Duna TV: Királyi harc a napért: 54 682 (3.1%), 18-49: 15 178 (1.6%)

Vasárnap:

Duna TV: Goldfinger: 270 715 (7.7%), 18-49: 74 821 (5.7%)

RTL Klub: Mister Johnson: 238 449 (6.2%), 18-49: 58 789 (4.2%)

TV2: Talpig zűrben: 461 020 (11.6%), 18-49: 166 912 (11.5%)

Duna TV: Hogy volt?!: 205 820 (5%), 18-49: 18 853 (1.3%)

RTL Klub: Híradó: 906 631 (19.6%), 18-49: 228 720 (13.6%)
TV2: Tények: 880 444 (18.9%), 18-49: 255 966 (15.2%)
Duna TV: Híradó: 189 054 (4.1%), 18-49: 32 462 (2%)

Duna TV: A muskétások 2x08: 234 978 (4.8%), 18-49: 32 491 (1.8%)

RTL Klub: A szállító 2x02: 752 131 (15.2%), 18-49: 198 803 (10.8%)
TV2: Harmadik Shrek: 751 377 (14.9%), 18-49: 387 662 (20.1%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 623 876 (12.1%), 18-49: 82 484 (4%)

RTL Klub: Taxi 3.: 794 070 (15.9%), 18-49: 346 068 (16.7%)

TV2: A múmia: 337 668 (8.2%), 18-49: 205 376 (11.2%)
Film+: A szállító 3.: 336 745 (7.7%), 18-49: 173 470 (8.9%)

Duna TV: Csak színház és más semmi 1x01: 311 806 (6.8%), 18-49: 57 687 (2.9%)

RTL Klub: Különösen veszélyes: 466 651 (13.8%), 18-49: 199 712 (12.6%)

Duna TV: Véres románc: 158 603 (5.3%), 18-49: 33 129 (2.3%)

TV2: Leon, a profi: 133 657 (8.2%), 18-49: 69 784 (8.6%)

RTL Klub: Portré: 155 972 (8.6%), 18-49: 72 970 (8%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: mediaklikk.hu

Itt vannak a Szeretned kell! című sorozat magyar hangjai

 A TV2 az idei évet máris egy új telenovellával, a Szeretned kell! című mexikói sorozattal kezdte, ugyanis még tavaly, a téli szünet előtt a végére értek a Fiorellának, így felszabadult egy hely a mára szerintem csak telenovellasávként funkcionáló Tények előtti adásidőben. Azonban úgy látszik, hogy nem mindenből lesz siker, amihez latin-amerikai sorozatok terén nyúl a TV2, ugyanis a még 2015 végén bemutatkozó Paloma korábbi idősávba (12:50) kerül január 25-től, a helyére (14:50) pedig a Walker, a texasi kopó ismétléseit teszik. Az pedig, hogy a Veronica aranyát nem egy új telenovela váltja, hanem a Szeretned kell! lesz képernyőn dupla résszel, kicsit gyanús. Lehet, hogy terveznek valamit a TV2-nél?

szeretnedkellszinkron.jpg

 Ez azonban most nem annyira lényeges, a szinkron viszont annál inkább. A Szeretned kell! egyik főszereplője és talán húzó neve Fernando Colunga, akit láthattak már a hazai telenovella-rajongók több tévécsatornán, köztük az RTL Klubon a Riválisokban is. Az pedig jól látszik, hogy aki már-már veterán szereplője lesz ezeknek a történeteknek, annak állandósulni fog a magyar hangja is és ezt a sormintát nem törik meg ennél a sorozatnál sem. A többi szereplőnél nem nagyon van a Fernando Colunga - Lux Ádám kettőshöz hasonló, nagy múltra visszatekintő kapocs, viszont többnyire azok szólaltatják meg a sorozat színészeit, akik korábban már szinkronizálták őket egyszer vagy több alkalommal.

 A magyar változatot Zentai Mária rendezi, akinek a nevével nem is olyan régen, a Hősök - Újjászületés szinkronja kapcsán már találkozhattunk. A stáblistáért köszönet a TV2-nek!

Szeretned kell! (Pasión y poder [2015])

Fernando Colunga - Lux Ádám
Susana González - Mezey Kitty
Jorge Bolanos - Imre István
Jorge Salinas - Dolmány Attila
Marlene Favela - Papp Kati
Óscar Medellín - Czető Roland
Michelle Renaud - Sallai Nóra
Jauma Mateu - Pálmai Szabolcs
Raquel Garza - Kerekes Andrea
Altaír Jarabo - Lamboni Anna
Irina Baeva - Vágó Bernadett
Alejandro Nones - Szatmári Attila
José Pablo Minor - Zámbori Soma
Boris Duflos - Sótonyi Gábor
További magyar hangok: Várkonyi Andrea, Zsurzs Kati, Rosta Sándor, Szabó Máté

Főcímfelolvasó: Endrédi Máté
Magyar szöveg: Tóth Nikolett, Sebestyén Magdolna
Hangmérnök: Tóth Imre
Szinkronrendező: Zentai Mária
Stúdió: Masterfilm Digital

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Szávai Viktória: "... nagyon fontos bázis az életemben a Radnóti..."

 A Csak színház és más semmi zsinórban a nyolcadik új, magyar sorozat és szerintem nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, miszerint egy ilyen hangulatos és könnyed szórakozásra már igencsak szüksége volt a hazai sorozatok kedvelőinek. A szitkomokat és az üdítően jó Egynyári kalandot persze nem felejtettem el, de ez - talán a szereplői miatt is - egy másabb, egy felnőtt sorozat, amiben érdekes módon, néha nagyon is gyerekesen viselkednek a karakterek.

 Aki kellemes, vasárnap esti kikapcsolódásra vágyik, az szerintem nyugodtan válassza ezt a sorozatot a Duna TV-n, mert a komolyabb, drámai pillanatok mellett valahogy mégis árad belőle a jókedv, a vidámság és sokszor már-már olyan humoros mint egy vígjátéksorozat. A Csak színház és más semmi azonban nem csak az írók által megírt történet és kitalált frappáns poénok, hanem a remek színészi alakítások miatt is jó ennyire. Annak ellenére, hogy a fő helyszín egy színház, mégsem játsszák túl a színészek a szerepüket és a tudásuk és tapasztalatuk át is jön a képernyőn. A premier előtti vetítés után volt lehetőségem (és szerencsém) interjút készíteni az egyik legtehetségesebb és legszebb hangú színésznővel, Szávai Viktóriával.

csakszinhazesmassemmiszavaiviktoria.jpg

 A színésznő már hosszú ideje a Radnóti Miklós Színház tagja és habár a színpad az elsődleges terepe, nem idegen számára a forgatás sem, mivel több nagyjátékfilmen, valamint a Tűzvonalban és a Presszó című sorozatokon is dolgozott már. A színház és a filmezés mellett pedig szinkronizál is; a hangját többek között a Banshee, az Éghasadás, A törvény nevében, az Amerikai Horror Story és az Azanyját! című sorozatokban is hallhatjuk.

Milyen érzés volt egy olyan sorozatot forgatni, ahol a színészek színészeket, színházban dolgozó embereket alakítanak?

 Az első pillanatban volt bennünk némi távolságtartás amiatt, hogy végül is ez a mi szakmai közegünk és az ember ilyenkor sokkal kritikusabb, de megpróbáltunk ezen fölülemelkedni. Akik nézni fogják majd a sorozatot, azok nem feltétlenül színházban dolgozó emberek, tehát nekik ez az egész világ nagyon izgalmas és újszerű lesz. A színházban történni szoktak meredek dolgok és itt tényleg minden össze van szedve, ami meredek. Azért ennyi botrány vagy furmánykodás nem jellemző egy hat hetes próbafolyamatra, de mondjuk hat év alatt össze tud gyűlni ennyi (nevet). Ez ennek az esszenciája.

Valóságalapja ezek szerint van mindannak, ami történik a sorozatban.

 Abszolút, a színházban szoktak néha csúnya dolgok történni (nevet) és ez egy olyan műfaj, ahol állandó a rivalizálás, hiszen folyamatosan verekedni kell a helyekért, a presztízsért. Van, aki ezt elegánsan csinálja és van olyan is, aki kevésbé. Hallottam már én is ezer olyan sztorit, amiről azt gondoltam, hogy csak ettől mentsen meg az ég, de az ilyesmik szerintem minden szakmában megesnek. A sorozat egy kicsit felnagyítja a dolgokat, de abszolút hiteles lesz.

csakszinhazesmassemmi4.jpg

Mennyire érzed magadhoz közel ezt a szerepet, Lajtai Petrát, a színház dramaturgját?

 Nagyon megszerettem és hál’ Istennek mély egyetértésben dolgoztunk mind a két rendezővel, Nagypál Orsival és Miklauzic Bencével. Ők is azt gondolták, hogy el lehet vinni ezt a figurát egy kicsit végletesebb irányba, ugyanis Petra néha tényleg úgy viselkedik mint egy 16 éves kamaszlány, aki először találja szembe magát egy olyan fiúval, aki udvarol neki. Az unalmas családi élet után egyszer csak ott áll talajvesztetten és nem tudja, mit csináljon azzal, hogy valakinek ő tetszik.

Tudtál meríteni a való életből ehhez a figurához?

 Emlékszem rá, hogyan viselkedtem 16 éves koromban (nevet), de a viccet félretéve, tényleg magamból építettem fel a karaktert, mert azok a színházi dramaturgok, akikkel én eddig dolgoztam, azok homlokegyenest más személyiségek, mint Petra. Ők általában kicsit tyúkanyó típusúak, mindenről tudnak és minden helyzetben megpróbálnak háttérországot képezni a hisztis, tébolyodott színészek között. Petra valahol ettől az egész színházi világtól egy kicsit független, egy UFÓ ebben a közegben és Alinda (Schell Judit – a szerk.), az ő legjobb barátnője, a színház primadonnája az összekötő kapocs.

Játékfilmeket és sorozatokat is forgattál már. Miben volt ez a mostani munka esetleg más, mint a Tűzvonalban vagy a Presszó?

 Annyiban, hogy ezt úgy csináltuk, mint egy nagyjátékfilmet. Feszített volt ugyan a tempó, mondjuk pont emiatt nem különbözött a korábbi sorozatoktól, viszont az igényessége miatt én úgy éltem meg, mintha játékfilmet forgattunk volna. Az egész stáb, a sminktől a kellékeseken keresztül mindenki iszonyatosan pontos és precíz volt, fegyelmezett munka zajlott és annak ellenére, hogy taposni kellett és versenyeztünk az idővel, mégsem éreztem azt, hogy hajtva lettem volna. Minden jelenetre, minden pillanatra jutott idő, hogy szépen, tisztességesen kidolgozhassuk.

Meghozta a kedved esetleg további forgatásokhoz? Keresni fogod a lehetőségeket?

 Magyarországon ez nem úgy működik, hogy a színész elkezd keresni (nevet), hanem a színészt keresik. Nagyon szeretek forgatni és nem is teszek különbséget színházi vagy filmes munka között, mert mind a kettő másért fantasztikus. Szeretem csinálni mindkettőt és nyilván nagyon jó lenne, ha hamarosan újra forgathatnék.

Esetleg egy második évad a Csak színház és más semmiből?

 Reménykedünk, de még nincsenek hivatalos információk, viszont én nagyon bízom benne, hogy lesz folytatás.

csakszinhazesmassemmi5.jpg

Nemrég volt egy Weöres Sándor ested a Radnótiban, van-e esetleg a közeljövőben valami nagy volumenű előadásod vagy terved?

 Épp most mutattuk be a Glembay ház című színdarabot, előtte pedig a Lear királyt csináltuk Alföldi Róbert rendezésében, amivel párhuzamosan még forgattuk a sorozatot. Szóval kemény hónapok vannak mögöttem, azt hiszem, most egy kicsit pihenni fogok.

A színházi szerepek és a filmezés mellett még szinkronizálsz is. Nemrég az Azanyját!-ban hallhattunk, de te voltál például a Minyonok gonosz főszereplőnőjének is a hangja. Mennyire szeretsz szinkronizálni?

 Ha jó filmet és jó színésznőt kell szinkronizálni, akkor nagyon szeretem. Izgalmas feladat, hogy az ember hozzáad valamit a karakterhez. Ha viszont gagyit kell csinálni, akkor az olyan kicsit, mint a favágás, különösebben nem tölt el örömmel.

Mikor kezdtél szinkronizálni?

 Főiskolás koromban. Rehorovszky Béla hívott először, az akkor még létező Pannónia Filmstúdióba, a Hűvösvölgyi útra. Ott szinkronizáltam először, még az ősidőkben.

Hogy érzed, neked mi a tereped? A színház, amit esetleg nem is szeretnél elhagyni, vagy mindenhol otthonosan mozogsz, színpadon, a szinkronban és a forgatásokon egyaránt?

 Jót kérdeztél. Nyilván a színpad az, ami zsigeri dolog, hiszen színésznőnek is készültem, a színpad volt a cél és a színház az otthonom. Azt azért nem mondanám, hogy soha sem hagynám el, mert nem tudni, mit hozhat az élet, de mindenesetre nagyon fontos bázis az életemben a Radnóti Színház, ahol már jó hosszú ideje tag vagyok. Számomra nagyon fontos az állandóság és szeretem azt, hogy az a színpad egy kicsit már az enyém is.

Mennyire volt nehéz megszokni, hogy teljesen máshogy kell a kamera előtt dolgozni, gesztikulálni, mint a színpadon?

 Nem tudom, ez nekem természetes váltás. Én mondjuk szeretem azt gondolni magamról, hogy nem használok a színpadon teátrális, hamis gesztusokat. Próbálok mindig nagyon intim módon játszani és a Radnóti tere erre alkalmas is, mert egy viszonylag kicsi színház. Nem érzékeltem, hogy a kamera előtt máshogy kellene viselkednem, mint ahogy egyébként létezem a színpadon. Nem tudnék nagy különbséget tenni a kettő között, bár nyilván máshogy gondolnám ezt, ha mondjuk a Vígszínházban játszanék, hiszen az egy hatalmas tér, ami más hangerőt és gesztusrendszert kíván. Így, hogy egy viszonylag intim térben szoktam játszani, nem volt különösebben nagy differencia.

Másoktól is hallottam már, hogy a kamera sokkal intimebb, akkor emiatt is lehetett könnyebb számodra?

 Igen, valóban intimebb, de szerintem ez inkább egy ösztön, egy érzék, hogy az ember tudja azt, hogy a kamera előtt mennyit kell csinálni. Lehet, hogy egy reakció, egy mosoly vagy egy fintor a színpadon oké, de a kamera előtt rengeteg. Egyszerűen levágja a vászon. Érezni kell, hogy mennyit szabad csinálni.

A képek forrása: Megafilm / Bara Szilvi, Kocsis Bence, Penziás Nikolett

Ők lesznek az X-Akták új évadának magyar hangjai (frissítve!)

 A FOX a 24 után másik ikonikus sorozatát, az X-Aktákat is visszahozza egy rövid szezonra, mégpedig a legendássá vált főszereplő párossal, Gillian Andersonnal és David Duchovny-val. A sorozat új, tizedik évada pedig akkora szenzáció, hogy nem csak az újságírók és a szakmabeliek, hanem a rajongók és szerintem az átlag tévézők is izgatottan várják a széria folytatását, amelyet az amerikai premier után 24 órával már szinkronnal is láthatják a magyar tévézők. A hazai rajongók körében pedig csak egy kérdés volt; maradnak-e a megszokott szinkronhangok. A válasz pedig, igen, maradnak. Tánc. A sorozat új évadának premierje január 25-én, 21:10-kor lesz a Cool TV-n. A stáblistáért köszönet az RTL Klubnak!

xaktakszinkron.jpg

X-Akták

Gillian Anderson (Scully) - Náray Erika
David Duchovny (Mulder) - Rékasi Károly
Mitch Pileggi (Skinner) - Varga T. József
William B. Davis (Cigarettázó Férfi) - Cs. Németh Lajos
Annet Mahendru - Gulás Fanni
Christopher Logan - Presits Tamás
Omari Newton - Szokol Péter
Nikolai Witschl - Seder Gábor
Alison Wandzura - Csúz Lívia
Aaron Douglas - Garamszegi Gábor
Vik Sahay - Gyurin Zsolt
Jonathan Whitesell - Penke Bence
Ryan Robbins - Fellegi Lénárt
Christine Willes - Kocsis Mariann
Doug Savant - Rosta Sándor
Megan Peta Hill - Pekár Adrienn
Craig March - Albert Péter
Rebecca Wisocky - Kocsis Judit
Amanda Burke - Molnár Zsuzsa
További magyar hangok: Szkárosi Márk, Papucsek Vilmos, Lipcsey Borbála, Hegedüs Miklós, Fehérváry Márton, Gubányi György, Imre István, Kajtár Róbert, Turóczi Izabella, Bartók László, Csík Csaba Krisztián, Laudon Andrea, Berecz Uwe, Császár András, Németh Attila, Szabó Judit, Kapu Hajnalka, Csuha Bori, Kántor Zoltán

Magyar szöveg: Laki Mihály
Szinkronrendező: Hidvégi Csaba

A kép forrása: syfy.com.au

Megvan, kik kerülnek Jakupcsek Gabriella helyére

 Tavaly karácsony előtt jött a hír, miszerint az MTVA több mint száz munkatársának, köztük a főadó - 2011-es megújulása óta - egyik legnépszerűbb műsorvezetőjének számító Jakupcsek Gabriellának is felmondott. Az első pletykák és a hivatalos információk is arról szóltak, hogy a rutinos tévést a belsős állományból bocsátották el, azaz a lehetősége - látszólag - még meg volt annak, hogy Jakupcsek Gabriella külsősként, havi fix fizetés nélkül továbbra is vezesse mind a Ridikült, mind a köztévé legnézettebb saját gyártású műsorának számító Magyarország, szeretlek! című game-show-t.

jakupcsekgabriella.jpg

 A héten felröppent pletykák alapján azonban sejteni lehetett, hogy az MTVA külsősként sem szeretné tovább alkalmazni a műsorvezetőnőt, de egészen a mai, hivatalos bejelentésig semmi sem volt biztos a két saját gyártású produkció jövőjével kapcsolatban. A mai sajtóközleményekkel viszont hivatalossá vált, hogy mind a Ridikül, mind a Magyarország, szeretlek! új házigazdát fog kapni.

 A napi, női beszélgetős műsort a szülési szabadságról a Család-barátba idén visszatért Dióssy Klári fogja vezetni, aki január végén meg is kezdi a felvételeket a Jakupcsek Gabriella vezetésével közel 500 adást megélt talkshow-ból. A Magyarország, szeretlek! azonban közel teljes frissítést kap; ugyanis nem csak Jakupcsek Gabriella, hanem a műsorban 2011 óta szereplő másik csapatkapitány, Csiszár Jenő is távozik, a helyükre pedig A Dalt is vezető Tatár Csilla - Harsányi Levente kettős kerül, akik már túl is vannak a próbafelvételeken. A game-show műsorvezetője továbbra is Szente Vajk lesz.

tatarcsillaharsanyilevente.jpg

 A Dióssy Klári vezette Ridikül január 25-én debütál a Duna TV-n, míg a megújult Magyarország, szeretlek!-re vélhetően februárig várniuk kell a rajongóknak. A kérdés pedig csak az, hogy vajon mennyire a műsorvezetőkért és mennyire a formátumokért nézték a tévézők ezeket a műsorokat, illetve érdekes lehet az is, hogy melyik tévéadó csap majd le Jakupcsek Gabriellára, a szerintem bárhol, bárkinek jól jövő rutinjára és szakmai tapasztalatára.

A képek forrása: onleany.blog.hu, mediaklikk.hu

Itt vannak a Kegyetlen tánc című sorozat magyar hangjai

 Manapság nem olyan gyakori, de persze elő szokott fordulni, hogy a sorozatok főcímei alatt elsorolják az aktuális magyar hangokat és ez szerintem azon felül, hogy tisztességes dolog a színészekkel (és a háttérben tevékenykedő munkatársakkal szemben) nagy segítség az ilyen cikkek megírásához is. Az HBO az a tévécsatorna, ahol nagyon ritkán fordul elő, hogy nem mondják fel szinte a teljes stábot a színészektől kezdve a rendezőn át a vágóig, az pedig még ritkábban fordul elő, hogy én már a színészek nevét hallgatva libabőrös leszek.

kegyetlentancszinkron.jpg

 A Kegyetlen tánc című ballett-táncosokról szóló szériának egyrészt irdatlanul jó a főcíme, másrészt rendkívül ütős az a gárda, amit a szinkronrendező összeválogatott ehhez a drámához. A legnagyobb meglepetés egyértelműen Kulka János volt, akit nagyon nagyon jó volt hallani idén Az alelnökben Hugh Laurie-ként és remélem mostanában egyre több helyen hallhatjuk majd újra, mert ilyen kaliberű és az utóbbi időben sorozatban ilyen keveset hallott színészekre szerintem szüksége van a szinkronnak, az olyan finomságok és ínyenc hangválasztások mellett, mint amik a Kegyetlen tánc magyar változatát jellemzik.

 A tavalyi év szerintem legjobb sorozatszinkronját is rendező Dezsőffy Rajz Katalin elképesztő, hogy milyen remek érzékkel válogatja össze a szereposztásokat, képes mindig új embereket beemelni és visszahozni kis túlzással a szinkron tekintetében elfeledett, háttérbe tolt színészeket is és eddig szerintem nem nagyon nyúlt mellé egy párosítással sem.

Kegyetlen tánc (Flesh & Bone)

Sarah Hay - Eke Angéla
Ben Daniels - Kulka János
Emily Tyra - Andruskó Marcella
Irina Dvorovenko - Nemes Takách Kata
Damon Herriman - Takátsy Péter
Josh Helman - Előd Álmos
Raychel Diane Weiner - Szilágyi Csenge
Sascha Radetsky - Ódor Kristóf
Karell Williams - Penke Bence
További magyar hangok: Ősi Ildikó, Bodrogi Attila, Bolla Róbert, Varga Tamás, Kokas Piroska, Bókai Mária, Ágoston Péter, Tallós Rita

Magyar szöveg: Vass Augusztina
Hangmérnök: Bederna László
Vágó: Kránitz Bence
Gyártásvezető: Németh Piroska
Produkciós vezető: Szép Erzsébet
Szinkronrendező: Dezsőffy Rajz Katalin
Stúdió: SDI Media Hungary

A kép forrása: HBO

Szinkronkvíz - Részletkérdés 2.

 A Részletkérdés második fordulójában megemeltük a kérdések számát kilencről tizenötre és kicsit nehezítettünk is rajtuk azzal, hogy szűkebbre vettük az egyes képkivágásokat, így tényleg nagyon jól kell ismernetek az adott színészeket ahhoz, hogy a szemük vagy a szájuk alapján megfejtsétek a feladványokat. Jó szórakozást kívánunk hozzá és a korábbi kvízekhez is!

szinkronkvizfejlecrk2.png

A fejléchez használt kép forrása: meonline.hu

Csak színház és más semmi - Ilyen lett az első két rész

 A köztévé vadonatúj, hat részes sorozatának első és második részét tegnap délután vetítették le premier előtt az újságíróknak és bloggereknek, akik az alkotókkal és az állandó szereplőket alakító színészekkel együtt nézhették meg a január 10-én, illetve a rá következő héten adásba kerülő epizódokat.

 A sorozatot a rendkívül összeszokott párosnak számító Divinyi Réka - Goda Krisztina kettős jegyzi, akik nem csak a Csak színház és más semmi kvázi alapjának számító, hasonló című filmen, de több más mozin és színdarabon is együtt dolgoztak már. Aki tehát ismeri a hölgyek munkásságát, az nem vesz zsákbamacskát ezzel a sorozattal.

csakszinhazesmassemmi1.jpg

 A Csak színház és más semmi habár címét, alkotóit, főszereplőit és fő helyszínét tekintve is rímel a Csak szex és más semmire, mégsem a film folytatását, hanem egy teljesen új történetet fogunk látni, ami nem csak cselekményét, hanem dinamikáját, képi világát tekintve is elüt 2005 egyik nagy magyar mozisikerétől. Egy dologban, mégpedig a humorban viszont nagyon is megegyeznek. A sorozat ugyanis az első két rész alapján komédiában roppant erős lesz, köszönhetően a tényleg vicces párbeszédeknek, az okosan megírt helyzetkomikumoknak és az ezekhez elengedhetetlen remek színészi játéknak.

csakszinhazesmassemmi5.jpg

 A karaktereket meglepő módon két csoportra osztották. A sorozat műfaja dramedy, azaz egyszerre komoly és vicces, és valahogy ezek mentén lettek kiadagolva a szereplők is némi átmenettel. A humoros jelenetek többnyire a figuráját elképesztően jól megfogó Pálos Hanna, a szószátyárt játszó Udvarias Anna és a bolondos, bohém igazgatót alakító Szervét Tibor köré épülnek, míg a drámát a Schell Judit, Mikecz Estilla, Szávay Viktória, Csányi Sándor és Fehér Tibor alkotta csapattól kapjuk. Lovas Rozit és Géczi Zoltánt azért is hagytam ki a felsorolásból, mert náluk van szerintem leginkább jelen mind a két oldal, az ő kapcsolatuk az, ami egyaránt vicces és komoly, talán emiatt tűnnek ők a "legnormálisabbnak", a leginkább kedvelhetőnek is.

csakszinhazesmassemmi3.jpg

 A sorozat humorát még egyszer ki kell emelnem, mert egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen mennyiségű jó poént fogunk kapni. Nem arról van szó, hogy néha elbolondoznak a szereplők, vagy tesznek egy-két vicces(nek szánt) gesztust, hanem kimondottan, szitkomba illő poénokat írtak a készítők, amik pedig - és nincs ezen mit cizellálni - iszonyatosan működnek. A humornak nem csak egy változatát halljuk és látjuk; vannak tömör, egy-két szavas fricskák, jól felépített, megkínált poénok és persze az elmaradhatatlan, szó nélküli gesztusok, mimikák. Nagyon sarkosan fogalmazva azt is mondhatnám, hogy az első két rész alapján ez nem egy 52 perces dráma, hanem egy 52 perces szitkom lett, és nem tudom, ki hogyan van vele, de ez nálam telitalálat. Nincs izzadtságszaga, nem kínos nézni és hallgatni a párbeszédeket és bár ellőttek pár klisés megoldást, még a karakterek felvezetését is meg tudták olyan ötletesen oldani, hogy frissnek és újnak hasson.

 A klisék kapcsán Udvarias Anna pletykás figuráját érdemes megemlíteni, ugyanis egy olyan karaktertípust tudtak az írók közösen a színésznővel újradefiniálni és a képernyőn ilyen üdén tálalni, amit szerintem minden szembejövő sorozat elhasznált már legalább egyszer. Ez a figura viszont bármennyire is sokszor látott alappal rendelkezik, mégis zseniálisan jól áll a sorozatnak. Ahogyan Pálos Hanna, kicsit számomra a Brooklyn 99 - Nemszázas körzet Diaz nyomozóját megidéző karaktere is, aki magasan vitte a prímet azzal, hogy bármelyik jelentben volt is benne, poén nélkül nem hagyta azokat.

csakszinhazesmassemmi2.jpg

 Az első két részben ügyesen lavíroztak az írók a komolyabb, de nem túl húsba vágó témákat feldolgozó és a könnyed, már-már szitkomokba illő szituációk között és ahogy anno a Válótársaknál, itt sem éreztem, hogy hol van a rész vége. Lehet, hogy tévedek és pont nem figyeltem, de úgy tűnt, mintha a sorozat nem követné az amerikai produkciókból megszokott dramaturgiát és nem is külön epizódokként, hanem egy egységként, egy közel hat órás filmként kezelné a történetet.

 Ez pedig azért is furcsa, mivel a hat epizód egy színházi próbafolyamat hat hetét öleli fel az olvasópróbától a premierig, azaz indokolt lenne, hogy a részek önmagukban is építkezzenek; előkészítsék, felvezessék bennük a tetőpontot, amire aztán megoldást a következő részekben kapnánk. Nem mondom, hogy nem volt ilyen, mert de, csak nem olyan hatásvadász módon jelentek meg ezek az eszközök, mint sok más sorozatnál. A közbeékelt, mocumentarista jelentekért is jár a dicséret, ugyanis ez a werkfilm is zseniális történeti elem.

 A Csak színház és más semmi nem fog a világ problémáival foglalkozni, nem akar görbe tükröt állítani a jelen társadalmának problémái elé és őszinte leszek, ilyen első két rész után ne is tegye ezt, mert amit eddig mutatott, az pont az, amire szerintem a hazai sorozatgyártásnak régóta szüksége van (bár az Egynyári kaland is ezt tudta). Szórakoztat, kikapcsol és mindezt remek humorral és tökéletes színészi játékkal teszi. Akinek tetszett a Csak szex és más semmi az adjon ennek a sorozatnak egy esélyt, mert szerintem nem hogy ugyanazt a szintet tudja, hanem még jobb is.

A képek forrása: Megafilm / Bara Szilvia, Kocsis Bence, Penziás Nikolett

Ők lesznek a Kiválasztva című sorozat magyar hangjai

 Az AMC mutatja be holnap, azaz január 8-án a Crackle, a sok közül egyik amerikai streamszolgáltató saját gyártású sorozatát, a Chosen című akció-thrillert, melynek egyik főszereplőjét a Hősök Peter Petrellijeként ismertté váló Milo Ventimiglia alakítja. A sorozat első évada hat részes és a történet középpontjában egy olyan, átlagos ügyvéd áll, akinek fenekestül felfordul az élete aznap, amikor egy dobozt talál az ajtaja előtt benne egy pisztollyal és annak a férfinek a fényképével, akit 48 órán belül meg kell ölnie, különben azok, akik kiválasztották őt erre a feladatra megölik a feleségét és a lányát is.

kivalasztvaszinkron.jpg

 A magyar változatot Kosztola Tibor rendezi, a főszereplőt pedig Csőre Gábor szinkronizálja, azaz nem idézik meg a Hősök legendás párosát Seszták Szabolcs hangjával. A Kiválasztva első évadában azonban nem csak a főszereplő, hanem többek között Diedrich Bader (Az alelnök) és Katarina Law (Spartacus - Vér és homok) is rutinos tévésnek számít, azaz ismerős arcokból nem lesz hiány. A stáblistáért köszönet az AMC-nek!

Kiválasztva (Chosen)

Milo Ventimiglia - Csőre Gábor
Brett Davern - Pintér Gábor Attila
Caitlin Carmichael - Boldog Emese
Nicky Whelan - Pikali Gerda
Michael McKiddy - Dankó István
Patrick St. Esprit - Áron László
Luis Moncada - Pál András
Daniel Moncada - Nagypál Gábor
Diedrich Bader - Baráth Attila
Katrina Law - Orosz Helga
Jill Bartlett - Bertalan Ágnes
Shaun Baker - Szatmári Attila
További magyar hangok: Stern Dániel, Koncz István, Szkárosi Márk

Magyar szöveg: Barthó Eszter
Hangmérnök: Farkas László
Gyártásvezető: Boskó Andrea
Produkciós vezető: Kovács Anita
Szinkronrendező: Kosztola Tibor
Stúdió: Pannonia Sound System

Forrás: AMC
A kép forrása: AMC Sajtóklub

Szünet nélkül folytatódik a Kisvárosi doktor

 A Duna TV-nek nagyon bejöttek a hétköznap este, a Maradj talpon! előtt rendelő német háziorvosok és nem is meglepő, hogy a lehető legtöbbet kisajtolják a köztévénél ezekből a szériákból. A hegyi doktor után megérkezett tavaly nyáron A hegyi doktor - Újra rendel, amely letarolta a főműsoridőt, verte a TV2-t és megközelítette a teljes lakosságban az Éjjel-nappal Budapestet is. Azonban Gruber doktort az indokoltnál egy évaddal hamarabb szünetre küldték, hogy a praxisát a Kisvárosi doktor vegye át.

kisvarosidoktor2.jpg

 A csere elsőre kissé megzavarta a nézőket, bizalmatlanok voltak az új orvossal kapcsolatban, de hamar rájöttek, hogy kellemes kikapcsolódást jelentenek az ő kalandjai is. Nem is csoda, hogy az anno az M1-en leadott első két évad után a Duna TV-re megérkezett a sorozatból a harmadik szezon, tegnap pedig már a negyedik is bemutatkozott és a rajongóknak egy ideig nem kell nélkülözniük kedvenc szériájukat, ugyanis január 21-től érkezik az ötödik, Németországban 2013-2014-ben képernyőre került ötödik évad is. Az ötödik szezon után viszont új produkció érkezhet a Duna TV-re, ugyanis a Kisvárosi doktor hatodik évadát még csak most készítik, azonban hogy mi váltja majd, azt egyelőre nem tudni.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: mediaklikk.hu

Magyar nézettség: 53. hét - Behúzta a szilveszter estét a TV2

 A TV2 amennyire nem zárt jó hetet karácsonykor, annyira nézett napokat tudott produkálni a két ünnep között, szilveszterkor és az utána is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a hetet tekintve megverték volna az RTL Klubot, közel sem, de volt két nap, amikor úgy igazán el tudták kapni a piacvezető tévéadót. Az egyik ilyen alkalom december 31-én este volt, amikor is a tematikus kínálattal - köztük két különkiadással - sikeresen zárták az évet, bár megjegyzem, ezek a 700-800 ezres eredmények nem valami impozánsak ahhoz képest, hogy vadonatúj adást láthattunk mind a Frizbiből, mind Kasza Tibor show-jából.

szilveszternezettseg.jpg

 A győztes nézettségekben persze nem fair hibát keresni, csak érdekes és meglepő, hogy lényeges RTL Klubos konkurencia nélkül "csak ennyire" futotta a TV2-től, habár így is megkérdőjelezhetetlen a szilveszteri elsőségük, mivel csak a Duna TV volt rájuk veszélyes, ahol a Hyppolit, a lakáj ugyan jól hozott, ellenben a Gasztroangyal és a Fábry különkiadása már nem sok vizet zavart, pedig anno az Indul a bakterház és a Magyarország, szeretlek! mire volt képes szilveszterkor! A Duna TV ha a TV2-t nem is, az RTL Klubot viszont elkalapálta, ami nem kis fegyvertény.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy ha az RTL Klub a Muppet-filmmel szerette volna felvezetni az esetleg általuk megvásárolt Muppet-sorozatot, akkor nem fogjuk mostanában ezeket a bábokat a tévében látni, ugyanis olyan mélyre húzták le az RTL Klub főműsoridős közönségarányát, ahol a tévéadót nem gyakran látni. Azonban nem csak Muppették okoztak kellemetlen pillanatokat a magyar RTL-nek, hanem a Gyűrűk urai is, akik nem igazán érdeklik már a tévézőket és ezt bizony ki is tudta használta a TV2 és a Duna TV is. Az üldöző boly nem csak, hogy lefaragott egy kicsit a hátrányából, de a célegyenesben mindketten el is húztak a pontversenyt vezető mellett.

 Az RTL Klub viszont ezeket az apró bakikat leszámítva nem igazán kérdezett a múlt héten. A Híradói egy alkalmat leszámítva mind egymillió tévézőt hoztak, a két kutyás film szintúgy egymillió fölötti eredménnyel zárt és az egymás után adott három Bud Spencer-filmből kettő letarolta a műsorsávját. A Kincs, ami nincs sokadik ismétlése több mint 700 ezer embert ültetett a tévéképernyők elé és ez engem nagyon meglepett. Nem a film ellen szólt ez a meghökkenés, mert én is szeretem, de ennyire jól régen hozott egy Bud Spencer-Terence Hill ismétlés.

 A Duna TV-vel kapcsolatban sajnos van jó és rossz hírem is. A Félvilág, köszönhetően a felvezető Hawaii Five-0-nak is, alig érdekelt valakit, pedig a minősége alapján ennél sokkal több tévézőt érdemelt volna. A szombat délután adott Vad Kunság című természetfilm azonban brutálisan jól teljesített és ez a több mint 300 ezres nézettség meglepne, ha nem eredményezne újabb részeket vagy akár egy sorozatot is. A köztévé főadója a szombat és vasárnap estét is jól zárta; a Játék határok nélkül verte az RTL Klubon adott filmet, a Magyarország, szeretlek! pedig félmillió tévézőt hozott, ami mostanában kifejezetten jó nézettségnek számít.

 A Duna TV-n a filmek is jól hoztak, Az utolsó vakáció, a Hyppolit, a lakáj és A miniszter félrelép is sok nézőt vonzott, de általában elmondható, hogy a két ünnep között és a januári munkakezdés előtti hétvégén jó sokan a tévét nézve kapcsolódtak ki.

 A sorozatok között a teljes lakosságban és a célközönségnél is A szállító lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Ha igaz volna...: 418 590 (12.7%), 18-49: 156 100 (13.3%)
RTL Klub: Táncoló talpak: 288 049 (8.8%), 18-49: 128 743 (11%)

Duna TV: Univerzum: 207 117 (6.6%), 18-49: 23 129 (2%)

Duna TV: Rex felügyelő 12x06: 290 158 (8%), 18-49: 32 793 (2.6%)

RTL Klub: Híradó: 1 012 513 (24.2%), 18-49: 269 817 (19.5%)
TV2: Tények: 831 710 (20%), 18-49: 228 871 (16.7%)
Duna TV: Híradó: 192 773 (4.7%), 18-49: 5 688 (0.4%)

TV2: Charlie angyalai: 556 145 (12.3%), 18-49: 179 207 (11.5%)
Duna TV: Salamon király kincse: 342 056 (7.6%), 18-49: 51 945 (3.4%)

RTL Klub: szeretet.éhség. - Összefog az ország: 650 864 (14.3%), 18-49: 170 012 (10.5%)

Duna TV: Az utolsó vakáció: 337 219 (7.8%), 18-49: 82 515 (4.9%)

TV2: Apádra ütök: 411 839 (10.2%), 18-49: 217 257 (13.3%)

RTL Klub: Terhes társaság: 495 267 (14.1%), 18-49: 193 050 (12.8%)

Duna TV: Bábel: 87 102 (2.8%), 18-49: 23 278 (1.7%)

TV2: Super 8: 168 780 (7.8%), 18-49: 97 972 (9.4%)

RTL Klub: Egyetlen golyó: 188 053 (11.5%), 18-49: 68 080 (8.4%)
Duna TV: Magyar Krónika: 32 040 (1.3%), 18-49: 8 793 (0.7%)

Kedd:

TV2: Seholország: 198 448 (6.6%), 18-49: 54 631 (5.5%)

RTL Klub: Dr. Dolittle - Millió dolláros szőrmókok: 408 309 (12.8%), 18-49: 156 253 (14.7%)
Duna TV: Univerzum: 154 644 (5.4%), 18-49: 10 854 (1.1%)

Duna TV: Rex felügyelő 12x07: 291 394 (8.4%), 18-49: 28 493 (2.5%)

RTL Klub: Híradó: 1 007 569 (25%), 18-49: 294 749 (21.7%)
TV2: Tények: 695 288 (17.4%), 18-49: 180 516 (13.6%)
Duna TV: Híradó: 192 651 (4.9%), 18-49: 14 421 (1.1%)

TV2: Idővonal: 348 364 (7.8%), 18-49: 150 261 (9.5%)
Duna TV: Az elveszett aranyváros fosztogatói: 238 289 (5.4%), 18-49: 29 993 (2%)

RTL Klub: Maci Laci: 850 461 (19%), 18-49: 311 328 (19.5%)

RTL Klub: A lehetetlen: 935 542 (21.6%), 18-49: 393 155 (21.9%)
Duna TV: Önök kérték: 301 983 (6.5%), 18-49: 29 164 (1.6%)

TV2: Vejedre ütök: 401 528 (10.1%), 18-49: 247 849 (14.4%)

Duna TV: Laura rejtélyei 1x11: 154 196 (3.6%), 18-49: 29 935 (1.6%)

Duna TV: A Nagyok: 27 076 (0.7%), 18-49: 3 782 (0.2%)

RTL Klub: Híradó: 552 340 (16.7%), 18-49: 247 293 (16.1%)
Duna TV: Így készült a Félvilág: 12 344 (0.4%), 18-49: 2 708 (0.2%)

RTL Klub: Halálos leszámolás: 331 350 (16.5%), 18-49: 195 170 (19.7%)
TV2: Téglatesó: 150 396 (7.5%), 18-49: 88 536 (9%)

Duna TV: A médium 2x01: 40 539 (1.7%), 18-49: 15 040 (1.3%)

Szerda:

RTL Klub: Kenguru Jack: 331 525 (10.7%), 18-49: 107 206 (10.5%)
TV2: Zoolander - A trendkívüli: 183 397 (6%), 18-49: 71 363 (7.1%)
Duna TV: Univerzum: 170 836 (6%), 18-49: 9 482 (1%)

Duna TV: Rex felügyelő 12x08: 259 835 (7.8%), 18-49: 25 398 (2.8%)

RTL Klub: Híradó: 1 029 357 (26.5%), 18-49: 289 840 (23.5%)
TV2: Tények: 715 243 (18.6%), 18-49: 194 183 (16%)
Duna TV: Híradó: 181 398 (4.8%), 18-49: 15 063 (1.3%)

TV2: Twister: 421 058 (9.6%), 18-49: 176 776 (11.4%)
Duna TV: Egértanya: 217 655 (5.1%), 18-49: 51 776 (3.5%)

RTL Klub: Kutyahideg: 1 052 587 (23.4%), 18-49: 373 904 (23%)

Duna TV: Hawaii Five-0 1x01: 187 160 (4.1%), 18-49: 30 749 (1.7%)

TV2: Utódomra ütök: 431 672 (10.6%), 18-49: 258 854 (14.7%)

RTL Klub: Die Hard 3. - Az élet mindig drága: 689 691 (19.3%), 18-49: 310 948 (19.1%)
Duna TV: Félvilág: 137 783 (3.5%), 18-49: 33 444 (1.9%)

TV2: Elizabeth - Az aranykor: 118 551 (5.6%), 18-49: 58 078 (5.3%)

Csütörtök:

RTL Klub: Én a vízilovakkal vagyok: 497 710 (16.5%), 18-49: 151 752 (12.6%)

RTL Klub: Kincs, ami nincs: 711 650 (19.3%), 18-49: 245 337 (17.7%)

TV2: Ezer szó: 241 828 (6.5%), 18-49: 93 651 (6.7%)
Duna TV: Három férfi és egy kis hölgy: 235 545 (6.2%), 18-49: 41 312 (2.9%)

RTL Klub: Híradó: 849 913 (21%), 18-49: 225 462 (15.7%)
TV2: Tények: 764 022 (18.8%), 18-49: 226 432 (15.8%)
Duna TV: Híradó: 211 988 (5.2%), 18-49: 34 988 (2.4%)

Duna TV: Hyppolit, a lakáj: 408 479 (10%), 18-49: 49 718 (3.5%)
RTL Klub: Muppets, a film: 263 305 (6.4%), 18-49: 107 780 (7.6%)

TV2: Humorkoktél: 899 550 (21.8%), 18-49: 227 951 (16%)

ATV: Hüvelyk mutyi - BUÉK a Sas Fészekből: 413 851 (10%), 18-49: nincs adat
Duna TV: Gasztroangyal - Szilveszter: 353 676 (8.6%), 18-49: 84 157 (5.9%)

TV2: Frizbi Hajdú Péterrel - B.Ú.É.K. 2015: 837 723 (20.2%), 18-49: 199 499 (13.9%)

RTL Klub: Apácashow 2. - Újra virul a fityula: 505 709 (12.2%), 18-49: 168 359 (11.5%)

Duna TV: Fábry: 322 529 (7.8%), 18-49: 50 028 (3.8%)

TV2: Kasza! Szilveszter: 802 029 (19.4%), 18-49: 267 350 (18%)

ATV: Szilveszteri Sas Kabaré: 465 209 (12.1%), 18-49: nincs adat

TV2: Sztárban sztár parádé: 735 513 (19.4%), 18-49: 245 525 (17.6%)
Duna TV: Szilveszter 2015 - Gálaműsor a Szolnoki Szigligeti Színházból: 313 431 (8.3%), 18-49: 33 980 (2.4%)
RTL Klub: Szentivánéji svéd szexkomédia: 284 060 (7.5%), 18-49: 109 588 (7.8%)

Péntek:

RTL Klub: A főnököm lánya: 446 329 (10.9%), 18-49: 192 351 (11.8%)
Duna TV: Fogd a nőt és fuss!: 326 021 (8%), 18-49: 67 166 (4.1%)

TV2: Robin Hood, a fuszeklik fejedelme: 299 240 (7.4%), 18-49: 132 119 (8.2%)

RTL Klub: Híradó: 1 033 705 (22.6%), 18-49: 303 710 (17.1%)
TV2: Tények: 796 907 (17.5%), 18-49: 278 874 (15.7%)
Duna TV: Híradó: 207 148 (4.6%), 18-49: 46 346 (2.6%)

RTL Klub: Kutyabajnok: 1 015 579 (20.9%), 18-49: 362 503 (18.7%)
TV2: A maflás: 437 088 (9%), 18-49: 215 189 (11%)
Duna TV: A miniszter félrelép: 401 717 (8.3%), 18-49: 104 171 (5.4%)

RTL Klub: Szilveszter éjjel: 831 155 (19.3%), 18-49: 386 374 (20.4%)
Duna TV: Virtuózok - Újévi Gála a Zeneakadémián: 271 253 (5.9%), 18-49: 47 962 (2.5%)

TV2: Dumb és Dumber - Kettyó: 335 674 (8.4%), 18-49: 187 935 (10.3%)

Duna TV: Felhőatlasz: 65 734 (2.5%), 18-49: 29 693 (2.2%)

RTL Klub: Dan és a szerelem: 373 114 (15.2%), 18-49: 177 651 (14%)

TV2: A diktátor: 210 835 (9.2%), 18-49: 137 618 (11.6%)

Szombat:

Duna TV: Liliomfi: 242 791 (7.2%), 18-49: 37 520 (2.9%)

RTL Klub: A lány a tét!: 404 818 (10.9%), 18-49: 163 020 (11.9%)
TV2: A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó: 271 852 (7.2%), 18-49: 132 206 (9.5%)

Duna TV: Vad Kunság - A Puszta rejtett élete: 352 272 (9%), 18-49: 67 148 (4.7%)

RTL Klub: Híradó: 1 130 446 (26%), 18-49: 306 142 (19.7%)
TV2: Tények: 786 118 (18.2%), 18-49: 279 174 (18%)
Duna TV: Híradó: 227 575 (5.3%), 18-49: 22 146 (1.5%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 444 339 (9.7%), 18-49: 61 048 (3.7%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 914 305 (20.2%), 18-49: 249 775 (15.4%)
TV2: Shrek 2.: 726 886 (15.4%), 18-49: 368 352 (21.2%)

RTL Klub: A Gyűrűk ura - A Gyűrű Szövetsége: 385 683 (8.3%), 18-49: 207 567 (11.3%)

Duna TV: Játék határok nélkül 2x11: 459 254 (9.5%), 18-49: 95 621 (5.3%)

TV2: Szakítópróba: 447 481 (9.8%), 18-49: 231 985 (12.3%)

Duna TV: Acélmagnóliák: 333 504 (7.9%), 18-49: 66 246 (3.6%)

RTL Klub: Felpörögve: 298 845 (9.5%), 18-49: 171 631 (11.1%)
TV2: Becstelen Brigantyk: 232 135 (9.1%), 18-49: 136 382 (10.5%)

Duna TV: Sanghaj: 73 947 (3.1%), 18-49: 22 701 (1.8%)

Vasárnap:

RTL Klub: Tengerre, tata!: 434 079 (13.3%), 18-49: 143 375 (11.3%)

Duna TV: Oroszországból szeretettel: 216 421 (6%), 18-49: 65 571 (4.8%)

RTL Klub: Tulipános Fanfan: 526 715 (13.3%), 18-49: 160 590 (10.9%)
TV2: A maflás (ism.): 305 414 (7.7%), 18-49: 154 132 (10.4%)

Duna TV: Hogy volt?!: 241 314 (5.8%), 18-49: 42 180 (2.7%)

RTL Klub: Híradó: 1 145 740 (25.2%), 18-49: 325 150 (19.6%)
TV2: Tények: 905 544 (19.8%), 18-49: 321 493 (19.3%)
Duna TV: Híradó: 192 039 (4.3%), 18-49: 192 039 (1.3%)

RTL Klub: A szállító 2x01: 901 633 (18.6%), 18-49: 281 532 (15.3%)
Duna TV: A muskétások 2x07: 203 531 (4.2%), 18-49: 37 750 (2.1%)

TV2: Shrekből az angyal: 699 203 (14.5%), 18-49: 369 387 (20.3%)

RTL Klub: A Thomas Crown-ügy: 651 357 (13.5%), 18-49: 228 396 (11.3%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 525 793 (10.5%), 18-49: 86 649 (4.3%)
TV2: Dr. Dolittle 2.: 500 361 (10%), 18-49: 275 172 (13.6%)

TV2: St. Vincent: 307 819 (7.8%), 18-49: 184 904 (10.2%)
Duna TV: Hollywoodi őrjárat: 166 955 (4.1%), 18-49: 42 695 (2.3%)

RTL Klub: Szükségállapot: 372 821 (12.4%), 18-49: 154 614 (10.5%)

TV2: Dumb és Dumber - Kettyó (ism.): 141 782 (8%), 18-49: 89 762 (9.7%)
Duna TV: Tamara Drewe: 50 999 (2.9%), 18-49: 14 106 (1.5%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: budaigesztenyes.hu

Melyik volt a 2015-ös év legjobb új magyar sorozata?

 Az előző évben, szerintem sokunk meglepetésére, rengeteg új hazai sorozat mutatkozott be és szerencsére nem csak az HBO és a köztévé, hanem az RTL Klub is kivette részét a felhozatalból. Az olyan szériákra mint a Barátok közt, a Jóban rosszban, a Munkaügyek - IrReality Show vagy a Fapad azért nem tudtok majd szavazni, mert kifejezetten arra vagyok most kíváncsi, hogy a tavaly bemutatkozó sorozatok közül szerintetek melyik volt a legjobb.

szavazascikkfejlec.png

 A magyarországi sorozatgyártást tekintve nem volt rossz év 2015, hiszen már tavasszal kaptunk egy tálcányi, illatosan gőzölgő Kossuthkiflit, amely ugyan egy-két helyen jobban megsült, mint kellett volna, de így is pazar kulináris élmény volt. A dolgos munkaórákat aztán a Balaton partján pihenhettük volna ki, ha a szomszéd nyaralóba nem költöznek be a frissen érettségizett fiatalok, akik elsőre ugyan nagy zajt csaptak, de hamar összeismerkedtünk velük és kiderült, hogy ez nem csak Egynyári kaland, hanem jó szórakozás is lesz.

 A vidám nyár után azonban jött a komor, borús és hideg ősz, a problémákról, az adósságokról pedig egyre nehezebb volt elterelni a gondolatainkat és hiába mentünk Ketten Párizs ellen, így sem tudtunk jobb kedvre derülni. Összeszólalkoztunk a családdal, az ismerősökkel és annyira felhúztuk magunkat apróságokon is, hogy képesek voltunk szeretteinkkel is kiszúrni. Az Aranyélet elhúzott mellettünk, mi pedig csak pislogtunk, arcunk kipirosodott a kapott pofonoktól és csak az a vaskos válási papírköteg tudott kijózanítani minket kábultságunkból, amellyel fejbe dobtak. Ez azonban meglepetésre nem húzta még mélyebbre a hangulatunkat a depresszió mocsarába, hanem feldobta, felvidította életünket és a Válótársak kiszínezték benne a szürke hétköznapokat. Az év végét azonban beárnyékolja az a wellneshétvége, amit a Butiquehotelben töltöttünk és amire a megfelelő Szérum sem hozott elsőre enyhülést.

 A tavalyi év hazai sorozatfelhozatala szerintem több volt mint korrekt, remek szériákat láthattunk, bennük fantasztikusan jó színészi alakításokat és mivel ezeknek a jó részét a tévézők is felfedezték, nem is volt kérdés, hogy a sikeres darabokból érkezhet a folytatás. Nektek melyik tetszett a legjobban?

A fejléchez használt képek forrása: mediaklikk.hu, RTL Klub, HBO, RTLII Sajtóklub

Idén újra lesz Virtuózok

 A köztévé 2014-ben tűzte műsorára nem csak Magyarország, de talán a világ első komolyzenei tehetségkutatóját, amelynek szerintem nem várt sikere lett és ezért is volt furcsa, hogy nem jelentették be azonnal a folytatást. A nézők és a műsor kedvelői azonban nem maradtak Virtuózok nélkül tavaly sem, ugyanis több koncertet is adtak a felfedezett tehetséget, amikre mind nagy volt az érdeklődés. Ez azt bizonyítja, hogy nagyon jó márka lett a műsor, illetve hogy van igény ilyesfajta komolyzenei turnéra is.

 A Duna TV-n tavaly a Fölszállott a páva gyermek évada került képernyőre és a Virtuózokhoz hasonlóan szintén meglepően nagy sikerrel futott és nincs kizárva, hogy idén mind a két produkcióból látható lesz a folytatás, ugyanis a komolyzenei tehetségkutató új szezonja már tavasszal adásba kerül. Ez szerintem egy elég meglepő lépés, de jól jelzi azt, hogy a hazai tévéadók már nem csak őszre fókuszálnak és a többi tévés évszakot sem hagyják parlagon. A Virtuózok második évada mellett idén tavasszal lesz a TV2-nek is egy show-ja, mégpedig egy egyelőre cím nélküli gyermek-tehetségkutató.

virtuozoklogo.jpg

A kép forrása: Virtuózok Facebook oldala

Szinkronkvíz - Részletkérdés 1.

 Az új évet kezdjük egy kis könnyed játékkal, melyben szükségetek lesz a korábbi kvízek során megszerzett tudásra is. A Részletkérdés, ahogyan a forduló neve is mutatja, egy bizonyos részletet mutat majd az ismert és népszerű, szinkronizáló színészekből és nektek ezek alapján kell őket felismernetek. Az első játékban kilenc színészt veszünk górcső alá, akik számára viszont ez nem lenne elég és még nem próbálták ki a korábbi kvízeket, azok kattintsanak ide és fejtsék meg ezeket a szinkronos feladványokat is. Jó szórakozást!

szinkronkvizcikkfejlec2.png

A fejléchez használt kép forrása: fovarosi.blog.hu

süti beállítások módosítása