Ilyen lesz a Duna TV januárja

2015. december 31. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub és a TV2 januári premierjeiről már olvashattatok és mivel a Duna TV, a köztévé főadója sem marad újdonságok nélkül jövő év elején, így összeszedtem, hogy mivel is kezdi az új esztendőt az MTVA. Röviden összefoglalva azt mondhatom, hogy érdemben nem sok változás lesz, hiszen a téli szünet után visszatér megszokott rendelési idejébe a Kisvárosi doktor, Gundel Takács Gábor pedig továbbra is esténként próbálja talpon tartani a játékosokat, de lesz azért premier saját gyártású sorozat is, és Rudolf Péter újra Fifti szerepébe bújik.

dunatvjancssz.jpg

 A legfontosabb hír talán az, hogy a Csak színház és más semmi, a köztévé vadonatúj, hat részes dramedy-je január 10-én, a Magyarország, szeretlek! felvezetésével debütál, azaz a lehető legjobb időpontban, ugyanis a game-show szerintem jó nézettséget hoz majd és csak filmek lesznek az első résszel egy műsorsávban az RTL Klubon és a TV2-n, azaz nem lesz nagy a szembe szele sem a sorozatnak. A Csak színház és más semmi forgatókönyvírói Divinyi Réka és Goda Krisztina voltak, a főbb szerepekben pedig Schell Juditot, Csányi Sándort és Szervét Tibort láthatjuk. A vasárnap délutánok és esték két szempontból is érdekesek lesznek, ugyanis januárban finálézik A muskétások második szezonja és egyelőre még nem tudni, hogy mi váltja majd ezt a brit kosztümös szériát, ugyanis mindenképpen új műsor kerül a helyére, hiszen a sorozatból eddig csak két évad készült el, de berendelték már a harmadik szezont. A másik változás, hogy a Duna TV újra leadja a James Bond-filmeket, ezúttal viszont nem szombat este, hanem az eddig régi magyar klasszikusokkal színesített vasárnap délutáni műsorsávban.

 Az ismétlésekkel kapcsolatban szót érdemel az is, hogy a Kívánságkosár helyére dokumentumfilmek és az a Szívek doktora kerül, melyet a nyáron már leadott a Duna TV. A Feketén-fehéren című telenovella marad a helyén és Rex felügyelő sem költözik messzire, csak Rómába és meglepetésre a jelenleg is képernyőn levő 12. évad után a 15. etappal folytatják jövőre a szériát. A Híradót úgy néz ki, hogy 2016 januárjában is a Ridikül vezeti majd fel, legalábbis egy ideig biztos, ugyanis van pár előre felvett adás a műsorból. Azt pedig még mindig nem tudni, hogy mi lesz Jakupcsek Gabriella sorsa a köztévénél és ezáltal a Ridikül és a Magyarország, szeretlek! neve mögött is ott van egy hatalmas kérdőjel, bár az, hogy a műsorvezetőnőt a belsős állományból rúgták ki, azt is jelentheti, hogy a fix fizetése szűnik csak meg és a produkciók ezentúl a gyártási költségekbe számolják az ő bérét és így adásban maradhatnak ezek a saját gyártások.

dunatvjanmev.jpg

 A Mindenből egy van január 8-án kezdi új, negyedik szezonját, azaz a Fölszállott a páva helyén, a Columbo előtt kerül majd képernyőre Rudolf Péterék improvizációs komédiája, melyre visszatér Nagy-Kálózy Eszter, Földes Eszter, Oroszlán Szonja és Scherer Péter, valamit csatlakozik hozzájuk az egyik ősbeugrós, Szabó Győző is. A Játék határok nélkül január 16-án finálézik és a helyére érkezik majd január 23-tól új zsűritagokkal A Dal, így nem lesz showműsorokban hiány a köztévén sem.

 A Kisvárosi doktor a téli szünet előtt befejezte a harmadik évadát és 2016-ban érkezik a sorozatból a negyedik szezon, valamint már bemutatkozott a Duna TV-n a TV2 Csoport adóit és a Universal Channelt is megjárt Hawaii Five-0, amely szerda esténként lesz továbbra is képernyőn. A Szabadság tér '89 esetleges folytatásáról sem tudni még semmit, viszont az beszédes, hogy szerda estére két sorozatot is terveznek a köztévénél, ugyanis a hawaii nyomozók után - szintén nem premierként - adásba kerül az Emberrablás és váltságdíj című széria is. Emiatt pedig este 11 órakor fog csak kezdődni a Munkaügyek - IrReality Show ötödik szezonjának második fele és hacsak nem javít a mostani nézettségén, akkor vélhetően ez lesz a sorozat utolsó évada.

 A főműsoridős tartalmak közül még említést érdemel a a Kékfény, az Önök kérték, a Római helyszínelők - melyből három rész van csak hátra -, a péntek késő esti A Laconia elsüllyesztése című két részes széria, illetve a megszokott helyére visszatérő Bosszú és Laura rejtélyei is. Ezek mellett 2016-ban érkezik majd a köztévére a Cédrusliget, a Don Matteo és A hegyi doktor - Újra rendel új szezonja, valamint láthatjuk majd a Kártyavár és a Poldark című szériákat is, de ezekhez egyelőre nem tudni premieridőpontot.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A képek forrása: mediaklikk.hu

Magyar nézettség: 52. hét - A Reszkessetek, betörők! vitt mindent

 Az RTL Klub újfent megnyerte a karácsonyi tévés időszakot köszönhetően a Reszkessetek, betörők! című filmeknek, melyek közül az első rész ugyan elmaradt a tavalyi számaitól (1,352 millió vs. 1,076 millió), de így is impozáns nézettséget hozva végzett mind a három film a dobogón a célközönségnél, a teljes lakosságnál viszont a vasárnapi RTL Klubos Híradó meg tudta szerezni a második helyet a heti toplistán. Kevin kalandjaira úgy látszik, habár picit kezdenek ráunni a tévézők, még mindig vannak köztük olyanok, akik számára karácsonykor az egyik kötelező program ez a film és nem is hibáztatom ezért őket, valóban jó alkotások, csak sokadjára szerintem már kevésbé élvezhetőek.

reszkessetekbetorok2nezettseg.jpg

 Az ünnepi időszakban adott filmek azonban a Reszkessetek, betörők!-et leszámítva többnyire meglepően közepes, sőt, akár azt is mondhatnám, hogy semmilyen nézettségeket hoztak, azonban vannak kivételek. Az istenek a fejükre estek második része például felettébb jól hozott és a legelső James Bond-filmnek sincs szégyenkezni valója, hiszen Sean Connery vasárnap délután elég jól felhúzta nem csak a szemöldökét, de a Duna TV nézettségi görbéjét is.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Sissi-filmek első részét olyan kevesen nézték, hogy csak ámultam. A második és harmadik film persze javított a "csúfos" kezdésen, de úgy látszik ez a délutáni időpont nem volt valami jó ötlet, hiszen ennél ez a film sokkal, de sokkal több tévézőt szokott a képernyők elé ültetni. Azonban nem is Sissi, hanem A hegyi doktor okozott igazán nagy csalódást. A Cukros kenyér ugyanis azt a szintet hozta, amit a Kisvárosi doktor is tud hétköznap esténként, sőt, a karácsonyi különkiadás első része még a kisvárosi dokinál is kevesebb tévézőt érdekelt, pedig ha valamelyik sorozat, akkor A hegyi doktor igazán népszerű a magyar tévézők körében.

 A Dennis, a komisz körülbelül 200 ezer nézővel elmaradt a tavalyi pazar eredménye mögött, a WALL-E nem igazán jött be az RTL Klubnak és meglepő módon a többi felvezető film, a Bűbáj és a Merida, a bátor sem hozott valami kiemelkedő számokat a teljes lakosság körében és mondom ezt úgy, hogy könnyen verték a TV2-t. Azt a TV2-t, akinek háza táján sem csillogtak úgy a filmek, ahogy elvárható lett volna; közepes és annál kicsivel jobb eredményeket értek csak el. Az idei karácsonyi nézettségekből az egyik következtetés, amit szerintem le lehet vonni, hogy hacsak nem valami régi klasszikus kerül adásba, akkor nem igazán lehet kedvet csinálni az ünnepi tévézéshez "egyszerű" filmekkel. A kivételek sorát a Duna TV erősíti, ahol hiába adtak klasszikus, témába is illő filmeket, alig voltak kíváncsiak rá a tévézők.

 Az előző héten azonban nem csak ünnepi műsorok voltak adásban. A Keresem a családom egészen korrekt számokkal finálézott és az RTL Klubnak nem is lehet panasza egyik főműsoridős tartalmára sem. A TV2-nek bejött, hogy sztárokat zárt A Kockába, ugyanis ezzel meg tudták állítani a műsor nézettségének csökkenését. A Fiorella sorozatzáró része a szokásos szintet hozta, ezzel is magasan verve a délutáni Szulejmán ismétlést, amely nagyon is meglepő módon nem jött be az RTL Klubnak. A Magyarország, szeretlek! most ugyan nem tudta megelőzni a TV2-t, de egy nagyon jó adással és hozzá elég jó nézettséggel zárta az idei szezonját.

 A sorozatok közül a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Veronica aranya: 428 453 (15.3%), 18-49: 70 033 (8.6%)
Duna TV: Rex felügyelő 12x03: 259 879 (9.6%), 18-49: 38 638 (4.9%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 279 631 (9.2%), 18-49: 86 052 (9.5%)

Duna TV: Univerzum: 175 717 (5.6%), 18-49: 18 618 (2%)

TV2: Fiorella: 520 662 (16.2%), 18-49: 88 842 (9.2%)

RTL Klub: Híradó: 916 370 (24.4%), 18-49: 260 478 (22.4%)
TV2: Tények: 760 872 (19.7%), 18-49: 160 282 (13.3%)
Duna TV: Híradó: 179 131 (4.9%), 18-49: 10 246 (0.9%)

Duna TV: Zsarulesen: 309 579 (7.1%), 18-49: 39 616 (2.7%)

RTL Klub: Fókusz: 889 750 (21.3%), 18-49: 268 111 (19.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 766 747 (17%), 18-49: 316 065 (20.9%)
TV2: Jóban rosszban: 664 275 (14.8%), 18-49: 146 940 (9.8%)

TV2: A Kocka 1x21: 603 593 (13%), 18-49: 133 171 (8%)

RTL Klub: Barátok közt 7715-7716.: 935 791 (20.1%), 18-49: 338 395 (20.4%)
Duna TV: Kékfény: 337 797 (7.4%), 18-49: 81 987 (4.9%)

RTL Klub: Dr. Csont 10x07: 716 572 (17.5%), 18-49: 314 489 (19%)

TV2: Blöff: 269 452 (8.7%), 18-49: 153 007 (10.9%)
Duna TV: Bosszú 4x10: 167 978 (4.5%), 18-49: 41 809 (2.6%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 2x07 (ism.): 537 212 (17%), 18-49: 262 754 (18%)

Duna TV: On The Spot 7x08: 70 905 (2.6%), 18-49: 25 318 (1.9%)

RTL Klub: Híradó: 406 717 (16.1%), 18-49: 197 346 (16.2%)

RTL Klub: Totál szívás 4x13: 207 883 (12.4%), 18-49: 103 070 (12.2%)
Duna TV: Magyar Krónika: 26 076 (1.3%), 18-49: 11 439 (1.1%)

TV2: Vegas 1x12: 122 133 (8.2%), 18-49: 82 187 (10.8%)

Kedd:

TV2: Veronica aranya: 425 830 (15.6%), 18-49: 55 308 (6.6%)
Duna TV: Rex felügyelő 12x04: 220 799 (8.5%), 18-49: 32 177 (4.1%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 322 742 (10.8%), 18-49: 84 080 (9.1%)

Duna TV: Gordon csodás karácsonya 1.: 178 641 (5.8%), 18-49: 16 248 (1.7%)

TV2: Fiorella: 486 326 (15.3%), 18-49: 66 794 (6.8%)

TV2: Tények: 848 470 (22.3%), 18-49: 203 401 (16.8%)
RTL Klub: Híradó: 847 874 (22.8%), 18-49: 211 729 (17.9%)
Duna TV: Híradó: 163 481 (4.6%), 18-49: 11 492 (1%)

Duna TV: Zsarulesen 2.: 277 158 (6.6%), 18-49: 54 713 (3.9%)

RTL Klub: Fókusz: 809 465 (20.1%), 18-49: 223 239 (17.2%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 767 456 (17.6%), 18-49: 292 449 (20.1%)
TV2: Jóban rosszban: 703 032 (16.2%), 18-49: 171 833 (11.9%)

TV2: A Kocka 1x22: 756 763 (16.7%), 18-49: 189 328 (11.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7717-7718.: 1 019 305 (22.4%), 18-49: 331 235 (20.6%)
Duna TV: Önök kérték: 148 595 (3.3%), 18-49: 5 197 (0.3%)

RTL Klub: Keresem a családom 1x07 (évadzáró): 909 228 (22.2%), 18-49: 310 296 (19.1%)

TV2: Hűtlen vágyak 1x07: 224 838 (5.8%), 18-49: 104 037 (6.5%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x10: 137 305 (3.4%), 18-49: 15 200 (0.9%)

RTL Klub: XXI. század: 371 723 (11.8%), 18-49: 126 616 (9%)
Duna TV: A Nagyok: 55 836 (1.7%), 18-49: 5 504 (0.4%)

RTL Klub: Híradó: 295 844 (11.3%), 18-49: 117 069 (9.7%)
TV2: A Skorpiókirály 2. - Harcos születik: 133 471 (6.6%), 18-49: 55 590 (5.9%)
Duna TV: MüpArt Classic: 5 554 (0.3%), 18-49: 185 (0%)

RTL Klub: Derült égből szerelem: 159 489 (11.3%), 18-49: 65 232 (9.5%)

Szerda:

TV2: Veronica aranya: 271 379 (10.3%), 18-49: 28 155 (3.5%)
Duna TV: Rex felügyelő 12x05: 438 849 (15.8%), 18-49: 56 394 (6.7%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 309 937 (10.2%), 18-49: 64 012 (6.9%)

Duna TV: Gordon csodás karácsonya 2.: 180 670 (5.8%), 18-49: 37 362 (3.9%)

TV2: Fiorella (sorozatfinálé): 544 343 (17.1%), 18-49: 97 668 (9.8%)

TV2: Tények: 854 318 (22.5%), 18-49: 193 214 (16.4%)
RTL Klub: Híradó: 785 508 (21%), 18-49: 202 523 (17.6%)
Duna TV: Híradó: 184 907 (5.1%), 18-49: 27 359 (2.5%)

Duna TV: Télapu: 260 837 (6.1%), 18-49: 69 311 (5%)

RTL Klub: Fókusz: 827 666 (20.5%), 18-49: 257 657 (20.2%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 738 354 (16.7%), 18-49: 286 850 (19.1%)
TV2: Jóban rosszban: 684 045 (15.5%), 18-49: 176 436 (11.9%)

TV2: A Kocka 1x23 (évadzáró): 658 467 (14.7%), 18-49: 166 542 (10.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7719-7720.: 983 442 (21.8%), 18-49: 308 143 (19.2%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 55 456 (1.2%), 18-49: 8 848 (0.5%)

RTL Klub: Szulejmán 155.: 889 394 (22%), 18-49: 299 200 (18.2%)

TV2: Hazudj, ha tudsz! 3x06: 260 029 (6.9%), 18-49: 115 918 (7.3%)
Duna TV: Szerelem: 50 484 (1.3%), 18-49: 6 786 (0.4%)

RTL Klub: Házon kívül: 503 930 (15.8%), 18-49: 175 882 (12.3%)

RTL Klub: Híradó: 437 330 (16%), 18-49: 179 011 (13.4%)
TV2: A Skorpiókirály 3. - Harc a megváltását: 157 232 (7.4%), 18-49: 76 494 (7.2%)

RTL Klub: Édes november: 204 376 (13.9%), 18-49: 87 023 (11.6%)

Csütörtök:

TV2: Sztárom a párom: 231 969 (7.8%), 18-49: 98 051 (8.4%)

RTL Klub: Dennis, a komisz: 609 812 (19.6%), 18-49: 233 601 (19.4%)
Duna TV: Sissi - A magyarok királynéja: 390 335 (12.5%), 18-49: 76 836 (6.4%)

TV2: Hupikék törpikék - Karácsonyi ének: 306 395 (9.5%), 18-49: 145 191 (11.8%)

RTL Klub: Híradó: 937 881 (27%), 18-49: 323 247 (24.8%)
TV2: Tények: 589 894 (17.2%), 18-49: 178 430 (13.9%)
Duna TV: Híradó: 279 197 (8.2%), 18-49: 39 037 (3.1%)

RTL Klub: WALL-E: 592 029 (15.1%), 18-49: 266 888 (17.8%)
TV2
: Hupikék törpikék 2.: 573 240 (14.5%), 18-49: 232 672 (15.4%)
Duna TV: A hegyi doktor - Egy karácsonyi történet Tirolból 1.: 402 259 (10.9%), 18-49: 53 439 (3.8%)

Duna TV: Napfivér, Holdnővér: 136 641 (3.3%), 18-49: 19 549 (1.2%)

RTL Klub: Reszkessetek, betörők!: 1 076 611 (25.3%), 18-49: 503 262 (27.8%)

TV2: Nagyfiúk 2.: 596 646 (14.1%), 18-49: 320 887 (17.5%)

Duna TV: Életrevalók: 190 875 (4.7%), 18-49: 76 337 (4.2%)

RTL Klub: A szív bajnokai: 585 238 (20.9%), 18-49: 313 836 (23%)

TV2: Amerikába jöttem: 359 124 (13.6%), 18-49: 208 974 (16.2%)

Duna TV: Kicsoda Ferenc pápa?: 101 008 (3.6%), 18-49: 8 238 (0.6%)

Péntek:

RTL Klub: Kiskarácsony mindenáron: 350 087 (12.4%), 18-49: 159 659 (15.6%)

TV2: Amerikába jöttem (ism.): 422 290 (13.2%), 18-49: 171 874 (15.1%)

Duna TV: Sissi - Az ifjú császárné: 516 372 (15.5%), 18-49: 85 121 (7.2%)
RTL Klub: Dennis, a komisz ismét pimasz: 453 992 (13.4%), 18-49: 219 534 (18.3%)

RTL Klub: Híradó: 941 947 (23.6%), 18-49: 278 435 (19.9%)
TV2: Tények: 782 148 (19.8%), 18-49: 270 041 (19.5%)
Duna TV: Híradó: 270 514 (6.9%), 18-49: 48 985 (3.6%)

RTL Klub: Bűbáj: 775 059 (17.3%), 18-49: 339 016 (20.6%)
TV2
: Jégkorszak 4. - Vándorló kontinens: 626 416 (14.1%), 18-49: 297 335 (18.5%)
Duna TV: A hegyi doktor - Egy karácsonyi történet Tirolból 2.: 531 037 (12.3%), 18-49: 65 091 (4.3%)

Duna TV: Télapu 3. - A szánbitorló: 180 112 (3.9%), 18-49: 40 526 (2.3%)

TV2: Ha igaz volna...: 474 192 (10.4%), 18-49: 226 615 (12.3%)

RTL Klub: Reszkessetek, betörők! 2. - Elveszve New Yorkban: 1 250 908 (29.5%), 18-49: 591 690 (32.8%)

Duna TV: Legyetek jók, ha tudtok!: 169 120 (4.1%), 18-49: 37 810 (2.1%)

RTL Klub: Tűzszekerek: 236 796 (10.9%), 18-49: 117 693 (10.8%)

Duna TV: Jézus 1.: 89 656 (3.7%), 18-49: 25 096 (2.1%)

Szombat:

TV2: Lúdas Matyi: 360 433 (13.2%), 18-49: 170 431 (15.5%)

RTL Klub: Karácsonyi vakáció: 333 283 (11.1%), 18-49: 152 439 (13%)

Duna TV: Sissi - Sorsdöntő évek: 539 280 (15.8%), 18-49: 94 642 (7.6%)

RTL Klub: Az istenek a fejükre estek: 467 170 (12.8%), 18-49: 173 914 (13.2%)

TV2: Hamis a baba: 492 211 (13.1%), 18-49: 184 785 (13.7%)

Duna TV: Gasztroangyal - Bükkszentkereszt: 456 492 (11.8%), 18-49: 88 968 (6.5%)

RTL Klub: Híradó: 994 069 (24.2%), 18-49: 317 826 (21.5%)
TV2: Tények: 887 622 (21.7%), 18-49: 258 588 (17.6%)
Duna TV: Híradó: 282 953 (7%), 18-49: 36 758 (2.5%)

RTL Klub: Merida, a bátor: 759 588 (16.7%), 18-49: 341 177 (20.3%)
TV2: Shrek: 593 273 (13.1%), 18-49: 250 018 (15%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 476 630 (10.8%), 18-49: 43 905 (2.8%)

Duna TV: T.S. Spivet különös utazása: 217 811 (4.7%), 18-49: 44 770 (2.5%)

RTL Klub: Reszkessetek, betörők! 3.: 1 048 313 (23.6%), 18-49: 461 697 (25.1%)
TV2: Holiday: 416 241 (9.9%), 18-49: 184 519 (10.4%)

Duna TV: Szeretném, ha szeretnél: 241 608 (6.1%), 18-49: 66 887 (3.9%)

RTL Klub: Miért éppen Minnesota?: 419 226 (14.3%), 18-49: 209 180 (15%)

TV2: Csak tudnám, hogyan csinálja: 190 919 (8.4%), 18-49: 89 523 (7.9%)
Duna TV: Jézus 2.: 74 680 (3.2%), 18-49: 34 265 (3%)

Vasárnap:

RTL Klub: Karácsonyi naptárpasik: 354 812 (11%), 18-49: 160 820 (12.7%)

Duna TV: James Bond - Dr. No: 329 082 (9.5%), 18-49: 45 091 (3.4%)

RTL Klub: Az istenek a fejükre estek 2.: 616 353 (16.4%), 18-49: 228 138 (16%)

TV2: Túl a sövényen: 319 723 (8.3%), 18-49: 178 512 (12.3%)

Duna TV: Hogy volt?!: 236 098 (5.9%), 18-49: 22 535 (1.5%)

RTL Klub: Híradó: 1 182 034 (27.2%), 18-49: 361 008 (23%)
TV2: Tények: 770 818 (17.8%), 18-49: 241 113 (15.5%)
Duna TV: Híradó: 195 388 (4.6%), 18-49: 24 026 (1.6%)

RTL Klub: Gazdátlanul Mexikóban: 797 987 (17%), 18-49: 326 803 (18.7%)
TV2: Feketék fehéren: 626 504 (13.2%), 18-49: 252 963 (14.2%)
Duna TV: A muskétások 2x06: 224 054 (4.9%), 18-49: 27 221 (1.6%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 510 797 (10.5%), 18-49: 73 477 (4%)

RTL Klub: Apafej: 766 526 (16.6%), 18-49: 350 618 (18.5%)

Duna TV: Túl a csúcson: 362 269 (8.4%), 18-49: 71 098 (3.8%)
TV2: Gladiátor: 322 697 (8.9%), 18-49: 172 657 (10.3%)

RTL Klub: Sötét hullám: 330 110 (10.6%), 18-49: 171 578 (11.3%)

Duna TV: James Bond - Dr. No (ism.): 126 102 (4.8%), 18-49: 29 817 (2.2%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: screenrelish.com

A 2015-ös év tíz legjobb sorozatszinkronja

toplistasorozatcikkfejlec.png

 A fantasztikus színészi teljesítmények után - melyet hölgyektől és uraktól egyaránt hallhattunk - rangsorba szedtem azt is, hogy szerintem mely - televízióban hallható - magyar változatok voltak idén a kiemelkedőek és a lenyűgözően élvezetesek. A 2015-ben hazánkban bemutatott új sorozatok szinkronjai közül elég sokról írtam itt a blogon, de kétségtelen, hogy nem mindről született írás, azonban az idei premierek száma így is több mint korrekt és szerintem sokan találhattak maguknak néznivalót. Aki kíváncsi, hogy milyen sorozatszinkronok készültek idén, az kattintson ide és böngéssze át ezeket a cikkeket.

 A tíz, szerintem legjobb idei sorozatszinkron között azért nem fogtok régi motoros szériákat találni, mert ahogyan például tavaly is, most is az újoncok közül válogattam. A dolgom pedig nem volt egyszerű, hiszen rengeteg jó és remek sorozat mutatkozott be idén Magyarországon, és ezekhez tényleg elképesztően sok jó és kiváló szinkron készült. Az ízlés szinkron terén is szubjektív, úgyhogy ez a lista is az lesz, ezért ha van esetleg ellenvéleményetek vagy elmondanátok, hogy szerintetek melyik volt az idei év legjobb sorozatszinkronja, akkor kommenteljetek nyugodtan.

10. Nero Wolfe rejtélyei

topsorozatszinkron1.jpg

Magyar szöveg: Tóth Mátyás
Szinkronrendező: Kosztola Tibor
Stúdió: Pannonia Sound System

Magyar hangok: Faragó András, Széles László, Galkó Balázs, Németh Borbála, Fazekas István, Gyurity István, Sörös Miklós

 A lista összeállítása közben átböngésztem a magyar változatokról írt cikkeket itt a blogon és be kell vallanom, ha ezt nem teszem meg, akkor ez a sorozat nem kerül fel a listára, ugyanis teljesen kiment a fejemből. Nem voltam nagy rajongója, és pláne nem rendszeres nézője a Nero Wolfe rejtélyeinek, de az első pár részt figyelemmel követtem és egészen érdekes és élvezetes szórakozás volt, bár inkább tűnt gasztroműsornak, mintsem kriminek. Azonban ezen felülemelkedve, a szinkronizáló színészek játékáról már nem sok rosszat tudok elmondani. A főszereplőt, az orchideák és finom ételek megszállottját Faragó András szinkronizálta és nagyon jó párost alkottak olasz kollégájával, de a magyar változatban számomra mégsem ő, hanem Széles László vitte a prímet, akit hosszú szünet után hallottam újra sorozatban. Kosztola Tibornak már azért is jár a dicséret, hogy ezt a fantasztikus hangú színészt ebbe a szériába beválogatta, de persze az sem mellékes, hogy nagyon is jól passzolt Széles László ehhez figurához. A Nero Wolfe rejtélyei magyar változata meglepően különleges hangzású lett, szerintem érdemes belehallgatnotok.

9. Mutassatok egy hőst

Magyar szöveg: Seregi Dávid
Szinkronrendező: Kozma Mari
Stúdió: Mikroszinkron

Magyar hangok: Varga Gábor, Pál Tamás, Mihályi Győző, Huszárik Kata, Haffner Anikó, Harmath Imre, Menszátor Magdolna, Csuha Bori, Czető Roland, Kisfalussy Lehel, Seder Gábor, Vári Attila

 Kozma Mari nevével az utóbbi időben új sorozatok kapcsán keveset találkoztam, de idén két HBO-s széria magyar változatát is ő rendezte és a tőle megszokott érdekes - nem feltétlenül rossz - párosításokban nem is volt hiány. Sokan nem kedvelték a Gyilkos hajszában a James Purefoy - Kerekes József duót, én viszont nagyon is oda voltam érte, mert tetszett a kettősség és az éles ellentét a karakter és magyar hangja között, de az én ízlésem már csak ilyen, fura. A Mutassatok egy hőst viszont meglepően konzervatív szinkront kapott, ám ez nem azt jelenti, hogy kiszámítható vagy lapos lenne. Alfred Molinához egy kicsit ugyan furcsállom Mihályi Győzőt, túl "erőszakosnak" tűnik vele a szereplő és annyira nem is tudtam még kettejükkel megbarátkozni, de a főszereplő Oscar Isaac-kel és Varga Gáborral már annál inkább, mivel ez egy remek párosítás. A színészt nem igazán ismertem eddig, ezért magyar hangot sem tudtam hozzá kötni, de egy cseppet sem bánom, hogy Varga Gáborral hallottam vélhetően először, mert annyira jól ráillett a hangja a figurára, annak viselkedésére és jellemére, hogy egy pillanatra sem dobta le magáról.

8. 12 majom

Magyar szöveg: Győri Gergely
Szinkronrendező: Bartucz Attila
Stúdió: Masterfilm Digital

Magyar hangok: Rajkai Zoltán, Kovács Patrícia, Dolmány Attila, Bálizs Anett, Szokolay Ottó, Szatory Dávid, Vándor Éva, Kisfalvi Krisztina, Pál Tamás, Barbinek Péter

 Bartucz Attiláról tudtam, hogy jó színész és hogy nem csak szinkronizál, hanem szokott fordítani is - idén többek között A vörös sátor című szériát - de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire jó szinkronrendező is. A Bűnös Chicago magyar változata miatt jegyeztem meg először a nevét rendezőként, majd érkezett a Gyilkosság, Árvay Zsuzsától átvett harmadik évada, amely elképesztő szinkronpárosításokat hozott és év vége felé pedig bemutatkozott az a 12 majom, amelynek zseniálisan lett összerakva a magyar változata. Nem igazán kedvelem a scifiket, de ez megtetszett és nem csak amiatt, mert egészen jó a megvalósítás és érdekes a történet, hanem mert a posztapokaliptikus történetekben egyre nagyobb tapasztalatot szerző és valami elképesztő tehetséggel megáldott Rajkai Zoltán kapta a főszerepet, akit nem nagyon hallottam szerintem még olyan szerepben, amiben rossz lett volna.

 Az egyik kedvenc jelenetem tőle a sorozat első részeiből az, amikor az általa szinkronizált Cole-t behozzák a pszichiátriára és a folyosón ő végig óbégat, vagy hogy is hívják azt, amit csinált és egyszerűen döbbenetes, hogy ezek a furcsaságok is mennyire jól állnak Rajkai Zoltánnak. Azonban szó nélkül Kovács Patrícia játéka mellett sem lehet elmenni, ugyanis egy szerintem közepes színészi alakítást kell a hangjával felhúznia, de szerencsére jól oldja meg a feladatot, ahogyan Szokolay Ottót is csak méltatni lehet és habár nem tudom, hogy ez a sok "nyelvjáték" szándékos volt-e vagy sem, mindenesetre baromira jól áll az általa szinkronizált figurának.

7. Medvetesók

Magyar szöveg: Imri László
Szinkronrendező: Uzonyi Nóra
Stúdió: SDI Media Hungary

Magyar hangok: Varga Gábor, Szabó Máté, Seszták Szabolcs

 Az utóbbi időben egyre kevesebb animációs sorozatot néztem és nem tudnám megmondani, hogy a Medvetesókra hogyan bukkantam rá, de sajnálnám ha nem néztem volna bele, mivel egy különlegesen aranyos és kedves szériáról van szó, amihez valami fantasztikus magyar szinkron készült. Azt megszokhattuk, hogy akadnak néha igazán kivételes szinkronok, de hogy egy alig tíz perces játékidejű sorozatot ekkora odafigyeléssel és ilyen alaposan kidolgozva készítsenek, arra tényleg nem sok példát látni. A Medvetesók magyar változatának egyik legnagyobb erénye a remekbe szabott színészi játékokon felül az, hogy nem csak lefordították az elhangzott dalokat, de fel is énekelték azokat, ezzel pedig olyan ízt adtak ennek az animációnak, hogy nem csak nézni, de hallgatni is roppant kellemes. Varga Gábor itt is brillírozik, Szabó Máté zabálni való panda, Seszták Szabolcs pedig, nos, Jeges egyszerűséggel zseniális.

6. Wayward Pines

Magyar szöveg: Vajda Evelin
Szinkronrendező: Kertész Andrea
Stúdió: Masterfilm Digital

Magyar hangok: Fekete Ernő, Bertalan Ágnes, Hámori Eszter, Baráth István, Kovács Nóra, Fazekas István, Szacsvay László, Für Anikó, Király Attila, Laudon Andrea, Csík Csaba Krisztián, Rosta Sándor, Bozsó Péter

 A Wayward Pines volt az idei év egyik meglepetése számomra mind sorozatként, mind magyar változatként. Az első rész hangulata brutálisan jó volt, a történet pedig fordulatosnak és rejtélyesnek ígérkezett és az évad feléig nem is volt semmi probléma a szériával. A nagy leleplezés után viszont lankadni kezdett az érdeklődésem és az a vonal, amire ráállították a készítők - a könyvek alapján - a szériát, már kevésbé találkozott az én ízlésemmel. Ez azonban egy cseppet sem befolyásolta a szinkron megítélését, ami az első résztől az utolsóig mesteri tudott maradni. Kovács Nóra elképesztő játékát és fokozatos alakulását már a hölgyek toplistájánál méltattam, ahogyan Hámori Esztert is, aki szerintem rendkívül sokat segített az általa szinkronizált színésznőnek. A főszereplő, Fekete Ernő pedig újfent bebizonyította, hogy egyrészt nincs olyan férfitípus, akinek az ő hangja ne állna jól, másrészt pedig, hogy igazán kivételes tehetsége van. A Wayward Pines magyar változatában olyan színészeket hallhattunk vendégszereplőként mint Für Anikó vagy Király Attila, az egyik állandó szereplőt pedig Szacsvay László szinkronizálta, nem kell mondanom, hogy fantasztikusan. Kertész Andrea ehhez a sorozathoz egy igazán ínyenc, gourmet szinkront hozott össze, kihagyhatatlan.

5. Fekete vitorlák

Magyar szöveg:
Szinkronrendező: Hornyák Mihály
Stúdió: Masterfilm Digital

Magyar hangok: Kőszegi Ákos, Nemes Takách Kata, Vass Gábor, Debreczeny Csaba, Makranczi Zalán, Horváth Illés, Csuja Imre, Bertalan Ágnes, Jakab Csaba, Sörös Sándor

 Amilyen elképesztő a Fekete vitorlák látványvilága, annyira jó a magyar változata. Kőszegi Ákossal a főszerepben képtelenség hibát véteni, főleg ha olyan színészek szinkronizálják mellette az állandó szereplőket mint például Nemes Takách Kata, Vass Gábor vagy Csuja Imre, epizódszerepekre pedig Bertalan Ágnes, Sörös Sándor és Jakab Csaba ugrik be. Hornyák Mihály nagyon szép munkát végzett mind a hangok kiválasztásánál, mind a rendezés folyamán és habár tény és való, hogy a megrendelő által választott Szabó Simon hangja roppant szokatlan volt és kevésbé is passzolt a szereplőhöz, nem rontotta le a sorozat szinkronjának színvonalát (viszont a második évadra, ha jól hallottam lecserélték őt). A régies nyelvezetért odavagyok - a Szulejmán és a Da Vinci démonai magyar változatai is ezért jönnek be annyira. A Fekete vitorlák nem törekszik direkt régies hatást kelteni, lévén hogy nem is járunk olyan régen a történelemben, viszont azzal, hogy néha belecsempészett a fordító egy-egy nem a mostani nyelvezetre jellemző mondatszerkezetet és kifejezést, sikerült hangzásában is megteremtenie a képen látott korszakot, világot.

4. Azanyját!

Magyar szöveg: Moduna Zsuzsa
Szinkronrendező: Aprics László
Stúdió: SDI Media Hungary

Magyar hangok: Szávai Viktória, Kovács Lehel, Szatory Dávid, Schnell Ádám, Fehér Tibor, Gáspár Kata

 Az idei évben három színész hangjára lettem különösképpen figyelmes; az egyik Horváth-Töreki Gergely (Bűnös Chicago), a másik Pápai Erika (Bates Motel), a harmadik pedig Szávai Viktória. A színésznőt szerintem már korábban is hallottam, sőt, biztos is vagyok benne, mert ismerős a hangja, de az ebben a sorozatban nyújtott játéka miatt figyeltem fel rá igazán komolyan. Szávai Viktória hangja ugyanis elképesztően szép, kellemes csengésű és remekül is használja. Az Azanyját! főszereplőnőjéhez valamiért elsőre idősebb hangot képzeltem el, de látva a karakter lendületét, temperamentumát és viselkedését, azt kell mondanom, hogy beigazolódott Aprics László döntése ezzel a fiatal orgánummal kapcsolatban.

 Ez a sorozat azonban nem csak a főszereplőnője miatt jutott a negyedik helyre, hanem bizony mondhatom, hogy az egész stáb miatt. A történet központi figuráját Kovács Lehel parádésan szinkronizálja, neki nagyon jól állnak az ilyen pattogós, gyerekes figurák és Aprics László rendezésében nem először tud ennyire szórakoztató és kedvelhető lenni. A másik állandó férfi karakternek Szatory Dávid kölcsönzi a hangját és ahogy a férfiak toplistájánál is írtam, egyszerűen nem lehet nem kedvelni azokat az embereket, akiket ő szinkronizál. Schnell Ádámot nagyon jó volt hallgatni és Fehér Tiborhoz is tök jól passzolt ez a gátlásait úgy látszik magáról könnyen levetkőző csávó. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy kvázi osztálytalálkozó volt ennél a szinkronnál, ugyanis Szatory Dávid, Fehér Tibor és az egyik vendégszereplőt megszólaltató Farkas Dénes osztályfőnöke is Gálffi László volt és mindegyikőjüket tanította az egyetemen Aprics László.

3. Empire

topsorozatszinkron2.jpg

Magyar szöveg: Vajda Evelin
Szinkronrendező: Kertész Andrea
Stúdió: Masterfilm Digital

Magyar hangok: Király Attila, Bognár Gyöngyvér, Szalay Csongor, Szatory Dávid, Varga Gábor, Náray Erika, Bognár Anna, Bogdányi Titanilla

 A lista duplázója Kertész Andrea, aki a Wayward Pines előtt (és mellett) összehozott idén még egy elképesztő szereposztású magyar változatot. A főszereplőhöz ilyen sok filmes szerep után talán nem is volt meglepő, hogy Király Attilát választják, ellenben azzal sikerült mosolyt csalni az arcomra, hogy A célszemélyből és jó pár mozifilmből megismert Taraji P. Henson-höz Bognár Gyöngyvért választották. A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? komoly, drámai és szikárabb figurája után nagy érdeklődéssel vártam, hogy a színésznő mit fog alkotni ebben a humorosabb, lazább, csípőből tüzelő karakterben. Aki olvasta a hölgyek toplistáját az tudhatja, hogy mennyire beváltotta Bognár Gyöngyvér a hozzá fűzött reményeimet, hiszen brutálisan jól áll neki ez a szereplő és Cookie-nak is jól áll a színésznő hangja. Nagyon jó párost alkotnak Király Attilával és nagyon jó csapatot a gyerekeket szinkronizáló Varga Gáborral, Szalay Csongorral és Szatory Dáviddal. A duci titkárnőhöz zseniális választás volt Náray Erika, egyszerre szürreális és szórakoztató párosítás, de irgalmatlanul jól teljesít még Porshaként Solecki Janka is. Az Empire tele van intrikával, remek zenékkel és egy-két olyan poénnal, ami magyarul olyat üt, hogy én hangosan röhögtem rajtuk.

2. Ügynöklista

topsorozatszinkron3.jpg

Magyar szöveg: Dr. Halász Blanka, Petőcz István
Szinkronrendező: Pócsik Ildikó
Stúdió: Subway

Magyar hangok: Előd Álmos, Spilák Klára, Jakab Csaba, Kálid Artúr, Vágó Bernadett, Lamboni Anna, Barbinek Péter, Háda János, Melis Gábor, Király Attila, Kőszegi Ákos

 Az év meglepetése, ezt nyugodtan kijelenthetem. Nem gondoltam volna egyrészt azt, hogy egy ilyen "lerágott csont" alapötletű sorozat ennyire meg tud lepni és ennyire le tudja kötni a figyelmemet, másrészt azt sem, hogy egy késő estére eldugott, egy évados széria kapja idén majdnem magasan a legjobb magyar változatot. Pócsik Ildikó húzott egy-két meglepő párosítást, amik egyenként annyira talán nem is kiemelkedőek, de együtt több mint fantasztikus az, amit nem csak ő, de a színészek is összehoztak. A főszereplő egy számomra legalábbis ismeretlen színész, így Oscar Isaac-hez hasonlóan itt sem volt prekoncepcióm és talán emiatt, és persze a remek játék miatt is azt mondhatom, nagyon okos választás volt Gavin Stenhouse-ra Előd Álmos. Fiatal, friss hangzást hozott és valamiért a tisztaság jut még vele kapcsolatban eszembe, de hogy miért, azt egyelőre nem tudtam magam sem megfejteni.

 Hope Davis érdekes helyzetben volt idén, ugyanis a Wayward Pinesban Orosz Anna, míg ennél a sorozatnál Spilák Klára szinkronizálta és én nem tudnék közülük választani, mivel mind a két színésznővel nagyon tetszett. Előbbivel fanatikusabbnak, utóbbival határozottabbnak tűnt, de mind a kettő jó párosítás. Az igazán nagy meglepetés a Kenneth Choi - Kálid Artúr duó volt, ami az elképzeléseimmel ellentétben remekül működött. A szinkron sokadik érdeme, hogy Király Attila és Kőszegi Ákos az évad során úgy beszélt végig szláv akcentussal, hogy egy percre sem hatottak nevetségesnek, nem tolták túl, nem akartak oroszosabbak lenni az oroszoknál, hanem csak finoman érzékeltették ezt a jellegzetes kiejtést. A hölgyek közül még ki szeretném emelni Vágó Bernadettet - akire úgy látszik idén elég sokakhoz hasonlóan - csak most figyeltem fel igazán, ugyanis elképesztően jó ő is. A színésznő egyébként Nádasi Veronikához hasonlóan az Operettszínház művésze, lehet hogy innen érkezik a szinkronba egy kis vérfrissítés?

1. Titkok és hazugságok

topsorozatszinkron4.jpg

Magyar szöveg: Petőcz István
Szinkronrendező: Dezsőffy Rajz Katalin
Stúdió: SDI Media Hungary

Magyar hangok: Széles Tamás, Für Anikó, Tarr Judit, Lengyel Tamás, Nagy Blanka, Györke Laura, Németh Borbála, Horváth Illés, Németh Borbála

 Az év szerintem legjobb magyar változata az év elején került adásba, érdekes, nem? Dezsőffy Rajz Katalin idén többek között egy új kosztümös sorozat (A fehér királyné), egy új szitkom (Nagypályások) és egy új krimi (Titkok és hazugságok) magyar változatát is összeállította és mind elég jó lett. Tavaly tőle a nagy kedvencem a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? volt, előtte pedig a Botrány, idén pedig a Juliette Lewis és Ryan Philippe főszereplésével készült gyilkosságközpontú, családi drámával fűszerezett krimi, A titkok és hazugságok nyerte el igazán nagyon a tetszésemet. A főszereplőhöz rendkívül jól passzolt Széles Tamás szinte kivétel nélkül minden figurára rásimuló hangja és nagyon jól át tudta adni hangban azokat az érzéseket, amiket a képernyőn is láthattunk.

 A női főszereplőként, rideg, kimért, a vele szembejövő összes embert gyanúsnak vélő aprócska nyomozót Für Anikó hangja is tette ha a helyzet úgy kívánta gyűlölhetővé és szimpatikussá is. Nagyon erős lett ez a párosítás, mind a két színésznő kitett magáért és együtt húzták fel a karaktert azokba a magasságokba, ahol minden magyar szinkronnak lennie kellene. A családanya szerepében Tarr Judit, a különc rokon hangjaként pedig Lengyel Tamás okozott még meglepetést. Ez utóbbi egy elég frappáns választás lett, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog majd szólni ez a karakter. A Titkok és hazugságok lett szerintem a legtöbb és legváltozatosabb érzelmet felvonultató és egyben az év legjobb magyar változata.

A fejléchez használt kép forrása: AXN
A képek forrása: mediaklikk.hu, ew.com, seriefanatic.com, AXN

A 2015-ös év tíz legjobb férfi szinkronhangja

toplistaferficikkfejlec.png

 A hölgyek mellett rangsorba szedtem az idén, a televíziós szinkronfelhozatalban szerintem legjobban teljesítő férfi színészeket is és azt kell, hogy mondjam, bizony itt sem volt egyszerű dolgom. A nőknél hárman kerültek be tavalyról az idei top 10-es listára, a férfiaknál azonban csak kettő színésznek, Varga Gábornak és a tavalyi első helyezettnek, Kőszegi Ákosnak sikerült újra nálam a legjobbak közé jutnia.

 Az "újoncok" között vannak a hölgyekhez hasonlóan a tavalyi listáról éppen hogy lecsúszók, de olyan színészeket is a legjobbak közé soroltam idén, akik szerintem korábban nem gyakoroltak rám valamiért akkora hatást, mint most. Ez persze nem azt jelenti, hogy ők tavaly, vagy az idén fel nem kerülő színészek rosszul szinkronizáltak volna, vagy a játékuk minősége romlott volna, egyszerűen most nem volt meg az a plusz, az a libabőrt kiváltó pillanat tőlük, amiért tavaly vitathatatlanul az élmezőnyt alkották nálam. Ez a lista is természetesen szubjektív, nyugodtan mondjátok el róla a véleményeteket és ha van kedvetek, akkor írjátok meg azt is, szerintetek mely színészek voltak idén a sorozatszinkronok legjobbjai.

10. Bede-Fazekas Szabolcs

toplistaferfi1.jpg

 Nem vagyok biztos benne, de az az érzésem, hogy Bede-Fazekas Szabolcsot a szinkron térképére Aprics László helyezte fel, vagy legalábbis vissza, hiszen a Bates Motel Romero seriffje után a rendező úr őrá osztotta a VIASAT-tal közösen a James Spader által játszott Reddingtont a Feketelistából, majd pedig szintén neki adta az NCIS: New Orleans sok sorozatot megjárt főszereplője, Scott Bakula által megformált Pride-ot is. Először furcsálltam ezeket a párosításokat, de miután egy vagy több részt is megnéztem a sorozatokból magyarul, kiderült az, hogy bármennyire is szokatlanok ezek a választások, mégis nagyon jól működnek és olyan különös ízt kölcsönöz Bede-Fazekas Szabolcs hangja a szinkronszerepeinek, hogy nem könnyen felejti el ezeket az ember, és nem, nem azért mert olyan rossz lenne.

Hol hallhattuk: Feketelista, NCIS: New Orleans

9. Molnár Levente

 Molnár Leventével kapcsolatban is az az érzésem mint Nemes Takách Katával; az évek során árnyalatokkal változott csak a hangszíne és pont úgy lett belőle érett, felnőtt karakter, hogy megmaradt valami fiatalos, valami játékosan kedves szín is a hangjában. Az idei szinkronos munkásságán végignézni persze teljesen nem lehet, de ha szemezgetünk belőle, akkor jól látszik, hogy a legkülönfélébb figurákat szólaltatta meg, akik vagy kinézetükkel, vagy viselkedésükkel térnek el az átlagostól. Az ilyen fazonok mellett persze komoly szereplőket is szinkronizál és szerintem kijelenthető, hogy minden jól áll neki (vagy mindenkinek jól áll a hangja?). Nem fogom eltitkolni azonban azt, hogy Cary Agos A férjem védelmében című sorozatból juttatta be a listára, hiszen Molnár Levente elképesztően zseniális ebben a néha pimasz, de az évadok során elég sokat komolyodó figurában. A többi szinkronjában is jó volt hallgatni, főként azért, mert szinte hiba nélkül dolgozik.

Hol halhattuk: A férjem védelmében, Z, mint zombi, Shameless - Szégyentelenek, Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?, Dr. Csont

8. Fehér Tibor

 A nyáron nem lett volna kérdés, hogy ki kerül nálam a toplista első helyére, hiszen Fehér Tibor minden tekintetben ámulatba ejtett. Ritkán hallani egy ennyire fiatal és ennyire tehetséges színészt ilyen precízen, változatosan úgy szinkronizálni, hogy szinte kivétel nélkül minden figuráját meg tudja tölteni érzelemmel. Ugyanolyan élvezetes hallgatni őt egy komoly, drámai, némi torzítást igénylő szerepben, mint egy lazán, könnyedén hozott, bohémebb figurában. A legérdekesebb észrevételem idén az volt vele kapcsolatban, hogy adhatja a hangját latin, amerikai, angol, vagy bármilyen nemzetiségű színésznek, valahogy mindig sikerül olyan finomságokat beleszőnie a játékába, hogy végig hihető marad az illúzió, miszerint a képernyőn látható színész "magyarul beszél". A válasz pedig arra a szerintem ennyi dicséret után bennetek felmerülő kérdésre, miszerint ha ennyire jó, miért csak a nyolcadik, az, hogy mások egy picikével, de jobban el tudtak varázsolni az év második felében.

Hol hallhattuk: Gyilkosság, Keresem..., Azanyját!, Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?, Da Vinci démonai, Alkonyattól pirkadatig

7. Vass Gábor

 Vass Gábor szerintem az egyik legerősebb hangú színész, aki általában a kemény, tekintélyt parancsoló szereplőknek kölcsönzi orgánumát, nem egyszer pedig olyan karaktereket szólaltat meg, akik nem épp a jó oldalon állnak. Idén azonban ezek mellett számomra két igazán meglepő dolgot mutatott. Az egyikre nem a tévében, hanem a mozivásznon került sor, ezért sem számít most bele a helyezésébe, mert ha nem csak a sorozatszinkronokban nyújtott teljesítményt venném alapul, akkor Vass Gábor a dobogón lenne, az közel bizonyos. A Kingsmanben ugyanis ő selypítette végig Samuel L. Jacksont valami elképesztően briliánsan. Azonban a mostani helyezésében elég markáns szerepe van A férjem védelmében Peter Florrick-jának is, mivel a színész ebben a karakterben olyan hangi játékot mutat, ami szerintem eltér a tőle eddig megszokottól. Amikor határozottnak, erős kezűnek kellett lenni, akkor nem volt apelláta és felsejlett valami a klasszikus Vass Gáborból, a többi pillanatban viszont olyan volt, mintha nem is őt hallottam volna. Képes volt annyira finoman hízelegni, kedveskedni, odabújni nem csak Aliciahoz, de a nézőkhöz is, hogy lenyűgözött a tehetsége, az hogy ennyi színt képes eljátszani egy figurán belül.

Hol hallhattuk: A férjem védelmében, Fekete vitorlák, A bura alatt

6. Czető Roland

 Czető Rolandtól ha most ki kellene emelnem egy sorozatot, amely nagyon is befolyásolta a toplistás helyezését, akkor a Modern családot mondanám, ugyanis hatodik évada tudja megkockáztatom, hibátlanul hozni Manny karakterét, pedig jól meg kell dolgoznia azért, hogy a korban hozzá annyira közel nem álló szereplő hangját levegye. A Modern család speciális helyzetben van idehaza, ugyanis három tévéadó három magyar szinkront is készíttetett hozzá és sok szereplő három magyar hangot is kapott. Manny az egyik ilyen és én nyugodt szívvel jelentem ki, hogy magasan a Czető Rolanddal hallható figura a legjobb, hiszen úgy maradt gyerek, fiatal, hogy a rá jellemző érettség, koravén vonások mind-mind felsejlenek benne. Az pedig, hogy ennyire rá kellett játszania a karakterre semennyire sem hallatszik, könnyed és rendkívül szórakoztató lett a játéka. Azonban a Modern család mellett még ki szeretném emelni a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? című sorozatot és a Trónok harcát, ahol szintén emlékezetes alakítást hallhatunk Czető Rolandtól.

Hol hallhattuk: Trónok harca, Outlander - Az idegen, Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?, Modern család, Az ifjú fáraó, Z, mint zombi

5. Varga Gábor

 Valamiért azt gondolom, hogy az egyik fő ismérve a jól szinkronizáló színésznek az, ha képes a hangja akár csak kis elváltoztatásával is elhitetni velem mint nézővel, hogy habár a hang megegyezik egy vagy több, máshol már látott színészével, karakterével, mégis én most egy teljesen új szereplőt hallok. Azaz ha megszólal, akkor nem valamelyik másik szinkronszerepe jut eszembe, hanem megteremt egy független - új sorozatról lévén szó - még sehol se látott, hallott figurát. Ez pedig Varga Gábornál hatványozottan megvan, sokszor ugyanis annyira el tudja különíteni egymástól a szerepeit, hogy néha teljesen belefeledkezem a játékába. Az igazán nagy dolog ezzel kapcsolatban pedig az, hogy ezt úgy éri el, hogy többnyire nem is akcentussal beszél, nem rak a hangjára plusz díszítést, hanem ösztönből dolgozik és ilyet tényleg nem sokat hallani. A Medvetesók zseniális, Az élet csajos oldala pedig finoman szólva is parádés.

Hol hallhattuk: Medvetesók, Mutassatok egy hőst!, Empire, Az élet csajos oldala, A hátrahagyottak, NCIS: New Orleans, Hűtlen vágyak

4. Király Attila

 Király Attila, de lehet ezzel a véleményemmel egyedül leszek, szerintem többnyire olyan karaktereknek kölcsönzi a hangját, akik az ő személyétől elég távol állnak, viszont pont ez a "távolság" teszi nagyon is különlegessé a szinkronjait. A hangjában megszámlálhatatlan réteg, árnyalat van, ezeket pedig meg is jeleníti legyen akár szemétláda, akár meggyötört, meg nem értett szereplő magyar hangja. A Gyilkosságban nem csak Peter Sarsgaard, hanem az őt szinkronizáló Király Attila is elképesztően játszott; a folyamatosan változó, hol megvetendő, hol sajnálandó figurát hallgatva egy másodpercre se jutott eszembe az, hogy ugyanaz az ember szinkronizálja a rendkívül bolond Jack Sparrow-t vagy az Empire néha meglepően önző főszereplőjét mint ezt a figurát. Az Empire-ben mellesleg fantasztikus, hogyan milyen jól összepasszol a hangja Bognár Gyöngyvérével és a kettejük élcelődése adja a sorozat sava-borsát.

Hol hallhattuk: Wayward Pines, Z, mint zombi, Empire, Gyilkosság, A bura alatt

3. Szatory Dávid

toplistaferfi2.jpg

 A legkedvesebb hangú férfi színészek egyike és beismerem, ez egy elég furán hangzó mondat, de ha olyan karaktert kap, ahol igazán ki tudja használni a szerintem személyében is meglevő pozitivitást és kedvességet, akkor egyszerűen nem lehet nem kedvelni azt, aki az ő hangján szólal meg. Nem csak tehetséges, de végtelenül szimpatikus és rendkívül alázatos is, ez pedig lejön a képernyőről és érezni, hogy beletett a szinkronszerepeibe valamit magából is. A vidámabb és nem egyszer szerényebb fazonok mellett szinkronizált már kissé megtört és kétszínű szereplőket is, ám legyenek bármilyenek, jók vagy gonoszak a figurái, mindig hiteles és őszinte lesz a játéka. Nem szeretnék túlzásokba esni, de mivel egy karakterrel sokkal könnyebben együtt tudok érezni, ha az ő hangján szólal meg, azt gondolom, hogy Szatory Dávid szinkron közben kicsit lecsupaszítja a lelkét. Színpadon még nem nagyon láttam élőben játszani, de a hangja nagyon impulzív tud lenni és én a rajongója vagyok.

Hol hallhattuk: Feketelista, Azanyját!, Empire, 12 majom

2. Kőszegi Ákos

toplistaferfika.JPG

 A kedvenc. Tudom, hogy ez nem kritika, de szerintem mindenkinek, aki a szinkronnal bárhogyan is foglalkozik, van egy kedvenc színésze, akinek a hangjáért oda és vissza van, akit meghallgat bármilyen filmben, sorozatban szinkronizáljon bárkit is. Nálam ez a színész Kőszegi Ákos. A tehetsége, profizmusa és szakmai alázata elvitathatatlan. Ezeken felül a legnagyobb pozitívum, amit meg tudok vele kapcsolatban fogalmazni, hogy a végletekig megbízható. Kőszegi Ákostól nem tudok csak egy kedvenc szinkronszerepet kiemelni még úgy sem, hogy ha csak az idei új munkáiból válogatok. Az évet a Fekete vitorlákkal kezdte, ahol egy rafinált és kemény kezű kalózt szinkronizált, de megmutatta lágyabb, finomabb oldalát Tóth Enikő partnereként a Cédrusliget második évadában, ismét a bűn nyomába eredt a mogorva arcú Jason Beghe magyar hangjaként és nem utolsó sorban besegített az alelnökből ideiglenes elnökké lett Németh Borbálának is egyszerűen remek játékot hozva minden szerepében. Kőszegi Ákos csak egy valamiért nem tudta a listámon megvédeni a címét, mégpedig az első helyezett miatt.

Hol hallhattuk: Fekete vitorlák, Az alelnök, Bűnös Chicago, Az Árnyak, Cédrusliget

1. Széles Tamás

toplistaferfi4.jpg

 Széles Tamás annyi sorozatban szinkronizált idén főszereplőként (!), hogy felsorolni is képtelenség lenne, vagy legalábbis nagyon karakterigényes. A Dr. Csont, a Szulejmán, a Trónok harca és a Modern család mind jól bejáratott márkák, amiknek az első évada nem idén került szinkronosan a magyar képernyőkre, Széles Tamás pedig főként nem is ezek miatt került a lista első helyére, bár kétségtelenül van közük a dobogójához. Az elsőségének legfőbb oka az, hogy egyszerűen elképesztően univerzális hangja van és szerintem nem csak korosztálya legjobbja, hanem az utóbbi idők hazai talán legfényesebb tehetsége. Nem idén robbant be a köztudatba és nem is az előző években lett ennyire jó, de én mostanában olyan alakításaival, olyan megdöbbentően jó szinkronos munkáival találkoztam, hogy nem volt kérdés a dobogó első foka. A Titkok és hazugságok saját igazáért küzdő és ártatlanságát bizonyítani akaró apafigurája keltette fel a figyelmemet Széles Tamással kapcsolatban arra, hogy sokkal több van benne, mint amit eddig hallottam. Így pedig Az alelnök Gary-je, ez a sokszor háttérbe lökött, saját magát Selina alá rendelő figura is sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám magyar nyelven mint korábban, és csak bebiztosította Széles Tamás első helyét.

Hol hallhattuk: Dr. Csont, Az alelnök, Titkok és hazugságok, Szulejmán, Trónok harca, Modern család, Hősök: Újjászületés

A fejléchez használt kép forrása: HBO
A képek forrása: zetapress.hu, mediaklikk.hu, Paramount Channel, dubbingqualitygroup.wordpress.com

A 2015-ös év tíz legjobb női szinkronhangja

toplistanoicikkfejlec2.png

 Az idén is megannyi remek magyar változatban megannyi parádés színészi játékot láthattunk és hallhattunk, ugyanis bármennyire is lebilincselőek a sorozatok történetei, bármennyire is elképesztő az a látványvilág, amit mutatnak, a sok esetben kifejezetten bámulatos szinkronteljesítmények mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Tiszteletben tartom, hogy egyesek szerint a szinkron csak reprodukció és az eredeti színészi játék az igazi, az amit nem szabadna kihagyni, de úgy gondolom, hogy az a tehetség és tapasztalat, amit sokan szinkronizálás közben képesek a hangjukba belesűríteni és az az alázat, amivel ehhez az egészhez hozzáállnak, az lenyűgöző és bizony nagyon is dicsérendő.

 Az év, szerintem legjobb tíz női szinkronhangját nem volt egyszerű kiválasztani még úgy sem, hogy mivel én a sorozatokkal foglalkozom, így a mozis felhozatalból nem válogattam, pedig amiket láttam, mind-mind zseniálisak voltak (csak hogy egyet említsek; Dóczi Orsolya sokadjára is felül tudta múlni önmagát és a legjobbak közé lépett a szememben a Kingsman magyar változatával). Annak ellenére, hogy anyagi értelemben és munkaidőt tekintve is van különbség egy sorozat- és egy filmszinkron között többnyire utóbbi javára, a televíziós magyar változatoknak nincs miért szégyenkezniük köszönhetően a zseniális színészeknek, a rendezőknek és a háttérben dolgozó, sokszor említést sem kapó munkatársaknak.

 A színésznők idén is csodálatos munkát végeztek, mindenkinek jár a gratuláció. Az idei összeállításommal, kedvenc női magyar hangjaimmal kapcsolatban az elég beszédes, hogy a tavalyi listából az akkori első helyezett Ruttkay Laura, valamint Götz Anna és Kovács Nóra jutott csak be idén is a top 10-be, a többiek mind újak, sokan az előző listáról éppen hogy csak lecsúszók. Az ilyen összesítések, listák szubjektívek, úgyhogy nyugodtan írjátok le kommentben a véleményeteket és ha van, akkor a saját kedvenc szinkronhangjaitokat is szívesen olvasnám!

10. Nemes Takách Kata

toplistanoi1.jpg

 Nemes Takách Katával kapcsolatban az számomra a legszembetűnőbb, hogy szinte észrevétlenül lépett ki a tinilány skatulyából. Az ember ahogy egyre idősebb lesz megváltozhat az ízlése, a világnézete és a külseje is, hogy csak pár példát említsek. A hang azonban meglepően érdekesen viselkedik, ugyanis nem feltétlenül öregszik együtt az emberrel és Nemes Takách Katánál is azt érzem, hogy árnyalatnyit változott csak a hangja, mégis sokkal érettebbnek hat és amilyen ügyesen játszik vele, képes több korosztályt is hitelesen megszólaltatni. A fiatal karakterekben is jó hallgatni, de én a felnőtt figurái (pl.: Linden - Gyilkosság) miatt kedveltem meg nagyon.

Hol hallhattuk: Gyilkosság, Fekete vitorlák, Hűtlen vágyak, Az Árnyak

9. Kocsis Mariann

 Az érettséget tovább is tudom kötni, hiszen számomra talán nem is volt idén olyan színésznő Kocsis Mariannon kívül, aki szinte minden szinkronszerepében végig ugyanolyan elegáns, finom, már-már dáma tudott lenni. Az adott karakter persze megköti a színészek játékát, értelemszerűen nem lehet harsány, bolondos figurát játszani egy komoly, kimért szereplőnél, de Kocsis Mariann hangjában az elegancia szerintem nem karakterfüggő. Őt én mindig előkelőnek és nem utolsó sorban szépnek hallom, legyen bármekkora is most ez a képzavar. A férjem védelmében Diane-je jutatta nálam az év végi toplista kilencedik helyére, mert egyszerűen telitalálat mind a figurára, mind a színésznőre és egy élmény nézni és hallgatni kettejük párosát.

Hol hallhattuk: A férjem védelmében, Empire, Az elnök árnyékában

8. Hámori Eszter

 Hámori Esztert idén csak egy új sorozatban hallottam állandó szereplőként, mégpedig a Wayward Pinesban, de persze több, kisebb epizódszerepben és a Modern család harmadik szinkronváltozatában is megcsillogtatta tudását, viszont valami rejtélyes okból kifolyólag nem került képernyőre a Botrány új évada magyarul. A Universal Channelön futó szériát csak azért emeltem ki, mivel én ebben figyeltem fel először komolyan a színésznő hangjára és arra, hogy milyen elképesztő tehetség lakozik a torkában. A sorozat főszereplőnőjének magyar hangjaként Hámori Eszter szerintem brillírozik, elképesztő mennyiségű és milyenségű érzelmet tud felvonultatni, és bár Kerry Washingtont mással is meghallgatom, de Olivia Pope-ot szerintem senki sem adná ugyanígy vissza. A Wayward Pinesban is hasonló színvonalon dolgozott a színésznő, öröm volt hallgatni, ahogyan rendre finomította a figurát és minden rezdülését alátámasztotta a hangjával.

Hol hallhattuk: Wayward Pines, Modern család (Comedy Central)

7. Kovács Nóra

 Amiatt, hogy nem volt idén sem a Downton Abbeyből, sem a Botrányból új rész magyarul, két olyan karakter sem volt látható idehaza - legfeljebb csak ismétlésekben - akik szerintem Kovács Nórától jók annyira. A színésznőt én szinte minden szinkronszerepében imádom, de az igazán kedvenc tőle az, amikor halkan, lágyan, rendkívül finoman és érzékien beszél. Ez a két figura - Cora és Maya - most hiányzott a hazai tévés palettáról, de cserébe, ha mondhatom így, kaptunk két, tőlük eltérő, de szuper jó figurát; egy erős kezű, határozott őrmestert és egy nővért, akiknek elég színes karaktertörténetet írtak a sorozatok készítői. Kovács Nóra pedig valami fantasztikusan és nem utolsó sorban hitelesen formálta ezen szereplők hangját. A kedves, nyájas, már-már pszichopata vonásokkal is megrajzolt nővérben ugyanolyan zseniális tudott lenni, mint a kősziklának mutatkozó, tekintélyt parancsoló rendőrben.

Hol hallhattuk: Bűnös Chicago, Wayward Pines, Vérmes négyes

6. Götz Anna

 A színésznő hangját már az Egy rém rendes családban is kedveltem, de amikor a Bundy-család életének nagy rajongója és rendszeres nézője voltam, igazán még nem foglalkoztam sem a magyar szinkronnal, sem azzal, hogy kinek ki a magyar hangja. Így Götz Annát A főnök című sorozatban fedeztem fel, itt jegyeztem meg a nevét és ennek köszönhetően kerestem utólag vissza, hol hallhattam már. A főnök idén finálézott és a színésznő mondhatni a hetedik évadban is ugyanolyan élvezetes és imádható játékot hozott, mint a sorozatban bármikor. Ez a karakter gyaníthatóan már a kisujjában lehet, de mégsem érezni azt, hogy ellaposodott volna a játéka, vagy hogy ráunt volna a figurára. Azért pedig külön meg kell dicsérnem, hogy A főnökből megismert színésznőt, Kyra Sedgwicket a Brooklyn 99 - Nemszázas körzetben, lévén hogy egy eltérő karakterről is van szó, máshogyan szinkronizálta mint a krimiben. Ezzel úgy adott új ízt a színésznőnek, hogy a közös hang ellenére szinte meg sem fordult a fejemben, hogy a korábban már megismert szereplőt látnám egy új sorozatban.

Hol hallhattuk: A főnök, Outlander - Az idegen, Brooklyn 99 - Nemszázas körzet

5. Ruttkay Laura

 A tavalyi lista első helyezettje idén eléggé visszacsúszott, ám ez nem annak köszönhető, hogy a színésznő játéka esetleg romlott volna, egyszerűen most annyira szoros volt az élmezőny, hogy bármennyire is imádtam és imádom azt, ahogyan például Az élet csajos oldalában játszik, nem tudtam előrébb sorolni. Ruttkay Laura tavaly meglepett azzal, hogy megmutatta mennyi rétege is van a hangjának, és hogy milyen széles skálán képes mozogni. Ez a hűha érzés idén is megvolt, nem véletlenül került az ötödik helyre. Lenyűgöző ahogyan pörög, forog a nyelve és hogy a magas hangok között is ilyen jól érzi magát. Nem erőlködik, hanem lazán, könnyedén képes a néha már kissé sikoltozós Caroline-t megszólaltatni.

Hol hallhattuk: Az élet csajos oldala, Halt and Catch Fire - CTRL nélkül, A mentalista, A férjem védelmében

4. Németh Borbála

 Az élet csajos oldala bevallom, már eredeti nyelven is tetszett, de amit a szinkronstáb összehozott, az annyira hihetetlenül szórakoztató lett, hogy egy másodpercet sem szeretnék ebből a sorozatból többet eredeti nyelven nézni. A széria tavaly debütált idehaza és Ruttkay Laura játéka el is lopta a show-t számomra, pedig Németh Borbálának már akkor sem volt miért szégyenkeznie, mivel ő is tökéletesen hozta a figuráját. Idén viszont olyan fokozatra kapcsolt a színésznő mind ebben, mind Az alelnökben, hogy most nem fordulhatott elő az, hogy éppen lecsúszik a listáról. Az alelnöknél a rendkívül gyors, már-már hadaró angol szöveg miatt váltottam eredetiről magyar hangsávra és azt kell mondjam, nem tudom, régen miért nem szinkronosan néztem ezt a sorozatot. A magyar fordítással szinte semmi gondom nem volt, a színészek pedig egytől egyig mind zseniálisak. Németh Borbála hangja mellett sokszor azért siklottam el eddig, mert annyira jól illeszkedik a szereplőkre, annyira jól rá tud simulni a színésznőkre, hogy észre sem lehet venni, hogy nem az eredeti hangjukon szólalnak meg. Elképesztően tehetséges, a hangja pedig univerzális.

Hol hallhattuk: Az élet csajos oldala, Az alelnök, Titkok és hazugságok, NCIS: Los Angeles

3. Für Anikó

toplistanoi2.jpg

 Für Anikó engem bármikor képes levenni a lábamról. A hangszíne egyszerűen gyönyörű, tele van erővel, érzékiséggel, finom, fűszeres díszítésekkel és nem is kell megjelennie a képernyőn, elég ha csak a hangját adja valakihez, akkor is varázslatos dolgokra képes. A Titkok és hazugságokban annyira fantasztikus munkát végzett, hogy most elég volt csak az általa szinkronizált Juliette Lewisra gondolnom és egyből beugrott hogyan és milyen pontossággal dolgozott. A vékony, törékeny színésznő játéka se volt semmi, de Für Anikóval kiegészülve kis híján letarolta az idei felhozatalt. Hiteles, erős és szuggesztív volt a kettejük párosa, ami egy pillanatig nem esett le a képernyőről és nem nagyon volt kérdés, hogy ez dobogót ér majd nálam.

Hol hallhattuk: Titkok és hazugságok, Trónok harca, Wayward Pines

2. Németh Kriszta

toplistanoi4.png

 Németh Kriszta hangjára idén lettem igazán figyelmes köszönhetően annak, hogy nyáron ledaráltuk A férjem védelmében eddig leadott hat évadát, azaz közel 140 részét. Azt nem állítom, hogy emiatt a folytonos epizódnézés miatt jobban észrevettem azt, hogyan fejlődött a színésznő játéka, hogyan alakult, finomodott egyre inkább Julianna Margulies köré, de azt kell mondanom, hogy végtelenül megbízható és megkockáztatom, hogy hibátlan munkát végzett. Nem igazán tudok és nem is szeretnék belekötni abba, amit Németh Krisztától hallottam, mert beleszerettem a hangjába, abba a magában kételkedő, sokszor elnyomott és becsapott Alicia Florrickba, aminek ő is vitathatatlanul részese. A színésznő ebben a figurában képes az érzelmek palettájáról olyan színeket is a képernyőre festeni a hangjával, amelyeket eddig csak nagyon kevesektől hallottam. Lenyűgöző és libabőr.

Hol hallhattuk: A férjem védelmében, Z, mint zombi, A falka

1. Bognár Gyöngyvér

toplistanoi3.jpg

 Az idei első helyezettről nemes egyszerűséggel nem tudok rosszat mondani vagy negatív kritikát megfogalmazni. Az sem kis teljesítmény, ha valaki egy szériában kő keményen odateszi magát és elvarázsolja a nézőt, de Bognár Gyöngyvér erre idén két sorozatban is képes volt. A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? főszereplőnője brutálisan erős partnert kapott magyar hangjaként, aki Dezsőffy Rajz Katalin instrukciói és persze elvitathatatlan tehetsége révén olyan figurát és játékot mutatott, amilyet nem is tudom, hallottam-e már. Ez a végletekig kidolgozott, felépített és precízen, következetesen végrehajtott szinkronteljesítmény csakis első helyet kaphat nálam. Azonban nem tudom szó nélkül hagyni az Empire-t sem, ugyanis Bognár Gyöngyvér ebben a laza, elképesztően humoros és kedvelhető figurában, Cookie magyar hangjaként egyszerűen lubickol és a felszabadultság, a vélhetően örömszinkronizálás teszi ezt az idei év egyik legjobb hangpárosításává.

Hol hallhattuk: Empire, Trónok harca, Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?

A fejléchez használt kép forrása: AXN
A képek forrása: sorozatjunkie.hu, mediaklikk.hu, Németh Kriszta, magyarteatrum.hu

Szinkronkvíz - Arcot a hanghoz! 4.

 Az előző Szinkronkvízeknél már említettem, hogy annak ellenére, hogy az Arcot a hanghoz! elnevezésű játék három fordulójában 250 szinkronizáló színészt adtunk feladványként, még mindig rengeteg olyan hang van, amelyet közel napi rendszerességgel és a legnagyobb mozisikerek főszereplőiként hallhatunk, mégis kimaradtak az előző körökből. Ez az újabb kvíz nem fogja teljes mértékben orvosolni ezt a "problémát", de ismét faragunk vele egy kicsit az eddig kimaradó szinkronosok listáján. A korábbiaktól eltérően most nem 40, hanem csak 20 feladványt kell megoldanotok, de mivel még közel sincs az összes hang játékban, így nem zárható ki, hogy ezzel a kvízzel még találkozhattok majd.

szinkronkvizfejlecaah.png

 Aki az első három Arcot a hanghoz!, vagy a Szoros kapocs eddigi két játékát szeretné kipróbálni és letesztelni szinkrontudását, az kattintson ide és böngésszen kedvére. Mindenkinek jó szórakozást és kellemes ünnepeket kívánunk!

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében karácsonykor

 Az ünnepi időszakok közül a karácsonyi az, amelyikben a tévéadók igazán kitesznek magukért és elkényeztetik a tévézőket. A kényeztetést persze sokan sokféleképpen képzelik el, de szerintem meglepően változatos lesz a mostani karácsonyi kínálat. A kötelező elemek mint a Reszkessetek, betörők!, a Dennis, a komisz, a karácsonyi különkiadások és a Hugh Grant-filmek idén sem maradnak el, de akinek ezek esetleg nem tetszenének az is tud majd válogatni, hiszen az országosan fogható adókon felül készülnek az ünnepre a kábelcsatornák is.

unnepikorkepreszkessetekbetorok.jpg

 A Duna TV bevet szinte mindent, hogy a legjobb nézettséget hozza ki ebből a karácsonyból. A három Sissi-film nem maradhat el, sőt az AXN White-on is képernyőre kerül, de a köztévé főadójának délutáni időpontja lesz majd talán a vonzóbb. Az meglep, hogy az anno még kábeles Dunán is közel egymilliós nézettséget elérő, Magyarországon igazán közkedvelt Sissiről szóló filmek csak délután kerülnek képernyőre, azonban nem kérdés, hogy ez jó felvezetés lesz a főműsoridőnek és a dupla részes karácsonyi epizóddal jelentkező A hegyi doktornak. Az eredeti széria második évadának első része, a Cukros kenyér lesz majd 24-én és 25-én a Sissi-filmek után adásban a Duna TV-n. A kínálatból érdemes még kiemelni a Gasztroangyal különkiadását, illetve a T.S. Spivet különös utazása című filmet, amely ha nem tévedek, akkor premier lesz.

 A Duna Worldön vallási és különböző, az ünnephez kapcsolódó kulturális műsort nézhetnek majd a tévézők, valamint aki esetleg lemaradt volna idén március környékén a Kossuthkifliről az most bepótolhatja, szerintem érdemes. Az M2/Petőfi TV-n pedig a karácsonyi animációk mellett koncertfilmek színesítik majd a felhozatalt.

 Az RTL Klub idén is leadja a Reszkessetek, betörők! első, második és harmadik részét, melyeket animációs vagy kevert műfajú filmekkel, a WALL-E-vel, a Bűbájjal és a Merida, a bátorral vezetnek majd fel. A Híradó előtt pedig újfent Dennis, a komisz okoz majd egy kis zűrzavart, valamint az istenek is a fejükre esnek két alkalommal, hogy szórakoztassák a tévézőket. A TV2 is az animációkban látja a sikeres karácsonyi nézettség titkát és ezért bevetik a Hupikék törpikéket, a Jégkorszak negyedik részét, Shreket és napközben a legendás és szerintem sokak által kedvelt magyar animációs filmek is adásba kerülnek. Így aki a Vukra, a Macskafogóra vagy Lúdas Matyira kíváncsi, az kapcsoljon majd a TV2-re.

December 24.:

Duna TV:

09:15: Család-barát
11:25: Két duci hölgy - Karácsonyra

13:25: Rex, a kölyökfelügyelő
15:00: Jane Eyre 1x01

16:10: Sissi - A magyarok királynéja

18:35: A hegyi doktor - Egy karácsonyi történet Tirolból: Cukros kenyér 1.
19:20: Napfivér, Holdnővér
21:20: Életrevalók

23:15: Kicsoda Ferenc pápa?
00:00: Karácsonyi éjféli mise

Duna World:

10:40: Kincskereső kisködmön 1.

11:15: Szép Ernő - Isten madárkái
11:45: "Ó, szép fenyő..."
12:30: Mézet ont az ég

13:15: Erdély leírása a XX. század végén - Kezdet, karácsonyi és újévi népszokások
14:10: Nem csak kenyérrel él az ember...
15:05: Isten kezében - "Csöndes kánon" négy nemzedékre
15:35: A sokszínű vallás
15:45: Kérdések a Bibliában
16:00: "Így szól az Úr!"
16:05: Engedjétek hozzám...
16:15: A Biblia a magyar költészetben - Karácsonyi versek
16:30: Rondó
17:30: Tomi, Ervin és az iskola

18:30: Hazajáró - Orom part 2. - Magyarkanizsától Martonosig
19:05: Hogy volt!?
20:00: Szenes Iván emlékkoncert 2015 2.

21:30: Éjjeli szentmise közvetítése Vatikánból

M2/Petőfi TV:

07:25: Fejtörők kicsiknek - Zack karácsonya
07:30: Behavazva - A nagy bobhegyi verseny
08:25: Caillou karácsonya
09:40: Blinky Bill fehér karácsonya

12:15: Csapda Jézuskának

14:45: A karácsony megmentése

16:50: Pimpa - Karácsonyi mese

18:20: Thomas, a gőzmozdony - A karácsonyfa
18:30: Rupert maci varázslatos világa - Rupert megmenti a Karácsonyt

20:00: Paul McCartney's Kisses On The Bottom - Live Kisses - 2012
20:50: A diadal
22:35: Ákos Aréna 2014 1.
23:30: Ákos Aréna 2014 2.

RTL Klub:

10:00: Micimackó
11:00: A vadon mélyén - Sárga kutya kalandjai
12:35: A remény vágtája
14:05: Maugli, a dzsungel fia
16:00: Dennis, a komisz

18:45: WALL-E
20:25: Reszkessetek, betörők!
22:25: A szív bajnokai

TV2:

08:00: Város karácsony nélkül
09:30: Egy rendőrkutya kalandjai - Karácsonyi történet
11:05: Csillagpor
13:25: Vuk
14:55: Sztárom a párom
17:30: Hupikék törpikék - Karácsonyi ének

18:45: Hupikék törpikék 2.
20:50: Nagyfiúk 2.
22:40: Amerikába jöttem

December 25.:

Duna TV:

01:35: A jászol bölcsője
02:20: Magyar karácsonyi énekek
02:30: Nem csak kenyérrel él az ember...
03:25: Hagyaték - Csendes éj - Karácsony a fronton
03:55: Határtalanul magyar - Szabad-e bejönni ide, Betlehembe? - Magyar kórus karácsonya a Szentföldön

08:25: Karácsony Kárpátalján
09:00: Scrooge
11:00: Karácsonyi református istentisztelet
12:00: Kapcsoljuk Rómát! - Urbi et Orbi

13:35: Belle és Sébastien
15:15: Jane Eyre 1x02
16:10: Sissi - Az ifjú császárné

18:40: A hegyi doktor - Egy karácsonyi történet Tirolból: Cukros kenyér 2.
19:35: Télapu 3. - A szánbitorló
21:10: Legyetek jók, ha tudtok

23:10: Jézus 1.

Duna World:

05:50: "Ma a csend ajándék" - Az Imago Mundi zenekar karácsonyi koncertje
06:15: Ünnepi koncert közvetítése a Szent István Bazilikából - 2003

10:35: Kincskereső kisködmön 2.

11:15: Carlo Goldini - A kávéház
12:15: Hagyaték - Csendes éj - Karácsony a fronton

13:15: Hagyaték - A világ világossága - Karácsonytól vízkeresztig
13:45: Jázminillatú karácsony - Karácsonyi barangolás Dél-Amerikában
14:20: Szekeres Adrienn karácsonyi koncert - 2012 1. rész
15:10: A szentképek festője - Udvardi Erzsébet
15:35: Katolikus krónika
16:00: Isten kezében
16:30: P'amende
17:00: Kiskarácsony, nagykarácsony...
17:25: Kodály 2.0

18:25: Hazajáró - Felső-Nyárádmente 1.
18:55: Hogy volt!?
19:55: 7. Nemzetközi Cirkuszfesztivál

23:45: Kormorán - Angyalok énekei koncert - 2013 1.

M2/Petőfi TV:

05:30: A kisfiú és a pingvin

08:55: Franklin csodás karácsonya

16:50: Postások gyöngye - Pat csodálatos karácsonya

18:25: Mumin-völgy - Karácsony este

20:00: Melissa és Joey
20:25: Foo Fighters - Sonic Highways 1x01
21:30: Hungarian Rhapsody - Queen - Live in Budapest - 2012
23:05: Pop, csajok satöbbi

RTL Klub:

14:50: Kiskarácsony mindenáron
16:25: Dennis, a komisz ismét pimasz

18:45: Bűbáj
20:40: Reszkessetek, betörők! 2. - Elveszve New Yorkban
22:55: Tűzszekerek

TV2:

07:50: Zenegerek karácsonya
08:40: A fiú és a csavargó
10:15: Hattyúhercegnő 4. - A trónörökös
11:40: Macskafogó

18:45: Jégkorszak 4. - Vándorló kontinens
20:25: Ha igaz volna...
22:00: Felkoppintva

December 26.

Duna TV:

07:20: Lassie
09:00: Hanni és Nanni 3.
10:30: Másfélmillió lépés Magyarországon - Bajától Tokajig - Utak a Felső-Tiszánál 3.

14:20: Jane Eyre 1x03
15:15: Sissi - Sorsdöntő évek
17:00: Gasztroangyal - Bükkszentkereszt

19:35: T.S. Spivet különös utazása
21:25: Szeretném, ha szeretnél

23:10: Jézus 2.

Duna World:

02:10: Róbert Gida karácsonya

05:50: Karácsony Kárpátalján

11:15: Erzsébet királyné

13:15: A jászol bölcsője - Róma és Greccio
14:00: Parlamenti Gyermekkarácsony 2015
14:30: Szekeres Adrienn karácsonyi koncert - 2012. 2.

17:15: Az üvegfestő - Róth Miksa művészete

19:00: Kossuthkifli 1x01
20:00: Mindenből egy van

23:50: Kormorán - Angyalok énekei koncert - 2013. 2.

M2/Petőfi TV:

07:05: Mese a karosszékben - Hókirály
07:10: Bogyó és Babóca - Vendel korcsolyázik

07:40: Bob, a mester - Felejthetetlen karácsony
08:30: Casper karácsonya

14:15: Tabaluga és Leo - Karácsonyi kaland
15:30: Karácsonyi manókaland

20:00: Melissa és Joey
20:25: Foo Fighters - Sonic Highways 1x02
21:30: Elton John - The Million Dollar Piano - 2013
23:25: Mavericks - Ahol a hullámok születnek

RTL Klub:

09:05: Cápa csali

14:00: Karácsonyi vakáció
15:45: Az istenek a fejükre estek

18:45: Merida, a bátor
20:20: Reszkessetek, betörők! 3.
22:15: Miért éppen Minnesota?

TV2:

00:35: Volt egyszer egy karácsony

02:45: Penzance kalózai

07:40: Egérmese

11:15: Lúdas Matyi

16:15: Hamis a baba

18:45: Shrek
20:25: Holiday
23:05: Csak tudnám, hogy csinálja

A kép forrása: mode.com

Magyar nézettség: 51. hét - Magasra szállt a páva és vele a köztévé is

 Az év legnagyobb meglepetéseit nézettség tekintetében a Duna TV szállítja, elég csak A hegyi doktor - Újra rendelre és a Don Matteora gondolni, amelyek a TV2-t verve emelték a dobogó második fokára a köztévé főadóját nyár végén. A TV2-t most ugyan nem sikerült megelőzni, de az tényleg lenyűgöző, hogy a magyar néphagyományok ellenére is szerintem csak a közönség egy rétegének szóló Fölszállott a páva mostani, kimondottan gyerekekre szabott évada 300 ezer alól eljutott 500 ezer néző fölé.

folszallottapavanezettseg1.jpg

 A köztévén úgy látszik nem csak a komolyzenei, de a népi hagyományokat középpontba állító tehetségkutatóknak is van létjogosultsága. Nem lennék meglepve, ha vagy a Virtuózokat vagy a Fölszállott a pávát jövőre visszahozná az MTVA, hiszen péntek este tudták ezek a műsorok a jó nézettséget elérni. A köztévénél maradva érdemes még kiemelni a Magyarország, szeretlek! legutóbbi adását, ugyanis a műsor zsinórban harmadjára verte a teljes lakosságban a TV2-t és megközelítette az RTL Klubon futó Verdák 2-t, ami pedig meglepetésre elég kevés nézőt érdekelt.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy új időpontban került adásba A muskétások, ami teljes lakosságban ugyan nem virított, de a célközönségnél eléggé felhúzta a Duna TV vasárnap esti, 18:30-as műsorsávját. A délutánra "száműzött" Hogy volt?! pedig nem panaszkodhat, ugyanis közel azonos nézettséget hozott, mint a korábbi helyén. Win-win szituáció.

 Az RTL Klubot és a Hungary's Got Talent döntőjét nem véletlenül nem említettem még meg. A műsor ugyanis finálé ide, Paul Potts oda, a premier szintjén hozott csak, ami egyrészt jó, hiszen az élő adások nézettségének fokozatos csökkenését megállította és nőni is tudott, de ezzel biztossá vált, hogy idén nem az RTL Klub adja a legnézettebb showműsort, ugyanis a Sztárban sztár kétmilliós eredményétől a Hungary's Got Talent legjobb számai is messze vannak.

 Azonban ezt leszámítva a főműsoridőben nem igazán lehet panasza az RTL Klubnak. A Barátok közt lubickol, bár közel sem olyan stabil mint régen, azért még mindig az egyik legnézettebb műsor a hazai palettán. A Keresem a családom legutóbbi része pedig olyan nézettséget hozott, amilyet eddig szinte mindig, közel tökéleteset. Nem csak házon belül, de összességében is műsorsávja legjobbja hétköznap esténként. A heti sorozatok közül a Dr. Csont és a Szulejmán is tudott javítani, ellenben a Válótársakkal nem tudom, mi történt, de a sorozat most először nézett be a teljes lakosságban 700 ezer alá és az eddig rendkívül kitartó célközönségbeli nézők közül meglepően sokan nem voltak most kíváncsiak a szériára. Stohl András karaktere a legutóbbi részben nem feküdt le senkivel, ez lehetett a probléma?

 A TV2 délutánjai továbbra is bitang erősek, a Fiorella kiváltképp, ezt a felvezetést pedig a Tények nem is hagyja kihasználatlanul. A Jóban rosszban és A Kocka ellenben már nem hoz valami jó átlagot és ugyan vannak kiemelkedő nézettségek, de éppúgy akadnak közepesek is.

 A sorozatok közül a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Hétfő:

Duna TV: Rex felügyelő 11x06: 273 511 (11.7%), 18-49: 32 972 (4.6%)

TV2: Veronica aranya: 443 682 (17.1%), 18-49: 61 742 (7.9%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 302 181 (10.5%), 18-49: 68 491 (7.8%)

Duna TV: Ridikül: 235 442 (7.6%), 18-49: 11 531 (1.2%)

TV2: Fiorella: 526 788 (16.3%), 18-49: 79 199 (7.7%)

RTL Klub: Híradó: 864 877 (22.4%), 18-49: 222 501 (17.4%)
TV2: Tények: 858 980 (21.6%), 18-49: 227 661 (17.3%)
Duna TV: Híradó: 239 133 (6.4%), 18-49: 18 468 (1.5%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 3x09: 506 518 (11.9%), 18-49: 45 762 (3.2%)

RTL Klub: Fókusz: 844 008 (19.6%), 18-49: 272 538 (18.7%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 866 737 (19.1%), 18-49: 374 251 (23.1%)
TV2: Jóban rosszban: 677 359 (15.1%), 18-49: 212 177 (13.4%)
Duna TV: Maradj talpon!: 516 508 (11.4%), 18-49: 58 722 (3.6%)

TV2: A Kocka 1x16: 566 220 (12.5%), 18-49: 169 625 (9.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7705-7706.: 1 012 911 (22.4%), 18-49: 365 925 (21.1%)
Duna TV: Kékfény: 410 847 (9.2%), 18-49: 76 143 (4.4%)

RTL Klub: Dr. Csont 10x06: 768 857 (20.6%), 18-49: 376 697 (23.1%)
TV2: Amerikai gengszter: 190 236 (8.1%), 18-49: 94 942 (8.8%)
Duna TV: Bosszú 4x09: 146 945 (3.9%), 18-49: 27 669 (1.7%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 2x06: 388 466 (16.1%), 18-49: 154 280 (13.7%)
Duna TV: Bábel: 49 480 (2%), 18-49: 18 252 (1.6%)

RTL Klub: Híradó: 243 889 (15.2%), 18-49: 80 925 (10.6%)
Duna TV: Janus: 30 051 (2.2%), 18-49: 3 541 (0.5%)

Kedd:

Duna TV: Rex felügyelő 11x07: 267 383 (11.2%), 18-49: 32 323 (4.3%)

TV2: Veronica aranya: 427 359 (16.3%), 18-49: 64 575 (7.8%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 339 702 (11.6%), 18-49: 96 268 (10.3%)

Duna TV: Ridikül: 275 289 (9%), 18-49: 27 241 (2.8%)

TV2: Fiorella: 535 079 (16.9%), 18-49: 83 261 (8.1%)

RTL Klub: Híradó: 907 046 (24.5%), 18-49: 246 878 (20.4%)
TV2: Tények: 791 010 (20.9%), 18-49: 208 084 (16.7%)
Duna TV: Híradó: 264 489 (7.4%), 18-49: 8 523 (0.7%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 3x10: 566 087 (13.9%), 18-49: 64 171 (4.7%)

RTL Klub: Fókusz: 796 042 (19.3%), 18-49: 283 235 (20.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 852 600 (19.2%), 18-49: 367 718 (23.6%)
TV2: Jóban rosszban: 682 071 (15.6%), 18-49: 197 028 (13.1%)
Duna TV: Maradj talpon!: 447 577 (10.1%), 18-49: 47 510 (3%)

TV2: A Kocka 1x17: 622 736 (13.9%), 18-49: 192 266 (11.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7707-7708.: 1 011 418 (22.6%), 18-49: 354 657 (21.1%)
Duna TV: Önök kérték: 238 671 (5.4%), 18-49: 17 857 (1.1%)

RTL Klub: Keresem a családom 1x06: 985 218 (27.2%), 18-49: 353 945 (23.5%)
TV2: Hűtlen vágyak 1x06: 207 405 (5.8%), 18-49: 94 877 (6.3%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x09: 125 256 (3.4%), 18-49: 14 744 (1%)

Duna TV: A Nagyok: 31 971 (1.1%), 18-49: 3 603 (0.3%)

RTL Klub: XXI. század: 415 076 (16%), 18-49: 175 897 (14.9%)
TV2: Hawaii Five-0 5x25 (évadzáró): 162 362 (7%), 18-49: 65 323 (6.2%)

RTL Klub: Híradó: 284 120 (13.6%), 18-49: 106 412 (11.4%)
Duna TV: MüpArt Classic: 6 105 (0.4%), 18-49: 479 (0.1%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 234 240 (14.9%), 18-49: 80 369 (11.2%)
TV2: Propaganda: 82 719 (6.4%), 18-49: 40 623 (6.9%)

Szerda:

TV2: Rex felügyelő 11x08 (évadzáró): 251 756 (10.9%), 18-49: 27 813 (4.1%)

TV2: Veronica aranya: 458 488 (17.9%), 18-49: 72 269 (9.6%)
RTL Klub: Szulejmán (ism.): 275 218 (9.7%), 18-49: 65 486 (7.8%)

Duna TV: Ridikül: 253 630 (8.2%), 18-49: 23 051 (2.5%)

TV2: Fiorella: 569 527 (17.6%), 18-49: 88 231 (9.1%)

TV2: Tények: 911 516 (23.4%), 18-49: 254 042 (20.2%)
RTL Klub: Híradó: 825 867 (21.7%), 18-49: 169 977 (13.9%)
Duna TV: Híradó: 211 109 (5.7%), 18-49: 15 947 (1.4%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 3x11: 542 393 (13.3%), 18-49: 59 933 (4.5%)

RTL Klub: Fókusz: 723 080 (17.5%), 18-49: 216 603 (16.1%)
Film+: Piedone Afrikában: 275 932 (6.3%), 18-49: 104 707 (7.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 764 002 (17.4%), 18-49: 270 889 (18.2%)
TV2: Jóban rosszban: 733 399 (17%), 18-49: 218 047 (15.1%)
Duna TV: Maradj talpon!: 465 912 (10.6%), 18-49: 54 159 (3.7%)

TV2: A Kocka 1x18: 632 302 (14.1%), 18-49: 160 768 (10.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7709-7710.: 1 081 522 (24.1%), 18-49: 364 176 (22.4%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 125 916 (2.8%), 18-49: 26 647 (1.6%)

Cool TV: Dr. Csont 6x18: 290 280 (7.3%), 18-49: 163 420 (10.3%)

RTL Klub: Szulejmán 154.: 902 429 (24.3%), 18-49: 320 815 (20.9%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 3x05: 230 371 (6.3%), 18-49: 88 050 (5.8%)
Duna TV: Római helyszínelők 3x17: 137 745 (3.6%), 18-49: 24 790 (1.6%)

RTL Klub: Házon kívül: 485 314 (17.9%), 18-49: 182 040 (14.9%)
TV2: A királyság: 141 806 (7.8%), 18-49: 59 535 (7%)

RTL Klub: Híradó: 405 471 (18.4%), 18-49: 175 047 (17.2%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 220 825 (13.3%), 18-49: 84 740 (10.6%)

Csütörtök:

Duna TV: Rex felügyelő 12x01: 260 370 (11.4%), 18-49: 25 837 (4.1%)

TV2: Veronica aranya: 417 638 (15.9%), 18-49: 76 681 (10.5%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 369 301 (12.4%), 18-49: 92 407 (10.6%)

Duna TV: Ridikül: 257 907 (8.3%), 18-49: 15 101 (1.6%)

TV2: Fiorella: 533 255 (16.7%), 18-49: 105 501 (10.9%)

RTL Klub: Híradó: 866 780 (23.4%), 18-49: 211 787 (17.8%)
TV2: Tények: 791 254 (20.8%), 18-49: 251 272 (20.3%)
Duna TV: Híradó: 231 567 (6.5%), 18-49: 15 104 (1.3%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 3x12: 513 319 (12.6%), 18-49: 51 530 (3.8%)

RTL Klub: Fókusz: 774 184 (18.7%), 18-49: 260 005 (18.6%)
Film+: Piedone Egyiptomban: 279 807 (6.3%), 18-49: 105 939 (6.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 759 124 (16.8%), 18-49: 318 704 (20.4%)
TV2: Jóban rosszban: 674 731 (15.1%), 18-49: 221 473 (14.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 527 784 (11.7%), 18-49: 53 702 (3.4%)

TV2: A Kocka 1x19: 585 239 (12.9%), 18-49: 146 887 (8.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7711-7712.: 930 671 (20.5%), 18-49: 310 630 (18.3%)
Duna TV: Filofax, avagy a sors könyve: 236 899 (5.8%), 18-49: 44 678 (2.8%)

RTL Klub: Válótársak 1x06: 634 377 (17.7%), 18-49: 294 456 (19.9%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 398 400 (11.3%), 18-49: 121 973 (8.3%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 8x02: 272 192 (12.1%), 18-49: 116 986 (11.2%)
TV2: NCIS: Los Angeles 5x21: 169 858 (7.8%), 18-49: 55 741 (5.5%)

RTL Klub: Híradó: 205 914 (13.3%), 18-49: 66 925 (9.1%)
TV2: Felejthetetlen 1x22 (évadzáró): 88 614 (6.5%), 18-49: 24 723 (3.7%)
Duna TV: Az ötödik pecsét: 13 483 (1.1%), 18-49: 2 239 (0.4%)

Péntek:

Duna TV: Rex felügyelő 12x02: 223 294 (8.6%), 18-49: 33 057 (4.2%)

TV2: Veronica aranya: 471 979 (17.2%), 18-49: 63 161 (7.6%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 309 838 (10.3%), 18-49: 82 149 (8.8%)

Duna TV: Ridikül: 264 479 (8.4%), 18-49: 26 809 (2.7%)

TV2: Fiorella: 548 914 (17%), 18-49: 108 556 (10.6%)

RTL Klub: Híradó: 832 826 (22.5%), 18-49: 194 499 (16.9%)
TV2: Tények: 742 648 (19.6%), 18-49: 187 490 (15.8%)
Duna TV: Híradó: 209 663 (5.8%), 18-49: 11 277 (1%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 3x13 (évadzáró): 551 770 (13.8%), 18-49: 63 076 (5%)

RTL Klub: Fókusz: 816 184 (20.1%), 18-49: 291 536 (22.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 764 974 (17.5%), 18-49: 306 886 (21.4%)
TV2: Jóban rosszban: 568 156 (13.3%), 18-49: 170 120 (12.3%)
Duna TV: Fölszállott a páva 3x16 (évadzáró): 521 434 (12%), 18-49: 60 401 (4%)

TV2: A Kocka 1x20: 540 261 (12.1%), 18-49: 155 221 (10%)

RTL Klub: Barátok közt 7713-7714.: 854 640 (19.1%), 18-49: 295 817 (18.7%)

RTL Klub: Számos pasas: 471 821 (15%), 18-49: 220 235 (16.3%)
TV2: Kényszerleszállás: 194 834 (7.2%), 18-49: 85 051 (7%)

Duna TV: Columbo - Személycsere: 241 410 (8.3%), 18-49: 53 822 (4.1%)

RTL Klub: Híradó: 281 413 (14.8%), 18-49: 126 073 (13.3%)
Duna TV: Mondd, testvér!: 56 104 (4.1%), 18-49: 17 733 (2.5%)

Szombat:

Duna TV: Csempészek: 179 928 (6.2%), 18-49: 26 565 (2.8%)

RTL Klub: Áldatlan állapotban: 242 000 (7.6%), 18-49: 91 042 (8.8%)

TV2: Állj, vagy lő a mamám!: 346 643 (10.7%), 18-49: 116 055 (11%)

Duna TV: Gasztroangyal - Akasztó: 443 071 (12.7%), 18-49: 70 749 (6.2%)

RTL Klub: Híradó: 873 745 (22.1%), 18-49: 220 605 (17.4%)
TV2: Tények: 783 462 (19.9%), 18-49: 234 707 (18.5%)
Duna TV: Híradó: 259 798 (6.7%), 18-49: 22 830 (1.8%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 394 671 (9.5%), 18-49: 40 182 (3%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 825 901 (19.5%), 18-49: 247 992 (17.9%)
TV2: A házinyuszi: 393 524 (9%), 18-49: 158 963 (10.7%)

Duna TV: Játék határok nélkül 2x10: 351 072 (7.8%), 18-49: 76 749 (5%)

RTL Klub: Hungary's Got Talent 1x11 (évadzáró): 1 308 163 (31.7%), 18-49: 410 692 (25.6%)

TV2: Szédületes éjszaka: 186 909 (4.7%), 18-49: 87 447 (5.4%)
Duna TV: Blue Jasmine: 118 926 (2.9%), 18-49: 24 738 (1.5%)

Duna TV: Vándorút: 76 716 (3.6%), 18-49: 27 221 (2.7%)

RTL Klub: Amerikai pite: 286 040 (15.2%), 18-49: 127 025 (13.9%)
TV2: Gyógyegér vacsorára: 111 074 (6.1%), 18-49: 45 456 (5.1%)

Vasárnap:

RTL Klub: A Nílus gyöngye: 485 452 (13.7%), 18-49: 137 884 (11%)
Duna TV: Édes ellenfél: 192 623 (5.8%), 18-49: 17 623 (1.5%)

TV2: Sodró lendület 2. - Hív a természet: 304 263 (8.4%), 18-49: 79 507 (6.2%)

Duna TV: Hogy volt?!: 243 404 (6.4%), 18-49: 18 583 (1.4%)

RTL Klub: Híradó: 893 126 (20.4%), 18-49: 241 147 (15.4%)
TV2: Tények: 751 420 (17.1%), 18-49: 199 179 (12.7%)
Duna TV: Híradó: 182 838 (4.2%), 18-49: 22 713 (1.5%)

Duna TV: A muskétások 2x05: 273 013 (6%), 18-49: 35 401 (2.1%)

RTL Klub: Verdák 2.: 602 387 (12.7%), 18-49: 302 924 (17.4%)
TV2: Kung Fu Panda 2.: 330 266 (6.9%), 18-49: 157 837 (9.1%)
Cool TV: A szállító 3.: 287 659 (6%), 18-49: 131 051 (7.5%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 566 258 (11.7%), 18-49: 79 762 (4.4%)

RTL Klub: Nekem 8: 617 321 (15.5%), 18-49: 342 835 (19.7%)
Film+: A fenevad gyomrában: 329 082 (8.2%), 18-49: 104 658 (6%)
TV2: A felejtés bére: 275 273 (7.1%), 18-49: 145 204 (8.5%)
Duna TV: Top Gun: 181 011 (4.5%), 18-49: 41 665 (2.4%)

RTL Klub: Túszjátszma: 256 082 (12.8%), 18-49: 139 110 (13.9%)
Duna TV: Csoda olasz módra: 102 080 (5.4%), 18-49: 19 152 (2%)

TV2: Ügynöklista 1x13 (évadzáró): 117 264 (5.7%), 18-49: 77 176 (7.4%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: mediaklikk.hu, lumidance

Itt vannak a Csoportban marad című sorozat magyar hangjai

 A TV2 jövő januártól új műsorrendre vált és bemutatnak jó pár újdonságot, valamint folytatnak olyan sorozatokat, amelyekből egy ideje nem nagyon láthattunk szinkronosan friss epizódokat. A főadón bemutatkozó új szériák közül az egyik legjobb szerintem a Matthew Perry főszereplésével készült kissé fekete komédia, a Csoportban marad. A sorozat alaptörténete ugyanis egy olyan terápiás közösség köré épül, akik nem vagy csak nagyon nehezen tudják feldolgozni szerettük elvesztését, ám mindezt rendkívül üde és életigenlő hangulattal teszi.

csoportbanmaradszinkron.jpg

 Matthew Perry sokak szemében és fülében összeforrt Sinkovits-Vitay András hangjával és viszonylag kevés helyen hallhatunk tőlük különböző párosításokat. A Csoportban marad sem a kivételek sorát fogja erősíteni, ugyanis a Jóbarátok duója újra összeáll, ráadásul egy nem is akármilyen szereposztású magyar változatban.

 A szinkronokat hallatlanul nem érdemes megítélni, de ezek a hangok és párosítások nagyon jónak tűnnek, a fantasztikusan ötletes és többértelmű címet pedig muszáj dicsérni, hiszen egyszerű és mégis visszaadja az eredetileg Go Onra keresztelt széria alapkoncepcióját. A Csoportban marad szinkronrendezője pedig az a Vági Tibor, aki sok más mellett Az Álmosvölgy legendájának magyar változatáért is felel, ahol szintén "együtt dolgozott" az ebben a sorozatban is szereplő John Choval. Köszönet a stáblistáért a TV2-nek!

Csoportban marad (Go On)

Matthew Perry - Sinkovits-Vitay András
Laura Benanti - Orosz Anna
John Cho - Moser Károly
Allison Miller - Vági Viktória
Sarah Baker - Kokas Piroska
Brett Gelman - Láng Balázs
Suzy Nakamura - Mezei Kitty
Bill Cobbs - Papp János
Julie White - Farkasinszky Edit
Seth Morris - Galbenisz Tomasz
Tyler James Williams - Gacsal Ádám
Tonita Castro - Szabó Éva

Magyar szöveg: Moduna Zsuzsa
Hangmérnök: Nemes László
Szinkronrendező: Vági Tibor
Stúdió: Masterfilm Digital 

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Ők lesznek A szállító második évadának főbb magyar hangjai

 Az RTL Klub jövőre mutatja be A szállító-filmek ihlette azonos című akciósorozat új évadát, amelynek főszereplőjét újfent az a Chris Vance alakítja, akit többek között már a Szentek kórházában és A szökésben is láthattunk. A sorozat első évadában a segítőjét, a megbízásokat és az utasításokat a háttérből adó karaktert Osvárt Andrea játszotta, aki az új szezonra viszont már nem tér vissza. Azonban a főhős nem marad csinos asszisztencia nélkül, ugyanis állandó szereplőként érkezik Violante Placido.

aszallitoszinkron.jpg

 Az új évadnak három főbb karaktere lesz; az egyik maga a főszereplő, a másik a csinos segítője, a harmadik pedig az első évadból és a filmekből is megismert Tarconi felügyelő. A visszatérő és vissza nem térő szereplők miatt lesz pár változás a magyar változatban, de a korábban már bemutatkozott figuráknak nem cserélik le a hangját, azaz Chris Vance ugyanúgy Varga Gáborral, Francios Berléand pedig Szersén Gyulával szól majd. Az új női főszereplőt pedig Bertalan Ágnes szinkronizálja. Köszönet a stáblistáért az RTL Klubnak!

A szállító (Transporter: The Series)

Chris Vance - Varga Gábor
Francois Berléand - Szersén Gyula
Violante Placido - Bertalan Ágnes

Magyar szöveg: Jánosi Emese
Hangmérnök: Bán Péter
Vágó: Kozma Judit
Gyártásvezető: Rácz Gabriella
Szinkronrendező: Nikodém Gerda
Stúdió: Mikroszinkron

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Visszatér az X-faktor

 Az RTL Klub jövő ősszel két tehetségkutatót is adni fog majd, ugyanis a Kicsi Óriások mellett lesz X-faktor is. A műsor a hatodik évaddal tér majd vissza a képernyőkre 2016-ban és nem meglepő a tévéadó döntése, mivel a Hungary's Got Talent nem igazán azt a nézettséget hozza, amely egy költséges, ráadásul a magyar RTL-en adott show-tól elvárható lenne. A válogatók ugyan korrekt számokat hoztak, de az élő adások már szerintem meglepően kevés tévézőt érdekelnek. Az X-faktor az előzetes tippjeimmel ellentétben nem tavasszal lesz adásban, hanem ősszel és az mindenképpen érdekes lesz, hogy az RTL Klub hogyan tervez majd a két tehetségkutatójával jövőre.

xfaktorhgt.jpg

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Szinkronkvíz - Szoros kapocs 2.

 A Szinkronkvíz második fordulójának második köréhez érkeztünk, amely szerintem se nem lett nehezebb, se nem lett könnyebb, mint az előző játék, de persze ezt objektíven nem igazán tudom megítélni. A fotók és a megoldandó feladványok tehát változtak, újabb 20 ikonikus vagy nagyon is ismert filmes, sorozatos duónak kell eltalálnotok a magyar hangját. Mivel egyes produkciókhoz több szinkront is készítettek, ezért hogy ne legyen vita a helyes válaszok körül, egyértelművé tettem a válaszokkal, hogy melyik szinkronváltozatokra gondoltam. Ezek általában a legelső, vagy a legtöbbször hallott verziók.

szinkronkvizcikkfejlec.png

 Aki esetleg nem próbálta volna ki magát az előző játékokban, az kattintson ide és ismerje fel arcuk alapján a legtöbbet hallott szinkronhangokat vagy fejtse meg a Szoros kapocs előző fordulóját. Jó szórakozást kívánunk a kvízekhez!

Matthew Perry és Anne Heche januártól a TV2-n

 A TV2-nek van egy nagy hátránya az RTL Klubbal szemben (jó, több is, de az egyik legnagyobb mégis az), hogy azokat a sorozatokat, amelyeket megvesznek és sokszor elsőként bemutatnak idehaza, azok a hosszú szünetek és a változó műsorrendek, valamint a különféle, stúdióval kötött szerződések miatt kikötnek más tévéadóknál is. Így hiába a TV2 készítteti el a Sherlock és Watson vagy az NCIS: Los Angeles szinkronját, ha ezeknek a premier részeit jelen esetben az AXN jóval a TV2 előtt levetíti. A kábelcsatornás vetítés tudom, hogy annyira nem oszt vagy szoroz egy országos lefedettségű adóval szemben (lásd A titkok könyvtára), de az azért jelentősen rontja a TV2 pozícióját, hogy a premier tartalmait a tévézők már egy másik csatornán megnézhették volna, nem beszélve arról sem, hogy a legtöbb sorozatuk nem egy, és nem is két másik adón, sokadjára ismételve is képernyőn van.

 Ezzel az a legnagyobb gond, hogy egyrészt elveszik a kihagyhatatlanság, az exkluzivitás, a máskor nem tudom megnézni, ezért eldobok mindent és a tévé elé ülök érzés, hiszen ha teszem azt, lecsúszom a premier NCIS-ről és nem tudnám felvenni vagy letölteni sem, akkor majd megnézem valamelyik másik TV2-s tévécsatornán, vagy az AXN-en, vagy a VIASAT3-on vagy ott, ahol még vetíteni szokták. Így pedig nem csoda, hogy az egykoron a Dr. Csontot is megszorongató, az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg is legnézettebbnek számító drámasorozat idehaza kiégett és már nem hogy nem piacvezető, de a saját sávját sem képes megnyerni.

 Ez a gondolatmenet csak azért jutott eszembe, mivel a TV2 január 4-től olyan kínálatra áll át, mely zömében ismétlésekből áll, vagy azért, mert ők már egyszer adták, vagy mert egy másik adón már idén-tavaly képernyőre kerültek az új epizódok. A TV2 Csoport az új évet többek között a Sherlock és Watson, a Doktor D és a Grimm harmadik, a Felejthetetlen, A szépség és a szörnyeteg és a Négy férfi, egy eset második és A férjem védelmében ötödik szezonjával kezdi, ami habár nem hangzik rossz felhozatalnak, premier nem sok van benne.

 Az egyedüli pozitívum, hogy A férjem védelmében című sorozatból hat évad és a hetedik első pár része ugyan elérhető az interneten és a tévében, de a universalos szinkronnal, amivel nincs semmi probléma (miért is lenne, hiszen zseniális!), ellenben aki a TV2-n követte, követi a sorozatot, az az ötödik évadra nem biztos, hogy lemondana a megszokott szinkronhangokról. Így nekik jó hír, hogy a TV2-s magyar változattal még nem hallott ötödik évad januártól a FEM3-on heti két résszel lesz adásban.

tv2januar01.png

 Azonban nincs új tévés szezon és műsorrend premier nélkül és a TV2 meglepetésre a főműsoridőben, igaz késő este, de kipróbál egy szitkomot, az Anne Heche főszereplésével készült Save Me-t. Az üröm az örömben viszont az, hogy ez a sorozat 2013 nyarának elején volt képernyőn az Amerikai Egyesült Államokban és nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az NBC hét rész után levetette műsoráról. A Mennyei tippek január 4-én, 23:15-kor dupla résszel mutatkozik be a TV2-n. A másik premier vígjáték sorozat a többek között A férjem védelmében című szériát is megjárt, de igazán a Jóbarátokból ismert Matthew Perry főszereplésével készült Go On lesz. A Csoportban marad január 9-én, szombat délelőtt mutatkozik be dupla résszel és egy olyan terápiás csoportról és tagjainak életéről szól, akik valamelyik szerettüket gyászolják. A keserédes komédia meglepően üdítő volt, de sajnos csak egy évad készült belőle.

 A premierek sorában egy új telenovella következik, ugyanis a téli szünet előtt záró Fiorella helyére friss latin produkció érkezik. A Tények felvezetése január 4-től a Szeretned kell! című mexikói filmsorozat lesz, melynek két főbb szereplőjét Susana González és Fernando Colunga alakítja, akiket olyan telenovellákban láthattunk eddig mint a María Isabel, a Szeretők és riválisok, a María del Carmen vagy a Riválisok.

 A komédiák és telenovellák mellett drámákból is újít a TV2, ugyanis érkezik országos premierként a köztévén is futott Kasszasiker második évada, amelyet a tévéadó hétköznap reggelente, 05:35-ös kezdéssel ad majd január 4-től, valamint bemutatkozik a Psych - Dilis detektívek hetedik, utolsó előtti szezonja is. A humoros nyomozós sorozatból idén nyáron került képernyőre Magyarországon a Universal Channelen és a TV2-n is a hatodik etap, szóval a január 9-én debütáló új évad egész gyorsan megérkezik szinkronosan.

tv2januar02.jpg

 A TV2 januárjával kapcsolatban érdemes megjegyezni azt is, hogy az új sorozatok és új évadok mellett visszatér a Magánnyomozók a főműsoridőbe, de sajnos (egyelőre?) csak ismétlésekkel. A kora délután tévézők pedig jövőre a TV2-n az elejétől újranézhetik a Knight Rider és a Walker, a texasi kopó című szériákat, ugyanis hétköznap ez a páros vezeti majd fel a tévéadó délutáni telenovella kínálatát. A nosztalgiavonattal rendszeresen közlekedő utasok pedig még egy valaminek örülhetnek, ugyanis január 10-től vasárnap délutánonként, a Tényeket felvezető film előtt a Gyilkos sorok lesz az egyik új megálló, ami ráadásul dupla epizóddal kerül adásba. A legendás krimit azonban nem az első, hanem a nyolcadik évadtól kezdik ismételni.

TV2:

12:00: Tények Délben
12:30: Aktív
12:55: Knight Rider (ism.)
13:55: Walker, a texasi kopó (ism.)
14:55: Paloma
15:55: Veronica aranya
16:55: Szeretned kell!
18:00: Tények
19:30: Jóban rosszban
20:15: Magánnyomozók (ism.)
21:20:

Hétfő: film
Kedd: Hűtlen vágyak
Szerda: film
Csütörtök: NCIS: Los Angeles (5. évad)
Péntek: film

22:20:

Hétfő: film
Kedd: Sherlock és Watson (3. évad)
Szerda: film
Csütörtök: NCIS: Los Angeles (5. évad)
Péntek: film

23:20:

Hétfő: Mennyei tippek (dupla rész)
Kedd: Propaganda
Szerda: Hazudj, ha tudsz! (3. évad)
Csütörtök: Felejthetetlen (2. évad)
Péntek: Grimm (3. évad)

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A képek forrása: TV2 Sajtószoba, collider.com

Jótékonysági gálaesttel készül az RTL Klub (frissítve!)

 Nem vagyok biztos benne, de szerintem A királynő elnevezésű szépségkirálynő-választások óta nem volt, vagy legalábbis nem nagyon volt élő, zenés, gálaszerű műsor az RTL Klubon. A többi tévéadó sem gyárt(at) ilyenekből tucatszám, de azért becsúszott egy-két hasonszőrű produkció már a köztévére és a TV2-re is.

rtlklubjotekonysagigala.jpg

 Az RTL Klub tavaly (és lehet, hogy tavaly előtt is) a Fókusz Pluszban foglalkozott kifejezetten a jótékonysági témával és az adások ideje alatt arra buzdították a nézőket, hogy küldjenek legalább egy SMS-t az adott segélyszervezet telefonszámára. Ez a fajta vállalás, ha nevezhetjük annak, pedig idén sem marad el, csak most nem a Fókusz különkiadásában, hanem a december 28-án, 19:15-től látható jótékonysági gálaest keretében szeretné felhívni a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a tévéadó a figyelmet a rászorulókra. A 1353-as adományvonalra küldött minden egyes SMS vagy indított hívás 250 forint felajánlást jelent a segélyszervezet számára.

 A december 28-án, hétfő este képernyőre kerülő szeretet.éhség. - Összefog az ország nevű nagyszabású gálaműsorban fellép Tóth Andi, az ötödik X-faktor győztese, Zséda, aki jövőre A Dal zsűrijében foglal majd helyet, Palya Bea, Nótár Mary, L.L. Junior, Oláh Gergő és Nika, valamint Flour Tomi, Papp Szabi és a Deego, Wolf Kati, Horányi Juli a The Biebers-szel és a Hungary's Got Talent első helyezettje, a Dirty Led Light Crew is.

 A stúdióban vendégként ott lesz többek között Orbán Ágnes, A konyhafőnök harmadik évadának nyertese, Hegedűs Hanga A konyhafőnök Junior győztese, Keresztes Ildikó és Baricz Gergő, Barabás Éva és Gönczi Gábor, valamint megjelennek válogatott vízilabdázók és az Éjjel-nappal Budapest szereplői is. A szeretet.éhség - Összefog az ország műsorvezetői Lilu és Istenes Bence lesznek.

A kép forrása: segelyszervezet.hu

Magyar nézettség: 50. hét - Az RTL Klub faterjai motorral álltak az élre

 A Faterok motoron című filmtől sok mindent vártam, de azt nem, hogy a célközönségnél megveri a Hungary's Got Talentet és az egész komplett tévés mezőnyt. Az ismert színészekkel felturbózott film ugyanis egyedüliként lépte át a 400 ezeres határt és tényleg nem volt ellenfele sem vasárnap este, sem pedig a hetet tekintve. A pazar 18-49-es adat mellé pedig egymillió fölötti össznézettség párosul, ami egy nem premier mozitól kifejezetten pompás eredmény.

faterokmotoronnezettseg.jpg

 Nem úgy a Hungary's Got Talent számai, amely a válogatók óta olyan lejtmenetben vannak, hogy nem is csoda, hogy a robogó öreg csókák ilyen könnyen elhúztak mellette. Az RTL Klub költséges, szombat esti show-val utoljára ezen a szinten, vagy legalábbis ennek a környékén a septiben összedobott (kivülről legalábbis ezt az érzetet keltő) Szombat esti láz ötödik évada óta nem volt. Ez pedig több mint kínos szerintem.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolgot történt. Az egyik, hogy a Barátok közt egy kissé megtáltosodott, és nem csak egyszer hozott egymilliónál is magasabb nézettséget. Ez a javulás szerintem annak köszönhető, hogy az előző előtti héten finálézott a napi szappanoperával egy műsorsávban adott A konyhafőnök Junior, ami lehet, hogy házon belül csinált az RTL Klubnak egy minimális konkurenciát. A Barátok közt aprócska szárnyalását az utána adott műsorok nem nagyon tudták kihasználni, érdemben legalábbis csak a Válótársak és a Showder Klub nézettsége emelkedett egy kicsit.

 A Válótársakat viszont mindenképpen érdemes kiemelni, ugyanis a hatodik részre a teljes lakosságban megállt a nézettség csökkenése, sőt, a célközönségnél a premier szintjét is megközelítette, ami finoman szólva sem kis teljesítmény. A fiataloknak nagyon bejött az RTL Klub heti sorozata és ezek után nem csodálkoznék, ha már készítenék elő az esetleges folytatás forgatókönyveit. Nem beszélve arról sem, hogy a Lilu vezette Keresem a családom A konyhafőnök óta talán a legkiegyensúlyozottabb nézettséget hozó RTL Klubos produkció, ezért vétek lenne nem folytatni.

 A TV2 kapcsán stabil délutáni kínálatról és az RTL Híradót néha elfenekelő Tényeket lehet megemlíteni, ugyanis a saját magukhoz képest közepes főműsoridős eredmények nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy verjék a folyamatosan javuló konkurenciát. A hétvégék, és főleg a vasárnap esték nézettségét látva pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire hiányzik a tévéadónak a Sztárban sztár, mint hogy immár zsinórban második hete vert a TV2-t a Duna TV.

 Az a Duna TV, amelyen a Kisvárosi doktor, ha olyan szinten nem is hozott mint az előző előtti héten, de roppant mód sikeres sorozat. A Játék határok nélkül pedig talán a Hungary's Got Talent nézettségének újabb csökkenése miatt is hozhatott egy picivel jobban az előző adásnál.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Válótársak lett a legnézettebb.

Hétfő:

Duna TV: Rex felügyelő 11x01: 262 162 (10.5%), 18-49: 30 483 (4.5%)

TV2: Veronica aranya: 485 634 (18.2%), 18-49: 82 010 (11.1%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 297 243 (10%), 18-49: 68 994 (8.1%)

Duna TV: Ridikül: 260 345 (8.4%), 18-49: 18 156 (2%)

TV2: Fiorella: 554 688 (17.1%), 18-49: 91 989 (9.7%)

TV2: Tények: 897 478 (22.7%), 18-49: 226 237 (18.4%)
RTL Klub: Híradó: 848 470 (21.9%), 18-49: 211 846 (17.8%)
Duna TV: Híradó: 225 253 (6%), 18-49: 16 686 (1.5%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 3x04: 510 186 (12.2%), 18-49: 42 875 (3.2%)

RTL Klub: Fókusz: 750 259 (17.8%), 18-49: 221 593 (16.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 777 839 (17.2%), 18-49: 330 364 (21.5%)
TV2: Jóban rosszban: 680 728 (15.2%), 18-49: 179 731 (12.2%)
Duna TV: Maradj talpon!: 461 244 (10.2%), 18-49: 37 510 (2.4%)

TV2: A Kocka 1x11: 606 316 (13.2%), 18-49: 145 228 (8.8%)
Cool TV: Castle 5x24 (évadzáró): 272 724 (5.9%), 18-49: 125 683 (7.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7695-7696.: 980 952 (21.3%), 18-49: 358 191 (21.3%)
Duna TV: Kékfény: 412 152 (9%), 18-49: 85 357 (5.1%)

RTL Klub: Dr. Csont 10x05: 673 849 (18.4%), 18-49: 364 793 (23.6%)
TV2: Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed: 225 072 (8.7%), 18-49: 113 847 (9.9%)
Duna TV: Bosszú 4x08: 148 367 (4%), 18-49: 16 280 (1%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 2x05 (ism.): 382 200 (15.6%), 18-49: 166 799 (14.8%)
Duna TV: On The Spot 7x07: 86 373 (3.3%), 18-49: 14 381 (1.2%)

RTL Klub: Híradó: 228 669 (13.7%), 18-49: 76 944 (10.1%)
Duna TV: Magyar Krónika: 40 373 (2.2%), 18-49: 8 113 (0.9%)

Kedd:

Duna TV: Rex felügyelő 11x02: 289 146 (11.8%), 18-49: 28 135 (4%)

TV2: Veronica aranya: 433 363 (16.3%), 18-49: 63 129 (8.2%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 316 364 (10.5%), 18-49: 81 655 (9.2%)

Duna TV: Ridikül: 283 916 (9%), 18-49: 38 111 (4%)

TV2: Fiorella: 557 760 (17%), 18-49: 97 203 (9.8%)

RTL Klub: Híradó: 940 755 (24.2%), 18-49: 232 508 (19%)
TV2: Tények: 805 353 (20.2%), 18-49: 197 057 (15.6%)
Duna TV: Híradó: 240 024 (6.4%), 18-49: 16 797 (1.4%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 3x05: 555 280 (13%), 18-49: 69 843 (5%)

RTL Klub: Fókusz: 874 413 (20.2%), 18-49: 254 987 (18.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 804 389 (17.4%), 18-49: 334 991 (20.6%)
TV2: Jóban rosszban: 677 854 (14.9%), 18-49: 202 959 (12.7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 480 997 (10.4%), 18-49: 55 452 (3.4%)

TV2: A Kocka 1x12: 592 179 (12.7%), 18-49: 174 972 (10.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7697-7698.: 1 060 563 (22.6%), 18-49: 379 357 (21.7%)
Duna TV: Önök kérték: 244 665 (5.2%), 18-49: 17 577 (1%)

RTL Klub: Keresem a családom 1x05: 958 316 (25.4%), 18-49: 325 683 (21%)
TV2: Hűtlen vágyak 1x05: 178 410 (4.8%), 18-49: 77 369 (5%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x08: 113 688 (2.9%), 18-49: 8 943 (0.6%)

Duna TV: A Nagyok: 42 521 (1.4%), 18-49: 7 188 (0.5%)

RTL Klub: XXI. század: 364 765 (14.3%), 18-49: 136 167 (12%)
TV2: Hawaii Five-0 5x24: 168 082 (7.3%), 18-49: 64 033 (6.2%)
Duna TV: MüpArt Classic: 21 649 (1.3%), 18-49: 7 860 (1.1%)

RTL Klub: Híradó: 308 523 (14.7%), 18-49: 128 736 (13.4%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 206 251 (13.1%), 18-49: 68 715 (9.4%)
TV2: Propaganda: 67 086 (5.3%), 18-49: 28 750 (5.1%)

Szerda:

Duna TV: Rex felügyelő 11x03: 250 312 (10.4%), 18-49: 26 981 (4%)

TV2: Veronica aranya: 415 510 (16%), 18-49: 47 522 (6.5%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 348 311 (11.9%), 18-49: 77 730 (9.1%)

Duna TV: Ridikül: 247 382 (8.2%), 18-49: 20 317 (2.3%)

TV2: Fiorella: 551 273 (17.7%), 18-49: 94 857 (10.2%)

RTL Klub: Híradó: 880 836 (23.3%), 18-49: 186 180 (16.5%)
TV2: Tények: 849 533 (21.8%), 18-49: 213 009 (18%)
Duna TV: Híradó: 217 642 (6%), 18-49: 24 469 (2.3%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 3x06: 546 625 (13.2%), 18-49: 73 558 (5.6%)

RTL Klub: Fókusz: 720 599 (17.1%), 18-49: 213 244 (15.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 777 964 (17.2%), 18-49: 318 831 (20.8%)
TV2: Jóban rosszban: 676 666 (15.2%), 18-49: 186 061 (12.5%)
Duna TV: Maradj talpon!: 530 835 (11.7%), 18-49: 74 692 (4.9%)

TV2: A Kocka 1x13: 620 087 (13.6%), 18-49: 169 005 (10.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7699-7700.: 1 007 186 (22%), 18-49: 332 032 (20.1%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 105 510 (2.3%), 18-49: 12 842 (0.8%)

RTL Klub: Szulejmán 153.: 820 468 (21.8%), 18-49: 269 422 (18.1%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 3x04: 222 723 (6.1%), 18-49: 94 702 (6.5%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x12: 65 130 (1.7%), 18-49: 18 777 (1.2%)

Duna TV: Római helyszínelők 3x16: 62 004 (2%), 18-49: 6 670 (0.5%)

RTL Klub: Házon kívül: 584 055 (21.2%), 18-49: 220 394 (18.7%)
TV2: Menekülő ember: 138 771 (7.6%), 18-49: 58 100 (7.2%)

RTL Klub: Híradó: 447 601 (20.2%), 18-49: 181 292 (18.5%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 265 435 (15.4%), 18-49: 100 113 (13.1%)

Csütörtök:

Duna TV: Rex felügyelő 11x04: 217 534 (10.2%), 18-49: 19 765 (3.3%)

TV2: Veronica aranya: 426 953 (16.7%), 18-49: 58 601 (8.2%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 325 609 (11.4%), 18-49: 74 496 (9.4%)

Duna TV: Ridikül: 273 907 (8.9%), 18-49: 24 302 (2.9%)

TV2: Fiorella: 540 717 (17.1%), 18-49: 78 529 (9%)

RTL Klub: Híradó: 887 808 (23.2%), 18-49: 198 762 (17.5%)
TV2: Tények: 866 018 (22%), 18-49: 208 287 (17.6%)
Duna TV: Híradó: 210 771 (5.7%), 18-49: 5 165 (0.5%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 3x07: 525 553 (12.5%), 18-49: 67 699 (5.2%)

RTL Klub: Fókusz: 868 533 (20.4%), 18-49: 225 693 (16.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 881 307 (19.3%), 18-49: 378 375 (24.1%)
TV2: Jóban rosszban: 666 817 (14.8%), 18-49: 169 448 (11.1%)
Duna TV: Maradj talpon!: 538 636 (11.8%), 18-49: 70 388 (4.5%)

TV2: A Kocka 1x14: 579 464 (12.7%), 18-49: 152 584 (9.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7701-7702.: 1 023 055 (22.5%), 18-49: 388 895 (22.9%)
Duna TV: Fábry: 373 916 (8.6%), 18-49: 55 542 (3.3%)

Cool TV: Dr. Csont 6x16: 275 376 (6.8%), 18-49: 130 348 (8%)

RTL Klub: Válótársak 1x05: 738 901 (20.1%), 18-49: 368 918 (24.2%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 391 566 (11.2%), 18-49: 85 325 (5.8%)

Duna TV: Daniel Barenboim koncert: 34 147 (1.3%), 18-49: 2 626 (0.2%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 8x01: 341 271 (14.5%), 18-49: 172 601 (15.3%)
TV2: NCIS: Los Angeles 5x20: 174 989 (8.5%), 18-49: 55 113 (5.5%)

RTL Klub: Híradó: 242 960 (14.9%), 18-49: 120 419 (14.7%)

Péntek:

TV2: Veronica aranya: 422 969 (16.3%), 18-49: 71 586 (9.5%)
Duna TV: Rex felügyelő 11x05: 263 155 (10.8%), 18-49: 26 192 (3.8%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 324 331 (10.9%), 18-49: 92 844 (10.5%)

Duna TV: Ridikül: 216 590 (6.9%), 18-49: 16 995 (1.8%)

TV2: Fiorella: 540 991 (16.6%), 18-49: 94 339 (9.6%)

RTL Klub: Híradó: 845 910 (22.9%), 18-49: 213 871 (18.7%)
TV2: Tények: 771 409 (20.4%), 18-49: 185 578 (15.8%)
Duna TV: Híradó: 200 790 (5.6%), 18-49: 12 949 (1.2%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 3x08: 496 924 (12.3%), 18-49: 46 803 (3.6%)

RTL Klub: Fókusz: 721 750 (17.7%), 18-49: 236 633 (18%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 792 142 (17.8%), 18-49: 324 450 (21.4%)
TV2: Jóban rosszban: 600 589 (13.6%), 18-49: 144 591 (9.7%)
Duna TV: Fölszállott a páva 3x15: 444 921 (10.2%), 18-49: 53 200 (3.5%)

TV2: A Kocka 1x15: 564 193 (12.7%), 18-49: 137 899 (9%)

RTL Klub: Barátok közt 7703-7704.: 895 627 (20.2%), 18-49: 299 029 (19.5%)

RTL Klub: Showder Klub 125.: 594 731 (16.1%), 18-49: 248 418 (17.4%)
TV2: A szajré: 225 814 (8.3%), 18-49: 82 673 (6.9%)

Duna TV: Columbo - Diplomáciai mentesség: 235 703 (7.6%), 18-49: 34 210 (2.6%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 8x18: 318 276 (12.9%), 18-49: 149 419 (12.9%)

Duna TV: Labirintus: 50 843 (3.2%), 18-49: 11 962 (1.5%)

RTL Klub: Híradó: 195 446 (11.5%), 18-49: 91 217 (10.5%)

Szombat:

Duna TV: Tanulmány a nőkről: 195 315 (7.1%), 18-49: 12 541 (1.4%)

RTL Klub: Volt: 304 156 (9.7%), 18-49: 130 434 (12.7%)
TV2: Ovizsaru: 265 621 (8.7%), 18-49: 83 244 (8.4%)

Duna TV: Gasztroangyal - Az öt templom utcája: 364 883 (10.7%), 18-49: 29 478 (2.6%)

TV2: Tények: 749 102 (19.5%), 18-49: 206 712 (16.3%)
RTL Klub: Híradó: 701 811 (18.2%), 18-49: 192 249 (15.2%)
Duna TV: Híradó: 231 991 (6.1%), 18-49: 8 385 (0.7%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 409 933 (10%), 18-49: 32 104 (2.4%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 682 468 (16.2%), 18-49: 245 018 (17.8%)
TV2: Terminál: 358 228 (8.2%), 18-49: 146 748 (9.6%)

Duna TV: Játék határok nélkül 2x09: 412 603 (9.2%), 18-49: 83 128 (5.3%)
M4Sport: Futball: OTP Bank Liga: Ferencvárosi TC - Újpest FC: 408 258 (9.2%), 18-49: nincs adat

RTL Klub: Hungary's Got Talent 1x10: 1 149 290 (28.3%), 18-49: 393 757 (25.2%)

Duna TV: Számkivetett: 192 810 (5.2%), 18-49: 70 865 (4.7%)

TV2: Katasztrófafilm: 142 718 (4.1%), 18-49: 67 313 (4.6%)

RTL Klub: Vas: 383 820 (18.8%), 18-49: 155 032 (16.2%)

TV2: Farkasember: 98 712 (6.5%), 18-49: 57 150 (7.6%)
Duna TV: Véres románc: 47 285 (2.8%), 18-49: 23 443 (2.8%)

Vasárnap:

RTL Klub: A smaragd románca: 493 159 (14.1%), 18-49: 148 574 (11.3%)
Duna TV: Jónak lenni jó!: 132 211 (4%), 18-49: 14 778 (1.2%)

TV2: Sodró lendület: 244 815 (6.9%), 18-49: 77 079 (5.8%)

Duna TV: A muskétások 2x04: 162 350 (4.3%), 18-49: 10 063 (0.7%)

RTL Klub: Híradó: 1 038 870 (23.9%), 18-49: 315 950 (19.7%)
TV2: Tények: 787 758 (18.1%), 18-49: 229 537 (14.4%)
Duna TV: Híradó: 141 097 (3.3%), 18-49: 11 058 (0.7%)

Duna TV: Jónak lenni jó!: 244 149 (5.2%), 18-49: 13 150 (0.8%)

RTL Klub: Faterok motoron: 1 090 834 (22.5%), 18-49: 460 570 (25%)
TV2: Kung Fu Panda: 367 008 (7.5%), 18-49: 179 414 (9.7%)
Cool TV: A szállító 2.: 337 603 (6.9%), 18-49: 163 532 (8.9%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 524 157 (10.6%), 18-49: 51 367 (2.7%)

RTL Klub: A hang ereje: 829 371 (20.6%), 18-49: 362 521 (20.6%)
TV2: Szökőhév: 282 603 (7%), 18-49: 137 995 (7.8%)
Duna TV: Jónak lenni jó!: 202 535 (4.7%), 18-49: 32 257 (1.8%)

Duna TV: Az Angyal: 93 475 (3.8%), 18-49: 21 948 (1.8%)

RTL Klub: Kobra: 302 959 (16.5%), 18-49: 133 389 (14.4%)
TV2: Ügynöklista 1x12: 90 252 (4.1%), 18-49: 54 147 (4.9%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: filmuniverzum.hu

süti beállítások módosítása