A 2015-ös év tíz legjobb női szinkronhangja

2015. december 27. - Jasinka Ádám

toplistanoicikkfejlec2.png

 Az idén is megannyi remek magyar változatban megannyi parádés színészi játékot láthattunk és hallhattunk, ugyanis bármennyire is lebilincselőek a sorozatok történetei, bármennyire is elképesztő az a látványvilág, amit mutatnak, a sok esetben kifejezetten bámulatos szinkronteljesítmények mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Tiszteletben tartom, hogy egyesek szerint a szinkron csak reprodukció és az eredeti színészi játék az igazi, az amit nem szabadna kihagyni, de úgy gondolom, hogy az a tehetség és tapasztalat, amit sokan szinkronizálás közben képesek a hangjukba belesűríteni és az az alázat, amivel ehhez az egészhez hozzáállnak, az lenyűgöző és bizony nagyon is dicsérendő.

 Az év, szerintem legjobb tíz női szinkronhangját nem volt egyszerű kiválasztani még úgy sem, hogy mivel én a sorozatokkal foglalkozom, így a mozis felhozatalból nem válogattam, pedig amiket láttam, mind-mind zseniálisak voltak (csak hogy egyet említsek; Dóczi Orsolya sokadjára is felül tudta múlni önmagát és a legjobbak közé lépett a szememben a Kingsman magyar változatával). Annak ellenére, hogy anyagi értelemben és munkaidőt tekintve is van különbség egy sorozat- és egy filmszinkron között többnyire utóbbi javára, a televíziós magyar változatoknak nincs miért szégyenkezniük köszönhetően a zseniális színészeknek, a rendezőknek és a háttérben dolgozó, sokszor említést sem kapó munkatársaknak.

 A színésznők idén is csodálatos munkát végeztek, mindenkinek jár a gratuláció. Az idei összeállításommal, kedvenc női magyar hangjaimmal kapcsolatban az elég beszédes, hogy a tavalyi listából az akkori első helyezett Ruttkay Laura, valamint Götz Anna és Kovács Nóra jutott csak be idén is a top 10-be, a többiek mind újak, sokan az előző listáról éppen hogy csak lecsúszók. Az ilyen összesítések, listák szubjektívek, úgyhogy nyugodtan írjátok le kommentben a véleményeteket és ha van, akkor a saját kedvenc szinkronhangjaitokat is szívesen olvasnám!

10. Nemes Takách Kata

toplistanoi1.jpg

 Nemes Takách Katával kapcsolatban az számomra a legszembetűnőbb, hogy szinte észrevétlenül lépett ki a tinilány skatulyából. Az ember ahogy egyre idősebb lesz megváltozhat az ízlése, a világnézete és a külseje is, hogy csak pár példát említsek. A hang azonban meglepően érdekesen viselkedik, ugyanis nem feltétlenül öregszik együtt az emberrel és Nemes Takách Katánál is azt érzem, hogy árnyalatnyit változott csak a hangja, mégis sokkal érettebbnek hat és amilyen ügyesen játszik vele, képes több korosztályt is hitelesen megszólaltatni. A fiatal karakterekben is jó hallgatni, de én a felnőtt figurái (pl.: Linden - Gyilkosság) miatt kedveltem meg nagyon.

Hol hallhattuk: Gyilkosság, Fekete vitorlák, Hűtlen vágyak, Az Árnyak

9. Kocsis Mariann

 Az érettséget tovább is tudom kötni, hiszen számomra talán nem is volt idén olyan színésznő Kocsis Mariannon kívül, aki szinte minden szinkronszerepében végig ugyanolyan elegáns, finom, már-már dáma tudott lenni. Az adott karakter persze megköti a színészek játékát, értelemszerűen nem lehet harsány, bolondos figurát játszani egy komoly, kimért szereplőnél, de Kocsis Mariann hangjában az elegancia szerintem nem karakterfüggő. Őt én mindig előkelőnek és nem utolsó sorban szépnek hallom, legyen bármekkora is most ez a képzavar. A férjem védelmében Diane-je jutatta nálam az év végi toplista kilencedik helyére, mert egyszerűen telitalálat mind a figurára, mind a színésznőre és egy élmény nézni és hallgatni kettejük párosát.

Hol hallhattuk: A férjem védelmében, Empire, Az elnök árnyékában

8. Hámori Eszter

 Hámori Esztert idén csak egy új sorozatban hallottam állandó szereplőként, mégpedig a Wayward Pinesban, de persze több, kisebb epizódszerepben és a Modern család harmadik szinkronváltozatában is megcsillogtatta tudását, viszont valami rejtélyes okból kifolyólag nem került képernyőre a Botrány új évada magyarul. A Universal Channelön futó szériát csak azért emeltem ki, mivel én ebben figyeltem fel először komolyan a színésznő hangjára és arra, hogy milyen elképesztő tehetség lakozik a torkában. A sorozat főszereplőnőjének magyar hangjaként Hámori Eszter szerintem brillírozik, elképesztő mennyiségű és milyenségű érzelmet tud felvonultatni, és bár Kerry Washingtont mással is meghallgatom, de Olivia Pope-ot szerintem senki sem adná ugyanígy vissza. A Wayward Pinesban is hasonló színvonalon dolgozott a színésznő, öröm volt hallgatni, ahogyan rendre finomította a figurát és minden rezdülését alátámasztotta a hangjával.

Hol hallhattuk: Wayward Pines, Modern család (Comedy Central)

7. Kovács Nóra

 Amiatt, hogy nem volt idén sem a Downton Abbeyből, sem a Botrányból új rész magyarul, két olyan karakter sem volt látható idehaza - legfeljebb csak ismétlésekben - akik szerintem Kovács Nórától jók annyira. A színésznőt én szinte minden szinkronszerepében imádom, de az igazán kedvenc tőle az, amikor halkan, lágyan, rendkívül finoman és érzékien beszél. Ez a két figura - Cora és Maya - most hiányzott a hazai tévés palettáról, de cserébe, ha mondhatom így, kaptunk két, tőlük eltérő, de szuper jó figurát; egy erős kezű, határozott őrmestert és egy nővért, akiknek elég színes karaktertörténetet írtak a sorozatok készítői. Kovács Nóra pedig valami fantasztikusan és nem utolsó sorban hitelesen formálta ezen szereplők hangját. A kedves, nyájas, már-már pszichopata vonásokkal is megrajzolt nővérben ugyanolyan zseniális tudott lenni, mint a kősziklának mutatkozó, tekintélyt parancsoló rendőrben.

Hol hallhattuk: Bűnös Chicago, Wayward Pines, Vérmes négyes

6. Götz Anna

 A színésznő hangját már az Egy rém rendes családban is kedveltem, de amikor a Bundy-család életének nagy rajongója és rendszeres nézője voltam, igazán még nem foglalkoztam sem a magyar szinkronnal, sem azzal, hogy kinek ki a magyar hangja. Így Götz Annát A főnök című sorozatban fedeztem fel, itt jegyeztem meg a nevét és ennek köszönhetően kerestem utólag vissza, hol hallhattam már. A főnök idén finálézott és a színésznő mondhatni a hetedik évadban is ugyanolyan élvezetes és imádható játékot hozott, mint a sorozatban bármikor. Ez a karakter gyaníthatóan már a kisujjában lehet, de mégsem érezni azt, hogy ellaposodott volna a játéka, vagy hogy ráunt volna a figurára. Azért pedig külön meg kell dicsérnem, hogy A főnökből megismert színésznőt, Kyra Sedgwicket a Brooklyn 99 - Nemszázas körzetben, lévén hogy egy eltérő karakterről is van szó, máshogyan szinkronizálta mint a krimiben. Ezzel úgy adott új ízt a színésznőnek, hogy a közös hang ellenére szinte meg sem fordult a fejemben, hogy a korábban már megismert szereplőt látnám egy új sorozatban.

Hol hallhattuk: A főnök, Outlander - Az idegen, Brooklyn 99 - Nemszázas körzet

5. Ruttkay Laura

 A tavalyi lista első helyezettje idén eléggé visszacsúszott, ám ez nem annak köszönhető, hogy a színésznő játéka esetleg romlott volna, egyszerűen most annyira szoros volt az élmezőny, hogy bármennyire is imádtam és imádom azt, ahogyan például Az élet csajos oldalában játszik, nem tudtam előrébb sorolni. Ruttkay Laura tavaly meglepett azzal, hogy megmutatta mennyi rétege is van a hangjának, és hogy milyen széles skálán képes mozogni. Ez a hűha érzés idén is megvolt, nem véletlenül került az ötödik helyre. Lenyűgöző ahogyan pörög, forog a nyelve és hogy a magas hangok között is ilyen jól érzi magát. Nem erőlködik, hanem lazán, könnyedén képes a néha már kissé sikoltozós Caroline-t megszólaltatni.

Hol hallhattuk: Az élet csajos oldala, Halt and Catch Fire - CTRL nélkül, A mentalista, A férjem védelmében

4. Németh Borbála

 Az élet csajos oldala bevallom, már eredeti nyelven is tetszett, de amit a szinkronstáb összehozott, az annyira hihetetlenül szórakoztató lett, hogy egy másodpercet sem szeretnék ebből a sorozatból többet eredeti nyelven nézni. A széria tavaly debütált idehaza és Ruttkay Laura játéka el is lopta a show-t számomra, pedig Németh Borbálának már akkor sem volt miért szégyenkeznie, mivel ő is tökéletesen hozta a figuráját. Idén viszont olyan fokozatra kapcsolt a színésznő mind ebben, mind Az alelnökben, hogy most nem fordulhatott elő az, hogy éppen lecsúszik a listáról. Az alelnöknél a rendkívül gyors, már-már hadaró angol szöveg miatt váltottam eredetiről magyar hangsávra és azt kell mondjam, nem tudom, régen miért nem szinkronosan néztem ezt a sorozatot. A magyar fordítással szinte semmi gondom nem volt, a színészek pedig egytől egyig mind zseniálisak. Németh Borbála hangja mellett sokszor azért siklottam el eddig, mert annyira jól illeszkedik a szereplőkre, annyira jól rá tud simulni a színésznőkre, hogy észre sem lehet venni, hogy nem az eredeti hangjukon szólalnak meg. Elképesztően tehetséges, a hangja pedig univerzális.

Hol hallhattuk: Az élet csajos oldala, Az alelnök, Titkok és hazugságok, NCIS: Los Angeles

3. Für Anikó

toplistanoi2.jpg

 Für Anikó engem bármikor képes levenni a lábamról. A hangszíne egyszerűen gyönyörű, tele van erővel, érzékiséggel, finom, fűszeres díszítésekkel és nem is kell megjelennie a képernyőn, elég ha csak a hangját adja valakihez, akkor is varázslatos dolgokra képes. A Titkok és hazugságokban annyira fantasztikus munkát végzett, hogy most elég volt csak az általa szinkronizált Juliette Lewisra gondolnom és egyből beugrott hogyan és milyen pontossággal dolgozott. A vékony, törékeny színésznő játéka se volt semmi, de Für Anikóval kiegészülve kis híján letarolta az idei felhozatalt. Hiteles, erős és szuggesztív volt a kettejük párosa, ami egy pillanatig nem esett le a képernyőről és nem nagyon volt kérdés, hogy ez dobogót ér majd nálam.

Hol hallhattuk: Titkok és hazugságok, Trónok harca, Wayward Pines

2. Németh Kriszta

toplistanoi4.png

 Németh Kriszta hangjára idén lettem igazán figyelmes köszönhetően annak, hogy nyáron ledaráltuk A férjem védelmében eddig leadott hat évadát, azaz közel 140 részét. Azt nem állítom, hogy emiatt a folytonos epizódnézés miatt jobban észrevettem azt, hogyan fejlődött a színésznő játéka, hogyan alakult, finomodott egyre inkább Julianna Margulies köré, de azt kell mondanom, hogy végtelenül megbízható és megkockáztatom, hogy hibátlan munkát végzett. Nem igazán tudok és nem is szeretnék belekötni abba, amit Németh Krisztától hallottam, mert beleszerettem a hangjába, abba a magában kételkedő, sokszor elnyomott és becsapott Alicia Florrickba, aminek ő is vitathatatlanul részese. A színésznő ebben a figurában képes az érzelmek palettájáról olyan színeket is a képernyőre festeni a hangjával, amelyeket eddig csak nagyon kevesektől hallottam. Lenyűgöző és libabőr.

Hol hallhattuk: A férjem védelmében, Z, mint zombi, A falka

1. Bognár Gyöngyvér

toplistanoi3.jpg

 Az idei első helyezettről nemes egyszerűséggel nem tudok rosszat mondani vagy negatív kritikát megfogalmazni. Az sem kis teljesítmény, ha valaki egy szériában kő keményen odateszi magát és elvarázsolja a nézőt, de Bognár Gyöngyvér erre idén két sorozatban is képes volt. A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? főszereplőnője brutálisan erős partnert kapott magyar hangjaként, aki Dezsőffy Rajz Katalin instrukciói és persze elvitathatatlan tehetsége révén olyan figurát és játékot mutatott, amilyet nem is tudom, hallottam-e már. Ez a végletekig kidolgozott, felépített és precízen, következetesen végrehajtott szinkronteljesítmény csakis első helyet kaphat nálam. Azonban nem tudom szó nélkül hagyni az Empire-t sem, ugyanis Bognár Gyöngyvér ebben a laza, elképesztően humoros és kedvelhető figurában, Cookie magyar hangjaként egyszerűen lubickol és a felszabadultság, a vélhetően örömszinkronizálás teszi ezt az idei év egyik legjobb hangpárosításává.

Hol hallhattuk: Empire, Trónok harca, Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?

A fejléchez használt kép forrása: AXN
A képek forrása: sorozatjunkie.hu, mediaklikk.hu, Németh Kriszta, magyarteatrum.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása