Az RTL Klub a Szeress most! és a Casino óta nem nagyon próbálkozott heti, saját gyártású drámával és mivel a heti sorozatok személyében egy elég költséges és kockázatos műfajról beszélhetünk, nem csoda, hogy a lehető legtöbb felületen reklámozzák a csütörtökön, dupla résszel debütáló Válótársakat. A sorozat első részét már a tévéadó 18. születésnapi partiján is levetítették, a héten azonban a készítők társaságában többed magammal volt szerencsénk megnézni az első két epizódot és azt kell, mondjam, nem véletlenül hangsúlyozták ki a kommunikációban azt, hogy ez filmsorozat (is).
A Válótársak ugyanis amint beindult, amint ráhangolódtál nem nagyon akar elereszteni, köszönhetően - annak a tudatos? - történetvezetésnek, ami miatt azt érzed, hogy nem egy sorozatot, hanem egy darabokra bontott filmet nézel. A kötelező, tévésorozatokra jellemző elemek persze megtalálhatóak az első két részben, de az összhatás az írás, a rendezés és persze a színészi játék miatt mégis nagyon filmszerű és ezek miatt én legalábbis úgy éreztem, hogy nem vége lett az egyes epizódoknak, hanem csak megállították ezt, a közel 10 órás játékidejű filmet, amit a következő résznél onnan folytatunk, ahol abbahagytuk.
Az RTL Klub talán a Casino buktája miatt is, de biztosra szeretett volna menni, ezért egy máshol már kipróbált, befutott formátumot, történetet vettek meg és adaptáltak a magyar viszonyokra, helyszínekre. A Divorce-szal a dupla premier alapján pedig nem tett rossz lóra a tévéadó, hiszen olyan történeteket, olyan eseményeket dolgoz fel a széria, amelyek bármelyik országban megállják a helyüket, és ami talán a nézők szemszögéből a legfontosabb, hogy olyan kérdéseket, olyan szituációkat boncolgat, amelyek akár életkortól, akár anyagi helyzettől függetlenül bárkivel megtörténhetnek, amelyeket bárki, bármikor átélhet. A párkapcsolati drámák már csak ilyenek, ugye.
A történet azonban a jó színészek, a jó rendezés és a jó stáb nélkül nem sokat ér és szerencsére ezek egyikén sem bicsaklik meg a Válótársak. Sőt, az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni, hogy döcögősen indult az első rész eleje, mondhatni nehezebben tudtam egy hullámhosszra kerülni a sorozattal, a karakterekkel, de miután "letudták" a szereplők bemutatását, megágyaztak a történetnek és miután megtörtént a fordulópont és beindult a szerintem a sorozat magját adó, humorral fűszerezett dráma, onnantól kifejezetten élvezetes volt nézni a Válótársakat.
Az alaptörténet egyszerű, három egymást közvetve, közvetlenül ismerő pali párkapcsolata félresiklik és az otthoni problémák, gondok miatt kénytelenek külön költözni a családjuktól. A sors pedig úgy hozza - anélkül, hogy bármit is elmondanék arról, mi hogyan történt - hogy egy fedél alatt kötnek ki és a közös kalandjaik, hétköznapi kis élményeik adják a sorozat humorát, a drámai hangulat alól időről időre a nézőket kirángató vicces jeleneteket. Hozzájuk tartozik még háziállatként egy malac is, akinek a nevét én nem fogom leírni, legyen ez meglepetés, hiszen nem egy kellemes pillanatot okozott ez a kedves állat. A humorosabb részek közül még nagyon tetszett, hogy a második részben az egyik szereplő a dugipénzt egy Üvegtigris DVD tokban tartja és ez csak azért pikáns, mivel a Válótársak producerei jegyzik mind a három Üvegtigris filmet.
A színészekkel kapcsolatban én azt érzem, hogy mind a hat főszereplő telitalálat lett. Stohl András, lévén hogy az ő karaktere fogja és köti össze a sok, külön történetszálat, picit dominálja a sorozatot, de olyan finom eszközökkel, gesztusokkal játszik, hogy bár érződik a több évnyi kamera és mikrofon előtt, színpadon eltöltött idő, nem veszi el a teret a többiek elől. Scherer Pétert én eddig többnyire improvizációkból, humoros helyzetekből ismertem, ezért különösen jó volt látni, hogy egy ilyen drámai figurában is milyen hiteles tud lenni. Lengyel Tamás - akit pedig idén már a harmadik új sorozatban látunk - képes volt ismét egy olyan arcát megmutatni, ami elüt az eddig tőle megszokottól és a sok tévés munka pont, hogy nem kiégette, nem egysíkúvá tette, hanem fejlesztette a játékát.
A hölgyek közül Balsai Mónit én egészen szuggesztívnek találtam és egy-egy nézésében, mozdulatában annyi érzelem volt, amennyit más lehet, hogy több mondatos dialógussal sem tudna átadni vagy érzékeltetni. Szokatlannak éreztem tőle ezt a rideg, hűvös, kicsit talán meggyötört, a házasságába belefásult női figurát, de meglepetésemre, ez is nagyon jól állt neki. Gubás Gabi karaktere talán a három hölgy közül a leghalványabb, hiszen neki nincsenek hangulatingadozásai, nem távolságtartó, nem hűvös annyira, mint a Balsai Móni által játszott Tamara. Rendes, tisztességes, érzelmes családanya, több szempontból is kissé átlagos, de emiatt univerzális is, mindenki találhat benne valami kapaszkodót ahhoz, hogy megkedvelje. Földes Eszter egy rendkívül színes, bolondos, energikus nőt játszik, akinek egy dolog fontos jelen pillanatban nagyon, hogy gyereket szülhessen a párjától. Ennek érdekében meg is tesz mindent, de a kudarcok, a csalódottság és a hormonok picit az idegeire mennek; hol nagyon vidám, hol féltékeny, hol pedig elég mély és borús lelki állapotba süllyed. A színésznő egyes jelenetekben annyira beleélte magát a figurába, hogy én láttam az őrületet a szemében.
A rendezéssel, ha jól figyeltem meg az első két részt, akkor ügyeltek arra, hogy bensőségessé tegyék a jeleneteket, a három külön történetszálon futó eseményeket. Amikor a női és férfi karakterek egymással beszélgetnek, akkor meglepően zárt világot látunk, ahol ha vannak is a háttérben emberek, mégis azt érezzük, hogy az adott szituáció nagyon intim és most belesünk két ember magánéletébe. Ehhez az illúzióhoz persze nem csak a rendezés, hanem zseniális színészi játék is kell és szerencsére nem csak a főszereplőket, hanem az epizód és vendégszereplőket is nagyon jó színészek alakítják. Az első két részben többek között Pálmai Anna, Parti Nóra és Borbiczki Ferenc is szerepelt, de az évadban feltűnik majd még többek között Kulka János, Börcsök Enikő, Szabó Zsófi és Dobó Kata is.
Az első két rész amúgy érdekes koncepcióval rendelkezik, ugyanis magyar sorozattól talán szokatlan módon flashforward-dal kezd, azaz az epizód elején megmutatják azt, hogy mi lesz majd a végén, hova fogunk elérkezni az 50. perc környékén. Én kifejezetten szeretem a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? óta ezt a filmes eszközt és szerintem a Válótársaknak is jól állt, hogy először megismertük a részek végkifejletét és utána megnézhettük, hogyan jutunk el oda. A sorozat története holland alapokon áll, a magyar változaton pedig többek között az a Köbli Norbert is dolgozott, akinek A berni követ, a Szabadság - Különjárat és a Félvilág című tévéfilmek forgatókönyveit is köszönhetjük.
Az Aranyélet kapcsán azt írtam, hogy az HBO saját gyártása feladta a leckét a többi magyar sorozatnak, a Válótársak az első két része alapján pedig köszönte szépen a házifeladatot és közel tökéletesen ki is töltötte és habár nem szerencsés két, egymástól eltérő stílusú, műfajú sorozatot összehasonlítani, mégis azt mondom, hogy egy kategóriában, egy ligában játszik mind a kettő a minőségét tekintve. A színészek, a látvány, a rendezés mind-mind zseniálisan jó, a néző hangulatától függ majd szerintem az, hogy melyik lesz a kettő közül a kedvenc, mert mindegyikben benne van az, amitől az embernek visszajön a bizalma a hazai sorozatgyártás iránt.
A képek forrása: RTL Klub
