Itt Halle Berry és Steven Spielberg sorozatának előzetese

2014. január 20. - Jasinka Ádám

 A CBS ugyanattól a stúdiótól rendelte be az Extant-ot, mint az Under The Dome-ot, ami azért jó, mert a Stephen King-regény inspirálta sorozat első része bitang jól sikerült, azaz a pénz és a szakértelem megvan, hogy az űrhajós, női főszereplős scifi jól sikerüljön. A CBS pedig tavaly is nagyon hangulatos, libabőrözős ajánlókkal reklámozta a sorozatát, és most is olyan teaser-t készítettek az új sorozathoz, az Extant-hoz, hogy meg is vettek kilóra. Az egész látványvilága kicsit Touch-os, de, hogy zseniális, az biztos.

Ők lesznek a TV2 új realityjének szereplői

 A magyar kereskedelmi televíziózás, vagy mondhatnám azt is, hogy a két országos kereskedelmi tévé a realityben, a dokurealityben látja az alacsony költségvetéshez képest jó nézettséget. Mert ugye azt tudjuk, hogy az amatőr szereplős, egykamerás, pár fős stábbal dolgozó sorozatokhoz nem kell olyan büdzsé, mint mondjuk a Barátok közthöz, a Jóban rosszbanhoz vagy a Hacktion Újratöltvéhez, ahol a színészek fizetése is elég combos összeg.

 A TV2 kipróbálta, mint új formátumot az Édes élet című celebes realityt és a nézőknek bejött, olyannyira bejött, hogy nem egyszer nézettebb a célközönségben a TV2 legnézettebb műsoránál, a Tényeknél. Az élet show-ja pedig kvázi egy villa nélküli Való Világ (vagy Big Brother, ha már TV2), amiben civil emberek hétköznapját követi nyomon a stáb. Az ajánló alapján érdekes fazonokat sikerült beválogatni.

A SuperTV2-n is saját gyártású műsor lesz főműsoridőben

 A TV2 taktikáját ismerjük, miszerint saját sorozatokkal akar nézőket szerezni, de ennek az az egyik hátránya, hogy az import sorozatok, amikért sokan odavannak, hiszen csak azok az igazi sorozatok számukra, késő esti műsorsávokba szorultak. (Az viszont milyen már, hogy ezzel a tologatással lett bevállalósabb - ha lehet így fogalmazni - a TV2 és teszi nézőbarát sávba a korábban eldugott sorozatát, a Grimm címűt. Ugyanis a misztikus szériát a Jóban rosszban vezeti fel, ami nézettség szempontjából is jó döntés, illetve nem csak hétfőn, hanem kedden is adnak NCIS-t, így a Zsaruvér is kap jó nézettségű műsort felvezetésnek.)

 A TV2 után a SuperTV2-n is változtatnak a műsorrenden, ahol szintén saját gyártás kerül a főműsoridőbe, azonban a délutáni kínálatot is érdemes megnézni. A TV2-nél (is!) előszeretettel ismételnek egyik csatornán leadott műsort egy másik csatornán, főleg, ha saját műsorról van szó, amit olcsóbb többször leadni, mint egy megvett sorozatot, filmet, így nem meglepő, hogy mind a TV2-n, mind a SuperTV2-n hasonló brand-ekkel találkozik a néző.

ezekmegorultek.jpg

 A délutáni saját gyártások 13:30-kor kezdenek a TV2-s reality sorozat, az Édes élet ismétlésével, ami után Hal a tortán (SuperTV2) ismétlést, Ezek megőrültek! (TV2) ismétlést és Aktív (TV2) ismétlést adnak. A délutáni műsorsávban nem is kell feltétlenül premier tartalmat adni, persze nem hátrány, de nem is hoz akkora bevételt. Az érdekes a 17:15-ös műsor, a Jóban rosszban, ami viszont premier, s ezért a TV2-n 21:30-kor képernyőre kerülő epizód csak ismétlés. Ez a helyzet az utána levő Hal a tortánnal is, ami szintén premier, de a TV2-n, a délutáni sávban ismétlés lesz.

 A főműsoridőben Családi titkok, Veled is megtörténhet! és Ezek megőrültek! szerepel, s így a TV2-höz hasonlóan este tíz utánra kerülnek a filmek és külföldi sorozatok. Azok a külföldi sorozatok, amik ismétlések. Persze, kell ismételni, mert van nézővonzó értéke egy máshol leadott és nézett sorozatnak, csak kellenek premierek is, ami a SuperTV2 főműsoridejében szerintem nincs. A csütörtöki nap az egyetlen hétköznap, amikor sorozatot vetítenek; a TV2-n leadott Sherlock és Watson-t és a Pro4-en leadott Last Resort-ot. A hétvégi sorozatok is ismétlések, hiszen az Emily doktornőt és a Pan Am-et a Fem3-on már vetítették.

 Nem akarok szőrszálhasogató lenni, de ezzel a kínálattal nem túl egyedi és érdekes csatorna a SuperTV2. Jó, az RTLII-ről se lehet áradozni, de adnak premier sorozatokat (vicces, de a Hazug csajok társaságát beírták a hivatalos műsorrendbe, a frissített változatban meg Való Világ szerepel a műsorsávjában). A SuperTV2-vel az a problémám, tévénéző fejjel gondolkodva, hogy miért fizessek elő egy olyan csatornára, ahol egyrészt ismétlik azt, amit a TV2-n adnak, másrészt a premiereket megismétlik az országos csatornán. A részletes műsorrendet a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak a Párizsi mentősök szinkronhangjai

 Az M1 a Párizsi helyszínelők mellé hétfőn bemutatott egy másik francia sorozatot, a Párizsi mentősöket, amiből négyszer hat rész készült 2008 és 2010 között. Az, hogy európai sorozatokat is képernyőre tűznek szerintem dicséretes, mert nem csak az amerikai, gyakran tömeggyártású műsorokkal ismerkedik így meg a tévéző. Persze sarkosan fogalmazok, mivel nagyon sok minőségi és tényleg jó amerikai széria van, csak több a tucat, ami a nagy televíziós piac velejárója.

 A sorozat a pénzügyi gondokkal küszködő párizsi mentősökről szól, akik ráadásul nem is tudnak pihenni a műszakok között, mivel kevesen vannak. A kórházas műsorokért nem vagyok oda, de ilyen, kimondottan a mentősökről szólót még nem láttam (ugye a Harmadik műszakban és a Lángoló Chicago-ban is voltak mentősök, de előbbinél még a rendőrség és a tűzoltóság, utóbbinál csak a tűzoltóság játszott be).

Christian Vadim - Dr. Gaspard Peyrac: Haás Vander Péter
Fréderic Quiring - Dr. Patrick Galvo: Dolmány Attila
Fanny Gilles - Dr. Bénédicte Muller: Sallai Nóra
Nanou Garcia - Brigitte mentőápoló: Farkasinszky Edit
Sophie Broustal - Caroline - Peller Mariann

Forrás: MTVA Közönségszolgálat

Variál a TV2; civil valóságshow váltja a Magánnyomozókat

 A TV2-nél úgy gondolták, hogy ha saját gyártású műsorokat tesznek a főműsoridőbe, akkor több néző kapcsol rájuk, mivel a magyar néző a magyar produkciókkal jobban tud azonosulni, mint egy amerikai vagy nyugat-európai sorozattal. A csatorna pedig bemutatta az új dokureality-jét, a Magánnyomozókat, ami nem hoz ugyan olyan nézettséget, mint az Édes élet tavaly ebben a műsorsávban, de a későbbre tolt Jóban rosszban című sorozattal együtt a teljes lakosságban több nézőt ültetnek a tévékészülékek elé.

magannyomozok3.jpg

 A csatorna viszont tavaly is eljátszotta azt, hogy a bevezetett műsorrendet - a nézők nagy örömére - felrúgja, ahogy teszi ezt január 27-től egy új, szintén saját gyártású műsor miatt. Az egyik délutáni műsorrend-változás, hogy a Tények Délután délre kerül az Aktív című magazinműsorral együtt, a másik, hogy bemutatnak egy amerikai-mexikói telenovellát, a Maricruz-t. A főműsoridőben is variálnak, hiszen lekerül a képernyőről a Magánnyomozók, s a műsorsávjába kerül Az élet show-ja, ami kvázi az Édes élet spinoff-ja, csak nem celebekkel, hanem civil emberekkel forgatnak. Az import sorozatoknál az NCIS: Los Angeles kerül le a műsorről, s ezért dupla, de ismételt részt kapnak az NCIS kedvelői.

 A másik érdekesség, hogy A nagy duett február kilencedikén a TV2-n kerül adásba, nem pedig a SuperTV2-n, ahol a második szezont vetítették. A részletes műsorrendet a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Emlékeztető: Anthony Bourdain - Külön utakon

 A Spektrum új sorozatot mutat be a világhírű amerikai mesterszakács és televíziós műsorvezető, Anthony Bourdain főszereplésével. A műsorban azt mutatják be, hogy hogyan kell felfedezni egy várost, megnézni az érdekességeit, ha csak átutazóban vagyunk. A két évados (húsz epizódos) sorozatban a fenegyerek szakács útját leszállástól felszállásig követhetjük, aki a szokott, szókimondó stílusában rohan végig a városokon, nem izgatja az időeltolódás vagy a napszak.

Spektrum: Anthony Bourdain - Külön utakon 17:10 1x01

London.jpg

Magánnyomozók – Családi titkok igényesebben

2014. január 15. - wolfclaw

 Amikor megtudtam, hogy egy újabb reality sorozat indul a TV2-n hirtelen a sikítófrász kerülgetett. Annyira elegem van az amatőrszínészkedéses szériákból, hogy a körmeimmel csinálok tetkót az arcomra, ha egy epizódot is meg kell néznem. Ilyen előítéletesen futottam neki a Magánnyomozóknak, és ha a legelején elhiszem, amit látni akartam, most nem lenne miről írjak.

magannyomozok2.jpg

 Ez az első olyan dokureality ahol kivételesen van egy állandó szereplő; a magánnyomozó iroda és a főnöke. A főnökről nem tudunk semmit előéletileg, de nagy valószínűséggel ex-zsaru, aki nem csak az asztal mögül parancsolgat, hanem terepre is kimegy. Minden ügy más és más, bár csak a tipikus magánnyomozós témák közt mozgunk (megcsalás, rossz útra tévedt gyerek, ipari kémkedés, stb...) amin azért a végtelenségig nem lehet variálni szerintem, de gondolom ezzel a forgatókönyvírók is számoltak. Az iroda többi nyomozója nem volt zsaru, viszont saját területük tapasztalatait sikeresen hasznosítják.

magannyomozok.jpg

 A színészi játékra nem lehet sok panaszom. Valamennyi lehet, de sok nem mivel profi színészeket is alkalmaznak és így sokkal élvezhetőbbek az epizódok. Még a történetek vezetése is egy jobb amatőr krimit idéz, még akkor is tetszik, ha nem is rágom tövig a lábujjkörmeimet izgalmamban.

 A Magánnyomozók elsőre nem volt több mint egy epizód mondjuk a Veled is megtörténhet című sorozatból, de valahogy mégis megfogott és azon kapom magam, hogy a kutyasétáltatást is ehhez igazítom. A Bűnök és szerelmek csúnya buktája után én bizalmat szavazok ennek a feljavított Családi titkoknak.

7/10

Nézettség 2013: RTL Klub, TV2, M1 – 3. rész

 A 2013-as esztendő nézettségi adataival foglalkozó cikksorozatunk harmadik részében a három országos lefedettségű csatorna legnézettebb műsorait és sorozatait nézzük meg a műfajokra bontás és a kábelcsatornák után. A részletes nézettséget és a tavalyi év tíz legnézettebb műsorát a tovább mögött találjátok.

RTL Klub:

 Az RTL Klub köszönte szépen és mind a két korosztályban megnyerte az évet az X-faktorral, ami az egyetlen olyan műsora lett 2013-nak, ami két milliónál több nézőt tudott leültetni a képernyők elé egy epizódjával. A csatornának azonban nem csak ez a show műsora hozott jó nézettséget a konyhára, hiszen a saját gyártású, import sorozatokkal, szórakoztató műsorokkal és filmekkel is az összesített lista előkelő pozícióit szerezte meg. A legérdekesebb talán a célközönség legnézettebb műsorai, mivel az első tizennégy helyen csak RTL Klub-on vetített műsor áll.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 2. hét - Jól hoznak a TV2-s saját gyártások, aláz a Való Világ

 A múlt hét legfőbb érdekessége az volt, hogy a TV2 variált a főműsoridős sorozataival és az import sorozatokat, filmeket lecserélte saját tartalomra. Persze az NCIS kedvelőinek nem kell skandallumot kiáltaniuk, hiszen műsorsáv csúszással, de adásba kerülnek a külföldi szériák is. A dokureality-k legújabb darabja, a Magánnyomozók meglepően jó nézettséget hozott, s a szombati résszel nyerte is a műsorsávját. A variálásnak az Édes élet nézői nem örültek, hiszen az előző epizódokkal milliós nézőszámot hozó sorozat most csak kilencszázezer körüli átlagot tudott. A nézettségi adatokat nézve az a meglepetés, hogy a saját gyártású műsorokkal nagyon jól meg tudja tartani a nézőket a csatorna, mivel a Hal a tortán (450-600 ezer) felvezette Tényekről (1-1,2 millió) nem kapcsolnak el hajlobogtatva, s a későbbre tolt Jóban rosszban is érdekel annyi nézőt, ha nem többet, mint a Barátok közttel egy műsorsávban. A másik meglepetés, hogy az NCIS és az NCIS: Los Angeles ismétlései késő éjszaka is hoznak annyi nézőt, mint a kilenc óra körüli sávban.

 Az RTL Klub új sorozatairól sem szabad elfeledkezni, mivel érdekesség náluk is akad. Az első dolog az, hogy a legnézettebb sorozatuk nem a Cobra 11 ismétlése és nem is a Szulejmán, hanem a Castle negyedik szezonjának első része. A második, a hasonló stílusú és azonos főszereplő-szinkronhangú, de csak csatornapremier (mivel az RTLII-n leadták ezeket a részeket) Glades lett. A tavaly brutális premiernézettséget hozó A zöld íjász a sávjában nem csak, hogy a legkevésbé nézett RTL Klub-os sorozat lett, de kikapott a Jóban rosszban című sorozattól is a teljes lakosságban.

 A köztévé a King sorozatfináléja és a dupla Párizsi helyszínelők után saját gyártást ad a francia nyomszakértők után, a Van képünk hozzá ismétlését, de sehol nem írták, hogy ez új epizód lenne, de azt se, hogy ismétlés. Mindenesetre a teljes lakosságban jól tartotta meg a felvezető műsor nézőszámát, a célközönségnél pedig nézettebb is volt. A szerdán bemutatott Szabadság tér '89 nem hozott jobb nézettséget, mint az ismételt Retró kabaré, de ugye nem is azonos a célcsoportjuk, az érdekesebb viszont az, hogy az utána levő Bábel a célközönségnél jobb számokat hozott.

 A legérdekesebb nézettség viszont a Való Világé, ami az RTLII-nek pazar közönségarányt és nézőszámot hozott. A reality első beköltöző-show-ja a célközönségnél verte a Cobra 11 ismétlését és a Naplót is. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Tovább a cikk folytatásához.

Való-e a Való Világ?

 Az RTLII-n, az első beköltőző-show-val pazar nézettséget hozó reality hatodik szezonja is kapja az ívet rendesen nem csak a híroldalak és blogok kommentjei, de a Facebook hozzászólások között is, s egyfajta divat lett az, hogy mindenki értelmiséginek feltüntetve magát a legalantasabb káromkodásokat felvonultatva leszólja az RTL Klub, hovatovább, a magyar tévéadók saját gyártású műsorait. Gondoljunk bele, hogy a hozzászólók között nem csak a Való Világ, hanem az Éjjel-nappal Budapest, a Magánnyomozók, A gyanú árnyékában, a Családi titkok, a Szabadság tér '89 is hasonló indulatokat váltott ki, s egy célt tűztek ki a komment vitézek maguk elé; pocskondiázzunk, fikázzuk le azt, ami saját gyártás, magyar műsor, mert egyrészt nem érhetnek fel intellektuálisan és minőségben az olyan műsorokat gyártó Amerikához, mint a Big Brother, a Survivor, A nagy Ő, vagy bármelyik modell- és divattervező reality, másrészt amit a magyar kereskedelmi csatornák műsorokra tűznek, az csak népbutító, erkölcsromboló és szenny.

VV2.jpg

 A legfőbb indok a VV föld színéről történő eltakarítására és az egész magyar kereskedelmi televíziózás sóval behintésére az, hogy rossz példát mutat a befolyásolható csemetéknek, mivel csak a bűnözést, az ivást, a dohányzást, a cselszövéseket és az elfogadott etikai normák felrúgását mutatják, s ezt állítják be követendő példának. A legtöbben pedig úgy gondolják, hogy egy megoldás van, be kell záratni ezeket a tévécsatornákat, mivel bűnt követnek el az emberiséggel szemben, egyenesen lázítják őket azzal, hogy az átlagemberek problémáit, életét viszik képernyőre, s minőségtelen vacackokat csinálnak az amatőr szereplők az alacsony költségvetés miatt.

 A kritikákban és a műsorok ellen való felszólalásokban azt nem értem, hogy egyes embereket, miért zavar egy tévéműsor, egy olyan termék, amiről nem kötelező napi szinten beszélni, és legfőképpen nem kötelező nézni. Miért gondolja sok ember magáról azt, hogy az ő erkölcsi normái, az ő világlátása és ízlése egyezik a többi magyar emberével, és azzal, hogy ha a sárga földig lehord egy tévéműsort és a benne szereplőket minősíthetetlen jelzőkkel illeti, akkor bizony jót cselekedett, hiszen a befolyásolható tévéző gyerekek pártját fogja. Miért gondolja sok önjelölt tévékritikus és minőségellenőr, hogy a magyar televíziós piac a világ legszínvonaltalanabb és legkultúrarombolóbb médiája, amikor a magyar saját gyártású műsorokon kívül az amerikai piac egy részét ismeri csak.

VV1.JPG

 Az Éjjel-nappal Budapest volt legutóbb az az RTL Klub-os műsor, ami kiborította a bilit sokaknál, mivel olyan dolgokat mutatott a fiatalok életéből, amikről mindenki tudott, de ilyen direkt módon még nem találkozott velük. Gondolok itt az utcán, ittasan ordibáló, albértletet diákhitelekből, diákmunkákból fenntartó, a saját életét tervező és a saját egszisztenciáját megteremtő fiatalokra, akik ebben a műsorban egyrészt szerepet játszanak, másrészt semmi rosszat nem csinálnak. Nem lövöldöznek, nem vernek össze másokat csak azért mert nem heteroszexuális, mert nem ősmagyarok, nem törnek be idős emberekhez és nem rabolják ki a sarki trafikot, csak élik az életüket, amiben vannak konfliktusok, s ezekre a helyzetekre kap a néző egy megoldást. Az az ember, aki egy ilyen műsort károsnak tart a gyerekek személyiségfejlődésének szempontjából az először nézze meg, hogy hány éves is az a gyerek, akinek csorbát szenved a viselkedése, mert ha bizony a korhatár besorolás szerint neki nem lenne szabad megnéznie ezt a műsort, akkor biztos, hogy a tévécsatorna a hibás? Ők kiteszi a sorozatra, reality-re a korhatárkarikát és innentől a gyermek szülein a felelősség, hogy megfelelőnek tartja-e az adott produktumot arra, hogy az általa nevelt és tanított gyermek megnézze azt.

 A média pöcegödrének tartott Való Világ pedig a szokásos indulatokat váltotta ki az emberekből, vagyis azokból, akik hangot adtak kifogásaiknak, véleményüknek az interneten. Azzal érvelnek, akik levennék a képernyőről ezt a reality-t, hogy egyrészt azt tanítja a fiataloknak, hogy felesleges dolgozni, tanulni, elég csak jelentkezni ebbe a valóságshow-ba, s nem csak, hogy igyen ellátást, de lakást, ruhákat és népszerűséget is kap az, aki villalakó, másodsorban a szereplők iskolázatlanok és hülyék, azaz, nem beszélnek szépen magyarul, káromkodnak, nem viselkednek úriemberhez, úrikiasszonyhoz mérten és olyan életvitelük van, ami nem csak saját magukra, de az őket nézőkre is káros. A Való Világ pedig nem több egyszerű szórakoztató műsornál, amiben a szereplők a verseny első helyéért taktikáznak, trükköznek, s direkt játszák az eszüket, veszekednek, hiszen a nézők azt szeretik, aki a leginkább zajos, aki a legtöbb hülyeségben benne van, akit a legszórakoztatóbb nézni, vagy épp akit a legjobban lehet gyűlölni. Azok a játékosok, akik nem provokálnak, a kultúra követeként aposztrofálják magukat és normálisan viselkednek nem lesznek izgalmasak, érdekesek a nézők számára, azaz a nézők nem az átlag embert, azaz nem saját magát szeretné viszontlátni, ha bekapcsolja a tévét. A versenyzők pedig úgymond a nézők szórakoztatásában látják a siker kulcsát, s ezért vesznek fel olyan szerepet, ami lehet, hogy teljesen elüt attól, amilyenek a való életben. Emiatt nem kell véresen komolyan venni semmit, amit a reality műsorokban mutatnak, s ezeken felesleges háborogni, iskolázatlannak nevezni olyanokat, akiket nem is ismerünk. A Való Világ nem a legszínvonalasabb műsora a magyar televíziózásnak, de aki nem gondol bele mindenféle összeesküvés-elméletet, s nem idegesíti fel magát rajta, annak egyszerű szórakozás is lehet.

Fotó: Bársony Bence

Itt vannak a 24 új évadának részletei

 Nem hazudok, ha azt mondom, az egyik legnagyobb tévés hír volt az tavaly, hogy a FOX berendelte a 24 kilencedik évadát. Ez azért is nagy dolog, mivel az egész történetet lezáró mozifilm a forgatókönyvek és rendezők ellenére se készült el, s a rajongók bizony jogosan bosszankodtak. De őszintén, a tizenkét részes etapnak jobban örülök, mint egy másfél-két órás filmnek. Az pedig csak hab a tortán, hogy alapszereplőket és készítőket sikerült megszereznie a FOX-nak, köztük az egyik kitalálót, Robert Cochran-t, Manny Coto-t, Evan Katz-ot és Howard Gordon-t.

1507032_10151806221277251_1126576549_n.jpg

 Az új évadról annyit tudunk, hogy a nyolcadik szezon után négy évvel fog játszódni, amikor is Jack Bauer még mindig szökésben van, azonban már nem az Amerikai Egyesült Államokban, hanem az Egyesült Királyságban, Londonban él. Chloe kilépett a CTU-ból, de egy olyan szervezetnek, azon belül is, egy olyan hackerekből álló csoportnak a tagja, ami hasonlít a terrorista-elhárító egységhez.

 Azonban nem csak Kiefer Sutherland és Mary Lynn Rajskub lesznek a visszatérő szereplők, mivel Kim Raver (Audrey), William Devane (James Heller) és Judy Davis is szerepet kapott az új szezonban, utóbbi, egy közismert terrorista özvegye lesz. David Fury (az egyik executive producer) a Twitter-en azt írta, hogy az elnök olyan karakter lesz, akit már láthattak a nézők korábban a sorozatban. A kilencedik évad dupla részes premierrel kerül képernyőre május ötödikén. A szezon mivel nem huszonnégy epizódból fog állni, sokan felszisszentek, hogy mégis hogyan lesz így 24 a 24. A készítők azt nyilatkozták, hogy a tizenkét epizód ugyanúgy fogja, valós időben követni az eseményeket, mint az előző évadokban, és ugrálni csak a részek között fognak, kihagyva a történet szempontjából kevésbé lényeges információkat. A tovább mögött megnézhetitek a londoni forgatásra készített díszlet makettjét.

Tovább a cikk folytatásához.

Tényleg nem vagyunk Amerika - és ez baj? - írta Lengabor

 Nem. Vagyis attól függ, kit kérdezünk meg. Kalmár Csaba január 12-én az origon publikált egy cikket, ami elég felszínes lett, ennek ellenére is sok hozzászólót vonzott. Az iromány arról szólt, hogy vannak az USA-ban bombasiker sorozatok, amit nálunk a kutya sem néz, meg vannak olyanok, amiket a világ egy része nem is ismer, ergo nem is sikeres, nálunk meg mégis az. Na bumm. Ezzel senki nem találná fel a spanyolviaszt. Már csak azért sem, mert mi magyarok vagyunk. Nem amerikaiak, nem angolok, nem németek, nem törökök, nem japánok és nem is ausztrálok. Minden országnak megvan a saját maga szokása, hagyománya, kultúrája, mentalitása, felfogása. Ebből következően nekünk is. Nincs ez máshogy a televíziózás világában sem. Elég botorság lenne elvárni azt, hogy két különböző nép tökéletesen ugyanazokat a dolgokat, filmeket, sorozatokat szeresse, ugyanazt vetítse a tévé mindenütt, ugyanolyan tempóban, sőt egymásnak megfeleltethető nézettséggel. Aki ezt elvárja, az vagy nagyon naiv, vagy tudatlan.

 Maga a cikk alapvetően nem rossz, csak a nesze semmi, fogd meg jól tipikus kategóriája. Ennél sokkal izgalmasabbak az ehhez érkező hozzászólások, amik bár vélemények - és ehhez mindenkinek joga van -, mégis téves felfogásból indulnak ki. Most az írás egy-két megállapítására, illetve a kommentek között uralkodó félreértésekre térnék ki.

A tovább mögött folytatom az értekezést.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 1. hét - RTL-es siker, TV2-s büntetés

 A múlt héten több érdekesség volt, példának okáért a szilveszter, amikor ugyan nem az M1 érte el a legjobb nézettséget, de a legtöbb nézőt a köztévé műsorai érdekelték. A TV2 adásszünetét se felejtsük el, hiszen brutális nézettséget hozott az RTL Klub-nak, főleg a Híradójának az, hogy csak a közszolgálati adó volt az egyetlen konkurens országos csatorna délután és a főműsoridőben.

 A legnézettebb műsor az RTL Klub-os híradás lett, s a dobogó többi fokára is olyan RTL-es műsor került, ami az elsötétített TV2 ellen volt képernyőn. A TV2 egyébként a szilveszteri Tényekkel és a Frizbivel, valamint a Naplóval van a legjobb tizenötben, míg az M1 csak Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjével. A legnézettebb heti sorozat a Cobra 11 lett, de megint nem volt kihívója ezért a pozícióért a német gyártásnak. A filmek között a Gagyi mami második része mind a két korosztályban első lett. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Tovább a cikk folytatásához.

Oscar-díjas színészekkel dolgoztat az egyik amerikai csatorna

 A FOX-nál úgy gondolták, hogy a kábelcsatornák és az online videótékákból sorozatgyártókká avanzsált cégekkel csak úgy tudják mind nézettségben, mind népszerűségben felvenni a versenyt, ha egyrészt olyan témákból készítenek műsort és olyan minőségben, ahogyan más senki, illetve ha a huszon részes évadokat kidobják a kukába. A rövidebb szezonok azért is jobbak, mert egyrészt az íróknak nem kell elnyújtaniuk a történetet, mint a rétestésztát, átgondoltan tudják a cselekményeket felépíteni, s nem kell filler epizódokat csinálni, másodsorban egy rövidebb szezon nézőbarátabb.

 A sokak által szidott, de szerintem korrekt és élvezetes Gyilkos hajsza is rövidebb évaddal mutatkozott be, ahogyan az egyik legígéretesebb új sorozat, a Sleepy Hollow is. Ez utóbbi az érdekesebb, mivel a főszezonban került képernyőre és nem teljes évadot kértek belőle (pedig a nézettség alapján akár ezt is csinálhatták volna), hanem egy második, szintén rövidebb etapot.

waywardpines.jpg

 A FOX berendelt limitált sorozatai között van az impozáns színészgárdával rendelkező Wayward Pines (Matt Dillon, Melissa Leo, Terence Howard), a kultikus 24 kilencedik évada (Kiefer Sutherland, Mary Lynn Rajskub, Kim Raver), a Dr. Csont készítőjének regényadaptációja, a Backstrom (Rainn Wilson, David Hasybert), ami úgy kapott első szezonos berendelést a csatornától, hogy a CBS a pilot után nem kérte be sorozatnak. Valamint tizenhárom részre rendelték be az Egyiptomban játszódó misztikus, akció-kaland Hieroglyph-et.

 Az ötletek, tervek között van a Gotham című képregény-adaptáció, ami Gotham City rendőrfőnökéről szólna, illetve a The Middle Man című FBI-os, maffiás sorozat, ami pilot berendelést kapott, s az első részét Ben Affleck rendezi.

 A FOX nem kispályás, ha neves készítőkről, ismert és elismert színészekről van szó, erre pedig ékes példa az angol krimisorozatnak, a Broadchurch-nek az amerikai feldolgozása is. A zseniális hangulatú és fényképezésű, katartikus szezonzáróval a nézőket arcon csapó brit sorozathoz impozáns színészgárdát szerződtetett a csatorna. Az érdekesség az, hogy az eredetit is jegyző Chris Chibnall fogja a Gracepoint (ez a remake) első részét írni, illetve ő lesz az egyik executive producer, valamint az eredeti első epizódot rendező James Strong fogja az első részt rendezni.

broadchurchdavid.jpg

 A szereplők közül a legérdekesebb talán maga a főszereplő, aki az a David Tennant lesz, aki nem csak, hogy a brit széria egyik központi figurája, de a tervezett második szezon egyik karaktere is. Ez egyébként nem egyedi eset, mivel az AMC-s (elkaszált) Low Winter Sun-ban, ami szintén brit sorozat feldolgozása, az egyik főszereplő ugyanaz, aki az eredeti változatban is. A kisváros, szülési szabadság után újra dolgozni akaró nyomozónőjét Anna Gunn, a lakókocsiparkban élő zárkózott és arrogáns hölgyet pedig Jackie Weaver alakítja. A saját üzlettel rendelkező makacs férfi Nick Nolte, míg az ambiciózus, fiatal újságíró Kevin Zegers lesz. A Gracepoint-ban meggyilkolt fiú szüleit Virginia Kull és Michael Pena alakítják.

 Annak ellenére, hogy rengeteg sikeres és jó film készül Hollywood-ban, valahogy azt látjuk, hogy sok neves filmszínész dönt úgy, hogy a kisképernyőn is próbára teszi a szerencséjét, vagy visszatér a sorozatokhoz. Azonban az ilyen színészek legtöbbször a fizetős csatornák sorozataiban vállaltak szerepet, s az országos adókon ezért is újdonság, vagyis nekem, hogy a filmes színészet és a tévés színészet között nincs szakadék, és nem derogál előbbieknek a kisképernyő. Persze, mondhatjátok, hogy persze, nem derogál, mivel egy nézett sorozattal több pénzt lehet keresni, mint egy sikeres filmmel, de az előny egyszerre átok is, hiszen aki több évadon keresztül hoz egy karaktert, azt gyakran beskatulyázzák, és hiába jó színész, a nézők nem az embert, hanem a megformált szereplőt látják.

Emlékeztető: Fölszállott a páva

 A köztévé néptánci és népzenei tehetségkutatója az első szezonjával ugyan nem hozott brutális nézettséget (a döntőt hatszázezren nézték, de három csatornán együtt), a Duna TV-re mégis berendelték a második évadot. Annak ellenére, hogy a talentumkereső műsorok népszerűek, ez az újító, a magyar népi hagyományokat és értékeket előtérbe helyező show nem nyerte el a nézők kegyeit. Persze, amikor adták, akkor a Duna TV-t nem fogták annyi háztartásban, mint a digitális átállás után.

 A második szezonban nyolc, felvételről közvetített területi válogató adást láthatnak a nézők, amikből kiderül, melyik negyvennyolc produkció került be az élő műsorokba, amik március nyolcadikán kezdődnek.

Duna TV: Fölszállott a páva 2x01 21:15

süti beállítások módosítása