Poirot - a tizenharmadik évad

2014. március 19. - Jasinka Ádám

 A krimiket nagyon kedvelem, legyen szó nyomozós vagy, thrilleres hangulattal átitatott bűnüldözéses, esetleg a klasszikus értelemben vett krimisorozatokról, vagy akár egy jó könyvről. Ponyva műfaj ide, vagy oda, egy jól felépített, a nézőt vagy az olvasót elgondolkodtató és gondolkodásra, ötletelésre késztető történet, karakteres főszereplő, atmoszféra és le is kenyereztek.

Poirot6.png

 De a sok modern, számítógépes kütyüt használó, helyszínelős, nyomozós sorozatok azért nem képesek a tényleg klasszikus értelembe vett, kevés főbb szereplővel machináló, logikázgatós krimik nyomába érni. Ez nem az új sorozatok hibája, egyszerűen a nézők életvitele annyira felgyorsult, hogy kívánják az azonnali eredményt, az ügyek gyors lezárását a felesleges körítés nélkül. Persze más lapra tartozik, hogy kvázi az okostelefonok, tabletek, laptopok és a közösségi háló használata miatt a tévézés nem ugyanazt jelenti, mint régen, amikor, ha valaki leült a televízió elé, akkor ténylegesen nézte azt. Jó, ehetett, beszélgethetett közben, de az mégsem vonta el annyira a nézők figyelmét a cselekményről, mint az internet ilyen fokú használata. Nem hiába népszerű az Amerikai Egyesült Államokban a Twitter tag-ekkel való reklámozás, azaz egy premier után sajtóközleménybe adni, hogy az adott epizód alatt x ezer ember twittelt, írt a sorozatról. Ez pedig azt mutatja, hogy a legtöbb tévéző kezében nem a távirányító, hanem az okostelefon van. A sorozatok (persze tisztelet a kivételnek) történetei azért vannak úgymond leegyszerűsítve, hogy a közben chat-elő, internetező néző is értse, mit lát a képernyőn, ha netán elidőzik egy weboldalon.

 A lényeg, hogy a klasszikus, üresjáratmentes krimiket igenis meg kell becsülni, legyen szó epizodikus (Sherlock, Poirot), vagy átívelő történetszálas (True Detective, The Killing, Broadchurch) sorozatról, ugyanis ezek általában nem annyira nézettek. Persze megint csak tisztelet a kivételnek, de lássuk be, egy NCIS-hez képest sehol sincs egyik sorozat se nézettségben.

Poirot5.png

 A tévétársaságok viszont felfedezték azt, hogy az igényes műsorra bizony van affinitása a közönségnek és nem fog hajlobogva elrohanni a tévé elől, ha nem kap az adott epizód végén pontot a történet. De az se véletlen, hogy ezeket a sorozatok a kábelcsatornákon találjuk meg az Amerikai Egyesült Államokban. A nézői igény válogatja, amit mi sem mutat jobban, hogy az angoloknál országos adó gyártja a világklasszis krimiket. Nem azt mondom, hogy az amerikaiak butábbak, és hogy minden angol sorozat jobb, mint az amerikaiak, de egy-két példától eltekintve az amerikai tévés piac bizony nincs egy súlycsoportban az európai krimifelhozatallal.

 A brit, az európai és talán a világirodalom legmeghatározóbb krimiírója Agatha Christie. Ezzel a mondattal magam is vitába szálltam, mikor Sherlock Holmes volt a kedvenc, de akkor még nem ismertem a kis, köpcös, belga detektívet és az írónő remekbeszabott stílusát. A regények megfilmesítése, jobban mondva tévéképernyőre adaptálása 1989-ben kezdődött változó epizódhosszúsággal, változó epizódszámú évadokkal. Az írónő művei közül pedig csak egy-két darabot hagytak ki a készítők pusztán azért, mert vannak olyan regények, novellák, amiknek hasonló a története. A Poirot sorozat azonban így is hetven epizódból áll, aminek utolsó etapját, a tizenharmadikat tavaly mutatta be az ITV, Magyarországon pedig idén, év elején a Story4 a legendás szinkronhangokkal; Balázs Péterrel és Szacsvay Lászlóval.

Poirot4.png

 A sorozatot kétszer fedeztem fel magamnak, először a Sherlock Holmes-sorozat után, de akkor csak pár epizódot láttam, majd másodjára tavaly előtt, amikor a tizenkettedik szezon négy részét néztem meg. Nem mondom, elcsodálkoztam, egyrészt azon, hogy maga a sorozat még képernyőn van, másrészt azon, hogy az első szezonos hangulat, megkopott ugyan, de mégis ugyanolyan különleges, mint régen.

 A tizenharmadik évad, mondhatni Poirot utolsó öt ügye nem okozott csalódást, s a készítők megadták a módját a legendás sorozat lezárásának. A magyar vetítési sorrend eltért az eredetitől, ezért ebben a sorrendben fogom véleményezni az adott epizódokat, persze csak a tovább mögött, mert spoileres lehet a kritika.

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronos és Munkaügyekes is táncol az RTL Klub műsorában

 Ez jó, nem? Mármint, hogy nem a klasszikus értelemben vett celebek fognak versenyzni a műsorban. Oké, Szinetár Dóra is-is, de mégse ő jutna először eszembe, ha asszociálni kellene egy magyar celebritásra. Az RTL Klub rendkívül ügyes alcímet (A nagy félrelépés) adott az ötödik szezonját taposó táncos műsorának, amit Ördög Nóra fog vezetni, a zsűrit pedig Esztergályos Cecília, Keleti Andrea, Jáksó László és Csonka András alkotja.

szel.jpg

 A versenyzők az idei évadban különlegesek lesznek, ugyanis a való életben is párt alkotó párok fognak egymás ellen megmérettetni. A műsor lebonyolítása is érdekes lesz, hiszen nem lesznek kiesők, csak epizódgyőztesek (igen, kicsit hasonló, mint Az ének iskolája). A versenyzők maguk pedig még érdekesebbek, hiszen az eddig bejelentett párok között nincs RTL Klub-os arc. A versenyzőket és a profi táncpartnerüket a tovább mögött találjátok. FRISSÍTVE

Premier: RTL Klub: Szombat esti láz - A nagy félrelépés 5x01 04.05.

Tovább a cikk folytatásához.

Sok kiváló színésszel van lehetőségem együtt dolgozni – interjú Malik Andreával, a TV2 szinkron gyártásvezetőjével

Mióta dolgozol a TV2-nél? Csináltál-e náluk mást mielőtt szinkron gyártásvezető lettél?

 2008-ban kerültem a Tv2-höz 4 hetes nyári gyakorlatra, az Akvizíciós Osztályra. Főleg kutatási és adminisztratív feladatokat végeztem, valószínűleg elég jól, mert novemberben, amikor a felvételvezetői pozíció megüresedett, azonnal rám gondoltak. Decemberben már kezdtem is. A vásárolt tartalmak minőségét kellett ellenőriznem, és fokozatosan hozzám kerültek a korhatár besorolások is. Ezt másfél évig csináltam, majd 2010 augusztusában neveztek ki a mostani munkakörömbe, azaz szinkron gyártásszervezőnek.

Interju1.jpg

A szinkront munka közben szeretted meg, vagy eleve ezzel szerettél volna foglalkozni?

 Mindig sokat tévéztem, de tudatosan nem foglalkoztam a szinkronnal. Gyakornokként voltam kint először a Masterfilmnél, ahol belenézhettem az éppen zajló felvételekbe, és szerintem valahol itt kezdődhetett a rajongás.

Alap kérdés; hogyan készülnek a magyar sorozatszinkronok? Elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy mi történik miután a csatorna megvette egy külföldi sorozat vetítésének jogait, utána mi következik?

 A gyártás azzal kezdődik, hogy elkezdem bekérni a forgalmazótól a specifikációnknak megfelelő eredeti nyelvű anyagot. Amíg ez beérkezik, addig utánajárok, hogy az adott cím rendelkezik-e már szinkronnal. Ha igen, akkor felveszem a kapcsolatot annak a cégnek a képviselőjével, aki gyártatta a magyar verziót, és megegyezünk az átadásról, amit a forgalmazónak is engedélyeznie kell.

 Ha nem sugározta még senki az adott sorozatot, akkor mi készítjük el a szinkront. Ilyenkor beszerzem a scripteket, megnézem, hogy a szereplők játszottak-e más sorozatban, van-e már állandó hangjuk, illik-e ez a karakterhez. Sok esetben van saját elképzelésem, hogy melyik szerepre kit szeretnék felkérni, de a rendezők javaslatai közül is sokat elfogadok.

Az interjú a tovább mögött folytatódik.

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronosok a tévében - 1x06: Vándor Éva

 A Jászai Mari-díjas színésznő tévés munkáit végignézve két dolgon csodálkoztam el. Az egyik, hogy nem ő az első olyan neves szinkronhang, aki bizony előszeretettel vállalt (és vállal) kisebb vagy nagyobb szerepeket tévésorozatokban, tévéfilmekben. A másik, hogy olyan magyar sorozatokba futok bele, amikről eddig nem is hallottam és nem is olvastam sehol.

 Vándor Éváról, mint színészről azt érdemes tudni, hogy 1991 óta állandó tagja a József Attila Színház társulatának és az utóbbi években huszonhárom különböző színdarabnak volt a szereplője. Azonban a cikksorozat szempontjából a szinkron picit fontosabb, de jó látni, hogy a színésznő itt is igen tevékeny, ugyanis ő szólaltatta meg a 24-ben David Palmer elnök feleségét játszó Penny Johnson Jerald-ot, az ő orgánuma tette jellegzetessé A dadus főszereplőjét Fran Drescher-t és ő szinkronizálja a méltán népszerű animációs sorozatban, a Dóczi Orsolya rendezte Family Guy-ban Lois-t. De hallhattuk őt az új Dallas-ban, mint Bobby Ewing felesége, az Aprics László rendezte A fekete viperában és a Kemény motorosok című sorozatban az ő magyar hangján szólal meg Katey Sagal.

 A színház- és szinkronszerepek mellett azonban a tévéképernyőn is kedvelt színésznő, akit nem csak régen láthattak a tévénézők, ugyanis szerepelt a TV2 saját gyártású, Jóban rosszban című sorozatában, ahol Nemes Lenkét alakította. Az érdekesség az, hogy nem ez volt az első TV2-s sorozatszerepe, ugyanis játszott a TV a város szélén című szintén TV2-s sorozatban is.

SzATVE4.png

A Kisvárosban ő volt Pannika, a benzinkutas.

SzATVE2.png

A Szomszédok című teleregényben ő alakította Vágási Judit barátnőjét, Verát.

SzATVE5.png

A Patika című vígjátéksorozatban ő volt Júlia.

SzATVE3.png

A tévés szerepek mellett nem ő az első színész, aki websorozatban is játszik, ugyanis azt gondolnám, hogy a foglalkoztatott magyar színészek azért valamilyen szinten, de azért elérhetetlenek kvázi amatőr produkciókhoz. Mindenesetre a színésznő a SzázbólEgy című websorozaton is dolgozott.

SzATVE1.png

Munkaügyek - IrReality Show - folytatódott a harmadik évad

 A köztévé szerintem legjobb saját gyártású sorozata szünetet tartott, ami például az Amerikai Egyesült Államokban nem lenne olyan nagy meglepetés, hiszen nem egy sorozat bekkeli ki az ünnepi időszakokat, s tart a vetítésben kis szünetet. Mindenesetre furcsa volt, hogy az M1-nél így döntöttek, de talán az időzítés miatt is, de nagyon is profilba vágó epizódokkal tértek vissza a Munkaügyi, Munkavédelmi- és Űrbiztonsági Hivatal dolgozói.

Munkaugyek4.png

 A harmadik évados premier csalódást keltett és kellett hét epizód ahhoz, hogy vagy én érezzek rá az új, kevésbé bürokratikus, kevésbé munkaügyes humorra, vagy az írók bizony kifogytak az olyan zseniális ötletekből, amikből zsák számra kaptunk a második szezonban és az évad közepére tartogatták a nagyobb durranásokat. A nyolcadik-kilencedik rész minőségbeli fordulatot hozott és ha nem is olyan szinten mint az első két évadban, de szórakoztat a Munkaügyek, ami a szünet utáni két epizódjával is hozott olyan poénokat, amikért anno megkedveltem.

A tovább mögött folytatom a kedvcsinálót.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: Kábelcsatornák - Pro4 (2013. 43. hét - 52. hét)

 A TV2 férfi közönségre szabott kábelcsatornájának kínálata zömében filmekből áll, de külföldi sorozatok is szerepelnek a nézettségi toplistákon, nem meglepetésre a Walker, a texasi kopó és az NCIS: Los Angeles a kedvelt. A Pro4-n is adnak saját gyártású műsorokat, noha ezek többségében ismétlések, de mégiscsak érdekes az is, hogy egy férfiasabb csatornán milyen saját produktumra kíváncsiak a nézők. A Banánhéj és a Frizbi alapján inkább a szórakoztató műsorokat nézik sokan (és most ne foglalkozzunk azzal, hogy a Bagi-Nacsa páros, vagy Hajdú Péter műsora mennyire vicces). A célközönségre vonatkozó toplistát - amiért köszönet Lengabornak - a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Amerikai, nyári, tévés premierek

 Az Amerikai Egyesült Államokban ugyan az őszi szezon a főszezon, de a kábelcsatornák és a FOX új programstratégiája miatt egyik szezonban sem hagynak unatkozni minket a tévéadók. A lista nem teljes mivel egyrészt le is hagyhattam egy-két premier dátumot, másrészt vannak olyan sorozatok, amiknek a tervezett időpontját tudjuk, azaz hogy körülbelül mikor szeretné a csatorna bemutatni, viszont hivatalos premier időpontot nem árultak még el. A premiereket a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

A FOX új sorozatainak látványtervei

 A látványterv picit túlzás, de jobb szót nem találtam rá, és ha belegondolok, illik is a képek funkciójára, mivel egy-egy ilyenből, persze ha nem térnek el nagyon a sorozat világától, ki lehet találni milyen lesz a hangulata, milyen színek, milyen színvilág fog dominálni. Persze ahol szereplők is vannak, ott a jelmezekből vagy épp az adott színész külleméből is következtethetünk valamire a történet ismeretében. Hogy példát is említsek; ha a Gracepoint-nál a sorozat hozza ezt a színvilágot, ezt a látványt, akkor komorabb lesz, mint a Broadchurch, de a jellegzetes harsányságot azért megtartják.

FOX1.jpg

FOX3.jpg

FOX4.jpg

FOX2.jpg

FOX5.jpg

FOX6.jpg

Krimisorozatban szerepel a Harry Potter-filmek rosszfiúja

 A TNT bekérte sorozatnak Steven Bochco sorozattervét, a Murder in the First című átívelő történetszálas krimit, amiben két san francisco-i gyilkossági nyomozó munkáját követhetjük végig, ahogyan megpróbálják megoldani az aktuális, a történet középpontjában álló ügyet. Divat vagy sem, mindenképpen dicséretes, hogy nem epizodikus lesz a felépítése. A főszereplő Taye Diggs és Kathleen Robertson mellett szerepel még a sorozatban A ragyogás tévéfilmjéből is ismert Steven Weber és a Harry Potter-filmekből ismert Tom Felton is.

A CBS berendelt; új évad az NCIS-nek, a Két pasi meg egy kicsinek és A célszemélynek is

 A legnézettebb országos amerikai csatorna miután tegnap előtt berendelte a legnézettebb szitkom, a The Big Bang Theory nyolcadik, kilencedik és tizedik évadát fogta magát és még tizennyolc műsorának kérte be az új szezonját, ezzel kvázi azt sugallva, hogy nem nagyon lesznek náluk új sorozatok.

  • Dráma: NCIS (12.évad), NCIS: Los Angeles (6. évad), CSI: A helyszínelők (15. évad), Gyilkos elmék (10. évad), Zsaruvér (5. évad), Sherlock és Watson (3.évad), A férjem védelmében (6. évad), Hawaii Five-0 (5. évad), A célszemély (4. évad)
  • Szitkom: The Big Bang Theory (8-9-10. évad), 2 Broke Girls (4. évad), Mike & Molly (5. évad), A Miller család (2. évad), Mom (2. évad), Két pasi meg egy kicsi (12. évad)
  • Reality: Survivor (29-30. évad), The Amazing Race (25. évad), Undercover Boss (6. évad)
  • Hír-, magazinműsor: 48 Hours (27. évad), 60 Minutes (47. évad)
  • Be még nem rendelt sorozatévadok: A mentalista (7. évad), Eszementek (2. évad), Intelligence (2. évad), Hostages (2. évad), Felejthetetlen (3. évad)
  • Kasza: We Are Men (1. évad), Így jártam anyátokkal (9. évad)

 A CBS műsorrendjét megnézve nem lennék az új sorozatötlettel házalók és a forgatókönyvírók helyében, ugyanis a csatorna azokhoz a sorozatokhoz, amikhez ebben a körben nem kért folytatást még kérhet új szezont, plusz van ugye a tarsolyban két spinoff is, s ha bejön az NCIS: New Orleans és a CSI: cyber bűnözös vonala, akkor bizony egy-két új drámának lesz csak műsorhelye az adó kínálatában. De persze a szitkomokról se feledkezzünk meg, ugyanis nem csak drámáknál gondolkozik egy márka továbbgyúrásán a csatorna, hiszen készül az Így jártam anyátokkal testvérsorozata, az Így jártam apátokkal is, ami ugyancsak elophatja a népszerű komédia műsorsávját.

MusorrendCBS.pngA képre kattintva elérhető a nagyobb változat.

 A tévéadó programigazgatója ha úgy dönt, hogy a tavaly őszi műsorrenden nem változtat, és kivesszük azokat a sorozatokat, amiket most nem rendeltek még be, akkor azt látjuk, hogy két drámának és két szitkomnak van helye a főszezonban, ami egyrészt remekül hangzik, hiszen ezek szerint a csatornának sikerült olyan sorozatokat csinálnia, ami érdekli a nézőket, viszont másrészt ezek a betonbiztos műsorok elveszik az új sorozatok elől a helyet, s a csatorna közönsége így nem is tud megújulni. Persze a midseason, a tavaszi és a nyári szezont nem számoltam most, ahol azért nagyobb a szabadság ilyen téren.

Ház crossover - Poirot és Downton Abbey

 A Downton Abbey-nek nem ez az első épülete, ami egy másik sorozatban is szerepel, ugyanis az a kastély, amiben Sir Anthony Strallan (Edith egyik szerelme) lakott a Sherlock és Watson (Elementary) második évados premier epizódjában is szerepelt. Azonban a kosztümös dráma egyik épülete most nem egy amerikai, hanem egy másik brit, sőt, egy másik ITV-s sorozatban, a Poriot-ban szerepelt. A Downton Abbey egyik epizódjában volt ez az épület, amikor is az adósságba került Downton helyett keresett a család egy másik lakhelyet, jelen esetben a nyári lakot nézték meg. Az épület pedig a Poirot tizenharmadik évadának Az elefántok nem felejtenek című részében szerepelt.

HazCrossoverPoirot.png

HazCrossoverDowntonAbbey.png

Magyar nézettség: 10. hét - Jól kezdett Sebestyén Balázs új vetélkedője

 A két országos kereskedelmi tévécsatorna nézettségbeli harcát az utóbbi időkben az RTL Klub dominanciája jellemezte és bármit csinált, bármilyen formátumhoz is nyúlt (persze, tudom, Vundersőn és Zuperszexi) mindig sikeres és nézett lett minden műsoruk. Azonban míg az utóbbi mondat tétele igaz, addig összességében mégsem lehet azt mondani, hogy a piacvezető tévéadó olyan fölényesen nyeri a műsorsávokat, mint régen. Magyarázhatjuk ezt a magyar tévés piac felaprózódásával, azaz azzal, hogy több mint száz magyar nyelvű csatorna tudja kielégíteni a nézők igényeit, s bizony ilyen terepen nem könnyű milliós nézettségeket elérni. Ez igaz, ezért is látjuk azt, hogy a saját gyártás milyen fontos az RTL Klub és a TV2 szempontjából, és érdekes azt is megfigyelni, hogyan váltja fel az olcsóbb, de mégis hazai produktum az import műsorokat.

 A két nagy kereskedelmi adó főműsoridős programstruktúráját, ha egymáshoz mérjük, s főként a nézettséget figyeljük azt vesszük észre, hogy durván délután négy órától fél nyolcig a TV2 nyer, s az RTL Klub nagyon ritkán tud műsorsávot nyerni, még a célközönségnél sem. A TV2 pedig jól ráérzett arra, hogy a Tényeket nem ismétléssel kell felvezetni, hanem a náluk egyébként is jól muzsikáló műfajjal, telenovellával. Nem tudom, hogy ki a felelőse ezeknek a sorozatoknak a csatornánál, de hogy rendre olyan darabokat vesznek, amit néznek az emberek, az biztos (persze tisztelet a kivételnek). A Maricruz pedig a kora délutáni sávból a Tények elé került, s bizony közel hatszázezer nézőt érdekel, amivel verik az RTL Klub előző és mostani, átalakított műsorrendjét is.
A Tények után azonban elkapcsolnak az emberek a TV2-ről, nem véletlen, hogy a csatorna rekord hosszú műsoridővel tolja adásba a hírműsorát, amiről nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet, és milyen híreket lehet ilyen adásidő mellett elsorolni. Az átlag tévénéző tehát fogja magát és miután értesült a legfontosabb hírekről elkapcsol az RTL Klub-ra, s a nézettségek is azt mutatják, hogy saját gyártás terén a piavezető adó nyeri a versenyt, hiszen a 4N4LN, az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt alkotta hármas nézettebb, mint a TV2 két realitysorozata, Az élet show-ja és az Édes élet. Azonban a különleges az, hogy a késő esti műsorsávba rakott Jóban rosszban nem egyszer nézettebb a teljes lakosságban, mint az RTL Klub-on képernyőre kerülő import sorozatok, azaz, a főműsoridő legnézettebb idősávjait az RTL Klub, míg az azt fel- és levezető műsorsávokat a TV2 húzza be. Ez persze csak egy főműsoridőre, a szerdaira nem igaz, ugyanis a Szulejmán a Cobra 11 mellett az RTL Klub zászlóshajója.

 A 4N4LN ugyan nem hozott olyan premier nézettséget, mint az 1 perc és nyersz! vagy A kód, de nyeri a műsorsávját és nem mellesleg a csatorna egyik legszórakoztatóbb műsora.

 A múlt héten is több, nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik az, hogy a köztévé bemutatta saját gyártásainak új szezonjait, többek között a Hacktion Újratöltve és a Munkaügyek is új epizódokkal került képernyőre. A köztévén egyébként az Elcserélt lányok című sorozatot a Rex felügyelő váltotta. A másik érdekesség, hogy A nagy duett ugyan nyer a teljes lakosságban, de a célközönségnél nem először veri az RTL Klub-os film.

 A múlt hét legnézettebb sorozata a Cobra 11 lett, ami ismét jobban hozott, mint a Napló, de nem tudott egymilliónál jobb nézettséget elérni. A hétköznapi, heti sorozatok közül mind a két korosztályban a Szulejmán lett a második legnézettebb. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Tovább a cikk folytatásához.

Resurrection - 1x01

 Az ABC bemutatta az egyik legígéretesebb új dráma sorozatának, a Resurrection-nek a pilotját, ami úgy hozott 13 milliós nézettséget, hogy egy műsorsávban adták a mondhatjuk hasonló témájú, de mégis más megközelítésű, brutális nézettséget hozó The Walking Dead című kábeltévés sorozattal. A sokszor csajos adónak titulált ABC az idei szezonban mindegyik új drámájával bukott (igen, a Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D. is bukás, ha a remek premier nézettséget összevetjük az átlagos nézőszámmal), s a legtöbb tévés újságíró ezért nem is gondolta, sőt, talán még a csatorna se, hogy a nézőket ennyire érdekelni fogja ez a regényadaptáció.

vlcsnap-2014-03-11-09h22m24s212.png

 A Resurrection, hasonlóan a Les Revenants-hoz arról szól, hogy az elhunyt emberek visszatértnek az élők sorába, amivel ugye mindenkinek meglepetést okoznak, főként a családjuknak. Emiatt erős érzelmi töltetekre és drámára számította, amit meg is kaptam, mit ne mondjak egy rendkívül hangulatos és ízléses tálalásban, picit ugyan lassú eseményrajzolás, de mindenképpen különleges történetszálak mellett. A sorozat alapjául szolgáló könyvet nem ismerem, sőt, a sokak által dicsért francia sorozatot sem, ezért kvázi kezdőként néztem meg a sorozat első epizódját, ami nem okozott csalódást, noha lehet még finomítani rajta.

vlcsnap-2014-03-11-13h57m25s27.png

 A történet középpontjában egy fiú, Jacob és a szülei, családja, egy nyomozó valamint Arcadia városa áll. Jacob egy nap, a halála után harminckét évvel később egy kínai falu közelében ébred, majd miután hazahozzák az Amerikai Egyesült Államokba, egy gyámügyes nyomozó segít neki, hogy találkozhasson a családjával. A történetet szépen görgetik az írók, vannak ugyan klisés fordulatok, de valahogy mégsem tűnik az egész olyannak, amit már láttunk volna máshol. Persze, tudom, ritka az ilyen ihletésű sorozat, de a legtöbb drámai fordulat a történettől függetlenül ugyanaz. A Resurrection pedig nagyon finoman bánik ezekkel, mert ha van is sablonos elem, nem dörgölik az orrunk alá, nem akarnak hatásvadászak lenni, és inkább a szereplők érzelmein, mintsem szövegein keresztül próbálnak hatni a nézőkre.

vlcsnap-2014-03-11-14h02m37s152.png

 A drámai, szentimentális jelenetek mellé kaptunk egy kis nyomozást is, ugyanis a nyomozó a család egyik orvos rokonával - aki közvetve, de érintett az ügyben - kutatnak az után, hogy mi történhetett azon a bizonyos napon, ugyanis egyikőjük sem akarja elhinni, amit lát vagy hall. Nem mondom, lehetett volna jobb is az egész, feszesebbre is lehett volna húzni a történetet, de az egész így is volt elég érdekes és kellemes hangulatú néznivaló, ami bizony elgondolkodtatja a tévézőket.

7/10

Szinkronosok a tévében - 1x05: Görög László

 A Jászai Mari-díjas Görög László játéka a legnagyobb hatást a Szamba című filmben gyakorolta rám, s talán azért is, mert nem ismertem ezt a magyar filmet, ami persze a kedvenceim közé lépett elő. A szinkronhangjával az első találkozás (amikor tudtam, hogy ki szólaltatja meg a karaktert) a brit Sherlock című sorozatban volt, de nem ez volt az első komolyabb szinkronmunkája. Dolgozott a Harmadik műszak, valamint A jog útvesztőjében című sorozatokon, a Hornyák Mihály rendezte Esküdt ellenségek - Los Angeles-nél, illetve ő szinkronizálta a főszereplőt a Szellemdoktor című sorozatban.

 A szinkronizálást persze a színészmesterség mellett csinálja, hiszen a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja 2012 óta. (A színház társulata is említést érdemel, ha már a székesfehérvárin csodálkoztam, ugyanis Gáspár Tibor (Munkaügyek - Folyami Ervin), Györgyi Anna és Ullmann Mónika is Miskolcon játszik.) A színház és a szinkron mellett Görög László a tévében is szerepelt, többek között az Angyalbőrben című tévésorozatban is, ahol Szabó Dezsőkét alakította.

SzATGL4.png

De játszott az Öregberény című sorozatban is, ahol Czapáry Pétert formálta meg.

SzATGL1.png

A Kisvárosban ő volt az egyik epizódban szereplő autóversenyes csapat szerelője és navigátora.

SzATGL2.png

A Família Kft. című sorozatban ő alakította a Xantus Barbara által játszott Kriszta barátját.

SzATGL3.png

4N4LN - Négyen négy ellen - a szórakozató celeb vetélkedő

 Az RTL Klub megint beválasztott azt a vetélkedőt, még ha nem is klasszikus, tudás alapú kvízről van szó, amivel értelmesen lehet eltölteni a hétköznap esti főműsoridőt. A 4N4LN-hez adott egy az Amerikai Egyesült Államokban elég régóta sikeres formátum, a magyar viszonylatban egyik legrutinosabbnak számító (vetélkedő)műsorvezető Sebestyén Balázs és ismert magyar emberek. Persze ez utóbbi kapásból elriasztja azokat a tévézőket, akiknek a celebség egyet jelenet Győzikével, az Éjjel-nappal Budapestesekkel, a tehetségkutatósokkal vagy bárki olyannal, aki élt az öt perc hírnév adta lehetőséggel. Nem mondom, hogy őket az RTL Klub kihagyja ebből a műsorból, de az első adáshét alapján elmondható, hogy rendkívül jó érzékkel és kulturáltan nyúlnak az ismert emberekhez.

4N4LNKerekes.JPG

 Az első adásban két ex-Megasztár Tóth Gabi valamint Puskás Peti és családjaik versenyeztek a továbbjutásért és a két és fél millió forintért. Az első öt adásban szerepelt még családjával Nagy Feró, Kerekes József, Istenes Bence és Szelba Krisztián (azaz Cooky) is. Annak ellenére, hogy hol RTL Klub-közeli emberek, hol bejáratott celebek játszottak a műsorban, valahogy mégsem lett izzadtságszagú és más műsort reklámozó vetélkedő a 4N4LN. Sőt, olyannyira nem hogy Kerekes József nagy meglepetés is volt, aki ugyan a Vacsoracsata narrátora volt, de így képernyőn kabaréjelenetek óta nem is láttam. Szinkronosokat a tévébe!

4N4LNFero.JPG

 A formátumról röviden annyit, hogy a két négyfős csapatnak nem az a feladata, hogy a feltett kérdésre helyesen válaszoljon, hanem megpróbálja kitalálni, hogy a megkérdezett száz ember az adott kérdésre milyen választ adhatott. Az első két körben szimpla, a harmadikban dupla, a negyedikben pedig tripla pontokért játszanak, ha pedig az egyik csapat összegyűjt három X-szet, azaz rossz választ, akkor a másik csapat elrabolhatja a pontokat. A döntő körben pedig nem pontokért, hanem pénzért játszanak. A formátum nincs túlbonyolítva, nincsenek kacifántos szabályok, vagy látványos, esetleg kínos feladatok. A 4N4LN pedig ezért jó, mert a félórás adásidőt csak a játék tölti ki, nincs reklám, nincs üresjárat, felesleges jópofizkodás. A kérdések és a válaszok pörögnek, nem tud unatkozni a néző, mivel a műsorvezető és a versenyzők közötti interakciók, s néha a válaszok humorossága elviszi a hátán a műsort.

4N4LNCooky.JPG

 Apropó műsorvezető, Sebestyén Balázs az első részben kicsit megszeppent volt, nem is szólogatott be, voltak ugyan poénok, de tud ő ennél jobbat is, fricskákat, a játékosok zrikálását, amit a második résztől meg is kaptunk. Az egész műsor hangulata laza, szórakoztató és tényleg a félórás epizódformátum pont elég, nem csak, hogy nem unatkozik a néző, de én magam is előszeretettel tippelem meg a lehetséges válaszokat. Persze egy vetélkedőnek ez utóbbi az egyik legnagyobb erénye, de itt mégiscsak más körítésben kapjuk a klasszikus kérdés-felelet alapú játékot. Az egész kicsit olyan, mint a Maradj, talpon!, szórakoztató és a néző is játszik a játékossal együtt, csak mondjuk a köztévé vetélkedője unalmas is tud lenni, főleg a versenyzők bemutatása megakasztja a játék menetét.

 A Négyen négy ellen könnyed szórakozás, amit nézhető időpontban kínálnak a tévézőknek. A celebekkel pedig nincsen probléma addig, amíg nem lesz vállalhatatlanul bulvárközpontú a műsor. Az első adáshét alapján nem ezt az irányt tűzték ki a csatornánál.

Képek forrása: RTL Klub Sajtóklub

süti beállítások módosítása