Magyar nézettség: 10. hét - Jól kezdett Sebestyén Balázs új vetélkedője

2014. március 11. - Jasinka Ádám

 A két országos kereskedelmi tévécsatorna nézettségbeli harcát az utóbbi időkben az RTL Klub dominanciája jellemezte és bármit csinált, bármilyen formátumhoz is nyúlt (persze, tudom, Vundersőn és Zuperszexi) mindig sikeres és nézett lett minden műsoruk. Azonban míg az utóbbi mondat tétele igaz, addig összességében mégsem lehet azt mondani, hogy a piacvezető tévéadó olyan fölényesen nyeri a műsorsávokat, mint régen. Magyarázhatjuk ezt a magyar tévés piac felaprózódásával, azaz azzal, hogy több mint száz magyar nyelvű csatorna tudja kielégíteni a nézők igényeit, s bizony ilyen terepen nem könnyű milliós nézettségeket elérni. Ez igaz, ezért is látjuk azt, hogy a saját gyártás milyen fontos az RTL Klub és a TV2 szempontjából, és érdekes azt is megfigyelni, hogyan váltja fel az olcsóbb, de mégis hazai produktum az import műsorokat.

 A két nagy kereskedelmi adó főműsoridős programstruktúráját, ha egymáshoz mérjük, s főként a nézettséget figyeljük azt vesszük észre, hogy durván délután négy órától fél nyolcig a TV2 nyer, s az RTL Klub nagyon ritkán tud műsorsávot nyerni, még a célközönségnél sem. A TV2 pedig jól ráérzett arra, hogy a Tényeket nem ismétléssel kell felvezetni, hanem a náluk egyébként is jól muzsikáló műfajjal, telenovellával. Nem tudom, hogy ki a felelőse ezeknek a sorozatoknak a csatornánál, de hogy rendre olyan darabokat vesznek, amit néznek az emberek, az biztos (persze tisztelet a kivételnek). A Maricruz pedig a kora délutáni sávból a Tények elé került, s bizony közel hatszázezer nézőt érdekel, amivel verik az RTL Klub előző és mostani, átalakított műsorrendjét is.
A Tények után azonban elkapcsolnak az emberek a TV2-ről, nem véletlen, hogy a csatorna rekord hosszú műsoridővel tolja adásba a hírműsorát, amiről nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet, és milyen híreket lehet ilyen adásidő mellett elsorolni. Az átlag tévénéző tehát fogja magát és miután értesült a legfontosabb hírekről elkapcsol az RTL Klub-ra, s a nézettségek is azt mutatják, hogy saját gyártás terén a piavezető adó nyeri a versenyt, hiszen a 4N4LN, az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt alkotta hármas nézettebb, mint a TV2 két realitysorozata, Az élet show-ja és az Édes élet. Azonban a különleges az, hogy a késő esti műsorsávba rakott Jóban rosszban nem egyszer nézettebb a teljes lakosságban, mint az RTL Klub-on képernyőre kerülő import sorozatok, azaz, a főműsoridő legnézettebb idősávjait az RTL Klub, míg az azt fel- és levezető műsorsávokat a TV2 húzza be. Ez persze csak egy főműsoridőre, a szerdaira nem igaz, ugyanis a Szulejmán a Cobra 11 mellett az RTL Klub zászlóshajója.

 A 4N4LN ugyan nem hozott olyan premier nézettséget, mint az 1 perc és nyersz! vagy A kód, de nyeri a műsorsávját és nem mellesleg a csatorna egyik legszórakoztatóbb műsora.

 A múlt héten is több, nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik az, hogy a köztévé bemutatta saját gyártásainak új szezonjait, többek között a Hacktion Újratöltve és a Munkaügyek is új epizódokkal került képernyőre. A köztévén egyébként az Elcserélt lányok című sorozatot a Rex felügyelő váltotta. A másik érdekesség, hogy A nagy duett ugyan nyer a teljes lakosságban, de a célközönségnél nem először veri az RTL Klub-os film.

 A múlt hét legnézettebb sorozata a Cobra 11 lett, ami ismét jobban hozott, mint a Napló, de nem tudott egymilliónál jobb nézettséget elérni. A hétköznapi, heti sorozatok közül mind a két korosztályban a Szulejmán lett a második legnézettebb. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Hétfő:

TV2: Családi titkok - Széttört álmok: 463 308 (18.2%) / 95 665 (12.4%)
RTL Klub: Csók és csata 76.: 367 203 (15.1%) / 65 647 (8.9%)

TV2: Maricruz: 596 367 (17.9%) / 116 565 (11.1%)
RTL Klub: A gyanú árnyékában - A szomszédom megölte az anyját?: 468 794 (14.4%) / 114 987 (11.4%)

M1: Ridikül: 226 357 (6.1%) / 38 171 (3.2%)

TV2: Tények: 1 224 216 (29.7%) / 341 404 (25.4%)
RTL Klub: Fókusz: 482 562 (12.6%) / 129 513 (10.4%)

RTL Klub: Híradó: 842 864 (19.4%) / 227 167 (16%)

RTL Klub: Négyen négy ellen: 954 776 (20.2%) / 348 679 (21.1%)
TV2: Az élet show-ja: 721 983 (15.3%) / 298 425 (17.9%)

TV2: Édes élet: 812 431 (17.2%) / 355 946 (19.1%)
M1: Hacktion Újratöltve 6x01: 250 376 (5.1%) / 46 960 (2.5%)

M1: Kékfény: 339 388 (8%) / 64 768 (3.8%)

RTL Klub: Castle 4x09: 572 029 (16.1%) / 254 985 (16.9%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 5x13 (ism.): 357 760 (17.2%) / 167 342 (17.8%)
TV2: NCIS 11x02: 337 118 (18%) / 131 915 (15.6%)

Kedd:

RTL Klub: Fókusz: 487 800 (13.6%) / 128 612 (11.6%)

RTL Klub: Híradó: 800 788 (19%) / 236 346 (17.4%)

RTL Klub: Négyen négy ellen: 982 931 (21.5%) / 390 179 (25.1%)

M1: Párizsi helyszínelők 6x26: 316 505 (6.6%) / 40 147 (2.3%)

RTL Klub: Barátok közt 6829-6830.: 1 250 805 (28.1%) / 479 554 (27.1%)
M1: Bosszú 3x01: 174 871 (4.1%) / 28 277 (1.6%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 1x11: 536 094 (15.4%) / 235 999 (15.7%)

TV2: NCIS: Los Angeles 5x03: 273 479 (14%) / 122 658 (13.1%)
RTL Klub: Életre-halálra 1x02: 265 424 (12.8%) / 126 400 (12.8%)

Szerda:

RTL Klub: Fókusz: 530 980 (14.7%) / 158 354 (14.6%)

RTL Klub: Híradó: 801 197 (19.2%) / 251 824 (18.4%)
M1: A következő!: 334 323 (8%) / 46 380 (3.4%)

RTL Klub: Négyen négy ellen: 910 703 (19.8%) / 341 724 (21%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 112 039 (23.4%) / 489 998 (27.2%)
M1: Szabadság tér '89: 188 504 (4%) / 23 960 (1.3%)

M1: Bábel - Hesnával a világ: 121 093 (2.8%) / 35 571 (2%)

RTL Klub: Szulejmán 70.: 705 026 (21.2%) / 276 790 (19.3%)

RTL Klub: Házon kívül: 385 363 (19.8%) / 158 206 (17.5%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 309 282 (13.7%) / 118 936 (11.6%)

Csütörtök:

RTL Klub: Fókusz: 529 849 (15.4%) / 146 076 (14.8%)

RTL Klub: Híradó: 848 630 (20.5%) / 241 697 (18.9%)

RTL Klub: Négyen négy ellen: 906 441 (19.9%) / 333 311 (21.7%)

M1: Szálka avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán 4x01: 385 381 (8.1%) / 66 136 (3.7%)

M1: Munkaügyek 3x13: 128 266 (2.9%) / 22 519 (1.3%)

TV2: Jóban rosszban: 613 167 (18.1%) / 214 248 (15.1%)
RTL Klub: Lezúzva: 343 848 (12.7%) / 164 690 (14.1%)
RTLII: ValóVilág: 342 998 (10.1%) / 172 234 (12.2%)

TV2: Sherlock és Watson 2x01: 234 162 (11.9%) / 113 305 (12.8%)

Péntek:

M1: Rex felügyelő 3x05: 195 936 (7.3%) / 26 160 (3.3%)

RTL Klub: Fókusz: 456 981 (13.2%) / 113 413 (10.8%)

RTL Klub: Híradó: 783 070 (19.5%) / 188 969 (15.3%)

RTL Klub: Négyen négy ellen: 899 434 (20.6%) / 294 076 (20.7%)

M1: Bízunk benned!: 269 010 (5.9%) / 42 582 (2.6%)

M1: Utolsó órák: 58 512 (1.4%) / 6 055 (0.4%)

RTL Klub: A zöld íjász 2x09: 529 366 (15.3%) / 218 157 (15.4%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 6x09 (ism.): 364 234 (16.3%) / 161 618 (15.6%)
TV2: A skorpiókirály 2.: 226 597 (13.7%) / 119 521 (14.6%)

Szombat:

TV2: E.T. - A földönkívüli: 217 960 (9.2%) / 86 820 (11.1%)
RTL Klub: Odüsszeusz és az alvilág istennője: 156 871 (5.8%) / 47 430 (5.3%)
M1: Ég, föld, férfi, nő 1x02: 117 015 (4.9%) / 19 016 (2.4%)

M1: Gasztroangyal 6x10: 299 053 (9.5%) / 44 477 (4.3%)

RTL Klub: Híradó: 492 438 (13.3%) / 128 570 (10.5%)

TV2: Magánnyomozók 1x19 (ism.): 595 845 (14.2%) / 174 617 (12.5%)
RTL Klub: Fókusz Plusz: 464 180 (11.3%) / 153 393 (11.3%)

M1: Híradó: 541 676 (12.6%) / 93 105 (6.4%)

RTL Klub: Bérgyilkosék: 609 262 (13.8%) / 273 599 (17.6%)

M1: A következő!: 580 741 (12.9%) / 97 773 (6%)
TV2: Norbit: 410 120 (9.5%) / 180 632 (11.2%)

M1: Ökölvívás: Erdei Zsolt búcsúmérkőzése: 479 180 (10.9%) / 68 029 (4.5%)
RTL Klub: Másnaposok: 467 155 (13.4%) / 266 037 (18.2%)
TV2: Az ének iskolája 1x05 (ism.): 189 639 (6.8%) / 76 438 (6.4%)

Vasárnap:

RTL Klub: Kincs, ami nincs: 439 719 (12.9%) / 157 371 (13.2%)
M1: Futball: DVSC-TEVA - Szombathelyi Haladás: 259 094 (7.1%) / 55 254 (4.3%)

RTL Klub: Híradó: 955 357 (20.7%) / 346 430 (20.5%)

RTL Klub: Cobra 11 18x05: 989 463 (19.7%) / 358 162 (19.3%)
TV2: Napló: 963 613 (19.3%) / 298 489 (16.1%)

TV2: A nagy duett 3x05: 1 064 990 (23.4%) / 375 085 (20%)
RTL Klub: X-Men kezdetek: Farkas: 838 598 (16.8%) / 490 659 (24.3%)
M1: Magyarország, szeretlek! 6x02: 535 093 (10.5%) / 85 681 (4.1%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása