Szinkronosok a tévében - 1x06: Vándor Éva

2014. március 16. - Jasinka Ádám

 A Jászai Mari-díjas színésznő tévés munkáit végignézve két dolgon csodálkoztam el. Az egyik, hogy nem ő az első olyan neves szinkronhang, aki bizony előszeretettel vállalt (és vállal) kisebb vagy nagyobb szerepeket tévésorozatokban, tévéfilmekben. A másik, hogy olyan magyar sorozatokba futok bele, amikről eddig nem is hallottam és nem is olvastam sehol.

 Vándor Éváról, mint színészről azt érdemes tudni, hogy 1991 óta állandó tagja a József Attila Színház társulatának és az utóbbi években huszonhárom különböző színdarabnak volt a szereplője. Azonban a cikksorozat szempontjából a szinkron picit fontosabb, de jó látni, hogy a színésznő itt is igen tevékeny, ugyanis ő szólaltatta meg a 24-ben David Palmer elnök feleségét játszó Penny Johnson Jerald-ot, az ő orgánuma tette jellegzetessé A dadus főszereplőjét Fran Drescher-t és ő szinkronizálja a méltán népszerű animációs sorozatban, a Dóczi Orsolya rendezte Family Guy-ban Lois-t. De hallhattuk őt az új Dallas-ban, mint Bobby Ewing felesége, az Aprics László rendezte A fekete viperában és a Kemény motorosok című sorozatban az ő magyar hangján szólal meg Katey Sagal.

 A színház- és szinkronszerepek mellett azonban a tévéképernyőn is kedvelt színésznő, akit nem csak régen láthattak a tévénézők, ugyanis szerepelt a TV2 saját gyártású, Jóban rosszban című sorozatában, ahol Nemes Lenkét alakította. Az érdekesség az, hogy nem ez volt az első TV2-s sorozatszerepe, ugyanis játszott a TV a város szélén című szintén TV2-s sorozatban is.

SzATVE4.png

A Kisvárosban ő volt Pannika, a benzinkutas.

SzATVE2.png

A Szomszédok című teleregényben ő alakította Vágási Judit barátnőjét, Verát.

SzATVE5.png

A Patika című vígjátéksorozatban ő volt Júlia.

SzATVE3.png

A tévés szerepek mellett nem ő az első színész, aki websorozatban is játszik, ugyanis azt gondolnám, hogy a foglalkoztatott magyar színészek azért valamilyen szinten, de azért elérhetetlenek kvázi amatőr produkciókhoz. Mindenesetre a színésznő a SzázbólEgy című websorozaton is dolgozott.

SzATVE1.png

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása