Hajós a dobozban, avagy hogyan kell celebmentes jó műsort csinálni

2014. március 29. - Jasinka Ádám

 Az ilyen országjáró, különböző világnézeteket és tájegységeket bemutató műsorokat nagyon szeretem, s ha esznek is bennük, akkor kész is a tökéletes szórakozás a számomra. Az ilyen műsorok iránti vágyamat eddig maximálisan kielégítette a Gasztroangyal, aminek érdemeit napestig tudnám sorolni, de akit érdekel, hogy miért is jó ennyire a köztévé sorozata, az ezen a linken böngészhet.

vlcsnap-2014-03-28-17h57m22s224.png

- Biztos találkozunk még, mert én itt maradok.
- Ajaj.

 Azonban egy valamit nem tud mindig a Gasztroangyal és ha jobban belegondolok, nem is baj, hogy ezt a témát, a humort nem erőltetik, mert minél görcsösebben próbálnának a legtöbb helyzetből poént kicsikarni, annyira lenne unalmas és kínos az egész. Az M1-s műsorban ráéreztek arra, hogy az aktuális tájegység autentikus helyi lakosai és a vendégműsorvezető pont elegendő szórakoztató faktort ad ahhoz, hogy mosolyt csaljanak a nézők arcára. De ne erről beszéljek már, ha egy másik műsor van a bejegyzés címében. Szóval, a csípőből tüzelő poénok, beszólások és komikus jelenetek kedvelője vagyok, amit ha ötvöznek a nem kimondottan dokumentarista, de mégis okosító és más vallásokat, világnézeteket és életsílusokat bemutató műfajjal, akkor megvettek kilóra.

vlcsnap-2014-03-28-17h33m21s142.png

 A Hajós a dobozban pedig pont egy olyan műsor, ami kellett már a magyar tévés piacra. Persze, tudom, hogy licenc, de akkor is, nem elég a nemzetközi formátum ahhoz, hogy valami sikeres, szórakoztató és minőségi legyen. Kell az egészhez egy szakértő stáb, jól megválasztott helyszínek, családok és persze a legfontosabb, az egészre vevő és a váratlan szituációkat jól kezelő műsorvezető. A TV2-nek, vagyis a SuperTV2-nek pedig sikerült ezt tökéletesen megoldania, s a Pimaszúr ottalszik után egy másik olyan műsort letenniük az asztalra, ami miatt bizony nem hogy, nem kell szégyenkezniük, de be is zsebelhetik a dicsérő szavakat.

vlcsnap-2014-03-28-14h49m23s40.png

- A tehenek jobb körülmények között éltek, mint én, amikor a takarítónő szabadságon volt.

 A TV2-nél jól döntöttek, amikor Hajós Andrásnak adták ezt a műsort, hiszen nagyon is kijárt már neki egy saját gyártás, ami nem talk show és nem celebekkel kell magasb egyenletekről vitázni. A Hajós a dobozban lényege az, hogy a műsorvezetőt bezárják egy fa ládába, amit aztán valahol az országban letesznek, s neki alkalmazkodnia kell a váratlan helyzetekhez és kvázi együtt kell laknia az aktuális családdal, akinek a személyes életterét, az úgynevezett dobozát megismeri. Nem egy nagy was ist das, de mégis van annyira nagyszerű, hogy egy ilyen jó dolgot ki tudjanak belőle hozni.

 Az első adásban egy budapesti kínai család szokásaival, hagyományaival és hétköznapjaival ismerkedtünk meg, aztán a második epizódban egy pannonhalmi bencés gimnazista mindennapjait követtük végig. A harmadik részben a Krisna völgybe látogattunk el Hajós András műsorvezetésével, majd aztán egy budapesti zsidó család életébe nyertünk bepillantást, s a legutóbbi adásban pedig a roma kultúrával ismertettek meg minket, nézőket. A műsor palettája rendkívül színes, és a Hajós a dobozban segítségével belátunk a sztereotípiák építette falak mögé és bizony megértünk egy-két dolgot abból az életszemléletből, amivel például egy zsidó vagy egy kínai ember rendelkezik.

vlcsnap-2014-03-28-18h14m16s100.png

 Persze, nem kapunk teljes képet egyikőjük életéről sem, de meglepően okosan és szórakoztatóan építik fel az egész műsort ahhoz, hogy ne legyen unalmas, de mégis tanítson valamit és ami a lényeges, kitágítsa az emberek látóterét. Aki megnéz egy epizódot ebből a műsorból, az biztos, hogy teljesen máshogy fog viselkedni abban a helyzetben, amikor találkozik az utcán krisnás emberekkel, vagy netán Budapest egy olyan részén sétál, aminek bizony nem egy zsidó motívuma, jelentése van.

 Az egész műsor nagyon bejött, s Hajós Andráson is látszik, hogy élvezi ezt a feladatot és egyre felszabadultabban mozog ebben a szerepkörben. A humora viszont semmit sem változott és zseniális, mint mindig. A SuperTV2 tehát megint megcsinálta, a kérdés pedig az, hogy akkor a TV2 saját gyártásai miért nem ilyen minőségűek?

Itt Az ének iskolája elég jól sikerült ajánlója

 A TV2-nél is tudnak jó ajánlókat készíteni, habár külsős céget bíztak meg vele, de ugye nem szégyen az ilyen, ha hajlandóak erre pénzt áldozni és lássuk be, ez bizony pöpecre sikeredett. Az ének iskolája viszont nem az én ízlésemnek való, az ilyesfajta negédeskedést nem kedvelem, és hiába a jó zsűri (élén a kedvenc Szulák Andreával és Hajós Andrással), nem vonz ez a műfaj. Az ajánlóhoz csak egy kérdésem maradt, mégpedig, hogy Magyarországon miért amerikai iskolabusszal járnak?

Miért is nézi semmibe a tévézőket a két országos kereskedelmi csatorna?

 Az internetes cikkek, fórumok zömében szidják a két nagy kereskedelmi csatornát, amit egyrészről meg is lehet érteni, mivel amit az RTL Klub és a TV2 csinál, az abszolut nem nézőbarát hozzáállás, másodrészt viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek az adók reklámokból tartják fent magukat és a nézettség bizony a józan észnél és a minőségnél is fontosabb. Persze, lehet azt mondani, hogy ha én vezetném ezt vagy azt a csatornát, akkor úgy kivágnám az alja műsorokat, mint macskát..., és csak az általam kedvelt, és első osztályúnak tartott sorozatokkal pakolnám tele a műsorrendet. Ez mind szép és jó, csak ezzel a hozzáállással sikerülne sorozatcsatornásítani az egyik kereskedelmi médiumot, s a saját gyártásokat száműzni, ami lehet, hogy papíron jól mutatna, de azt is figyelembe kellene venni, hogy az átlag tévézők nem ugyanazt szeretnék látni, mint azok a külföldi sorozatokat fogyasztó emberek, akik online, letöltve, eredeti nyelven és vagy feliratosan elégítik ki a fikció vagy netán a reality iránti vágyukat.

 Ellenpéldának mondhatjátok az amerikai, országos adókat, amik csak sorozatokat adnak a főműsoridőben (realityt, hírműsort és tehetségkutatót is, persze), és kérdezhetnétek, hogy akkor Magyarországon ezt miért nem lehet megcsinálni? A válaszom erre az, hogy a három legnézettebb országos adó pontosan ezt csinálja; saját gyártásokat tesz a legnézettebb műsorsávokba. Amikor ezt a szempontot vesszük górcső alá, akkor teljesen lényegtelen, hogy az adott produktum milyen műfajú. Azaz, ha egy amerikai adó saját gyártást tesz a saját főműsoridejébe, akkor az jó, de ha egy magyar csatorna teszi ugyanezt, akkor az rossz? Hogy is van ez?

A tovább mögött folytatom az értekezést.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 12. hét - Megbuktatja a piacvezető műsorát a TV2, kikapott A zöld íjász

 A csatorna napi műsorai közül egyértelműen az Édes élet volt az, ami verte az RTL Klub-ot tavaly, és közel egymillióan nézték, köszönhetően annak is, hogy a Tények remek felvezetőnek bizonyult. A TV2 azonban húzott egy érdekeset és behozta a Magánnyomozókat a celebes reality sorozat elé, ami bizony az első adáshéten nem tűnt olyan jó ötletnek. De aztán a krimi témájú dokureality adáshétről adáshétre növelte a nézettségét, ezáltal az Édes élet nézőszámát is feltornázta.

 A TV2 pedig ezzel a műsorszerkezettel elérte azt, amit nagyon régen tudott, hogy megszorongatta az RTL Klub-ot a nézettségi versenyben. De ugye nem a TV2 lenne a TV2, ha nem bénázták volna el az egészet azzal, hogy megcsinálják az Édes élet spinoff-ját, ami aztán annyira nem érdekelte az embereket, hogy celebesíteni kellett. A két műsor pedig kvázi ugyanazt adja a nézőknek, csak éppen a főműsoridő legnézettebb műsorsávjaiban, ami nem is lenne probléma. Az viszont sokkal rosszabb, hogy a csatorna így csak egy bizonyos célközönséget szolgál ki, és azokkal nem is foglalkozik, akik esetleg nem celebeket, hanem például szappanoperát, vagy kvízműsort szeretnének nézni. Az élet show-ja gyatra nézettséggel kezdett, s habár picit javított, nem csak, hogy nem tartja meg a Tények nézőit, de az Édes élet számait is lehúzza. A csatornánál pedig úgy döntöttek, hogy a Magánnyomozók ismétlései kerülnek a civeles reality sorozat műsorsávjába.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy A nagy duett nézettsége a remek premierhez képest ismét csökkent és nem, hogy nem hoz 1.3 milliós nézettséget, de egymilliós nézettséget se tud. Persze az adat kicsit ferde, hiszen nem csak, hogy az RTL Klub-os film, de az M1-es Magyarország, szeretlek!, a ValóVilág Kiválasztás és a Real Madrid - Barcelona futball mérkőzés is az énekes műsorral volt egy műsorsávban. Persze nem pontos adat, de azért vicces látni, hogy ha összeadjuk ennek az öt programnak a nézettségét, akkor azt látjuk, hogy vasárnap este nyolc és tíz óra között durván 2.8 millió ember tévézett, ami egyrészt azért érdekes, mert régen egy műsort néztek ennyien (Csillag születik, X-faktor), másrészt mert ez csak öt adó, és nincs az adatok között a Cool TV, a Film+, az AXN, a Comedy Central és sorolhatnám még a kábelcsatornákat. Azaz ez is azt mutatja, hogy mennyire felaprózodott a magyar tévés piac a sok tematikus adó miatt.

 A másik érdekesség, hogy a Négyen négy ellen nézettsége megint növekedett, és nyeri is a műsorsávját. A sorozat közül a múlt héten a Cobra 11 lett a legnézettebb mind a két korosztályban, míg a hétköznapi, főműsoridős, heti sorozatok közül a Castle elnáspángolta a török szultánt, s a Szulejmán évadminimum körüli nézettséget hozott. A legérdekesebb viszont az, hogy A zöld íjász a célközönségben is kikapott a Jóban rosszban című sorozattól. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Tovább a cikk folytatásához.

A második ajánló a Szombat esti lázhoz

 Az első is igencsak tetszett, de szerintem ez sokkal jobban sikerült. Az ajánlóval kapcsolatban csak azt nem értem, hogy miért nem azok a profi táncosok szakítják át a celebek plakátját, akik velük táncolnak, illetve furcsálom azt, hogy nem élőben fogják adni a műsort, hanem felvételről. Az új Szombat esti láz így pedig nagyon is hasonlít a TV2-s Az ének iskolájához, hiszen egyik műsorban sincs kieső és, ha jól emlékszem a TV2-s műsort sem élőben adták.

Nyáron érkezik John Malkovich kalózos sorozata

 Az NBC meglepő módon nem bízza a véletlenre a nyári műsorrendjét és nem csak, hogy négy új, saját gyártású műsort fog bemutatni, de képernyőre tűz kanadai szitkomot, ételes realitysorozatot és kétféle tehetségkutatót is, melyből az egyik 2010 után tér vissza a csatornára.

NBCC.jpg

 A csatorna legnézettebb műsora egyértelműen a The Voice, aminél én csak azon csodálkozom, hogy még nem untak rá a nézők, hiszen olyan töménytelen mennyiségben sugározza az NBC ezt, a szerintem nem is annyira izgalmas formátumot, hogy az hihetetlen. A tehetségkutató, ha tehetségek felfedezésére nem is jó annyira, az biztos, hogy a The Blacklist készítői köszönik szépen a remek nézettségű felvezetést, de a két új midseason szitkom, az About a Boy és a Growing Up Fisher alkotói se panaszkodhatnak. Nyáron azonban nem lesz a forgószékes reality, viszont nem maradnak a nézők tálentumok nélkül, ugyanis képernyőre kerül az America's Got Talent kilencedik szezonja a zsűriben Howard Stern-nel, Melanie Brown-nal, Heidi Klum-mal és Howie Mandel-lel.

 A másik tehetségkutató egy 2003-as műsor új évada lesz, ami 2010 után tér vissza a csatornára. A Last Comic Standing, ahogy a címe is elárulja humoristákat versenyeztet, s a cél az, hogy a zsűri és a nézők kiválasszák a legjobbat, akivel a csatorna nem csak, hogy szerződést köt, de csinálhat egy fél órás szitkomot is, amit az NBC produkciós cége, a Universal Television fejlesztene.

 A fontosabb szerintem az, hogy milyen új sorozatokat mutat be az NBC nyáron, ugyanis nem egy érdekesség van a tarsolyukban. A részletes leírásokat és a premier dátumokat a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronosok a tévében - 1x07: Simon Kornél

(A cikksorozat előző bejegyzéseit Rajkai Zoltánról, Pásztor Erzsiről, Epres Attiláról, Tóth Augusztáról, Görög Lászlóról és Vándor Éváról itt találjátok.)

 A múltkor azt írtam, hogy ezt a cikksorozatot azért is szeretem csinálni, mert nem csak meg lehet ismerni az egyes színészek munkáit, de olyan magyar tévésorozatokat is talál az ember, amiket vagy elfelejtett, vagy nem is ismert. Amikor Simon Kornél tévés szerepei után kutattam, mit ne mondjak, nem maradtam érdekességek hiányában.

 A színész talán legismertebb szinkronszerepe a brit Sherock sorozat főszereplőjéhez kapcsolódik, ugyanis ő szólaltatja meg magyarul Benedict Cumberbatch-et. De ő szinkronizálta a főszereplőt a német Robbie, a fóka című sorozatban, szerepel még a Párizsi jóbarátok és a Kettős ügynök című sorozatok magyar változatában is. Simon Kornél 2003 óta a Centrál Színház (régi nevén Vidám Színpad) tagja, ahol nem csak színészként, hanem rendezőként is dolgozik.

 A legmeglepőbb állandó sorozatszerepe a TV2-s Tea című szitkomban volt. Nem maga a szerep, hanem inkább maga a sorozat és a szereplők a meglepőek. A csatorna harminchárom epizódos, 2002 és 2003 között vetített vígjáték sorozatában játszott az a Csizmadia Gergely, akit legutóbb a szintén TV2-s Magánnyomozókban láthattak a nézők, de a stáblistán még egy ismerős nevet találunk, ugyanis az X-faktor harmadik évadában versenyző Lass Bea ebben a sorozatban is szerepelt. De a Hacktion Újratöltve ötödik évadában, a főnöknőt alakító Kerekes Éva, és Básti Juli is vendégszerepelt a Tea című saját gyártásban.

SzATSK3.png

Simon Kornél talán legismertebb sorozatszerepe a Társas Játékban alakított Dávid.

SzATSK2.png

 A játék- és tévéfilmek mellett epizódszerepet játszott a Hacktion Újratöltve egyik részében is. Az külön érdekessé teszi a vendégszereplését, hogy a nyomozós sorozatban alakított szerepének szerelme ugyanabban a lakásban lakik, amiben a Társas Játék-beli karakterének a szerelme. Persze epizódszerepet más sorozatokban is vállalt, például a TV2 külföldi licenc alapján készült Szeret, nem szeret című szitkomjában, ahol Oroszlán Szonja és Szabó Győző voltak a főszereplők.

SzATSK1.png

HetiSzinkron - Hírekre hangolva

 A blog új rovatában a fontos és érdekes szinkronos híreket fogjuk sorba szedni, hogy legyen miből szemezgetnie a magyar változatok kedvelőinek. Igen, kvázi hírrovat lesz, de a szinkron felé orientálva. A többi hírt, képet és videót a tovább mögött találjátok.

A S.H.I.E.L.D. ügynökei

 A legérdekesebb hír talán az, hogy készül a Mafilm Audio-nál az ABC-s Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D. magyar változata. A hírt az egyik szereplőt szinkronizáló Bogdányi Titanilla osztotta meg saját Facebook oldalán, aki a Sky-t alakító Chloe Bennet magyar hangja lesz. A Marvel-filmekből ismert Coulson ügynök szinkronhangját nem cserélték le, azaz a sorozatban is Dolmány Attila viszi ezt a szereplőt. A szinkront pedig Lengyel László rendezi. A Mafilm miatt a TV2 kiesik, mivel ő nekik a Masterfilm Digital készíti a szinkront, a Viasat-nak mostanában pedig az SDI Media. Az RTL Klub-ot, habár Mikroszinkronos, nem venném ki a kalapból, ahogyan a változó szinkronstúdiós, de többségében Masterfilm-es köztévét és HBO-t se. A FOX is játszhatna, de nem az ő tulajdonukban vannak a vetítési jogok, plusz bejelentették volna már ezt a premiert, illetve az ő szinkronjaik a Masterfilm-nél készülnek.

Szinkronhangok: Clark Gregg (Dolmány Attila), Chloe Bennet (Bogdányi Titanilla)

Tovább a cikk folytatásához.

Plakátot kapott a Rosemary gyermeke tévésorozat

 Az NBC készít négy részes event sorozatot Ira Levin 1967-es, azonos című regényéből. Azért fontos, hogy nem a Roman Polanski rendezte filmből lesz tévésorozat, mivel a mozi New York-ban, míg a regény Párizsban játszódik. A sorozat főszereplőnője Zoe Saldana lesz, a férjét pedig a Suits-ból ismert Patrick J. Adams alakítja. A tovább mögött két képest is találtok a sorozatból.

RosmarysBabyplakát.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Az első karakterfotó a Gotham-ből

 A mentalista és a Róma alkotója, Bruno Heller készíti a FOX-ra a Batman-filmek kvázi előzménysorozatát. Igaz, picit ferdítek, mivel nem a denevérember, hanem Gotham városának leghíresebb detektívje, James Gordon áll a középpontban. De annyiból mégiscsak előzménye a moziknak, legyen az Tim Burton-ös, Joel Schumacher-es vagy Christopher Nolan-es, hogy a képregény ikonikus figuráinak (Bruce Wayne, a Pingvin, a Macskanő, Joker, Kétarc, Alfred) fiatalkorát fogja bemutatni. A Gotham, mivel krimisorozat is lesz, persze akció és szuperhősős elemekkel fűszerezve, az egyik legkézenfekvőbb esettel, Thomas és Martha Wayne gyilkosságával kezd. Az első karakterfotón pedig az ügyben James Gordon-nak segédkező Harvey Bullock van.

GothamDL.jpeg

Berendelt az NBC: új évad lesz a Városfejlesztési osztályból is

 Az NBC két újonc sorozata mellett új szezont kért több másik, már-már veteránnak számító sorozatából is. Az idei tévés idény első olyan sorozata volt a The Blacklist, ami nem csak a teljes első szezonos (22-24 epizód), de a második évados berendelést is megkapta. Persze azóta már több újonc szériát is bekértek a következő szezonra a csatornák, többek között az NBC-s Chicago PD-t, ami a szintén új évadot kapott Lángoló Chicago testvérsorozata.

 A csatorna ezek mellett berendelte még a Grimm negyedik, a Városfejlesztési osztály és a The Voice hetedik, a The Biggest Loser tizenhatodik és a The Apprentice tizennegyedik évadát.

 Az NBC ezekből a sorozatokból még nem rendelt új évadot: About a Boy, Believe, Crisis, Dracula, Growing Up Fisher, Community, Hannibal, Law & Order: SVU, Parenthood, Revolution, The Sing-Off.

Magyar nézettség: 11. hét - Filmmel verte az RTL Klub a nosztalgiázó TV2-t

 A többek elmondása szerint rendkívül jól sikerült Megasztár 10! első adása mégsem érdekelte annyira az embereket, mint amennyire egy ilyen történelemmel rendelkező műsortól vártuk volna. Az RTL Klub pedig két premier filmmel mind a két korosztályban behúzta a szombati főműsoridőt.

 A Megasztárhoz, s főleg a nosztalgiázós műsorhoz nem nagyon tudok hozzászólni. Habár követtem az első évadokat, de rendszeres nézője egyik szezonnak se voltam. Az viszont nem lehet vita tárgya, ha szabad ilyen kifejezéssel élnem, hogy a műsor termelte ki, a mai magyar könnyűzenei piac legismertebb (és elismert) zenészeit, énekeseit. Nem kezdem felsorolni a nevüket, de tény és való, hogy ebből a szempontból a legeredményesebb magyar tehetségkutató, ha nézettségben nem is mondható a legsikeresebbnek.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az első, hogy a rendkívül élvezetes és szórakoztató RTL Klub-os vetélkedő, a 4N4LN növelte a nézettségét és a második adáshetén már milliós nézőszámot tudott hozni, ami még mindig nem olyan acélos, mint amit a szintén Sebestyén Balázsos 1 perc és nyersz! (1.7 millió) tudott, de az más műsorrendben volt, más konkurenciával.

 A másik, hogy a késő estére tolt külföldi sorozatok az RTL Klub-on nem igazán muzsikálnak annyira jól. Oké, nyerik a műsorsávjukat (már amelyik, ugye), de sokkal alacsonyabb nézettséget hoznak, mint régen. A Szulejmán annak ellenére, hogy a legnézettebb hétköznapi esti, heti sorozata a csatornának évadminimum körül hoz, pedig az első epizódok bőven egymilliós nézettség fölött hoztak. A leginkább necces helyzetben A zöld íjász van, ami egyrészt sehol sincs az első szezonos brutális számaihoz képest, másrészt az egyetlen RTL Klub-os import sorozat, aminél nézettebb a Jóban rosszban a teljes lakosságban.

 A TV2-s import sorozatok közül az NCIS muzsikál a legjobban, ugyanis nem csak, hogy a legnézettebb sorozat a műsorsávjában (persze csak a TV2-t nézve), de jobb nézettséget hoz mind a két korosztályban, mint a Frizbi Hajdú Péterrel és verte az RTL Klub-on futó CSI: A helyszínelők ismétlését a teljes lakosságban. A Sherlock és Watson nézettsége viszont nem olyan acélos, főleg úgy, hogy a felvezető Jóban rosszban nyeri a saját sávját, míg az amerikai nyomozós sorozat elbukja azt az RTL Klub-os film ellenében. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása