Magyar nézettség: 25. hét - Tömött sorok A hegyi doktor rendelője előtt

2015. június 29. - Jasinka Ádám

 A Duna TV tavaly nyáron A hegyi doktor című sorozattal egyszer már megcsinálta a szerencséjét, most pedig úgy látszik, ezt meg lehet és meg is tudják ismételni. A német sorozat folytatása, A hegyi doktor - Újra rendel ugyanis közel fantasztikusan muzsikál a köztévé főműsoridejében és a stabilan háromszázezer nézős bázissal rendelkező Don Matteo-val kiegészülve rendkívül ütős párost alkotnak.

ahegyidoktorujrarendel.jpg

 Az már persze más lapra tartozik, hogy a köztévé e sikere mellett nem sok mindent tud felmutatni, köszönhetően talán a nem éppen legjobban szerkesztett műsorrendnek is. Az egyik, huzamosabb ideje nézettség szempontjából kártékony műsoruk, a Szabadság tér '89 ugyanis a jó felvezetését nem tudja kihasználni, stílusából és témájából adódóan pedig nem érdekel olyan sok embert kora esténként. Az ilyen történelmi, beszélgetős magazinok, dokuműsorok a legritkább esetben szoktak este nyolc vagy kilenc órakor kezdődni, főleg akkor, amikor kevésbé populárisak, az átlag néző számára kevésbé fogyaszthatóak.

 Azonban nem csak ez a Duna TV nyarának egyik gyenge pontja. A délelőttről délutánra költöztettett Balatoni nyár finoman szólva sem hoz jó számokat. A Charlie, majom a családban és a Ridikül versenyképes tudott lenni a délutánját az utóbbi időben elhanyagoló RTL Klubbal, sőt, nem egyszer be is előzték őket. A Balatoni nyár új vetítési ideje azonban elsőre igencsak rossz döntésnek tűnik.

 Az előző előtti héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a szombat estét a Duna TV nyerte, méghozzá a Csak semmi pánik című filmmel, ami a Formula 1 után a köztévé legnézettebb műsora volt több mint félmillió tévézővel. A vasárnap este is viszonylag jól sikerült a Duna TV számára, ugyanis a Magyarország Szépe majdnem ötszázezer néző érdeklődését keltette fel. Ez az eredmény ugyan elmarad a korábbi szépségkirálynő-választások eredményétől, de azt a pozitív oldalra írhatjuk, hogy több nézőt vonzottak a szép lányok és a vendégprodukciók, mint a Magyarország, szeretlek! legutóbbi epizódjai. Ez egy újabb jel arra nézve, hogy az egykoron legnézettebb köztévés műsorral valamit kezdeni kell.

 A TV2 háza táján nem sok érdekes dolog történt. A Kuzey Güney továbbra sem hozott jól, de mivel már lekerült adásról, ezért a nézettsége nem is fontos annyira. Az RTL Klub-nál viszont az érdekességet érdekességgel fűszerezték meg. A késő esti sorozatok rendre jól teljesítettek és mindegyik bőven hétszázezer fölött hozott, kivéve a Szulejmánt, ami seregével az egymilliós limit várát vette ostrom alá.

 A hét legnézettebb sorozata a teljes lakosságban a Szulejmán lett, míg a célközönségnél abszolút az első helyet megszerezve a Dr. Csont végzett az élen.

Hétfő:

TV2: Emlékezz, Reina!: 315 024 (15.5%), 18-49: 49 038 (8%)
RTL Klub: A vihar: 183 907 (9%), 18-49: 28 348 (4.5%)
Duna TV: Balatoni nyár: 139 334 (6.2%), 18-49: 22 976 (3.3%)

TV2: Fiorella: 463 264 (19.3%), 18-49: 88 795 (11.6%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 157 707 (6.6%), 18-49: 22 081 (2.9%)

RTL Klub: Híradó: 768 050 (24.9%), 18-49: 193 316 (19.3%)
TV2: Tények: 745 473 (23.1%), 18-49: 195 473 (18.4%)
Duna TV: Híradó: 103 449 (3.5%), 18-49: 4 657 (0.5%)

Duna TV: Don Matteo 8x10: 352 267 (9.9%), 18-49: 42 976 (3.6%)

RTL Klub: Fókusz: 779 964 (22%), 18-49: 256 431 (21.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 734 050 (18%), 18-49: 303 594 (21.6%)
TV2: Jóban rosszban: 696 418 (17.7%), 18-49: 194 859 (14.4%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 1x01: 378 317 (9.2%), 18-49: 43 915 (3.1%)

TV2: Kuzey Güney: 512 763 (11.8%), 18-49: 115 109 (7.5%)

RTL Klub: Barátok közt 7451-7452.: 989 154 (22.2%), 18-49: 386 400 (24.2%)
Duna TV: Kékfény: 375 820 (8.5%), 18-49: 73 657 (4.6%)

RTL Klub: Dr. Csont 9x24: 783 074 (20.3%), 18-49: 419 405 (26.6%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 352 149 (8.9%), 18-49: 67 275 (4.2%)
Duna TV: Bábel: 142 365 (3.9%), 18-49: 26 698 (1.8%)

RTL Klub: Híradó: 479 325 (16.1%), 18-49: 228 869 (17.1%)
TV2: Beverly Hills-i zsaru 3.: 151 869 (7.2%), 18-49: 76 020 (7.7%)
Duna TV: Tetthely - A napos oldalon: 87 372 (4%), 18-49: 25 264 (2.5%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 7x10 (ism.): 301 605 (13.8%), 18-49: 144 647 (14.3%)

Kedd:

TV2: Emlékezz, Reina!: 269 009 (15.5%), 18-49: 44 426 (8.2%)
Duna TV: Balatoni nyár: 87 214 (4.5%), 18-49: 13 349 (2.2%)

TV2: Fiorella: 411 355 (19.7%), 18-49: 69 961 (10.8%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 152 492 (7.3%), 18-49: 39 068 (6.1%)

RTL Klub: Híradó: 714 468 (25.4%), 18-49: 207 065 (23.8%)
TV2: Tények: 676 830 (22.9%), 18-49: 156 014 (17%)
Duna TV: Híradó: 109 105 (4.1%), 18-49: 11 358 (1.4%)

Duna TV: Don Matteo 8x11: 317 510 (9.8%), 18-49: 36 199 (3.5%)

RTL Klub: Fókusz: 710 744 (21.9%), 18-49: 228 262 (22.2%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 687 252 (17.7%), 18-49: 287 704 (21.8%)
TV2: Jóban rosszban: 631 976 (17.1%), 18-49: 148 926 (12.2%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 1x02: 339 551 (8.8%), 18-49: 34 109 (2.6%)

TV2: Kuzey Güney: 477 714 (11.3%), 18-49: 91 534 (6.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7453-7454.: 1 028 500 (23.3%), 18-49: 386 767 (23.7%)
Duna TV: Párizsi helyszínelők 7x05: 251 164 (5.7%), 18-49: 29 784 (1.9%)

Film+: Utolsó vérig: 293 085 (7.6%), 18-49: 123 313 (7.8%)

RTL Klub: Castle 5x19: 806 119 (20%), 18-49: 371 410 (22.1%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 299 164 (7.2%), 18-49: 63 556 (3.8%)
Duna TV: A temetetlen halott: 106 120 (3.1%), 18-49: 13 457 (0.9%)

RTL Klub: Híradó: 469 572 (15.1%), 18-49: 221 230 (16.4%)
TV2: Hawaii Five-0 4x19: 177 865 (6.4%), 18-49: 48 915 (4%)

RTL Klub: Tökéletes célpont 2x05: 371 303 (16.1%), 18-49: 149 887 (14.4%)

TV2: Last Resort - A belső ellenség 1x04: 82 396 (5.3%), 18-49: 18 367 (2.4%)

Szerda:

TV2: Emlékezz, Reina!: 302 320 (16.9%), 18-49: 55 498 (10%)
RTL Klub: A vihar: 192 442 (10.8%), 18-49: 55 669 (10%)
Duna TV: Balatoni nyár: 90 630 (4.6%), 18-49: 9 441 (1.5%)

TV2: Fiorella: 438 884 (20.2%), 18-49: 103 835 (14.6%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 163 662 (7.6%), 18-49: 53 099 (7.6%)

TV2: Tények: 691 799 (23.5%), 18-49: 169 353 (18.1%)
RTL Klub: Híradó: 682 068 (24.3%), 18-49: 183 043 (20.7%)
Duna TV: Híradó: 133 630 (4.9%), 18-49: 10 525 (1.2%)

Duna TV: Don Matteo 8x12: 355 068 (10.9%), 18-49: 50 817 (4.8%)

RTL Klub: Fókusz: 775 999 (23.8%), 18-49: 280 209 (26.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 693 636 (17.8%), 18-49: 294 323 (22.7%)
TV2: Jóban rosszban: 679 764 (18.2%), 18-49: 157 109 (12.9%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 1x03: 378 166 (9.7%), 18-49: 44 264 (3.4%)

TV2: Kuzey Güney: 497 255 (11.7%), 18-49: 87 558 (5.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7455-7456.: 1 042 381 (23.9%), 18-49: 385 523 (24.3%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 138 290 (3.2%), 18-49: 14 642 (0.9%)

RTL Klub: Szulejmán 128.: 923 018 (23.2%), 18-49: 337 813 (21.8%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 424 128 (10.4%), 18-49: 109 932 (7%)
Cool TV: Dr. Csont 8x11: 318 099 (7.6%), 18-49: 177 482 (11.1%)
Duna TV: Szerelem és vérbosszú 1x04: 142 564 (3.5%), 18-49: 19 751 (1.3%)

RTL Klub: Híradó: 513 814 (17%), 18-49: 213 786 (16.8%)
TV2: Sherlock és Watson 2x17: 211 187 (7.7%), 18-49: 89 523 (7.5%)
Duna TV: Római helyszínelők 2x14: 89 998 (3.1%), 18-49: 15 264 (1.2%)

RTL Klub: Döglött akták 4x20 (ism.): 347 773 (15.4%), 18-49: 137 383 (13.5%)

TV2: Lángoló Chicago 1x19 (ism.): 122 563 (7.9%), 18-49: 50 420 (6.9%)

Csütörtök:

TV2: Emlékezz, Reina!: 283 190 (16.3%), 18-49: 40 625 (8.4%)
RTL Klub: A vihar: 170 654 (9.7%), 18-49: 37 177 (7.6%)
Duna TV: Balatoni nyár: 92 662 (4.9%), 18-49: 11 778 (2.2%)

TV2: Fiorella: 440 670 (20.8%), 18-49: 74 355 (12.2%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 141 539 (6.7%), 18-49: 34 511 (5.7%)

TV2: Tények: 662 281 (24.4%), 18-49: 160 289 (20.2%)
RTL Klub: Híradó: 649 597 (25.1%), 18-49: 148 395 (20.4%)
Duna TV: Híradó: 117 727 (4.7%), 18-49: 8 754 (1.3%)

Duna TV: Don Matteo 8x13: 349 232 (11.6%), 18-49: 41 470 (4.5%)

RTL Klub: Fókusz: 728 303 (24.2%), 18-49: 230 181 (24.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 697 226 (19.2%), 18-49: 297 692 (25%)
TV2: Jóban rosszban: 628 987 (18.3%), 18-49: 176 680 (15.9%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 1x04: 406 994 (11.1%), 18-49: 43 908 (3.6%)

TV2: Kuzey Güney: 426 314 (10.7%), 18-49: 77 828 (5.7%)
Cool TV: A mentalista 6x08: 337 201 (8.3%), 18-49: 127 848 (9.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7457-7458.: 968 121 (23.2%), 18-49: 364 682 (24.5%)
Duna TV: Szívek doktora 3x19: 210 054 (5.1%), 18-49: 29 151 (2%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 9x01: 729 135 (18.8%), 18-49: 299 522 (19.5%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 380 247 (9.7%), 18-49: 91 204 (5.9%)
Duna TV: Egy zsaru bőréért: 203 088 (5.9%), 18-49: 40 703 (2.9%)

RTL Klub: Híradó: 481 377 (15.9%), 18-49: 188 593 (14.5%)
TV2: Doktor Rush 1x03: 194 630 (7.3%), 18-49: 61 554 (5.3%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 7x11 (ism.): 339 393 (15.6%), 18-49: 157 740 (16.3%)

TV2: Belső ellenfél 1x11: 84 367 (5.6%), 18-49: 23 253 (3.4%)

Péntek:

TV2: Emlékezz, Reina!: 285 975 (15.8%), 18-49: 48 263 (8.9%)
RTL Klub: A vihar: 195 659 (10.8%), 18-49: 33 020 (6.1%)
Duna TV: Balatoni nyár: 112 739 (5.7%), 18-49: 13 593 (2.2%)

TV2: Fiorella: 404 909 (18.5%), 18-49: 78 629 (11.1%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 167 955 (7.8%), 18-49: 32 996 (4.7%)

RTL Klub: Híradó: 728 541 (25.5%), 18-49: 177 935 (20%)
TV2: Tények: 701 414 (23.2%), 18-49: 167 275 (17.9%)
Duna TV: Híradó: 154 392 (5.6%), 18-49: 10 183 (1.2%)

Duna TV: Don Matteo 8x14: 379 684 (11.2%), 18-49: 34 371 (3.3%)

RTL Klub: Fókusz: 723 120 (21.5%), 18-49: 218 941 (20.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 712 697 (18.2%), 18-49: 310 358 (24.2%)
TV2: Jóban rosszban: 657 435 (17.2%), 18-49: 164 838 (13.3%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 1x05: 400 949 (10.1%), 18-49: 50 119 (3.9%)

TV2: Kuzey Güney: 460 696 (11.2%), 18-49: 73 542 (5.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7459-7460.: 950 497 (22.7%), 18-49: 357 171 (24.7%)
Duna TV: Brown atya 1x10: 310 689 (7.4%), 18-49: 39 253 (2.7%)

Film+: A mesterlövész: 277 533 (7.6%), 18-49: 119 766 (8.3%)

RTL Klub: Showder Klub 15x09: 624 753 (16.9%), 18-49: 290 105 (20%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 418 245 (10.9%), 18-49: 108 060 (7.3%)
Duna TV: Rocca parancsnok 4x12: 327 492 (8.6%), 18-49: 43 069 (2.9%)

RTL Klub: Híradó: 371 769 (12.9%), 18-49: 171 817 (13.2%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 2x03: 191 804 (7.2%), 18-49: 71 340 (5.9%)
Duna TV: King 2x13: 149 119 (5.1%), 18-49: 31 278 (2.4%)

RTL Klub: Minden lében négy kanál 3x14: 276 749 (13.1%), 18-49: 130 671 (12.7%)
Duna TV: Formula 1 - Osztrák Nagydíj - Szabadedzés: 83 856 (5.3%), 18-49: 27 260 (3.4%)

TV2: Propaganda: 83 390 (5.5%), 18-49: 28 884 (3.8%)

Szombat:

RTL Klub: Diploma után: 185 702 (8.5%), 18-49: 60 974 (7.7%)
TV2: Az esernyőtrükk: 159 540 (7.3%), 18-49: 42 598 (5.3%)
Duna TV: Balatoni nyár: 88 191 (4%), 18-49: 21 634 (2.7%)

RTL Klub: Híradó: 669 212 (24.4%), 18-49: 164 444 (19.6%)
TV2: Tények: 571 941 (20.8%), 18-49: 128 878 (15.3%)
Duna TV: Híradó: 143 577 (5.4%), 18-49: 15 179 (1.9%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 306 723 (10.2%), 18-49: 49 909 (5.4%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 612 472 (20.2%), 18-49: 174 901 (18.9%)
TV2: Ébredj velünk: 399 917 (11.6%), 18-49: 130 430 (11.4%)

RTL Klub: Harry Potter és a Főnix Rendje: 366 388 (10.2%), 18-49: 186 218 (14.9%)
Duna TV: Magyarország Szépe - A felkészülés: 237 299 (7.3%), 18-49: 30 983 (2.9%)

Duna TV: Csak semmi pánik: 510 679 (13.6%), 18-49: 136 116 (10.3%)

Film+: Vas: 303 059 (8.2%), 18-49: 158 964 (10.8%)

TV2: Üvegtigris: 329 549 (10%), 18-49: 166 878 (12.1%)
Duna TV: Spartacus: 162 962 (6.2%), 18-49: 46 997 (4%)

RTL Klub: Jonah Hex: 272 834 (8.5%), 18-49: 107 647 (7.8%)

TV2: Az utolsó ház balra: 131 285 (10.2%), 18-49: 60 661 (9.4%)
RTL Klub: Túl közeli rokon: 114 202 (8%), 18-49: 57 693 (8.1%)

Vasárnap:

Duna TV: Formula 1 - Osztrák Nagydíj - Futam: 601 362 (23.7%), 18-49: 238 657 (25%)

RTL Klub: Aranyeső Juccában: 406 197 (15.3%), 18-49: 132 218 (13.2%)
TV2: Junior: 121 107 (4.6%), 18-49: 38 040 (3.8%)

Duna TV: Balatoni nyár: 114 398 (4.3%), 18-49: 23 406 (2.3%)

RTL Klub: Híradó: 825 373 (25.6%), 18-49: 247 039 (21.5%)
TV2: Tények: 614 882 (19.1%), 18-49: 145 554 (12.7%)
Duna TV: Híradó: 115 921 (3.7%), 18-49: 14 600 (1.3%)

Duna TV: Hogy volt?!: 219 096 (6.3%), 18-49: 25 752 (2.1%)

RTL Klub: Cobra 11 16x11 (ism.): 803 339 (22.1%), 18-49: 220 782 (17.3%)
TV2: Elpuskázva: 450 915 (11.1%), 18-49: 176 488 (12%)

Duna TV: Magyarország Szépe: 499 203 (11.5%), 18-49: 116 012 (7.2%)

RTL Klub: Szörny Rt.: 662 448 (14.9%), 18-49: 327 312 (19.5%)

TV2: Die Hard 4.0: 434 439 (12.5%), 18-49: 211 037 (13.7%)

RTL Klub: Vakító fehérség: 353 007 (10.4%), 18-49: 190 186 (12.4%)
Duna TV: Az idők végezetéig 1x01: 208 441 (5.6%), 18-49: 56 413 (3.4%)

Duna TV: Túraautó-világbajnokság: Szlovák Nagydíj: 18 927 (1.1%), 18-49: 7 850 (0.9%)

RTL Klub: Portré: 127 421 (7.2%), 18-49: 57 100 (6.4%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: cinetirol.com

Ők a True Detective második évadának magyar hangjai

 A második évadát kezdte most júniusban az HBO egyik talán legtöbbet dicsért tavalyi sorozata, a True Detective, aminek a szinkronjáról azért is kell írni, mivel hiába az első etappal megegyező cím, teljesen új a szereplőgárda. Az új évadban a főbb szereplőket olyan színészek formálják meg, akiket nem egy filmben láthattunk már, így sokak számára lehetnek már berögzült hangpárosítások is.

truedetectiveszink.jpg

 A True Detective új részeinek egyik legismertebb színésze Colin Farrell, akit hallhattunk már Czvetkó Sándor és Kálloy Molnár Péter orgánumával is, most azonban egy talán kevésbé ismert hangpárosítást élvezhetünk újra. A szinkronrendező választása arra a Rajkai Zoltánra esett, aki a színésznek, egyik korábbi filmjében már kölcsönözte a hangját.

 A többieknél sem a korábban sokat használt párosításokat fogjuk hallani, de ez szerintem nem feltétlenül rossz, egy új szinkronhang is lehet olyan jó, mint a sokak által megszokott. Ez a magyar változat bővelkedni fog az újításokban, nem tudom, hogy egyeztetési problémák vagy a szinkronrendező kreativitása miatt, de mindenképpen érdekes lesz hallani, hogyan működnek majd ezek a párosok.

True Detective

Colin Farrell - Rajkai Zoltán
Rachel McAdams - Pálfi Kata
Taylor Kitsch - Horváth Illés
Vince Vaughn - Rába Roland
Kelly Reilly - Bozó Andrea

Szinkronrendező: Báthory Orsolya
Hangmérnök: Illés Gergely
Vágó: Szemerédi Gabriella
Gyártásvezető: Kéner Ágnes
Stúdió: Mafilm Audio

Forrás: HBO, Mafilm Audio
A kép forrása: HBO

Ezt is ugyanolyan szívvel-lélekkel kell megcsinálni, mint bármi mást - interjú Czető Rolanddal

 A VIASAT és az SDI Media Hungary jóvoltából interjút készíthettem az egyik premier sorozat, a Z, mint zombi főbb szereplőinek magyar hangjaival. A Németh Krisztával készült beszélgetést ide kattintva tudjátok elolvasni. Ebben a cikkben napjaink egyik talán legtöbbet foglalkoztatott szinkronosával, szerintem az egyik legjobb fiatal férfi hang birtokosával, a többek között Havas Jont is szinkronizáló Czető Rolanddal készült interjút olvashatjátok.

 Czető Rolandot szerintem nagyon sokan, nagyon sok mindenben hallottuk már. A Trónok harca mellett szinkronizál a Modern család, az Amerikai Horror Story, a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? és a Lángoló Chicago című sorozatokban is. Ezek mellett rengeteg filmen, telenovellán és gyerekeknek szóló televíziós alkotáson is dolgozott már. Nagyon örülök, hogy találkozhattam vele és köszönöm még egyszer, hogy időt szakított az interjúra.

Mennyire ismered a Z, mint zombi című sorozatot? Nézed esetleg vagy csak munka közben látod?

 Csak munka közben. Megmondom őszintén, nem vagyok kifejezetten az ilyen zombis filmek vagy sorozatok rajongója, viszont amennyire lehet, munka közben ismerkedem vele.

A többi sorozatoddal mi a helyzet? Elég sok mindenben szinkronizálsz.

 Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk egy sorozattal, mindenképpen ismernünk kell valamennyire a hátteret, azt hogy miről szól, vagy hogy hol tartunk a történetben. Ilyen szempontból mindenképpen követem azokat, amiket csinálok, de csak egy-kettő olyan van, amit a tévében is visszanézek.

Magyarul?

 Igen, többnyire szinkronnal.

Mik a kedvenceid?

 Kifejezetten szerettem például a Breaking Badet, de említhetném még a Trónok harcát, vagy az Outlander – Az idegen című sorozatot, amit most csinálunk épp az AXN-nek. Ez utóbbit ugyan nem nézem, de maga az alkotás tetszik, nagyon jó. Az a helyzet, hogy annyi mindent nézek munka közben, hogy otthon csak a legritkább esetben van kedvem sorozatozni.

czetoroland1.JPG

Van lehetőséged arra, hogy mielőtt belekezdesz egy szinkronos munkába, felmérd, hogy miről szól a történet?

 A rendező mindig elmeséli, hogy miről szól az adott produkció, de van, hogy én magam is utánanézek az IMDb-n és a többi, hasonló helyen, de egyébként előre nem látjuk soha az anyagot.

A mikrofon előtt szembesültök a karakterrel is?

 Igen, a felvétel helyszínén.

Nehéz így belehelyezkedni? Vagy egy olyannal azért egyszerűbb, akit már szinkronizáltál?

 Annyiból egyszerűbb, hogy már ismerem a színész eszköztárát, de ettől függetlenül ő is mindenhol mást játszik. Nagyon sokat segít, hogy a rendező a felvétel előtt elmeséli, hogy akit szinkronizálok, az mégis milyen szereplő. Sokszor előfordul például az, hogy nem a legelején kezdjük egy epizód felvételét, hanem mondjuk a közepén vagy a végén. Ilyenkor a szinkronrendező elmondja, hogy mi történt addig, hogyan és miért került a szereplőnk ide, ebbe a helyzetbe és mik a viszonyok.

Volt olyan, hogy néztél valamit eredeti nyelven és utána felkértek, hogy szinkronizálj benne?

 Ez egy érdekes kérdés. Talán nem volt ilyen. Ajánlottak sorozatokat, mondták, hogy ez vagy az tök jó, de nem vagyok nagy sorozatnéző, szóval nem igazán fordult ez eddig elő velem. Inkább az a jellemző, hogy ha valami munka közben felkelti az érdeklődésemet, akkor azt utólag meg is nézem.

Nem rossz úgy visszanézni azt, amin dolgoztál, hogy a nagy részét a történetnek már láttad egyszer?

 Ez attól függ, hogy kit szinkronizálok. Ha mondjuk egy főbb szereplőt és emiatt nagyjából láttam az egész produkciót, akkor csak az érdekesség kedvéért nézem vissza. Azoknál a sorozatoknál, ahol nem szerepelek annyit, vagy csak kisebb részeket – mint például a Trónok harcában vagy a Modern családban – érdekes végignézni az egész epizódot, azt hogy mi történt a jeleneteim között, mi vezetett az egyes eseményekhez, vagy hová tart az út.

Miket nem szinkronizálnál szívesen?

 Szívesen szinkronizálok mindent, bármi jöhet. Ha kihívnak egy szerepre, akkor adott a feladat, amit meg kell csinálni. Legyen szó animációról, filmről, gyakorlatilag teljesen mindegy, mert ha jó, akkor szinkronizálni is jó.

Műfajtól függetlenül?

 Igen, persze vannak az embernek kedvencei, amiket szívesebben néz, például egy szép kosztümöset vagy olyat, ami szépen vagy fényképezve, amiben jó a történet, jók a párbeszédek, mint mondjuk egy hosszú telenovellát, ami sokszor lehet, hogy a mi szokásainkhoz, a mi ízlésünkhöz képest kicsit kifacsart, kicsit más. De ennek is megvan a közönsége és ezt is ugyanolyan szívvel-lélekkel kell megcsinálni, mint bármi mást. Arra törekszünk, hogy minden mindig ugyanolyan jó legyen, de persze vannak, amik közelebb állnak az ember szívéhez.

Sokszor szinkronizálsz fiatalokat.

 A hangom predesztinál erre.

A Modern családban te vagy Mannynek a hangja, aki korban azért nincs annyira közel hozzád.

 (nevet) Igen, ez egy érdekes dolog. Kifejezetten szeretem ezt a sorozatot, a feleségemmel egyébként követjük is, egyike azon keveseknek, amiket végig is nézünk. Remélem, a nézőközönség megbarátkozott azzal, hogy én csinálom ezt a fiút, igyekszem a legjobbat kihozni a helyzetből.

Kellett valahogy hangban utalni arra, hogy fiatal a karakter?

 Hogyne, amennyit csak tudtam fiatalítanom kellett a hangomon. Igyekszem, hogy is mondjam, visszaidézni a fiatal önmagamat.

czetoroland2.JPG

Melyik a nagyobb kihívás, ha fiatalítanod vagy ha öregítened kell?

 A fiatalítás inkább könnyebben megy, mint az öregítés. Legalábbis nekem. Törekednek azért arra a rendezők, hogy olyan figurát osszanak rám, ami illik hozzám. Mindenkinek megvan a maga hangkaraktere, persze ezen belül is többfélét játszunk, de azt kell, hogy mondjam, az esetek kilencven százalékában én a jófiú vagyok. A rosszakat mások csinálják.

 Mindegyik szerep kihívás, mindegyikhez alkalmazkodni kell egy kicsit. Úgy szoktam ezt elmesélni, hogy ha meglátom a képet, akkor rögtön lesz a fejemben valami és az alapján szinkronizálom a figurát. Szokták kérni, hogy csináljam ezt vagy azt a hangot és akkor az olyan furán és hihetetlenül hangzik, hogy nem megy csak úgy. Ha viszont meglátom a képernyőn a szereplőt, akkor hozzá automatikusan jön.

A szinkronon kívül még mivel foglalkozol?

 Igazság szerint a szinkron a fő profilom, de egy-két kisebb társulatnál játszom is. Régebben zenés darabokat is csináltam, de most csak prózaiban szerepelek. Ezeken felül műsorokat is konferálok és elénekelek egy-két számot egy amerikai, hajózási társaságnál, akik itt, Budapesten szoktak kikötni.

A szinkron tekinthető a főállásodnak?

 Tulajdonképpen igen, bár végeztem az Általános Vállalkozási Főiskola Nemzetközi Tanulmányok Szakán, ahol külkapcsolatok szakirányon diplomáztam, azaz van „civil” foglalkozásom is, de mégis a szinkronra esett a választásom. Gyakorlatilag átszőtte az egész életemet. Már ötéves korom óta csinálom, idestova húsz éve és annyira a mindennapjaim része, hogy el sem tudnám képzelni, hogy mást csináljak.

Mennyi időt töltesz egy nap szinkronnal?

 Ez elég változó. De szerencsére nagyrészt – és jobb esetben – az egész napot ezzel töltöm. Szerintem reggel nyolctól átlagosan úgy ötig-hatig, de akár hétig-nyolcig is stúdióban vagyok. Persze előfordulnak félórás vagy órás szünetek, amikor el tudom intézni az egyéb dolgaimat; ebédelek, vásárolok, ilyesmik. De hál’ Istennek - le is kopogom - szerencsés vagyok, hogy szinte mindig, egész napra jut munka.

Nem lehet ilyen tempó mellett kiégni?

 Nem, vagyis de, ki lehet, viszont én nem érzem így. Ez a munka más egy kicsit, mint a többi. Ahogy megyek át egyik stúdióból a másikba eltelik öt, tíz perc és egy teljesen más világba, más karakterbe csöppenek bele. Sőt, adott esetben, hogy ha egy stúdióban két produkciót is veszünk egymás után, akkor ugyanazon a helyen kell rögtön váltani, így ez szerintem mindig ad valami újdonságot, ami miatt rettenetesen változatos.

 Ezért mondtam, hogy el sem tudnám képzelni azt, hogy esetleg egy irodában ülve mondjuk pötyögnöm kelljen a számítógép előtt. Nyilván annak is megvan a maga változatossága és szépsége, de itt a szinkronban annyi emberrel, helyzettel és szituációval kerülünk kapcsolatba, annyi embert kell csinálnunk egy nap alatt magunkból, hogy ezek miatt szerintem nem lehet belelaposodni.

A hangod alapján fel szoktak ismerni az emberek?

 A legritkább esetben. Ennek szerintem egyébként az is az oka, hogy amint meglátok egy szereplőt a képernyőn munka közben, azonnal, tudat alatt idomul hozzá valamennyit a hangom. Később persze, ahogyan fejlődik a karakter megjönnek a nüanszok és egyre inkább belerázódom, de valahogy automatikusan elválasztódik a sima beszédhangom a szinkronostól.

 A gyerekekkel kapcsolatban egyébként előfordul, hogy azt mondják, hallottak már valamelyik rajzfilmcsatornán, de lehet, hogy ők koncentráltabban kapják a hangomat ezeken az adókon.

Itt vannak az Apaütők című sorozat magyar hangjai

 A TV2 és a SuperTV2 hétvége délelőttjeit mostanában vígjátéksorozatok színesítik és sorban érkeznek a Magyarországon még be nem mutatott szitkomok. Az egyik ezek közül az újdonságok közül az Apaütők (Guys with Kids) lesz. A TV2-n június 28-án dupla résszel debütáló sorozat három barátról szól, akiknek ugyan különböző a családi állapotuk (elvált vagy házas), mégis mindegyiküknek egyaránt komoly feladatot jelent a gyermeknevelés. Az ezzel járó feladatokat és problémákat sokszor közösen, furcsa módszerekkel próbálják megoldani.

apautokszinkron.JPG

 A sorozat három főszereplője közül Anthony Anderson sokak számára ismerős lehet a Horrora akadva filmekből, de nem csak őt, hanem a stáb nagy részét is láthattuk már tévében vagy moziban. Az Apaütők sajnos egy évados kasza és csak tizenhét epizód készült belőle.

Apaütők (Guys with Kids)

Anthony Anderson - Hamvas Dániel
Jesse Bradford - Harcsik Róbert
Zack Cregger - Szűcs Péter Pál
Phil Idrissi - Albert Péter
Marleik Walker - Berecz Kristóf Uwe
Erinn Hayes - Bognár Anna
Ernie Hudson - Forgács Gábor
Brian Posehn - Garamszegi Gábor
Alex McKenna - Hábermann Lívia
Tempestt Bledsoe - Kokas Piroska
Jamie-Lynn Sigler - Réti Adrienn
Marissa Jaret Winokur - Semjén Nóra
Brian Mganga - Straub Martin
Brian Huskey - Szabó Endre
Mykayla Sohn - Szűcs Anna
Kareem Abdul-Jabbar - Varga Tamás

Szinkronrendező: Tomasevics Zorka
Magyar szöveg: Gyenes István, Terbócs Nóra
Hangmérnök: Kis Pál
Gyártásvezető: Farsang Csilla
Főcímfelolvasó: Dányi Krisztián
Stúdió: Subway

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Magyar nézettség: 24. hét - A magyar focisták nem csak a finnek ellen nyertek

 A tévés nézettséget nagyon könnyen tudja befolyásolni az időjárás és elég szembetűnő egy esős, esetleg havas, nyirkos és sötét, valamint egy verőfényes, meleg, kirándulás és vízpart után kiáltó nap főműsoridejének nézettségbéli különbsége. Emiatt a tévétársaságok sem erőltetik meg magukat a nyáron, nem is adnak sok újdonságot, sőt, van olyan adó, ahol semmilyen premier nem lesz képernyőn az év legmelegebb időszakában. Ennek azonban nem csak azok nem örülnek, akik nyáron mégis a tévét választanák, hanem azok sem lesznek kimondottan felcsigázva, akik a nézettségi adatokkal foglalkoznak.

futballnezettseg.jpg

 Nem panaszkodni szeretnék (jó, talán egy kicsit), de amikor azt látni, hogy éves minimum körül teljesít szinte kivétel nélkül minden műsor és a legmagasabb elért eredmény sem lépi át az egymilliós határt, akkor bizony nem sok érdekességről lehet beszámolni. Langyos víz, ez jellemzi legjobban az előző hét nézettségi eredményeit, mert egy-két izgalmasabb eseményt leszámítva, akár ismételhetném is azt, amit az előző nézettséges cikkben leírtam.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Igen, tudom mit írtam a fenti bekezdésekben, de ezek ellenére voltak olyan műsorok, amiknek sikerült azért megtörniük a sima, már-már unalmasnak is nevezhető nézettségi víztükröt. A hét egyik érdekes momentumát a Magyarország, szeretlek! évadzárója szállította. Ez a rész ellen végre nem volt adásban egyik TV2-s showműsor sem és nem vagyok szerintem egyedül azzal, hogy a műsortól én emiatt valami extra erős nézettségre számítottam. A tévézők viszont úgy látszik, hogy vagy elszoktak már a Magyarország, szeretlek!-től vagy egyszerűen nem volt kedvük vasárnap este a tévéképernyő előtt gubbasztani.

 A köztévé egykoron egymillió nézőt is érdeklő műsora most félmillió tévézőt sem tudott a Duna TV-re csábítani, ami azért különösen rossz jel, mert ezek szerint nem azért nem nézik már sokan a műsort, mert van jobb, van más alternatíva, hanem mert egyszerűen ráuntak. A köztévénél érdemes lenne szerintem, ha fontolóra vennék, hogy egy másik adásnap is kipróbálják a műsort, mert a TV2 nem fog tágítani a vasárnap mellől, ha pedig az RTL Klub-nál is beindul a nagyüzem, akkor a hétvége egyik napján sem fog labdába rúgni.

 A labdarúgás, ha már szóba került, akkor át is kanyarodhatunk rá, de nagy durranással sajnos itt sem szolgálhatok. A finnekkel vívott, Európa Bajnoki selejtezőpontot érő mérkőzés nyerte a saját sávját és a főműsoridő egyik legnézettebb tartalma tudott lenni, de mégsem volt képes igazán az élmezőnybe verekedni magát a toplistán. A futballal az a probléma, szigorúan tévés szemszögből, hogy ha van is magyar érdekeltség, az emberek egy jelentős része nem otthon, hanem szórakozóhelyeken, közösségi tereken nézi a mérkőzéseket. Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez a csoportos tévézés mennyi néző mínuszt jelent, de érdekes lenne egyszer megnézni, hogy milyen számokat hozna egy olyan meccs, amit nem közvetítenek egyetlen sátorban, pubban vagy szórakozóhelyen sem és csak otthon lehetne megnézni a tévében.

 A köztévénél maradva a korrekt főműsoridőt is meg kell említenem, mert habár egyik műsoruk sem tudott egetrengetően jó eredményt elérni, a megszokott közepes szintet mondhatjuk, hogy magabiztosan tudják. Az csak a probléma, hogy ennél több nézőt ezzel a kínálattal sajnos nem igazán tudnak a képernyők elé ültetni, ha pedig váltanak, akkor az eddig megtartott tévézők is elpártolhatnak.

 A hét nyertese egyébként az RTL Klub, bár az Éjjel-nappal Budapest és a délutáni telenovellák nem teljesítenek valami fényesen, a Barátok közt és az esti sorozatok népszerűek annyira, hogy könnyen bezsebelje a sikert a tévéadó. A TV2-nél a késő esti sorozatok nagyjából ugyanazt a szintet tudják, de az egész főműsoridejükre az a jellemző, hogy a viszonylag remek Tények nézettségéből a Jóban rosszban meg tud tartani azért valamennyit, de utána folyamatosan csökken az érdeklődés a műsoraik iránt.

 A legnézettebb sorozat a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett.

Hétfő:

TV2: Emlékezz, Reina!: 298 350 (15.9%), 18-49: 38 109 (6.6%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 297 043 (15.4%), 18-49: 44 792 (7.5%)
RTL Klub: A vihar: 172 814 (9.2%), 18-49: 34 240 (5.9%)

TV2: Fiorella: 451 557 (21%), 18-49: 79 365 (11.9%)
Duna TV: Ridikül: 177 769 (8.2%), 18-49: 18 734 (2.8%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 160 882 (7.5%), 18-49: 42 145 (6.4%)

TV2: Tények: 698 466 (25.9%), 18-49: 157 421 (19.2%)
RTL Klub: Híradó: 661 513 (25.5%), 18-49: 156 324 (20.2%)
Duna TV: Híradó: 134 918 (5.4%), 18-49: 4 949 (0.7%)

Duna TV: Don Matteo 8x05: 306 341 (10.3%), 18-49: 26 728 (2.8%)

RTL Klub: Fókusz: 651 995 (22.2%), 18-49: 202 504 (21.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 599 578 (17.4%), 18-49: 240 905 (20.1%)
TV2: Jóban rosszban: 591 407 (18%), 18-49: 138 052 (12.4%)
Duna TV: Brown atya 1x09: 284 251 (8.1%), 18-49: 34 142 (2.8%)

TV2: Kuzey Güney: 437 512 (11.3%), 18-49: 83 510 (5.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7441-7442.: 919 195 (22.6%), 18-49: 357 475 (23.2%)
Duna TV: Kékfény: 393 865 (9.7%), 18-49: 78 604 (5%)

RTL Klub: Dr. Csont 9x23: 742 725 (19.9%), 18-49: 372 753 (23.1%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 369 974 (9.8%), 18-49: 98 602 (6.1%)
Duna TV: On The Spot: 103 643 (2.9%), 18-49: 20 096 (1.3%)

RTL Klub: Híradó: 426 899 (14.3%), 18-49: 210 007 (14.5%)
TV2: Beverly Hills-i zsaru 2.: 280 263 (13.3%), 18-49: 132 094 (12.5%)
Duna TV: Az internet veszélyei: 18 027 (0.7%), 18-49: 892 (0.1%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 249 840 (9.9%), 18-49: 92 209 (7.4%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 7x09 (ism.): 145 554 (8.3%), 18-49: 63 233 (7%)

Kedd:

TV2: Emlékezz, Reina!: 288 621 (15.4%), 18-49: 40 406 (7.3%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 260 893 (13.6%), 18-49: 40 840 (7.3%)
RTL Klub: A vihar: 159 713 (8.5%), 18-49: 16 624 (3%)

TV2: Fiorella: 454 894 (19.4%), 18-49: 67 066 (9.5%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 187 860 (8.1%), 18-49: 23 335 (3.4%)
Duna TV: Ridikül: 146 649 (6.2%), 18-49: 24 508 (3.4%)

RTL Klub: Híradó: 731 943 (24.8%), 18-49: 163 959 (18.2%)
TV2: Tények: 704 810 (23.1%), 18-49: 173 207 (18.3%)
Duna TV: Híradó: 121 764 (4.2%), 18-49: 8 897 (1%)

Duna TV: Don Matteo 8x06: 329 955 (10%), 18-49: 34 545 (3.2%)

RTL Klub: Fókusz: 759 554 (23.2%), 18-49: 229 459 (21.7%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 726 256 (18.8%), 18-49: 292 196 (22.2%)
TV2: Jóban rosszban: 669 855 (18.4%), 18-49: 155 699 (12.8%)
Duna TV: Rex felügyelő 2x13: 340 068 (8.7%), 18-49: 46 123 (3.5%)

TV2: Kuzey Güney: 496 732 (11.8%), 18-49: 90 329 (5.9%)
Cool TV: A mentalista 6x03: 272 000 (6.4%), 18-49: 117 090 (7.5%)

RTL Klub: Barátok közt 7443-7444.: 961 033 (22.6%), 18-49: 350 533 (21.6%)
Duna TV: Önök kérték: 251 565 (5.9%), 18-49: 28 667 (1.8%)

RTL Klub: Castle 5x18: 633 814 (16.7%), 18-49: 276 699 (16.8%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 338 814 (8.8%), 18-49: 85 884 (5.2%)
Cool TV: Dr. Csont 8x07: 337 336 (8.6%), 18-49: 191 862 (11.5%)
Duna TV: Furcsa pár 2.: 212 619 (6.5%), 18-49: 76 050 (5.1%)

RTL Klub: Híradó: 367 783 (12.1%), 18-49: 159 897 (11.1%)
Cool TV: CSI: New York-i helyszínelők 6x21: 276 798 (9.3%), 18-49: 155 507 (11%)
TV2: Hawaii Five-0 5x18: 204 022 (7.9%), 18-49: 71 447 (5.7%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 246 953 (9.9%), 18-49: 98 933 (8.1%)

RTL Klub: Tökéletes célpont 2x04: 169 907 (11.1%), 18-49: 61 586 (8%)
TV2: Last Resort - A belső ellenség 1x03: 86 644 (6.4%), 18-49: 22 972 (3.4%)

Szerda:

TV2: Emlékezz, Reina!: 284 253 (15.9%), 18-49: 36 832 (6.6%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 245 675 (13.2%), 18-49: 45 128 (7.6%)
RTL Klub: A vihar: 159 985 (8.7%), 18-49: 30 845 (5.3%)

TV2: Fiorella: 452 845 (20.6%), 18-49: 79 558 (11.3%)
Duna TV: Ridikül: 140 800 (6.4%), 18-49: 7 315 (1%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 139 123 (6.3%), 18-49: 31 368 (4.5%)

TV2: Tények: 641 734 (23.1%), 18-49: 146 855 (16.8%)
RTL Klub: Híradó: 637 016 (24%), 18-49: 149 751 (17.8%)
Duna TV: Híradó: 138 687 (5.4%), 18-49: 14 484 (1.8%)

Duna TV: Don Matteo 8x07: 343 424 (11.2%), 18-49: 39 425 (4.1%)

RTL Klub: Fókusz: 626 303 (20.5%), 18-49: 185 448 (19.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 637 260 (18.7%), 18-49: 246 791 (21.2%)
TV2: Jóban rosszban: 611 871 (18.7%), 18-49: 144 953 (13.2%)
Duna TV: Párizsi helyszínelők 7x04: 289 359 (8.4%), 18-49: 66 675 (5.6%)

TV2: Kuzey Güney: 507 359 (13.4%), 18-49: 118 212 (8.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7445-7446.: 948 702 (23.8%), 18-49: 318 905 (22.1%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 128 257 (3.2%), 18-49: 33 341 (2.3%)

RTL Klub: Szulejmán 127.: 784 175 (19.9%), 18-49: 294 385 (18.6%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 447 316 (11.2%), 18-49: 118 079 (7.5%)
Duna TV: Zsüti 100 - G. Dénes György emlékkoncert: 60 754 (1.5%), 18-49: 15 730 (1%)

RTL Klub: Híradó: 431 175 (14.3%), 18-49: 188 652 (14.3%)
TV2: Sherlock és Watson 2x16: 244 577 (8.9%), 18-49: 98 020 (7.9%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 295 433 (11.9%), 18-49: 100 905 (8.8%)

RTL Klub: Döglött akták 4x19 (ism.): 192 950 (12.3%), 18-49: 72 918 (9.2%)
TV2: Lángoló Chicago 1x18 (ism.): 130 725 (8.5%), 18-49: 73 301 (9.4%)

Csütörtök:

TV2: Emlékezz, Reina!: 312 790 (17.6%), 18-49: 46 074 (8.9%)
RTL Klub: A vihar: 160 611 (9%), 18-49: 39 623 (7.6%)

TV2: Fiorella: 429 995 (20.7%), 18-49: 77 660 (12.2%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 162 839 (7.9%), 18-49: 55 661 (8.8%)
Duna TV: Ridikül: 130 689 (6.3%), 18-49: 21 336 (3.4%)

TV2: Tények: 626 601 (23.3%), 18-49: 141 237 (16.8%)
RTL Klub: Híradó: 588 991 (22.7%), 18-49: 131 230 (16.2%)
Duna TV: Híradó: 130 469 (5.2%), 18-49: 10 507 (1.3%)

Duna TV: Don Matteo 8x08: 294 027 (10.2%), 18-49: 39 371 (4.4%)

RTL Klub: Fókusz: 597 771 (20.5%), 18-49: 198 229 (21.7%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 647 824 (18.6%), 18-49: 275 320 (23.9%)
TV2: Jóban rosszban: 583 669 (18%), 18-49: 125 529 (12%)
Duna TV: Szívek doktora 3x18: 186 470 (5.5%), 18-49: 31 962 (2.9%)

TV2: Kuzey Güney: 441 994 (11.3%), 18-49: 72 590 (5.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7447-7448.: 920 184 (22.3%), 18-49: 349 702 (23.5%)
Duna TV: Fábry: 326 830 (8%), 18-49: 72 077 (4.9%)

Film+: Erőnek erejével: 276 128 (7.5%), 18-49: 141 056 (9.5%)

RTL Klub: Cobra 11 19x13: 665 037 (17.3%), 18-49: 265 215 (17.3%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 406 596 (10.3%), 18-49: 94 180 (6.1%)
Duna TV: Római helyszínelők 2x13: 129 321 (3.7%), 18-49: 29 572 (2%)

RTL Klub: Híradó: 310 927 (10.5%), 18-49: 120 305 (8.9%)
TV2: Doktor Rush 1x02: 255 535 (9.5%), 18-49: 77 483 (6.1%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 219 013 (9.2%), 18-49: 89 234 (7.6%)

TV2: Belső ellenfél 1x10: 148 420 (9.7%), 18-49: 66 349 (8.4%)
RTL Klub: Brandmánia: 143 786 (8.3%), 18-49: 60 979 (6.8%)

Péntek:

TV2: Emlékezz, Reina!: 278 951 (15.9%), 18-49: 35 031 (6.6%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 229 432 (12.9%), 18-49: 34 584 (6.5%)
RTL Klub: A vihar: 146 210 (8.3%), 18-49: 26 359 (5%)

TV2: Fiorella: 394 777 (19.8%), 18-49: 62 797 (10.4%)
Duna TV: Ridikül: 158 560 (7.9%), 18-49: 17 058 (2.8%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 126 604 (6.4%), 18-49: 24 629 (4.1%)

TV2: Tények: 586 436 (23.6%), 18-49: 120 875 (17%)
RTL Klub: Híradó: 539 814 (22.5%), 18-49: 123 401 (17.8%)
Duna TV: Híradó: 149 714 (6.4%), 18-49: 13 398 (2%)

Duna TV: Don Matteo 8x09: 309 488 (11.5%), 18-49: 45 628 (5.9%)

RTL Klub: Fókusz: 518 754 (19.6%), 18-49: 132 509 (17.5%)

TV2: Jóban rosszban: 564 685 (19.3%), 18-49: 136 713 (15.1%)
RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 551 643 (17.9%), 18-49: 226 503 (23%)
Duna TV: Rocca parancsnok 4x11: 262 271 (8.3%), 18-49: 43 003 (4.2%)

TV2: Kuzey Güney: 437 556 (12.7%), 18-49: 80 508 (6.9%)
Cool TV: CSI: Miami helyszínelők: 257 687 (7.3%), 18-49: 116 264 (9.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7449-7450.: 746 198 (20.3%), 18-49: 264 867 (21.1%)
Duna TV: Columbo - Melegházi dzsungel: 315 950 (8.5%), 18-49: 60 312 (4.6%)

RTL Klub: Showder Klub 15x08: 540 225 (14.8%), 18-49: 231 131 (16.8%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 435 576 (11.7%), 18-49: 116 055 (8.5%)

Duna TV: Obersovszky Péter emlékére: 175 975 (5%), 18-49: 29 456 (2.1%)

RTL Klub: Híradó: 368 666 (12.4%), 18-49: 168 323 (13.1%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 2x02: 212 910 (7.7%), 18-49: 90 330 (7.5%)
Duna TV: King 2x12: 123 312 (4.3%), 18-49: 27 311 (2.2%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 247 368 (9.7%), 18-49: 112 924 (10.1%)

RTL Klub: Minden lében négy kanál 3x12: 161 191 (9.1%), 18-49: 56 105 (6.7%)
TV2: Propaganda: 88 302 (5.2%), 18-49: 50 025 (6.2%)

Szombat:

Duna TV: Kézilabda: Férfi Európa-bajnoki selejtező: Magyarország - Ukrajna: 204 098 (9.4%), 18-49: 27 614 (3.7%)
TV2: Ászok ásza: 154 670 (7%), 18-49: 30 546 (4%)

RTL Klub: Tornádó New Yorkban: 253 340 (11.4%), 18-49: 89 445 (11.5%)

Duna TV: Futball: Európa-bajnoki selejtező: Finnország - Magyarország: 585 534 (20.8%), 18-49: 201 307 (21.2%)

RTL Klub: Híradó: 533 361 (19.5%), 18-49: 113 429 (12.4%)
TV2: Tények: 488 863 (17.9%), 18-49: 121 127 (13.3%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 522 093 (18.4%), 18-49: 133 235 (14.4%)
TV2: Tor-túra: 316 961 (10.3%), 18-49: 112 944 (10.7%)

RTL Klub: Tintaszív: 360 352 (11.3%), 18-49: 132 496 (12%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 497 371 (15%), 18-49: 136 875 (11.8%)

RTL Klub: Harcban élve: 518 125 (15.2%), 18-49: 183 880 (14.3%)
Duna TV: Híradó: 390 776 (11.2%), 18-49: 87 277 (7%)
TV2: Tök alsó 2.: 373 691 (10.6%), 18-49: 160 982 (12.5%)

Duna TV: Római vakáció: 268 174 (8.2%), 18-49: 35 828 (2.9%)

TV2: Amerika pszicho: 167 579 (7.8%), 18-49: 72 605 (7.8%)

RTL Klub: Titokzatos küldetés: 200 602 (10.8%), 18-49: 66 271 (8%)

Vasárnap:

RTL Klub: Nevem: Senki: 423 360 (15.7%), 18-49: 132 666 (12.6%)
TV2: E.T. - A földönkívüli: 208 442 (7.7%), 18-49: 63 174 (6%)

Duna TV: Gasztroangyal - Balaton: 194 026 (7.3%), 18-49: 36 258 (3.5%)

RTL Klub: Híradó: 760 888 (24.7%), 18-49: 225 306 (20%)
TV2: Tények: 678 989 (22%), 18-49: 196 590 (17.4%)
Duna TV: Híradó: 106 794 (3.5%), 18-49: 13 826 (1.2%)

Duna TV: Hogy volt?!: 179 673 (5.6%), 18-49: 19 406 (1.7%)

RTL Klub: Cobra 11 16x10 (ism.): 690 326 (21.1%), 18-49: 245 250 (20.7%)
TV2: A Szmokinger: 454 792 (12.5%), 18-49: 161 469 (12.1%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 445 556 (11.8%), 18-49: 55 249 (3.9%)

RTL Klub: Pompeji: 702 659 (17.5%), 18-49: 323 652 (20.8%)

TV2: Miami Vice: 340 866 (10.1%), 18-49: 155 317 (10.4%)
Duna TV: Starfactory: 157 562 (3.8%), 18-49: 26 053 (1.5%)

RTL Klub: Vesztesek bosszúja: 469 045 (15.3%), 18-49: 228 267 (16.2%)

Duna TV: Három fölösleges férfi: 96 012 (3.5%), 18-49: 17 538 (1.3%)

RTL Klub: Portré: 176 719 (11.5%), 18-49: 87 621 (11.4%)
TV2: Befogad és kitaszít a világ: 86 274 (6.7%), 18-49: 38 018 (5.9%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: vs.hu

Az Irigy Hónaljmirigy Show ismétlése váltja a török sorozatot a TV2-n

 A TV2-nél az Éden Hotel befejezése után álltak át nyári műsorrendre, most viszont ismét változtatnak a kínálatukon, ugyanis a kifejezetten alacsony nézettséget hozó és a főműsoridejüket picit lehúzó török sorozat, a Kuzey Güney - Tűz és víz helyére egyik régi saját gyártásuk népszerű epizódjait hozzák vissza június huszonkettedikétől.

irigyhonaljmirigyshowtv2.jpg

 A Tények és a Jóban rosszban jó számokat hoznak, de utánuk nem igazán tud labdába rúgni a TV2 köszönhetően annak, hogy a SuperTV2 után a főadón is bemutatott török sorozat a fiatal felnőttek körében nem annyira népszerű. A tévécsatorna ezért is cserélheti le ezt a műsort az Irigy Hónaljmirigy Show ismétléseire, ami csak azért nem tűnik szerintem jó döntésnek, mert a TV2 Csoport kábelcsatornáin a mai napig képernyőn vannak a régi epizódok, azaz a nosztalgia faktorra sem lehet most olyan nagyon építeni, de persze ki tudja, lehet, hogy bejön ez a húzás. A műsorrend többi eleme változatlan marad, leszámítva azt, hogy érkezik Maite Perronival egy új telenovella, de egyelőre még nem tudni, melyik műsorsávba.

 A nézők persze nem maradnak a Kuzey Güney nélkül, ugyanis szombat délutánonként dupla epizóddal fogja vetíteni a sorozatot a TV2.

A kép forrása: Irigy Hónaljmirigy Facebook oldala

Ők lesznek a Míg az élet el nem választ című sorozat magyar hangjai

 A TV2 Csoport egy újabb premier sorozatot fog bemutatni és meglepő módon ismét egy vígjátékra esett a választásuk. Egyedül csak azt sajnálom, hogy most nyáron sem meri egyik országos tévéadó sem meglépni, hogy szitkomot tegyen a főműsoridőbe, pedig legalább egy adásnapon érdemes lenne kipróbálni, mit is szólnak az emberek ahhoz, ha nem nyomozás vagy dráma van képernyőn. Mindenesetre a premier az premier, ha délután vagy hajnalban adják is, a szinkron pedig mindig érdekes.

migazeletelnemvalasztszinkron.jpg

 Az eredeti címén Happily Divorced főszereplője egy virágárus nő, akinek férje 18 évnyi házasság után bejelenti, hogy a saját neméhez vonzódik. A házaspár a válás mellett dönt, de mivel egyikőjük sincs valami jó anyagi helyzetben, ezért továbbra is együtt kell élniük. A nő pedig ilyen körülmények között próbál meg új életet kezdeni, újra randizni. A Míg az élet el nem választ főszerepét A dadus című sorozatból is ismert Fran Drescher alakítja, akinek most is Vándor Éva lesz a magyar hangja. Ennek a hangválasztásnak kifejezetten örülök, mert egyrészt A dadus régen a kedvencem volt, másrészt zseniális párost alkotott egymással a két színésznő. A férfi partner szinkronhangja Csankó Zoltán lesz, de rajta kívül még jó sok nagy név fog dolgozni a sorozat magyar változatán és egy szitkomtól ez azért eléggé meglepő. A sorozat július ötödikén, dupla résszel debütál a SuperTV2-n.

Míg az élet el nem választ (Happily Divorced)

Fran Drescher - Vándor Éva
John Michael Higgins - Csankó Zoltán
D. W. Moffett - Kárpáti Levente
Tichina Arnold - Kocsis Mariann
Rita Moreno - Molnár Zsuzsa
Robert Walden - Rosta Sándor
Valente Rodriguez - Kapácsy Miklós
Butch Klein - Jánosi Ferenc
Michael Carbonaro - Pál Tamás
Kevin Kilner - Kassai Károly
Tommy Dewey - Zámbori Soma
Sue Goodman - Dohy Erika
Whitney Avalon - Vámos Mónika
Angie Everhart - Lázár Erika
Lou Diamond Phillips - Joó Gábor
Renée Taylor - Bókai Mária
Mike Faiola - Joó Gábor
Andrew Tenorio - Nagy Gereben
Charles Shaughnessy - Forgács Gábor

Szinkronrendező: Kozma Attila
Magyar szöveg: Stemler Ágnes
Hangmérnök: Johannis Vilmos
Gyártásvezető: Farsang Csilla
Főcímfelolvasó: Zahorán Adrienn
Stúdió: Subway

A kép forrása: SuperTV2 Sajtószoba

Kiderült, kik lesznek a Hungary's Got Talent zsűritagjai

 Az RTL Klub őszre tervezett egyik nagy dobása az X-faktor helyére behozott, a Csillag születikhez hasonló műfajú, ám más formátumú tehetségkutató, a Got Talent magyar változata lesz. A Hungary's Got Talent ítészei közül eddig egyikük sem vállalt még ehhez hasonló tévés feladatot, emiatt mindenképpen érdekes lesz, hogyan működnek majd együtt a zsűritagok és hogyan viselkednek majd egy élő tévéműsorban.

hgtzsuri.jpg

 A tévécsatorna két színészt és két énekest választott a zsűribe és elsőre bizony elég meglepő döntésnek tűnnek. Csuja Imrét filmekből és szinkronokból ismerhettük eddig, most viszont egy teljesen új oldaláról mutatkozik be, mondhatom, az én legnagyobb örömömre. A másik színész Kovács Patrícia lesz, akit filmek mellett tévésorozatokban is láthattunk már, szerepelt ugyanis a Társas Játékban és a Szájhősökben is. Linczényi Márk a the KOLIN frontembere mellett Horgas Eszter fuvolaművész képviseli majd a zenei vonalat. A zsűri azt kell mondjam, elég színes lett és nem a megszokott RTL Klub-os emberekből áll.

A kép forrása: rtl.hu/rtlklub

Itt vannak Az én bűnöm című sorozat magyar hangjai

 A TV2 ismét egy újabb telenovellával bővíti a kínálatát és nem is akármilyen újdonságot fog bemutatni. Úgy látszik nem csak külföldön, hanem nálunk is imádják a nézők Maite Perronit és azokat a sorozatokat, amikben szerepel, elég csak az Árva angyalra, a Marichuy-ra vagy A Macskára gondolni. A mostani premier azonban nem a legújabb sorozata, hanem egy régebbi, Magyarországon még le nem adott telenovella, a Mi Pecado, azaz Az én bűnöm lesz.

azenbunomszinkron.jpg

 A 2009-ben bemutatott sorozat érdekessége, hogy az egyik férfi főszerepet az az Eugenio Siller alakítja, aki egy másik telenovellában, a TV2-n jelenleg is látható Emlékezz, Reiná!-ban szintén központi figurát játszik. A telenovellák szinkronjai elég következetesek, így nem meglepő, hogy Maite Perroni Molnár Ilona, Eugenio Siller pedig Dévai Balázs hangján szólal majd meg. Az pedig külön érdekesség, mi több, ínyencség, hogy Az én bűnöm szinkronrendezője a főszereplő színésznő magyar hangja, Molnár Ilona.

Az én bűnöm (Mi Pecado)

Maite Perroni - Molnár Ilona
Eugenio Siller - Dévai Balázs
Daniela Castro - Szórádi Erika
Roberto Blandón - Holl Nándor
Fransisco Gattorno - Sótonyi Gábor
Sabine Moussier - Kiss Virág
Sergio Goyri - Koncz István
Armando Araiza - Bor László
Jessica Coch - Mezey Kitti
Aldo Gallardo - Joó Gábor
Tina Romero - Kocsis Mariann
Antonio Medellín - Barbinek Péter
María Prado - Némedi Mari

Szinkronrendező: Molnár Ilona
Dramaturg: Bérczi Kriszta, Dömötör Éva, Albert Magdi
Stúdió: Subway

A kép forrása: hotdog.hu/telenovellakvilagamagazin

Folytatódni fog az Egynyári kaland

 A köztévénél döntöttek és folytatni fogják az utóbbi idők szerintem legélvezetesebb magyar sorozatát. Az Egynyári kaland nem volt hibátlan, de a hangulata, a szereplők és a környezet az egészet egy roppant kellemes és szórakoztató néznivalóvá varázsolta. Az első évad ugyan nem hozott kimagaslóan jó nézettséget, de szégyenkezniük nem kell a készítőknek, főleg azért nem, mert a fiatal felnőttek körében az egyik legkedveltebb saját gyártású, köztévés műsor volt. A második évaddal kapcsolatban egyelőre még nem derült ki semmi konkrétum, de már a berendelésnek is lehet örülni.

egynyarikalandberendeles.jpg

Forrás: Egynyári kaland Facebook oldala
A kép forrása: Egynyári kaland Facebook oldala

Tíz amerikai sorozatsztár, akiknek van magyar felmenője

 Számomra mindig érdekes arról olvasni, hogy kik azok a híres emberek, mozogjanak akár a kultúra vagy a sport világában, akik magyar ősökkel rendelkeznek, arról viszont már kevésbé jó hallani, hogy a felmenőik mikor és milyen okból hagyták el hazánkat. A listában szereplő tíz sorozatsztár szülei vagy nagyszülei közül sokan döntöttek úgy, hogy az Amerikai Egyesült Államokba költöznek és ott folytatják életüket vagy kezdenek benne új fejezetet. A legismertebb magyar származású színészeket nem kell szerintem olyan részletesen bemutatni, főleg hogy van, akinek szobrot is állítottak idehaza, de úgy gondolom, lesz a listában olyan név, akiről kevesen gondolták volna, hogy ha csak részben is, de van kapcsolata Magyarországgal.

magyarfelmenomh.jpg

Mariska Hargitay

 Az egyik olyan amerikai színésznő, akinek nem kell mélyre ásni a családfájában ahhoz, hogy magyar felmenőkre bukkanjunk. Mariska Hargitay sokak számára az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály főszereplőjeként lehet ismerős, bár Magyarországon ez a sorozat valahogy az elmúlt pár évben nem igazán volt képernyőn, ellenben a testvérsorozatai közül egy-kettő a mai napig adásban van. A színésznő az Esküdt ellenségek előtt megfordult a Tequila és Bonettiben, valamint a Vészhelyzetben is, de kétségtelenül mostani sorozata hozta meg számára a sikert és talán ennek is köszönhetően kapott munkásságáért 2013-ban csillagot a hollywoodi hírességek sétányán.

 A színésznő édesanyja az 1950-es évek egyik szexszimbóluma Jayne Mansfield, édesapja pedig a magyar származású Mickey Hargitay, azaz Hargitay Miklós, az 1955-ös év Mr. Universe-sze. Mariska Hargitay édesapja Budapesten született, rengeteget sportolt; futballozott a Fradiban, gyorskorcsolyázott és akrobataként cirkuszban is fellépett. Nem tudni, pontosan mikor és miért hagyta el Magyarországot, de valamikor az 1940-es évek közepén költözhetett az Amerikai Egyesült Államokba. A színésznő teljes neve Mariska Magdolna Hargitay és nem csak ő, hanem két, idősebb fiútestvére (Zoltán és Miklós) is magyar keresztnevet kapott.

Julianna Margulies

 Nem olyan egyszerű a dolgunk, ha meg szeretnénk ismerni a Vészhelyzet és A férjem védelmében sztárjának származását. Az interneten nem sok információt lehet találni a színésznő felmenőiről, a legtöbb, amit ki lehet deríteni azt maga Julianna Margulies mesélte el családi hátteréről. A szülei Ausztriából, Romániából, Oroszországból és Magyarországról kivándorolt emberek leszármazottai, több részletet, konkrétumot azonban nem igazán sikerült kiderítenem.

magyarfelmenojlc.jpg

Jamie Lee Curtis

 Igen, tudom hogy Jamie Lee Curtist sokan elsősorban filmekből ismerik, de pályája elején jó pár sorozatban is megfordult, igaz ezek csak kisebb szerepek voltak. Az első komolyabb, állandó tévés munkája a Fehérnemű hadművelet (Operation Petticoat) című film alapján készült, 1977-es sorozatban volt, ahol huszonhárom részen keresztül játszotta Barbara Duran hadnagyot. A szerep érdekessége, hogy a széria alapjául szolgáló filmben az egyik főszereplőt a színésznő édesapja, Tony Curtis alakította.

 A tévés munkái közül azonban nem ez a rövid sorozat, hanem a Magyarországon szerintem be sem mutatott Anything But Love című komédia a legismertebb. A színésznő ebben a szitkomban több mint ötven részen keresztül játszotta Hannah Millert, egy chicago-i magazin munkatársát és ezért a szerepért 1990-ben Goldon Globe-ot is kapott. A sorozat befejezése után viszont csak kisebb szerepeket vállalt, többek között játszott tévéfilmekben, az NCIS-ben és a New Girl-ben is. Idén viszont újra állandó karakterként láthatjuk majd, ugyanis a FOX újoncának, a Scream Queens-nek lesz az egyik főszereplője.

 A színésznő édesapja, a sokak által ismert Tony Curtis révén rendelkezik magyar felmenőkkel, míg édesanyja Janet Leigh családján keresztül részben dán ősökkel is büszkélkedhet. Az édesapja szülei a Kárpát-medencéből vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba. Jamie Lee Curtis apai ági nagypapája a Mátészalkához közeli Ópályiban született, míg nagymamája Szlovákia területéről származik.

Mayim Bialik

 A listában szereplő színésznők közül Julianna Margulies magyar kötődése lepett meg a leginkább, de csak addig, amíg nem olvastam arról, hogy az Agymenők (The Big Bang Theory) Amy-je is részben magyar származású. A színésznő nagyszülei közül hárman ugyanis Lengyelországból, Csehországból és Magyarországról vándoroltak ki az amerikai kontinensre.

 A színésznővel kapcsolatban az is meglepetésként ért, hogy ahogyan mostani sorozatbeli karaktere, ő is neurológus, azaz nem csak színész végzettsége van, illetve az is újdonság volt, hogy nem a geek szitkom volt az első tévés munkája. Mayim Bialik játszotta ugyanis több száz epizódon keresztül a Blossom című vígjátéksorozat főszereplő tinédzserét.

Marisol Nichols

 A színésznőt bevallom, így név alapján nem igazán ismertem, de amikor utánajártam a munkásságának, akkor beugrott, hogy elég sok sorozatban láttam már. A legtöbb esetben ugyan csak epizódszereplőt alakít, de voltak huzamosabb ideig, évadokon át tartó figurái is, mint például a 24-ben Nadia Yassir vagy a Latin pofonokban (Resurrection Blv.) Victoria Santiago. Ez utóbbi sorozat hiába hangzik úgy mintha telenovella lenne, koránt sincs így. A Latin pofonok egy három évados, Showtime-on futó dráma volt, aminek középpontjában a Santiago család és három generációnyi boxoló állt.

 Marisol Nichols apai ágon magyar származású, ugyanis édesapjának van magyar és román felmenője is, míg anyai ágon spanyol és mexikói ősökkel is rendelkezik.

magyarfelmenopf.jpg

Peter Falk

 Azt hiszem, Peter Falk-ot nem kell különösebben bemutatni, listázni a filmes vagy tévés munkáit. Columbo megformálásával világhírűvé vált színész magyar származása sem lehet ismeretlen információ sokaknak, azonban a városi legendákkal ellentétben koránt sem volt olyan szoros a kapcsolata Magyarországgal. A színészt talán a szóbeszéd miatt is tartják sokan a magyar író és politikus, Falk Miksa rokonának, viszont elég valószínű, hogy csak névrokonok.

 A színésznek azonban ezek ellenére is voltak magyar felmenői, bár sem a szülei, sem a nagyszülei nem hazánkból származnak. Peter Falk-nak anyai ágon volt kötődése Magyarországhoz és Csehországhoz is, de nem lehet pontosan megmondani azt, hogy édesanyja melyik családtagja volt magyar. Apai ágon egyébként lengyel és orosz felmenőkkel is rendelkezett.

Adrien Brody

 Az Oscar-díjas színészt elsősorban A zongorista című film miatt ismerhetjük és ugyan televíziós alkotásokban nagyon ritkán fordul meg, mégis felkerült a listára, mivel az egyik legutóbbi munkája a magyar származású szabadulóművészről, Harry Houdini-ről készült minisorozat volt. Adrien Brody családfájában szerencsére nem kell olyan sokat kutakodni, hogy megtaláljuk a magyar felmenőket, ugyanis édesanyja, Sylvia Plachy révén kötődik hazánkhoz. A Budapesten született fotóriporter családja az 1956-os forradalom kitörése után hagyta el az országot és az Amerikai Egyesült Államokban telepedtek le. A színész édesapja Elliot Brody, aki pedig részben lengyel származású.

 Adrien Brody-val kapcsolatban az is érdekesség még, hogy sokáig együtt volt a spanyol származású, de részben magyar felmenőkkel is rendelkező modellel, színésznővel, Elsa Pataky-val.

William Shatner

 T.J. Hooker, Star Trek és Boston Legal, csak három sorozat, amelynek William Shatner volt az egyik, ha nem a főszereplője. A színészt azért nem szokták a magyar származásúak között emlegetni, mivel hasonlóan, több, ebben a listában is szereplőhöz, neki is csak közvetett kapcsolata van Magyarországgal. A négy nagyszülője közül az egyikük volt az, aki Magyarországról vándorolt ki, a többiek Ausztriából, Lengyelországból és Ukrajnából érkeztek Kanadába.

magyarfelmenolck.jpg

Louis C.K.

 Az Egyesült Államok egyik leghíresebb és idehaza is sokak által kedvelt és idézett humoristája. A magyar felmenőket nála sem kell olyan sokáig keresgélnünk, mivel édesapja, Luis Székely, pontosabban apai nagyapja, Dr. Geza Székely Schweiger révén kapcsolódik hazánkhoz, ugyanis a sebész nagyszülő szüleivel együtt költözött Magyarországról Mexikóba. Louis C.K. édesanyja Mary Louise Székely szoftverfejlesztő és az ő ágán rendelkezi a humorista amerikai felmenőkkel.

 Louis C.K. nevében a két utolsó betű az eredeti családnév ismeretében értelmet is nyer, ugyanis a C.K. a Székely név angol kiejtésének leegyszerűsített változata.

David Krumholtz

 A Gyilkos számok Magyarországon is sokáig az egyik legkedveltebb sorozat volt és nem meglepő, hogy a mai napig fel-feltűnik valamelyik tévécsatorna kínálatában. Azt viszont szerintem sokan nem is gondolták, hogy a főszereplőt alakító David Krumholtz anyai ágon magyar származású. Judy Krumholtz fogorvosi asszisztens és az 1956-os forradalom idején költözött az Amerikai Egyesült Államokba. A színésznek édesapja révén lengyel felmenői is vannak.

A képek forrása: joyfulheartfoundation.org, sparkplugging.com, charlestondailymail.com, observer.hu
Forrás: Wikipédia

Érkezik A főnök befejező évada

 Az egyik személyes kedvenc nyomozós sorozatom nem kapja éppenséggel a legelőkelőbb vetítési időpontokat, de ennek ellenére mégis lehet közönsége, mert az RTL Klub hol kisebb, hol nagyobb szünettel, de becsületesen adja az epizódjait. Nemrégen ismételték a hatodik etapot és most, júliusban képernyőre tűzik a sorozat befejező, hetedik évadát.

afonok.jpg

 A sorozat főszereplőjét megformáló Kyra Sedgwick a tévék képernyőjéről ezzel a sorozattal köszönt el, viszont nem kellett a rajongóknak őt olyan sokáig nélkülözniük, mivel a FOX rendőrős komédiája, a Brooklyn Nine-Nine második évadában ő alakította a kapitányságot sakkban tartó feljebbvalót. A főnök hetedik évada július harmadikán késő este debütál az RTL Klub-on és az érdekes kérdés lehet, hogy az RTL Klub megvette-e a sorozat spin-offjának, a Major Crimes-nek a vetítési jogát, ami egy-két karaktercserét leszámítva ugyanazokkal a szereplőkkel dolgozik, mint az elődje. A főnök nézettségéből kiindulva viszont erre nem sok esélyt látok, de ki tudja, kábelen akár el is férhetne ez a krimi.

A kép forrása: poptower.com

Brooklyn Nine-Nine - a második évad

 Idén tavasszal háttérbe szorítottam azokat a sorozatokat, amikhez vagy nem készült szinkron, vagy még nem kerültek bemutatásra az új epizódok magyarul. Ez utóbbi kategóriába tartozik a Brooklyn Nine-Nine is, amiről egy időre sajnos el is felejtkeztem és nem tudnám megmondani, hogy miért pont most daráltam le a második szezont. Abban viszont biztos vagyok, hogy hihetetlenül megérte két-három részletben, tömbösítve megnézni ezt a huszonhárom epizódot. Fantasztikus élmény volt és talán jobban is szórakoztam, mint az amúgy szintén zseniális első évadon.

vlcsnap-2015-06-14-14h57m57s216.png

 Az elmúlt pár hónapban viszonylag kevés szitkomot néztem, nem hazudok szerintem akkor, ha azt írom, hogy összesen négy vígjátéksorozat epizódjait láttam csak rendszeresen, ami lássuk be, nem olyan nagy eresztés. Közülük az egyik, a Munkaügyek - IrReality Show csalódást okozott, Az élet csajos oldala magyarul is brutálisan élvezetes volt, a Fapad nem az én világom, a Modern család pedig magasan a legszórakoztatóbb vígjáték szerény véleményem szerint. Ehhez a társasághoz csatlakozott most ez a rendőrős komédia, amelynek új évada döcögősen indult, de olyan fokozatra kapcsoltak a pár részes felvezetés után, ami miatt nem tudtam nem egymás után indítani az epizódokat.

vlcsnap-2015-06-14-14h47m11s147.png

 A cselekmények, a párbeszédek olyan pörgősek voltak, hogy maximális odafigyelést igényelt szinte minden jelenet és érdemes is volt rájuk keményen fókuszálni, mert rengeteg apró, rejtett vagy éppenséggel nem is annyira titkolt helyzetkomikum volt bennük. A nagy részét szerintem második vagy harmadik újranézésre fogom csak felfogni, annyira tömény, amit az írók csinálnak. A színészek lubickolnak a szerepükben, a karakterek a második évadra értek be igazán, lenyesegették a vadhajtásokat és sikerült megtalálni a tökéletes arányokat, mindenki érdemben bele tud szólni az epizódokba és ha valakit mégis a háttérbe nyomnak, kap egy olyan poént, ami újra visszahelyezi a térképre.

vlcsnap-2015-06-14-14h50m23s16.png

 Az epizodikus vonalat megtartották, így részről részre kaptunk egy hol izgalmasabb, hol kevésbé érdekesebb bűnügyet, de ezek sosem húzták le a minőséget. Az írók szerencsére nem vették ezeket félvállról, ügyesen lavíroztak és szinte mindig egyensúlyban tudták tartani a kapitányságot. Azt is mondhatnám, hogy megtalálták a tökéletes receptet a szórakoztatásra és nem voltak rest használni. A színvonal emiatt rendkívül egyenletes volt, a kis kilengések is hibahatáron belül voltak és azt hiszem ilyenkor szokták azt írni, hogy soha rosszabbat.

 Az évad azonban nem csak nyomozásból állt, ugyanis történtek azért rendesen más események is, többek között fejlődtek a karakterek és az egymással való kapcsolatuk. Az első évadhoz képest jelentős változáson ment keresztül például Roza, de olyan finoman alakítottak rajta az írók, hogy megtartották az erőszakos, hirtelen haragú stílusát, amiért én kifejezetten kedvelem. A másik szereplő, akin erőteljesen dolgoztak, az a kapitány, Raymond volt. A távolságtartó, munkamániás énje továbbra is jelen van, de sokkal lágyabb, emberközelibb, barátságosabb lett, viszont egyes cselekedetei továbbra is roppant szórakoztatóak. A többiek nagyjából azt hozták, amit az első évadban megszoktunk tőlük.

vlcsnap-2015-06-14-14h52m32s13.png

 A finálé azonban új helyzetet teremtett. Az egyik, évad közben behozott új karakter, Wuntch ugyanis megkavarta a szálakat és habár nem kellene szimpatizálnom vele azok miatt, amiket tett, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy az egyik kedvenc színésznőm, Kyra Segdwick ebben az ellenszenves figurában is milyen zseniális.

 A másik, ami miatt új irányba halad majd a sorozat az az, hogy két szereplő összejött egymással. Erről nem árulok el semmi konkrétumot, de én kifejezetten örültem neki, viszont érdekes lesz, hogy változik-e emiatt a humor, esetleg a szereplők viselkedése. Annak nagyon örülnék, ha ezt a szintet meg tudnák tartani és nem nyúlnának a karakterekhez, mert idén baromira el lett találva minden és volt olyan, amikor kifejezetten hangosan röhögtem egyes beszólásokon, helyzetkomikumokon.

 Szitkomon régen nevettem ennyit, mint most a Brooklyn Nine-Nine második évada alatt és nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire megérte egyben, kis megszakításokkal nézni a részeket, mert így, ilyen mennyiségben talán még jobban is tetszett, mintha csak heti egy epizódot tudok megnézni.

Igazából ez olyan, mintha csak kinyitnék egy csapot - interjú Németh Krisztával

 Az élőhalottakról szóló képregények, tévés és mozis produkciók az utóbbi időben elég felkapottak lettek és látva a legismertebb és talán legjobb ebben a témában készült sorozat, a The Walking Dead népszerűségét, nem lepődünk meg szerintem azon, hogy a kisebb-nagyobb stúdiók rendre készítik a hasonló, picit átdolgozott verziókat. Az egyik legújabb példa ez utóbbira a VIASAT6-on nemrég debütált Z, mint zombi című sorozat, amelynek magyar változatát Faragó József rendezi. A VIASAT és az SDI Media Hungary jóvoltából beleshettem a kulisszák mögé és interjút készíthettem a sorozat főbb szereplőinek szinkronhangjaival is. Először a Németh Krisztával készült beszélgetést olvashatjátok.

 A színésznő habár már nem játszik színházban, a mikrofon mögött ugyanúgy meg tudja mutatni tehetségét. Hangját olyan sorozatokban hallhatjuk mostanában mint A férjem védelmében, a Vásott szülők, a Feketelista vagy a Zsaruvér, régebben pedig többek között a Lostban és A Narancsvidékben is szinkronizált. Ezek mellett természetesen filmek szereplőinek is kölcsönzi a hangját, valamint számos ismeretterjesztő alkotásnak ő a narrátora.

 Nagyon szeret fotózni, legutóbbi munkái Óbudán vannak kiállítva, de mostanában például kollégáit is lencsevégre kapja. Az interjúhoz kaptam a színésznőtől pár képet, melyek közül a másodikat Szép Vivien fotózta. Ezeket újból meg szeretném köszönni!

Mennyire ismered ezt a sorozatot?

 Egy kicsit utánanéztem, főként azért is, mert az a meglepő fordulat állt be az életemben, hogy zombifilm-rajongó lettem. Nemrég kezdtük el nézni a The Walking Deadet és nagyon megszerettem.

Nem egy kategória azért ez a kettő.

 Nem, tisztában vagyok vele és látom is munka közben, hogy ez egy leegyszerűsített változat. A karakterek kevésbé színesek és mélyek, mint mondjuk a The Walking Deadben. Amikor elkezdtük forgatni a Z, mint zombit, akkor utána olvasgattam, de túl sokat nem tudok róla. A sztori megvan, miszerint az egyik szereplőt, Murphyt el kell vinniük Kaliforniába.

A stílusa kicsit olyan, mintha direkt vígjátékszerű lenne.

 Igen, néha nem lehet eldönteni, hogy ez most paródia-e vagy komoly.

Zombis témában mindent fogyasztasz vagy csak azt az egyet?

 Nem szerettem ezt a témát addig, amíg a férjem azt nem mondta, hogy most akkor ezt fogjuk nézni. Erre azt válaszoltam neki, hogy kizárt (nevet). Aztán elkezdtük nézni és két rész után azt kérdeztem, mikor jön a következő. Ahhoz, hogy megtetszett valószínűleg az is kellett, hogy hihető legyen számomra a tálalás, a háttérsztori. A Z, mint zombinál pont abban az epizódban, amit ma vettünk fel, hoztak be egy olyan szálat, ami hihetőbbé teszi a történetet. El tudom képzelni, hogy van valami ilyesmi vírus.

Milyen műfajú sorozatokat vagy filmeket nézel ezen kívül?

 A Dextert szerettem például nagyon. Az volt az első olyan sorozat, amire nagyon rá tudtam kattanni. Ott ültünk a tévé előtt és vártuk a következő epizódot. Aztán néztem a Kés/alatt című sorozatot, abban szinkronizáltam is és azt is nagyon szerettem. Az utolsó évadokat viszont már nem kísértem figyelemmel, azt hiszem, hogy az első hármat vagy négyet néztem csak végig, de azok nagyon jók voltak.

 Alapvetően elég sokfélét fogyasztok, már csak azért is, mert a fotózás miatt sokszor a képi világ is érdekel. Van, amikor például nem is annyira a sztori a vonzó, azon túl nyilván, hogy színészileg a karakterformálás is érdekes.

nemethkriszta_onarc1.png

A férjem védelmébennel mi a helyzet?

 Nem nézem. Pontosabban, ez egy nagyon érdekes dolog. Éppen tegnap forgattuk és mikor a szünetben ültem, azt vettem észre, hogy belekerültem a sorozatba. Amikor ezt szinkronizálom, akkor a figurában gondolkodom és nem azon jár az eszem a tekercsek között, hogy mit fogok vásárolni a vacsorához, hanem hogy ezt most miért csinálta, vagy hogy mi lehet a mozgatórugója.

 Amikor lehet, akkor a dramaturgiát követve vesszük fel az egyes tekercseket, ha meg tudjuk ezt oldani és nem kell nagyon ugrálni amiatt, hogy várunk a kollégákra, akkor jobban képben vagyok azzal kapcsolatban, hogy mi történik a részen belül.

Nem vesz ki sokat belőled az, hogy ennyire beleéled magad egy szerepbe?

 Nem tudom, érdekes ez a beleélés. Azt látom, hogy ha valami nagyon jól van megcsinálva, hogy ha erős a színészi játék, akkor igazából ez olyan, mintha csak kinyitnék egy csapot. Olyan, mintha egy csatorna lennék, akin ez az egész átfolyik. Nem érzem azt, hogy különösebben tennem kellene ezért valamit, azon túl, hogy megvannak a szinkronizálásnak a technikai alapjai, amiket a színészképzés során elsajátítottunk.

 Az is nagyon érdekes, hogy azt veszem észre, ahogy idősebb leszek, egyre mélyebbek lesznek az érzéseim és nem pusztán technikából oldom meg az olyan szituációkat, amikor sírni vagy nevetni kell a mikrofon mögött. Az egész olyan, nem is tudom, mintha tényleg velem történne. Ugyanolyan, mint színpadon játszani.

De ez le is tudja szívni az embert, főleg ha hosszabb a munkanap.

 Ha hazaviszem, akkor igen. Tegnap beszéltem pont a férjemmel arról, hogy miket csináltam aznap. Délelőtt A férjem védelmébent, utána egy nyolcvan perces hangalámondást a Hold és a Föld viszonyáról, majd egy trailert és mondtam neki, hogy ez azért rányomta a bélyegét a hangulatomra. Úgyhogy igen, le tud szívni, pedig azt gondolom, hogy le tudjuk tenni, de valamennyire meg rajtunk is marad, visszük tovább, visszük haza.

Közrejátszhat az is, hogy már a hatodik évadot csináljátok a sorozatból?

 Biztos, hogy benne van ez is. Nagyon sokat számít, hogy tulajdonképpen szinte már előre lehet ismerni a karakter reakcióit, bár a főszereplő nagyon fontos jellemfejlődésen ment azért keresztül. Eddig az volt a tendencia, hogy mindig tartotta és nem engedte el magát. Lehetett szó bármilyen összeroppanásról, traumatikus pontról, látszólag mindig megőrizte a hidegvérét.

 Ebben a hatodik évadban sokkal több leplezetlen érzelmi reakciója van, jobban elengedte magát. Nem Margulies, hanem maga a figura. A karakter valószínűleg úgy lett megírva, hogy sokkal inkább előtérbe kerüljön az emberi oldala. Nem annyira fegyelmezett most, így mondanám inkább.

A szinkron mellett van lehetőséged színházban játszani?

 Én nem játszom már, nem is tudom, mióta. Az az igazság, hogy amióta elkezdtem intenzívebben fotózni, ez ki is tölti az életemet. Amikor leszámoltam magamban a színházzal, akkor azt gondoltam, hogy biztos nagyon rossz lesz, majd a falat fogom kaparni, mert annyira fog hiányozni (nevet). De az a helyzet, hogy a szinkronban úgy érzem, a rendezőim bíznak bennem, úgy instruálnak, illetve hagynak úgy játszani, kibontakozni, hogy nincs hiányérzetem.

 A mikrofon mögött ugyanúgy megélem azokat a dolgokat, mint hogy ha a színpadon kellene megmutatnom magam. A közönséggel való interakció nekem azért nem annyira fontos, mert amikor színházban játszottam, mindig nagyon fura volt kiállni a tapsrendnél az előadás után. Akkor már nem vagy benne a darabban, de még nem is vagy igazán a saját, privát, civil életedben. Fura állapot, amikor megrekedsz egy ilyen átjáróban. Ez a része nagyon nem hiányzik.

A fotózás hogyan jött be az életedbe?

 Az egyik legjobb barátom portré- és műtermi fotózással foglalkozik és annak idején ő adta a kezembe az első komolyabb gépet. Nagyon sokáig fotózgattam Prakticával, aztán vettem egy Nikont, mert mindenki azt mondta, hogy az mennyire jó, de nekem annyira nem jött be, el is adtam.

 Megpróbáltam digitális géppel fotózni, de rájöttem, hogy az nem az én világom. Aztán végre, húsz éves sóvárgás után tavaly megvettem a Rolleiflex-szet, amire tényleg nagyon vágytam már. Komolyabban a gép megvétele óta foglalkozom ezzel, de fotóztam már előtte is. Van egy baráti társaságunk, az UM Collective  akikkel mobillal kezdtünk el képeket készíteni. És bár a név, az UM a „use mobile” rövidítésből ered, azóta szép lassan mindenki az analóg technika felé kezdett elmozdulni. Úgyhogy ez az UM meghatározás így tulajdonképpen ma már nem is helytálló.

nemethkriszta_szepvivienfoto.png

Láttam, hogy szerveztetek múltkor egy kiállítást.

 Igen, még most is tart. Óbudai anzikszok a címe, és úgy néz ki, hogy megy tovább Csillaghegyre. Jelezték ugyanis a könyvtárban, ahol most ki vannak téve a képek, hogy a Csillaghegyi Művelődési Központban szeretnék majd kiállítani az anyagot, én pedig mondtam, hogy nincs akadálya.

 Tavaly februárban volt egy Andok Tamással közös kiállításom, amit Kondor Vilmos Budapest Noiros világa ihletett és ez annyira megtetszett a könyvtárnak, hogy megkérdezték, lenne-e kedvünk készíteni valamit Óbuda Napjára.

 Érdekesen alakult ez az egész dolog amúgy, mert először csak képekről volt szó. Aztán kiposztoltam néhány, a képekkel kapcsolatos írásomat. Óbudán lakom most már tizenöt éve és tulajdonképpen tizenöt éve dokumentálom a környezetemet. A kiállítás kurátorával beszélgettünk erről és ő mondta, hogy nagyon jó és izgalmas lenne, ha nem csak a képek lennének, hanem a szövegekből is válogatnánk, ezzel egy kicsit komplexebb lehetne az anyag.

 Azért lett Óbudai anzikszok a címe, mivel ezek ilyen kis képeslapszerű szösszenetek, naplóbejegyzések, rövid kis tárcák. Meglepett, hogy erre nagyon is vevők az emberek, tényleg leülnek és elolvassák az írásokat.

Albumot nem terveztetek ezekből?

 Felmerült, hogy jó lenne belőle esetleg valamilyen könyvet csinálni, megpróbálunk majd vele pályázni. Az egyik barátom mondta, hogy ő vállalja ezzel kapcsolatban a kurátori teendőket és ad technikai segítséget is. Nem tudom, hogy erre van-e igény, mindenesetre izgalmas a történet és vannak még a fejemben ilyen anzikszok, kis szösszenetek, amik kikívánkoznak és amiket szeretnék lefényképezni. Műfaját tekintve persze nem is tudom, igazából mi ez. Valójában ez se nem irodalom, se nem fotográfia, hanem valahol a kettő együtt.

A szinkron és a fotózás ezek szerint teljesen kitölti a mindennapjaidat.

 Tulajdonképpen igen, úgyhogy nem is tudom, mi történne, ha most hirtelen megkeresne valaki, hogy rendezne és játsszak benne. Biztos, boldogan vállalnám, de nagyon sokat számít az, ha az ember éveket kihagy.

A szinkronnal hogyan kerültél kapcsolatba?

 Esztergomban játszottunk egy nyári darabot, a Dundo Maroje-t, amit Lengyel Feri rendezett, aki annak idején megcsinálta az Európai Reneszánsz Tisztelőinek társulatát is. Ezt a darabot látta aztán a Filmhatártól Ozorai Kati, aki az előadás után elkérte a telefonszámomat, hogy kipróbálnának szinkronban. Aztán mikor a Masterfilm keresett új hangokat és fölhívták a Katit, akkor ő megadta nekik a telefonszámomat és szépen lassan így kezdtem el máshol is szinkronizálni.

Mivel kezdtél? Volt egy konkrét szerep, amire téged szerettek volna, vagy tömegezéssel?

 A legelső nagyobb lélegzetvételű szerepem, amire emlékszem az a Mila, a szupersztár című rajzfilmsorozatban volt. A másik, ami így megmaradt bennem az meg talán a legeslegelső szinkronos munkám, amikor valami zsiráfhölgyet kellett csinálnom (nevet). Nem emlékszem már, hogy miben, de a zsiráfhölgy megmaradt a fejemben.

Melyiket nehezebb megcsinálni, egy animációt vagy egy élőszereplős alkotást?

 Nem érzek különbséget közöttük, nem érzem, hogy az egyiket nehezebb lenne megcsinálni, mint a másikat. Szélsőségesebb karakterek ugyan, de alapvetően egy animációs filmben is magából az emberből indulnak ki az érzelmek, tehát magamból hozom fel a dolgokat  és nem gondolom, hogy másképpen kellene amiatt megközelítenem, hogy nem élőszereplős.

 Az, hogy szélsőségesebb karaktert kell csinálnom, az egy csomószor szerintem egészen üdítő dolog. Most is szinkronizálok egy rajzfilmsorozatot, ami például gyönyörűen van megrajzolva. Kicsit szecessziós hangulata van és nekem Aubrey Breadsley-t idézi, habár ő fekete-fehér tusrajzokat csinált, ez meg egy nagyon színes rajzfilm. Igényesen van megcsinálva, a figurám pedig egy alapvetően gonosz nő, de persze nem szeretném ennyire leszűkíteni. Nem is azt mondanám rá, hogy gonosz, hanem hogy intrikus cselszövő.

 Egyrészt nagyon jó a rajzfilm humora, másrészt a szereplőm is iszonyú szarkasztikus, ezer színnel. Nagyon szeretem csinálni, mert egy erős karakter és meg kell dolgozni vele. Nem használhatom hozzá a Németh Kriszta hangomat, bár azt hiszem, soha nem a Németh Kriszta hangomon szólalok meg a mikrofon előtt. Ugyanakkor nem érzem, hogy ennél a szerepnél különösebben el kellene túloznom bármit is, egyszerűen hozza magával a figura azt, hogy mit kell vele csinálnom.

Akkor nem görcsölsz rá.

 Nem, alapvetően nem. De voltak azért életem során meglepő dolgok. Egyszer például öregembert kellett szinkronizálnom valami rajzfilmben (nevet), de megoldottam azt is. Aztán volt olyan szerep, ami nagyon igénybe vette a hangomat és kellett például már énekelnem is. Nem vagyok egy énekes színész, de egy jó zenei vezetővel látom azért azt, hogy ki lehet belőlem hozni dolgokat.

 Úgy szeretek és tudok jól dolgozni, ha nincs feszültség, de szerintem ezzel nagyon sokan vagyunk így. Ha érezzük a rendezőnknek vagy a vezetőnknek a bizalmát, akkor sokkal könnyebb. Ilyen helyzetben olyan vagyok, mint a vaj, lehet instruálni, fogékony és nyitott vagyok, de ha valami miatt feszültség van, ha rontok, akkor türelmetlenné válok saját magammal szemben is. Hál’ Istennek ez nagyon ritkán fordul elő.

nemethkriszta_onarc2.png

Hogyan szeretsz szinkronizálni, egyedül vagy ha párban, esetleg többen vagytok egy jelenetben?

 Ez szerintem teljesen változó. A hangulatomtól is függ nyilván, de azt gondolom, alapvetően a jelenetek határozzák ezt meg, mivel vannak olyanok, amiket sokkal jobb felvenni párosan. Attól is függ persze, hogy ki van mellettem, mivel igenis fontos dolog itt is, annak ellenére, hogy ismerjük egymást nyolcszázötven éve, hogy hogyan működik a kémia. Ezt most nem férfi-nő értelemben mondom, hanem általánosságban, mert ez nőkkel kapcsolatban is igaz.

 Vannak, akik húznak, akik visznek és egyszerűen tök jól lehet kooperálni, de vannak olyanok is, akikkel nem működik annyira. Nagyon nehéz meghatározni, hogy miért. Van, amikor egyedül jó dolgozni, de például minél többen állunk a mikrofonnál, annál nagyobb az esély arra, hogy valaki elrontja. Gördülékenyebb, ha mondjuk ketten-hárman csinálják.

A felelősség is nagyobb ilyenkor, hogy a másik idejét el tudod venni.

 Mindenképp. A tömegezés például egy nagyon nehéz feladat volt. Az ember a figyelmét hosszú időn keresztül koncentráltan a munkára kell, hogy fordítsa, még akkor is, ha épp nem ő áll a mikrofon előtt. Oda kell figyelni, jelen kell lenni és ez tök nehéz akkor, amikor sok ember van a műteremben, fogy a levegő, a rendező pedig egyre csak mondja, hogy ez álljon oda, az álljon oda. A tömegeseknek szerintem marha nehéz dolguk van. Egyáltalán nem bánom, hogy én ezt már nem csinálom és azt gondolom, hogy le a kalappal azok előtt, akik tömegeznek.

Mennyi ideig csináltad? Hamar kikerültél belőle?

 Hamar kikerültem. Azt gondolom, hogy a szerencse, a képesség, készség és a munkához való hozzáállás is biztosan számított. Persze nem tudom pontosan, minek volt köszönhető, mondjuk azt remélem, hogy a tehetségemnek (nevet). Mindenesetre megbíztak bennem annyira, hogy azt gondolják, alkalmas vagyok nagy szerepre is. Tulajdonképpen sem egy nagyobb szerep, sem a tömegezés nem könnyű feladat, mindkettőnek megvan a maga nehézsége. De azért ez a szakma nekem alapvetően nem a nehézségekről szól, én szeretem ezt csinálni.

 Egy csomószor előfordul, hogy nehezen kelek föl reggel és nagyon álmos vagyok. Sokáig azt gondoltam, hogy engem a kávé mozgat, de rájöttem, hogy nem. Ha odaállítanak a mikrofonhoz, akkor a harmadik tekercsnél már tökéletesen észnél vagyok. Egyszerűen úgy hat rám, mint valami doppingszer. Ting - és fölébredek.

Nem lesz egysíkú, ha sokat csinálsz egy karaktert, egy színésznőt?

 Nem tudom, hogy másnak van-e ilyen félelme, nekem azért van, de most már lassan kezdem összekanalazni az önbizalmamat. Régen nagyon sokszor tele voltam kérdőjelekkel azzal kapcsolatban, hogy ezt az egészet vajon csak én élvezem-e ennyire, vagy másoknak is ad-e valamit. Bízom abban, hogy talán van annyi szakmai rutinom, hogy nem kell ezen tornáznom. Azt gondolom, hogy ha az ember őszinte és magából is így dolgozik, akkor nem lehet egysíkú. Akkor kizárt, hogy egysíkú legyen.

A figura nem lehet unalmas egy idő után? Ki lehet ismerni annyira, hogy már ne hozzon újdonságot?

 Voltak olyan szappanoperák, amiknél azt éreztem, úgy a hetvenedik rész környékén, hogy nem, nem és nem. Azt éreztem, hogy megfulladok. A legszörnyűbb az volt, amikor az egyik kollégám, aki nézte a sorozatot azt mondta, hogy egyszer csak érzete, megvolt neki az a pont, amikor eleresztettem a szereplőt. Ez nagyon rossz érzés volt és ez után össze is kaptam magam.

Ezt a nézők is érezhették vagy csak az vehette észre, aki jártas ebben?

 Nem tudom, ezt nehéz megítélni. A férjemmel szoktunk erről beszélgetni és ő mindig azt mondja, hogy higgyem el, a néző ezt nem veszi észre. Én meg azt gondolom, hogy észreveszi és hogy ez igenis nagy felelősség és ezt nem engedhetem meg magamnak. Amikor ez történt, akkor szóltam is, hogy ne haragudjanak, de ne hívjanak szappanoperába, legfeljebb csak epizódszerepekre, azokat szívesen megcsinálom, de száz-egynéhány rész egyszerűen nem megy.

 Elmondtam, hogy nekem rossz az, hogy tudom, mi az, amit el lehet tőlem várni, mi az, amit ki tudok hozni magamból, de amikor azt látom, hogy a szereplő nyolcvanötödszörre is csak sír és már megint ugyanazokat a mondatokat hajtogatja, akkor ennek egyszerűen a töredék részét sem tudom teljesíteni, mert csak az van bennem, hogy mikor lesz már vége.

Most se vállalsz telenovellákat?

 De, most már csinálom. Nem tudom, mi történt velem, talán felnőttem (nevet). A Mikroszinkronban csinálunk most egy telenovellát, amiben nagyon jó figurám van és hadd tegyem hozzá, hogy döbbenetesen sokat számít az, hogy jó szöveggel dolgozunk. Nagyon jók a fordítók.

 Forgács Gáborral beszélgettük pont ezt, hogy ha jó a szöveg, akkor az egyszerűen szárnyakat ad az embernek, mert nem arra kell figyelnie, hogy ez most hosszú, rövid, vagy hogyan módosítson a szövegen. Ilyenkor játéklehetőséget kapsz és hozzá tudsz tenni színészileg olyan dolgokat, amivel azt gondolom, hogy értékesebbé lehet tenni a figurát, talán magát a sorozatot is.

Gyakori, hogy bele kell nyúlnotok a szövegbe?

 Sajnos pont a szappanoperáknál érzem azt nagyon sokszor, hogy a fordítók részéről kevesebb energia, odafigyelés jut a szövegre, nyilván mert sürget a leadási határidő. Ilyenkor a rendezőnek, a színésznek különösen oda kell figyelnie. Annál, amit most csinálunk csomószor gesztusra van írva a szöveg. Ez tényleg sokat számít, nagyon megkönnyíti a munkát.

Jó alap kell, amire lehet építkezni?

 Igen, mert nem az vonja el a figyelmemet, hogy a szöveggel foglalkozom. Játszani csak önfeledten lehet, azt hiszem, ezt nem kell túlragozni. Ha bármi másra kell figyelnem, akkor az a játéktól vonja el az energiát.

Ők lesznek a Feltámadtak című sorozat magyar hangjai

 A FOX fogja bemutatni június tizenhatodikán a Feltámadtak (Resurrection) című sorozatot, amiben ahogy a cím is utal rá, visszatér egy-két elhunyt családtag. A két évados történet Jason Mott regénye, a The Returned alapján készült, a sorozat egyik főszereplője pedig egy feltámadt kisfiú, Jacob. A fiú családja megpróbálja megfejteni, hogy mi történhetett, miközben Jacob az egykoron elszenvedett balesetével kapcsolatban egyre több és több titkok árul el. A történet Arcadia-ban játszódik, ahova a megmagyarázhatatlan eset után rejtélyes idegenek érkeznek.

feltamadtakszinkron.jpg

 A sorozatban vannak ismert színészek, viszont ahány szinkronrendező (vagy szerep) annyi magyar hangjuk volt már eddig, így legfeljebb csak az adott produkció népszerűsége miatt lehetne egyes párosításokat számon kérni, de szerintem Omar Epps (Doktor House) a rövid ajánló alapján ugyanolyan jól szól Pál Andrással, mint anno Holl Nándorral. Az viszont meglepetés volt számomra, hogy a magyar hangok között ilyen sok új név szerepel, de ez nem lenne így teljesen igaz, nem mind újak. Mondom inkább azt, hogy sorozatokban keveset használtak, mert nem most kezdték azért a pályát. Kiss Marit vagy Bezerédi Zoltánt én viszonylag ritkán hallom tévésorozatokban, úgyhogy nekik ezért külön örülök.

Feltámadtak (Resurrection)

Omar Epps - Pál András
Frances Fisher - Kiss Mari
Matt Craven - Hirtling István
Devin Kelley - Bartsch Kata
Nicholas Gonzalez - Horváth Illés
Mark Hildreth - Géczi Zoltán
Samaire Armstrong - Bánfalvi Eszter
Sam Hazeldine - Rába Roland
Landon Gimenez - Nagy Gereben
Kurtwood Smith - Bezerédi Zoltán

Forrás: FOX
A kép forrása: hitfix.com

süti beállítások módosítása