A celebek újra megőrülnek a TV2-n

2015. július 10. - Jasinka Ádám

 A TV2 idén nyáron nézettségét tekintve kifejezetten rossz helyzetben van és sajnos nem csak az év legmelegebb hónapjaiban, de tavasszal sem tudtak igazán nagyot alkotni. A Rising Star és Az ének iskolája ugyan átmenetileg kihúzta a tévéadót a gödörből, de sajnos még mindig nem tudtak teljesen kimászni abból a mélységből, ahová saját magukat lökték. Az év első felének egyetlen értékelhető TV2-s műsora az Összezárva Friderikusszal volt, amiből lesz is új évad, de a vasárnapokat leszámítva nem igazán tudtak labdába rúgni.

ezekmegorultek2.jpg

 A tévécsatorna nyara az ismétlések miatt egyenesen katasztrófa, nem elég, hogy nem tudnak versenyezni a főműsoridőben az RTL Klubbal, de olyannyira kevesen nézik például az Irigy Hónaljmirigy Show már leadott epizódjait, hogy a Duna TV is befogta a TV2-t a Cool TV és a Film+ mellett. Az őszt viszont meg fogják nyomni és rá is férne a TV2-re hétköznap esténként is a siker, mivel az RTL Klub nevezetű gépezet nem lesz kíméletes.

 Az egyik újdonság a TV2-n ősszel az Ezek megőrültek! új évada lesz, aminek a forgatását a jövő héten kezdik. A műsorvezetők kiléte egyelőre nem publikus, de nem lenne nagy meglepetés, hogy megtartanák az előző szezonok párosát, Rákóczi Ferit és Majkát. A Blikk mai számában lerántotta a leplet pár, az ősszel képernyőre kerülő részekben szereplő játékosról. A legutóbb az RTL Klub műsorában, a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben szereplő Aleska Diamond, valamint a később a ValóVilág kísérőműsorát is vezető Baukó Éva is a TV2-n tér vissza Bíró Ica, Varga Viktor és többek között Cooky társaságában.

 Az Ezek megőrültek! szerintem egy jó műsor, én jól szórakoztam rajta és remélem, hogy a TV2-nek ezzel végre szerencséje lesz.

A kép forrása: supertv2.hu

Az öt+egy legjobb újgenerációs magyar főcímdal

 A sorozatok, tévéműsorok egyik elengedhetetlen eleme a főcímdal, ami nem csak azt a célt szolgálja, hogy a stáblista felmutatása közben ne csendben üljenek a nézők a képernyők előtt, hanem bizonyos mértékig rá is hangol az adott produkcióra. A hosszú főcímek, külön a sorozatra írt főcímdalok régen nagyon népszerűek voltak, gondoljunk csak a Dallasra, a MacGyver-re vagy bármelyik népszerű krimisorozatra, biztos, hogy nem rövid felvezetés készült hozzájuk. Manapság viszont elég vegyes a kép, van ahol csak pár másodperces a nyitány, de van ahol a hagyományos, klasszikus vonalat képviselik még mindig.

focimdal.png

 Magyarországon azért érdekes a helyzet, mivel nem sok új sorozat készül, viszont az utóbbi időben egyre jellemzőbb lett az, hogy vagy készíttetnek egy dalt, amit aztán mint főcím felhasználnak, vagy egy a rádiókban sokat játszott zenét emelnek át főcímdallá. Ezzel pedig el is érkeztünk oda, hogy miért is van, ha kis mértékben is, de létjogosultsága a sorozatra, műsorra írt daloknak. A népszerű produkciók főcímei értelemszerűen népszerűek lesznek és ezeket a rádiókban, zenecsatornákon is játszani fogják, amivel viszontreklámozzák az adott műsort. A legjobb példa erre az elmúlt időszak egyik talán legtöbbet játszott főcímzenéje, az Éjjel-nappal Budapest, amit a műsor debütálása után éjjel-nappal játszottak a rádiók.

 A rádiós játszással kapcsolatban érdekes az is, hogy nagy százalékban azok lesznek kedveltek, ahol direkt módon nem hangzik el a dalban a sorozat, a műsor címe, vagy csak ritkán, azaz nem reklámok, hanem önmagukban is élvezhető zenék. Első körben a tíz kedvencemet szerettem volna sorba szedni, de menet közben olyan sokat sikerült listáznom, hogy inkább az új generáció, a 2010 óta készült dalok közül választottam ki a szerintem legjobb ötöt és plusz egyet, mivel a cikk megírása után még egy főcímdal elnyerte a tetszésemet. Az olyan klasszikusok, mint a Barátok közt, a Szeress most!, az Angyalbőrben vagy a Kisváros főcímeit talán egy másik bejegyzésben lenne érdemes összegyűjteni.

Társas Játék

 Az HBO saját gyártású, kicsit szappanoperás történetű sorozatából két évad készült eddig és mind a két szezonhoz külön főcímet csináltak. Az első, amit Odett énekelt egy populáris, picit sötét tónusú dal, de remekül passzolt a bemutatkozó évad hangulatához, sőt, nagyon is kellett ahhoz, hogy még emberközelibb legyen az, amit láttunk. A második felvonáshoz egy az előzőtől eltérő, más tempójú és hangzásvilágú dalt készítettek, amit Knoll Gabi és Pászor Anna adtak elő. Ez sok tekintetben elüt az Odett-féle daltól, de mivel az évad más irányt vett az elsőhöz képest, emiatt szerintem nagyon is illett a sorozathoz ez az új zenei stílus.

Éjjel-nappal Budapest

 Az RTL Klub mára már ötszáz epizód fölött járó saját gyártású, napi sorozata budapesti fiatalok életét mutatja be és a története, stílusa valamint társadalomra gyakorolt esetleges hatása miatt rengeteg kritikát kapott és talán kap is mind a mai napig. A főcímdalt viszont sikerült függetleníteniük a műsortól és vélhetően azok is megkedvelték, akik nem értenek egyet magával a sorozattal, az amatőr szereplők képernyőn eltöltött adásperceivel és az ilyesfajta szórakoztatással. Az Éjjel-nappal Budapest című dalt Myon & Shane 54 írták, az előadó pedig az a Tóth Gabi, aki a műsor debütálása után több RTL-es produkcióban is feltűnt, többek között a Szombat esti lázban mint versenyző és az X-faktorban mint zsűritag.

Egynyári kaland

 A köztévé ifjúsági sorozatának első évada szerintem meglepően jó lett és mivel a nézettség is korrekt volt, habár lehetett volna jobb, meg is kapta a második szezonos berendelést. A hat, frissen érettségizett fiatalról szóló történethez fiatalos zene dukált, ezért nem csoda, hogy a mostanában egyre népszerűbb zenekar az Intim Torna Illegál frontembere Dorogi Péter segített a hanganyag elkészítésében, mindamellett, hogy az ő egyik daluk lett a főcím alá kiválasztva. A sorozat összképéhez ez szerintem nagyon sokat adott hozzá és jól bekalibrálható miatta, hogy milyen hangulatra lehet számítani magában az Egynyári kalandban.

Szelfi

 Az RTLII-n debütált új, napi saját gyártásban öt ismert magyar ember magánéletébe pillanthatunk be és sokszor olyan helyzetekben látjuk őket, olyan eseményeket örökítenek meg a kapott kamerával, amik nem csak, hogy hétköznapiak, azaz bármelyikünkkel megtörténhetnek, hanem sokszor megrendítőek és nyomasztóak is. Az első öt adás alapján kiderült az, hogy a kvázi celebek élete sem fenékig tejfel, ugyanazok a problémáik mint az "átlag" embereknek. A bulvárlapok állandó jelenléte miatt azonban elég zárt a világuk és így még különlegesebb látni, hogyan is élnek valójában. A főcímzene pedig telitalálat, mert pont azt a hangulatot kapja el, ami az epizódokat jellemzi és ténylegesen megalapoz a részeknek. A dalt a The Biebers nevű együttes készítette, az énekes pedig a frontember, Puskás Peti. Az interneten egy ideig elérhető volt a szám, de sajnos már letörölték, viszont részletet tudok belőle mutatni.


Munkaügyek - IrReality Show

 A köztévé ezen szitkomjának főcímdalát a Malacka és a Tahó nevű együttes készítette, akiket sokan a Comedy Central Bemutatja színpadáról ismerhetnek. A zenét a humorral kombináló formáció a Munkaügyek - IrReality Show főcímzenéjében kifigurázza a hivatalokat, a cégeket. Nem feltétlenül hallgatnám ezt a dalt a rádióban, de kétségtelen szerintem, hogy jó indítása a sorozat epizódjainak, annak ellenére, hogy az utóbbi részekben már egyre kevesebb volt a hivatali életet, munkamenetet karikírozó jelenet.

+1 Balatoni nyár

 A Balatoni nyár a köztévé korábban délelőtti, idén viszont délutáni beszélgetős műsora, amiben közéleti témák, a tó környékén megrendezésre kerülő programok és más fontos hírek is terítékre kerülnek, melyeket szakértőkkel és hírességekkel beszélnek ki. A műsor 2015-ben nem csak új idősávban, de új arculattal és főcímmel is jelentkezik, melyhez a dalt az Intim Torna Illegál frontembere Dorogi Péter és Balázs Ádám szerezték, az előadói pedig Polgár Odett, Meszes Balázs (Punnany Massif) és Dorogi Péter. A zene elsőre nem jött be, nem is hallottam belőle igazán sokat, csak a főcímben, viszont amikor meghallgattam a teljes dalt, akkor már megtetszett és habár nem lesz nálam a nyár slágere, de jó annyira, hogy felkerüljön erre a listára. A Balaton című dalt sajnos én sehol sem találtam fent az interneten jó minőségben, vagy egyáltalán hivatalos oldalon, de szerencsére elérhető azért a teljes verzió.

A képek forrása: Balatoni nyár Facebook oldala, Éjjel-nappal Budapest Facebook oldala, RTLII Sajtóklub

Magyar nézettség: 27. hét - Columbo több képernyőn is a bűn nyomában

 A magyar tévécsatornák kínálata csak nagyon kivételes esetekben teljesen egyedi és tartalmaz olyan sorozatokat, műsorokat, amiket máshol nem lelhetünk fel. A sok adó és a mára már elenyésző számú kizárólagos vetítési jog miatt rengeteg olyan sorozat van, amit kettő, három, de akár öt tévécsatorna kínálatában is megtalálhatunk. Az egyik ilyen "népszerű" márka az NCIS, de említhetném még a Modern családot vagy a Rex felügyelőt, hiszen mindegyik megfordult már minimum három különböző társaság képernyőjén.

columbonezettseg.jpg

 A listára nem most iratkozott fel az ikonikus nyomozó, Columbo munkáját nyomon követő sorozat, de most fordult elő szerintem hosszú ideje először, hogy egy héten két, különböző epizód, amik más-más adókon voltak láthatóak, mind toplistásak legyenek. Az érdekesség kedvéért írom le, hogy a Columbot adja a Duna TV, az RTL Csoport (Film+, RTL+), az ATV, a Story4, a Galaxy és a TV2 is.

 A legtöbb hasznot szerintem a Duna TV számára hozza a sorozat, mivel a péntek este egyik legnézettebb műsora házon belül, még akkor is, ha most, hogy későbbre került a megszokottnál, már nem annyira izmosak a számai. A korábbi adatok viszont azt támasztják alá, hogy a péntek esti krimikre, a klasszikusabb vonalra még van vevő közönség és nem feltétlenül csak az idősebb korosztályból.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy csak a Barátok közt volt képes egymilliónál is több tévézőt a képernyők elé ültetni, ami ilyen meleg, nyári időben kifejezetten jó eredménynek számít. A másik érdekesség, hogy a Duna TV most már biztosan megfogta a nézettség istenének a lábát, mivel A hegyi doktor - Újra rendel stabilan fölhúzza nem csak az előtte levő Don Matteo, de az utána következő sorozatok számait is, ezzel pedig olyan szintre kerül vissza a köztévé, ahol korábban nem is tudom pontosan, mikor voltak utoljára. A Maradj talpon! debütálásakor és talán másodvirágzása során voltak ennyire népszerűek a főműsoridőben.

 A népszerűségük abban mutatkozik meg, hogy nem csak nézettséget, de közönségarányt tekintve is beelőzték azt a TV2-t, ami nem igazán tud mit kezdeni azzal, hogy a Tények, de inkább a Jóban rosszban után már egyre kevésbé alternatíva az, amit ők nyújtanak a tévézőknek. Az RTL Klub elhúzott és lassan kört fog adni az őt üldözőknek és ez csak azért probléma, mert mindezt nyáron, igazán sorozatpremier nélkül, csak a bejáratott műsoraival teszi.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont ismétlése lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Emlékezz, Reina!: 320 159 (16.4%), 18-49: 51 786 (8%)
RTL Klub: Castle 4x01 (ism.): 186 259 (9.5%), 18-49: 67 885 (10.4%)
Duna TV: Balatoni nyár: 103 179 (4.8%), 18-49: 28 116 (4%)

TV2: Fiorella: 430 383 (18.4%), 18-49: 76 496 (10.2%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 160 443 (6.9%), 18-49: 33 424 (4.5%)

TV2: Tények: 765 226 (24.2%), 18-49: 190 338 (19.4%)
RTL Klub: Híradó: 741 735 (24.2%), 18-49: 166 134 (17.6%)
Duna TV: Híradó: 123 604 (4.2%), 18-49: 24 955 (2.7%)

Duna TV: Don Matteo 8x20: 401 221 (11.7%), 18-49: 80 294 (7.4%)

RTL Klub: Fókusz: 682 602 (20.1%), 18-49: 190 291 (17.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 698 080 (17.5%), 18-49: 301 497 (22.4%)
TV2: Jóban rosszban: 650 017 (16.9%), 18-49: 161 817 (12.7%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 2x03: 485 331 (12.1%), 18-49: 84 606 (6.2%)

TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 337 479 (7.8%), 18-49: 116 646 (7.6%)
Cool TV: CSI: Miami helyszínelők 9x13: 304 969 (7.1%), 18-49: 120 919 (7.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7471-7472.: 1 086 034 (24.5%), 18-49: 406 451 (25.4%)
Duna TV: Kékfény: 415 098 (9.4%), 18-49: 85 839 (5.4%)

RTL Klub: Dr. Csont 6x03 (ism.): 752 075 (19.3%), 18-49: 375 385 (23.8%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 350 186 (9%), 18-49: 110 549 (7%)
Duna TV: J.A.G. - Becsületbeli ügyek 2x01: 289 146 (7.5%), 18-49: 42 757 (2.7%)

RTL Klub: Dr. Csont 6x04 (ism.): 543 820 (20.7%), 18-49: 281 027 (24%)
TV2: A cápa 2.: 122 357 (6.9%), 18-49: 60 853 (7.3%)
Duna TV: Tetthely - Nefelejcs: 95 221 (4%), 18-49: 8 822 (0.8%)

RTL Klub: Híradó: 338 517 (18.4%), 18-49: 190 394 (22.1%)

Kedd:

TV2: Emlékezz, Reina!: 326 545 (18.7%), 18-49: 48 690 (8.6%)
RTL Klub: Castle 4x02 (ism.): 120 576 (6.8%), 18-49: 40 986 (7.1%)
Duna TV: Balatoni nyár: 98 983 (5.1%), 18-49: 7 747 (1.3%)

TV2: Fiorella: 394 252 (18.8%), 18-49: 65 726 (10%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 152 923 (7.3%), 18-49: 27 519 (4.2%)

TV2: Tények: 676 275 (24.4%), 18-49: 162 623 (19.3%)
RTL Klub: Híradó: 663 589 (25.2%), 18-49: 154 638 (19.5%)
Duna TV: Híradó: 132 081 (5.2%), 18-49: 5 863 (0.8%)

Duna TV: Don Matteo 8x21: 372 184 (11.6%), 18-49: 53 392 (5.3%)

RTL Klub: Fókusz: 706 756 (23%), 18-49: 202 837 (21.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 671 548 (18.2%), 18-49: 262 913 (21.4%)
TV2: Jóban rosszban: 594 130 (16.6%), 18-49: 133 349 (11.5%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 2x04: 436 252 (11.3%), 18-49: 77 343 (5.8%)

TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 322 419 (7.9%), 18-49: 107 396 (7.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7473-7474.: 1 024 057 (24.2%), 18-49: 374 828 (24.2%)
Duna TV: Párizsi helyszínelők 7x07: 349 262 (8.1%), 18-49: 49 297 (3.1%)

RTL Klub: Szakítópróba: 555 651 (15.7%), 18-49: 281 209 (18.6%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 398 439 (9.9%), 18-49: 110 530 (6.7%)
Duna TV: Tibor vagyok, de hódítani akarok!: 180 124 (5%), 18-49: 60 975 (4%)

Cool TV: CSI: New York-i helyszínelők 7x01: 287 554 (8.9%), 18-49: 148 827 (10.4%)

TV2: Hawaii Five-0 4x21: 183 000 (6.7%), 18-49: 61 206 (5%)

RTL Klub: Híradó: 327 239 (16.4%), 18-49: 141 056 (15.4%)
TV2: Last Resort - A belső ellenség 1x06: 77 403 (5.3%), 18-49: 23 614 (3.3%)

Szerda:

TV2: Emlékezz, Reina!: 269 449 (14.4%), 18-49: 37 284 (6.5%)
RTL Klub: Castle 4x03 (ism.): 147 881 (7.9%), 18-49: 52 353 (9.1%)
Duna TV: Balatoni nyár: 94 066 (4.5%), 18-49: 12 075 (1.9%)

TV2: Fiorella: 411 467 (18.4%), 18-49: 77 695 (11.8%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 143 670 (6.5%), 18-49: 28 808 (4.4%)

RTL Klub: Híradó: 649 361 (24.7%), 18-49: 148 797 (19.6%)
TV2: Tények: 570 642 (21%), 18-49: 140 490 (17.6%)
Duna TV: Híradó: 121 742 (4.7%), 18-49: 12 520 (1.7%)

Duna TV: Don Matteo 8x22: 395 559 (13.3%), 18-49: 64 388 (7.1%)

RTL Klub: Fókusz: 641 232 (22%), 18-49: 206 674 (22.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 635 612 (18%), 18-49: 255 520 (22.1%)
TV2: Jóban rosszban: 529 515 (15.5%), 18-49: 176 761 (16.1%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 2x05: 437 640 (12.3%), 18-49: 83 501 (7.1%)

TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 328 351 (8.4%), 18-49: 131 808 (9.8%)
Cool TV: A mentalista 6x13: 312 709 (8%), 18-49: 135 111 (10%)

RTL Klub: Barátok közt 7475-7476.: 1 063 714 (26.1%), 18-49: 379 191 (25.9%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 144 978 (3.6%), 18-49: 18 242 (1.3%)

RTL Klub: Szulejmán 130.: 842 679 (21.5%), 18-49: 300 187 (19.3%)
Cool TV: Dr. Csont 8x17: 377 642 (9.2%), 18-49: 200 588 (12.6%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 376 673 (9.5%), 18-49: 117 742 (7.5%)
Duna TV: Szerelem és vérbosszú 1x06: 117 849 (2.9%), 18-49: 24 294 (1.5%)

RTL Klub: Híradó: 502 339 (16.8%), 18-49: 176 379 (13.4%)
Cool TV: CSI: A helyszínelők 7x22: 262 658 (8.4%), 18-49: 155 731 (11.5%)
TV2: Sherlock és Watson 2x19: 188 851 (7%), 18-49: 68 627 (5.6%)
Duna TV: Római helyszínelők 2x16: 118 711 (3.9%), 18-49: 18 034 (1.4%)

RTL Klub: Döglött akták 4x22 (ism.): 310 089 (14.2%), 18-49: 133 056 (12.9%)

TV2: Lángoló Chicago 1x21 (ism.): 87 562 (5.6%), 18-49: 39 131 (5%)

Csütörtök:

TV2: Emlékezz, Reina!: 321 505 (17.6%), 18-49: 49 059 (9.2%)
RTL Klub: Castle 4x05 (ism.): 147 063 (8%), 18-49: 43 521 (8.2%)
Duna TV: Balatoni nyár: 99 553 (5.1%), 18-49: 10 715 (1.9%)

TV2: Fiorella: 417 615 (19.6%), 18-49: 63 176 (10.3%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 140 635 (6.6%), 18-49: 28 743 (4.7%)

TV2: Tények: 616 758 (22.5%), 18-49: 133 718 (16.1%)
RTL Klub: Híradó: 580 800 (21.8%), 18-49: 137 891 (17.1%)
Duna TV: Híradó: 147 893 (5.7%), 18-49: 13 270 (1.7%)

Duna TV: Don Matteo 8x23: 375 975 (12.7%), 18-49: 50 645 (5.6%)

RTL Klub: Fókusz: 653 959 (22.3%), 18-49: 203 387 (22.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 662 471 (18.6%), 18-49: 246 867 (20.7%)
TV2: Jóban rosszban: 566 491 (16.7%), 18-49: 131 520 (11.9%)
Duna TV: Futball: Európa-liga selejtező: Go Ahead Eagles - Ferencvárosi TC: 278 479 (7%), 18-49: 92 811 (6.5%)

TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 361 498 (9%), 18-49: 111 139 (7.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7477-7478.: 981 550 (23.7%), 18-49: 328 563 (21.9%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 9x03: 680 114 (17.1%), 18-49: 261 607 (17%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 390 412 (9.7%), 18-49: 96 424 (6.2%)

RTL Klub: Híradó: 486 800 (15.6%), 18-49: 189 723 (14.6%)
TV2: Doktor Rush 1x05: 177 876 (6.6%), 18-49: 51 242 (4.5%)
Duna TV: A zsaru szava: 103 464 (3.8%), 18-49: 24 083 (2.1%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 7x15: 303 287 (13.3%), 18-49: 130 027 (13.1%)

TV2: Belső ellenfél 1x13: 99 764 (6.2%), 18-49: 30 690 (4.1%)

Péntek:

TV2: Emlékezz, Reina!: 296 192 (15.4%), 18-49: 46 549 (8.1%)
RTL Klub: Castle 4x06 (ism.): 155 341 (8.1%), 18-49: 60 132 (10.6%)
Duna TV: Balatoni nyár: 119 158 (5.8%), 18-49: 24 135 (4%)

TV2: Fiorella: 418 842 (19.1%), 18-49: 83 685 (13%)
RTL Klub: A szerelem fogságában: 134 701 (6.3%), 18-49: 28 225 (4.5%)

RTL Klub: Híradó: 641 928 (24.4%), 18-49: 140 081 (18.9%)
TV2: Tények: 605 118 (22.5%), 18-49: 131 934 (17.4%)
Duna TV: Híradó: 151 669 (6%), 18-49: 19 045 (2.7%)

Duna TV: Don Matteo 8x24: 412 679 (14.1%), 18-49: 54 108 (6.5%)

RTL Klub: Fókusz: 652 325 (23%), 18-49: 167 484 (21.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 593 231 (19%), 18-49: 218 569 (23.9%)
TV2: Jóban rosszban: 488 325 (15.9%), 18-49: 110 528 (12.6%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 2x06: 496 788 (15%), 18-49: 72 184 (7%)
TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 243 857 (7.1%), 18-49: 68 889 (6.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7479-7480.: 853 194 (23.5%), 18-49: 309 135 (25.4%)
Duna TV: Brown atya 2x02: 338 800 (8.9%), 18-49: 53 333 (3.9%)

RTL Klub: Pluto Nash: 453 984 (13.3%), 18-49: 222 786 (15.8%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 379 276 (10.1%), 18-49: 101 154 (7%)

Duna TV: Columbo - Columbo a panoptikumban: 261 804 (8.2%), 18-49: 67 047 (4.9%)

TV2: Hazudj, ha tudsz! 2x05: 193 867 (6.9%), 18-49: 94 069 (7.3%)

RTL Klub: Híradó: 235 732 (10.7%), 18-49: 98 595 (9.2%)
Duna TV: Formula 1 - Brit Nagydíj - Szabadedzés: 82 245 (5.6%), 18-49: 42 216 (5.4%)
TV2: Kettős ügynök 3x09: 80 825 (5%), 18-49: 41 453 (4.9%)

Szombat:

TV2: Columbo - Testvéri szeretet: 247 924 (11.1%), 18-49: 55 772 (7.3%)
Duna TV: Red Bull Air Race: 228 308 (10.3%), 18-49: 63 324 (8.2%)
RTL Klub: 500 nap (nyár): 153 974 (6.9%), 18-49: 66 002 (8.6%)

RTL Klub: Híradó: 602 396 (23.2%), 18-49: 161 416 (19.8%)
TV2: Tények: 547 560 (21.1%), 18-49: 130 038 (16%)
Duna TV: Híradó: 159 347 (6.3%), 18-49: 26 627 (3.3%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 294 706 (10.8%), 18-49: 45 952 (5.3%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 575 151 (21.2%), 18-49: 180 784 (21.1%)
TV2: Jöttünk, láttunk, visszamennénk: 279 638 (9.2%), 18-49: 101 433 (10.3%)

RTL Klub: Totál beépülve: 508 455 (16.5%), 18-49: 193 726 (19.3%)
Duna TV: Hyppolit: 338 231 (10.8%), 18-49: 69 897 (6.8%)

RTL Klub: Lopott idő: 501 586 (14.6%), 18-49: 235 547 (17.3%)
Duna TV: A kis szemtanú: 355 325 (10.2%), 18-49: 59 517 (4.3%)
TV2: Üvegtigris 3.: 314 930 (9.6%), 18-49: 149 673 (11.1%)

RTL Klub: Bérgyilkosok: 188 702 (11.3%), 18-49: 95 173 (11.2%)
Duna TV: Mindent anyámról: 93 365 (4.4%), 18-49: 15 545 (1.5%)

TV2: Ananász expressz: 92 751 (6.4%), 18-49: 47 895 (6.3%)

Vasárnap:

Duna TV: Formula 1 - Brit Nagydíj - Futam: 684 504 (24.4%), 18-49: 292 975 (27.2%)

RTL Klub: Egy zseni, két haver, egy balek: 320 440 (11.5%), 18-49: 80 410 (7.8%)

Duna TV: Red Bull Air Race: 287 611 (10.2%), 18-49: 82 951 (8.1%)
TV2: Mr. Bean - Az igazi katasztrófafilm: 146 730 (5.4%), 18-49: 68 654 (6.8%)

RTL Klub: Híradó: 839 188 (26.9%), 18-49: 209 479 (18.9%)
TV2: Tények: 569 159 (18.2%), 18-49: 194 031 (17.5%)

Duna TV: Rámenős páros 1x02: 106 142 (3.3%), 18-49: 26 233 (2.2%)

RTL Klub: Cobra 11 16x13 (ism.): 785 104 (24%), 18-49: 232 327 (19.1%)
TV2: Bajos csajok: 394 086 (11.3%), 18-49: 169 537 (13.1%)

Duna TV: Híradó: 126 186 (3.7%), 18-49: 16 253 (1.3%)

RTL Klub: Fel!: 603 749 (15.8%), 18-49: 286 619 (19.8%)
Duna TV: Futball: Szuperkupa: Videoton FC - Ferencvárosi TC: 266 553 (6.9%), 18-49: 72 201 (4.7%)

TV2: Magic Mike: 373 301 (10.3%), 18-49: 189 518 (12.4%)
Cool TV: A feláldozhatók 2.: 301 186 (7.9%), 18-49: 190 826 (12%)

RTL Klub: Törés: 397 174 (13.1%), 18-49: 198 277 (14.8%)

Duna TV: Az idők végezetéig 1x03: 97 608 (4%), 18-49: 36 906 (3.3%)

TV2: Újabb parajelenségek: 99 243 (6.9%), 18-49: 29 342 (4.3%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: blog.thenewstribune.com

Itt vannak a Veronica aranya című sorozat magyar hangjai

 A TV2-nél amennyire nem jönnek be a főműsoridőben tett változtatások, a délutáni kínálatuk annyira sikeres és bárki is választja ki, melyik telenovellát tűzik aktuálisan képernyőre, szinte nem tud hibázni. A tévézők pedig láthatóan hálásak, hogy folyamatosan érkeznek az újabb darabok, amik zöme ráadásul nem is olyan régen, tavaly vagy éppenséggel idén debütált az amerikai kontinensen.

veronicaaranyaszink.jpg

 A Valentina titka fináléja után hozták el Az én bűnöm című sorozatot és most, július közepétől újabb váltásra kerül sor, mivel befejeződik az Emlékezz, Reina! története és a helyére egy 2015-ös telenovella, a Veronica aranya kerül július 23-tól. A Veronica aranya egyébként annyira friss, hogy a premier áprilisban volt Mexikóban és jelenleg is képernyőn van, sőt az epizódok forgatását sem fejezték még be.

 A sorozat főszereplőnőjét Ana Brenda Contreras alakítja, akit sokan a szintén a TV2-n futott Maricruzból ismerhetnek, de olyan telenovellák színészei is játszanak a Veronica aranyában mint A vihar, a Dél királynője, A mostoha, A Macska vagy éppen a Paula és Paulina. A népszerű színészeknél pedig úgy látszik ügyeltek arra, hogy azokat a szinkronhangokat válasszák, akikkel korábban már hallhatóak voltak egy vagy több másik sorozatban.

Veronica aranya (Lo Imperdonable)

Ana Brenda Contreras - Trokán Nóra
Iván Sánchez - Tokaji Csaba
Grettell Valdéz - Szabó Zselyke
Sergio Sendel - Kárpáti Levente
Marcelo Buquet - Tarján Péter
Mar Contreras - Kiss Virág
Sebastián Zurita - Szabó Máté
Gaby Mellado - Csuha Bori
Juan Ángel Esparza - Horváth Gergő
Paty Díaz - Bertalan Ágnes
Roberto Ballestero - Bognár Tamás
Delia Casanova - Némedi Mari
Ricardo Franco - Szatmári Attila

Magyar szöveg: Fekete Zsuzsa és Márkus Tamás
Rendező: Szalay Éva
Stúdió: Subway

Forrás: TV2
A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Az Irigy Hónaljmirigy Showt is lecseréli a TV2

 A TV2-nél valami probléma lehet, mert rossz döntések követik egymást az elmúlt pár hónapban és nem elég, hogy az Éden Hotel sem jött össze és nem hozott olyan nézettséget, ami elvárható lett volna a ráfordított összegek miatt, de a botrány sem tett jót a TV2 imázsának. A reality fináléja után a főműsoridőbe behozott, a SuperTV2-n már képernyőre került Kuzey Güney - Tűz és víz epizódok ugyan nem voltak valami nézettek, a mostani számok láttán viszont kifejezetten sikeresnek mondható az, amit ez a török sorozat tudott, mivel a helyére került Irigy Hónaljmirigy Show ismétlések nagyon lehúzták a TV2 nézettségét.

hohullam.jpg

 Az egykoron sikeres és kedvelt saját gyártású, zenés szórakoztató műsor ismétlései ugyanis nem, hogy megközelíteni nem tudták a Kuzey Güney eredményeit, de köszönhetően annak, hogy ezekre, a már sokszor leadott epizódokra nem sok tévéző kíváncsi, a Duna TV megelőzte az egykoron stabil második legnézettebb tévéadót az este hét, illetve nyolc órási műsorsávokban. A TV2-nél ezt pedig már nem hagyhatták tettek nélkül és ezért cserélhetik le az Irigy Hónaljmirigy Showt július 20-tól.

 A Tények és a Jóban rosszban viszonylag korrekt nézettséget hoz, utánuk viszont egyik műsor sem képes olyan számokra, amivel érdemben fel lehetne venni a versenyt az RTL Klubbal, vagy legalább ne kapjanak ki velük ilyen nagyon mint most. Az Irigy Hónaljmirigy Show helyére nem napi szappanopera vagy krimi érkezik, hanem egy válogatás műsor, a Hőhullám. Ennek a formátumnak a lényege az, hogy a TV2-n adásba került saját gyártások legszórakoztatóbb jeleneteit gyűjtik egy csokorba, azaz láthatunk részleteket akár a Sztárban sztárból, akár a Kaszá!-ból, akár régi produkciókból is.

 A Hőhullámmal már próbálkozott a TV2 korábban, szintén a nyári időszakokban. A műsor felemás eredményeket hozott, de ki tudja, lehet hogy most ezzel sikerük lesz és ha nem is tudnak aratni, de képesek lesznek elfogadható szinten tartani a főműsoridős nézettségüket.

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

A derbyvel összekötött Gasztroangyal is zseniálisan jó

 Az idén rendezték meg második alkalommal a Gasztroangyal Fesztivált, ám most nem a Millenárison, hanem a Kincsem Parkban foglalták el faházaikat az ős- és kistermelők, kézművesek, éttermek és gazdák. Az első gasztroangyalfeszt sem sikerült rosszul, én nagyon jól éreztem magam és be tudtam vásárolni azon alapanyagokból vagy kész fogásokból, amiket már láthattunk a műsor valamelyik epizódjában és melyeket meg szerettem volna kóstolni. Az idei fesztivál viszont sokkal jobban tetszett és bár ugyanúgy költöttem a sok esetben előre kiszemelt árukra, most még kellemesebb volt a hangulat köszönhetően talán annak is, hogy a lóversenypálya mellett, egy elég szép helyszínen volt megrendezve.

gasztroangyalfeszt7.JPG

 Több legyet is ütöttem egy csapásra, hiszen a kézműves termékek (sajtok, kolbászok, borok) és őstermelők áruinak szemrevételezése mellett pár méterről láthattam azt is, hogyan forog a konyhában Borbás Marcsi, valamint először életemben kipróbáltam, milyen fogadni egy lóversenyfutamra. Nem volt rossz élmény, kifejezetten izgalmas ez a fajta sportfogadás, de nem büszkélkedhetem vaskos nyereménnyel, sőt, ráfizetés volt az első után a második játék, de szerintem bántam volna, ha nem próbálom ki.

gasztroangyalfeszt6.JPG

 A Gasztroangyal Fesztiválra direkt úgy szerettem volna megérkezni, hogy ne sokat vagy talán egyáltalán ne kelljen várnom a színpadi főzésre és ez szerencsére így is történt. Amíg gyorsan körbejártam a faházak között, felmértem a terepet, addig meg is érkezett Borbás Marcsi, valamint vendége Dombóvári István. A közös főzés nagyon jó hangulatú volt és bár nem nevettem hangosan a poénokon, azért Dombinak volt egy-két igencsak jó beszólása és nem kímélte saját magát sem, ha arról volt szó. Fricskázta az ismert embereket és néha Marcsit is húzta egy kicsit, aki vevő volt a humorista élcelődésére. A színpadi főzés végét nem vártam meg, már közben nekiindultam, hogy tudatosan is körbenézzek a standokon, megkóstoljam, ki mit árul.

gasztroangyalfeszt5.JPG

 A derby előtt és után elég gyümölcsöző köröket tettem a Fesztiválon és olyanokkal is találkoztam, akikkel tavaly is összefutottam és akiktől már vásároltam egyszer. Idén megismertem olyan újabb termékeket és árusaikat, akiket érdemes lesz észben tartanom a jövőben, mivel nem csak, hogy jó dolgokat csinálnak, de végtelenül szimpatikusak és elkötelezettek is. Az első Gasztroangyal Fesztiválon megtanultam, hogy fel kell készülni a vásárlásra és nem elsősorban arra gondolok, hogy spórolni kell rá - mert nyilván kell -, hanem arra, hogy érdemes olyan táskát vinni, amiben hűtve lehet tárolni a hőségre érzékeny termékeket. A Kincsem Parkban szerintem egyedüliként nézelődhettem a standoknál egy kis hűtőtáskával a kezemben, mert amikor a már otthonról kiszemelt vasboros, szedres faházhoz értem igencsak felkeltettem a termelők, eladók figyelmét.

 Az első beszerző utam a sajtokhoz vezetett, miután felmértem az árukat és nagyjából kiszámoltam, hogy mennyit tudok költeni. A tavaly már bejött lilahagymás gomolyából idén is vettem és egy kis sajtkóstoló pohárral egészítettem ki a vételt, amit nézelődés közben fogyasztottam el. A medvehagymás kecskesajt is a táskában landolt, ahogyan a fűszeres ordagolyó, a füstölt ordadarab, valamint a bükki, szarvasgombás hegyi sajt is. A tejtermékes forduló után a szintén tavalyról már ismert Szomor Húshoz vettem az irányt, ám mivel most van itthon szürkemarhából készült szalámi, ezért a vizibivalyból készült csípős kolbászra esett a választásom. Nem döntöttem rosszul, elhihetitek.

 A Kincsem Park habár nagyon szép, árnyékban nem bővelkedik, így pont kapóra jött, hogy a hangszórókban bemondták, pár perc múlva indítják az első futamokat. Nem haboztam, a lelátó bejárata felé vettem az irányt és meg is tettem az első fogadásomat, majd helyet foglaltam egy kényelmes, árnyékos helyen. A lovasok felsorakoztak, azonban először csak kvalifikációs köröket futottak, az éles versenyre kicsit még várni kellett. A nagyüzem délután kettőtől indult be és negyedóránként indítottak újabb és újabb futamokat. Az első kettőt ültem és izgultam csak végig, de már ezek alapján elkezdtem megérteni, hogy miért van nagy hagyománya az angolszász országokban a lóversenyzésnek és miért lehet ez a szerencsejáték is egyfajta káros szenvedély. A két fogadásommal, hiába tippeltem jól, nem sikerült nagyot aratnom, mivel velem együtt sokan játszották meg ugyanazokat a lovakat, így kis összeget vághattam csak zsebre.

gasztroangyalfeszt10.JPG

 Az élmény viszont így is jó volt, a kilátás pedig kifejezetten tetszett, mivel szép és a város zajától elzárt helyen fekszik a park. A versenylovakat testközelből sajnos nem sikerült lefényképeznem, viszont lencsevégre kaptam két lovasrendőrt. A mai Magyarországon nem tudom, milyen pozíciót foglalnak el a lovas rendőrök, mennyire vannak "használatban", de azt meg kell hagyni, hogy így lóval együtt, ebben a szerelésben egész jó volt a megjelenésük.

gasztroangyalfeszt11.JPG

 A lóverseny után tettem még egy-két kört, kóstoltam és vettem még pár dolgot, köztük meggyet az egyik őstermelőtől (most is ebből csemegézem), valamint a sajtok egy részét is a fogadás után tettem a kis táskába. Azt sajnálom, hogy a pácolt marhanyelvből már nem tudtam vásárolni, mert annyira kelendő volt, hogy mire délután beálltam a sorba, már nem tudtak belőle kiszolgálni.

 A második Gasztroangyal Fesztivál talán a derby, talán a szebb környezet miatt, de sokkal jobban bejött, mint az első, pedig az sem volt rossz, finoman szólva sem. Annak ellenére, hogy nagy százalékban ez egy kézműves vásár, én kellemesen eltöltöttem a szombatomat a Kincsem Parkban és nagy meglepetésemre a műsorból megismert emberek rendkívül szívélyesek, segítőkészek és kedvesek voltak. Tudom, hogy az ő érdekük is ez, hiszen jobban vásárolsz, ha szimpatikus az eladó, de ez akkor is jó érzés volt. A Gasztroangyal mint műsor is zseniálisan jó, de ismét bebizonyosodott, hogy közösségi élményként is megállja a helyét.

Azt gondolom, jót tett nekem, hogy sokat szinkronizálok - interjú Király Attilával

 A VIASAT premier szériájának, a Z, mint zombi magyar változatához kapcsolódó interjúsorozat az utolsó állomásához érkezett. Az első részben a rendkívül kedves Németh Krisztával, míg a másodikban a nem kevésbé szimpatikus Czető Rolanddal beszélgethettem. A harmadik, záró cikkben a sorozat kulcsfiguráját szinkronizáló, az egyik talán legjellegzetesebb hangú férfi színésszel, Király Attilával készült interjút olvashatjátok.

 A színészt sokan ismerhetik színházból és nem csak a színpadról, mivel a játék mellett rendezni és koreografálni is szokott. Aki viszont ritkán vagy nem néz darabokat annak is ismerős lehet Király Attila, mivel ő szinkronizálta A Karib-tenger kalózaiban Johnny Depp-et, de zárták már bura alá (A bura alatt), volt már lemezkiadó vállalat vezetője (Empire) és élt már külvilágtól elzárt, misztikus kisvárosban is (Wayward Pines). A szinkronszerepeinek tényleg se szeri se száma, én pedig örömmel hallgatom a játékát, különleges hangját.

 Az interjúkat még egyszer köszönöm a színészeknek, a VIASATnak és az SDI Media Hungarynek!

Mennyire ismered a Z, mint zombi című sorozatot?

 Azokat a részeket látom csak belőle, amiket én szinkronizálok. Nem nagyon nézek tévét, ezért minden sorozattal, minden ilyesmivel kapcsolatban pont ez az egy baj van, hogy csak részleteket látok belőlük munka közben.

Nem is szoktad visszanézni, elkapni a tévében?

 Igazság szerint saját magamat utálom is visszanézni. Azokat a filmeket, amik mondjuk érdekelnek és szinkronizálok bennük, ha tehetem feliratosan nézem, vagy nagyon utálkozva. Saját magamat hallgatni kínszenvedés.

kiralyattila2.JPG

A legutóbbi nagy filmedet, a Mad Max-szet megnézted?

 Nem, még nem. Biztosan meg fogom, de valószínűleg felirattal. Amikor az ember magát hallgatja az ugyanolyan, mint amikor visszanézi a filmes munkáit, csak a saját hibáit látja. Egy olyan filmnél viszont, ahol nem magamra kellene figyelnem, hanem arra, hogy mit csinál teszem azt Tom Hardy, vagy hogy mi a történet, akkor kínszenvedés, hogy azt figyelem, rosszak-e az S-seim, hogy úgy hallom, beszédhibás vagyok, vagy hogy nem volt jó a hangsúly.

Akkor nem is nézel semmit? Vagy amit igen, azt felirattal?

 De, nagyon sok mindent, csak általában felirattal. Ha úgy adódik, hogy szinkronosan nézek valamit, akkor meg az a baj, hogy nagyon sokszor arra figyelek, milyen a magyar változat, melyik kolléga csinálja, jól van-e kiosztva. Azt hiszem, nem ezt hívják szakbarbárságnak, de valahol a határmezsgyéjén lehet.

Miket nézel, ha nézel valamit?

 Sokfélét fogyasztok, de szívesebben olvasok, meg kell, hogy mondjam. Volt egy időszak az életemben, amikor egyáltalán nem volt időm olvasni és igazán ma sincs rá, de egyszer csak rájöttem, hogy mennyire hiányzik. Sok mindent megnézek, de nem sikerült az évek alatt sorozatfüggővé válnom. Tudom, hogy sokan azok, a legjobb barátaim is évadokat néznek meg két nap alatt, de engem ez nem ért utol.

Immunissá tett, hogy ennyit szinkronizálsz?

 Valószínűleg igen, meg én abban a korban szocializálódtam, amikor a sorozatok eléggé igénytelenek voltak, viszont azt látom, hogy most nagyon jók. Van mégis egy sorozat, amiből vagy két hónap alatt végignéztem öt évadot, ez a Shameless – Szégyentelenek, nagyon szerettem, de semmi másra nem sikerült rákattannom. Science fiction rajongó vagyok amúgy.

kiralyattila1.JPG

Könyvekben is?

 Könyvben, sorozatban és filmben is. Mindent fogyasztok, ami science fiction.

Mikor kezdtél szinkronizálni?

 Az elsőket még főiskolás koromban, 1991-ben csináltam.

Melyik volt a legelső?

 Arra nem emlékszem.

Tömegezéssel kezdted?

 Tömegeztem én is, abszolút. Rehorovszky Bélánál kezdtem el kisebb szerepeket csinálni még a Pannónia Filmstúdióban, fönt a Hűvösvölgyi úton, ami ráadásul akkor még Vörös hadsereg útja volt. Egy teljesen másik világban kezdtem ezt az egészet. A diszpó régen még papíron jött ki és nemhogy mobiltelefonunk, még telefonunk sem nagyon volt.

Rosszabb így, hogy minden felgyorsult?

 Nem rosszabb, csak más. Felhasználó vagyok, nekem is okostelefonom van, kikérem magamnak, ha nincs internet elérhetőségem, ha abban a másodpercben nem tudok meg mindent a Wikipediáról, ha nem tudom megnézni, hogy ki, mikor, mit és hol játszik. Nyilván jóval ügyetlenebb vagyok, mint a mai fiatalok, de ugyanolyan szinten használom én is ezt a felgyorsult életet.

A munka gondolom több lett azzal, hogy a technika a szinkronban is jelentősen fejlődött.

 Igen, azt hiszem több lett. A szinkronban elvárják tőlünk, hogy gyorsabban dolgozzunk, mint ahogy dolgozni tudtunk mondjuk húsz, huszonöt évvel ezelőtt.  Ezzel sincs szerintem semmi baj, amíg az igényesség rovására nem megy.

Az egyik legutóbbi szinkronmunkád, az Empire egy zenés sorozat, viszont az énekes részeket nem kellett magyarul megcsinálnotok.

 Hála a jó Istennek.

Nehéz lett volna?

 Nyilván meg lehetett volna oldani, de ahogyan Terrence Howard és a sorozatban szereplők művelik ezt, az azért egy másik színvonal, mint amit mi, magyar színészeknek a nagy része tudunk. Sok minden megoldható persze, most már oda húznak digitálisan ahova akarnak, van is hallásom, elég sokat énekeltem, de azért ez egy másik műfaj. Nincs a szinkronban igazából arra idő, hogy ezen a szinten meg lehessen csinálni egy énekszámot.

Nem lesz unalmas egy idő után, hogy nagyon sokszor kell például Terrence Howard-ot szinkronizálnod?

 Nem. Igazából egy-két színész van, akiket rendszeresebben szinkronizálok, persze nem kizárólag, de nagy részben én szoktam és ők általában elég jók. Terrence Howard-ot például szeretem, nála nagyon kell kapaszkodni, figyelni arra, hogy mit csinál.

kiralyattila3.JPG

Van az új sorozata, a Wayward Pines, abban is…

 …én vagyok. Nagyon keveset szerepel viszont benne, mondjuk hogy special guest.

Milyen szinkronszerepeket nem vállalnál el? A telenovellákkal mi a helyzet?

 Szinte mindenevővé váltunk mi színészek ebben a hihetetlen dömpingben, amit a tévécsatornák elénk tárnak. Életem folyamán nem sokszor csináltam ezeket a brazil, török sorozatokat, mert nem is nagyon kértek föl rájuk. Ezekhez az kellene, hogy folyamatosan, mindig biztosan ráérjek arra, hogy én legyek Juan Armando, nem tudom kicsodának a hangja. Egyszer voltam egy lovász szinkronhangja, de nagyon nehéz is volt velem mit csinálni, mert ha főpróba hetem van, vagy ha vidéken dolgozom, akkor engem sokkal nehezebb leegyeztetni. Ez a járulékos nehézsége az életemnek. Nyilván egyszerűbb megoldani azzal, aki csak ezt csinálja.

Nehéz összeegyeztetni a szinkront a színházzal? Kell kötni kompromisszumokat?

 Kell, de szerintem ha az ember nagyon sok mindent csinál egyszerre, akkor ez mindig így van. Alapvetően színházi színész vagyok, de tulajdonképpen elég sok lábon állok, mert játszom, rendezek, koreografálok és ezek mellett nagyon szeretek szinkronizálni is. A színház és a szinkron pedig összefér egymással, főleg ha belegondolsz, hogy úgy indult ez az egész jó sok évvel ezelőtt, még az én gyerekkorom előtt, hogy a színházi színészek szinkronizáltak. Aztán szép lassan kitermelte ez a mérhetetlen mennyiségű tévécsatorna az újabb generációt. Az én fiatalkoromban a szinkronszínész mint státusz nem létezett, olyan színészek voltak, akik mellesleg szinkronizáltak is.

Miben kell mást csinálni a szinkronban, mint a színházban? Kíván mást?

 Huha, ez egy nagyon nehéz kérdés. Azt gondolom, hogy aki jól szinkronizál, az nagyjából ugyanúgy bemozdítja a lelkét bizonyos helyzetekben, mint a színházban. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a szinkronizálás, amióta ilyen gyakran csinálom, sokat segített abban, hogy a színházban sokkal gyorsabban kapcsoljon a lelkem.

Az improvizációban?

 Nem az improvizációban, hanem a blattolásban. A szinkronban nagyon gyakran kell blattolni (ismeretlen szöveget gyorsan értelmezni és felmondani – a szerk.). A színházi próbákon ez könnyebbséget jelenet, mivel van időd emiatt arra, hogy fölkészítsd a lelkedet, átpakold magad. A szinkronban borzasztóan gyorsan kell tudni váltani és ha komolyan veszed ezt, akkor nem csak a hangoddal váltasz, hanem művelsz valamit a lelkeddel, a szíveddel, az agyaddal.

 Ez az, ami szerintem a színészet lényege. Ha ezt komolyan veszed a szinkronban, akkor treníroz arra, hogy a színházban is meg tudd csinálni. Azt gondolom, jót tett nekem, hogy sokat szinkronizálok, mivel a színházban sokkal naprakészebb vagyok. A naprakészséget úgy értem, hogy az adott pillanatban sokkal gyorsabban tudom a lelkemet egyik helyzetből a másikba átrántani.

Akkor kölcsönösen fejleszti a kettő egymást.

 Igen, azt gondolom, hogy ha az ember tudatosan fejleszti magát, akkor az egyik jól hat a másikra.

Augusztusban új részekkel tér vissza Hannibal a magyar képernyőkre

 Az AXN az elmúlt fél évben meglepően sok premier sorozatot mutatott be és rendületlenül hozzák a régi kedvencekből is az újabb évadokat. Nem ritka az sem, hogy az amerikai bemutatóval egy napon a magyar nézők is láthatják szinkronosan (!) egy-egy széria vadonatúj epizódjait. A Hannibalt azonban először csak online lehetett megtekinteni és talán a nyári szezon miatt sem tűzték még képernyőre a harmadik évadot. A premier viszont nem várat olyan sokat magára, ugyanis augusztus 24-én, este 22:00-kor kezd ennek a zseniális látványvilágú és hangulatú sorozatnak az új évada magyar nyelven. Az üröm az örömben az, hogy nagyon úgy néz ki, ez az etap az utolsó felvonása a Hannibalnak, mivel az eredeti tévécsatorna elkaszálta és egyelőre nem hallani semmit arról, hogy melyik adó vagy streamszolgáltató érdeklődne a folytatás iránt.

hannibalpremier.jpg

A kép forrása: AXN

Szürreális szinkronos élmények - Hámori Eszter

 Aki sokat és sokfélét néz szinkronosan, az ha nem is tudatosan, de szerintem valamennyire megjegyez hangpárosokat, összekapcsolja a képernyőn látott színészt az aktuálisan hallott hanggal. Én legalábbis amikor huzamosabb ideig nézek egy sorozatot és meglátom az egyik benne szereplőt akár csak képen, akár egy reklámban, akkor automatikusan a legutóbb megszokott szinkronhangját hallom a fülemben. Azért írtam, hogy a legutóbb megszokottat, mivel ezek a párosítások nálam cserélődni szoktak, azaz hiába hallottam kétszáz részen keresztül egy valakivel az adott színészt, ha után egy másik szerepében huzamosabb ideig már más szinkronizálta, mert ilyenkor az utóbbit fogom hozzá társítani, persze csak akkor, ha néztem mindkét sorozatot.

szurrealszinkron1.png

 Emiatt gyakran előfordulnak szinkron szempontjából érdekes és lehet csak számomra, de szürreális jelenetek. A Wayward Pines egyik mostani epizódját néztem éppen, amikor feltűnt benne egy ismerős színésznő, akit korábban a Cédrusligetben már több részen keresztül egy adott szerepben szoktam meg. A köztévé adta drámában Teryl Rotherynek (jobb oldal) Hámori Eszter (középen) kölcsönözte a hangját, aki most a Wayward Pinesban Shannyn Sossamont (bal oldal) szinkronizálja.

 Önmagában annak, hogy a színészek sorozatból sorozatba vándorolnak, elvállalnak epizód- vagy vendégszerepeket nincs olyan nagy hírértéke, viszont az már igencsak szürreális volt amikor ez a két színésznő nem csak, hogy egy jelenetben szerepelt, de beszélgettek is egymással. Láttam tehát Teryl Rotheryt és hallottam a hozzá legutóbb megszokott hangot, de az most nem az övé, hanem egy másik színésznőé volt.

 Rögtön az első kérdések között az fogalmazódott meg bennem a jelenet nézése közben, hogy vajon Hámori Eszter felismerte-e azt a színésznőt, akit nem is olyan régen, két évadon keresztül szinkronizált és akivel most az egyik új sorozatbeli szereplője beszélget? Igen, tudom hogy ez közel sem olyan, mintha saját magával beszélgetne, de hiába hallottam, hogy nem ő mindkét szereplőnek a magyar hangja, nálam automatikusan összemosódott a két színésznő. Van több ilyen élményem és gyaníthatóan lesz is még.

A képek forrása: mediaklikk.hu, hypable.com, terylrothery.com

A zenés Vacsoracsata lesz az RTL legújabb műsora

 Az RTL őszre tervezett új, saját gyártásait nem tudom, már hányadszor listáznám, ha most, ebben a cikkben is megtenném, de az biztos, hogy lassan külön gyűjtőbejegyzés után kiált ez a téma, mivel folyamatosan jelentik be az újabbnál újabb formátumokat. Az RTL-nél a napi műsorokban láthatják a sikeres őszi szezon kulcsát, mivel lesz főzős, párkeresős és ügyességi vetélkedőjük, most pedig elárulták, hogy egy a Vacsoracsatához nagyon hasonló, ám nem főzés, hanem buliközpontú realityt is indítanak.

partyzanok.jpg

 A Partyzánok hétköznap esténként lesz adásban heti öt versenyzővel az RTLII-n, akik hasonlóan a Vacsoracsatához egymást váltva fogják vendégül látni a játékostársaikat. Azonban most nem vacsorát fognak adni, hanem a saját ízlésüknek megfelelő bulit, klubkoncertet, amit tarthatnak a lakásukban, szabadtéren vagy szórakozóhelyen is.

 A műsor különlegessége, hogy a világon még sehol sem mutatták be, ugyanis az alapot egy eddig csak papíron létező török formátum adja, amit az RTL csapata vihet először képernyőre. A Partyzánokra már lehet jelentkezni, aki meg szeretné mutatni, hogy mekkora partyarc és milyen jó buliszervező, az kattintson ide.

A kép forrása: RTLII Sajtóklub

Ők lesznek Az irányítók című minisorozat magyar hangjai

 A FOX fogja bemutatni Az irányítók című két részes sorozatot, amiben a főszereplők megpróbálják bebizonyítani, hogy egyes katasztrófák nem a véletlen művei. A két központi figurát Kathleen Robertson és Eric Dane alakítják.

aziranyitokszink.jpg

 Nem igazán ismerem egyik színészt sem sajnos, sem magyar, sem eredeti nyelven nem hallottam szerintem még őket. Az arcukhoz és a külföldi ajánlóban látott részletekhez azonban passzolnak ezek a szinkronhangok, annak pedig külön örülök, hogy a főszereplőnő nem egy tipikus, sokszor hallott "szőke" hangot kapott.

Az irányítók (The Fixer)

Kathleen Robertson - Haumann Petra
Eric Dane - Dózsa Zoltán
Andrew Airlie - Vass Gábor
Jim Thorburn - Czvetkó Sándor
További magyar hangok: Dolmány Attila, Kiss Virág, Német Gábor

Forrás: FOX
A kép forrása: muse.ca

Megrendezett katasztrófákról szól a magyar FOX új minisorozata

 Az irányítók (The Fixer) egy két részes minisorozat, amelynek középpontjában a balesetekkel foglalkozó állami hivatal, a NAIA egyik nyomozója Ellie Molaro áll, aki egy példátlan mértékű természeti katasztrófa után, amikor is több millió gallon olaj ömlik a Csendes-óceánba, gyanakodni kezd, hogy valami nem stimmelhet a hivatalos magyarázatokkal.

aziranyitok.jpg

 Az olajkatasztrófa után kapcsolatba lép vele egy Donovan Carter nevű titokzatos személy, aki azt állítja, hogy sem ez, sem más korábbi hatalmas balesetek nem véletlenül történtek. A megrendezett katasztrófák előidézői bizonyos irányítók, akik hasznot húznak ezekből a szörnyű eseményekből. Carter maga is ennek a szerveződésnek a tagja volt korábban, de most megpróbálja társait megállítani, akik az elmúlt évtized legnagyobb dobására készülnek, ugyanis célkeresztbe vették Washington D.C.-t.

 A két részes sorozat főszereplői Kathleen Robertson és Eric Dane. Az első epizódot július 23-án, este 21:50-kor adja majd a FOX, a másodikat pedig július 30-án, este 21 órakor láthatják a tévénézők.

A kép forrása: FOX

Zseniálisan reklámozzák Amerikában az ismétléseket

 A WGN America egy olyan kábelcsatorna, ami amellett, hogy saját gyártású sorozatokat is ad, ismétli az országosan elérhető tévéadók műsorait. Ez azonban nem egyedi eset, nagyon sok amerikai kábeladó vetíti a nagy tévécsatornák már képernyőre került sorozatait, mivel szinte lehetetlen minden műsorsávba saját gyártást készíteni. A sorozatok utósugárzása persze nem olcsó, főleg azon szériák esetében, amiket sokan néznek és sok rész készült belőlük, de jól lehet ezeket ismételni és jó nézettséget is hoznak. Nem beszélve arról, hogy olcsóbbak, mint a saját műsorok.

wgnamericaajanlo2.jpg

 A szitkomok mellett az epizodikus krimik a kelendőek, mivel ezeknek a történetében sok olyan pont van, ahol az új nézők beszállhatnak. A Sherlock és Watson (Elementary), valamint A célszemély (Person of Interest) című sorozatok utósugárzási jogát vásárolta meg a WGN America és az őszi csatornapremier alkalmából készítettek egy külön ajánlót, amiben a két sorozat két-két főszereplője is szerepel. Az eredmény pedig elképesztően ötletes és vicces lett. A találatért köszönet a Sorozatjunkie-nak.

A kép forrása: wgnamerica.com

Magyar nézettség: 26. hét - A TV2-t már a Duna TV is veri

 A köztévé nyári műsorrendje elsőre sem hozott rossz nézettséget, de amit a múlt héten műveltek egyes sorozatai, arról csak mosollyal az arcomon vagyok képes írni. A különleges, meghökkentő nézettségi eredmények engem mindig felcsigáznak, kiváltképp az olyanok, mint amik az előző héten történtek. A Duna TV ugyanis az utóbbi időben egyre lejjebb és lejjebb csúszó TV2-t képes volt a főműsoridőben megelőzni.

donmatteonezettseg.jpg

 A köztévé részéről nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy adják A hegyi doktor - Újra rendel című sorozatot, de bárkié is legyen, zseniális lépésnek bizonyult. A német-osztrák produkció ugyanis annyira feljavította a köztévé főműsoridejét, hogy nem csak a saját sávjában az egyik legjobb, de képes a felvezető és a levezető műsorainak számait is feltornázni. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy hétköznap este lett így egy olyan sorozata a Duna TV-nek, ami stabilan félmillió környékén hoz és erre mostanában szerintem nem volt példa.

 A Don Matteo, A hegyi doktor - Újra rendel és a műsorrendben utánuk következő tartalmak nagy része képes nem csak érdemben versenyezni a két országos lefedettségű kereskedelmi adóval, de verni is tudják a TV2-t. Azt a TV2-t, ami az Irigy Hónaljmirigy Show ismétlésével kicsúszni látszik az eddig biztosnak mondott második pozícióból. Az egykoron sikeres és nézett saját gyártás ismétlése sokkal kevesebb tévézőt vonz, mint az a Kuzey Güney, aminek a helyére behozták. A TV2-nél régen nyúltak egymás után ennyire mellé és habár a nyár nem a legfontosabb időszak a tévécsatornák szempontjából, az azért nem mutat valami jól, hogy a stabil helyezésüket sem képesek megtartani.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy az RTL Klub ismételt sorozatrészekkel, filmekkel a főműsoridejében is képes nyerni és úgy látszik, a TV2 nyári botlásaiból ők is jócskán tudtak profitálni. A délután továbbra sem az RTL terepe, de a Híradótól már nem nagyon van ellenfele a műsoraiknak.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Cobra 11 ismétlése, míg a célközönségnél a Dr. Csont újrázása lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Emlékezz, Reina!: 283 747 (15.9%), 18-49: 42 345 (7.8%)
RTL Klub: A vihar: 196 920 (10.9%), 18-49: 36 158 (6.6%)
Duna TV: Balatoni nyár: 107 855 (5.6%), 18-49: 21 585 (3.6%)

TV2: Fiorella: 413 962 (19.9%), 18-49: 67 810 (10.4%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 153 339 (7.4%), 18-49: 35 523 (5.5%)

RTL Klub: Híradó: 674 590 (25.8%), 18-49: 198 224 (23.4%)
TV2: Tények: 640 299 (23.2%), 18-49: 164 892 (18.4%)
Duna TV: Híradó: 112 469 (4.5%), 18-49: 11 887 (1.5%)

Duna TV: Don Matteo 8x15: 365 822 (12.1%), 18-49: 51 557 (5.2%)

RTL Klub: Fókusz: 631 176 (20.7%), 18-49: 225 658 (22.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 669 878 (18.9%), 18-49: 286 359 (23.8%)
TV2: Jóban rosszban: 615 324 (18.1%), 18-49: 170 920 (14.9%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 1x06: 401 314 (11.3%), 18-49: 61 828 (5.2%)

TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 329 467 (8.3%), 18-49: 103 362 (7.2%)

RTL Klub: Barátok közt 7461-7462.: 995 543 (24.5%), 18-49: 388 823 (25.8%)
Duna TV: Kékfény: 417 104 (10.3%), 18-49: 73 697 (5%)

RTL Klub: Dr. Csont 6x01 (ism.): 694 686 (18.7%), 18-49: 345 142 (22.7%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 338 363 (9.2%), 18-49: 93 876 (6.2%)
Duna TV: On The Spot: 131 726 (3.5%), 18-49: 25 868 (1.7%)

RTL Klub: Dr. Csont 6x02 (ism.): 478 057 (18.8%), 18-49: 247 613 (21.1%)
TV2: A cápa: 173 331 (9.8%), 18-49: 76 015 (8.9%)
Duna TV: Tetthely - Közelharc: 59 021 (2.5%), 18-49: 7 765 (0.7%)

RTL Klub: Híradó: 290 605 (16.2%), 18-49: 160 403 (18.5%)

Kedd:

TV2: Emlékezz, Reina!: 321 556 (15.6%), 18-49: 53 574 (8.1%)
RTL Klub: A vihar: 192 259 (9.3%), 18-49: 50 820 (7.7%)
Duna TV: Balatoni nyár: 98 899 (4.3%), 18-49: 20 780 (2.8%)

TV2: Fiorella: 427 763 (17.2%), 18-49: 69 646 (8.6%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 218 266 (8.9%), 18-49: 63 781 (8%)

RTL Klub: Híradó: 804 499 (25.5%), 18-49: 202 286 (20.5%)
TV2: Tények: 770 814 (23.4%), 18-49: 188 063 (18%)
Duna TV: Híradó: 126 390 (4.1%), 18-49: 6 757 (0.7%)

Duna TV: Don Matteo 8x16: 404 241 (11.1%), 18-49: 71 333 (5.9%)

RTL Klub: Fókusz: 850 370 (23.5%), 18-49: 264 153 (22.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 762 144 (18.2%), 18-49: 301 727 (20.6%)
TV2: Jóban rosszban: 668 825 (16.4%), 18-49: 181 765 (13%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 1x07: 504 073 (11.9%), 18-49: 66 507 (4.5%)

TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 326 843 (7.3%), 18-49: 111 922 (6.9%)
M3: Szomszédok 144.: 242 409 (5.6%), 18-49: 107 804 (7.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7463-7464.: 1 099 192 (24.4%), 18-49: 413 666 (24.6%)
Duna TV: Párizsi helyszínelők 7x06: 391 729 (8.7%), 18-49: 53 025 (3.1%)

RTL Klub: Cserebere szerelem: 658 050 (19.9%), 18-49: 349 592 (25.2%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 308 290 (8%), 18-49: 91 349 (5.9%)
Duna TV: Királylány a feleségem: 245 106 (7.2%), 18-49: 30 806 (2.2%)

TV2: Hawaii Five-0 4x20: 162 560 (6.2%), 18-49: 36 132 (3.1%)

RTL Klub: Híradó: 315 275 (16.8%), 18-49: 171 600 (18.9%)
TV2: Last Resort - Belső ellenség 1x05: 95 540 (6.4%), 18-49: 32 044 (4.5%)

Szerda:

TV2: Emlékezz, Reina!: 330 280 (16.9%), 18-49: 66 352 (11.4%)
RTL Klub: A vihar: 205 820 (10.6%), 18-49: 35 900 (6.2%)
Duna TV: Balatoni nyár: 136 707 (6.2%), 18-49: 27 187 (4%)

TV2: Fiorella: 480 980 (19.6%), 18-49: 95 086 (12.3%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 164 058 (6.8%), 18-49: 35 565 (4.7%)

TV2: Tények: 811 809 (24.7%), 18-49: 222 287 (21.1%)
RTL Klub: Híradó: 786 437 (24.7%), 18-49: 178 112 (17.5%)
Duna TV: Híradó: 144 603 (4.7%), 18-49: 28 582 (2.9%)

Duna TV: Don Matteo 8x17: 369 167 (10.3%), 18-49: 49 633 (4.3%)

RTL Klub: Fókusz: 781 217 (22.2%), 18-49: 226 752 (19.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 743 935 (18.5%), 18-49: 290 077 (21.2%)
TV2: Jóban rosszban: 675 996 (17.1%), 18-49: 175 926 (13.4%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 1x08: 454 638 (11.1%), 18-49: 68 836 (4.9%)

Cool TV: A mentalista 6x10: 318 290 (7.5%), 18-49: 143 063 (9.2%)
TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 302 690 (7.1%), 18-49: 96 813 (6.2%)

RTL Klub: Barátok közt 7465-7466.: 1 097 938 (25.3%), 18-49: 409 862 (25.2%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 188 014 (4.3%), 18-49: 30 927 (1.9%)

RTL Klub: Szulejmán 129.: 828 186 (21.6%), 18-49: 301 026 (18.6%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 379 333 (9.9%), 18-49: 159 841 (9.9%)
Duna TV: Szerelem és vérbosszú 1x05: 167 669 (4.3%), 18-49: 31 661 (1.9%)

Cool TV: CSI: A helyszínelők 7x21: 248 569 (8.3%), 18-49: 145 306 (11.1%)

RTL Klub: Híradó: 420 625 (14.4%), 18-49: 165 005 (12.9%)
TV2: Sherlock és Watson 2x18: 179 609 (7.1%), 18-49: 79 670 (7.1%)
Duna TV: Római helyszínelők 2x15: 133 761 (4.9%), 18-49: 23 006 (1.9%)

RTL Klub: Döglött akták 4x21 (ism.): 246 030 (11.6%), 18-49: 91 490 (9.3%)

TV2: Lángoló Chicago 1x20 (ism.): 105 463 (7.1%), 18-49: 44 317 (6.1%)

Csütörtök:

TV2: Emlékezz, Reina!: 321 789 (17%), 18-49: 60 245 (11%)
RTL Klub: A vihar: 184 067 (9.6%), 18-49: 36 938 (6.6%)
Duna TV: Balatoni nyár: 79 786 (3.9%), 18-49: 5 910 (1%)

TV2: Fiorella: 453 971 (19.8%), 18-49: 83 987 (12.2%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 162 733 (7.1%), 18-49: 41 289 (6%)

RTL Klub: Híradó: 775 822 (26.8%), 18-49: 199 401 (22.6%)
TV2: Tények: 736 150 (24.1%), 18-49: 180 065 (19.2%)
Duna TV: Híradó: 133 770 (4.8%), 18-49: 12 007 (1.4%)

Duna TV: Don Matteo 8x18: 386 381 (11.5%), 18-49: 65 456 (6.2%)

RTL Klub: Fókusz: 810 477 (23.8%), 18-49: 257 941 (24.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 777 626 (19.5%), 18-49: 335 752 (24.5%)
TV2: Jóban rosszban: 583 135 (15.1%), 18-49: 123 775 (9.4%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 2x01: 471 853 (11.9%), 18-49: 81 312 (6%)

TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 348 120 (8.2%), 18-49: 101 605 (6.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7467-7468.: 1 052 669 (24.3%), 18-49: 368 731 (23.5%)
Duna TV: Szívek doktora 3x20: 233 918 (5.5%), 18-49: 41 957 (2.7%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 9x02: 630 673 (16.7%), 18-49: 263 988 (17.4%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 334 777 (8.9%), 18-49: 98 413 (6.5%)
Duna TV: A kíméletlen: 265 292 (7.7%), 18-49: 39 667 (2.8%)

RTL Klub: Híradó: 398 054 (13.4%), 18-49: 166 434 (13.1%)
TV2: Doktor Rush 1x04: 163 279 (6.6%), 18-49: 44 293 (4.1%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 7x13 (ism.): 291 038 (13.2%), 18-49: 118 619 (12%)

TV2: Belső ellenfél 1x12: 73 828 (4.9%), 18-49: 28 602 (4.1%)

Péntek:

TV2: Emlékezz, Reina!: 290 293 (15.9%), 18-49: 47 146 (9%)
RTL Klub: A vihar: 171 359 (9.3%), 18-49: 28 947 (5.6%)
Duna TV: Balatoni nyár: 106 836 (5.5%), 18-49: 24 228 (4.4%)

TV2: Fiorella: 426 677 (20.5%), 18-49: 79 986 (13.9%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 160 105 (7.7%), 18-49: 26 922 (4.7%)

TV2: Tények: 660 462 (24.9%), 18-49: 150 893 (20.3%)
RTL Klub: Híradó: 581 825 (22.7%), 18-49: 115 255 (16.4%)
Duna TV: Híradó: 156 480 (6.3%), 18-49: 16 680 (2.5%)

Duna TV: Don Matteo 8x19: 392 686 (13.6%), 18-49: 66 831 (7.9%)

RTL Klub: Fókusz: 587 424 (20.6%), 18-49: 151 251 (18%)

TV2: Jóban rosszban: 636 196 (18.9%), 18-49: 152 843 (14.9%)
RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 617 769 (18%), 18-49: 222 162 (20.8%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 2x02: 472 224 (13.7%), 18-49: 74 099 (7%)

TV2: Irigy Hónaljmirigy Show (ism.): 309 364 (8.1%), 18-49: 92 701 (7.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7469-7470.: 932 050 (23.4%), 18-49: 305 789 (22.6%)
Duna TV: Brown atya 2x01: 329 488 (8.5%), 18-49: 46 284 (3.6%)

RTL Klub: Vadiúj vadnyugat: 426 048 (13.3%), 18-49: 192 012 (14.8%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 371 524 (10%), 18-49: 117 767 (8.3%)
Duna TV: Columbo - A döntő játszma: 349 221 (9.4%), 18-49: 67 307 (4.7%)

TV2: Hazudj, ha tudsz! 2x04: 209 437 (8%), 18-49: 106 712 (9.4%)
Duna TV: Ecc, pecc, kimehetsz!: 123 366 (5.3%), 18-49: 27 184 (2.6%)

RTL Klub: Híradó: 230 887 (12.2%), 18-49: 114 454 (13.3%)
TV2: Kettős ügynök 3x08: 136 335 (8.4%), 18-49: 74 761 (9.7%)

Szombat:

RTL Klub: Kutyafuttában: 226 990 (11.9%), 18-49: 90 531 (13.7%)
TV2: Lányok pórázon: 158 060 (8.2%), 18-49: 32 469 (4.9%)
Duna TV: Balatoni nyár: 83 488 (4.3%), 18-49: 12 648 (1.9%)

RTL Klub: Híradó: 664 821 (26%), 18-49: 201 292 (25%)
TV2: Tények: 542 602 (21.1%), 18-49: 129 443 (16%)
Duna TV: Híradó: 136 422 (5.5%), 18-49: 31 191 (3.9%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 280 807 (9.8%), 18-49: 50 256 (5.7%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 620 690 (21.6%), 18-49: 204 540 (22.9%)
TV2: Zorro álarca: 522 985 (14.9%), 18-49: 170 908 (14.5%)

Duna TV: Hamis a baba: 403 457 (11.5%), 18-49: 101 126 (8.7%)
RTL Klub: Harry Potter és a félvér herceg: 382 908 (10.7%), 18-49: 205 962 (16.3%)

Duna TV: Kínai negyed: 224 447 (6.4%), 18-49: 25 360 (1.8%)

TV2: Nem tűntem el - Richter Gedeon története: 138 283 (4.2%), 18-49: 53 423 (3.8%)

RTL Klub: Féktelen harag: 375 949 (14.5%), 18-49: 183 638 (15.6%)

TV2: Üvegtigris 2.: 137 845 (8.4%), 18-49: 74 336 (9.2%)
Duna TV: Mephisto: 16 483 (1.1%), 18-49: 3 068 (0.4%)

Vasárnap:

M2: Grimm legszebb meséi - A halász meg a felesége: 242 341 (13%), 18-49: 85 564 (11.5%)

TV2: Pincérlány - Édesen is csípős: 360 981 (13.7%), 18-49: 107 150 (11%)
RTL Klub: Mr. Milliárd: 292 213 (11%), 18-49: 96 040 (9.8%)
Duna TV: Balatoni nyár: 77 846 (2.9%), 18-49: 11 761 (1.2%)

RTL Klub: Híradó: 818 183 (24.4%), 18-49: 222 802 (18.6%)
TV2: Tények: 785 357 (23.2%), 18-49: 231 735 (19.2%)
Duna TV: Híradó: 90 707 (2.8%), 18-49: 14 799 (1.3%)

Duna TV: Rámenős páros 1x01: 178 597 (4.8%), 18-49: 31 305 (2.3%)

RTL Klub: Cobra 11 16x12 (ism.): 841 406 (21.5%), 18-49: 260 170 (18%)
TV2: Gru: 583 495 (14.2%), 18-49: 333 853 (21.5%)

Duna TV: Párosban a városban: 182 121 (4.3%), 18-49: 25 814 (1.6%)

RTL Klub: Ő a megoldás: 738 488 (17.1%), 18-49: 328 550 (19.3%)

TV2: Földre szállt boszorkány: 341 368 (8.9%), 18-49: 174 536 (10.6%)
Duna TV: Az idők végezetéig 1x02: 187 722 (4.6%), 18-49: 53 348 (3.1%)

RTL Klub: A fülke: 380 477 (11.5%), 18-49: 191 899 (12.9%)

TV2: Incella kenyérért megy: 124 675 (5.6%), 18-49: 67 329 (6.1%)
Duna TV: Túraautó-világbajnokság: Francia Nagydíj: 33 678 (1.7%), 18-49: 9 714 (1%)

RTL Klub: Hogyan kell egymilliót lopni?: 143 534 (11.1%), 18-49: 54 183 (8.3%)
TV2: Pálosok nyomában: 64 095 (4%), 18-49: 37 452 (4.5%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: bergamopost.it

A legfrissebb évaddal folytatódik itthon a Hawaii Five-0

 A TV2 becsületesen leadta az amerikai CBS nevű adó gyönyörű környezetben játszódó, humoros, akcióval teli nyomozós sorozatának negyedik évadát és a július elején képernyőre kerülő szezonzáró után egy héttel egyből érkezik is az Amerikai Egyesült Államokban idén tavasszal finálézott ötödik évad első epizódja. A Hawaii Five-0 a TV2 Csoport valamennyi tévécsatornáján megfordult már, a legújabb részek viszont a főadóra érkeznek majd, a Hal a tortán című saját gyártás keddi epizódjai után.

hawaiifive0tv2.jpg

 A vetítési időpont sajnos nem a legelőkelőbb, viszont érthető, mivel a sorozatra nem igazán kaptak rá a tévézők, hiszen a korábbi, nézőbarát műsorsávokban nem tudott jó nézettséget elérni. Ezek miatt kifejezetten örvendetes, hogy a TV2 mégis elhozza az új részeket azoknak, akik szinkronnal szeretnék élvezni a Hawaii Five-0-t. Az ötödik évad huszonöt epizódos, ami országos adós tartalomhoz képest is maratoni. A premier július tizennegyedikén lesz.

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

süti beállítások módosítása