Idén tavasszal háttérbe szorítottam azokat a sorozatokat, amikhez vagy nem készült szinkron, vagy még nem kerültek bemutatásra az új epizódok magyarul. Ez utóbbi kategóriába tartozik a Brooklyn Nine-Nine is, amiről egy időre sajnos el is felejtkeztem és nem tudnám megmondani, hogy miért pont most daráltam le a második szezont. Abban viszont biztos vagyok, hogy hihetetlenül megérte két-három részletben, tömbösítve megnézni ezt a huszonhárom epizódot. Fantasztikus élmény volt és talán jobban is szórakoztam, mint az amúgy szintén zseniális első évadon.
Az elmúlt pár hónapban viszonylag kevés szitkomot néztem, nem hazudok szerintem akkor, ha azt írom, hogy összesen négy vígjátéksorozat epizódjait láttam csak rendszeresen, ami lássuk be, nem olyan nagy eresztés. Közülük az egyik, a Munkaügyek - IrReality Show csalódást okozott, Az élet csajos oldala magyarul is brutálisan élvezetes volt, a Fapad nem az én világom, a Modern család pedig magasan a legszórakoztatóbb vígjáték szerény véleményem szerint. Ehhez a társasághoz csatlakozott most ez a rendőrős komédia, amelynek új évada döcögősen indult, de olyan fokozatra kapcsoltak a pár részes felvezetés után, ami miatt nem tudtam nem egymás után indítani az epizódokat.
A cselekmények, a párbeszédek olyan pörgősek voltak, hogy maximális odafigyelést igényelt szinte minden jelenet és érdemes is volt rájuk keményen fókuszálni, mert rengeteg apró, rejtett vagy éppenséggel nem is annyira titkolt helyzetkomikum volt bennük. A nagy részét szerintem második vagy harmadik újranézésre fogom csak felfogni, annyira tömény, amit az írók csinálnak. A színészek lubickolnak a szerepükben, a karakterek a második évadra értek be igazán, lenyesegették a vadhajtásokat és sikerült megtalálni a tökéletes arányokat, mindenki érdemben bele tud szólni az epizódokba és ha valakit mégis a háttérbe nyomnak, kap egy olyan poént, ami újra visszahelyezi a térképre.
Az epizodikus vonalat megtartották, így részről részre kaptunk egy hol izgalmasabb, hol kevésbé érdekesebb bűnügyet, de ezek sosem húzták le a minőséget. Az írók szerencsére nem vették ezeket félvállról, ügyesen lavíroztak és szinte mindig egyensúlyban tudták tartani a kapitányságot. Azt is mondhatnám, hogy megtalálták a tökéletes receptet a szórakoztatásra és nem voltak rest használni. A színvonal emiatt rendkívül egyenletes volt, a kis kilengések is hibahatáron belül voltak és azt hiszem ilyenkor szokták azt írni, hogy soha rosszabbat.
Az évad azonban nem csak nyomozásból állt, ugyanis történtek azért rendesen más események is, többek között fejlődtek a karakterek és az egymással való kapcsolatuk. Az első évadhoz képest jelentős változáson ment keresztül például Roza, de olyan finoman alakítottak rajta az írók, hogy megtartották az erőszakos, hirtelen haragú stílusát, amiért én kifejezetten kedvelem. A másik szereplő, akin erőteljesen dolgoztak, az a kapitány, Raymond volt. A távolságtartó, munkamániás énje továbbra is jelen van, de sokkal lágyabb, emberközelibb, barátságosabb lett, viszont egyes cselekedetei továbbra is roppant szórakoztatóak. A többiek nagyjából azt hozták, amit az első évadban megszoktunk tőlük.
A finálé azonban új helyzetet teremtett. Az egyik, évad közben behozott új karakter, Wuntch ugyanis megkavarta a szálakat és habár nem kellene szimpatizálnom vele azok miatt, amiket tett, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy az egyik kedvenc színésznőm, Kyra Segdwick ebben az ellenszenves figurában is milyen zseniális.
A másik, ami miatt új irányba halad majd a sorozat az az, hogy két szereplő összejött egymással. Erről nem árulok el semmi konkrétumot, de én kifejezetten örültem neki, viszont érdekes lesz, hogy változik-e emiatt a humor, esetleg a szereplők viselkedése. Annak nagyon örülnék, ha ezt a szintet meg tudnák tartani és nem nyúlnának a karakterekhez, mert idén baromira el lett találva minden és volt olyan, amikor kifejezetten hangosan röhögtem egyes beszólásokon, helyzetkomikumokon.
Szitkomon régen nevettem ennyit, mint most a Brooklyn Nine-Nine második évada alatt és nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire megérte egyben, kis megszakításokkal nézni a részeket, mert így, ilyen mennyiségben talán még jobban is tetszett, mintha csak heti egy epizódot tudok megnézni.
