Saját gyártások dögivel - Ilyen lesz a TV2 tavaszi kínálata

2017. február 13. - Jasinka Ádám

A múlt héten számoltunk be arról, milyen műsorokkal készül a tavaszi szezonra a TV2, és akkor már nagyjából felvázoltuk, hogyan is épül majd fel a műsorstruktúrájuk. Igazán nagy meglepetés így nem érhet minket, ha átböngésszük a február 27-től érkező kínálatot, de azt elég szomorú látni, hogy a lassan három-négy éve remekül működő délutáni sávjukat képesek szétbarmolni egy bulvármagazinnal. Először abban reménykedtem, hogy egy rövidebb Tényekkel kompenzálják majd a Ripostot, de tévedtem.

A TV2-s hírműsor továbbra is 18:00-kor kezdődik, és egészen fél nyolcig tart majd. Előtte azonban már nem a török sorozat, a hektikusan teljesítő, de pazar eredményekre is képes Fatmagül lesz látható, hanem a Ripost, amely 17:30-tól kerül minden hétköznap adásba március 13-tól. A délutáni napi sorozatok így picit korábbi időpontra csúsznak. A TV2 ezzel a lépéssel másolja az RTL Klubot, ugyanis a konkurenciánál is pontosan egy bulvármagazin, a Story Extra vezeti fel a hírműsort.

tv2tavasz2_4.jpg

A Tények után egy ideig még a Majka vezette élő adásokkal jelentkezik Az 50 milliós játszma. Teljesen érthető és logikus lépés, hogy addig szeretnék képernyőn tartani ezt a vetélkedőt, ameddig lehet, hiszen elképesztően sikeres és Majkának is nagyon jól áll a műsor. Meglepne, ha nem folytatódna már ősszel, ebben a felállásban. Az 50 milliós játszma váltása a Till Attila vezetésével érkező Annyit ésszel, mint erővel című szellemi-ügyességi vetélkedő lesz majd.

A TV2 bátor lépésre szánta el magát, a heti műsoraik ugyanis este kilenckor, azaz pontosan a Barátok közttel egyszerre kezdődnek majd. Hétfő esténként Jakupcsek Gabriella vezetésével érkezik az Egymás szemében, a Keresem a családomhoz hasonló békítő, család(újra)egyesítő műsor. Kedden a Született szobalányok című széria, míg szerdán az Ördög Nóra vezette Vigyázat, gyerekkel vagyok! című vicces, játékos talkshow lesz látható. Csütörtökön debütál a Magánnyomozók ihletésében készített Detektív Bt. - A nyomozócsalád, a TV2 saját gyártású (vélhetően amatőr szereplős) krimisorozata. Péntekenként pedig családi mozikat, zömében animációs filmeket vetítenek majd.

tv2tavasz2_2.jpg

Este tíz órától szintén naponta változik majd a kínálat. Hétfőn és szerdán filmek kerülnek képernyőre, míg kedden és csütörtökön sorozatepizódokat nézhetünk. A Született szobalányok után, azaz kedd esténként lesz majd látható A szultána című sorozat második évada, amely a napi vetítésről heti bontásra áll át. Csütörtökönként, a Detektív Bt. mögött pedig premier részekkel érkezik az NCIS, melynek március 2-án debütál a 14. évada. Késő esténként pedig folytatódik a Sherlock és Watson, és a Bűnös Chicago, valamint adásba kerül országos premierként Az indíték című kanadai krimi harmadik évada is.

A hétvégékben pedig nem igen lesz változás. A Megtört szívek marad szombaton, annyi különbséggel, hogy már nem Columbo, hanem filmek vezetik fel, vasárnap viszont továbbra is a rajzfilmsorozatoké lesz a délután. A részletes műsorrendet a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

12:00: Tények Délben
12:20: NCIS (ism.)
13:20: Walker, a texasi kopó
14:20: Gyilkos sorok
15:25: Ana három arca
16:30: Fatmagül
17:30: Ripost
18:00: Tények
19:25: Az 50 milliós játszma
21:00:

Hétfő: Egymás szemében
Kedd: Született szobalányok (Devious Maids)
Szerda: Vigyázat, gyerekkel vagyok!
Csütörtök: Detektív Bt. - A nyomozócsalád
Péntek: Film

22:00:

Hétfő: Film
Kedd: A szultána (Muhteşem Yüzyıl: Kösem)
Szerda: Film
Csütörtök: NCIS
Péntek: Film

Késő este:

Hétfő: Bűnös Chicago (Chicago PD)
Kedd: Sherlock és Watson (Elementary) és Az indíték (Motive)
Szerda: A törvény embere (Justified)
Csütörtök: 1/1 Azurák Csabával
Péntek: Hello Hollywood - Návai Anikóval

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása