Szünet után

2012. március 12. - Jasinka Ádám

 Egy kisebb szünet után újra jelentkezem a blog írásával. Igazából nem is tudom, miért hanyagoltam a blogot. Egyszerűen nem tudtam vele foglalkozni, de most újra itt vagyok, és nézzük az elmúlt időszak eseményeit.

Visszatérő Megasztár. Új műsor: 1 perc és nyersz! és szintén visszatérő Csillag Születik. Szépen sorban.

Búcsúzott két műsor

Érdekes időszak ért véget. Vége a 2. magyar X-faktornak, ismét sikernézettséggel (bár az idei sikernézettség a tavalyi minimuma volt), és az ÖsszeEsküvők, mondhatnám ismét TV2-ős buktával. Először lássuk a TV2-őt.

Az ÖsszeEsküvőt, és alapjában véve minden TV2-ős műsor a megvalósítással meg is bukik. Van egy általában jó (külföldön sikeres) műsorötlet. Na ehhez jönnek a TV2-ős munkatársak és már kész is a bukta. Persze nem minden esetben és főleg nem régen. De az utóbbi időszakra (az elmúlt 3-5 évre) jellemző ez a dekadencia. Mind műsorstuktúra, mind műsorok terén van hova fejlődni. Csúcsidőszaknak számító szezon, mikor mindenki otthon van a jó meleg lakásban ismétléseket, régi filmeket adni? Kérem. Utóbbin azért fejlődünk. Kezdenek megjelenni a 2008-2010-es filmek a televízió képernyőjén. És a filmekért jár a taps a TV2-nek, mert mostanában jelent meg az Mission Impossible: Ghost Protocol és ők leadnak egy régi részt, azon az elven, hogy ha valaki látta az új részt, vagy tervezi a megnézését, levezetőnek vagy kedvcsinálónak jók a régi részek. És ez van a Szellemlovassal is, megjelent a 2. része, TV2-n pedig (ma 2011.12.21.) pedig megy az első része. Taps.

De ne feledkezzünk meg arról - most nincs időm végigkutatni -, hogy az Összeesküvők nem ért el 1 millió fölötti nézőszámot. A döntőkor sem. A műsort elrontották. Sorolom hogyan; rossz (Győzike Show-s) logó, pornófilmes helyszínen forgatták az egészet, ismételten nem előnyös díszlet és színhasználat, Alekosz beköltöztetése... Ennyit is az ÖsszeEsküvőkről. Kíváncsi leszek ezek után mit hoznak össze Megasztár néven jövőre. Az már ciki lenne, ha az X-faktor után a Csillag Születik is verné a Megasztárt.

X-faktor. Jó volt, szép volt. De korántsem vol annyi érzeme benne, mint az első szériában, szerintem. Itt is voltak jók (Muri Enikő, Tarány Tamás), de a többiek a közepes kategória nálam. De ez az én véleményem. Figyelemmel követtem a válogatótól a Fináléig. És volt, hogy unatkoztam, volt hogy lúdbőrözött a hátam, volt pedig olyan, mikor sírva nevettem.

Felemás érzésekkel búcsúztam el ettől a műsortól. Jövőre is megkapjuk az arcunkba ismét, én nem panaszkodom, szeretem az ilyen műsorokat, főleg ha egy-egy érdemes produkció is felvillan bennük (Tabáni István, Wolf Kati, Janicsák Veca, Muri Enikő, Tarány Tamás...).

Nézettség 2011. 49. hét

Érdekes hét volt a múlt hét. Fináléhoz közeledett az X-faktor, téli szünetre ment a Barátok Közt, szintén fináléhoz közeledik az ÖsszeEsküvők is.

Ezen a héten viszont sokkal nagyobb volt a nézettségbeli visszaesés, mint eddig bármikor. Voltak persze kimagasló eredménye; jól hozott a VV5-nek a boxgála, a Barátok Közt ismét produkált egy erőset, de csak egy nap, várakozásaim ellenére nem lett kiugró nézettsége, a szünet előtt.

A hét legnézettebb sorozata az NCIS lett. A többi TV2-ős műsor azért nem "él", mert az ÖsszeEsküvők olyannyira lehúzza a következő műsorokat, hogy az valami hihetetlen. Ehhez a TV2 keddre betette a Bajnokok Ligáját (ami ugye szerződéses) és sikerült a leggyengébb napot produkálnia a héten (megkockáztatom az évben).

Az MTV-s Híradó egyre feljebb kerül a listán, már 15-16. helyen toporzékol. Ellenban a Magyarország, szeretlek! (ami szerintem a múlt héten kivételesen jó volt) gyengélkedik, a DTK erősödött picit, a Maradj, talpon! pedig stabilan 700 ezer alatt van, de még nem törte át.

Az RTL Klub X-faktoros sikere ezen a héten (50.) véget ér, két napos X-faktor adással, melyből a vasárnapi, mikor eldől ki a győztes, 12:30-tól képernyőn lesz. Nem a döntő, az 19:00-kor kezdődik. De az X-faktor nap 12:30-tól "látástól Mikulásig - Hofi G." lesz. Jövő héttől kérdéses ki szerzi meg a legnézettebb műsor címét, talán a VV, talán a Tények. De érdekes lesz az is, hogy ezen a héten (50.) hogyan muzsikál a Barátok Közt helyén futó ismétléses, már 16:9-ben leadott (NCIS után másik friss kedvencem) a remek színvilágú (kosztümös nyomozós dráma - szerintem) Castle.

Sherlock 2012

 A BBC egyik legzseniálisabb saját gyártású műsora, a Sherlock, amiből Jeremy Brett-tel már kiváló sorozat készült, folytatódik. Az első évad nagyon nagy meglepetés volt számomra, ugyanis mondhatni, számomra Jeremy Brett = Sherlock Holmes. És ezért nem volt sok kedvem leülni és megnézni. De. Ami Steven Moffat művel (persze a Doctor, Who) óta tudom, mester egy ember, az döbbenetes. Olyan jó a sorozat, hogy beszippant. Színészek, Benedict Cumberbatch (Sherlock) valamint Martin Freeman (Watson). Alakításuk kitűnő. A sorozat hangulat modern, nem hasonlít egy kicsit sem a régi Sherlock-ra, de pont ezért jó, hogy más.

Osztályozva 9/10. És ez a sorozat 3 részes. Mindegy, ezt már feldolgoztam. De 2012. JANUÁR 1. 20:10 BBC. Ez a fontos.

Furcsa hétköznapok - SP

 Ismét egy agylágyulás. Fiatal nézőközönség a célpont? Elhiszem, hogy az 50 év felettieket már megnyerték a szappanoperákkal a TV2-nél, de azt hogy egy fiataloknak szóló műsort, SP-ről kell csinálni, ez nem világos. Nem hiszem, hogy ezzel egyáltalán célközönséget fognak találni. Én biztos nem kapcsolok a TV2-re (most is csak az NCIS miatt nézem).

Nézettségi 2011. 48. hét

 Erős hetet zártunk. A hét legnézettebb heti sorozata az NCIS lett, egykori ellenfele, aki csütörtök estére lett száműzve, a Dr. Csont a legutolsó sorozat a top30-ban, teljes lakosságnál. A legjobb saját gyártású műsor az X-faktor lett, mely megerősödött egy kicsit és 2 millió 200 ezer fölé kúszott. Jól tartják magukat és egy szinten is vannak a Napló és a Fókusz Plusz. Erős a Házon kívül (szerencsére nem szűnik meg), kicsit erősödött a Showder Klub, a Kékfény népszerű szint úgy, mint az egyik személyes kedvencem, a vasárnap esti Magyarország, szeretlek!.

Heti sorozatok:
- Legerősebb (az utóbbi időben egy ismerősöm unszolására megnézett és megszeretett sorozat) az NCIS +4 "1 026 521" és 18-49 "431 164" nézővel.
- Köztes, az NCIS: LA, 700 (18-49 300) ezer körül.
- Hawaii Five-O, na erről a sorozatról nem tudok nyilatkozni, hogy milyen lehet. Mindenesetre 600 ezer nézőt teljes lakosságnál hoz, 18-49-ben viszont 200 ezer alatt van.
- A legrosszabb, a már említett Dr. Csont, mely egykoron, nem ismétlésekkel, verte a szintén új részeket adó NCIS-t. Most csak 600 ezret tudott szerezni. Beszédes, hogy ebből 300 ezer 18-49 között, míg a H5O-nél a nézők zöme 18 alatti és 50 feletti.

Napi sorozatok:
- Barátok Közt: Stabil másfél milliós nézőszám. Viszont ezen a héten (49.) megy téli álomra, szóval lehet megugranak majd a számok. Utána Castle ismétlés lesz látható, durván januárig.
- Jóban Rosszban: A legjobb példa, hogy mennyire befolyásolja egy műsor az azt követő nézettségét. ÖsszeEsküvők lehúzza a JR-t. Így csak 1 miilió körül tud teljesíteni, és csak 143 051 ezerrel meghaladni, legnézettebb napján.

Filmek:
- Bud Spencer - Terence Hill még mindig tud 1 milliót hozni.
- Kung Fu Panda is tud 1 millió felett, bár jószerivel a 18-49 évesek adták több mint a fele nézőjét.

Top10 +4

X-FAKTOR 2 226 559
BARATOK KOZT 1 535 723
HIRADO 1 461 915
VALO VILAG 1 444 212
TENYEK 1 407 872
NAPLO 1 278 896
FOKUSZ PLUSZ 1 208 510
JOBAN ROSSZBAN 1 143 051
FOKUSZ 1 079 879
EN A VIZILOVAKKAL VAGYOK 1 064 696

Alcatraz - színeszekből ötös

 Útjára bocsájtják hamarosan az eddig zűrös körülmények között lábadozó (szerintem remeknek ígérkező) sorozatot, az Alcatrazt. Közreműködik a sorozat elindításában J.J. Abrams (röviden, aki nem ismerné Lost, Fringe szülőatyja). A történet, megvallom, nem annyira világos a számomra, minden esetre 2011-ben játszódik és a régen megszökött rabokkal kapcsolatos. A hangulata, valamit maga az Alcaztraz, ami miatt mindenképpen nézni fogom. Na és persze, a színészek. Olyan gárdát válogattak össze, eszméletlen.

Sam Neill:
Tapasztalt öreg észak-ír róka. Zseniális színész, karakteres arc, egyszóval van megjelenése, mindenki tudja, hogy ki ő, hogyan néz ki. Film: Jurassic Park.

Jorge Garcia:
Vagy nemes egyszerűséggel Hugo (Hurley). A lottószámos ember a Lostból. J.J. Abrams mellett persze, hogy ő is bekerült.

Jason Butler Harner:
Őt már be kell mutatni. Nem ismert annyira itthon, de vitathatatlan színész. Amit az Elcserélt életekben (Changeling) művelt az elképesztő.

Parminder Nagra:
Vészhelyzet. Róla csak ennyit tudok hirtelenjében nyilatkozni.

De az biztos, hogy erős gárda. Történet adott, hangulat adott. Ebből remélem valami iszonyat jóság fog kisülni. Ízelítőnek itt a trailer.

 

Friderikusz - Legyen Ön is Milliomos!

 Igen, igen. Nem mondom, hogy éreztem, de gondoltam, hogy érdekes figurával fognak előrukkolni. De kezdjük előlről. Én is a Vasárnapi Blikkből értesültem erről. Nagy valószínüséggel a jövő héten vagy megerősítést, vagy cáfolatot kapunk erra a hírre. De addig is csámcsogjunk ezen a Blikk cikken.

Azt állítják, hogy már megköttetődött a szerződés Friderikusz Sándor és az RTLKlub között, valamint a Legyen Ön is Milliomos! kezdetben az RTL2-en lesz képernyőn, jövő tavasszal, majd utána kerül az anyacsatornára, főműsoridőbe.

A másik dolog, amin fennakadt a szemem, az az, hogy a több hete csak sejtés szinten említett "Fábry az MTV-hez megy" hír, pletyka szintre emelkedett. Nagyon úgy néz ki, hogy az RTLKlub, egyik legöregebb műsora, a több mint 10 évet és 250 adást megélt Esti Showder Fábry Sándorral az m1-re költözik. Na szép.

Nem az MTV-vel van bajom, hanem azzal, hogy egy bejáratott műsort, igaz az utóbbi időben (nem is volt adásban) és a régi számait se hozta, de stabilan nézett volt, vesz át az MTV. Mondjuk érthető, saját ötleteik nagyon nincsenek, és a saját műsoraikt, ami saját kútfőből van Magyarország, szeretlek! sikeres csak. Az izraeli minta, Maradj Talpon! Gundel Takács Gáborral zseniális, nem vitatom, de a Hacktion is bukás, a pár százezer nézővel. Az Esti Showder meg egy ismert műsor, így nem lesz nehéz nézőközönséget szerezni. De mindegy. Nem leszólni akartam a köztévét, csak... mindegy.

Összegzés: Még semmi se biztos. Ezek csak pletykák.

Stephen King - Bag of Bones

 Külföldi sorozatokról nem sokat szeretnék írni ezen a blogon, elsősorban magyar műsorokra és sorozatokra szeretnék koncentrálni. Külföldi hírekkel, elemzésekkel és minden jóval megtöltött blogok (Sorozatjunkie, Comment:Com) foglalkoznak eleget a külföldi sorozatokkal, műsorokkal. De, egy ideje érlelődik bennem az, hogy írni kellene valahol számomra az egyik legzseniálisabb íróról, Stephen King-ről és az új megfilmesített gyermekéről, a Bag of Bones-ról, magyarul Tóparti Kísértetek. Az eddig adaptációk (Az, Ragyogás, Rémkoppantók...) nem sikerültek valami fényesre, nem lettek rosszak, de sokat vesztettek a könyvek olvasásakor megteremtődő hangulatából, varázsából. És persze Stephen King-et alapból nehéz megfilmesíteni, mert könyveiben többnyire a szereplők, karakterek lelkében zajlanak az igazán drámai, izgalmas fordulatok. Most pedig újra bepróbálkoztak egy könyvadaptációval. Már ezért is jár a dicséret. Az, hogy jó színészeket (Pierce Brosnan) is sikerült találni, az csak hab a tortán.

Az amerikai A&E csatorna vágta bele a fejszéjét ebbe a vállalkozásba, hogy a Bag of Bones-ból egy két éjszakás sorozatot csináljon. December 11-én kerül adásba amerikában, csak nagyon remélni tudom, hogy valamelyik adó itthon is műsorra tűzi. Nem fűzök semmit hozzá, itt a legújabb előzetese, hangulatcsináló. Aki nem olvasott még Stephen King-et (A ragyogással kezdje) annak is ajánlom, de aki már olvasott a mestertől kötelező program. Nem győzöm írni, a trailer zse-ni-á-lis.

Euróvízió 2012 - frissül

 Az MTV Zrt. a tavalyi hatalmas itthoni siker és összefogás után úgy döntött, nem belső választás és utolsó pillanatra hagyott döntés, valamint elmismásolás (nem indulunk - 2010) lesz a dalválasztáskor. Visszatérnek a korábbi módszerre, a nemzeti döntőre.

3 döntő lesz (időpontok még nincsenek). December 20.-ig lehet jelentkezni az előadóknak (Geszti Péter a három X-faktoros csapatával szinte biztos nevez, és Tóth Gabi is). A versenyzőknek olyan dallal kell nevezniük, ami nem hosszabb 3 percnél és se a szövege, se a dal, se együtt a kettő nem jelent meg 2011. szeptember 1-je előtt.

Azért jó választás a 3 döntő az m1 részéről, mert a tavalyi itthoni siker után biztos lesz egy tömeg, amely követni fogja az euróvíziós dolgokat. A másik, ha jól sikerül, neve hazai előadók és jó számok indulnak, fel veheti a versenyt a 2012-es 4. szezont kezdő Csillag Születikkel (mely újítani fog) és a 6. évadát taposó Megasztár (ami szintén megújul) is elindul. Szóval jó tavasz elé nézünk.

Előreláthatólag.

Indul az RTL2 várhatóan egy nagy durranással (Szombat Esti Láz esetleg).

Indul a megújult Legyen Ön is Millimos, és az Egy perc és Nyersz!.

Indul a Csillag Születik 4.

Indul a Megasztár 6.

Folytatódik március 4.-én a Heti Hetes.

Indul a Formula-1 (várhatóan az m1-en).

Indulnak az Euróvizíós magyar válogatók, Kell egy Dal! címmel.

Nézettség 2011. 47. hét

 Ismét el telt egy hét. Pár mondatban összegzek utána pedig bőven kifejtem mi történt a múlt héten. Az X-faktor továbbra is első, a Barátok Közt kedden régi formáját hozta, 700 ezer körül a Maradj Talpon!, erősödő ValóVilág, gyenge ÖsszeEsküvők, még gyengébb Jóban Rosszban, Hofi mindörökké.

Ami szembetűnik, elsőre, a top30-as listán, az az, hogy eddig csak az alsó régió alján voltak m1-es műsorok, már ha egyáltalán bekerültek - teljes lakosságot nézzük most - a 30-ba. Most pedig 4 műsorral is jelen vannak, amik a 19. helyig feljutottak. Szép, a megújulás működik, bár 1-2 műsor azért nem hozza a kívánt eredményeket (Hacktion). Az végképp levonható mind következtetés, hogy Hofi Géza műsorait a végtelenségig lehet ismételni, ugyan is "még mindig aktuális" és nem utolsó sorban izzasztóan jó. Az m1-es Híradó erős, de a legnagyobb király az Gundel Takács Gábor és a Maradj Talpon!. Nem csak, hogy jó műsor, vicces és szórakoztató, hanem egyre erősebb is nézettségileg. Az első heti 3-400 ezres számot lassan megduplázza. Hajrá! Szintén erős kb. fél milliós nézőszámmal bír, a múlt héten kicsit gyengélkedett ez a műsor, de attól még jó.

TV2. Nem is tudom melyik rosszal kezdjem. Éjszakai műsorsáv-bontásban kezdtek, azaz nincs új sorozat, nincsenek éjszakai műsorok. Ezt mind költségcsökkentés álnéven. Ezek helyett ismétlést adnak. Ismétlést. Ismétlést. A másik rossz, hogy Alekosz ide, szex oda, az ÖsszeEsküvők - kijelentem - 2011 legnagyobb bukása, annak tekintetében, hogy több milliós műsorként lett beharangozva. Nem az, hogy kikap a Fókusztól (ami szintén nem a legfényesebb 1milliós nézőseregével, jobb napokon volt 2millió körül), hanem az utána következő Jóban Rosszbant is lehúzza, ami korábban ellenfele volt a Barátok Közt-nek nézettségileg, most éppen hogy 1millió fölé tud kerülni. Ismétlés.

És az RTL Klub. Lassan bejelenthetnék már az RTL2 indulását. Mondjuk ez a gazdasági válság és a csökkenő reklámbevételek mellett - csökkenő... azért lesz VV6, X-faktor 3, és Csillag Születik 4 is, mert nincs pénz, de nem baj, engem ezekkel meg lehet nyerni, csak legyen bennük egy két tehetség (Tabáni István, Wolf Kati, Tarány Tamás, Muri Enikő), akikért megéri nézni -. Kezdjük a kimagaslókkal: X-faktor első, mint mindig (eddig csak egyszer esett 2millió alá a nézettsége), feltűnően jól szerepelt kedden a Barátok Közt, 1millió 700 ezer nézővel megcsillantotta régi fényét. Kimagasló a VV5 abból a szempontból, hogy stabil 1millió 200 ezres adásokat produkál - többnyire -.

Búcsúzott a F1 (az RTL Klubról), valamint tavaszig Heti Hetes sem lesz. Mind a két műsor remek számokkal, bár utóbbi a VV-nek köszönheti magas arányát, de megjegyzem én szeretem a nagy hetes humorát. A műsorok jól búcsúztak, az F jövőre az m1-re tér vissza előreláthatólag. A XXI. század megszűnik (mivel drága a másodperci díja az archív anyagnak). A Házon kívül megmarad.

Most csak a teljes lakosság számait írom le: *
1.X-FAKTOR RTL KLUB 2 178 713
2.BARÁTOK KÖZT RTL KLUB 1 715 806
3.TÉNYEK TV2 1 667 370
4.HÍRADÓ RTL KLUB 1 661 896
5.VALÓ VILÁG RTL KLUB 1 345 724
6.FÓKUSZ PLUSZ RTL KLUB 1 246 978
7.NAPLÓ TV2 1 206 361
8.HETI HETES RTL KLUB 1 171 682
9.FÓKUSZ RTL KLUB 1 131 506
10.JÓBAN ROSSZBAN TV2 1 127 871

*BrandTrend

Átvágó - Nem lesz milliomos

 Annak ellenére, hogy szinte egybeforrt Vágó István neve a Legyen Ön is Milliomossal, nem ő lesz a házigazdája az harmadjára felélesztett vetélkedőnek. Vagó István a Story4-en kap saját vetélkedőt, melynek ő lesz a szerkesztője és műsorvezetője is. A műsorról annyit árultak el, hogy a címe Átvágó lesz, de hogy milyen időközönként és mikor kerül műsorra azt még nem tudni, de már folynak az előkészületek.

A Story4-nek ez lesz a második vetélkedője idén, hiszen a feltámasztott Szerencsekerék mellé beszerzik a kvízmestert egy saját gyártású műsorral, mely elmondásuk szerint "klasszikus értelemben vett műveltségi vetélkedő lesz, de modern megoldásokkal és nagy nyereményekkel."

Így nem sok potenciális műsorvezető lehetőség maradt az RTL Klub tarsolyában. A Legyen Ön is Milliomos rtl-es honlapján a szavazást Sebestyén Balázs vezeti, de komolyan mondva, belőle pont elég ennyi a képernyőn, ő inkább humoros, viccesebb figura, ehhez a műsorhoz, pedig érettebb, "bölcsebb" műsorvezető kell, aki eddig csak Vágó István tudott lenni.

Nézettség 2011. 46. hét

 Lassan közelítünk ennek az évnek a végéhez is. A nézőszámokat tekintve ez az év jelentősen gyenge. Tavaly ilyenkor az X-faktor volt, hogy a 3 milliós nézőszámot ostromolta most viszont csak átbillen a 2 millión.

Indulása óta talán másodszor tudta legyőzni a vele egy sávban futó műsort (jelen esetben a Fókuszt) az ÖsszeEsküvők. Ez teljes lakosságban 50 ezer nézőt jelent, de csak itt, mivel 18-49-es korcsoportban csak megközelítette ezer nézőre a Fókuszt.

A Showder Klub nem valami erős, 600 ezer nézőjének fele fiatal és volt már ennél sokkal nagyobb szám is, de ez betudható az eddigi felemás adásoknak és a késő esti vetítésnek.

Ha eltekintünk a szappanoperáktól, melyekkel mindegyik kereskedelmi tévé gyakran operál csak pár igazi sorozat maradt. Ilyen az NCIS, és az NCIS: Los Angeles (előbbibe csak nem rég szerettem bele, de már értem mire az a 20 millió néző az USA-ban), a visszahozott, ismétléses Dr. Csont, és a Rex felügyelő (amit most vettem észre, hogy újra adnak). Ezek közül a legjobban az NCIS teljesít, de csökken a nézőszáma, ami vagy a rossz epizódnak, vagy szimplán magának a TV2-nek köszönhető (tudniillik az ő kezük alatt minden jó dolog elvérzik: Dr. House, 40 milliós játszma, Párbaj...).

Filmek, azok is vannak dögivel mindegyik csatornán. A legnézettebb film A múmia visszatér és a Richie Rich - Rosszcsont beforr lett. Jól hozott még a 001 - Az első bevetés és a S.W.A.T. Különleges kommandó is, ami a TV2 legsikeresebb próbálkozása lett a múlt héten, hiszen a keddi napot ezzel a filmmel nyerték meg (igaz a Házon kívült és a 21. századot verte csak).

Saját gyártású műsorok között (és összességében) a legnézettebb műsor az X-faktor, utána a ValóVilág, ÖssszeEsküvők, PoénPéntek (M1), Maradj Talpon (M1) és a Magyarország, szeretlen (M1). Utóbbi 3 M1-es műsorból kettőt, a Maradj Talpont és a Magyarország, szeretlek!-et követem figyelemmel és mit ne mondja, igényes, szórkoztató és figyelem lekötő kellemes műsorok lettek. A 600 ezer néző pedig az M1-nél határozottan jó. 18-49 között ezek a műsorok alig érik el a 200 ezer alatti számot, de hosszú folyamat volt, amíg a "királyi televízió" elvesztette a nézőket, hosszú idő kell mire visszaszoknak. Mindenesetre ez egy jó irány. Szórakozni, neveteni (Hofi, Kabaré, Szálka (Bagi-Nacsa), Maradj Talpon és a sztárvendéges, vicces, érdekes Magyarország, szeretlek!) mindenki szeret.

Na ennyit az írásról. Lássuk a számokat.

Teljes lakosság:

X-FAKTOR 2 197 886, BARATOK KOZT 1 560 400, HIRADO 1 489 969, VALO VILAG 1 459 192, TENYEK 1 446 538, FOKUSZ PLUSZ 1 395 688, NAPLO 1 372 732, JOBAN ROSSZBAN 1 175 228, FOKUSZ 1 091 372, HETI HETES 1 001 076

18-49:

X-FAKTOR 928 189, BARATOK KOZT 599 270, VALO VILAG 549 669, HIRADO 543 999, A MUMIA VISSZATER 535 483, FOKUSZ PLUSZ 503 975, NAPLO 479 904, TENYEK 423 648, FOKUSZ 405 496, JOBAN ROSSZBAN 389 078

Csillag Születik

2012 tavaszán ismét jelentkezik az RTL Klub tehetségkutató műsora. A széria ötvözi a Britain's Got Talent és Pop Idol jellemzőit és mivel a csatorna nem vette meg vagy az előbbi vagy az utóbbi műsor licencét (utóbbiét a TV2 Megasztár név alatt adja, de ők is saját műsorként adják, noha egy az egyben hasonlít a Pop Idol-ra, de 2008 óta a franci Star Academy-re hajaz). Az egyetlen licenc tehetségkutató műsor (amit megvettek), az az X-faktor. De vissza a Csillag Születikre.

A műsor 2007-ben debütált (a Megasztár 2003 óta fut) és Utasi Árpád kis mesemondó győzelmével ért véget. A műsor egy év kihagyás után tért vissza 2009-ben, amikor is lecserélt zsűrivel és megújult formával várta a több ezres jelentkezőket. A második széria fináléja, mikor kihírdették, hogy Tabáni István lett a győztes, 2009 óta az egyik legkiemelkedőbb (3M fölötti nézőszám) és azóta csak kétszer megközelített (X-faktor egyik döntője és a fináléje ért el 2M 800e fölötti nézőszámot) adása lett. Ezek az évadok augusztus-december között futottak, és 2009-ben bejelentették, hogy elindul az X-faktor, a világhírű zenei tehetségkutató. 2010-ben X-faktor ment, a fent említett számokkal. Senki se gondolta, hogy az RTL gondol egy ravaszat és mivel sorrendben a CSISZ jött volna 2011-ben, behozza mellé újra az X-faktort. A CSISZ száműzve lett március-május közé az X-faktor pedig maradt augusztus-december környékén. Ez azért nem kis problémákkal jár együtt. Az X-faktor népszerűbb, mint a CSISZ így egyértelmű volt, hogy aki jól énekel az melyiket választja. A másik, pedig minőségbeli romlások is megfigyelhetők azért mind két műsor megvalósítása esetén. Lépés.

Ördög Nóra 2007 óta állandóan képernyőn van az RTL Klub-on, mind a CSISZ-t, mind az X-faktort figyelembe véve. Mellette azonban állandóan forognak a partnerek. 2007-2009-ben Stohl András, 2010-ben Sebestyén Balázs, 2011-ben Nagy Sándor volt a partnere, valamint idén az X-faktort egyedül vezeti. A jövőre induló Csillag Születik viszont rendhagyó lesz. Társat kap, viszont nem férfi partnert, hanem a VV szériák meghatározó nőalakját Kovalcsik Ildikót (Lilu). "Csajbuli lesz", ahogy nyilatkozta az újdonsült műsorvezető pár. Mindenesetre már lehet jelentkezni a műsorra. Én kíváncsian várom mi sült ki belőle, a 2012 tavaszán jelentkező tehetségkutató műsorból, remélem jó lesz.

Legyen Ön is Milliomos!

Szeptember-Augusztus környékén már felröppentek olyan pletykák miszerint Vágó István, aki az RTL Klub 2000-ben indult műveltségi vetélkedőjének házigazdája és kultuszalakja volt újra visszatér, egy kis TV2-ős kalandozás után az RTL-hez és ez a Legyen Ön is Milliomos (amely Magyarország legsikeresebb vetélkedője és megközelítőleg 9 évig, több mint 1200 adást élt meg).

A hazai televíziózás rengeteg kvízműsorral próbálkozott, ilyen volt a TV2 által kezdetben Gundel Takács Gáborral adott Áll az Alku, amit később felújítottak, majd le is vették, volt a Vágó Istvános Párbaj, ami szintén nem élt meg hosszú időt és a rövid életű 40 milliós játszma is bukásnak tekinthető. Az RTL Klub sugározta a Legyen Ön is Milliomos mellett a Pókerarc című vetélkedőt, amiben Vágó István és Sebestyén Balázs voltak a műsorvezetők (ez a műsorvezetői megoldás előrevetített S. Balázs további ilyesfajta műsorokban való részvételét) és elég szépen hozott 2M-os nézettséggel, a Széf eleinte szintén 2M-os nézőszámmal futott, de mára épphogy 1M fölé tud menni, már amikor adják. A másik, hogy az RTL az Egy perc és Nyersz! című (inkább ügyességi) vetélkedőt is bespájzolt, de ez még nem került adásba. És persze vetélkedő gyanánt ott van még a Szerencsekerék, ami az M1 után a TV2-re került, majd onnan is el, és idén a Story4 támasztotta fel, a csatorna keretei között jó nézőszámmal futva.

Az idei év kétségtelenül egyik legjobb vetélkedője az M1, megújulásának egyik fő motorja a napi Maradj Talpon!, melyet Gundel Takács Gábor vezényel nagy sikerrel és folyamatosan növekvő nézettséggel.

Az már biztos, hogy lesz Legyen Ön is Milliomos!. De, hogy a kérdéses létre jön-e vagy sem RTL2-re kerül, vagy az anyacsatornára, még nem dőlt el. A műsorvezető is kérdéses, bár egyértelmű lenne Vágó István, mivel mégis csak az ő neve forrott egybe ezzel a műsorral.

Összegezve, lesz Legyen Ön is Milliomos!, 2012-ben de hogy kivel az még jó kérdés...

süti beállítások módosítása
Mobil