Szinkroninfó: Új a hangom, felismersz-e még? (frissítve!)

2017. augusztus 20. - Jasinka Ádám

Ma este debütál az HBO3 műsorán a Ray Donovan legújabb, ötödik évada és azok számára, akik magyarul követik a sorozatot, egy kis meglepetéssel készül a tévéadó.

A főszereplőt, Liev Schreibert az eddig bemutatott 48 rész után ugyanis már nem Viczián Ottó, hanem Széles Tamás szinkronizálja. A premier azonban szinkronilag nem csak ezért érdekes. Az első részben vendégszereplőként láthatjuk Susan Sarandont, akit a magyar változatban az a Menszátor Magdolna szólaltat meg, akivel nemrég a Viszály: Bette és Joan című szériában is hallhattuk.

szinkroninfo_raydonovan.jpg

A főszereplő hangjának cseréjéről megkérdezzük az HBO-t és a válaszukkal frissítjük a cikket! Update: Az HBO-tól megtudtuk, hogy Viczián Ottó sajnos nem tudta ezt az évadot vállalni, így a címszereplő az ötödik szezonban végig Széles Tamás hangján szólal meg.

Fotó: HBO

Nézettség: A magyar nézők vonzódnak a német orvosokhoz

2017. 32. hét

(A múlt heti adatok.) A vidéki doktor a Duna vadonatúj szériája, amelynek történetét minden hétköznap délután figyelemmel követhetik a tévénézők. Ismerve a korábbi évek nézettségi eredményeit, a pazarul teljesítő Hegyi és Kisvárosi doktorok számait, meglepő volt, hogy ez az újabb "doki" nem a legnézettebb, esti sávok egyikébe került. Bár délután három és négy óra között vetítik, a nézők mégis rátaláltak erre az újdonságra.

avidekidoktornezettseg2.jpg

Azt nem tudni, hogy minek köszönhető a hazai tévézők ilyen fokú vonzalma a német orvosok iránt, de azt könnyen leszűrhetjük, hogy ha valamelyik tévéadó olyan sorozatot vásárol, aminek egy ilyen doktor a főszereplője, akkor nem csinál rossz vételt. Az esténként látható Hegyi doktor - Újra rendel, lévén ismétlésről van szó, már nem olyan erős, mint korábban, de Kasza Tibor vetélkedőjével egy sávban mégis képes helyt állni.

Tovább a cikk folytatásához.

Alapszereplő távozik a népszerű napi sorozatból

Több mint tíz éve majdnem minden hétköznap este láthatjuk a tévéképernyőn, de jövő hétfőtől ez megváltozik. A Jóban Rosszban készítői ugyanis úgy döntöttek, hogy 12 évvel a karakter első feltűnése után most jött el az a pillanat, hogy kivezessék a történetből a Suhajda Dániel alakította alvilági figurát, Fehér Rolandot.

jobanrosszbantavozosuhajdadaniel.jpg

A színész nemrég az origonak adott interjúban elmondta, hogy júniusban volt az utolsó forgatási napja és mikor belépett a stúdióba, szembesült azzal az érzéssel, hogy senki sem pótolhatatlan: "Ha közel 13 évig csinál valamit az ember, képes elhinni, hogy nélküle ez nem tudna menni, aztán rá kell jönnie, hogy dehogynem. A sorozat robog tovább, de nekem eddig tartott a vonatozás."

Fotó: SuperTV2

Ezekre a sorozatokra nem kell tovább várni

Az országos adók teljes gőzzel ráfordulnak az augusztus utolsó hetében induló őszi tévés szezonra. Az RTL Klub első körben csak egy újdonságot, míg a TV2 rögtön három új napi műsort is bevet a nézettségi versenyben folytatott harcban. A két nagy mellett azonban a kábelcsatornák sem maradnak el, és bár náluk saját gyártás kevesebb lesz, a premier szériák számában verik a legnagyobb konkurenciákat.

viasat6premierek17osz.jpg

A Sony két férfias adója közül az egyik hamarosan nevet vált és elsősorban filmekkel szórakoztatja majd a nézőket, míg a másik, a szintén férfiasabb közönségre szabott VIASAT6 a hétfőt kivéve minden hétköznap estére tartogat valami újdonságot. Kedden Az utolsó remény, szerdán A holnap legendái, csütörtökön a Totalcar és a Top Gear legújabb részeit, míg pénteken a Bates Motel befejező etapját nézhetjük szeptembertől.

A Top Gear legfrissebb évada azért is lesz érdekes, mivel ezt már nem a megszokott trió, hanem két új házigazda, Chris Evans és Matt LeBlanc vezeti. A Bates Motel záró évadára pedig azért lesz érdemes figyelni, mivel az egyik új szereplőt az énekesnő, Rihanna alakítja. A sorozatok és új évadok pontos premierdátumát megtaláljátok a folyamatosan frissülő Premiernaptárunkban!

Fotó: © NBC. All rights reserved.

A sorozatok után érkezik egy török film is

A legnagyobb koncentrációban a TV2 Csoport adóin találhatóak meg a török sorozatok. Az Izaura TV-n jelenleg egy, míg a főadón három premier szériát is figyelemmel követhetnek a tévézők és az eddigi trendet látva, nem is marad a hazai piac török produkció nélkül. Olyannyira nem, hogy hamarosan már nem csak a sorozataikat, hanem a filmjeiket is nézhetjük magyar szinkronnal.

delibalszinkron2.jpg

A TV2 Csoport fogja bemutatni Cagatay Ulusoy, a Medcezir (Áradat) és az Icerde (Tégla) főszereplőjének 2015-ben mozikba került filmjét, a Delibalt, ami egy romantikus és egyben meglepően szomorú történet. A film magyar címe Veszélyes vonzalom lesz, a premierjéről azonban egyelőre még nem tudni semmi konkrétumot. A magyar változatáról ellenben igen sokat.

A főszereplő ezzel a filmmel kapja meg első magyar hangját, akit a török sorozatokat igen jól ismerő, a Tiltott szerelem és a Megtört szívek, valamint a Kuzey Güney – Tűz és víz első évadának szinkronját is rendező Hornyák Mihály választott ki. Annyit pedig nyugodt szívvel leírhatunk, hogy a hallottak alapján kívánni sem lehetne ebben a filmben jobb magyar hangot számára.

Tovább a cikk folytatásához.

Nézd meg magyarul Jim Carrey saját dokumentumfilmjét!

Jim Carrey-ről az elmúlt hónapokban keveset lehetett hallani, pár napja azonban kiderült, hogy min is dolgozott visszavonultan a főként komédiáiból ismert kanadai színész. Carrey egy rövidfilmet készített saját magáról, egyik legnagyobb szenvedélyéről, a festésről és az "I Needed Color" címet viselő alkotásban olyan oldalát, és világlátását ismerhetjük meg, amiről talán csak nagyon kevesen tudtak.

A kisfilmet eddig eredeti nyelven érhettük csak el, de most, a Szinkronikum Egyesület jóvoltából, Lőrincz Ágnesnek és a mindig fantasztikus Kerekes Józsefnek köszönhetően magyar hanggal is élvezhetjük Carrey "vallomását".

Két év után folytatódik A Konyhafőnök Junior

Vadonatúj évaddal, benne megannyi lelkes kis szakáccsal folytatódik ősszel A Konyhafőnök Junior, az RTL gasztrovetélkedője. A 2015-ben bemutatott első, roppant sikeres évfolyam után most érkezik meg a folytatás, amelynek epizódjait szeptember 4-től minden hétköznap 20:30-tól láthatjuk majd az RTL2 műsorán. A második junior évad zsűrijét Wossala Rozina, Sárközi Ákos és Fördős Zé alkotja.

konyhafonokjunior.jpg

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: RTL2

Eltűnt az RTL egyik legkedveltebb szériája (frissítve!)

Az RTL kábelcsatornáin is láthatóak a premier sorozatok mellett olyan klasszikusok, amelyek a mai napig, indulásuk után több tíz évvel később is képesek sok nézőt a képernyők elé ültetni. Ilyen például a Columbo és többek között a Csengetett, Mylord? is. Ez utóbbi azonban rövid időre most kikerült az RTL+ kínálatából.

csengetettmylord.jpg

A nosztalgiázók pár hete már észrevehették, hogy a sorozatból az RTL már csak a harmadik és negyedik évadot ismétli, augusztus 4-től pedig nem is szerepel a műsorukon ez a brit komédia. Megkerestük a tévéadót, hogy megtudjuk, visszatér-e a Meldrum-ház személyzete és azt a választ kaptunk, hogy a Csengetett, Mylord? augusztus 28-án 19:30-tól újraindul, de ismételten csak a harmadik évadától.

Fotó: RTL+ Sajtóklub

A mozivászonról érkezik a VIASAT3-ra egy vadonatúj sorozat

A Sony csatornáin ősszel számos premier sorozattal és vadonatúj évaddal találkozhatnak majd a tévézők. A legkülönfélébb krimi- és akciószériák mellett pedig továbbra is központi helyet foglalnak el a képregény-adaptációk. Az eddig megismert címek mellett azonban biztosan feltűnik majd egy újdonság, ami szinte a mozivászonról ugrik a tévéképernyőkre.

embertelenek.jpg

A Marvel legújabb szuperhősős szériájának, az Embertelenek (Inhumans) legelső részét IMAX kamerákkal forgatták, a premierje pedig nem a televízióban, hanem a mozivásznakon lesz szerte a világban. Hazánkban augusztus 31. és szeptember 5. között hat alkalommal vetítik csak a bevezető epizódot, azonban annak sem kell aggódnia, aki lemaradna róla, mivel az Embertelenek ősszel beveszik a VIASAT3-at.

Tovább a cikk folytatásához.

Ismét új időpontba kerül a Szulejmán

Az RTL Klubon jelenleg az egyetlen török sorozat a Szulejmán, aminek új részei június óta 21:30-tól kerülnek képernyőre. Ez az időpont azonban megváltozik. Augusztus 30-tól ugyanis 40 perccel később, 22:10-kor kezdődnek csak a Szulejmán epizódjai. Mivel az RTL Klubra ősszel megérkeznek A Konyhafőnök és a Celeb vagyok, ments ki innen! új évadai is, ezért vélhetően újfent változni fog majd a sorozat kezdési időpontja.

szulejmanujidopont.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronpasik: Makranczi Zalán

Szinkronpasik legfőbb ismérve, hogy hangjukkal megannyi film és sorozat sikeréhez járultak hozzá és számos külföldi színészt tettek még vonzóbbá, a nézők kedvenceivé. Ezzel a fotósorozattal most megmutatjuk, hogy bizony nem csak a hangjukkal vehetik le az embert a lábáról.

Makranczi Zalán hangját legjobban talán a török sorozatok rajongói ismerhetik, mivel ő az egyik legkedveltebb színész, Kivanc Tatlitug magyar hangja, és nemrég egy gonosz szerep találta meg a szintén török Végtelen szerelemben. Ő szinkronizálja Az Álmosvölgy legendájának főszereplőjét, a Hajszában Jamie Dornant, Archert, valamint vele hallhattuk már többször - például Az U.N.C.L.E. emberében is - Armie Hammert.

Makranczi Zalánnal a Szent Gellért térről indultunk, majd átsétáltunk a forgalom elől idén nyáron utoljára lezárt Szabadság hídon, ahol légtornászoktól kezdve zumbaóráig mindennel találkoztunk, a fotózást pedig az egyik Duna-parti lépcsőnél zártuk. A színésszel készült korábbi interjúnkat itt kattintva olvashatjátok.

Fotó: Jasinka Ádám (MűsorVízió)

A tavalyinál korábban indul az új X-Faktor

Az X-Faktor tavaly közel két éves szünet után jelentkezett új évaddal és az addig megszokottól eltérően nem rögtön az ősz elején, hanem csak szeptember végén volt a premier. Idén azonban visszatérnek a régi menetrendhez és már szeptember első hetében elindul az énekes tehetségkutató. A sorban hetedik évadát megkezdő X-Faktor legelső válogató adása szeptember 2-án 20 órától kerül adásba az RTL Klubon.

A zsűriben Radics Gigi, Puskás Peti, ByeAlex és Gáspár Laci foglal helyet, a műsorvezető pedig a Barátok közt Zsófijaként is ismert Kiss Ramóna lesz.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Olyan, mint ami ősszel lesz, talán még sosem volt a TV2-n

Az már tegnap kiderült, hogy a TV2 Csoport az Éjjel-Nappal Budapest mintájára egy saját gyártású, naponta jelentkező műsort készít a Jóban Rosszbant is vetítő kábelcsatornájára, a SuperTV2-re. Ennek az újdonságnak azonban nem csak a konkurenciával, hanem házon belül is fel kell vennie a versenyt. A TV2 ugyanis minden létező fronton támadni fogja a főműsoridőben piacvezető RTL Klubot.

Tovább a cikk folytatásához.

Mennyire ismered a Fatmagült?

A Fatmagül jelenleg nem csak, hogy a legnézettebb török széria hazánkban, de a teljes nézettséget vizsgálva még az amerikai sorozatokat is maga mögé utasítja. Rajongótábora folyamatosan nő és már közel hatszázezren ülnek minden hétköznap délután a tévéképernyők elé miatta. A történet megrázó, a nézők azonban pont emiatt tudnak ennyire erősen kötődni a karakterekhez, akiknek bizony kijutott a bajból.

sorozattrivia_fatmagul.png

De vajon ti mennyire ismeritek a Fatmagült, a szereplőit és a történetét? Kattintsatok és teszteljétek a tudásotokat! A kvíz összeállításában Elhaym blogja volt segítségünkre. Köszönjük neki!

Tovább a cikk folytatásához.

A TV2 is megcsinálja a saját Éjjel-Nappal Budapestjét

E héttől kezdve záporozni fognak a vadonatúj műsorokról szóló bejelentések, hiszen nemsokára elindul az év legfontosabb tévés időszaka, az ősz. A legelső hír pedig meg is érkezett, ugyanis most jelentette be a TV2, hogy SuperTV2 nevű kábelcsatornájukon augusztus végén egy vadonatúj, naponta jelentkező saját gyártású sorozatot indítanak.

csajokpasikbalaton3.jpg

A Csajok, pasik, Balaton címet viselő széria az előzetese alapján amatőr szereplőkkel készül, és hasonlóan az Éjjel-Nappal Budapesthez, ez is konstruált valóságot, azaz kitalált történetet mesél majd el. A sorozat legelső epizódja augusztus 28-án, 21 órától kerül adásba a SuperTV2-n és minden hétköznap este vadonatúj részekkel jelentkezik.

A Csajok, pasik, Balaton több, egymástól különálló történetet dolgoz fel, az események kiindulópontja viszont ugyanaz; a balatoni vakáció megkezdése.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: SuperTV2

süti beállítások módosítása