A VIASAT és az SDI Media Hungary jóvoltából többed magammal volt lehetőségem megnézni, hogyan is készül a Flash - A Villám magyar változata, és mivel egy Aprics László rendezte szinkronról van szó, így a kapva kaptam az alkalmon, hogy ismét beleshessek a kulisszák mögé. Anno már a Feketelista és az Éghasadás felvételénél is jártam, és most sem kellett csalódnom a hangulatban, mert iszonyat jól szórakoztunk, csak úgy záporoztak a poénok. A rendezőúrral most sajnos nem tudtam interjút készíteni, de mindennek eljön az ideje.
Egy múltkori alkalommal - saját hibámból kifolyólag - elszalasztottam a lehetőséget, hogy interjút készítsek Makranczi Zalánnal, most viszont köszönhetően a Flash-szinkronlátogatásnak, bepótolhattam. Makranczi Zalán hangját a tévézők nagy része szerintem két helyről ismeri; a török sorozatokból és az Archerből. Az előbbiekben ő szólaltatja meg sokak kedvencét, Kıvanç Tatlıtuğ-t, utóbbiban pedig már hat évada ő a címszereplő ügynök magyar hangja.
Ezeken felül számos filmben is sorozatban is hallhattuk már, és persze, ami a legfontosabb, ismerhetjük őt a színpadról is; több évig volt ugyanis a kecskeméti színház társulatának tagja, és színpadra lépett már Budapesten, Veszprémben és Dunaújvárosban is, az egyik legújabb darabjában, A Pulitzer-ügyben pedig együtt játszik Szinetár Dórával és Fodor Tamással a Spinóza Házban. Makranczi Zalánnal a szinkronba való bekerüléséről, a mikrofonlázról és annak leküzdéséről, a török sorozatokról és nyelvről, a szinkronos szerepeiről és kedvenc sorozatairól is beszélgettünk.
Köszönet még egyszer Makranczi Zalánnak, a VIASAT-nak és az SDI Media Hungary-nek!
Hogyan kerültél bele a szinkronszakmába?
Rehorovszky Béla hívott először, úgy nyolc vagy kilenc éve és tisztán emlékszem, hogy egy hangalámondással kezdtem. Béla rendszeresen járta a színházakat, előadásokat nézett, és aki megtetszett neki, azt behívta szinkronra. Híres is volt arról, hogy olyan színészeket foglalkoztatott, akik egyáltalán nem szinkronizáltak még.
Az első szinkronomról, ha jól emlékszem, nyolc órát késtem (nevet). Ezt meséltem is a múltkor Aprics Lacinak, mire fölugrott a szemöldöke és visszakérdezett; nyolc órát? Rehorovszkynál? És mit csinált, megölt, keresztre feszített? (nevet) A felvétel előtti nap volt premierem Kecskeméten, és azért sikerült ennyit késnem, mert elaludtam. A késést aztán leboltoltuk Bélával, és onnantól kezdve bármikor, amikor hívott, akkor 20 perccel hamarabb érkeztem a stúdióba, és ezeket mindig vontuk a nyolc órából.
(Lapis Erika és Makranczi Zalán a Mirandolina című előadásban)
Nála tanultál meg szinkronizálni?
Gyakorlatilag igen, de Aprics Lacitól, Nikodém Zsigától, Báthory Orsitól, Dezsőffy Rajz Katitól és Majoros Esztertől is sokat tanultam.
Nehéz volt beleszokni?
Nagyon. Egy-másfél évig csak tömegeztem, és azt hiszem, két évbe telt leküzdenem a mikrofonlázat. Addig viszont, bármikor szóltak, hogy ezt vagy azt a tömegből nekem kellene mondanom, és odaálltam a mikrofon elé, akkor éreztem, hogy elkap a jeges rémület. Nem tudtam, hogy mit nézzek. A szöveget? Az embert? A time code-ot? Most mi legyen?
Mondták, hogy mindegy mit nézek, mert úgy is képen kívül vagyok. Atya úr Isten, nem vagyok rajta a képen? Akkor most mit nézzek, de tényleg? Igyekeztem ezért mindig hátul maradni, de aztán valahogy csak sikerült levetkőznöm a mikrofonparát és végigjártam a szamárlétrát.
Melyik volt a legelső nagyobb szinkronszereped?
Jó kérdés. Most már olyan sokat szinkronizálunk, hogy azt hiszem, csak a nagyon jók és a nagyon rosszak maradnak meg az ember fejében. Fodor Tamással beszélgettünk erről valamelyik nap, és pont mesélte, hogy valaki megdicsérte a múltkor, hogy milyen jó volt az egyik filmben, és Tamás hirtelen nem is tudta, melyikről van szó és tényleg, összemosódnak a dolgok. Ezért sem tudnám megmondani, hogy mi volt a legelső főszerepem.
Úgy vettem észre, hogy a Flashbeli karaktered kinézetben egy kicsit hasonlít rád. Milyen gyakran szoktál hozzád küllemben hasonló színészeket szinkronizálni?
Néha megtalálnak olyan szerepek, ahol a külföldi színész és a köztem lévő hasonlóság miatt hív engem a rendező. Ilyen Kıvanç Tatlıtuğ is, akit több török sorozatában is én szinkronizáltam, de a legdöbbenetesebb az volt, amikor Kiss Lajos elhívott egy szerepre és csak annyit mondott:
- Nem mondom meg, hogy ki vagy, találd ki!
Ez az Adlon hotel című német minisorozatnál történt. Elindult a film, bejött egy színész (Ken Duken) és ledermedve néztem, mert olyan volt, mintha én lettem volna a képernyőn. A gesztusai, a játéka, a levegővétele… minden hasonlított. Utánanéztem és ráadásként kiderült, hogy mindketten 1979-ben születtünk. Miután lement a film a tévében, kaptam dicséreteket, hogy milyen jó voltam benne, és hogy nem is tudták, hogy olyan jól beszélek németül, hogy ekkora szerepet kaptam egy német filmben.
(Makranczi Zalán (b) és Ken Duken (j))
Az idegen nyelv kapcsán; zavaró a sok angol film után például egy török széria? Amelyből azért elég sokat csinálsz.
Az első török sorozatom, a Tiltott szerelem a nyelv miatt például pokolian nehéz volt. Felvétel közben, fejhallgatóból ugyebár halljuk a szinkronizálandó színészek hangját, azaz az eredeti szöveget, és általában, ha már a partnerek felvették a saját részüket, akkor azokat is hallani szoktuk. Eleinte pedig volt olyan, hogy hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most az eredeti szól-e a fülemben, vagy valaki már szinkronizálta a figurámat. Néha majdnem olyan volt a török beszéd, mintha magyar lenne.
Egy idő után viszont rááll az ember, megtanulja, hogyan játszik az adott színész, és már pontosan lehet tudni, hogy például mikor vesz levegőt, mikor fog csak motyogni és mikor fog kiabálni. Pont a Tiltott szerelem óta szinkronizálom többnyire én a főszereplő srácot, Kıvanç Tatlıtuğ-t.
A Kuzey Güney-ben is te voltál a hangja.
Igen, abból viszont idehaza csak az első évadot adták le, és volt, hogy emiatt meg is állított a metrón egy nagyon dühös néni és nekem szegezte a kérdést, hogy miért nem folytatódik a sorozat.
Mennyire gyakori, hogy szinkron alapján ismernek meg?
Korfüggő, az idősebbek például a Kuzey Güney-ből szoktak felismerni, a fiatalabbak pedig az Archer-ből. Az Archer népszerűsége miatt a harminc év alattiak, ha meghallják az utcán,vagy valahol a hangomat, akkor általában fel szokták kapni a fejüket.
Nehezebb animációt szinkronizálni, mint egy élőszereplős filmet?
Az elején nehezebb volt, pláne azért, mert az Archer oda-vissza ugrál az időben, és nekem a papírra nem volt odaírva, hogy hopp, idősíkot váltunk és most egy múltbeli idézet jön. Elég sokat játszanak a sorozatban ezzel; mond a főszereplő egy mondatot, majd visszaugrunk a múltba és egy mondat múlva megint a jelenben vagyunk. Ezt marha nehéz volt megszokni, de most már, így a hatodik évad után könnyebben megy.
Mennyire kellett túljátszani Archert? Mást hozol, mint az eredeti hang?
Próbáltunk valami hasonlóra törekedni, de hallhatóan mélyebb az eredeti. Úgy képzelem, hogy az amerikai szinkronhang egy nagy, testes, 180 centiméter magas, 120 kilós, borostás csávó, aki néha ráadásul hörög is. Ez akkor lett volna nagyon vicces, és akkor hasonlított volna a magyar hang az eredetihez, ha Csuja Imre csinálja.
Az egyik legutóbbi filmes munkádban, Az U.N.C.L.E. emberében végig orosz akcentussal kellett beszélned.
Igen, sokat is piszmogtunk vele, mert (Nikodém) Zsiga nagyon figyelt arra, hogy jó legyen, és ne essünk át paródiába. A magyar szinkron egyik nagy baja, hogy sok akcentust – például egy texasit – nem lehet visszaadni, mert a magyar nyelv erre nem képes. Azt viszont meg lehet csinálni, hogy olyan szavakat használunk, amelyekkel ezeket a különféle tájszólásokat tudjuk érzékeltetni. A magyar szinkronban emiatt is, szerintem sokkal több szó hangzik el, mint mondjuk egy angol filmben.
Az U.N.C.L.E. emberénél például azért is kellett mindenféleképpen akcentussal beszélnem, mert az a színész, akit szinkronizáltam, így beszélt. Csak az ugye teljesen más, amikor mondjuk egy brit, vagy amerikai angolhoz jön az orosz, mint amikor a magyar nyelvhez. Sokszor megkapjuk egyébként a magunkét ezért a kommentelőktől, mondván hogy a szovjetek már kimentek az országból, hagyjuk a nézőket békén az orosz akcentussal, de ha ezt követeli a film, akkor ezt kell csinálnunk. Ha használjuk, az a baj, ha pedig nem, akkor azért fogják leszólni a szinkront. Háborogni mindig jó, az emberek pedig az interneten belehergelik magukat mindenbe.
Ha megfigyeled, most már listázni lehet, hogy milyen sorrendben jönnek majd a hozzászólások; ez rossz volt, ez nem is volt olyan rossz, kár volt megírni ezt a cikket, miért kattintottam ide… Mindegyiknek ugyanaz a metodikája, és ezeket egy idő után meg lehet unni, és nem is olvassa már őket az ember.
Milyen gyakran szoktad olvasni a véleményeket?
Eleinte, amikor tényleg azt hittem, hogy amit leírnak az segíthet abban, hogy jobban csináljam, akkor gyakran olvastam a hozzászólásokat, kritikákat. Meg ugye, mégiscsak az embereknek gyártjuk a szinkront, érdekel a visszajelzésük. Az olyan kommentekből mint például, hogy az eredeti jobb, a magyar szinkron pedig szar, nem tudsz a munkáddal kapcsolatban sok következtetést levonni, nem tudsz belőle tanulni. Meg egyébként is, ízlés és megszokás kérdése, ki milyen nyelven tévézik. A kisfiam például egyszer kérte, hogy a Thomas, a gőzmozdonyt nézzük kínaiul, és azt kell, mondjam, semmi baj nem volt vele, sőt, kifejezettem vicces volt így nézni.
Mennyit szinkronizálsz most?
Változó, a próbafolyamatoktól függ, és idén nagyon sok próbám volt.
De tavaly eljöttél a fehérvári színháztól, nem?
Igen, szabadúszó lettem, és sikerült összeválogatnom magamnak egy olyan évadot, hogy hat bemutatóm volt az ország különböző pontjain. Voltam például Veszprémben, Dunaújvárosban, a Spinózában és az Orlaival a Belvárosi Színházban.
Mi fogott meg ezekben az előadásokban, helyszínekben? A Spinóza például egy kisebb tér, ami más gesztusrendszert kíván.
A Spinózánál a darab története fogott meg, illetve az, hogy (Szinetár) Dórival és (Fodor) Tamással dolgozhatok együtt. Veszprémbe pedig azért mentem, mert Molnár Ferenc Liliomját nem utasítja vissza az ember. Ez szerintem a magyar drámairodalom egyik legizgalmasabb, legérdekesebb és legszebb darabja, nagyon jó volt benne szerepelni.
(Makranczi Zalán (b) a Liliom című előadásban)
Sokat játszottál régebben is vidéken, ez a szinkronban nem okozott hátrányt?
Amikor rendszeresen vidéken játszottam, akkor még nem szinkronizáltam. A kecskeméti színházban például hét évet töltöttem el, és ebből hat évig úgy be voltam oda ágyazódva, hogy Budapest felé sem néztem. Amikor viszont elkezdtem a fővárosban is játszani, és ahogy közelebb kerültem Pesthez, úgy kezdtek egyre többször hívni szinkronra.
Annyiban okozott ez talán hátrányt, hogy a vége felé, amikor már kevesebbet játszottam vidéken, mint korábban, de még mindig voltak előadásaim, akkor nem tudtam olyan sokszor, csak mondjuk heti egyszer mikrofon elé állni. Ez az átállás, a szinkronba való beleszokás pedig pont abban az egy-másfél évben volt, amikor aktívan működött a mikrofonlázam, és mivel nem tudtam naponta tömegezni, így csak lassan tudtam ezt leküzdeni.
Aztán amikor Budapestre költöztem, és már tényleg keveset játszottam vidéken, akkor többet tudtam járni szinkronba. Ha vidéken volt próbafolyamatom, akkor persze esélytelen volt, hogy szinkronizáljak, de ezeket tudták a gyártásvezetők, az asszisztensek is, és vagy egy napra szedték össze a munkákat, vagy pedig csak olyan napokon jöttem, amikor nem próbáltam.
Vissza szoktad magad hallgatni?
Valamiben igen. Például a Fifti-fifti nagyon jó kis munka volt, nagyon szerettem, de tetszett még például az Éhség is, viszont ezzel kapcsolatban kellemetlen meglepetés ért. Munka közben is látszott, hogy ez milyen jó film, így azt mondtam otthon, hogy menjünk, és nézzük meg. Elkezdődött a film, de valami nem stimmelt vele és hirtelen nem is jöttem rá, hogy mi olyan furcsa. Aztán egyszer csak beugrott; ez nem az én hangom! (nevet) Azt nem tudom, hogy két különböző stúdió csinálta-e, vagy ugyanott gyártották mind a kettőt,- csak az egyiket DVD-re, a másikat valamelyik tévének - de két szinkron készült a filmhez.
Ennyi szinkron után van egyébként kedved megnézni egy filmet, vagy belenézni egy sorozatba?
Persze, film és könyvmániás vagyok. Nemrég fejeztem be pont a Banshee első három évadát, és mondtam is (Aprics) Lacinak, hogy jön az utolsó szezon, nyolc rész, és bele szeretnék kerülni. Az is elég, ha egy olyan szereplőt kapok, akit már rögtön az elején megöl Lucas Hood, nem érdekel, csak legyek valamilyen formában benne. A The Walking Dead a másik kedvencem, és ott is azt csináltam, hogy kitudakoltam, hol és ki készíti, és jelentkeztem nála, hogy itt vagyok, had legyek benne. Imádom ezt is.
És könnyen belemennek az ilyesmibe?
Igen, mert ezek a sorozatok nagyon sok szereplőt kívánnak, és ilyenkor a stúdió is örül, mert a színésznek ettől jó lesz a kedve, és mosolygósan jön ki szinkronizálni.
A The Walking Deadbe vissza is tudsz menni akár évadonként kisebb szerepekre.
Az a baj, hogy pont nem. Ráadásul most fog megjelenni a hatodik évad végén Negan - az egyik legjobb főgonosz evör -, akit az a Jeffrey Dean Morgan játszik majd, akit A férjem védelmében című sorozatban én szinkronizálok. Jó lenne itt is, de sajnos kizárt.
A férjem védelmében-ben szerintem nagyon passzolsz a figurához.
Igyekszem. Egyébként ez érdekes, mert amikor megláttam a színészt, és meghallottam, hogy milyen mélyen és szűken beszél, akkor megkérdeztem Orosz Ildit (a sorozat szinkronrendezője – a szerk.), hogy erről a fazonról hogyan jutottam én az eszébe? És azt mondta, hogy nekem ilyen hangom van.
Valamikor mostanában, amikor jöttem szinkronizálni A férjem védelmébent, akkor mondtam is a stábnak, hogy emberek, az van, hogy hamarosan elválunk, mert a fiatalember átszerződött a The Walking Deadbe, úgyhogy innen valószínűleg ki fogják írni. Erre most olvastam, hogy a sorozatnak vége is lesz a hetedik évaddal.
Sajnálom, mert a The Walking Deadben biztosan nem én leszek a hangja, egyszerűen nem lehet összehozni, hogy Nicholas után - aki majdnem megölte Glennt - még egy fontos karaktert én csináljak. (Az interjú után kiderült, hogy Jeffrey Dean Morgan szinkronhangja Csankó Zoltán lesz - a szerk.)
Milyen műfajú sorozatokat nézel még? A Banshee és a The Walking Dead elég erős drámák, a Flash viszont egy kicsit könnyedebb képregényadaptáció.
Szerencsére nem nagyon van időm sorozatokat nézni. Azért szerencsére, mert ez azt jelenti, hogy sokat dolgozom. Amikor meg a családommal vagyok, akkor pedig minden másodpercet velük töltök. Így maradnak azok a ritka pillanatok, amikor egyedül vagyok otthon.... no azokat szoktam néha sorozat nézéssel tölteni. Nagyon tetszett még az utóbbi időkben a Blunt Talk, az Aranyéletből is néztem pár részt, azt is bírom, az Ash vs. Evil Dead pokoli jó, de érdekel még a Jessica Jones, a Daredevil és tudom, hogy szégyen-gyalázat, de még nem láttam a Breaking Bad-et sem, úgyhogy veszek majd egy nagy levegőt és lehet, hogy nyáron belevetem magam.
A képek forrása: Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Facebook oldala (fotó: Őri György), kiskegyed.blikk.hu, kenduken.de, petofiszinhaz.hu
