Új szereplő érkezik a Csak színház és más semmi folytatásába

2017. augusztus 14. - Jasinka Ádám

Tavaly év elején mutatták be a köztévé humoros drámasorozatát, a Csak szex és más semmi című film alapjain újraépített Csak színház és más semmit. A hat részes első évadot idén februárban egy újabb hat epizódos szezon követett és nem sokkal a finálé után már világossá is vált, hogy ismét készül folytatás.

szaboerikacsakszinhaz.jpg

A jövőre érkező harmadik évfolyam forgatása jelenleg is zajlik és egy új szereplővel már biztosan bővülni fog a csapat. Az origo beszámolójából nemrég kiderült, hogy az egykoron a Barátok köztben Tildát alakító színésznő, Szabó Erika lesz a Csak színház és más semmi folytatásának egyik új tagja. Azt egyelőre azonban még nem tudni, hogy milyen szerepet tölt majd be a Komédiás Színház életében.

Fotó: taximagazin.hu

Embert próbáló lesz az RTL túlélőshow-ja

Az év elején jelentette be az RTL Klub, hogy több mint tíz éves kihagyás után 2017 őszén vadonatúj részekkel folytatják az idehaza először 2003 és 2004 között sugárzott túlélőshow-t, a Survivort. A műsorvezető ezúttal viszont nem Stohl András, hanem Istenes Bence lesz, és a most megjelent előzetes alapján minden korábbinál keményebb menetre számíthattak a játékosok.

survivorelozetes.jpg

A magyar Survivor legújabb évada augusztus 28-án 19 órakor debütál az RTL Klubon és minden hétköznap este képernyőn lesz.

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Sorsdöntő lövés (Shots Fired)

Egy igazán kényes, az amerikai közbeszédet foglalkoztató témát, a rendőri túlkapást tették központi helyre ebben tíz részes minisorozatban. A Sorsdöntő lövés egyik főszereplője Joshua Beck, afro-amerikai seriff helyettes, aki lelő egy fegyvertelen, fehér főiskolai hallgatót. A nyomozás megkezdése után kiderül, hogy a rendőrség szőnyeg alá söpört egy másik gyilkosságot, amiben egy afro-amerikai fiatal volt az áldozat.

sorsdontolovesszinkron1.jpg

A faji megosztottság, az előítéletek, a politikai korrupció, a személyes és családi drámák mind-mind felszínre törnek ebben a sorozatban, ahol a szereplők idegei pattanásig feszülnek. A Sorsdöntő lövés augusztus 23-án, 22 órakor debütál hazánkban a Prime műsorán olyan színészekkel mint Helen Hunt, Stephen Moyer, Will Patton és Richard Dreyfuss.

Tovább a cikk folytatásához.

18-as karikát kap az RTL Klub újdonsága

Több mint öt évvel ezelőtt, 2012 áprilisában jelentkezett utoljára nagyszabású különkiadással az RTL Klub saját gyártású, szórakoztató műsora a Showder Klub. A legelső Roast adásban Nagy Feró ült szó szerint a középpontban és a meghívott vendégek a "nemzet csótányáról" meséltek vicces, kínos, a nézőket mindenképpen megnevettető történeteket. Azóta viszont nem készült ilyen különkiadás.

roastganxsta.jpg

Az RTL Klub azonban ma bejelentette, hogy az őszt a Roast második felvonásával indítják, és ezúttal is egy "állat", csak nem csótány, hanem döglégy lesz majd a humor nyilasainak céltáblája. A szeptember 2-án, 22 órától adásba kerülő Showder Klub lesz hosszú idő után az RTL Klub újabb olyan főműsoridős saját gyártása, amit 18-as karikával, azaz a legmagasabb korhatár-besorolás mellett kell sugározniuk.

Ganxsta Zolee égetésének házigazdája Kovács András Péter lesz, mellette pedig beszól majd a meghívott(ak)nak Kormos Anett, Szabó Zsófi, Kiss Ádám, Dombóvári István, Benk Dénes, Hajós András és Hajdú Péter is.

Fotó: RTL Klub

Izraeli drámasorozattal zárja a nyarat a FOX

A nyár utolsó hetében két újdonsággal is jelentkezik a hazai FOX. Augusztus 29-től vadonatúj részekkel folytatódik a csempészes, drogkartelles drámasorozat, a telenovella alapján készített Az alvilág királynője. Ugyanezen a napon, Az alvilág királynőjének friss epizódja után, 21:40-es kezdéssel bemutatkozik egy itthon még nem vetített izraeli széria, a Hamis zászlók.

foxnyarvegipremierek.jpg

A sorozat története öt átlagos izraeli állampolgár körül bonyolódik, akiknek egy csapásra megváltozik az élete, miután a hírekben úgy mutatják be őket mint egy emberrablási ügy első számú gyanúsítottjai. Az iráni hadügyminisztert ugyanis Moszkvában elrabolják, és a feltételezhetően a Moszad ügynökei által végrehajtott akcióban ennek az öt, talán nem is annyira ártatlan embernek az útlevelét használták.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Szinkronhangok: A féltestvér (Halvbroren)

A FilmBox Extra HD műsorán debütált augusztus 6-án, vasárnap este tíz óra után a norvég drámasorozat, A féltestvér, mely egy igazán megrázó és történelmi időutazás. A történet ugyanis a második világháború után kezdődik és egy olyan család életét meséli el, akiket nem csak a harcok tépáztak meg. Az édesanyát az egyik ünnepség során ugyanis megerőszakolják és kilenc hónappal később egy kisfiúnak ad életet.

afeltestverszinkron.jpg

40 év múlva Vera másik fia, Barnum rátalál egy régi fényképezőgépre, amelyen Fredről, a féltestvéréről is talál fotókat. Fredről azonban már 22 éve nem hallott senki semmit. A sorozat egyik főszereplője az a Nicolai Cleve Broch (jobb oldalt), aki a FilmBox Prémiumon vetített Felmentő ítélet (Frikjent) központi szereplője is, így nem lehet teljesen ismeretlen a magyar nézők számára.

Tovább a cikk folytatásához.

Visszatér a múlt a magyar tévécsatornákra

Az már július végén kiderült, hogy a legkülönfélébb romantikus sorozatokat vetítő tévécsatorna, az Izaura TV az egyik talán legismertebb figura, Esmeralda történetével gazdagodik. Azt azonban talán kevesen gondolták, hogy nem csak ez a népszerű telenovella, hanem több másik is visszatér a múltból a jelen képernyőire.

izauraaugusztusipremierek1.jpg

Augusztus 21-én 19:00-kor debütál csatornapremierként az Izaura TV-n a Titkok és szerelmek (El Privilegio De Amar), az ezredforduló környékén az RTL Klubon vetített mexikói telenovella. A sorozat Lucianaról, az árva cselédlányról szól, aki beleszeret annak a gazdag családnak a fiába, akiknél szolgál. A drámai fordulatokat és szenvedélyes pillanatokat hozó történet minden hétköznap este képernyőn lesz.

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronpasik: Czető Roland

A Szinkronpasik legfőbb ismérve, hogy hangjukkal megannyi film és sorozat sikeréhez járultak hozzá és számos külföldi színészt tettek még vonzóbbá, a nézők kedvenceivé. Ezzel a fotósorozattal most megmutatjuk, hogy bizony nem csak a hangjukkal vehetik le az embert a lábáról.

Czető Roland gyerekkora óta szerepel. Láthattuk tévésorozatban, színpadon és lassan húsz éve hallhatjuk rendszeresen, ahogyan a legkülönfélébb figurákat szólaltatja meg magyarul. Ő szinkronizálja Havas Jont, Mannyt, a Modern család koraérett tinédzserét és a Flash - A Villám technikai guruját, Cisco-t is. És szinte kivétel nélkül csak pozitív hősöknek adja a hangját. Ez pedig teljesen összhangban van a személyiségével.

A fotózás során ez be is bizonyosodott. Végtelenül kedves, szimpatikus és szerény, és az életben is az a jófiú, amilyennek a szinkronban hallhatjuk. A fotózás végén, amikor együtt volt a feleségével és a kislányával, akkor látszott igazán, hogy ők a legfontosabbak számára. A Czető Rolanddal korábban készült interjúnkat ide kattintva olvashatjátok.

Fotó: Jasinka Ádám (MűsorVízió)

Szinkroninfó: Újra szól a Férjek gyöngye?

Bár a Férjek gyöngyéből már tíz éve nem készült új epizód, hazánkban évek óta, talán szünet nélkül van képernyőn. Jelenleg több tévécsatorna is vetíti, így sokan elsősorban nem is a filmekből, hanem ebből a sorozatból ismerik Kevin Jamest, a rendszerint Adam Sandlerrel "haverkodó" színészt. Nemsokára viszont egy vadonatúj, saját nevével fémjelzett komédiában láthatjuk újra, ahová több régi ismerőse is beugrik majd.

lazitskevinszinkron3.jpg

A Lazíts, Kevin! egyik vendége az a Leah Remini lesz, aki majdnem tíz évig játszotta James feleségét a Férjek gyöngyében. Míg a képernyőn megtörténik a nagy találkozás, a szinkronban ez sajnos elmarad. Remini egykori magyar hangja, Juhász Judit ugyanis Ausztráliában él. De mivel a Férjek gyöngyében hárman is szinkronizálták a színésznőt, így a hozzá most felkért Németh Kriszta sem lehet majd szokatlan a nézők fülének.

Leah Reminit a Lazíts, Kevin! második évadában többször is látni fogjuk majd, mivel vendégből állandó szereplővé léptették elő, méghozzá az eddigi főszereplőnő, Erinn Hayes kárára. A Lazíts, Kevin! magyar hangjait ide kattintva böngészhetitek át.

Fotó: cbs.com

Krimireggelivel várja nézőit a TV2

Nem szokatlan döntés a tévécsatornák részéről, hogy a kevésbé nézett sorozatokat kiveszik az esti kínálatból és vagy egy olyan időpontra mozgatják, amikor kevesen tévéznek (éjjel, hajnalban...), vagy a főadóról valamelyik alacsony lefedettségű kábelcsatornára pakolják. Az azonban elég ritka, hogy egyszerre több sorozattal is megteszik ugyanezt.

krimireggelitv2.jpg

A TV2 műsorán augusztustól az a különös helyzet áll elő, hogy annyi premier(!) sorozatepizódot vetítenek majd hajnalban és kora reggel, mint amennyit néha még a főműsoridőben sem. Július közepén írtunk arról, hogy az egykoron kiemelt krimisorozat, a Sherlock és Watson legújabb, ötödik szezonja a Mokka előtt, hétköznap reggelente fél hattól kerül képernyőre, most pedig két újabb taggal bővül a krimireggeli.

Augusztus 11-én, 10 perccel éjfél után debütál a TV2-n a Hawaii Five-0 hetedik szezonja. Az ezt megelőző etap több hónapon keresztül a Prime-on volt látható, ezért még különösebb, hogy a folytatás egy másik adón, nem annyira nézőbarát időpontban érkezik. Augusztus 22-én, 03:30-kor pedig elindul a Zsaruvér (Blue Bloods) hetedik szezonja is, melyből a második epizód 25-én (pénteken) 04:25-kor, a harmadik pedig 26-án (szombaton) 02:55-től kerül adásba.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Sokan kapcsoltak az ingyen nézhető filmekre

(Az előző heti számok.) A vizes világbajnokság végével visszaterelődtek a nézők a megszokott medrükbe. Ezt bizonyítja, hogy az RTL Klub előző heti, 12,6%-os esti közönségaránya 14,2%-ra javult, ezzel még inkább megerősítve vezető pozícióját. Csoportszinten azonban már nem ennyire egyértelmű a fölényük. A célközönségnél az egész napot vizsgálva 3%-kal, míg este 9%-kal előzik a TV2 Csoportot.

nezettseg_moziplusz.jpg

A TV2 nagy javulását az eredményezte, hogy július végétől augusztus közepéig az egyik szolgáltatónál ingyenesen fogható a Mozi+, a Film+ konkurenciájaként bevezetett filmcsatorna és bizony remekül teljesítettek a filmjeik. A 18-49 évesek körében a legnézettebb ötven műsor közül 11-et a Mozi+ ad, míg a Film+ csak 6 produkciót tudott feljuttatni a toplistára. Összesítésben a legtöbb nézőt A szállító - Örökség vonzotta a Mozi+ képernyői el, míg a fiataloknál a Chappie vitte a pálmát.

Tovább a cikk folytatásához.

Vadonatúj időpontba kerül a TV2 török sorozata

A TV2 tavaly ősztől kezdődően szinte majdnem minden időpontban vetítette már az egyik premier sorozatát, a többek között Beren Saat főszereplésével is készült A szultánát. Láthattunk belőle hetente négy, majd három és végül egy epizódot, rövidre vágott és késő éjszakára pakolt részeket. Egy ideje azonban nem mozdították el csütörtök esti helyéről a már új Kösemmel jelentkező török szériát.

kosem2_1.jpg

Ez azonban hamarosan megváltozik. Augusztus 26-tól kezdődően ugyanis már szombat délutánonként, a Megtört szívek előtt jelentkezik friss részekkel A szultána. Az új kezdési időpont 15:50 lesz, és ezzel létrehoz a TV2 egy hétvégi török sorozatos blokkot, amivel bizonyosan jobb eredményeket hoz majd az éjszaka igencsak gyenge nézettséget szállító történelmi dráma.

Tovább a cikk folytatásához.

A hónap szinkronja szavazás: 2017. július

A nyár második hónapjában bőven akadt néznivaló azok számára, akik a tévé előtt ülve szerettek volna picit hűsölni, kikapcsolódni. Remek és igencsak nehezen feldolgozható drámákat, könnyed kalandokat, szerelmi történeteket és vígjátékokat is nézhettünk. De vajon melyikhez készült a hónap legjobb szinkronja? Szavazzatok arra a szériára, amelyiknek a legjobban tetszik a magyar változata.

fejlecjulius.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Lazíts, Kevin! (Kevin Can Wait)

Augusztus 14-én, 20:30-tól kerül képernyőre a Humor+ műsorán a főként a Férjek gyöngyéből (és számtalan egész estés komédiából is) ismert Kevin James főszereplésével készült Lazíts, Kevin! című vígjátéksorozat első epizódja. A széria folytatására pedig nem kell majd heteket várnunk, ugyanis minden hétköznap este vadonatúj résszel jelentkezik Kevin és kompániája.

lazitskevinszinkron.jpg

A történet szerint főhősünk 20 évet húzott le a helyi rendőrségnél, és pont megkezdené gondtalan nyugdíjas életét, de a családja és szintén visszavonult, egykori rendőrkollégái egy perc nyugtot nem hagynak neki. A címben szereplő lazításra pedig semmi esélye se lesz.

Tovább a cikk folytatásához.

Ezentúl az RTL-nél is nézhetjük a VIASAT3 sorozatát

Hazánkban viszonylag kevés olyan sorozat létezik, ami éveken keresztül csakis egy tévécsatornán került volna képernyőre. A többség nem csak házon belül jár végig mindent, de bizony a konkurenciáknál is feltűnik. Elég csak az NCIS-re, a Hawaii Five-0-ra vagy a Jóbarátokra gondolnunk. Ezek a sorozatok talán mindegyik tévéadó képernyőjén feltűntek már rövidebb vagy hosszabb időre.

ketpasimegegykicsirtlpluszpremier.jpg

A Két pasi - meg egy kicsi azonban hazai bemutatkozása óta kizárólag a Viasat-adókon látható és elsősorban a nőiesebb közönséget megcélzó VIASAT3 kínálatát erősítette és erősíti mind a mai napig. A több mint 260 epizódból álló sorozatot augusztus 7-től viszont már az RTL+ műsorában is megtalálhatjuk. Ráadásul este 9 és 11 óra között naponta négy részt is képernyőre tűznek majd belőle.

Megkerestük a VIASAT3-at, hogy megtudjuk, emiatt kikerül-e a kínálatukból az egyik legnézettebb sorozatuk, de azt a választ kaptuk, hogy a Két pasi - meg egy kicsi továbbra is látható lesz a csatornán.

Fotó: RTL+ Sajtóklub

süti beállítások módosítása