Új szereplő érkezik a Csak színház és más semmi folytatásába

2017. augusztus 14. - Jasinka Ádám

Tavaly év elején mutatták be a köztévé humoros drámasorozatát, a Csak szex és más semmi című film alapjain újraépített Csak színház és más semmit. A hat részes első évadot idén februárban egy újabb hat epizódos szezon követett és nem sokkal a finálé után már világossá is vált, hogy ismét készül folytatás.

szaboerikacsakszinhaz.jpg

A jövőre érkező harmadik évfolyam forgatása jelenleg is zajlik és egy új szereplővel már biztosan bővülni fog a csapat. Az origo beszámolójából nemrég kiderült, hogy az egykoron a Barátok köztben Tildát alakító színésznő, Szabó Erika lesz a Csak színház és más semmi folytatásának egyik új tagja. Azt egyelőre azonban még nem tudni, hogy milyen szerepet tölt majd be a Komédiás Színház életében.

Fotó: taximagazin.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása