18-as karikát kap az RTL Klub újdonsága

2017. augusztus 11. - Jasinka Ádám

Több mint öt évvel ezelőtt, 2012 áprilisában jelentkezett utoljára nagyszabású különkiadással az RTL Klub saját gyártású, szórakoztató műsora a Showder Klub. A legelső Roast adásban Nagy Feró ült szó szerint a középpontban és a meghívott vendégek a "nemzet csótányáról" meséltek vicces, kínos, a nézőket mindenképpen megnevettető történeteket. Azóta viszont nem készült ilyen különkiadás.

roastganxsta.jpg

Az RTL Klub azonban ma bejelentette, hogy az őszt a Roast második felvonásával indítják, és ezúttal is egy "állat", csak nem csótány, hanem döglégy lesz majd a humor nyilasainak céltáblája. A szeptember 2-án, 22 órától adásba kerülő Showder Klub lesz hosszú idő után az RTL Klub újabb olyan főműsoridős saját gyártása, amit 18-as karikával, azaz a legmagasabb korhatár-besorolás mellett kell sugározniuk.

Ganxsta Zolee égetésének házigazdája Kovács András Péter lesz, mellette pedig beszól majd a meghívott(ak)nak Kormos Anett, Szabó Zsófi, Kiss Ádám, Dombóvári István, Benk Dénes, Hajós András és Hajdú Péter is.

Fotó: RTL Klub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása