Kerekes Éva is csatlakozik a Hacktion-höz

2013. április 22. - Jasinka Ádám

 A Hacktion Újratöltve az eredeti sorozathoz képest változtatott a színész felállásán és ezért csatlakozott a stábhoz Anger Zsolt, Klem Viktor és Erdélyi Tímea is. A sorozatban vendégszereplőként több ismert magyar színművész is epizódszerepet kapott így olyanok is képernyőn szerepeltek, akiket csak színházakban láthatunk, illetve a televízióban csak hallhatjuk őket, mint szinkronhangok. Barbinek Péter, Lux Ádám, Schnell Ádám, Háda János, Gáspár Kata, Bordán Irén, Kálloy Molnár Péter és sokan mások után újabb névvel bővül a lista.

15155_490858650979626_294988064_n.jpg

 A hétfői epizódban két híres embert is láthatunk. Kerekes Éva és Növényi Norbert is szerepelnek a sorozat következő részében. A színésznő nem csak epizódszerepet kap a sorozatban, ugyanis az ő karaktere, Bauer Éva állandó szereplő lesz. Kereskes Évának nem ismeretlen sem a filmes, sem a televíziós szakma. A munka érdekessége, hogy A nyomozó című filmben a művésznő együtt szerepelt a Hacktion Újratöltve egyik főszereplőjével, Anger Zsolttal.

 "Éva feladata lényegében ugyanaz, mint Grétáé (Gubík Ági), fogni Szondit (Anger Zsolt) mindenáron, és megpróbálni mellette nőként érvényesülni. Éva szereti a férfiakat és ezt nem is igyekszik nagyon palástolni."

 Láng István tisztességes bártulajdonos szeretne maradni annak ellenére, hogy bárját az alvilág "védi". Mindez addig rendben is megy, mígnem egy alvilági figurát meg nem ölnek a bárjában. A KÜO dolga, hogy felderítse, ki áll a gyilkosság mögött. - áll a rész ismertetőjében.

Forrás: Hacktion Újratöltve Facebook oldal

The New Normal – 1x22

 Ebből az NBC szitkomból, amit a Glee-t és az American Horror Story-t is jegyző Ryan Murphy készít három részt láttam. Az elsőt és a dupla évadzárót. A sorozat, aki nem ismerné tökéletesen belőhető. A színvilága, mind a díszleteket és mind a jelmezeket figyelembe véve hasonlít a Glee-re. Ezért is érzem műanyagnak azt a világot, amiben a sorozat játszódik.

vlcsnap-2013-04-21-17h23m08s141.png

 Magával a The New Normal-lal semmi nagy problémám sincs. Egy tipikus klisés, dramedy jellegű vígjáték, ami egyébként szerethető. Az első évadnak van eleje és vége, van egy történet benne, ami átível az évad részein.

vlcsnap-2013-04-21-16h34m12s214.png

 Az első részben megismert szereplők jelleme és látásmódja mind fejlődött és változott, mindenki jobb lett, megértőbb és a néző számára szerethetőbb. A kezdetben mindent ellenző hölgy, a főszereplő nő édesanyja az évadzáróban se nem rasszista, se nem homofób nem volt. Úgyhogy pozitív kicsengése van az első évadnak. De ha azt nézem, hogy ez és a többi fordulat klisés, akkor nincs több ebben a sorozatban, mint egy matinésávos előadás.

vlcsnap-2013-04-21-17h23m35s0.png

 Ezt nem negatív véleményként mondom. A minőség az első részhez képest nem változott, szóval az írókra és a színészekre sem lehet panasz. A humor az, ami egy sziktomnál azért a nézőket meg tudja tartani vagy elriasztani. Mondom ezt úgy, minta nem lenne evidens, de van nekem is olyan sorozatom, amit azért nézek mert szeretem a szereplőket, még ha nem is vicces annyira, mint amennyire szeretném. A The New Normal-ban kedves szereplők vannak. Az első részhez képest viszont az első évad utolsó két része együtt sem volt olyan vicces.

 Az első részben a főszereplő meleg párnak pedig elvállalta az édesanyja elől elköltöző nő, hogy lesz a béranyájuk, a baba pedig az utolsó részben megszületett. A meleg pár pedig összeházasodott. Ebből a szempontból, a lezártságot tekintve jó a sorozat, mivel nem akarták húzni az egészet a következő évadra. Persze ez lehet azért is, mert nem tudták a csatorna berendeli-e az újabb évadot.

 A The New Normal a humora miatt nem is, inkább a szereplőivel szerez nézőket. A sorozatot viszont nem érzem annyira jónak, hogy egy-két közepes poén miatt nézzem.

Értékelés: Az NBC szitkomjai közül a Go On és a The New Normal is közepes, viszont erős közepes. Nem a kiemelkedően vicces kategória, inkább a drámásabb történetvezetés felé billentették az írók a sorozatokat. Viccesek, de szerintem a szereplők megkedveltetése a cél. A csatornát nézve örülhetnek, mivel van két minőségileg erős sorozatuk, amiknek megbízható a humora.

6/10

Hannibal – 1x03

 Bryan Fuller-nek sikerült ízléses és izgalmas televíziós sorozattá formálni a Hannibal történetet. Remekül fogta össze nem csak a főszereplő jellemét, hanem a díszleteket és a színészeket. Az NBC-n képernyőn levő sorozat nem a nézők kedvence és az internetes vélemények is megoszlanak róla, de szerintem elvitathatatlan, hogy ennyire igényes és véres sorozatot nem sűrűn ad országos csatorna az Amerikai Egyesült Államokban.

vlcsnap-2013-04-21-10h52m25s176.png

  • Az elfogyasztása a tiszteletünk jele. Különben ez csak gyilkosság lenne.

 Szerintem az idei szezon legjobb új dráma sorozata a Hannibal. Egyszerűen nincs másik olyan sorozat, amiben ennyire kézben tartanának mindent, gondolok itt a megjelenésre, a színészekre és a történetre. Mert ez a sorozat nem szimplán egy televíziós műsor, ennek bizony művészi értéke is van.

vlcsnap-2013-04-21-10h55m55s12.png

 A színészek közül pedig dicsérni tudom Mads Mikkelsen-t, akit valahogy nem találtam szimpatikusnak eddig, de ebben a sorozatban megmutatta, hogy mennyire tehetséges. Egyszerűen olyan fizimiskája és orgánuma van, ami amellett, hogy ijesztő ad valamiféle tartást és eleganciát a szereplőnek, ezzel is válik úgymond, intelligens pszichopatává.

A következőkben spoileresen folytatom.

 Az első részben megismertünk egy sorozatgyilkost és úgy látszik ez a sorozat átívelő történetszála, maga a gyilkos megértése és bűntársának, ha van, megtalálása. E történet mellé pedig remekül fűzik fel az epizodikus ügyeket. Ezek az ügyek pedig gátlás nélkül mutatnak mindent, undorítóak, naturalisztikusak, visszataszítóak és félelmetesek. És mindezt olyan helyszíneken teszik, amik gyönyörűen vannak fényképezve.

vlcsnap-2013-04-21-10h54m39s230.png

 A harmadik részben is a sorozatgyilkossal foglalkoztak, mivel a lánya felébredt a kómából. A rendőrség pedig szeretné kikérdezni. Jack úgy gondolja, ő segíthetett az apjának a lányok megölésében. A lány viszont ügyesen manipulálja a környezetében levőket és nem egyszer téveszti meg a nézőt és bizonytalanít el. A rész végén pedig látjuk, hogy a lány bizony többet tud annál, mint amit elmond.

 Az első jelenetekben látjuk, ahogy a lány vadászik az apjával. A lelőtt szarvast aztán neki kell felvágnia. Az apja közben elmond egy-két, a sorozatot és a részt is meghatározó mondatot. Azt, hogy minden részét meg kell tisztelni, nem szabad, hogy kárba vesszen, mert az gyilkosság lenne. A szarvas bőréből szőnyeg, húsából étel csontjaiból pedig ragasztó lesz.

 Ebben a részben is voltak undorító dolgok. A lány a házukban ül és egy párnát fog, mikor eszébe jutnak az apjai mondatai. Egy késsel szétvágja a párnát és emberi hajat talál benne. Ez bizarr és ijesztő volt. Nem tudni, hogy az elrabolt lányokból mit csinált még az apja, az viszont lehetséges, hogy a család evett belőlük.

 Volt gyilkosság is és Hannibal sem első ízben segített nyomokat eltűntetni. Okosan manipulálja az embereket és a rendőrséget is. Bizonyítékokat rejt el vagy alakít a kedve szerint. A sorozatgyilkosnak van egy másolója, ami, ha hihetünk a sorozat íróinak és nem csak minket nézőket vezetnek meg, akkor az Hannibal. Sok jelenetben látunk utalásokat erre és ezért is gyanús nekem az, hogy nem közvetlenül Hannibal követi el a másolt gyilkosságokat.

Értékelés: A harmadik rész gyengébb volt, mint az első kettő. A minőség továbbra is tökéletes és a színvonal is belőhető. Remek hangulata van a sorozatnak, ami az első jelenetekkel megadja a kellő hatást. Jó részek voltak ebben az epizódban, tetszett mikor Hannibal segített a lánynak a holtestet elrejteni. Ez a rész is jól indult és a végén megint jól összeszedték az írók magukat. Voltak visszatérő motívumok és az események is zajlottak. Annak ellenére, hogy éreztem egy kis visszaesést és nem volt annyira izgalmas, még mindig baromi jó a Hannibal.

7/10

Túrakommandó a Story4-en

A STORY4 csatornán futó Túrakommandó című műsor április 20-án kezdi meg tavaszi évadát. Ez alkalommal a stáb Budapest szépségeit és különlegességeit mutatja be. Az adásból kiderül, hogy miképp készül a Champagne Budapesten, milyen is a híres Gellért tekercs, melyik a legjobb fővárosi panoráma, felderítik egy pesti bérház titkát, és ellátogatnak Magyarország első Fineburger éttermébe is, ahol is az egészséges alapanyagokból készült hamburgerek készítésének fortélyait próbálja elsajátítani a kis csapat. Az úgy nevezett Fineburger véleményezésre pedig mentornak nem mást hívtak, mint a zsűrizésben komoly tapasztalattal rendelkező Geszti Pétert, aki szakmai „külső tanácsadóként” segítette a konyhában sürgölődő Túrakommandós lányok munkáját.

Forrás: Story4 Sajtóklub

Terence Hill – Alpesi őrjárat – 1x01

 Második nekifutásra úgy döntöttem, hogy nem száraz tényekkel kezdem a kedvcsinálót, hanem a sorozatról alkotott érzéseimmel. Ugyanis van egyfajta kellemessége. Nem tudom annyira megfogni, hogy mi az, de a táj, a szereplők és az egész sorozat lelkülete kedves. Ez azért meglepett, mivel nyomozós műfajúnak állították be Terence Hill legújabb sorozatát.

vlcsnap-2013-04-20-16h24m08s128.png

 A tizenkét részes mini sorozat gyönyörű helyszínen, az Alpok dél-tiroli részén játszódik és varázslatos a táj. Ugye ennyi nem kellene, hogy elég legyen egy sorozat kedveléséhez, de itt azért hozzájárul, hogy a jelenetek első osztályú hátteret kapnak.

vlcsnap-2013-04-20-16h21m36s119.png

 Terence Hill a főszereplő, aki a természetvédelmi körzet főerdésze, az állatok jó barátja, ismerője. Az olasz színész karaktere nem egy életvidám figura. Feleségét hegymászás közben veszítette el és azóta is nyomasztja a gondolat, hogy lehet, megmenthette volna. Ez okoz neki álmatlan éjszakákat. Zárkózott és visszafogott férfit alakít, aki nem csak természetet, hanem az állatokat is tiszteli és szereti.

vlcsnap-2013-04-20-16h22m51s79.png

 Az olasz színészek elég teátrálisan játszanak, heves kézmozdulatok és pörgős beszéd jellemzi őket, viszont utóbbit a szinkron miatt nem vesszük észre, előbbit pedig azért sem, mert nincs ilyesmi. Míg a Bud Spencer főszereplésével készült sorozat komédia jellegű és ezért is mutogat mindenki, addig ez egy fokkal szolidabb, természetfilm jellegű sorozat.

 A főszereplő ellentétje is szerepel a sorozatban, akit nem egy személy hanem két szereplő ad. Az egyikük, az állatokkal nem törődő, csak a hasznot néző polgármester. A másik pedig az új nyomozó, akit Nápolyból küldet a faluba. Ő neki minden szokatlan, allergiás a növényekre, nem szereti az állatok közelséget és a szabályokhoz is ragaszkodik.

 A kedvencem mégsem ő, persze Terence Hill-en kívül, hanem a kicsit esetlen, mókás, tisztességes és szerethető rendőr, aki az első részben az állomásra megy, hogy a kapitányságra hozza az új nyomozót. Egy igazán kedvelhető szereplő ő, a tipikus példája annak az embernek, aki a természethez közel, minden modern (plázák, nagyvárosok) dologtól messze él és ennek megfelelően szelídebb is.

 Ezért érzem, főleg a sorozat első részének nézése közben, hogy nyugtat az, amit látok. Na, de viszont volt nekünk nyomozásunk is a részben, ami úgy is mondhatom jó jelenetekkel lett felvezetve. A nyomozás nem a számítógépes technika segítségével zajlott, hanem, mint Sherlock Holmes, nyomok után kutattak, lábnyomokat követtek és ezekből következtettek. Ezt nem gyorsan, látványos jelenetek között tették. Keveselltem az izgalmat, a nyomozást a sorozatból és itt tényleg meg is bicsaklik a billentyűzetem, mert nem is kellett volna több bele.

 Valahogy tetszett. Nem tudom megmondani, hogy miért, de tetszik. A rész végén, a nyomozás megoldása suta volt és a tettes elkapása sem tetszett, de ez nem veszi el a kedvem tőle, mivel csak ebben találtam kivetni valót. A történet alapjait tisztességesen megírták és a szereplők is beazonosíthatók.

Értékelés: Jobban tetszik, mint Bud Spencer új sorozata. Persze csak annyiban hasonló a stílusuk, hogy nyomozósak, mert egyikük a komikus irány felé, míg másikjuk a dráma felé vitte a történetet. A dráma jobban bejött és erős közepes sorozatnak érzem a Terence Hill főszereplésével készült sorozatot.

6/10

Akciósorozat lesz a Barátok Közt?

 Persze a cím költői túlzás, viszont az tény, hogy a Barátok Közt idei évada nem szűkölködik akcióban és nyomozásban sem. A szokásos szappanoperás jegyeket, mint az ármánykodás, rokonok feltűnése a semmiből, illetve az egymás elleni vitákat nem hagyta el a sorozat, csak éppen egy fokozattal feljebb kapcsoltak és orosz bérgyilkost, lövöldözéseket és konkrét krimi stílusjegyeket is csempésztek a történetbe. Az írók nem egy történetszálat vezetnek a sorozatban, mondhatni minden szereplőhöz fűződik egy és ezért is mondható, hogy kicsit karakterdráma a sorozat, mert a szereplők a hangsúlyosak, nem a látvány. Ezért is meglepő, hogy akciódúsabb lett a sorozat, amikhez érdekes mellékszereplőket is sikerült szerezni.

Hírek

  • A FOX berendelte a Glee - Sztárok leszünk! ötödik és hatodik évadát.
  • Az NBC nem tűzi egyelőre műsorára az új nyomozós sorozatának, a Hannibal-nak a negyedik részét az Amerikai Egyesült Államokban történt események miatt, mert az epizód túl megrázó lehet. Magyarországon és minden más országban, ahol az AXN adja a sorozatot képernyőre kerül a 104-es kódjelű rész.
  • USA-nézettség csütörtök: Az American Idol (12,42M, 18-49: 3.0) nézettsége a teljes lakosságban elég volt, hogy a nap legnézettebb műsora legyen, a célközönségben viszont a vele közös műsorsávban adott The Big Bang Theory (11,43M, 18-49: 3.1) ismétlés is nézettebb volt. A CBS csatorna a műsoraiból ismétléseket adott és a Magyarországon Agymenők (10,89M, 18-49: 3.3) címmel képernyőn levő sorozatból két részt is ismételt, amikből a második lett a nap legnézettebb műsora a célközönségnél. A Glee (6,14M, 18-49: 2.1) tartja az átlagos 6M-ós nézettségét. Az NBC sziktomjai közül a Városfejlesztési ügyosztály (3,35M, 18-49: 1.7) aznap adott első része lett a legnézettebb. A jó nézettségű műsor felevezetése ellenére is csökkent a Hannibal (3,51M, 18-49: 1.4) nézettsége így a vele egyszerre képernyőre kerülő A célszemély (Person of Interest) (8,63M, 18-49: 1.6) mind a két korosztályban nézettebb volt.
  • Az NBC elkaszálta a Ready for Love című új műsorát. A műsorsávját a Grimm című sorozat kapja, ami péntekről kerül keddre. A csatorna hírműsort ad a sorozat eredeti műsorsávjában.
  • Interjú a TV2 új műsorának, Az ének iskolájának a műsorvezetőjével és a négy zsűritaggal.
  • Az Amazon feltett az internetre tizennégy pilot-ot, amiknél a nézettség segíteni fog, hogy melyiket rendeljék be sorozatnak.

The Following – 1x02

 A FOX új dráma sorozat egy jó kis horror sorozat, amiben nyomoznak is. Persze azért vannak más műfaji jegyek is, de nagy vonalakban ezekkel lehet beazonosítani a The Following-ot. Az első rész tetszett, mert ijesztő volt és érdekes is. Viszont a második rész nem volt rám olyan hatással, nem rántott be a cselekmény és borzongató se volt annyira, mint a pilot. Ijesztő volt, azt nem tagadom, de ezen felül ez a rész nem sok izgalmat tartogatott.

vlcsnap-2013-04-19-16h59m18s152.png

 A sorozat epizodikus, nyomozós széria és emellett van benne átívelő történetszál, aminek az alapját Kevin Bacon és James Purefoy szerepeinek kapcsolata adja. A főszereplő páros a klasszikus jó-rossz felállás változatát adja, amibe a jó nem az a tipikusan jó fiú. Megtört, érezhetően sebzett férfi, aki a világ összes fájdalmát cipeli a vállán, így ő maga sem tud vidám lenni. A rossz sem a megszokott, sötét és gonosz szereplő. Ő lazább, könnyedebb és élvezi az életét, azt amit csinál. Emiatt tűnik olykor a negatív szereplő hatásosabbnak, veszélyesebbnek, mivel nem a szokott jellemzőket adja a nézők felé. Viszont ez kétélű fegyver, mivel az ilyen felállás, ahol megkérdőjelezhető a jó-rossz felállás, jól kidolgozott szerepekkel kell, hogy rendelkezzen, mert a néző könnyen nem tudja átérezni a szereplők helyzetét.

vlcsnap-2013-04-19-16h59m31s4.png

 Azonban a hatást, amit a készítők szerintem el akartak érni, nagyjából sikerült megvalósítani, ami a két főszereplőnek köszönhető. Úgy összességében nem rosszak a sorozat színészei, a szerepük érdekes, mivel a második részben volt egy utalás, ha az volt, hogy az egyik FBI-os esetleg segítheti a fő gonoszt. Az a tény, hogy valaki az FBI-nál a rossz főszereplőnek dolgozhat nem meglepetés dramaturgiailag, az érdekes az, hogy a második részben volt utalás erre.

vlcsnap-2013-04-19-17h01m49s105.png

 Az átívelő történetszál azért is tetszik, mert úgy tekint rá az egyetemi tanár, aki a fő bűnöző, mint egy könyvre, regényre. Az epizodikus nyomozásoknál az aktuális elkövető a regénynek egy szereplője és a nyomozás pedig a regénynek az egyik fejezete. Ez a gondolat tetszik, illetve az, hogy Edgar Allen Poe műveiből vannak a sorozatban utalások.

 A második rész nyomozása viszont nem volt annyira jó. A történetvezetést sutának éreztem és a bűnözőt, aki után nyomoztak, nem tartottam ijesztőnek. Persze ijesztő volt, de a sorozat hangulata és témája komorabb és elvetemültebb, mint egy átlag nyomozós szériáé, ezért valami különlegesebb ellenséget vártam.

 Az epizódban az Edgar Allen Poe maszkot viselő ember viszont érdekes lehet. Amikor egy jelenetben voltak Kevin Bacon szereplőjével az ijesztő volt. És a részben a cliffhanger is hozzá tartozott, mondjuk az is inkább közepes volt, mintsem rémisztő.

Értékelés: A FOX országos csatorna és ezért sem lehet a történet annyira ijesztő. Viszont az NBC-n képernyőre kerülő Hannibal jobban elkapta a hangulatot és izgalmasabb és hatásosabb. A sorozat nem rossz, egyedi és különleges, viszont az epizodikus nyomozás miatt lehet, hogy egy új Gyilkos elmék lesz. A második rész nem tetszett annyira, mint az The Following első része, de a stílusa nem rossz. A színészek miatt van potenciál a sorozatban.

7/10

Felhívás

 Arra jutottam, hogy ideje bővíteni a blog kínálatát, gondolok főképp a sorozatokra. Ez viszont egyedül nem megy és mivel van egy-két ötletem a bloggal kapcsolatban így még kevesebb "munkaidőm" van az írásra. Persze tudok írni, nem is ez a probléma, inkább az, hogy a jobb írásokhoz, kedvcsinálókhoz, ajánlókhoz idő kell mire megfogalmazza őket az ember és esetleg háttéranyagot keres hozzá.

 A másik, amiért úgy gondolom, hogy nem ártana társ blogger vagy vendég blogger az az, hogy színesedjenek a blogon a sorozatok. Nagyjából belőhető az ízlésem és az, mely sorozatokról írok könnyen és szívesen és melyek azok, ahol nem tudok igazán érdemben kritizálni.

 Gondolok itt olyan sorozatokra, mint a FOX animációs blokkja, a sokadik évadnál tartó sorozatok és az új sorozatok. És mivel Magyarországon is vannak azért sorozatok, még ha nem is érik el a külföldi színvonalat, lehetne értekezni róluk. Na ezekre nem sok időm van, maximum nézem ezeket a sorozatokat írni viszont, pozitív vagy negatív véleményt, nem tudok.

 Úgyhogy, aki érez magában, hogy is szokták, aki érez magában írói tehetséget vagy írt már korábban és lenne kedve, ideje egy-két ízben, de méltatni kedvenc sorozatát vagy segíteni nekem, mondjuk a magyar televíziós hírekben az írjon e-mail-t. Előre is megköszönöm a segítséget.

musorvizio@gmail.com

Anger Management – 2x04 – Mi van veled Charlie Sheen?

 Az elmúlt idők egyik legbotrányosabb színésze Charlie Sheen és nem is vitatnám el tőle az ügyei miatt azt, hogy az egyik legjobb sorozatszínésznek tartom. A Két pasi meg egy kicsi szerintem megsínylette a színész kilépését, ami inkább a minőségben, mintsem a nézettségben mutatkozik meg. Charlie Sheen a minap Conan O’Brien-nél járt és két csinos lány és egy tank társaságában vonult be a stúdióba. A színész pedig nem tétlenkedik, mivel bő kilencven részt kell legyártaniuk a stábbal az Anger Management-ből.

vlcsnap-2013-04-19-10h35m48s168.png

 A sorozat, na igen, az FX új vígjáték sorozatának első évada meglepetés volt. Jó, élvezhető humorú, zrikálós és beszólogatós részeket írtak a készítők és bíztam is egy legalább ugyanolyan jó folytatásban. Viszont sejteni lehetett, hogy hígulni fognak a poénok, de arra nem gondoltam, hogy ennyire közepes és unalmas részek is lesznek a második évadban.

vlcsnap-2013-04-19-10h38m18s153.png

 Az első rész abszolút nem tetszett. Talán párszor elmosolyodtam, de ennyi. És egy szitkomtól azért többet várok azon felül, hogy jó legyen az adott rész története és mellette vicces is legyen. A 2x01 pedig közepes történettel és szintén közepesen vicces humorral rendelkezett. Úgy álltam neki a következő három résznek, hogy ha nem tetszik, akkor kaszálom, ha viszont lesz egy rész, amire azt tudom mondani, hogy ez hozta az első évad humorát, akkor csak parkoló pályára kerül a sorozat. Hogy milyen lett? Két közepes részt és egy tényleg jó epizódot láttam.

vlcsnap-2013-04-19-10h37m12s14.png

 A 2x02 már tudta azt, amiért megszerettem ezt a sorozatot. Az pedig hab volt a tortán, hogy Martin Sheen visszatért, mint vendégszereplő, ugyanis ő volt a rész fénypontja, mind színészi játék, mind a humor terén. Ebben az epizódban valahogy a többieket is jobbnak éreztem. A 2x03 és 2x04 pedig klisés és unalmas részek voltak egy-két jó poénnal. Előbbin a csak mellékszereplőnek elpazarolt Amanda Bearse (Egy rém rendes család – Marcy), utóbbin pedig Martin Sheen újbóli visszatérése sem segített.

 A második részt ebből az évadból viszont ajánlom. Igazán kellemes és szórakoztató rész volt. A történetről annyit, hogy Charlie édesapja odaköltözik fiához és eljátssza, hogy Alzherimer-je van. Jó kis ökörségeket láthatunk az egykori elnöktől és remekül is hozza a figurát. Ebben a részben volt az, hogy a mellékszereplők is jobbak voltak, mint eddig. Pedig Charlie ex-feleségét alakító színésznőt nem szeretem, valahogy ő a legkevésbé vicces a sorozatban. Szóval ez a rész meglepően jó volt, úgyhogy lehet érdemes lenne nézni az Anger Management-et, de kevésnek érzem azt, hogy négy részből egy a jó.

Értékelés: De mivel úgy álltam neki, hogy ha egy részre is azt mondom, ez tetszik, akkor nem kaszálom. Az első évadban Charlie járt a börtönben a terápiás csoportjánál és hiányoltam is őket, amit most meg is kaptam, viszont lehet nem kellett volna. Nem volt vicces a jelenet. A második részt, ha nem nézem, amire úgy 6/10-et adok, akkor továbbra is közepes a sorozat.

5/10

Hírek

  • A Showtime csatorna bejelentette, hogy Dexter című sorozatának nyolcadik évada sorozatzáró szezon lesz.
  • Az RTL Klub nem csak a nézettségi versenyben, de az online látogatottságban is piacvezető. Az év harmadik hónapjában közel kétszázezer egyedi látogatója volt az RTL Klub online felületeinek, akik több, mint 1M-ós oldalletöltést generáltak.
  • Az M1 új műsora a Legenda, egy hetente jelentkező show műsor lesz, amiben egy-egy legendás zenész életútját mutatják be, dalait pedig fiatal énekesek, zenészek álmodják újra.
  • USA-nézettség szerda: Nem sok érdekesség történik az amerikai televíziós nézettségnél, mivel a legtöbb sorozatból ismétlések kerülnek képernyőre. Az American Idol (12,71M, 18-49: 3.4) nézettsége a teljes lakosságban a legjobb volt aznap, viszont a célközönségnél csak a második tudott lenni. A Survivor (9,99M, 18-49: 2.7) nézettsége javult és majdnem 10M-ós nézettségével a nap második legnézettebb műsora lett a teljes lakosságban. A Suburgatory (5,33M, 18-49: 1.5) dupla évadzáróval volt képernyőn és a második évad fináléja (5,45M, 18-49: 1.7) jó nézettséget ért el. A Modern Family-ből (6,43M, 18-49: 2.0) ismétlést adta és emiatt is, de kevesebb néző kapcsolt a csatorna új sorozatára, de a célközönségben a nézettség tartotta a felvezető műsorét, a How To Live With Your Parents-re (6,06M, 18-49: 2.0). A kábeles műsorok közül a Duck Synasty (8,595M, 18-49: 3.9) a nap harmadik legnézettebb műsora lett a teljes lakosságnál, a célközönségnél viszont az első.

Person of Faces - 2x05

 Lehet, hogy a Person of Interest-ből is megárt a sok, de nem tudok szó nélkül elmenni a tény mellett, hogy a sorozat második évada a rideg, feszes tempojú nyomozásokból átváltott remekül kezelt történetszálas feelgood sorozattá. Egyszerűen vannak olyan részek, ahol érzem én, hogy komoly dolgok történnek és át is lehet érezni a szereplő bánatát, viszont olyan szófordulatok és főképp mimikák vannak a részekben, hogy nevetek és ettől az egésztől, a minőségi nyomozós jellegtől és a majdnem szitkom-szerű pillanatoktól valahogy megnézve a részeket jól érzem magam. Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem bejött az első évad komorsága és a második évad, eddig, humorossága is. Ja, és ki ne felejtsem Bear-t, akinek a jelenléte egy zseniális lépés volt az írók részéről.

 Ebben a részben pedig olyan arcok voltak, hogy nem tudtam nem mosolyogni rajtuk. Annak pedig örülük, hogy a történetben szereplők közül visszatérnek és láthattam újra Zoe-t. Hogy a részről is írja valamit, a története megint remek volt. Csavaros, élvezetes és izgalmas. Sikerült többször másfele terelniük az íróknak és tényleg nem tudtam a rész végére, hogy ki a HR fönőke. Viszont az igazi boss miatt csalódott lettem. A 24-ben csináltak ilyet, hogy mindig előkaptak egy bűnözőt, majd egy főnököt, majd annak a főnökét és annak a főnökét és annak a... De így is kap 8/10-et.

vlcsnap-2013-04-18-16h32m29s68.png

vlcsnap-2013-04-18-16h35m27s69.png

vlcsnap-2013-04-18-16h33m32s193.png

vlcsnap-2013-04-18-16h34m12s63.png

Ilyen lett Terence Hill sorozatának szinkronja - részlet

 A Story4 országos premierként adja Terence Hill sorozatát az Alpesi őrjáratot. Az első jelenetek alapján nekem jobban tetszik, mint az RTLII-n képernyőre kerülő, szintén olasz nyomozós sorozat, Bud Spencer-rel a főszerepben.

Szinkronhangok:
Terence Hill - Újréti László

Enrico Ianniello - Kárpáti Levente
Gaia Bermani Amaral - Kis Virág
Francesco Salvi - Forgács Gábor
Gianmarco Pozzoli - Holl Nándor
Mauro Pirovano - Katona Zoltán
Claudia Gaffuri - Czető Zsanett
Gabriele Rossi - Előd Álmos
Valentina D'Agostino - Zakariás Éva
Bettina Giovannini - Götz Anna
Katia Ricciarelli - Andresz Kati

THAO2.jpg

Hírek - Kiefer Sutherland újra Magyarországon

  • Prizma-premier: 24. 7x01 04.29. (napi)
  • Magyar premier: Az egység (The Unit) 4x01 04.30 (napi)
  • Magyar premier: Halál a paradicsomban (Death in Paradise) 1x01 05.01.
  • USA-nézettség kedd: A The Voice (14,16M, 18-49: 4.6) nézettsége csökkent a teljes lakosságban, de így is a nap legnézettebb műsora mind a két korosztályban. A CBS az NCIS-szekből ismétleseket adott és meg is cserélte a szokásos sorrendet, így az NBC énekes reality-je ellen az NCIS: Los Angeles (9,39M, 18-49: 1.3) volt képernyőn. Az ABC celeb műugrós műsora, a Splash (5,22M, 18-49: 1.1) nem ér el jó nézettséget. A celeb táncos reality, a Dancing with the Stars (12,73M, 18-49: 2.2) a teljes lakosságban kicsivel nézettebb volt, mint az ismétlés NCIS (12,61M, 18-49: 2.2), viszont a teljes lakosságban ugyanúgy hoztak. Az NBC új műsora, a Ready for Love (3,20M, 18-49: 1.2) a jó nézettségű felvezetéssel sem tud jó nézettséget elérni. A Golden Boy (8,07M, 18-49: 1.5) az ismétlések után is jó nézettséget ért el, a teljes lakosságban viszont a Body of Proof (8,94M, 18-49: 1.4) nézettebb volt, a célközönségnél viszont a CBS-es nyomozós sorozat volt népszerűbb.
  • A Starz csatorna berendelte a Da Vinci's Demons második évadát.
  • Az AMC csatorna megegyezett Rolin Jones-szal, hogy az író készít sorozatokat, műsorokat a csatornának. Emellett bejelentették a készülő műsorokat, amiket itt találod.
süti beállítások módosítása