Person of Interest – 2x02

2013. április 17. - Jasinka Ádám

 Az első részről terveztem, hogy külön írok, de valahogy nem jöttek a billentyűzetemre a szavak és a bevezetőt sem tudtam rendesen megfogalmazni, úgyhogy megnéztem még egy részt a második évadból, hogy ráhangolódjak újra a sorozatra, mert kicsit, bevallom, kiestem John Reese és Harold Finch kalandjainak hangulatából.

vlcsnap-2013-04-17-14h57m36s201.png

 Most mondjam, hogy jól tettem? Igen. A második részt érdemes volt megnéznem mielőtt írók az új évadról. Egyszerűen csak dicsérni tudom az írókat, amiért ennyire jól manipulálják a nézőt és remek történetvezetést képesek összehozni. Az az érzésem, hogy ez nem is egy új évad, szó szerint ott folytatták a történetet ahol abbahagyták és a fordulatszám is felpörgött.

vlcsnap-2013-04-17-14h57m54s116.png

 Az első szezon évadzárójában, itt is színt kell vallanom, nem tetszett az, hogy elrabolták Finch-et. Nem tudom, mi az amit még vártam, akkor amikor láttam a részt. Egyszerűen hiányzott valami a történetből, valami, amit azóta sem tudok megmagyarázni. Viszont látva a második etap első két részét azt kell, mondjam, hogy az évadzáró izgalmasra és jóra sikeredett, a hangulatom nem volt ezek szerint jó annyira.

vlcsnap-2013-04-17-14h59m15s111.png

 A hölgy, aki elrabolta Finch-et ritka ellenszenves egy szereplő. De pont ezért volt szüksége a történetnek egy ilyen karakterre, aki nem csak egy-két részen keresztül ténykedik a duó ellen és hatásosabb ellen, mint a HR.

 Az első részben különösen tetszett, hogy John kommunikált a géppel. Nem csak ő, de a nézők is képet kaptak, hogyan szerzi meg a TB számokat Finch. Mondjuk a könyvtáras kódrendszer baromira tetszik. Érdekes volt látni John-t, ahogy láthatóan megtörve, de próbál segíteni a kidobott számon úgy, hogy barátját szeretné megmenteni.

 A második rész pedig jobb volt, mint az évadkezdő epizód. A csavarra pedig számíthattam volna, nem először játsszák ki ezt a kártyát, de olyan jól csinálják, hogy nem gondoltam arra, hogy nem azt a lányt keresik, aki Root, amíg szóba nem került egy gyanús másik lány. Azt pedig megint csak élmény volt látni, ahogy minden szálat előkészítettek az írók, gondolok itt Hannah bankszámlájára, a pénzügyi tanácsadóra, a könyvekre, mindenre. Annyira jól manipulálják a történetet, hogy a néző észre se veszi ezeket a dolgokat, csak a rész végén értjük meg, hogy az orrunk előtt zajlott minden, csak eltereltek minket az írók.

 A színészek pedig továbbra is zseniálisak. A John Reese-t alakító színész remekül hozza az egyszemélyes rohamosztagot és a megtört embert egyszerre, s emiatt szimpatikus a főszereplő, főleg nekem. A Finch-et alakító színész pedig számomra meglepetés. A Lost-ban nem tűnt fel, hogy mennyire jó. Egyszerűen tökéletes választás volt a szerepre. Carter és Fusco pedig üde színfoltjai a sorozatnak.

 Érdességképp megjegyezném, hogy nem fukarkodik a humorral a sorozat. Az első évad komoly és rideg volt, persze voltak vicces jelenetek, de a második évad első két részének poénjai nagyon jók. Gondolok itt a kutyára, Johnra és az íjpuskára. Ezek viszont nem úgy viccesek, hogy kizökkentsenek a drámából, hanem kis lazaságot adnak a történetnek.

Értékelés: A második rész baromi jó volt. Ezek a csavarok a történetvezetésben meglepőek és hatásosak, a Person of Interest pedig élvezhető. Viszont megköveteli az odafigyelést, ez az a sorozat, ahol nem lehet kimenni a szobából vagy lehajolni valamiért a földre, mert lemaradunk a fontos dolgokról, amiket az írók nem magyaráznak el kétszer. Emiatt, hogy gondolkodtatják a nézőt külön dicséret. Aki teheti az nézze ezt a sorozatot, mert minket már néznek...

9/10

Veep – 2x01

 Az HBO belenyúlt újra a tutiba azzal, hogy az angol The Thick Of It amerikai változatát készítették el az eredeti sorozat alkotójával közösen. Ennek meg is lett az eredménye, nem csak azért mert a Veep tavaly a legjobb új szitkom lett nálam, hanem azért is, mert a második évadban a minőség tudott javulni.

vlcsnap-2013-04-17-07h35m26s117.png

  • Milyen formában kéri? Excel, kördiagram?
  • Mondjuk angolul.
  • Ez valami rasszista vicc volt?
  • Az.

 Az első évad kezdésével úgy voltam, hogy közepes, unalmas és számomra élvezhetetlen humorú lesz ez a sorozat. Majd az első évadot valamiért megnéztem és azt kell, mondjam, hogy magasan az egyik legélvezetesebb, legszórakoztatóbb komédia a televíziós piacon Az alelnöknő.

vlcsnap-2013-04-17-09h19m20s247.png

  • Egy ló jön ki a fejemből.

 Julia Louis-Dreyfus, akit a nézők a Seinfeld-ből ismerhetnek egy zseniális színésznő. Remek színészi eszközökkel rendelkezik, nem csak az arcával, hangjával, de egész testével képes játszani, engem nevettetni. A többi színész sem panaszkodhat, mert a legőrültebb fazonokat sikerült ebbe a sorozatba összegyűjteni.

vlcsnap-2013-04-17-09h15m29s187.png

 A második évad első részében az időközi választások közben látjuk Selina Meyer-t és a stábját, amint megpróbálnak szavazatokat szerezni az elnöknek. Közben kiderül, hogy az alelnöknő népszerűbb, mint maga az elnök. Ezt Selina megpróbálja felhasználni, hogy értékesebb és fontosabb ügyeket is kapjon, amikkel foglalkozhat, de nem a Veep lenne a sorozat, ha nem sülne el minden fordítva.

 A humora az első évadhoz képest fejlődött. Igen, lehet überelni azt, amit nyolc részen keresztül csináltak. Jó látni egy olyan sorozatot, amiben a szereplők jó összhangban dolgoznak, egy erőltetett mondat vagy zavaró, a néző számára kínos és unalmas jelenet sincs a sorozatban. Persze ez a humor nem mindenkinek jöhet be, de akinek egyszer megtetszik az nem fogja megunni.

Értékelés: A Veep egyszerűen tökéletes. De tényleg, minőségi, vicces és egyedi. Ötvözi a dokureality-s műfajt a szituációs komédiák jegyeivel és valami fergetegesen jó sül ki belőle. Persze ehhez kell ez a színészi gárda, akik jól formálják meg a szerepüket és gátlás nélkül adnak elő a nagyon olcsó poénoktól az igazán elmés dolgokig mindent, amit az írók kitalálnak. Az HBO bebizonyította, hogy a minőségi sorozatgyártásban az élen jár.

9/10

Amerika legbizarabb sorozatait hozza a Viasat

 Az idei magyar televíziós szezon tele van újdonságokkal. Első körben láthattuk, hogy a TV2 elhozza a magyar nézőknek a Chicago Fire, az Emily Owens MD és a Beauty and the Beast című sorozatot, majd az RTL Klub tűzte képernyőre A zöld íjász és a Szulejmán című sorozatokat és tervben van a The Following is. A Viasat csatornák pedig beálltak a sorba és országos premierként adnak az Amerikai Egyesült Államokban népszerű sorozatokat.

 A Viasat3-on kerül bemutatásra az Erica világa című sorozat első évada mellett a második és harmadik szezon is. Azonban a Viasat6 nézői több újdonságot láthatnak, mivel érkezik a Dexter hatodik, a Texas királyainak a hetedik és a The Ultimate Fighter második évada. A TV2 után a csatorna adja a Grimm című sorozatot is.

 Országos premierként a Viasat6-on pedig az American Horror Story és a Falling Skies is, utóbbi Égszakadás címmel kerül képernyőre. Az Égszakadás szinkronjának érdekessége, hogy a főszereplő Noah Wyne szinkronhangja Alföldi Róbert lesz, aki a színésznek kölcsönözte a hangját a Vészhelyzet című sorozatban.

A szépségkirálynő - promo

 Az RTL Klub-on három ízben is képernyőre került műsor, mindegyik alkalommal 1M-ós nézettséget ért el. A nézettség azonban csökkent, így az RTL Klub átadta a műsort a TV2-nek, aki kétszer is megrendezte a Magyarország legszebb hölgyét felkutató műsort. A nézettség azonban kevesebb, mint az RTL Klub-on futó műsoré. A harmadik évad is elindul a reality-ből, amihez az alább promót készítette a csatorna.

A királynő 1x01: 1 238 958 (35,3% SHR), 18-49: 527 126 (32,8% SHR)
A királynő 1x02: 1 046 654 (29,9% SHR), 18-49: 475 543 (30,3% SHR)
A királynő 1x03: 1 022 892 (29% SHR), 18-49: 410 328 (25,1% SHR)
A szépségkirálynő 1x01: 790 632 (22% SHR), 18-49: 324 099 (20,7% SHR)
A szépségkirálynő 1x02: 745 869 (18,1% SHR), 18-49: 198 567 (13,1% SHR)

Megvan Semir új társa a Cobra 11-ben

 A Cobra 11-ben szinte állandó az, hogy a török autópálya rendőr időről időre új társat kap és gondolhatnánk, hogy a sorozat első része óta szerepel is a német sorozatban. Pedig nem Erdogan Atalay volt az a színész akit elsőre felkértek a szerepre.

 A sorozat első szezonja kilenc részből állt és a két főszereplő Johannes Brandrup és Rainer Strecker voltak, ám utóbbi két rész után kilépett a sorozatból és az ő helyére érkezett Erdogan Atalay. A második, már huszonkét részes évadban pedig Semir Gerkhan új társat kapott, mivel Johannes Brandrup, aki Frank Stolte-t alakította kiszállt a sorozatból, helyére pedig Mark Keller érkezett, aki André Fux szerepét alakította. Mark Keller két évadon keresztül volt Semir társa.

 Helyére René Steinke érkezett, aki Tom Kranich-ot alakította a negyediktől a hatodik és a kilencediktől a tizenegyedik évadokban. Semir és Tom kétszer voltak társak, de eközben Semir még egy társat "elfogyasztott", aki Christian Oliver volt, akit a nézők Jan Richter szerepében ismerhettek meg. Tom másodszor is kiszáll a sorozatból a helyét pedig a Rex felügyelőből már ismert színész, Gedeon Burkhard veszi át, mint Chris Ritter. Erdogan Atalay viszont egy fiatalabb társat kapott Chris után, akit Tom Beck alakít, a szereplő neve pedig Ben Jäger. Tom Beck pedig úgy döntött, hogy kiszáll a sorozatból ezért Semir-nek új társat kell kapnia.

 Az új szereplőt Vinzenz Kiefer alakítja majd.

Hírek

  • Az Allure magazin fotósorozatot készített, melyben felfedi bájait Jennifer Morrison (Dr. House, Egyszer volt, hol nem volt), Naya Rivera (Glee - Sztárok leszünk!), Clare Bowen (Nashville) és Christa Miller (Dokik, Született szinglik).
  • Az Agymenők tizenhat legfurcsább sztárvendége.
  • USA-nézettség hétfő: A The Voice (14,45M, 18-49: 5.2) a célközönségnék nagyon erős nézettséget ért el és a teljes lakosságnál is a nap legnézettebb műsora lett. A teljes lakosságban az ABC celeb táncos műsora, a Dancing with the Stars (13,40M, 18-49: 2.2) tudta csak megközeleíteni az énekes reality műsor nézettségét. A CBS komédiái közül a teljes lakosságnál a Mike & Molly (7,76M, 18-49: 2.2), a célközönségnél a How I Met Your Mother (6,58M, 18-49: 2.7) lett a legnézettebb. A korábban 10M-ós nézettséget is elérő 2 Broke Girls (7,54M, 18-49: 2.4) a két reality miatt hoz 7M-ós nézettség körül. A FOX-on a Bones (6,56M, 18-49: 1.9) a teljes lakosságban nézettebb volt, mint a The Following (6,36M, 18-49: 2.1), a célközönségben viszont Kevin Bacon sorozat volt a nézettebb. A legnézettebb sorozat viszont a teljes lakosságnál a Castle (10,18M, 18-49: 2.0) lett. A kábeles sorozatok közül az A&E-s Bates Motel (2,659M, 18-49: 1.1) jó nézettséget hozott, míg a Syfy új, science fiction sorozata, a Defiance (2,727M, 18-49: 1.0) rekord nézettséget hozott, mivel 2006 óta (Eureka) nem volt ennyire nézett scripted sorozata a csatornának. A TNT-n képernyőre kerülő Dallas (2,822M, 18-49: 0.8) dupla évadzárója jó nézettséget hozott, a második részt (2,992M, 18-49: 0.9) pedig majdnem 3M-an nézték.

The Big Bang Theory – 6x20

 Az Agymenők régen csináltak tényleg ennyire szórakoztató és élvezetes epizódot, de azt kell, mondjam, hogy a közepes ötödik évad után egy kellemes és meglepően jó részeket is produkáló hatodik évadot készítenek.

vlcsnap-2013-04-16-16h03m12s6.png

...félek a szögletes formáktól. Ezért nincsen kockás hasizmon...

 Nem azt mondom, hogy ez a rész hozta újra azt a színvonalat, amit az első három évadban űztek a geek-ek, de másfajta megközelítéssel állnak a készítők a megnövekedett színészgárdához és 6x15 után újra egy szórakoztató részt tettek le az asztalra. És visszagondolva a hatodik évadra, az új humor- és történetirány is fekszik nekem, sőt, a könnyedebb humor még szórakoztatóbb is.

vlcsnap-2013-04-16-16h07m51s54.png

 Ebben a részben nagyon jól bántak a készítők a szereplőkkel, nem csak, hogy mindenki kapott játékidőt, de mindenki minőségien kapott a jóból. Jó poénok, fricskák, testbeszédek és mimikák voltak a részben, amik mind hozzájárultak ahhoz, hogy bízzak abban, a színvonala marad.

vlcsnap-2013-04-16-16h11m52s105.png

 Agymenőink a részben egy örökös állásért smúzoltak a vezetőségi tagoknál és láthattuk, ki milyen módszerrel hízelgi be magát a bizottság tagjaihoz. Itt Sheldon kitett magáért, rasszista, bunkó és önmagához képest is humoros volt. Egyértelműen ő, Penny és Leonard voltak a rész főszereplői, a többiek pedig hősiesen adták az alapot nekik, nem csak tessék-lássék kliséket puffogtatva.

Értékelés: Az Agymenők régen volt ennyire vicces és szórakoztató. A kezdetben ellenszenves új szereplők, ha maradnak ebben a háttér szerepkörben, akkor jóban leszünk a sorozattal. A sorozatot nem kedvelőknek vagy kaszálóknak mondom, hogy ezt a részt nézzék meg, mert ez meghozhatja a kedvüket, hogy darálják le az új évadot.

8/10

Ők Az ének iskolájának négy zsűritagja

 A TV2 új énekes reality műsora, az izreali licenc alapján készült Az ének iskolája, mint műfaj elsőként lesz képernyőn Magyarországon. A gyerek Megasztérként is emlegetett műsorból azonban a versenyzők nem esnek ki, a győztes kihirdetéséig egy osztály maradnak, így támogatva egymást.

 A műsorvezető az RTL Kábelcsoporttól (RTLII - Legyen Ön is Milliomos!) igazolt Friderikusz Sándor, aki a TV2-n legutóbb a Megasztár című tehetségkutató zsűrijében tűnt fel. A legendás televíziós pedig egyszerre lesz látható két televíziós csatorna, két konkurens adó képernyőjén, ugyanis az RTLII-n a kvízjátékból ismétlések kerülnek képernyőre, míg Friderikusz Sándor a TV2 vezeti az új műsort.

 A zsűriben pedig két hölgy és két férfi vállalta el a tanári szerepet. A két énekes hölgy Szandi és Szulák Andrea nem ismeretlen a csatorna nézőinek, utóbbi ugyanis A Nagy Duett című celeb éneklős műsor egyik profi énekese volt. A férfi zenészek közül a TV2-s felfedezett Király Viktor és az RTL Klub-RTLII-ről (Heti Hetes, Csillag Születik) ismert Hajós András vállalta el a zsűri pozíciót.

A műsorhoz ajánlót, amiben az egyik versenyző is hallható és látható itt talál.
Forrás: tv2.hu

Új évaddal jelentkezik a Gyilkos elmék az AXN-en

 A CBS csatorna legkegyetlenebb bűnözőit és az utánuk nyomozó különleges FBI csoportot bemutató sorozatának, a Gyilkos elmék-nek legújabb évadát, a nyolcadikat mutatja be az AXN Magyarországon először. A sorozatban az állandó tagok mellett egy új színésznő is szerepet kap, aki a profilozó csapatnál áll munkában. Jeanne Tripplehorn az Elemi ösztön és a Waterworld - Vizivilág című filmekkel lett ismert. A sorozatban a szinkronhangja Kovács Nóra lett.

CRIMINALMINDS.jpg

Premier: 2013. május 1-jén szerdán, 21.00 órától az AXN tévécsatornán.

Showder Klub – 11x02

 Az új évad második része sem hozta meg a megváltást és újabb közepes részt adtak a humor nagyágyúi. Felmerült bennem a kérdés, hogy a nagy nevek közül mikor lép színpadra valaki és mikor lesz „méltó régi nagy híréhez” a magyar stand-up comedy műsor?

sk.PNG

 A második adásban Loránt Barnabás Trabarna volt a műsorvezető és igazán jó poént, ami tetszett volna nem hallottam. Pedig ő is az egyik olyan, akin néha jól tudok szórakozni és néha, mint ebben az adásban, erőltetettnek tűnik a humora.

sk2.PNG

 A második fellépő Rekop György volt, Trabarnához hasonlóan a néha tetszik, néha nem vonalon mozog és most azért sem tetszett, mert pár poén után Trabarnával közösen csináltak műsort egy közös történetből szemezgetve. Egy-két viccet tudok visszaidézni a hallottak közül, azt hiszem ez elmondja, tetszett-e.

 A harmadik fellépő Szupkay Viktor volt, aki valamelyest „járatosabb” a szakmában és voltak jó poénjai, de ő sem a kedvencem. A műsor negyedik előadója Bruti volt, akinek egyik korábbi fellépésén könnyesre nevettem magam, most pedig felemás előadást láttam tőle, de így is ő tetszett a legjobban.

Értékelés: Nem is írnék többet a Showder Klub-ról, majd akkor, ha valami tényleg jól összehozott adást látok és a kedvenceim is képernyőre kerülnek, akkor több kedvet csinálok a műsor megnézéséhez. Az első adáshoz képest nem volt rosszabb, de jobb sem, szóval a színvonal maradt a közepes kezdésnél.

5/10

Hírek

  • Magyar premier: SuperTV2: Különleges ügyosztály - Marseilles (Cell 51) 05.01.
  • A FOX bejelentette sorozatainak évadzáróinak időpontjait.
  • Összeállítás Stephen King műveiből készült sorozatokról itt.
  • USA-nézettség vasárnap: A CBS a kosárlaba után újabb sportot közvetített és ismét nyerte a főműsoridőt. A The Masters (17,97M, 18-49: 4.1) nevű golf verseny közek 18M nézőt érdekelt. A sport felevezetésével a 60 Minutes (12,14M, 18-49: 2.4), a The Amazing Race (9,56M, 18-49: 2.0) és a The Good Wife (9,97M, 18-49: 1.7) is jó nézettséget hozott, a The Mentalist viszont a sport csúszása miatt kiesett a főműsoridőből, így nincs róla nézettségi adat. A legnézettebb FOX-os animáció a Family Guy (4,99M, 18-49: 2.4) lett, aminek a nézettsége csökkent. A The Simpsons-nál (4,07M, 18-49: 1.8) pedig nézettebb volt az American Dad (4,14M, 18-49: 2.0). Az ABC mese sorozata, a Once Upon a Time (5,08M, 18-49: 1.3) clip show-t adott és kevés nézőt érdekelt.
  • Az NBC bejelentette milyen műsorokat tervez a nyári szezonra.

Bejött a Szombat Esti Láz az RTLII-nek

 A széria legnézettebb része a finálé volt április 13-án, ekkor a kiemelt célcsoporton (18-49) 11,8%-os közönségarányt ért el. Ha a teljes lakosságot vizsgáljuk, az utolsó adást átlagosan 676 148 néző látta, ezzel az eredménnyel az idei év legnézettebb műsora lett, ha az országos lefedettségű csatornák műsorait nem vesszük figyelembe. Azt is fontos azonban hozzátenni, hogy magyar kábelcsatorna műsorát utoljára 1999. december 15.-én nézték 676 ezernél többen (TV3, Reszkessetek betörők 2., a teljes lakosságból 725.060 néző).

(Az eredeti méretért kattints a képre.)

szel-15_het.jpg

 Nagyon jól alakult a Szombat Esti Láz online látogatottsága is. A műsorfolyam egészére elmondható, hogy szombat esténként és az azt követő két napban nagyon megemelkedett a műsor utáni online érdeklődés. 
A döntőt követő napon a műsor oldala közel 35 ezer egyedi látogatót vonzott, akik több mint 205 ezer oldalletöltést generáltak.

Forrás: RTLII Sajtóosztály
Forrás: Médián Webaudit

Magyar nézettség: Szulejmán nézettebb, mint a Cobra 11

 Jó nézettséggel kezdett a Showder Klub tizenegyedik évada, ahogyan az M1 premier sorozata, a Hölgyek öröme is. Az RTL Klud scripted dokureality műsora, A gyanú árnyékában nézettsége csökkent és kilencszázezernél kevesebben nézik. A heti sorozatok közül a Szulejmán tudott csak 1M-ós nézettséget elérni. Az RTL Klub-os sorozatok közül az Igazságosztók és A rejtély az, ami évadminimum körül hoznak.

Hétfő:

 Az RTL Klub a teljes lakosságban és a célközönségnél is nyerték a főműsoridőt. A Dr. Csont nézettsége javul és az évadpremier epizóddal a Showder Klub is nézettebbek voltak a TV2-s sorozatoknál. Az M1-en a Hacktion Újratöltve nézettsége az előző részhez képest csökkent, míg a Kékfény a csatorna második legnézettebb műsora lett a teljes lakosságnál és első a célközönségnél.

RTL Klub: Fókusz: 1 127 867 / 376 063
TV2: Aktív: 833 741 / 275 091

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 192 797 / 515 228
TV2: Családi Titkok: 1 127 201 / 314 628
M1: Hacktion Újratöltve: 252 337 / 52 045

RTL Klub: Barátok Közt: 1 514 634 / 590 432

M1: Kékfény: 520 560 / 117 362

RTL Klub: Dr. Csont: 887 245 / 477 701
TV2: NCIS - Tengerészeti helyszínelők: 751 825 / 266 394

RTL Klub: Showder Klub (évad premier): 564 987 / 291 276
TV2: NCIS: Los Angeles: 530 324 / 207 922

TV2: A médium: 214 428 / 84 755
RTL Klub: A hatalom hálójában: 155 892 / 85 512

Kedd:

 A TV2-n a Különvélemény című filmet kevesen nézték. Az M1-en a Párizsi helyszínelők nézettsége csökkent, a Hölgyek öröme pedig jó nézettséggel kezdett, a célközönségnél pedig többen nézték, mint a francia krimi sorozatot. Az RTL Klub-on A mentalista nézettsége csökkent, A Grace klinikáé pedig növekedett.

RTL Klub: A gyanú árnyékában: 862 502 / 214 990

RTL Klub: Fókusz: 1 204 154 / 435 504
TV2: Aktív: 713 791 / 212 908

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 230 245 / 525 240
TV2: Családi Titkok: 973 031 / 286 344
M1: Párizsi helyszínelők: 411 128 / 45 505

TV2: Jóban Rosszban: 1 040 000 / 357 183
M1: Hölgyek öröme: 264 901 / 50 772

RTL Klub: A mentalista: 986 290 / 445 918
TV2: Különvélemény: 273 316 / 166 799

RTL Klub: A Grace klinika: 504 146 / 250 084

RTL Klub: XXI. század: 254 552 / 122 801

Szerda:

 Az M1-en a Bosszú nézettsége mind a két korosztályban csökkent, míg Az ÉletMűvész nézettsége a célközönségnél növekedett. Az RTL Klub-on a Szulejmán, a teljes lakosságnál a hét legnézettebb heti sorozata lett, a múlt heti epizódhoz képest a nézettsége mind a teljes lakossánál, mind a célközönségnél növekedett, ahogy a Házon kívül nézettsége is. A TV2-n a Sherlock és Watson nézettsége a teljes lakosságnál csökkent, a Frizbi Hajdú Péterrel nézettsége pedig mind a két korosztályban csökkent.

RTL Klub: Fókusz: 1 032 444 / 343 580
TV2: Aktív: 783 290 / 233 814

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 196 183 / 533 328
TV2: Családi Titkok: 917 967 / 264 200
M1: Bosszú: 311 782 / 55 535

M1: Az ÉletMűvész: 128 450 / 42 639

RTL Klub: Szulejmán: 1 055 452 / 428 397
TV2: Sherlock és Watson: 579 880 / 265 620

RTL Klub: Házon kívül: 574 847 / 259 719
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 514 793 / 192 493

Csütörtök:

 Az RTL Klub-on az Igazságosztók és A rejtély nézettsége a teljes lakosságban növekdett az előző részhez képest, a célközönségben viszont csökkent. A TV2 az Égszakadás című Steven Seagal filmet adta, ami A rejtély ellen tudott nyerni. Az M1 a Fábry-t adta, ami a célközönségnél jobb nézettséget ért el, mint az előző heti kézilabda mérkőzés.

RTL Klub: Fókusz: 963 849 / 327 419
TV2: Aktív: 779 028 / 255 107

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 224 236 / 555 084
TV2: Családi Titkok: 921 416 / 282 015
M1: Fábry: 430 228 / 105 165

RTL Klub: Igazságosztók: 688 437 / 261 323
TV2: Égszakadás: 473 164 / 221 497
M1: Munkaügyek - IrReality Show: 183 931 / 64 037

RTL Klub: A rejtély: 311 025 / 132 335

TV2: Zűrös szerelmek: 179 200 / 99 855
RTL Klub: Brandmánia: 165 559 / 51 703

Péntek:

 A TV2 a Horrorra akadva harmadik részét adta. Az M1 a Bazi rossz Valentin-nap című filmet és a Formula 1 Kínai Nagydíj második időmérő edzését adta felvételről. Az RTL Klub-on A zöld íjász, a Gyilkos elmék és Az egység nézettsége is csökkent.

RTL Klub: Fókusz: 891 925 / 312 079
TV2: Aktív: 787 365 / 275 335

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 116 331 / 472 287
TV2: Családi Titkok: 1 023 709 / 292 520
M1: Bazi rossz Valentin-nap: 283 884 / 63 245

RTL Klub: A zöld íjász: 928 226 / 446 286
TV2: Horrorra akadva 3.: 466 502 / 246 395

RTL Klub: Gyilkos elmék (új évad): 548 981 / 253 883

RTL Klub: Az egység: 243 457 / 104 003
M1: Formula 1 Kínai Nagydíj - Második szabadedzés (ismétlés): 123 127 / 60 924

Szombat:

 Az M1-en a Gasztroangyal nézettsége csökkent. A Hat nap, hét éjszaka jó nézettséget hozott és nézettebb volt, mint a TV2-s film, a Beverly Hills-i zsaru második része. Az M1 adta a Végső visszaszámlálás című filmet, aminek a közönségaránya a teljes lakosságban jobb volt, mint a TV2-s A Triffidek napja-ié. A nap legnézettebb filmje az RTL Klub-on képerőnyre került Reszkessetek betörők harmadik része.

M1: Gasztroangyal: 430 830 / 90 650

RTL Klub: Reszkessetek betörők 3.: 858 721 / 341 815
M1: Hat nap, hét éjszaka: 529 041 / 141 550
TV2: Beverly Hills-i zsaru 2.: 526 210 / 242 205

RTL Klub: Én és én meg az Irén: 527 174 / 287 090
TV2: A Triffidek napja I.: 337 023 / 151 133
M1: Végső visszaszámlálás: 309 383 / 106 382

Vasárnap:

 Az RTL Klub-on a Cobra 11 nem a hét legnézettebb sorozata a múlt héten. A Sherlock Holmes című filmnél az M1 show műsora is nézettebb volt. A TV2-s film, A múmia - A Sárkánycsászár sírja a nap legnézettebb filmje lett.

TV2: Napló: 1 157 391 / 370 003
RTL Klub: Cobra 11: 1 020 823 / 351 789

TV2: A múmia - A Sárkánycsászár sírja: 915 460 / 519 618
M1: Magyarország, szeretlek!: 844 038 / 125 865
RTL Klub: Sherlock Holmes: 818 693 / 484 567

TV2: Mission: Impossible: 296 541 / 171 641
RTL Klub: A szörny 2.: 278 701 / 175 823
M1: Az áruló: 208 562 / 39 828

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóosztálytól származnak.

Nosztalgia: Uborka - Politikai bábhumor

 A köztelevízió készítette régen ezt a politikát és a politikusokat kifigurázó vígjáték műsort, ami egyszerre volt népszerű és groteszk is. A magyar humoristák jelentős része dolgozott a műsorban és írták a jobbnál jobb poénokat, vicces történeteket. A műsoron dolgozott Illés István, Éles István és több, híres magyar humorista és parodista is. A kifigurált politikai és közéleti szereplőknek pedig olyanok is kölcsönözték a hangjukat, mind Forgács Gábor és Keresztes Ildikó.

 A műsor azonban lekerült a képernyőről a magyar egyesről majd a TV2-n tért vissza bulvár szereplőkkel Uborka Show néven. A műsor azonban a köztelevíziós nézettségét nem tudta megismételni. Az Uborka figuráiról képeket itt találtok.

Hírek

  • Vastag Csaba és Mármarosi Tünde nyerték a Szombat Esti Láz negyedik évadát.
  • A Britain's Got Talent hetedik évadának első része nagyon jó nézettséggel kezdett és nem csak a The Voice-nál volt nézettebb, hanem nyerte az estét is. A brit kereskedelmi csatorna, az ITV tehetségkutatója, amiben a magyar Attraction is tovább jutott 9,36M-ós nézettséget ért el a The Voice 7,7M-ós nézettségével szemben.
  • USA-nézettség péntek: A Happy Endings (2,76M, 18-49: 0.8) nézettsége csökkent, de a műsorsávjában a második legnézettebb műsor tudott lenni. A CBS las vegas-i nyomozós sorozata, a Vegas (7,00M, 18-49: 0.8) nézettsége csökkent és kevesebb nézőt érdekel, mint az ugyanebben a sávban futó és vélhetőleg kaszált CSI: New York-i helyszínelők. A célközönségnél az országos csatornák között a nap legnézettebb műsora az ABC-s 20/20 (5,41M, 18-49: 1.5), a teljes lakosságnál a CBS-es Blue Bloods (10,25M, 18-49: 1.3) lett.
  • Az M1 új zenés show műsort indít Legenda címmel. A műsor műsorvezetői Mádai Vivien és Harsányi Levente lesznek. A kérdés, hogy a Csináljuk a fesztivált!-hoz hasonló műsort tervez-e a köztelevízió?
süti beállítások módosítása