A köztévé a nyári uborkaszezonban két jó nézettségű sportesemény közvetítésével dobbantott és lett egyfajta állandó pont a sport iránt vágyók számára. A saját gyártású és külföldi műsorokat pedig bőszen reklámozták, hogy vonzóbbá tegyék magukat, ez azonban nem sikerült és az M1 nézettsége ott folytatta, ahol a futball-világbajnokság előtt abbahagyta.

 Nem értem egyébként, hogy miért nem jön össze a köztévének a tartósan jó nézettség és miért nem vevők a magyar tévézők egy-két igencsak jó premier tartalmukra. A múlt héten például a drámasorozatok rajongóinak kedveztek, de sem a két országos premierrel, sem a kosztümös nosztalgiával nem sikerült megtörni a nézettségi víztükröt.

 A közmédiánál az a legérdekesebb, hogy nem az a legfőbb problémájuk, hogy a fiatalok nem kapcsolnak oda, hanem, hogy az idősebb korosztály is elszokott már erről a sokszor az ő igényeiket kiszolgáló tévéadóról. Igen, jól látjátok, nem azt írtam, hogy a köztévéről szoktak le, hanem csak az M1-ről, hiszen elég megnézni a Duna TV vagy épp az M3 nézettségi adatait és máris látszik, hogy sokszor népszerűbbek, mint a fő adó.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Barátok közt úgy nyerte a múlt hetet mind a teljes lakosságban, mind a célközönségben, hogy javított az előző heti adataihoz képest és az egyetlen olyan műsor volt, ami stabilan egymilliós nézettség fölött hozott (leszámítva a csütörtöki adást). A másik érdekesség, hogy az Édes élet a teljes lakosságban is elverte a Bud Spencer-Terence Hill-filmet és csak a Szulejmán tudott megálljt parancsolni a magyar celebeknek.

 A nézők nem maradtak futball nélkül és a magyar vonatkozású mérkőzések érdeklik is őket, hiszen az M2-n adott UEFA-bajnokok ligája mérkőzés, amin a Debrecen játszott a BATE Boriszovval előkelő helyre iratkozott fel a nézettségi toplistákra, de a magyar első osztályos mérkőzések sem hoztak rosszul a köztévének.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Cobra 11 ismétlése, míg a célközönségnél a Dr. Csont újrázása lett a legnézettebb. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

 Az egyik személyes kedvenc brit komédiám harmadik évadát legalább úgy vártam, mint a modern Sherlock új szezonját, ám amikor bemutatták a premier epizódokat, valahogy nem volt egyikhez sem igazán hangulatom. Ez az átka a rövid szezonoknak és a hosszú szüneteknek? Nem tudom, amennyire felcsigáztak az évadzáróval olyannyira nem vonzottak az új történések egyik sorozat esetében sem.

 A Friday Night Dinner legutóbb elkényeztetett minket és egy fantasztikusan ötletes, néhol alpári, de rendkívül változatos humorú évadot kaptunk, ami nem egyszer hozott olyan részeket, amin könnyesre nevettem magam. Ez volt az a szint, aminél a kisebb logikai bakikat is elnézi a készítőknek az ember, vagyis én így vagyok ezzel. Az új évaddal kapcsolatban nem voltak olyan nagy elvárásaim, persze, szórakozni akartam és ez hellyel-közzel meg is valósult, de valahogy fakóbb képet hoztak most a családtagok és egy-két jól irányzott és pont jókor beszúrt poént leszámítva nem volt valami kiemelkedő ez az évad.

 Az alapfelállást megtartották és ez adja a báját, hiszen kevés helyszínen, kevés szereplővel dolgoznak, a háttérzenét pedig csak alapozásnak használják és ettől az egész nagyon valóságos lesz. A valóságost úgy kell érteni, hogy sokszor inkább tűnik valóságshownak a rendezés és a szituációk miatt, mintsem fikciós tartalomnak. A történet felállása mellett a szokásos, menetrendszerű poénok, események is megmaradtak és azért külön jár a dicséret, hogy az első két évadban megszokott bejáratott formulákat nem nagyon erőltették, vagy csak kevesebbet mutattak ezekből.

 A harmadik évad egy-két epizódot leszámítva nem sikerült olyan parádésra, mint az előző és talán emiatt is van hiányérzetem, pedig nem kaptunk sokkal rosszabb minőséget, sőt, nagyjából ugyanazt a szintet hozták. A probléma talán csak az, ha nevezhetjük annak, hogy most nem volt meg az újdonság varázsa, s azzal, hogy ismertem a szereplőket, a sorozat humorát nem ütöttek úgy a poénok, mint elsőre. Ezzel nem azt mondom, hogy ez az évad rossz lenne, csak azt, hogy nem hoz semmi újdonságot.

 A két testvér civakodása például nem volt olyan parázs és a szülőknek is voltak jobb beszólásai és jelenetei is az előző évadokban, de szerencséjük a készítőknek, hogy a színészek a közepesebb poénokat is jól el tudják adni. A szomszéd, Jim viszont ugyanazt hozta, amit tőle megszokhattunk, okozott nem is egy vicces és zavarbaejtő jelenetet. A harmadik évad nem volt rossz, és darálva kellemes kikapcsolódás.

 A főműsoridős nézettségi verseny továbbra is elég szoros és hol az RTL Klub, hol pedig a TV2 a nézettebb, azonban azt kijelenthetjük, hogy mind a két adónak van két olyan műsora ami nélkül vélhetően nem lennének ilyen előkelő helyzetben. Ez az előbbinél a Barátok közt, utóbbinál pedig a Tények. Ezek azok a műsorok, amik igencsak meghatározzák a két országos lefedettségű kereskedelmi adó nézettségét. Azt már láthattuk, hogy mi történik, ha nincs Barátok közt, hiszen emiatt táltosodott meg az Édes élet, a celebes dokureality, de a Tények pihentetéséből szerzett előnyre is volt már példa, hiszen, amikor letöltötte a büntetését a TV2, akkor bizony az RTL Klub-os hírműsort közel kétmillióan figyelték.

 Tudom, hogy a két eset nem hasonlítható össze, de szerintem, ha a Tények népszerűségét sikerülne megtörni, akkor izgalmasabb lenne a nézettségi verseny délután is. Az RTL Klub-os Híradó egyébként a múlt héten egész jól hozott és a reklámadó bevezetése óta szépen is teljesít, bár sehol sincs azokhoz az adatokhoz képest, amiket régen tudott.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Formula 1 magyar futama olyan számokat hozott, amilyet ez a sportág régen nagyon sokszor tudott, de sem a teljes lakosságban, sem a célközönségnél nem tudta megelőzni az RTL Klub-os csodafegyvert, a Barátok közt című sorozatot. A sportnál maradva érdemes megemlíteni a Vízilabda Európa-bajnokságot, aminek a férfi döntője elég szép nézettséget hozott, de csak a nyolcadik legnézettebb műsora volt a múlt hétnek.

 Az Édes élet habár nem volt a legnézettebb műsora a teljes lakosságban a TV2-nek, a célközönségben az egyetlen olyan saját gyártásuk, ami tud nyerni a vele egy műsorsávban adott RTL Klub-os műsorok ellen.

 A sorozatoknál az ismétlések taroltak, hiszen a Cobra 11 a teljes lakosságban, a Dr. Csont pedig a célközönségnél lett a legnézettebb egy olyan epizóddal, amit egyszer már leadtak a tévében. Az M1 pedig bemutatott a múlt héten egy országos premier sorozatot, egy német krimit, ami nem hozott olyan rosszul. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

 A blog ezen rovatában a fontos és érdekes szinkronos híreket fogjuk sorba szedni, hogy legyen miből szemezgetnie a magyar változatok kedvelőinek. Igen, kvázi hírrovatról van szó, de a szinkron felé orientálva. A többi hírt és videót a tovább mögött találjátok.

Túlélni Jacket

 Az HBO mutatta be ezt a sajnos csak egy évados, de roppant szórakoztató szitkomot. A szinkron pedig legalább olyan jó lett, mint maga a sorozat, sőt, a főszereplőhöz László Zsolt hangja remekül illik, de a többi szereplő is hasonlóan jól szól magyarul. A videóért köszönet Lengabor-nak.

Szereplők: Christopher Meloni (László Zsolt), Rachael Harris (Urbán Andrea), Connor Buckley (Szvetlov Balázs), Claudia Lee (Lamboni Anna), Tyler Foden (Baráth István), Kevin Hernandez (Penke Bence), narrátor (Széles Tamás)
Stúdió: Mikroszinkron

 A köztévé a labdarúgó-világbajnoksággal nagyon szép nézettséget hozott, és a döntővel le is tarolta a nézettségi toplistákat, azonban ezt a sikert a Vízilabda Európa-bajnoksággal már nem sikerült megismételni. Nem arról van szó, hogy ne érdekelne senkit sem a vízilabda, de ennek a csapatsportágnak a közvetítésével csak közepesen jó eredményt tud elérni az M1. Igen, ez a nézettség náluk jónak számít, de megint csak az az igazság, hogy ha nem sportot adnak, akkor nem igazán kapcsolnak a tévézők a köztévére.

 A TV2 az előző előtti héten okosan használta ki azt, hogy az RTL Klub egy hetes szünetre küldte a legnézettebb saját gyártású sorozatát, és ezzel sikerült egy pici lökést adni a főműsoridőben adott produkcióinak. Azonban nem a Jóban Rosszban vagy a Magánnyomozók tudott profitálni ebből, hanem az Édes élet, ami nem csak, hogy nyeri a műsorsávokat a legtöbb RTL Klub-os import sorozat ellen, de 18-49-ben nézettebb, mint a remek felvezetésű saját gyártású szappanopera, vagy a népszerű krimis dokureality.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Barátok közt a rövid nyári szünet után mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél a legnézettebb műsor lett. A másik, hogy a TV2 késő esti telenovellájának nézettsége ugyan nem csökken, de nem is szerez új nézőket és ezzel a csatorna bukja a főműsoridő ezen idősávjait, ahol az RTL Klub külföldi tartalmakkal és Híradóval tud nyerni.

 Az M1 adta idén a szépségkirálynő-választást, ami igaz, hogy a köztévé legnézettebb saját gyártású műsora lett (csak a Formula 1 közvetítése előzte meg), de nem hozott olyan nézettséget, amit egy ilyen showműsortól elvárna az ember.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Cobra 11, míg a célközönségnél a Dr. Csont ismétlése lett a legnézettebb. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

 A Fargo című sorozattal egy ideje már szemezgettem, de csak nem volt hangulatom hozzá és nem is tudom, végül is mi miatt néztem meg az első epizódot. A sorozat alapjául szolgáló, vagy legalábbis az alapot adó filmet nem ismerem, és lehet, hogy egy nagy klasszikus nyújtotta élménnyel vagyok kevesebb, de a sorozat előtt nem is igazán hallottam a Coen testvérek filmjéről. A Fargo első részét megnézve viszont lehet benevezek rá, hiszen amit látványban és színészi játékban nyújtott ez az epizód, az bizony nagyon is felkeltette az érdeklődésemet.

 A sorozattól nem is tudom, mit vártam elsőre, talán valamiféle krimis történetet, amit a havas és zord, a nyüzsgéstől elzárt kisvárosi atmoszférával támogatnak meg, vagy valamiféle drámai történetet. Erre fel az első rész minden volt, csak könnyen beskatulyázható nem. Az egyik részről ott van a komolyabb hangvétel, a gondolatiság, a környezetet nagyon jól kihasználó és a nézőt is picit lehúzó történet, amiben rengeteg a negatív szereplő, akik valahogy mindig és mindenben megtalálják szegény főszereplőnket. A másik oldalon pedig ott van a humor, a bizarr és furcsa látvány, a néha túl sok gesztikuláció, teátrálisabb színészi játék, szokatlan rendezési megoldások és a nézőt picit felvidító egysoros poén, vagy helyzetkomikum.

 Az egészet a kicsavart és nem hétköznapi megoldások miatt akár komolyan se kellene venni, de amilyen furcsa mód humoros, olyannyira jól sikerültek a drámai jelenetek és hiába mulatságos egy-egy szituáció, ha utána visszarántanak minket a kisvárosi, szürke hangulatba. Ez a kettősség a rész elején nagyon furcsa volt, nem tudtam, hogyan is álljak a sorozathoz, szórakozzak vagy gondolkodjak-e el rajta. Persze tudom, hogy a kettőt lehet egyszerre is, de akkor is szokatlan volt, hogy ilyen szinten képesek a kettőt összehozni és egyik jelenet és oldal után fordulunk is a másik felé lendület megtörése nélkül.

 A hangulat és történet mellett, ami lenyűgözött az a színészi játék volt. Az egyik főszereplő egy esetlen, saját munkájában is csak közepesen jó, ismerősei és rokonai által is piszkált, lenézett ember, akit Martin Freeman tökéletesen formál meg. A karakter sorsa egyszerre elszomorító és szórakoztató, ebben a kettőségben pedig nagy szerepe van a megvalósításnak, annak, ahogyan a színész képes elnyomott és esetlen maradni a drámai jelenetekben is.

 A másik főszereplőt, a bérgyilkost alakító Billy Bob Thornton már a megjelenésével közölte, hogy ő sem lesz olyan könnyen megfejthető figurája a történetnek. Az első részben sok szereplőt ő mozgat, s látszólag ezt csak élvezetből teszi, azért, hogy az embereket kirágassa a hétköznapi életéből, abból a helyzetből amibe beleszokott, vagy épp belefásult. A két fő karakter találkozása ebből a szempontból is érdekes, hiszen az ellentétek találkozása igencsak felkavarta az állóvizet, mind a fő karakter, mind a városka életét tekintve. A Fargo az első rész alapján furcsa egy sorozat lehet, de az, amit mutattak nagyon is tetszett.

 Amikor idén nyáron tudomásomra jutott, hogy a gyerekcsatornaként funkcionáló M2 képernyőre tűzi a Rolie Polie Olie című, kanadai-amerikai rajzfilmsorozatot, akkor nosztalgikus érzés lett úrrá rajtam. 1999 és 2006 között rendszeres program volt számomra a Minimax nézése. Azért csak addig, mert utána a csatorna színvonala meredeken zuhanni kezdett. Az egykori értelmes, szórakoztató, a nézőt nem totál hülyének néző sorozatok helyett megjelent a sok rövidebb, dedósoknak szánt gagyi vacak, ami akkori és mai fejjel is nézhetetlen számomra. Viszont a hőskorban számos olyan rajzfilmsorozatot vetítettek, melyeket kedveltem és tudatosan néztem is.

 Ezek közül az egyik a Rolie Polie Olie volt. A sorozat robotkarakterekről szól, a főszereplője Rolie (az eredeti változatban Olie, de nyilván a cím miatt változtattak nálunk), aki a testvérével, Polie-val, a kutyájával, Olie-val, legjobb barátjával, Billy-vel, a szüleivel és a nagypapájával közösen különféle kalandokon megy keresztül, miközben bizonyos életbölcsességeket, tapasztalatokat is szerez. Egyszóval egy nevelő-oktató jellegű rajzfilmről van szó, mely főleg a kisebbek számára készült, de én kamaszként is tudtam élvezni (11-12 évesen láttam először). Ezért is vártam június 24-ét, amikor sok-sok év után újra képernyőre került ez a kedves kis mese. Igaz, csak június 29-én néztem először, mert előtte csak reggel negyed nyolc körül adták, annyit meg azért mégsem ért, hogy felkeljek érte. Ez amúgy az M2 fantasztikusan "precíz" műsorstruktúrájáról adott megint egy ékes bizonyítékot. Na mindegy, jólesett újra meghallgatni a magyar főcímdalt, amit még ilyen sok idő után is kívülről tudtam. A tovább mögött folytatom az értekezést.

 A köztévét múltkor leszóltam, hogy alig reklámozza a saját gyártásait és nem használja ki a remek nézettségű sportközvetítését, de úgy látszik, hogy a puskaport a fináléra tartogatták. A futball világbajnokság döntője előtt, a szünetekben és a mérkőzés után ugyanis a nézőkre zúdították az ajánlócunamit, s bemutattak részletet a Munkaügyek - IrReality Show új évadából, kedvcsináló ajánlót vetítettek az Anger Zsolt főszereplésével készülő új szitkomból a Fapadból, valamint a legnépszerűbb saját gyártásaikból, illetve egy brit sorozatból is. Egyszóval kőkeményen beharangozták a kínálatukat, amit a tévéképernyők előtt közel kétmillió néző figyelt, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szórakozóhelyeken kivetítőkön is jó sokan nézték a mérkőzést.

 A döntő, amiben Németország legyőzte Argentínát pedig mindent vitt, és brutális közönségarány mellett nyerte a múlt hetet minden korosztályban. A sportközvetítésnek voltak olyan idősávjai, amikor bőven ötven százalék feletti arányt hozott, ami annyit jelent, hogy az éppen tévét nézők több mint fele kapcsolt futballra. Ez pedig mostanában még showműsoroknak sem igen szokott sikerülni.

 A múlt héten több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Barátok közt egy hetes nyári szünetét nagyon okosan használták ki a TV2-nél és lecserélték a Magánnyomozók ismétléseit premier epizódokra, ami meg is hozta a sikert, hiszen a felvezetését, a Jóban rosszban című saját gyártású sorozatot és a vele egy műsorsávban adott RTL Klub-os műsorokat is verte a teljes lakosságban. A célközönségnél azonban továbbra sem vonzó annyira ez a krimis dokureality.

 A másik érdekesség, hogy a Szulejmán olyan nézőtáborral rendelkezik, akiket semmi más műsor nem érdekel, ha a török sorozat képernyőn van. A teljes lakosságban a futball világbajnokság második elődöntője ellen egy fél órás idősávot meg is tudott nyerni, ami azért nagy szó, mivel a mérkőzésnek milliós nézettsége volt, míg a Szulejmán picit rontott az előző előtti héthez képest. A harmadik érdekesség, hogy a Duna TV ismétlései közül ismét feliratkozott a toplistákra egy sorozat, még pedig A Tenkes kapitánya, ami a két országos kereskedelmi adó legnézettebb műsorai ellen tudott jó kis nézettséget hozni.

 A sorozatok között a Cobra 11 ismétlése lett a legnézettebb a teljes lakosságban, míg a célközönségnél a Dr. Csont ismétlése érdekelte a legtöbb nézőt. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

 A sorozatokat készítő tévécsatornák bizony elkényeztetnek minket nézőket és mindig sikerül valami olyat kitalálniuk, ami lehet, hogy ugyanarra a sablonra épül, mint a legtöbb hasonló műfajú sorozat, de mégis több és jobb, mint az átlag. A nyomozósok közül is nem egy olyan példát lehetne mondani, ami nem valami hihetetlenül csavaros ötlet köré épült, de mégis a végeredmény olyan, amiért lehet és érdemes is rajongani. Ez más témáknál is ugyanígy van, és a Looking is azon sorozatok közé tartozik, amik elsőre nem tűnnek valami különlegesnek, de mégis kitűnnek valami miatt.

 Nem arra gondolok, hogy azért más, mert melegekről szól, hanem mert úgy nyúlt a témához, ahogy én azt nem vártam volna. Persze tudom, sokakat már az alapfelállás is elriaszt attól, hogy egy jelenetet is megnézzenek belőle, nem is kötelező néznivaló, lényegében egyik sorozat sem az. A Looking attól más, mint a többi hasonló témájú sorozat, hogy nem úgy állítja be a melegeket, hogy ők azok, akiket mindenki bánt és mindenki kiközösít. A sorozat helyszíne is garantálja, hogy nem egy lehúzós és a nézőben rossz érzést keltő történetet fog látni, hiszen San Francisco-ban játszódnak az események.

 Emiatt picit utópisztikusnak is tűnik az egész, hiszen elég csak a magyarországi helyzetre és az emberek zömének véleményére gondolni és máris látjuk mekkora a különbség. A Looking pedig nem erre hegyezi ki az epizódokat, nem azt látjuk, hogy milyen csúnyán bánnak a kisebbséggel, hanem egy olyan világot mutat be, ahol nem néznek rossz szemmel vagy meghökkenve két, egymás kezét fogó férfira.

 A sorozat lényegében a szitkom és a dráma határvonalán áll, s hol az egyik, hol a másik irányba dől egy picit. Emiatt az egésznek nagyon könnyed a hangulata, vannak benne poénok, amik oldják a néha komolyabb eseményeket, de ugyanolyan érzelmeket ábrázolnak, mint egy hetero kapcsolatot bemutató sorozatban. Azt is mondhatnám, hogy ez egy tipikus, romantikus komédia, csak meleg főszereplőkkel.

 A szereplőknek tipikus problémáik vannak, olyanok, amik a legtöbb ember életében előfordulnak. A főszereplő srác (Patrick) például elég gátlásos, a barátaival jóban van, de ha szerelemről van szó, akkor nem igazán mer senkit sem közel engedni magához és az ismerősei előtt is letagad bármit. Az egyik másik szereplő (Dom) pedig a középkorúak szerintem tipikus problémáját hozza a sorozatba, és azzal foglalkozik, hogy mit ért el az életében és nem lenne-e jobb, ha változtatna magán és valami új dologba kezdene. De kapunk tipikus művész karaktert, kötöttségek nélkül élő, bohém szereplőt és sok olyan figurát, amit a legtöbb sorozatban is használnak. A legfontosabb, hogy egyikőjük sem az a meleg karakter, akiket sokan elképzelnek. Nem harsányak, nem öltözködnek kirívóan, hanem többségében hétköznapi emberek a mókuskerékben.

 Persze kérdezhetitek, hogy mi értelme nézni ezt, ha csak annyi a különbség, hogy nem hetero szereplők a történet főhősei. Nem egyszerű válaszolni erre a kérdésre, de talán azért, ha nem riaszt el a téma, hogy megértsd a melegek nem egy megvetendő és üldözni való csoport, hanem ugyanolyanok, mint azok, akiket a társadalom normálisnak tekint. Ugyanolyan problémáik vannak, ugyanúgy tudnak érzelmesek lenni és ugyanúgy tudnak szórakozni is.

 De persze ezzel nem talált fel semmi újdonságot ez a sorozat, viszont ahogyan bemutatja ezt a zártnak tűnő közösséget és úgy kezeli őket, mint ha a társadalom elfogadná őket, az embernek az lesz az érzése, hogy nem tudja, mások mi elítélendőt látnak bennük. Az sem mellékes, hogy a sorozat szórakoztató, a szereplők remekül vannak megrajzolva, és az évad során árnyalják is őket. Nem ajánlanám mindenkinek, mert ez tényleg nem a széles közönségnek szól, de nem is leszel tőle rossz ember, ha megnézed.

 A blog ezen rovatában a fontos és érdekes szinkronos híreket fogjuk sorba szedni, hogy legyen miből szemezgetnie a magyar változatok kedvelőinek. Igen, kvázi hírrovatról van szó, de a szinkron felé orientálva. A többi hírt, videót és szinkronmintát a tovább mögött találjátok.

Eszementek

 A FOX mutatta be Magyarországon azt a sorozatot, amivel Robin Williams visszatért a tévéképernyőre. A szitkomból, ami egy reklámügynökség munkájába enged bepillantást sajnos csak egy évad készült, ami viszont a jó hír, hogy a magyar nézők már láthatták az összes epizódot. A szinkron elsőre kicsit meglepett, hiszen a főszereplőnek Tordy Géza adja a magyar hangját, akit a komolyabb Robin Williams-ként szoktam meg.

 Lehet, hogy furcsa, de szerintem két nagyon is jó hangja van az amerikai színésznek, az egyik Tordy Géza, a másik pedig Mikó István. A különbség csupán annyi, hogy ha bolondosabb, lazább és szórakoztatóbb figurát játszik, akkor elsőre Mikó István hangja ugrik be, és ez ennél a sorozatnál sem volt másként. Persze, érthető a váltás, hiszen nem tudta vállalni, de egy picit mégis csalódott voltam. No, nem azért, mert Tordy Géza nem csinálta volna meg jól a szereplőt, csak szerintem ő elsősorban nem az ilyen karakterekhez illik. A videóért köszönet Lengabor-nak.

Szereplők: Robin Williams (Tordy Géza), Sarah Michelle Gellar (Mezei Kitty), James Wolk (Szabó Máté), Hamish Linklater (Bartucz Attila), Amanda Setton (Csifó Dorina), Kelly Clarkson (Zakariás Éva)

 A köztévé saját gyártású szitkomja elég változatos számokat hozott, hiszen hol kétszázezer, hol pedig csak százezer néző követte a sorozatban bemutatott hivatal dolgozóinak mindennapjait. Az igazsághoz azért az hozzátartozik, hogy nem egyszer nem a megszokott műsornapján került adásba, illetve a felvezető műsortól függően változott az is, hogy este tíz óra előtt képernyőre került-e a sorozat.

 A teljes lakosságban nem is, a célközönségnél viszont a köztévé egyik legnézettebb műsora, s bár az évad második felére csökkent a nézők részéről az érdeklődés, a szezon elején volt, hogy verte az őt felvezető Szálka avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán című szintén saját gyártású műsort. Az évad második fele azért is hozott picivel alacsonyabb nézettséget, mivel ellenfélül megkapta a két országos kereskedelmi adó legnézettebb műsorait. A finálé nézettsége a premierhez képest a teljes lakosságban 32%-ot, míg a célközönségnél 4%-ot csökkent. A sorozattal egy műsorsávban adtak szappanoperát, realitysorozatot, filmet, sorozatot és showműsort is. A Munkaügyek - IrReality Show felvezetése a Fábry és a Szálka című műsorok voltak. A részletes epizódnézettséget a tovább mögött találjátok.

 A sorozatnézési szokásom úgy néz ki picit átalakult, hiszen egyre kevesebb igényem van arra, hogy valamit a premier után azonnal megnézzek és inkább bevárom az évadot, hogy egyben nézhessem meg. Nem tudom, ez a tévéről leszokásnak vagy magának az internetnek és az online videótáraknak köszönhető, de lényegében sokat változtatott a szórakozásomon. A sorozatokat, amikre kíváncsi vagyok, ezért is nehéz sorba szedni, de ha készítek egy listát, akkor se mindig követem, mivel elég egy-két érdekes jelenet vagy írás valamiről és más kerül az első helyre.

 Az HBO sorozatait régen nem kedveltem annyira, bár ez nem jó így, hiszen nem tudsz arról véleményt alkotni, amit nem is néztél. Mert lényegében ez volt a helyzet, a csatorna készítette a jobbnál jobb, díjnyertes műsorokat, de valahogy engem eddig elkerült az összes, vagy mert nem érdekelt, vagy mert nem is tudtam, hogy milyen jó. A Veep után ezért ismét egy HBO-s szitkomot vettem elő és nagyon jól tettem, mivel nem okozott csalódást az elsőre furcsának tűnő geek sorozat.

 A történet középpontjában, ahogyan a cím is elárulja a számítástechnika legfontosabb központja a Szilícium-völgy áll, de ezen belül kapunk hat srácot, akiknek az életébe nyerhetünk bepillantást. Az a jó ebben a sorozatban, hogy nem úgy kezeli ezeket, az informatikai dolgokhoz nagyon is értő embereket, mint a társadalom egy kirekesztett és különc rétegét, hanem őket állítja be normálisnak, és ezen a szinten belül kapunk bizarrabbnál bizarrabb fazonokat. A legegyszerűbben úgy tudnám elmagyarázni, hogy egy olyan geek szitkomot látunk, ami nem a sztereotípiák sorát vonultatja fel és a poénokat se a tipikus és klisés jelenetekre hegyezik ki.

 Persze van olyan rész, amikor behoznak egy-egy ilyen humoros elemet, de lényegében nem ezen van a hangsúly, és mondom ezt úgy, hogy a sok informatikai szakkifejezés és technikai megoldás eléggé fajsúlyos a történet szempontjából. De mégsem érthetetlen és zavaros az, amit látunk, sőt, szerintem ez bármilyen szakmai beállítottságú ember számára élvezhető kis sorozat, ami nem is annyira sírva nevetős, mintsem drámásabb. Nem elriasztásként írom a drámát, de tény, hogy a poénokra nem egyszer jut egy-egy olyan élethelyzet, szituáció, ami szinte bármelyik ember életében előfordulhat, csak más mozgatórugókkal.

 A történet se lóg a levegőben, az évad az első résszel elindul valahonnan és az évadzáróra eljut valahova, és megvan a fináléban az a hűha érzés, amit kevés sorozat tud az első szezonjában megcsinálni. Az események átgondoltak, szinte minden szereplő kapott valamilyen külön történeti szálat, és akit tudtak árnyaltak a készítők. A szereplőket viszont olyan jól sikerült felrajzolni már az első részben, hogy a karakterek elvitték a hátukon a sorozatot és csak minimálisan kellett formázni őket. Persze ehhez kellett a remek színészi alakítás és a jó történet, de ezek közösön okoztak csak ilyen kellemes élményt.

 A humorát nem igazán tudnám beskatulyázni, hiszen voltak abszurd és egyszerű poénok is, de a színvonalat az egész évadban sikerült fenntartani. Aki olyan kellemes kikapcsolódást szeretne, aminek remekül felépített eseménysora van, jó szereplői és fantasztikus magyar szinkronja az nézze ezt a sorozatot.

 A szinkronról külön érdemes beszélni, hiszen tényleg jó lett, kaptunk ötletes szójátékokat és olyan magyar hangokat, amik nagyon is illenek a szereplőkre. Az egész hangulatához nagyon sokat hozzátett a szinkron, s szerintem ezért is tetszett ennyire.

 Az RTL Klub saját gyártású szórakoztató műsorát olyan sokszor szóltam már le, hogy elgondolkoztam azon, lehet nem is a Showder Klub színvonala csökkent annyira, hanem én nem vagyok már vevő erre a fajta humorra. Mert hiába van egy-két jó produkció, egy-két tényleg zseniálisan tehetséges fellépő, ha összességében nem tudja a nevetés utáni vágyamat kielégíteni az, ha valaki csak vicceket sorol egymás után a közönség előtt.

 Ezzel szerintem el is mondtam a műsor egyik hibáját, vagyis azt, aminél én többre, színvonalasabbra vágyom. Mert az rendben van, hogy nincs két egyforma fellépő és nem is lehet elvárni mindenkitől, hogy olyan jó legyen, mint azok a nagynevű humoristák, akik az első évad óta meghatározóak. De én már nem tudok azon nevetni, hogy valaki elmondja azokat a vicceket, amiket az interneten is elolvashatok. Történetek, saját élmények, beszámolók, felépített események, ezeket várom el, s lehet ezért is kapta tőlem sokszor az ívet a Showder Klub, mivel olyat akartam látni, és hallani, amit nem is céljuk megcsinálni.

 Nem arról van szó, hogy ne a minőség lenne a cél, de ami engem megnevettet az nem biztos, hogy a nézők nagy részének szórakoztató, ezért sem kell egy irányba beállítani a humort, még ha azt is tartom a legjobbnak.
A tizenharmadik évadot, ha ezek alapján ítélem meg, és nem azt nézem, hogy milyen volt régen vagy én milyet szeretnék látni, akkor korrektnek nevezném, mivel elég széles volt a humor merítése. Emiatt persze voltak jobb és közepesebb epizódok is, de összességében mindig volt egy-két poén, amin jót nevettem. A meglepő az, hogy olyanok is tudtak viccesek lenni, sőt, a legtöbb ilyen poént azok mondták, akiktől nem vártam volna ilyet. Igen, kicsit előítéletes vagyok, de megadom az esélyt mindegyik humoristának, mert ki tudja, lehet, hogy nagy kedvencet szalasztanék el.

 Az évad azért is volt fontos, mivel mérföldkőhöz érkezett a műsor, hiszen adásba került a századik epizód is, illetve kaptunk egy különkiadást, amit a személyes kedvencem, Badár Sándor csinált meg. A jubileumi adás viszont nem volt olyan, mint amilyennek egy századik adást elképzel a néző. Nem volt rossz, nem arról van szó, hogy unalmas vagy érdektelen lett volna, de én azt vártam, hogy nem a megszokott stúdióban és nem egy-két fellépővel, valamint ismétlések beadásával lesz kitöltve az adásidő.

 A két különkiadás volt talán a szezon legjobbja, s egyértelműen Badár Sándor vitte a prímet, bár a többi rutinos humorista is kitett magáért, főleg Dombóvári István, aki a századik epizódban hozott egy olyan vonalat, amiből többet kérnék, mivel szórakoztatóbb, mint az átlag produkciói. Az évadzáró viszont picit csalódás volt, hiszen Aranyosi Pétert leszámítva nem volt valami szórakoztató, s talán ha nem is ő lett volna a műsorvezető, akkor nem lett volna ennyire jó.

 A szezonban látott és hallott produkciókat ha összegezni kellene azt mondanám, hogy a tipikus színvonalat kaptuk meg, ami jelenthet jót és rosszat is, mindenesetre volt annyira színes a kínálat, hogy mindenki találjon kedvére valót.

 A TV2 úgy látszik elég jót húzott azzal, hogy bevásárolt jó pár Meryl Streep-es filmet, hiszen az Egyszerűen bonyolult után a Mamma Mia! is remek nézettséget hozott. Sőt, az ABBA slágereket feldolgozó film a második ismétlésével is sok nézőt érdekelt és verte a konkurens csatornákat.

 Az adó azonban ennél több sikert nem tud felmutatni a múlt hétről, hiszen csak a szokásos körüket, a délutáni sávokat tudták megnyerni, míg a futball ellen is remekelő RTL Klub behúzta a főműsoridőt. Az M1 pedig nem tudja megtartani a nézőket, akiket nem igazán érdekel a köztévé, ha nem sportközvetítést adnak. Persze egy-két jól megválasztott film jobb számokat hoz az átlagos nézettségnél, de ez megint csak egyszeri siker, ami miatt nem lesz rendszeres opció a szórakozásra a közmédia, pedig vannak jó műsoraik.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Barátok közt lett a hét legnézettebb műsora mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél. A meglepő talán az, hogy nem az évadzáró epizód, hanem egy hét közben leadott rész érdekelte a legtöbb nézőt. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fináléval aznap volt a köztévén futball is, és habár két mérkőzés között volt adásban a szappanopera, sokan nem nagyon kapcsolnak el a sport szünetében.

 A másik érdekesség, hogy az RTL Klub pénteki CSI: párosa szinte ugyanazt a nézettséget hozta a futball ellen, mint az előző előtti héten sportközvetítés nélkül. De az továbbra is igaz, hogy a tévézőket nem igazán érdekli az alap helyszínelőkkel kapcsolatos sorozat ezen évada, talán a Viasat3 és a többi RTL Klub-os kábelcsatorna kiégette már ezt a sok ismétléssel. A CSI: Miami helyszínelők, amit nem ismételnek kevesebbszer viszont nyeri a műsorsávját úgy, hogy ezeket a részeket az RTL Klub-on már leadták. De ez nem is meglepő, hiszen Horatio-ék eddig is népszerűek voltak a magyar tévézők körében.

 A sorozatok között a dobogó legfelsőbb fokára a Szulejmán állhatott fel, de csak a teljes lakosságban, mivel a célközönségnél megint a Dr. Csont volt a legnézettebb. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

 A tévéadók régen sok energiát fordítottak arra, hogy egyes műsoraikat és azoknak a rajongóit közelebb hozzák egymáshoz, főként azért, hogy a nézők találkozhassanak a kedvenc képernyőseikkel. Manapság ez annyiban merül ki, hogy az aktuális énekes felfedezettek adnak egy-két koncertet, majd osztogatnak jó pár aláírást és utána nem is nagyon foglalkozik velük senki. Pedig pont az RTL Klub volt régen az a tévéadó, akiknél fontos volt az ilyesfajta közösségépítés. Az egyik személyes kedvenc műsorom volt gyerekként a Jónás Rita vezette KölyökKlub és emlékszem, hogy alig vártam, hogy az országjáró kalózhajó a városunkba érkezzen, hogy élőben is láthassam a műsorvezetőnőt. Manapság viszont nincs akkora keletje az ilyesminek, s pár hakniszerű rendezvényt leszámítva nem is törik magukat a tévéadók, pedig szerintem igény lenne rá.

 A köztévé egyik legjobb műsoráról, a Gasztroangyalról nem egy dicsérő bejegyzést írtam már, ezért nagyon is örültem annak a hírnek, hogy élőben is találkozhatok az egyes epizódokban szereplő termelőkkel, gazdákkal és magával a gasztroangyallal, Borbás Marcsival is. A Millenárisra szervezett három napos gasztrofesztiválon tényleg a szakma legjobbjai voltak jelen és minden termék olyan minőségi színvonalat képviselt, amit a boltok polcain is szívesen viszont látnék, persze nem horror áron.

 A szombati napon látogattam ki a Gasztroangyal fesztiválra és nem elég, hogy remek volt az időjárás, de olyan volt a hangulat és olyan emberekkel is találkoztam, ami mind azt mutatta, hogy érdemes ilyesmire pénzt és időt áldozni.

 A Millenárison több mint százharminc termelővel beszélgethetett az ember, akik a legkülönfélébb kézműves termékeket árulták, legyen szó sajtokról, mangalicából vagy szürkemarhából készült árukról, lekvárokról, lisztekről vagy kerámia edényekről. Sőt, ami talán a legfontosabb, hogy nem csak árulták ezeket, hanem szinte minden kérdésre teljes és kielégítő választ is adtak. Ez persze azért volt így, mert a legtöbb kis faháznál nem alkalmi árusok szolgálták ki a vásárlókat, hanem azok az emberek, akik az árut megtermelték, előállították és ezért a műsor rendszeres nézői jó pár ismerős arccal is találkozhattak.

 A száz standot nem volt a legegyszerűbb végigjárni (és végigkóstolni), de a remek időjárás mellett ez tökéletes hétvégi kikapcsolódás volt. Nem titkon két dolog miatt is kaptam ezen az alkalmon, az egyik a Borbás Marcsival való találkozás, a másik pedig a vásárlás volt. Ugyanis nem egyszer fordult már elő az, hogy egy megnézett epizód után a bemutatott dolgok közül nem csak hogy megkóstoltam volna az összeset, de vásároltam volna is belőle. Ez a gasztrofesztivál pedig pont ennek volt egy nagyon jó kis terepe.

 Az első szerzeményen a sokat emlegetett Parajdi bányasó volt, aminek tényleg sokkal intenzívebb az íze, mint a boltban kapható jódozott tengeri sóknak. Ez azért is jó, mert egyrészt ez a kősó adalékanyagmentes, másrészt sokkal kevesebb is elég belőle az ételek fűszerezéséhez. A második érdekesség, amin megakadt a szemem egy tejeshordó és a mellette levő pult volt, ahol gusztusos tejtermékek sorakoztak. A sajtok kóstolása után egy lilahagymás, füstölt gomolyasajttal a táskában folytattam a nézelődést.

 A Millenárisra kitelepült Gasztroangyalnak két színpada volt, az egyiken zenéltek, a másikon pedig főztek. Ez utóbbi természetesen jobban érdekelt, pláne akkor, amikor Borbás Marcsi tevékenykedett, és nem volt rest hiszen először kenyeret sütött a vendégével, majd délután Magyar Attilával készítettek valami különlegességet. A műsorvezetőnő egyébként rendkívül közvetlen és kedves volt, csak sajnos a szoros időbeosztás miatt pont lecsúsztam az aláírásáról.

 Amíg Marcsiék főztek addig az illatok tengerében folytattam a körutamat a parkban. A tervezett megnéznivalók közé tartozott még a levendulastand is, ahol nem csak friss szüretelésből készült illatpárnát, de magyar termesztésű bio francia és angol levendulaolajat is vásároltam. Mielőtt valaki azt hinné, hogy csak szórom a pénzt és több ezret költök mindenféle hülyeségre annak mondom, hogy ezerötszáz forint volt az illatpárna és a két illóolaj, amit a patikában vagy a drogériában se nagyon tudsz olcsóbban kihozni. Úgy, hogy nem lehet tudni, azokban az olajokban mi van, és honnan származnak.

 A levendula mellett volt, persze nem közvetlenül, az a faház és kemence, amivel nagyon sokat szemeztem, de csak nem mertem elsőre vásárolni a kecskemétieknél. Azonban rávettem magam, hogy mégiscsak vegyek egy kilót a magyar szabadalmú, őshonos búzákból keresztezett Király lisztből, aminek sokkal magasabb a tápértéke és sokkal több vitamint tartalmaz, mint a sima BL 55-ös fehér liszt. A műsorban látott másik kedvencemet is tőlük vettem meg, ez pedig az almachips volt, ami lényegében csak szárított alma, de boltban még nem nagyon találkoztam olyannal, ami ne lett volna pluszban ízesített.

 A száz kis faháznak egy hátránya volt, hogy sok remek termék elveszett a másik mellett. Ezért örültem, hogy a szürkemarha- és bivalyhúsból készült árukat véletlenül megtaláltam, hiszen fantasztikus az íze a csípős szürkemarha szaláminak. Mondjuk a mangalicazsírral készített bivalymájkrémet nem mertem megkóstolni. A táskába tehát egy rúd szalámi is bekerült a sajt, a levendula, a liszt, az alma és a só mellé.

 Az utolsó körben újra végigjártam a bejárat melletti standokat és azon felül, hogy találkoztam Süsü, a sárkánnyal megláttam az egyik sarokban a magvakból sajtolt olajokat. Az egyik epizód után elhatároztam, hogy szerzek valahogy hidegen sajtolt szőlőmagolajat, de nem igazán lehetett sehol sem venni. Ezért le is csaptam egy üvegre belőle, de olyan nagy volt a választék, hogy nem igazán tudtam dönteni, hogy milyen fajta olajat vásároljak. Ugyanis nem csak salátákra használhatóak ezek a sajtolások, hanem rendkívül egészségesek és egy-két kiskanál ezekből nagy segítség a szervezetnek.

 A nap végére lejártam a lábamat, de értékes termékekkel a táskámban indultam haza, ahol végigkóstoltunk szinte mindent és megállapíthatom, hogy érdemes a magyar termékeket a boltok polcain keresni, mivel össze sem lehet hasonlítani ezeket a külföldről behozott árukkal. Persze, tudom én is, hogy drágábbak, de engem is meglepett, hogy egyik sem került sokkal többe, mint a közértben kapható termékek, sőt, az üzletláncokban megvehető élelmiszerek zöme épp, hogy drágább, mint az, amit én a Gasztroangyal fesztiválon megvásároltam. A tudatos vásárlás itt a kulcsszó, illetve az ételek ízének élvezése sem utolsó szempont.