Itt az első részlet a Fapad című szitkomból

2014. augusztus 26. - Jasinka Ádám

 Igen, tudom, sok lesz már ebből a sorozatból, de ha olyan ritka a heti, magyar sorozat, mint a fehér holló, ez belefér szerintem.

Ők lesznek a Fapad szereplői

 A köztévé tegnap sajtótájékoztató keretében mutatta be az új, saját gyártású szitkomját, a sorozat készítőit és főbb szereplőit. A huszonnégy epizódos első évadot Litkai Gergely és Vinnai András írja, a részeket pedig Zomborácz Virág, Fazekas Péter és László Péter rendezi.

 A magyar légitársaságról szóló történetnek a többi köztévés sorozathoz képest is sok szereplője lesz, ugyanis a Fapad Facebook oldalára feltöltött karakterfotók alapján huszonkét színész alkotja majd a stábot. A sorozat szereplőit a lenti képre kattintva tudjátok megnézni.

Forrás: Híradó.hu

Fapad - a köztévé új komédiája

 A köztévé a 2011-es megújulás óta jó pár sorozattal próbálkozott, hogy elnyerje a nézők kegyét, azonban egyik saját gyártása sem lett kirobbanó siker. Az egyik legtöbb részt az idén év elején befejezett Hacktion tudhatja magáénak, hiszen hat évadot húzott le az M1-en. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az első két évad után irányt váltottak a készítők és az addig a forráskódokban és akciós elemekben elmerülő történetből magyaros, sok esetben humoros krimit készítettek, ami az én egyik személyes kedvencem lett. A befejezésnek azért sem örültem annyira, mert az írók a hatodik évadban hozták a legjobb formájukat.

fapad.jpg

 A hackeres-akciós-krimis vonal mellett készült egy havi, zenés dráma is, amiből csak két részt láthattunk. A Szájhősök egy bár működésébe kalauzolta el a nézőket, s közben megismerhettük a tehetséges, de nagyon zűrös énekesüket is, ám szerintem a furcsa vetítési módnak is köze lehetett ahhoz, hogy a köztévé elkaszálta ezt a sorozatot. A bukások sorát erősíti még a Marslakók című napi sorozat is.

 Az M1-nél, ha nem számítjuk a saját gyártású műsorokat, akkor csak egy sorozat maradt, ez pedig a Munkaügyek - IrReality Show. A szitkom, aminek humoristák az írói elég felemás harmadik évadot zárt, de így is elmondható, hogy szórakoztató az, amit tudnak és ha van is egy-két laposabb epizód, tudják ezt kompenzálni. A köztévé pedig az új sorozatoknál nem is mert sokat kockáztatni és a Munkaügyeket is jegyző irodától kért be egy másik szituációs komédiát.

 A Fapad egy olyan sorozat lesz, ami dokumentarista módon fogja bemutatni egy fiktív légitársaság működését, és a dolgozók életét. A történet főszereplője ezen cég igazgatója, Szemlő Róbert lesz, akit a Hacktion Újratöltve című sorozatból is ismert Anger Zsolt alakít. A sorozatban rajta kívül szerepelni fog még Dobó Kata, Lengyel Tamás, Lengyel Ferenc, Vida Péter, Járai Máté, Tóth Eszter, Rezes Judit, Haumann Máté és Janklovics Péter is, a rendező pedig az a Zomborácz Virág lesz, akinek legutóbbi filmje, az Utóélet igen sok dicséretet kapott.

 A sorozathoz eddig csak egy ajánlót és a logót láthattuk, de a köztévé most a hivatalos ismertetőt is elérhetővé tette az interneten. A leírást a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 33. hét - Az RTL Klub vitézkedik a főműsoridőben

 Az RTL Klub és a TV2 nézettségért folytatott párharcában továbbra sincs semmi újdonság. A TV2 a Tényekkel bezárólag nyeri a napot, de akkor, amikor a legtöbb ember tévézik nem igazán tud labdába rúgni. Persze, szokott nyerni, de a sikereket többnyire az Édes életnek köszönheti, ami viszont elég változatos számokat hoz, így pedig egyértelmű sikerről nem beszélhetünk.

 Az RTL Klub-nál sem lehetnek azonban olyan boldogok, hiszen a TV2-s délutáni fölénnyel nem tudnak mit kezdeni, s úgy látszik a tévézők nem vevők a nyomozós sorozatokra ebben a napszakban. Ez pedig főként azért rossz, mert így a Híradó alacsony nézettségű felvezetést kap, míg a TV2-n a Tényeknek sokkal egyszerűbb dolga van a népszerű Maricruz miatt.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Barátok közt továbbra is az egyetlen olyan műsor, amit egymilliónál többen néznek, s így mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél az első helyet szerezte meg. A másik, hogy a CSI: A helyszínelők az egyik gyenge pontja az RTL Klub főműsoridejének, s bár jobban hozott, mint a múlt héten adott két RTL-es film, mégis az egyik olyan tartalom, ami ellen sikeres a TV2 celebes realityje.

 A sorozatok között a Szulejmán hozta a legtöbb nézőt, de a Dr. Csont ismétlésénél nem tudott nézettebb lenni a célközönségnél. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Tovább a cikk folytatásához.

Civil ruhás rendőrők váltják a magánnyomozókat a TV2-n

 A TV2 ismét egy bűnügyi dokurealityt készít, ám ezúttal nem magánnyomozókról, hanem hivatásos rendőrökről. A Zsaruk szeptember elsején indul, a szereplői pedig civil ruhás nyomozók lesznek, akik a legmodernebb rendőrségi technológia és egy kiképzett rendőrségi kutya segítségével végzik majd a munkájukat.

zsaruk.jpg

 Az új sorozat miatt nem sokat változik a TV2 műsorrendje, mivel csak a Magánnyomozók kerül le a képernyőről.

Forrás: TV2.hu

A saját gyártásait tálalja ősszel az RTL Klub

 Az RTL Klub nem aprózza el az őszi műsorrendjét és nem csak új formátumokat, hanem premier sorozatévadokat is bemutat a tévéadók legfontosabb időszakában. A múlt héten bejelentették, hogy elkészítik a magyar változatát az amerikai The Doctor Oz Show-nak, amiben a műsorvezető betegségekről, gyógymódokról ad felvilágosítást. A műsornak egyelőre nincs konkrét időpontja.

 A tévécsatorna őszre tervezett egyik újdonsága egy napi vetítésű, főzős reality lesz, amiben amatőr szakácsok mérettetik meg a három fős zsűri előtt magukat. Az ítészek között ott ül Vajda Pierre ételkritikus, Bernáth József séf és Fördős Zé gasztroblogger, akik minden hétköznap az RTL Klub-os Híradó után lesznek képernyőn.

 A Fókusz A konyhafőnök miatt újra a hírműsor előtti idősávba kerül, s hosszabb adásidővel lesz képernyőn, hiszen fél hat előtt fog kezdődni. A tévécsatorna ezt már meglépte egyszer idén, de a magazinműsor nem tudott mit kezdeni a Maricruz-zal. A TV2 délutáni nézettségi sikere ellen nem talál megoldást az RTL Klub, és ősszel sem hoznak be valami újdonságot, egyszerűen telenovellát küldenek a telenovella ellen.

 A délutáni kínálatban is lesz változás, aminek nem örülhetnek annyira a Tuti gimi rajongói, hiszen a tévéadó a nyolcadik évad hatodik része után szünetre küldi a sorozatot, és a helyén A konyhafőnököt fogja ismételni. A kora délután az RTL Klub-nál egyébként is az ismétléseké, hiszen a Fókusz és az Éjjel-nappal Budapest is újrázik az egyik legkevésbé nézett idősávokban.

 A másik változás, aminek szintén nem fognak sokan örülni az lesz, hogy az Éjjel-nappal Budapest epizódjaiban három reklámszünet is lesz, emiatt pedig nyolctól fél tízig fog tartani egy rész. Ennek a nyújtásnak a Barátok közt issza meg a levét, mivel este tíz órakor lesz vége az aktuális epizódnak, és ez a lépés tavasszal se hozott nézettségi sikert az RTL Klub-nak, habár nyerték a főműsoridőt.

 A saját gyártások miatt a külföldi sorozatok csak este tíz órakor fognak kezdődni, de premier epizódok lesznek képernyőn. A Dr. Csont, A mentalista, a Szulejmán mind új résszel, míg a CSI: A helyszínelők csatornapremierrel szórakoztatja a nézőket. A késő esti Híradó sikere miatt ősszel is lesz ismétlés este az RTLII-s hírműsorból, ami miatt a megszokott magazinműsorok még később, hajnalban fognak adásba kerülni. A jó hír viszont az, hogy mind a XXI. század, mind a Házon kívül új részekkel fog jelentkezni.

 Az RTL Klub ezek mellett csinálja az X-faktor ötödik évadát is, aminek Istenes Bence lesz a műsorvezetője, a zsűriben pedig Tóth Gabi, Szikora Róbert és Alföldi Róbert mellett Little G. Weevil foglal helyet. A hétvége más szempontból is érdekes lesz a tévéadón, hiszen a Cobra 11 váltásaként bemutatnak egy új, francia-amerikai sorozatot, a Taxit, amiben egy rendőrnő kénytelen taxival utazni a bűntények helyszínére, mivel bevonták a jogosítványát.

 A tévécsatorna ezen felül készül a Celeb vagyok, ments ki innen! harmadik évadával is, aminek ismét Sebestyén Balázs és Vadon Jani lesznek a műsorvezetői. A részletes műsorrendet a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

24 - a kilencedik évad

 A 24-gyel érdekes a kapcsolatom, hiszen úgy lett az abszolút kedvenc sorozatom, hogy egy teljes epizódot sem láttam belőle akkor, amikor a legnagyobb siker volt mind külföldön, mind Magyarországon. Ennek a kvázi ismeretlenségnek csak egy előnye volt, mégpedig az, hogy amikor megízleltem Jack Bauer világát, akkor nyolc évadnyi utazás várt arra, hogy egyhuzamban megnézzük. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy éjjel-nappal ez a sorozat ment nálunk. Micsoda élmény volt.

vlcsnap-2014-08-14-15h43m44s2.png

 A nyolc évad megnézése után pedig olyan űr keletkezett, amit sokáig nem nagyon tudott semmi sem betölteni. Persze amikor kicsit halványodott a 24 hatása, és az, hogy mindent ehhez hasonlítsak, akkor lettek új kedvencek, de valahogy egyik másik sorozat sem tudta ugyanazt a rajongást kiváltani. Nem a világ legjobb sorozata a 24, és igen, vannak hibái, de mégis egy olyan világot tárt elénk és olyan körítésben, amitől a mai napig libabőrös leszek, ha rá gondolok. Az akciójelenetek, az összeesküvések, a terrorizmus, az árulók, az önfeláldozó hősök és egy olyan egyszemélyes tömegpusztító fegyver, mint Jack Bauer. Ezek miatt imádom annyira ezt a sorozatot.

vlcsnap-2014-08-14-15h42m59s57.png

 Az új évadot természetesen nagyon vártam, de volt bennem egy kis félsz, hogy lehet nem ütik meg azt a mércét, amit régen tudtak, és nem lesz olyan élvezetes nézni, ahogy a főszereplő megmenti a világot. De talán a legnagyobb kérdés mégsem ez, hanem az volt, hogy tudok-e majd ugyanúgy rajongani az új évadért, mint a régiekért. A kilencedik évad tizenkét része viszont bebizonyította azt, hogy ez a téma továbbra is működik és a tévében is lehet látványos akciójeleneteket készíteni. A 24 hangulata az évek alatt szinte semmit sem kopott és habár Kiefer Sutherland nem olyan fiatal már, mint az első részben, továbbra is elhiszem, hogy bármire képes.

 Az évad azonban nem csak pozitív dolgokban erősített meg, ugyanis elkövettek az írók egy-két olyan dolgot, ami igencsak meglepett. Az egyik, hogy így, tizenkét epizódban is képesek voltak két részre szedni a történetet, és megint kidobtak jó pár epizódot az alapozás miatt. A huszonnégyes felállásnál megszoktam, hogy az évad eleje rendszerint nem igazán szól semmiről és csak öt-hat rész után indulnak be kő keményen az események, de itt pazarlásnak éreztem ezt.

vlcsnap-2014-08-14-15h43m58s138.png

 Az évad eleje jó volt, szó se róla, szinte ott folytatták, ahol a nyolcadik évad végén abbahagyták, mind látványban, mind zenében, mind színészi játékban hozták azt, amivel a 24 rajongóit lekenyerezhetik. A probléma csak az, hogy ezt a laza felvezetést egy ilyen rövid évadban annyira nem nézik jó szemmel, vagyis én nem örültem neki. A történet második fele azonban kárpótolt mindenért és azért, amit a hetedik rész után műveltek megint képes voltak úgy rajongani, ahogyan régen. A fináléban pedig be is párásodott a szemem.

 Az utolsó részben ugyanis Jack Bauer ha nem is olyan fokon, mint régen, de megint képes volt átgázolni mindenen és mindenkin. De nem csak ez az egy rész volt olyan jó, hiszen az évad második felére én nem tudok és nem is akarok egy rossz szót se szólni, mivel az írók újra megadták azt az élményt, amit a 24 óta csak nagyon kevés sorozattól kaptam meg. A logikai bakikat, önismétlést pedig nem hiszem, hogy ennek az évadnak kellene felróni, hiszen nem most lépik meg először az ilyen húzásokat.

vlcsnap-2014-08-14-15h42m30s33.png

 A kilencedik évadban nem csak a történet és a hangulat, hanem az új és régi szereplők zöme is említést érdemel. A régiek közül jó volt látni Heller-t, Audrey-t és természetesen Chloe-t, valamint az egyik meglepetés embert is, míg az újak közül egyértelműen a Kate Morgan-t alakító Yvonne Strahovski lett a kedvencem. Nem csak a színésznő miatt, hanem mert a szerepe tökéletes fiatal Jack Bauer-ként viselkedik.

 De a magyar a szinkron mellett sem lehet szó nélkül elmenni. A 24 az egyik olyan sorozat, amit csak magyar nyelven nézek, és ennek az az oka, hogy így kedveltem meg, a másik pedig, hogy imádom a főszereplő magyar hangját. Az évadban Kőszegi Ákos hozta azt, amiért őt tartom a legjobbnak, de férfi vonalon kiemelném még Kárpáti Leventét is, aki fantasztikusan illet a karakterére, ahogyan a sokat kritizált Spilák Klára - Yvonne Strahovski párossal se volt az ég egy világon semmi probléma.

 A 24 nem ezzel az évaddal fog bekerülni a legjobb sorozatok közé, de amíg ilyen szinten képesek szórakoztatni, addig nem is érdekel engem semmi más.

Ők lesznek a Sztárban sztár új évadának énekesei

 A TV2 egy elég ötletes reklámkampánnyal kezdte beizzítani a promóciót a legsikeresebb új saját gyártásának második évadához. Azonban most, hogy mind a zsűrit, mind a premier időpontját és magát a műsorvezetőt is megismertük, ideje volt lerántani a leplet a sztárokról.

 Az első évad sok pozitív kritikát kapott és tényleg rendkívül szórakoztató volt, ezért is tették már elsőre magasra a lécet. Az új évadban a zsűriben egy helyen lesz csak változás, mivel Lakatos Márk egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a feladatot, a helyére pedig az első évad győztese, Bereczki Zoltán ül Liptai Claudia, Hajós András és Majoros Péter Majka mellé. A Sztárban sztár második évadának új műsorvezetője is lesz, ugyanis Till Attila váltja Friderikusz Sándort. Ez azért is érdekes, mert a zsűriben helyet foglaló Liptai Claudiával ők ketten összeszokott párost alkotnak, most viszont új helyzetben találkoznak.

 A szeptember hetedikén induló második évadban Keresztes Ildikó, Tóth Vera, Koós Réka, Pásztor Anna, Dukai Regina és Völgyi Zsuzsi mellett Hevesi Tamás, Kökény Attila, Nagy Sándor, Pál Dénes, Sipos Péter és Vastag Tamás fog énekelni.

sztarbansztar1.jpg

sztarbansztar2.jpg

Forrás: TV2.hu

Dr. Tóth címmel orvosos műsort készít az RTL Klub

 Az RTL Klub az őszre sok érdekes saját gyártású műsorral készül, köztük egy új formátummal, az amerikai The Doctor Oz Show magyar változatával. A műsor hétköznaponként várja a nézőket a képernyő elé, és egészségügyi témákban igyekszik majd eligazítást nyújtani. A műsorvezető dr. Tóth Tamás lesz.

drtoth.jpg

 A tévéadó új műsora azoknak is segítséget nyújt majd, akik az interneten, egészségügyi oldalakon kérnek tanácsokat, és a cikkek alapján diagnosztizálják magukat. A műsorvezető életmódtanácsokkal, táplálkozási tippekkel is szolgál, valamint különböző gyógyászati termékeket is bemutat majd. A műsor készítésén a szerkesztők komoly orvosi és szakértő csapattal dolgoznak majd együtt.

 A magyar változat orvosa, dr. Tóth Tamás számos magazinműsorban volt már vendég, sőt, az X-faktor versenyzőinek is adott már tanácsot.

Forrás: RTL Klub Sajtóklub

Az ezredik csapót ünnepelte a Munkaügyek

 A köztévé saját gyártású szitkomjának negyedik évados forgatására idén is nyáron került sor, és vélhetően még zajlanak a munkálatok. A stáb július közepén különleges jubileumot ért el, hiszen ezredik alkalommal csattant a csapó, és ezt illően meg is ünnepelték. A Munkaügyek - IrReality Show Facebook oldala osztotta meg ezeket a képeket, amiken a háttérben dolgozó stábtagok is rajta vannak.

Magyar nézettség: 32. hét - A saját gyártásokkal arat az RTL Klub

 Az RTL Klub két saját gyártásával tudja sakkban tartani a TV2-t, ez pedig az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt párosa. Ez az a két műsor, ami képes megtörni a Tények lendületét, és főként ezek miatt nem tud főműsoridőt nyerni a TV2. A Barátok közt az előző előtti héten is remekül hozott és továbbra is az egyetlen olyan műsor, amit egymilliónál is több ember követ a tévében.

 A két országos lefedettségű kereskedelmi adó nem csak a saját gyártású sorozataikkal van harcban egymással, hanem a hírműsoraikkal is. A Tények a teljes lakosságban továbbra is nézettebb, ám hétvégente sokkal kisebb a különbség a két híradó között. A célközönségnél is a TV2 áll jobban, de a fölénye már nem olyan egyértelmű, mivel az RTL Klub-os Híradó zsinórban háromszor is nézettebb tudott lenni a múlt héten. A délutáni TV2-s sikerek ellen azonban nincs receptje a csatornának.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Szulejmán magabiztosan behúzta a szerda esti főműsoridőt és sokat javított az előző számaihoz képest. A másik, hogy az Édes élet, ami a TV2 talán legsikeresebb saját gyártása, a múlt héten nem igazán tudott labdába rúgni és csak a CSI: A helyszínelők ellen sikerült nyernie.

 A köztévét pedig továbbra sem a sorozatok miatt nézik az emberek, hiszen sem a délutáni, sem pedig a főműsoridős, zömében országos premier kínálat nem érdekli a tévézőket. Az M1-en a filmek hoznak úgy-ahogy jó nézettséget, de ezek a számok is alacsonyak egy országos adóhoz képest.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Tovább a cikk folytatásához.

HetiSzinkron - Hírekre hangolva

 A blog ezen rovatában a fontos és érdekes szinkronos híreket fogjuk sorba szedni, hogy legyen miből szemezgetnie a magyar változatok kedvelőinek. Igen, kvázi hírrovatról van szó, de a szinkron felé orientálva. A többi hírt és szinkronmintát a tovább mögött találjátok.

Az élet csajos oldala

 Az RTLII-n bemutatott új sorozat szinkronja elsőre nem igazán nyerte el a tetszésemet, de ahogy nézem újra az epizódokat egyre jobban lenyűgöz a színészek játéka. A szinkronban két meglepetés is ért, az egyik maga a hangválasztás volt, mivel nem gondoltam volna, hogy ezeket a hangokat kapják a szereplők. Nem azért, mert rosszak, éppen ellenkezőleg, csak mégis furcsa volt elsőre a Németh Borbála-Ruttkay Laura páros, mert nem ilyen szerepekben szoktuk meg őket. A másik, amin igencsak meglepődtem, az Ruttkay Laura játéka volt. Nem tudom, mennyire élvezi a munkát, de egy olyan oldalát mutatja meg, amire eddig szerintem a szinkronban nem volt lehetősége és ez nagyon jól áll neki. A videóért köszönet Lengabor-nak.

Szereplők: Kat Dennings (Németh Borbála), Beth Behrs (Ruttkay Laura), Jonathan Kite (Varga Gábor), Jennifer Coolidge (Farkasinszky Edit), Garrett Morris (Várkonyi András), Mattew Moy (Elek Ferenc)

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lesznek az RTL Klub főzős realityjének zsűritagjai

 Az RTL Klub Konyhafőnök címmel készít főzős műsort, amiben amatőr szakácsok mérhetik össze tudásukat a főnyereményért. A zsűri és a műsorvezető személye mindig fontos egy-egy ilyen kvázi valóságshow-nál és ezért is volt érdekes, hogy kiket választ az RTL Klub a magyar gasztronómia ismertségei közül.

zsuri.jpg

 A zsűri három főből fog állni, akiket a gasztronómia különböző területeiről válogattak össze. Vajda Pierre ételkritikus, közel kétezer étteremben fordult meg világszerte, véleményét pedig sosem rejti véka alá. “Az igazi konyhafőnök átlagon felülien főz, kiváló az ízlése. Egyszerre képviseli a minőséget és a kreativitást, miközben a legapróbb részletekre is odafigyel a konyhában. Ez egy nagyon összetett dolog, nem sok emberben van meg ez a képesség, hogy konyhafőnök lehessen. Éppen ezért kritikus leszek… Minden esetben”.

 A zsűri legszigorúbb tagja azonban nem ő, hanem Bernáth József séf lesz. A karrierjét Lyonban kezdte, majd Londonban folytatta és több Michelin-csillagos étteremben is dolgozott már. “A Konyhafőnök precíz, gyors, tiszta munkát végez és harmonikus ételt tálal fel. Azonban nem elég a jó ízkombináció, a technikákat is ismerni kell. Ha valaki olyan ételt tesz elém, amit már ránézésre se szívesen kóstolnék meg, azzal kegyetlen leszek”.

 A harmadik zsűritag a gasztrobloggerként ismertté vált Fördős Zé a gyorsan, de frappánsan elkészíthető ételek szerelmese. “Rengeteg különböző képességgel kell rendelkeznie a konyhafőnöknek. Főzzön jól, ez alap. Ugyanakkor legyen jó menedzser, irányító és kreatív. Én ezt a három dolgot is vadászni fogom majd”.

Forrás: RTL Klub Sajtóklub

Cédrusliget - a tévéfilm

 A sorozatok első része általában az alapozással, a történet és a szereplők egymás közti viszonyának felvázolásával telik, s nem ritka, hogy emiatt egy-egy pilot hosszabb, mint a soron következő többi epizód. A Cédrusliget esetében viszont nem egyszerűen arról van szó, hogy az első részbe több dolgot zsúfoltak és ezért vették lazábbra a játékidőt, hanem az történt, hogy ezt első körben tévéfilmnek szánták.

vlcsnap-2014-08-08-18h02m52s235.png

 A bő egy órás első rész ezért nem is kimondottan az évad történetének része, inkább csak jó táptalaj, amin utána szépen el lehet kezdeni dolgozni. A Debbie Macomber regényeiből készült sorozat főszereplője Olivia Lockhart, Cédrusliget bírónője, akinek bepillantást nyerünk nem csak a munkájába, de a magánéletébe is. Ezek mellett pedig megismerjük a festői környezetű kis város lakóit és megkapjuk a klasszikus mindenki ismer mindenkit felállást.

 A Cédrusliget nem árul zsákbamacskát, és a tévéfilm alapján nem is akar több lenni, mint kellemes szórakozás azoknak, akik romantikus drámára vágynak, egy erőskezű és független, csinos nővel a középpontban.
A tévéfilmet a köztévé két részben adta le, ezzel picit meg is törte a lendületet és a második epizódot nem is élveztem annyira. De összehasonlítva a két részt, lehet nem csak emiatt volt ez így. A tévéfilm első fele nagyon szépen építkezett és sorban kaptuk a történetszálakat, amik vélhetően az évad központi elemei lesznek, és a szereplőket is ügyesen mutatták be. Nem csak a főszereplőt sikerült szerintem azonnal megkedveltetni a nézőkkel, hanem szinte mindegyik karaktert, és meg is volt a kisvárosokra jellemző hangulat, amin nagyot dobott a látvány.

vlcsnap-2014-08-08-17h59m58s40.png

 A tévéfilm második fele viszont teljesen az első ellentéte volt. Nem éreztem sem összeszedettnek, sem annyira nagyon élvezhetőnek. Az egész epizód olyan volt, mint ha a készítők le akarták volna zavarni az összes szereplő aktuális gondját, ezért ide-oda csapongtunk, és habár képet kaptunk sokukról, mégsem volt egységes a történet. Az egyik jelenetben elmondtak két sort a színészek, majd váltottunk is egy másik eseményre, közben pedig nem hagyták, hogy a nézőben leülepedjenek a látottak.

 A két főszereplő, Olivia és Jack nagyon jók együtt, és nem csak a színészekre gondolok, hanem arra is, hogy a szerepük elég sok lehetőséget hagy nekik. A többiek, a mellékszereplők sem rosszak, de míg a tévéfilm első felében azt éreztem, hogy az első jelenettől fogva ismerek mindenkit és meg is kedveltem őket egy-egy mondatuk után, addig a második részben nem tudtam elmerülni a történetben, mivel a váltások kirángattak az események sodrásából.

vlcsnap-2014-08-08-18h01m22s101.png

 A Cédrusliget azonban ennek ellenére is meglepetés volt, hiszen alapjában véve nem kedvelem az ilyen drámákat és mindig kell valami (egy színész, egy ötlet, egy jó helyszín), hogy nézzem. A szép környezet adott volt, és a színészeket is megkaptam, bár nem közvetlenül, hiszen itt először a magyar hangok nyertek meg. A főszereplőt Tóth Enikő hozza szerintem tökéletesen és megint bebizonyította, hogy a hangja milyen jól illik az ilyen akaratos nőkhöz (mint Madeleine Stowe), de Kőszegi Ákost is érdemes kiemelni, mivel az ő választása is telitalálat.

 A sorozatot felvezető tévéfilm összességében tetszett és habár nem sok újdonságot hoz a romantikus drámák körében, azt amit tud nagyon jól csinálja, szórakoztat.

süti beállítások módosítása