Szilícium-völgy - az első évad

2014. július 11. - Jasinka Ádám

 A sorozatnézési szokásom úgy néz ki picit átalakult, hiszen egyre kevesebb igényem van arra, hogy valamit a premier után azonnal megnézzek és inkább bevárom az évadot, hogy egyben nézhessem meg. Nem tudom, ez a tévéről leszokásnak vagy magának az internetnek és az online videótáraknak köszönhető, de lényegében sokat változtatott a szórakozásomon. A sorozatokat, amikre kíváncsi vagyok, ezért is nehéz sorba szedni, de ha készítek egy listát, akkor se mindig követem, mivel elég egy-két érdekes jelenet vagy írás valamiről és más kerül az első helyre.

vlcsnap-2014-07-11-11h25m43s4.png

 Az HBO sorozatait régen nem kedveltem annyira, bár ez nem jó így, hiszen nem tudsz arról véleményt alkotni, amit nem is néztél. Mert lényegében ez volt a helyzet, a csatorna készítette a jobbnál jobb, díjnyertes műsorokat, de valahogy engem eddig elkerült az összes, vagy mert nem érdekelt, vagy mert nem is tudtam, hogy milyen jó. A Veep után ezért ismét egy HBO-s szitkomot vettem elő és nagyon jól tettem, mivel nem okozott csalódást az elsőre furcsának tűnő geek sorozat.

vlcsnap-2014-07-11-11h26m28s206.png

 A történet középpontjában, ahogyan a cím is elárulja a számítástechnika legfontosabb központja a Szilícium-völgy áll, de ezen belül kapunk hat srácot, akiknek az életébe nyerhetünk bepillantást. Az a jó ebben a sorozatban, hogy nem úgy kezeli ezeket, az informatikai dolgokhoz nagyon is értő embereket, mint a társadalom egy kirekesztett és különc rétegét, hanem őket állítja be normálisnak, és ezen a szinten belül kapunk bizarrabbnál bizarrabb fazonokat. A legegyszerűbben úgy tudnám elmagyarázni, hogy egy olyan geek szitkomot látunk, ami nem a sztereotípiák sorát vonultatja fel és a poénokat se a tipikus és klisés jelenetekre hegyezik ki.

 Persze van olyan rész, amikor behoznak egy-egy ilyen humoros elemet, de lényegében nem ezen van a hangsúly, és mondom ezt úgy, hogy a sok informatikai szakkifejezés és technikai megoldás eléggé fajsúlyos a történet szempontjából. De mégsem érthetetlen és zavaros az, amit látunk, sőt, szerintem ez bármilyen szakmai beállítottságú ember számára élvezhető kis sorozat, ami nem is annyira sírva nevetős, mintsem drámásabb. Nem elriasztásként írom a drámát, de tény, hogy a poénokra nem egyszer jut egy-egy olyan élethelyzet, szituáció, ami szinte bármelyik ember életében előfordulhat, csak más mozgatórugókkal.

vlcsnap-2014-07-11-11h28m59s185.png

 A történet se lóg a levegőben, az évad az első résszel elindul valahonnan és az évadzáróra eljut valahova, és megvan a fináléban az a hűha érzés, amit kevés sorozat tud az első szezonjában megcsinálni. Az események átgondoltak, szinte minden szereplő kapott valamilyen külön történeti szálat, és akit tudtak árnyaltak a készítők. A szereplőket viszont olyan jól sikerült felrajzolni már az első részben, hogy a karakterek elvitték a hátukon a sorozatot és csak minimálisan kellett formázni őket. Persze ehhez kellett a remek színészi alakítás és a jó történet, de ezek közösön okoztak csak ilyen kellemes élményt.

 A humorát nem igazán tudnám beskatulyázni, hiszen voltak abszurd és egyszerű poénok is, de a színvonalat az egész évadban sikerült fenntartani. Aki olyan kellemes kikapcsolódást szeretne, aminek remekül felépített eseménysora van, jó szereplői és fantasztikus magyar szinkronja az nézze ezt a sorozatot.

 A szinkronról külön érdemes beszélni, hiszen tényleg jó lett, kaptunk ötletes szójátékokat és olyan magyar hangokat, amik nagyon is illenek a szereplőkre. Az egész hangulatához nagyon sokat hozzátett a szinkron, s szerintem ezért is tetszett ennyire.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2014.07.16. 12:33:02

Ezt majd én is nézem. Eddig csak jókat hallottam róla. Azt a nyolc részt csak sikerül abszolválnom.:)
süti beállítások módosítása