Érkezhet hozzánk is a Szulejmán folytatása?

2015. szeptember 12. - Jasinka Ádám

 Először is köszi Desmond Wallace-nak, hogy kiszúrta, a Törökországban már 2014-ben befejeződött Muhtesem Yüzyil, vagy magyar címén Szulejmán folytatást kap, amely ráadásul idén októberben képernyőre is kerül a Star TV-n.

 A magyar nézők szerintem sokak meglepetésére nagyon megkedvelték a legsikeresebb török szultán, I. Szulejmán életéről, szerelmeiről és háremének apróbb-cseprőbb dolgairól szóló nem egyszer ármányos sorozatot. Az RTL Klub egyik legnézettebb szériája tényleg sok nézőt ültet a képernyők elé és adhatják akár késő este, 22:00 után is, hétszáz-nyolcszázezer tévéző így is követi a valóság ihlette szereplők történetét.

kosemszultana.jpg

 A sorozat eredetileg másfél-két órás játékidejű epizódokból állt, ezeket vágta az RTL Klub általában kettő vagy akár több részre, de mivel előfordult, hogy rövidebbek voltak a török epizódok, így számomra nem annyira követhető, hogy éppen melyik részét is adják magyarul az eredetiknek. Az RTL Klub a török számozást követve most tarthat úgy a 80. rész környékén, ami azt jelenti, hogy még hatvan epizód van hátra, ami magyar vetítés szerint sokkal több lehet, de ez nem pontos, hivatalos számítás.

 Azonban ha magyarul is befejeződik Szulejmán és háremének története, akkor sem kell aggódnia a tévéadónak és a rajongóknak, hiszen a hasonló díszletek között, hasonló hangulatban, ám új karakterekkel készült Kösem szultána lehet a váltósorozata. A Muhtesem Yüzyil - Kösem októberben mutatkozik be a török Star TV-n és az előzetesek alapján akinek tetszik a Szulejmán, annak szerintem ez is a kedvence lehet.

 A történelmi folytonosság miatt elképzelhető, hogy ez a sorozat, ha valóban az RTL Klubra érkezik - ha képernyőre kerül egyáltalán Magyarországon - tényleg csak a Szulejmán fináléja után lehet csak adásban, mivel I. Szulejmán leszármazottjai állnak az új történet középpontjában. A címszereplő pedig az a Kösem szultána, akit Hürrem szultána mellett az oszmán történelem egyik legbefolyásosabb asszonyának tartanak.

 Az mindenesetre jó hír a sorozatot magyarul és eredeti nyelven nézők számára is, hogy ugyan más szereplőkkel, de úgy néz ki azonos hangulattal fog folytatódni kedvenc történetük.

A kép forrása: Muhtesem Yüzyil Kösem Facebook oldala

Itt vannak az Ügynöklista című sorozat magyar hangjai

 A TV2 lesz úgy látszik a két országos kereskedelmi tévéadó közül az, amelyik ebben az őszi szezonban megpróbálkozik az új, külföldi sorozatokkal, ami csak azért érdekes, mert a nyár végéig az volt a jellemző, hogy a premier szériák, új évadok inkább a TV2 Csoport kábeles részére jönnek (A bura alatt, Continuum, A Köpeny...), míg a főadóra csak az egy évados szitkomok jutnak, de azok se a főműsoridőbe.

  Az őszi szezon első hetében azonban kiderült, hogy nem csak A titkok könyvtára érkezik majd a TV2-re, hanem Az ősi prófécia és az Ügynöklista is, melyek ténylegesen újdonságnak számítanak, nem csak csatornapremiernek. Ezek közül az előbbi kettő már bemutatkozott, a harmadik sorozat, a kémdráma viszont csak szeptember 27-én, késő este debütál, viszont nem akármilyen felvezetéssel. A TV2-nél szokásukhoz híven nem aprózták el a magyar szinkronokat, hiszen mindegyik premier kifejezetten jó szereposztást kapott, sőt, az Ügynöklista stáblistáját olvasva elismerően bólogattam is.

ugynoklistaszinkron.jpg

 Az Ügynöklista egy izraeli történet amerikai feldolgozása és a sorozat középpontjában egy orosz esetekre specializálódott CIA-ügynök és az ő egykori, orosz kém szülei állnak. Akinek ez a sztori ismerős az nem téved olyan nagyot, hiszen nem egy ilyen filmet és sorozatot láttunk már, viszont ez - ellentétben például az autentikus Foglalkozásuk: Amerikaival - nem a hidegháború alatt, hanem a jelenben játszódik.

 A sorozat főszereplőjét Gavin Stenhouse formálja meg, a magyar hangja pedig Előd Álmos lesz, a szüleit alakító Hope Davist és Scott Cohent pedig Spilák Klára és Jakab Csaba kettőse szinkronizálja. Hope Davistől nem lesz idegen Spilák Klára hangja, ugyanis a színésznőt több filmjében is ő szinkronizálta, bár legutóbb a Wayward Pines-ban Orosz Anna kölcsönözte neki a hangját. Scott Cohen pedig a Doktor D című sorozatnál már megkapta Jakab Csaba orgánumát, szóval itt is megfigyelhető egyfajta következetesség.

 A színészeken felül azonban a magyar változat stábja is szót érdemel, ugyanis Pócsik Ildikó a szinkronrendező, aki többek között a Gyilkos elmék és A nevem Earl szereposztását is kitalálta, a magyar szöveget pedig Dr. Halász Blanka és Petőcz István írták. Az Ügynöklista magyar hangjaiért és stáblistájáért köszönet a TV2-nek!

Ügynöklista (Allegiance)

Gavin Stenhouse - Előd Álmos
Hope Davis - Spilák Klára
Scott Cohen - Jakab Csaba
Margarita Levieva - Vágó Detti
Morgan Spector - Kőszegi Ákos
Kenneth Choi - Kálid Artúr
Robert John Burke - Barbinek Péter
David Vadim - Király Attila
Floriana Lima - Lamboni Anna

Magyar szöveg: Dr. Halász Blanka, Petőcz István
Szinkronrendező: Pócsik Ildikó
Stúdió: Subway

Forrás: TV2
A kép forrása: hollywoodreporter.com

Magyar nézettség: 36. hét - Beindult a tévés ősz, csak a nézőknek nem szóltak

 A nyári nézettség sok izgalmat nem tartogatott és bár én teljesen oda és vissza voltam A hegyi doktor - Újra rendel számaitól, más emlékezetes sajnos nem sok történt és többek között emiatt is vártam, szerintem sokakkal egyetemben a szeptembert, hiszen nem csak az iskola kezdődött elsején, hanem a tévés őszi szezon is. A főszezon első adáshete azonban inkább csalódásokkal, mintsem pazar nézettségekkel volt teli.

vigyelelnezettseg.jpg

 A címbeli állítás persze nem teljesen igaz mivel megfigyelhető nézettségnövekedés, de nem sok érdemi változás történt és az előzetes tippjeimmel is olyan mellé céloztam, mint szerintem még soha. Az első adáshét eredményeiből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, a hűvösebb idő és a már késő délutáni sötétedés emelni fog még ezeken a számokon, de akkor is furcsa volt látni, hogy az új műsorok milyen "gyenge" eredményekkel kezdtek.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy az RTL Klub már nem csak két, hanem három napi saját gyártást ad a hír- és közéleti műsorai után, amivel meg is dobták a főműsoridős számaikat és ugyan az 1 perc és nyersz! már vagy még nem hoz a korábbiakhoz hasonlóan bőven egymillió fölött, az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt tudott a jobb felvezetésből és talán az új időpontokból profitálni. A Barátok közt ráadásul feljavította az RTL Klub este fél tízes műsorsávját, viszont nem hoz valami egyenletes nézettséget, hiszen hol 900 ezer alatt, hol 1,2 millió fölött teljesít, így csak az a kérdés szerintem, hogy megéri-e kvázi beáldozni ezt a sorozatot csak azért, hogy még késő este is nagy fölénnyel verjék a többi tévéadót.

 Az RTL Klub háza táján a hétköznapok mellett volt még érdekesség, ugyanis szombaton különkiadással jelentkezett a Gálvölgyi-show és debütált a Vigyél el! című új, párkereső műsor. Nos, ugyan mind a kettő nyerte a saját műsorsávját, de én személy szerint ezektől sokkal jobb eredményt vártam.

 A TV2 viszont annak ellenére, hogy az új kínálattal sem rúg igazán labdába az RTL Klub ellen, pozitívan zárta a mérlegét, hiszen az Ezek megőrültek! korrekt átlagot hozott a teljes lakosságban. A celebes ügyességi vetélkedő legnagyobb érdeme azonban az, hogy több fiatal nézte, mint bármelyik másik TV2-s produkciót a főműsoridőben. A műsor ráadásul jobb számokat hozott mint az előtte adott Jóban rosszban, bár az utána levő sorozatoknak, filmeknek és saját gyártásoknak már nem tudott jó felvezetés lenni köszönhetően talán az erős, RTL-es konkurenciának is.

 A titkok könyvtára, a sok helyen reklámozott sorozat első része közel négyszázezer nézőt érdekelt és bár ez jobb mint amiket mostanában a TV2-s szériák hoznak, ez a főműsoridőben, egy országos adótól szerintem még mindig alacsony nézettség. A TV2-t viszont saját magához érdemes elsősorban mérni és így ez egy kifejezetten jó kezdés volt, hiszen házon belül még a Frizbit is megelőzte Noah Wyle és kis csapata.

 A Duna TV főműsoridős számai viszont már nem tetszenek annyira. A hegyi doktor - Újra rendel nézettsége a műsorsávváltás miatt csökkent, de meglepő módon az utána levő Maradj talpon! nem igazán tudott profitálni a német sorozat számaiból. A heti tartalmak közül a J.A.G. profin hozza megközelítőleg ugyanazt az átlagot, az Önök kérték továbbra is népszerű és Fábry is sok tévézőt vonz, ellenben sem a Ketten Párizs ellen, sem a Fölszállott a páva nem hozott valami jó nézettséget.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Cobra 11, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Veronica aranya: 389 097 (18.5%), 18-49: 54 538 (9%)
Duna TV: Feketén-fehéren: 104 554 (4.9%), 18-49: 7 410 (1.2%)

RTL Klub: A mentalista 2x01 (ism.): 173 253 (7.8%), 18-49: 42 596 (6.7%)

TV2: Fiorella: 488 292 (20.8%), 18-49: 83 794 (12.2%)
Duna TV: Ridikül: 114 818 (4.9%), 18-49: 7 560 (1.1%)

RTL Klub: Fókusz: 230 999 (9.6%), 18-49: 69 821 (9.7%)

RTL Klub: Híradó: 706 718 (26.2%), 18-49: 151 694 (19.3%)
TV2: Tények: 619 585 (22.4%), 18-49: 157 380 (19.3%)
Duna TV: Híradó: 153 687 (5.9%), 18-49: 11 662 (1.5%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 4x13: 337 057 (11.4%), 18-49: 24 631 (2.8%)

RTL Klub: 1 perc és nyersz! 3x01: 750 442 (23.8%), 18-49: 223 732 (23%)

TV2: Jóban rosszban: 584 355 (16.9%), 18-49: 111 510 (10%)
Duna TV: Maradj talpon!: 388 744 (10.7%), 18-49: 49 207 (4.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 739 457 (18.2%), 18-49: 286 329 (20.4%)
TV2: Ezek megőrültek! 3x01: 676 401 (16.3%), 18-49: 225 642 (15.5%)

Duna TV: J.A.G. - Becsületbeli ügyek 2x10: 332 813 (7.8%), 18-49: 43 582 (2.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7557-7558.: 1 044 033 (25.2%), 18-49: 375 284 (23.2%)
TV2: Király!: 201 049 (6.6%), 18-49: 87 536 (6.5%)
Duna TV: Sherlock 3x03: 94 226 (2.7%), 18-49: 22 784 (1.5%)

RTL Klub: Dr. Csont 6x21 (ism.): 690 952 (22.1%), 18-49: 326 362 (23.3%)

RTL Klub: Híradó: 540 744 (23%), 18-49: 234 070 (21.3%)
Duna TV: A köröstárkányi mészárlás: 27 349 (1.3%), 18-49: 9 111 (0.9%)

RTL Klub: A főnök 7x09: 259 899 (17.5%), 18-49: 89 517 (12.6%)
TV2: Doktor D 2x01: 38 212 (2.9%), 18-49: 10 953 (1.8%)

Kedd:

TV2: Veronica aranya: 395 702 (20.3%), 18-49: 58 061 (11.8%)
Duna TV: Feketén-fehéren: 84 456 (4.2%), 18-49: 11 559 (2.2%)

RTL Klub: A mentalista 2x02 (ism.): 175 109 (8.3%), 18-49: 52 580 (9.5%)

TV2: Fiorella: 473 578 (20.7%), 18-49: 83 733 (13.3%)
Duna TV: Ridikül: 140 087 (6.1%), 18-49: 16 725 (2.6%)

RTL Klub: Fókusz: 159 775 (6.8%), 18-49: 63 511 (9.6%)

RTL Klub: Híradó: 694 767 (25.2%), 18-49: 183 605 (23.6%)
TV2: Tények: 637 838 (22.6%), 18-49: 166 768 (20.7%)
Duna TV: Híradó: 168 993 (6.4%), 18-49: 24 331 (3.2%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 4x14: 458 988 (15.2%), 18-49: 74 552 (8.5%)

RTL Klub: 1 perc és nyersz! 3x02: 660 524 (20.8%), 18-49: 193 408 (20.5%)

TV2: Jóban rosszban: 600 289 (17.3%), 18-49: 151 583 (14.2%)
Duna TV: Maradj talpon!: 412 935 (11.3%), 18-49: 69 483 (6.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 692 796 (17%), 18-49: 278 201 (20.1%)
TV2: Ezek megőrültek! 3x02: 646 305 (15.6%), 18-49: 218 393 (15.1%)

Duna TV: Önök kérték: 303 435 (7.1%), 18-49: 35 887 (2.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7559-7560.: 941 222 (22.6%), 18-49: 345 592 (21.6%)
TV2: A titkok könyvtára 1x01: 347 575 (9.5%), 18-49: 159 158 (10.7%)
Cool TV: Dr. Csont 9x18: 307 198 (7.8%), 18-49: 159 132 (10.2%)
Duna TV: Szívek doktora 4x04: 129 938 (3.4%), 18-49: 11 609 (0.8%)

RTL Klub: Castle 5x20: 543 467 (17.8%), 18-49: 229 029 (17.3%)

TV2: Hawaii Five-0 5x08: 203 998 (8.9%), 18-49: 78 030 (7.6%)
Duna TV: Az utolsó angol úriember 1x06 (évadzáró): 60 778 (2.2%), 18-49: 6 719 (0.6%)

RTL Klub: Híradó: 354 369 (15.9%), 18-49: 153 020 (15.3%)

RTL Klub: XXI. század: 224 429 (13.7%), 18-49: 86 006 (11.6%)
TV2: Franklin és Bash 2x02: 112 340 (8.9%), 18-49: 38 410 (6.6%)

Szerda:

TV2: Veronica aranya: 365 339 (20%), 18-49: 61 312 (11.4%)
Duna TV: Feketén-fehéren: 114 579 (6.1%), 18-49: 14 737 (2.6%)

RTL Klub: A mentalista 2x03: 138 062 (6.7%), 18-49: 37 295 (6.1%)

TV2: Fiorella: 470 188 (20.5%), 18-49: 85 668 (12.7%)
Duna TV: Ridikül: 118 674 (5.1%), 18-49: 6 624 (1%)

RTL Klub: Fókusz: 175 814 (7.4%), 18-49: 64 224 (9.3%)

RTL Klub: Híradó: 770 502 (27.9%), 18-49: 188 296 (23.3%)
TV2: Tények: 622 881 (21.6%), 18-49: 158 837 (18.4%)
Duna TV: Híradó: 182 999 (7%), 18-49: 18 102 (2.4%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 4x15: 428 967 (13.4%), 18-49: 59 872 (6%)

RTL Klub: 1 perc és nyersz! 3x03: 815 581 (23.4%), 18-49: 250 226 (22.8%)

TV2: Jóban rosszban: 572 677 (15.2%), 18-49: 146 553 (12.2%)
Duna TV: Maradj talpon!: 396 439 (10.2%), 18-49: 53 051 (4.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 776 278 (18.6%), 18-49: 316 524 (21.2%)
TV2: Ezek megőrültek! 3x03: 638 000 (15.2%), 18-49: 226 796 (15.1%)
Cool TV: A mentalista 2x01: 268 985 (6.4%), 18-49: 105 425 (6.9%)

Duna TV: Ketten Párizs ellen 1x01: 200 408 (4.7%), 18-49: 35 727 (2.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7561-7562.: 1 204 385 (30.1%), 18-49: 468 297 (29.4%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 2x12: 191 973 (5.2%), 18-49: 82 288 (5.5%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 69 385 (1.8%), 18-49: 2 136 (0.1%)

RTL Klub: Szulejmán 139.: 791 138 (26.1%), 18-49: 274 980 (21.8%)
Duna TV: Szerelem és vérbosszú 1x15: 45 464 (1.6%), 18-49: 4 283 (0.4%)

TV2: Lángoló Chicago 2x09: 121 345 (5%), 18-49: 62 681 (6%)

RTL Klub: Híradó: 522 349 (24.8%), 18-49: 189 998 (20.3%)

RTL Klub: Házon kívül: 325 868 (21.4%), 18-49: 129 025 (18.8%)
TV2: Életfogytig zsaru 1x01 (ism.): 82 293 (6.4%), 18-49: 32 614 (5.7%)

Csütörtök:

TV2: Veronica aranya: 349 913 (19.6%), 18-49: 49 875 (9.7%)
Duna TV: Feketén-fehéren: 82 639 (4.7%), 18-49: 14 874 (2.9%)

RTL Klub: A mentalista 2x04: 132 876 (6.6%), 18-49: 28 261 (4.9%)

TV2: Fiorella: 432 595 (19.3%), 18-49: 64 237 (9.9%)
Duna TV: Ridikül: 108 632 (4.8%), 18-49: 14 652 (2.2%)

RTL Klub: Fókusz: 232 985 (10.2%), 18-49: 76 132 (11.2%)

RTL Klub: Híradó: 708 920 (26.1%), 18-49: 196 422 (23.6%)
TV2: Tények: 601 065 (21.2%), 18-49: 157 281 (17.9%)
Duna TV: Rendkívüli hírek: 193 615 (7.2%), 18-49: 19 056 (2.3%)

RTL Klub: 1 perc és nyersz! 3x04: 796 235 (22.7%), 18-49: 272 534 (24.8%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 5x01: 464 520 (13.8%), 18-49: 68 525 (6.5%)

TV2: Jóban rosszban: 556 135 (14.8%), 18-49: 143 844 (12.2%)

Duna TV: Maradj talpon!: 423 872 (10.4%), 18-49: 49 547 (3.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 768 987 (17.9%), 18-49: 305 166 (20.8%)
TV2: Ezek megőrültek! 3x04: 617 840 (14.4%), 18-49: 228 109 (15.4%)

Duna TV: Fábry: 389 712 (9.2%), 18-49: 60 642 (3.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7563-7564.: 990 174 (23.7%), 18-49: 348 729 (21.6%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 314 628 (8.5%), 18-49: 93 878 (6.3%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 9x11: 422 349 (14.4%), 18-49: 179 001 (14.4%)
Duna TV: Az autóversenyző: 134 053 (5.5%), 18-49: 25 320 (2.4%)

TV2: NCIS 12x17: 168 971 (7.4%), 18-49: 66 674 (6.4%)

RTL Klub: Híradó: 296 458 (14.1%), 18-49: 127 186 (13%)

RTL Klub: Brandmánia: 140 473 (8.8%), 18-49: 55 575 (7.1%)
TV2: Felejthetetlen 1x07 (ism.): 104 458 (7.8%), 18-49: 42 697 (6.6%)

Péntek:

TV2: Veronica aranya: 331 933 (18.6%), 18-49: 45 604 (8.8%)
Duna TV: Feketén-fehéren: 90 748 (4.9%), 18-49: 10 050 (1.8%)

RTL Klub: A mentalista 2x05 (ism.): 143 848 (7.2%), 18-49: 50 907 (8.6%)

TV2: Fiorella: 440 723 (20.1%), 18-49: 81 083 (12.6%)
Duna TV: Ridikül: 94 477 (4.3%), 18-49: 6 152 (1%)

RTL Klub: Fókusz: 198 054 (8.8%), 18-49: 50 386 (7.7%)

RTL Klub: Híradó: 666 707 (25.5%), 18-49: 158 262 (20.9%)
TV2: Tények: 590 297 (21.8%), 18-49: 157 877 (19.9%)
Duna TV: Híradó: 165 733 (6.6%), 18-49: 12 277 (1.7%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 5x02: 402 278 (13.7%), 18-49: 54 151 (6.1%)

RTL Klub: 1 perc és nyersz! 3x05: 781 899 (23.8%), 18-49: 254 220 (25.1%)

TV2: Jóban rosszban: 545 935 (15.3%), 18-49: 141 993 (12.8%)
Duna TV: Maradj talpon!: 353 197 (9.4%), 18-49: 43 641 (3.7%)

M4Sport: Futball: Európa-bajnoki selejtező: Magyarország - Románia: 742 533 (18.9%), 18-49: 289 708 (19.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 655 440 (15.2%), 18-49: 252 713 (17.2%)
TV2: Ezek megőrültek! 3x05: 612 725 (14.2%), 18-49: 180 575 (12.2%)

Duna TV: Fölszállott a páva 3x01: 263 431 (5.9%), 18-49: 42 175 (2.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7565-7566.: 897 906 (21%), 18-49: 305 773 (18.9%)
Duna TV: Columbo - Kettős vágás: 194 574 (5%), 18-49: 42 729 (2.8%)
TV2: Star Trek: 180 058 (5.7%), 18-49: 79 195 (6.1%)

RTL Klub: Szabotázs: 351 682 (12.9%), 18-49: 130 057 (11.1%)

Duna TV: Szép estéket, Magyarország!: Kaszás Attila-díj 2015: 65 621 (2.6%), 18-49: 14 060 (1.3%)

Duna TV: Az utolsó rejtély: 32 797 (2.4%), 18-49: 4 737 (0.7%)

Szombat:

TV2: Kőagy őrnagy: 265 695 (9.7%), 18-49: 99 581 (10.2%)
RTL Klub: Kung-fu - A film: 256 050 (9.4%), 18-49: 57 803 (5.9%)

Duna TV: Szerelmes földrajz - Csőre Gábor: 127 381 (4.8%), 18-49: 20 764 (2.2%)

Duna TV: Gasztroangyal - Murakeresztúr: 246 196 (8.7%), 18-49: 57 990 (5.8%)

RTL Klub: Híradó: 737 891 (22.5%), 18-49: 179 260 (17%)
TV2: Tények: 650 671 (19.7%), 18-49: 195 622 (18.5%)
Duna TV: Híradó: 175 208 (5.5%), 18-49: 24 046 (2.3%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 309 003 (8.8%), 18-49: 38 177 (3.5%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 708 240 (18.8%), 18-49: 215 477 (18.2%)
TV2: Hogyan lopjunk felhőkarcolót?: 463 108 (11.6%), 18-49: 166 923 (12.7%)

Duna TV: Az Adlon Hotel 1x02: 286 421 (6.9%), 18-49: 28 640 (2.1%)

RTL Klub: Gálvölgyi-show - avagy játszd újra, János!: 679 616 (16.2%), 18-49: 232 334 (16.3%)

RTL Klub: Vigyél el! 1x01: 779 378 (20.1%), 18-49: 310 194 (20.4%)
TV2: Men In Black - Sötét zsaruk 2.: 329 643 (9.2%), 18-49: 157 453 (10.7%)
Duna TV: Szerelmes Shakespeare: 101 266 (3%), 18-49: 23 188 (1.6%)

RTL Klub: Next - A holnap a múlté: 302 843 (12.6%), 18-49: 125 084 (11.3%)

TV2: A kód neve: Merkúr: 155 240 (9.2%), 18-49: 75 519 (9.1%)

Duna TV: Cabaret: 38 150 (2.6%), 18-49: 16 121 (2.2%)

Vasárnap:

M4Sport: Formula 1 - Olasz Nagydíj: 647 575 (22.5%), 18-49: 270 698 (25.4%)

TV2: Hogyan lopjunk felhőkarcolót? (ism.): 185 257 (6.3%), 18-49: 71 615 (6.7%)

RTL Klub: Bombajó bokszoló: 307 831 (10.4%), 18-49: 81 051 (7.6%)
Duna TV: Az ember néha téved: 257 624 (8.9%), 18-49: 23 271 (2.2%)

Duna TV: A muskétások 1x01: 172 095 (5.7%), 18-49: 21 779 (1.9%)

RTL Klub: Híradó: 978 535 (26.6%), 18-49: 258 946 (19.7%)
TV2: Tények: 722 857 (19.5%), 18-49: 245 304 (18.6%)
Duna TV: Híradó: 133 237 (3.7%), 18-49: 21 584 (1.7%)

Duna TV: Hogy volt?!: 132 451 (3.3%), 18-49: 12 693 (0.9%)

RTL Klub: Cobra 11 17x07 (ism.): 928 389 (22.2%), 18-49: 294 381 (19.6%)
TV2: Transformers: 509 901 (11.4%), 18-49: 295 664 (17.8%)

Duna TV: A kicsi kocsi újra száguld: 295 554 (6.4%), 18-49: 57 290 (3.4%)

RTL Klub: A Boszorkány-hegy: 788 827 (17.3%), 18-49: 366 871 (21.2%)

Duna TV: Az esőcsináló: 164 972 (4.9%), 18-49: 36 810 (2.5%)

RTL Klub: Veszélyzóna: 423 503 (14.8%), 18-49: 202 866 (16.1%)
TV2: Különvélemény: 139 250 (6.2%), 18-49: 81 991 (8%)

Duna TV: A barátnőm pasija: 71 410 (5.1%), 18-49 15 698 (2.3%)

RTL Klub: Portré: 119 309 (8.1%), 18-49: 47 977 (6.5%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

A kémek már a TV2-n is ott vannak

 A TV2 idén ősszel irányt váltott és habár nem hozott tavaly olyan rosszul számukra az, hogy szinte csak saját gyártásokat adtak a főműsoridőben most valamiért mégis úgy döntöttek, hogy hétköznap este fél tíztől a sorozatrajongóknak is kedveznek. Ennek a lépésnek lehet anyagi, vagy nézettségi oka is, mindenesetre elég érdekes, főleg annak tükrében, hogy a TV2-nél nem igazán van húzó vagy közönségkedvenc sorozat és amit régen esetleg sokan néztek, arra ma már nem lehet egy főműsoridőt felhúzni.

 Az pedig még érdekesebb, hogy a tényleges premiereket "eldugják" késő estére és esélyt sem adnak mondjuk Az ősi próféciának, hogy egy nézőbarát időpontban az új slágersorozat lehessen, de az NCIS sem kap még egy lehetőséget, hogy renoméján és a TV2 főműsoridős számain egyszerre javítson. Ezeket látva nem kellett volna meglepődön azon, hogy a tévéadó egyik új premierje, ami ráadásul egy viszonylag populárisabb témáról szól, késő este fog bemutatkozni.

ugynoklista.jpg

 A TV2-n ugyanis Az ősi prófécia mellett adásba kerül egy újabb amerikai széria is, mégpedig az Ügynöklista. Maga a premier is meglepő, de az még inkább meghökkentett, hogy vasárnap estére tették, a Sztárban sztár és az Összezárva Friderikusszal párosa mögé. Igen, ez nagyon jó felvezetésnek hangzik, de az este tizenegy órás kezdés már kevésbé számít előkelőnek, főként akkor, ha másnap munkába vagy iskolába kell mennie a tévézők nagy részének, de persze lehet hogy ezzel ütik meg a főnyereményt a tévécsatornánál. Arról nem is beszélve, hogy az RTL után náluk is lesz egy beépített orosz ügynökös kémsorozat.

 Az Ügynöklista, vagy eredeti címén Allegiance a Homelandhez hasonlóan egy izraeli történet feldolgozása. A sorozat főszereplője egy orosz ügyekre specializálódott CIA-ügynök, aki egyik nap megtudja, hogy a szülei egykori orosz ügynökök, akik ugyan már nem aktívak, de a Kreml egy utolsó küldetésre újra szolgálatba helyezi őket. A szülők azt a feladatot kapják, hogy szervezzék be a fiúkat is az ügyhöz, így pedig komoly választás elé kerülnek; vagy elárulják az Amerikai Egyesült Államokat vagy pedig veszélybe sodorják a családjukat. A sorozat első része szeptember 27-én, 23:00-kor debütál a TV2-n és a folytatást is vasárnap késő esténként láthatják majd a tévénézők.

A kép forrása: wegotthiscovered.com

Interjú Divinyi Rékával, a Csak színház és más semmi forgatókönyvírójával

 A köztévén idén már képernyőre került több magyar tévéfilm és két, új saját gyártású sorozat is és úgy tűnik nem fogytak ki a készülő vagy tervezett produkciókból, mivel az őszi szezonban sem maradnak a tévézők újdonság nélkül. Az egyik premier a szeptember 19-én adásba kerülő A fekete múmia átka lesz, amely egy Rejtő Jenő történetet dolgoz fel, a másik pedig a decemberben bemutatkozó Csak színház és más semmi című hat részes széria lesz, melyet jelenleg is forgatnak a Thália Színházban.

 A sorozat egy kitalált színházban játszódik és egy fiktív előadás elkészültét követhetjük majd figyelemmel az olvasópróbától a bemutatóig. A hat rész alatt bepillantást nyerhetünk abba, hogyan dolgoznak a színészek, a háttéremberek, milyen drámákat, milyen vidám pillanatok élnek át és mennyi munka is van egy előadásban.

 A forgatásra múlt hét pénteken volt szerencsém kilátogatni és mivel nem nagyon voltam még ehhez hasonlón, ezért különösen jó élmény volt megnézni a felvételeket, azt hogy hogyan készülnek a jelenetek. A sorozatot habár a Thália Színházban veszik fel, a történet a Komédiás Színházban, egy kitalált helyszínen játszódik és nagyon érdekes volt felfedezni azt, hogy a legapróbb részletig díszletté alakították az épület elejét és környezetét.

 Miközben a színészek a színház előtt forgattak, a sajtósok az egyik emeleten felhúzott, a sorozatban díszletként használt büfében beszélgethettek és interjúzhattak a készítőkkel és az éppen szünetet tartó színészekkel is. A sorozat stábjából három emberrel volt szerencsém egy rövid interjút készíteni, ezek közül olvashatjátok most az elsőt.

 Divinyi Réka rutinos forgatókönyvíró és dramaturg, dolgozott több filmen (Csak szex és más semmi, Kaméleon, Szabadság, szerelem), színdarabon (A Játékkészítő, Ketten egyedül) és számos sorozaton (Barátok közt, Egy rém rendes család Budapesten, Társas játék) is. Az egyik legújabb munkájánál, a Csak színház és más semmi című sorozatnál egy jól bevált csapat állt újra össze, akikkel nem csak filmeket, de már egy színdarabot is készítettek. Az írónővel a sorozatról, a karakterekről és a forgatókönyvírásról beszélgettem.

Ha jól olvastam Goda Krisztina is dolgozik ezen a sorozaton. Vele nem ez lesz az első közös munkád.

 Igen, viszont Kriszta most nem rendező, hanem kreatív producer, valamint ő írt két forgatókönyvet is.

Hány részes lesz a sorozat?

 Hat részes. Ez az úgynevezett miniszéria, egy nemzetközi formátum, amikor 50-52 percesek az epizódok és tulajdonképpen hat rész alatt elmesélünk az elejétől a végéig egy történetet. Van egy íve és egy lezárása, a folytatás lehetőségével természetesen, de alapvetően kerek egészről van szó.

Lesz köze a sorozatnak a Csak szex és más semmihez, a folytatásaként képzeljük el?

 Nem, a címmel inkább csak arra akartunk utalni, hogy a film alkotóstábjából és szereplői közül többen, ugye Kriszta, Schell Juci, Csányi Sanyi és én is, benne vagyunk ebben is. Illetve talán még annyi a közös pont, hogy mind a kettő színházban játszódik, de sem Juci, sem Sanyi nem ugyanazokat alakítják, akiket a filmben. Tehát ez semmiképp sem tekinthető folytatásnak.

 Picit talán hangvételében vagy stílusában fog hasonlítani rá, a mi humorunk, gondolkodásmódunk jelenik meg mindkettőben. Maga a történet és a karakterek viszont teljesen mások lesznek.

divinyi1.jpg

Hogyan jött az ötlet? Dolgoztál esetleg ezen a terven és megkerested a produkciós céget, vagy ők kértek fel, hogy írd meg?

 Ez valójában most tőlünk, alkotóktól jött. Kriszta rendezett egy darabot itt a színházban (a Thália Színház – a szerk.), aminek én voltam a dramaturgja, Juci és Sanyi pedig szerepelt benne, és igazából munka közben jött a vágy, hogy milyen jó lenne újra együtt dolgozni. Ekkor találtuk ki, hogy csináljunk egy olyan sorozatot, ami az olvasópróbától a premierig végigkísér egy alkotói folyamatot, természetesen emberi történeteken keresztül. A színház egy nagyon izgalmas közeg és aki nem ebben dolgozik, annak valóban érdekes lehet látni, hogy mi zajlik a színfalak mögött.

 Nem dokumentumfilm lesz, hiszen egy fiktív történetről van szó, de mégiscsak bemutatjuk azt a folyamatot, hogy hogyan készül egy színdarab és hogy milyen emberek azok, akik a színházi háttérmunkát végzik és milyen problémákkal találkozhatnak.

A legelső rész tehát az olvasópróbától indul és a fináléra érünk el a bemutatóhoz?

 Igen, nagyjából így építkezik a sorozat. Körülbelül egy hetes ugrások vannak az egyes részek között, mivel egy színházi előadás próbaidőszaka általában hat hét. Az első rész az olvasópróba, utána lesz az úgynevezett rendelkező, majd a jelmezes próba, amikor már díszlet is van, illetve lesz egy főpróba is még a premier előtt.

werk4.jpg

Egy konkrét előadás köré épül a sorozat vagy ez is fikció lesz?

 Fikció, végülis így döntöttünk. Az előadás sok ponton kapcsolódik a szereplők történetéhez és bár az eredeti tervünk az volt, hogy egy létező darabot használunk, annyiféle dolgot kellett tudnia ennek a darabnak, hogy egyszerűbb volt, ha mi magunk találtunk ki egyet és ezt nagy vonalakban meg is írtuk.

A sorozat stílusa milyen lesz, vicces vagy drámai, esetleg a kettő keveréke, dramedy?

 Ez határozottan dramedy. Szándékaink szerint sok humor, sok romantika és sok érzelem lesz benne. Nagy, súlyos emberi drámákkal most nem foglalkozunk, kifejezetten könnyed, szerethető és érzelmekkel teli történetnek szánjuk.

Mennyiben kell egy sorozat forgatókönyvéhez máshogy hozzáállnod, mint mondjuk egy filmnél vagy egy színházi darabnál?

 Mivel egy sorozatnál a játékidő sokkal hosszabb, ezért sokkal több idő van belemenni az egyes részletekbe, az egyes karakterek háttértörténetét sokkal jobban ki lehet dolgozni. Több idő van foglalkozni mindenkivel és nem feltétlen csak a főszállal. Ennél a sorozatnál három fő szálunk is van, mivel három női karakter sorsát követjük nyomon ezen a hat részen keresztül, de persze ezek a szálak kapcsolódnak is egymáshoz.

Kik játsszák a női főszerepeket?

 Schell Judit a színház vezető színésznőjét alakítja, Szávai Viktória az írót, a dramaturgot játssza, természetesen ezt a karaktert nem magamról mintáztam (nevet), Lovas Rozi pedig az öltöztetőnőt formálja meg, az övé a harmadik történetszál.

divinyi3.jpg

Hozzájuk kapcsolódnak a férfi szereplők, a magánéleti események?

 Igen, tulajdonképpen a három történetet a hölgyek szemszögéből kísérjük végig, de természetesen a férfiak, pl. Csányi Sándor, Szervét Tibor, ugyanolyan súlyú és ívű szerepeket kaptak, mint a nők.

Ez a történet azért elég különös, színházban játszanak színházat és a színészek színészeket alakítanak.

 Vagy színészt, vagy rendezőt. Az egyik barátom egyszer bejött a forgatásra, éppen bekukkantott, amikor felvétel volt és utána felhívott, hogy „a Csányi már rendez is?”. Ugyanis a Sanyi alakítja a sorozatban az előadás rendezőjét és annyira jól csinálta, hogy a barátom számára teljesen meggyőző volt.

 A duplafenekűség valóban érdekes lehet a színészek számára. A saját élethelyzetüket meg tudják nézni egy másik ember, egy öltöztetőnő vagy egy rendező szemszögéből. Úgy látom, hogy élvezik, láthatóan lubickolnak a szerepekben, mert mégiscsak egy olyan közegben mozoghatnak, ami számukra is nagyon ismerős és nagyon sokat tudnak róla. A forgatás során szerintem abból a tudásanyagból, amit a színészek hoznak, nagyon sok apró részlet belekerül a sorozatba.

Írás közben egyes karaktereket már egy adott színésszel képzeltél el vagy utána választottátok ki a színészeket?

 Azt tudtuk, hogy Jucival, Sanyival, meg Szervét Tibivel nagyon szeretnénk együtt dolgozni. Voltak olyan szereplők, akikre volt elképzelésünk, de egyeztetési okok miatt nem jött össze, ilyenkor a végül kiválasztott színészre ráigazítottuk a karaktert, ebben mindig van azért egy oda-vissza játék. Nagyon elégedett vagyok a szereposztással, szerintem tényleg minden karakterre sikerült megtalálni a tökéletes színészt.

Mennyire kapnak a színészek szabad kezet, improvizálhatnak vagy beemelhetnek valami pluszt esetleg a szerepükbe?

 Határozott elképzelésünk volt Krisztával arról, hogy milyenek a karakterek és elég sokat dolgoztunk a dialógokon. Viszonylag korán odaadtuk a színészeknek, hogy olvassák el és át is beszéltük velük. Mindenki elmondhatta az ötleteit, a meglátásait, amiket aztán igyekeztünk beleépíteni a kész anyagba, de a forgatásnál annyira feszített tempóban dolgoznak ők is, hogy egyszerűen nem nagyon van tere az ötletelgetésnek.

 Nagyon nehéz egy adott pillanatban átlátnia valakinek azt, hogy ha valamit másképp mond, akkor annak mondjuk két epizóddal később milyen hatása lesz. A színészek arra az anyagmennyiségre tudnak fókuszálni, amit éppen akkor, aznap kell felvenniük, viszont mi nagyon pontosan kisakkoztuk, hogy minden stimmeljen időben, logikailag és dramaturgiailag. Elég komoly következménye lehet annak, hogy ha akár egy kis változás is történik.

werk2.jpg

Jelenleg hányadik részt forgatjátok?

 Össze-vissza forgatják, nem epizódok szerint. Hamarosan befejeződnek a munkálatok itt a színházban, és - ahogy egy valódi próbafolyamat alatt a színészek sem - a sorozat sem nagyon lép ki a színházból. Amikor a színészek próbálnak és előadások vannak, akkor alapvetően rájuk is jellemző, hogy szinte a színházban laknak, de természetesen azért, hogy legyen egy kis levegő, meg mégiscsak realisztikusabb legyen, kellenek külső helyszínek is. Most befejeződnek itt a helyszíni forgatások és utána kezdődnek a külsők a maradék három vagy négy hétben.

Ezek is Budapesten lesznek?

 Mind Budapesten, semmi extra nem lesz benne. Utca-, park- és néhány lakáshelyszín, kávézók, ilyesmik.

Írsz filmet, legutóbb például a Veszetteket, sorozatot is mint ezt, valamint A Játékkészítőt, szóval színpadra is. Melyik áll hozzád a legközelebb?

 Mindig egy adott feladat van, ami érdekel és akkor éppen azt szeretem a legjobban, amíg nem jön egy újabb kihívás. Nyilván egy nagyjátékfilmet nagyságrendileg több ideig tart megírni és mire eljut az ötlettől a forgatásig, a költségvetés, meg egyáltalán a fajsúlyossága miatt is, az egy sokkal nagyobb és több évig elhúzódó munka. A sorozatokban meg pont azt szeretem, hogy könnyen lehet őket írni. A Csak színház és más semmi forgatókönyveit gyakorlatilag két-három hónap alatt megírtuk és aztán már hirtelen forgott is, olyan gyorsan megvalósul az egész. Még mindenki ennek a kezdeti mámorában van, míg egy nagyjátékfilm mire forgatásra kerül, addigra általában én már rég túlvagyok az anyagon amit megírtam és már máson dolgozom. Ez is nagyon jó a sorozatokban, hogy az ötlettől a megvalósításig belátható idő telik el.

Fotó: Penziás Nikolett

Gubás Gabi, Földes Eszter és Gesztesi Máté is az RTL-en tér vissza ősszel

 A hazai sorozatgyártás két meghatározó szereplője a köztévé és az HBO, ha a nem napi produkciókról beszélünk, ugyanis szappanopera-készítésben az RTL Klub verhetetlennek bizonyul. A heti, saját gyártású szériák terepére azonban a Casino óta nem nagyon merészkedett a piacvezető kereskedelmi tévéadó, ám most úgy látszik valami megváltozott, hiszen nem csak egy drámával, hanem egy szitkommal is megpróbálkoznak idén ősszel.

 A két készülő produkció közül a legjobban várt kétségtelenül a nyár óta sajtóhullámokat csapó, holland alapokon álló Válótársak című sorozat lesz. Az RTL-nél abból is látszik, hogy nem bízzák a véletlenre a legújabb heti szériájuk sikerét, hogy nem egy saját fejlesztést, egy korábban még sehol adásba nem kerülő történetet dolgoznak fel, hanem egy Hollandiában sikeres formátumot. A Divorce - amely korábban nem hivatalosan az Igazából válás címet is viselte már - három olyan férfiról szól, akik a válásuk, vagy legalábbis szakításuk után közös albérletben kötnek ki.

rtlsorozatszineszek.png

 A Válótársak, így olvasva az alapötletet nem is tűnik rossz címválasztásnak. A főszereplőket már lehetett sejteni augusztus vége óta, ugyanis az egyik mellékszereplőt alakító Kulka János egy interjúban elmondta, hogy Stohl András mellett Lengyel Tamás és Scherer Péter is játszik a sorozatban. A női főszereplőkről azonban a hivatalos bejelentésig semmit sem lehetett tudni és mit ne mondjak, nagy meglepetést okozott ez a névsor.

 Stohl András párja Gubás Gabi, Lengyel Tamás felesége a szerintem zseniális Földes Eszter, Scherer Péter kedvese pedig Balsai Móni lesz. Ugye, nem semmi szereposztás, tele tehetséges, remek színészekkel. A műsort reklámozandó Földes Eszter egyébként Sebestyén Balázs új műsorának, a Gyertek át szombat este! egyik első vendége lesz és ennek kifejezetten örülök, mivel a színésznőnek imádom a humorát és valami brutálisan jó az improvizációban, tessék csak a Mindenből egy vanban megnézni.

 A Válótársak az RTL Klubon fog adásba kerülni, várhatóan novemberben, de a szintén sok újdonságot felvonultató RTLII sem marad saját gyártású sorozat nélkül, ugyanis ide érkezik a magyar fejlesztésű butiquehotel.hu című szitkom. A vígjátéksorozatban Hernádi Judit, Székhelyi József és Reviczky Gábor mellett Gesztesi Máté, Fekete Réka, Marjai Virág, Madár Tamás és Ódor Zsofi is szerepel majd, a történet pedig egy olyan lányról szól, aki megörökli a címben is szereplő hotel vezetői posztját édesapjától és a vezetésben édesanyja is segítene neki, de inkább hátráltatja majd a boldogulásban.

A képek forrása: gubasgabi.hu, mediaklikk.hu, bevezetem.hu

Vadonatúj sorozatok érkeznek a Duna TV-re

 A köztévé első számú adójának őszi kínálatáról és néhány új, valamint visszatérő műsorának premieridőpontjáról már itt írtam, azonban ahogy sejthető volt, koránt sem csak ennyi tartalom kerül képernyőre a Duna TV-n. A saját gyártások mellett továbbra is láthatunk majd Oscar-díjas alkotásokat, szórakoztató filmeket és a régi, kedvelt sorozatok mellett bemutatkoznak új szériák, új évadok is.

 Az egyik premier az NBC nevű amerikai tévéadón tavaly debütált The Mysteries of Laura lesz, amely ugyan nem hozott kiemelkedő nézettséget, de a jó átlaga miatt megkapta a második évados berendelést, szóval ha a magyar nézők tetszését is elnyerik Laura rejtélyei, akkor lesz muníciója a köztévének. A sorozat főszereplője Debra Messing egy olyan nyomozónőt alakít, akinek nem csak munkájában, hanem otthon is helyt kell állnia.

laurarejtelyei.jpg

 A Duna TV másik újdonsága a Bosszú című sorozat befejező, negyedik szezonja lesz és ez mindenképpen egy meglepő döntés. A Bosszú ugyanis nem tartozott a köztévé legnézettebb tartalmai közé és most úgy kerül majd képernyőre a fő adón, hogy az első kettő után a harmadik évadát már nem az M1-en, hanem az M2-n vetítették. A Laura rejtélyei és a Bosszú majd a két finálézó széria, a J.A.G. - Becsületbeli ügyek és a Szívek doktora helyére kerül, de egyelőre még nem tudni, hogy pontosan hogyan is váltják egymást, azaz melyik sorozat kerül a J.A.G. és melyik a Szívek doktora műsorsávjába.

 A harmadik premier a Bosszúhoz hasonlóan szintén évadpremier lesz, ugyanis jön A muskétások második etapja is. A sorozatból jelenleg vasárnap délutánonként az első évad ismétléseit láthatják a nézők, a finálé után azonban érkezni fognak a Magyarországon még le nem adott, új epizódok.

 A Duna TV-re ezeken felül, igaz csak 2016-ban, de érkezni fog többek között a Brown atya és a Cédrusliget harmadik évada, valamint visszatér Don Matteo is, viszont ez nem azt jelenti, hogy már az év elején adásba is kerülnek ezek a sorozatok. A Duna TV mellett a Petőfi TV-n is nézhetünk újdonságokat, mivel szeptember 14-én kezd a Gyilkosság harmadik szezonja, valamint már adják a Családom és egyéb emberfajták második etapját. A köztévére jön majd még sokak kedvenc politikai drámája, a Kevin Spacey főszereplésével készült House of Cards is, azonban a Kártyavár premierjét egyelőre még homály fedi.

Forrás: Desmond Wallace, mediaklikk.hu
A kép forrása: nypost.com

Schell Judittal és Csányi Sándorral a főszerepben jön a köztévé új sorozata

 A magyar sorozatgyártás két meghatározó résztvevője az elmúlt pár évben az MTVA és az HBO volt és ugyan még mindig ez a két tévétársaság készíti a legtöbb produkciót, úgy néz ki, hogy az RTL Klub egy nem is akármilyen szereposztású sorozattal fog erre a piacra is betörni, viszont nem lesz olyan egyszerű a dolga.

 Az idén ugyanis három új magyar sorozat is képernyőre kerül, melyek közül leghamarabb az HBO-s Aranyéletet láthatják a tévézők, de ez a premier is csak késő ősszel, november 8-án lesz. Ugyanebben a hónapban debütál majd az RTL-es Válótársak és várhatóan csak decemberben fog bemutatkozni a Csak színház és más semmi, amelyet jelenleg is forgatnak. A köztévé új sorozatának felvételére ma többekkel együtt ellátogathattam és azt kell, mondjam, hogy a látottak és a színészektől, készítőktől hallottak alapján, elég jó produkciónak ígérkezik ez is.

ismertetocikk.jpg

 A hat részes, egyenként 50-52 perces epizódokból álló szériát Divinyi Réka és Goda Krisztina írták, a rendezője pedig Nagypál Orsi és Miklauzic Bence. A sorozat a címére rímelő filmhez hasonlóan egy színházban játszódik és egy előadás, az Édes kis semmiség elkészültén keresztül mutatja majd be, hogyan is zajlik egy színház és a benne dolgozók élete. Az olvasópróbától a bemutatóig végignézhetjük hogyan áll össze egy darab, mennyi munkába kerül a nézők szórakoztatása és persze a személyes pillanatok, drámák sem maradhatnak ki.

 Az egyik főszereplőt, a Komédiás Színház első számú színésznőjét Schell Judit, az aktuális előadás rendezőjét Csányi Sándor, a színház igazgatóját pedig Szervét Tibor formálja meg. A sorozatban rajtuk kívül többek között szerepel még Szávai Viktória, Lovas Rozi, Mikecz Estilla, Géczi ZoltánFehér Tibor és Vecsei Miklós is, akit sokan a köztévé egyik idei sikersorozatából, az Egynyári kalandból már ismerhetnek. Divinyi Rékával, Szervét Tiborral és Vecsei Miklóssal volt szerencsém egy rövid interjút készíteni, ezeket hamarosan elolvashatjátok.

Itt vannak a Tűzön-vízen című sorozat magyar hangjai

 Az akciósztárokat, az 1980-as, 1990-es évek keményfiúit a mai napig szeretik a nézők, legyen szó akár mozifilmekről, akár a tévében leadott műsorokról, van rájuk közönség. A színészek pedig tudják ezt és nem véletlenül dolgoznak a mai napig olyan sokat és próbálnak ki különféle formátumokat. Steven Seagal például már készített egy rendőrös szériát, az Igazságosztókat és most egy újabb névvel bővül a sorozatozó akciósztárok listája Magyarországon is.

tuzonvizenszinkron.jpg

 A Tűzön-vízen egy olyan kaliforniai elitalakulatról szól, amely azért alakult meg, hogy minél hatékonyabb és összehangoltabb legyen a mentés egy természeti katasztrófa során. Ennek a csapatnak a vezetőjét alakítja Dolph Lundgren, akit ebben a sorozatban az állandó magyar hangjának mondható Jakab Csaba fog szinkronizálni. A magyar hangok közül kiemelném Bognár Annát, aki a Szulejmán, A zöld íjász és a Foglalkozásuk: Amerikai után a negyedik RTL-es sorozatban lesz fő(bb)szereplő, de én ezt egy cseppet sem bánom, illetve szót érdemel még az is, hogy a Mutassatok egy hőst! után újabb sorozatban hallhatjuk majd Haffner Anikó hangját. A Tűzön-vízen magyar változatát Nikodém Gerda rendezte és elég jó stábot hozott össze. A sorozat premierje szeptember 4-én lesz az RTLII-n.

Tűzön-vízen (SAF3)

Dolph Lundgren - Jakab Csaba
Texas Battle - Horváth Illés
Katie Meehan - Bognár Anna
Lydia Hull - Bertalan Ágnes
Danielle Caley Anderson - Czető Zsanett
Karl Thaning - Posta Victor
J.R. Martinez - Dányi Krisztián
Jocelyn Osorio - Törtei Tünde
Chris Fisher - Előd Álmos
Pia Lamberg - Haffner Anikó

Magyar szöveg: Fuchs Gábor
Hangmérnök: Bán Péter
Vágó: Kozma Judit
Gyártásvezető: Rácz Gabriella
Szinkronrendező: Nikodém Gerda
Stúdió: Mikroszinkron

Forrás: RTL Klub
A kép forrása: RTLII Sajtóklub

Magyar nézettség: 35. hét - A Szulejmán élvezte legjobban a nyár utolsó hetét

 Az nem újdonság, hogy a magyar tévézők nagyon kedvelik az RTL Klub képernyőjén látható török sorozatot és a magas nézettség sem kellene, hogy meglepjen minket, hiszen a premier környékén stabilan egymilliónál is többen figyelték a szultán és háreme kalandjait. Mostanában azonban bármennyire is népszerű, az átlag inkább 800-900 ezer között mozog és csak nagyon ritkán hozott ennél több, esetleg kevesebb nézőt. A nyár utolsó hetében viszont nem tudom, mi történhetett, de nem csak a Szulejmán, hanem szinte minden műsor nézettsége nőtt.

szulejmannezettseg.jpg

 A török sorozat számai viszont olyan mértékben emelkedtek, hogy nem csak bebiztosította elsőségét a sorozatok között a teljes lakosságban, de megverte a célközönség nyári királyát, a Dr. Csontot is a saját terepén. A Szulejmán azonban a dobogó legfelső fokát nem tudta megszerezni, mivel a Barátok közt ismét egymillió fölötti eredménnyel az élen végzett.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy A hegyi doktor - Újra rendel című sorozat olyan nézettségi magasságokra tört, ahol napi sorozattal nem is tudom, hogy mikor volt utoljára a köztévé. A német sorozat azon felül, hogy rendszerint nyeri a saját műsorsávját, remek felvezetése az utána levő krimiknek, amikre vevők is a tévézők, hiszen mind a J.A.G., mind a Párizsi helyszínelők, mind pedig Columbo hadnagy bőven háromszázezer fölötti nézettségre képes, amikkel pedig nem egyszer meg is előzték a TV2-t.

 A TV2-nek a filmek ugyan nem jöttek be annyira az előző előtti héten, de most jobban teljesítettek, köszönhetően annak, hogy a Madagaszkár-trilógia kifejezetten érdekelte a fiatalabbakat, bár a teljes lakosságban nem igazán tudtak labdába rúgni a rakoncátlan állatok. Az RTL Klub a múlt héten kifejezetten jó számokat hozott és a nyáron megszokotthoz képest talán egy picivel magabiztosan tudta megnyerni a főműsoridőt.

 A sorozatok között a Szulejmán lett a legnézettebb mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél.

Hétfő:

TV2: Veronica aranya: 376 642 (19.5%), 18-49: 44 111 (7.5%)
RTL Klub: A mentalista 1x19 (ism.): 179 488 (9.2%), 18-49: 65 836 (11.2%)
Duna TV: Univerzum: 90 236 (4.6%), 18-49: 13 174 (2.2%)

TV2: Fiorella: 519 892 (23.2%), 18-49: 85 054 (13.2%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 163 673 (7.3%), 18-49: 41 617 (6.5%)
Duna TV: Univerzum: 96 287 (4.3%), 18-49: 15 816 (2.4%)

RTL Klub: Híradó: 685 635 (25.9%), 18-49: 149 570 (19.9%)
TV2: Tények: 674 691 (24.5%), 18-49: 162 370 (20.2%)
Duna TV: Híradó: 128 858 (5%), 18-49: 13 262 (1.9%)

Duna TV: Észak és Dél 9.: 225 087 (7.6%), 18-49: 35 814 (4%)

RTL Klub: Fókusz: 713 053 (23.9%), 18-49: 205 481 (22.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 656 323 (17.9%), 18-49: 255 041 (21.4%)
TV2: Jóban rosszban: 550 637 (15.8%), 18-49: 124 308 (11%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 4x08: 484 806 (13.4%), 18-49: 78 548 (6.6%)

TV2: Az utolsó léghajlító: 299 963 (7.5%), 18-49: 106 631 (7.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7547-7548.: 988 676 (23.1%), 18-49: 315 202 (21.3%)
Duna TV: J.A.G. - Becsületbeli ügyek 2x09: 342 011 (8.1%), 18-49: 57 442 (4%)

RTL Klub: Dr. Csont 6x19 (ism.): 727 144 (19.8%), 18-49: 312 124 (21.1%)
Duna TV: Sherlock 3x02: 123 927 (3.7%), 18-49: 26 047 (1.9%)

RTL Klub: Dr. Csont 6x20 (ism.): 528 502 (22.1%), 18-49: 248 129 (22.6%)
TV2: Looper - A jövő gyilkosa: 120 496 (6.5%), 18-49: 52 589 (6.1%)

Duna TV: Csapda: 43 477 (2.7%), 18-49: 6 017 (0.8%)

RTL Klub: Híradó: 370 080 (22.3%), 18-49: 186 014 (23.5%)

Kedd:

TV2: Veronica aranya: 358 528 (19.2%), 18-49: 53 466 (9.2%)
RTL Klub: A mentalista 1x20 (ism.): 139 985 (7.5%), 18-49: 53 729 (9.2%)
Duna TV: Univerzum: 119 153 (6.3%), 18-49: 10 956 (1.8%)

TV2: Fiorella: 426 096 (19.1%), 18-49: 69 966 (10.4%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 167 106 (7.5%), 18-49: 48 084 (7.2%)
Duna TV: Univerzum: 124 480 (5.5%), 18-49: 18 462 (2.7%)

RTL Klub: Híradó: 734 255 (26.7%), 18-49: 173 399 (21.4%)
TV2: Tények: 580 901 (20.4%), 18-49: 142 582 (16.6%)
Duna TV: Híradó: 159 813 (6%), 18-49: 12 329 (1.6%)

Duna TV: Észak és Dél 10.: 215 831 (7%), 18-49: 30 685 (3.2%)

RTL Klub: Fókusz: 739 437 (23.9%), 18-49: 223 716 (23%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 710 536 (18.4%), 18-49: 286 745 (22.8%)
TV2: Jóban rosszban: 559 641 (15.1%), 18-49: 155 891 (13%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 4x09: 534 313 (14%), 18-49: 76 676 (6.2%)

TV2: Villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak: 361 950 (9.2%), 18-49: 181 415 (12.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7549-7550.: 1 022 484 (23.6%), 18-49: 329 166 (21.8%)
Duna TV: Párizsi helyszínelők 8x06: 316 054 (7.3%), 18-49: 37 714 (2.5%)

RTL Klub: Zsaru pánikban: 391 480 (12.5%), 18-49: 150 086 (11.3%)
Cool TV: Dr. Csont 9x15: 355 153 (9.1%), 18-49: 174 467 (11.5%)
Duna TV: Az utolsó angol úriember 1x05: 142 405 (3.7%), 18-49: 21 118 (1.4%)

Duna TV: Europa Cantat 2015: 61 939 (2%), 18-49: 9 332 (0.7%)

Cool TV: CSI: New York-i helyszínelők 7x09: 251 966 (9.1%), 18-49: 125 428 (10%)

TV2: Hawaii Five-0 5x07: 201 135 (9%), 18-49: 81 887 (7.7%)
Duna TV: Játszó társaság: 26 701 (1.2%), 18-49: 5 527 (0.5%)

RTL Klub: Híradó: 224 965 (12.7%), 18-49: 94 649 (10.9%)
TV2: Franklin és Bash 2x01: 70 490 (5.4%), 18-49: 19 782 (3.1%)
Duna TV: Dákini - A bölcsesség női aspektusa: 10 423 (0.8%), 18-49: 3 484 (0.5%)

Szerda:

TV2: Veronica aranya: 357 904 (20.1%), 18-49: 48 852 (9.4%)
RTL Klub: A mentalista 1x21 (ism.): 161 762 (9%), 18-49: 55 078 (10.6%)
Duna TV: Univerzum: 96 466 (5.3%), 18-49: 14 544 (2.8%)

TV2: Fiorella: 427 135 (20.4%), 18-49: 73 598 (12%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 148 474 (7.1%), 18-49: 39 331 (6.4%)
Duna TV: Univerzum: 104 418 (5%), 18-49: 16 509 (2.7%)

RTL Klub: Híradó: 683 341 (26.1%), 18-49: 169 930 (20.9%)
TV2: Tények: 624 761 (23%), 18-49: 149 218 (17.5%)
Duna TV: Híradó: 126 071 (5%), 18-49: 14 950 (1.9%)

Duna TV: Észak és Dél 11.: 215 062 (7.2%), 18-49: 32 810 (3.5%)

RTL Klub: Fókusz: 681 121 (22.9%), 18-49: 189 572 (20.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 677 355 (18.2%), 18-49: 259 200 (21.6%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 4x10: 522 199 (14.1%), 18-49: 93 914 (7.9%)
TV2: Jóban rosszban: 518 251 (14.5%), 18-49: 116 602 (10.3%)

TV2: Madagaszkár: 327 522 (7.9%), 18-49: 161 973 (10.8%)
M3: Szomszédok 236.: 282 546 (6.9%), 18-49: 119 794 (8.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7551-7552.: 1 108 638 (26%), 18-49: 366 462 (24%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 113 795 (2.7%), 18-49: 7 495 (0.5%)

RTL Klub: Szulejmán 138.: 940 463 (25%), 18-49: 344 591 (22.8%)
Duna TV: Szerelem és vérbosszú 1x14: 137 553 (3.5%), 18-49: 17 709 (1.1%)

Cool TV: CSI: A helyszínelők 8x06: 252 669 (8.6%), 18-49: 115 912 (9.3%)
TV2: Lángoló Chicago 2x07: 170 049 (5.4%), 18-49: 84 383 (6.3%)

RTL Klub: Híradó: 407 514 (14.6%), 18-49: 165 236 (13.6%)
Duna TV: Római helyszínelők 3x04: 118 621 (4%), 18-49: 25 708 (2%)

RTL Klub: Döglött akták 2x16: 275 528 (14.1%), 18-49: 119 700 (13.2%)
TV2: Lángoló Chicago 2x08: 88 985 (4.6%), 18-49: 42 049 (4.7%)

Csütörtök:

TV2: Veronica aranya: 340 226 (18.9%), 18-49: 47 323 (9.8%)
RTL Klub: A mentalista 1x22: 196 773 (10.9%), 18-49: 55 210 (11.4%)

Duna TV: Univerzum: 96 542 (4.8%), 18-49: 13 203 (2.5%)

TV2: Fiorella: 414 585 (19.6%), 18-49: 53 599 (9.4%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 142 455 (6.8%), 18-49: 39 486 (7.1%)

RTL Klub: Híradó: 666 516 (25.3%), 18-49: 157 101 (21.2%)
TV2: Tények: 657 310 (24.1%), 18-49: 144 855 (18.5%)
Duna TV: Híradó: 121 980 (4.8%), 18-49: 14 037 (2%)

Duna TV: Észak és Dél 12.: 157 663 (5.4%), 18-49: 24 393 (2.8%)

RTL Klub: Fókusz: 646 798 (22%), 18-49: 163 696 (18.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 690 754 (18.5%), 18-49: 280 187 (22.6%)
TV2: Jóban rosszban: 577 168 (16.2%), 18-49: 131 771 (11.3%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 4x11: 500 702 (13.7%), 18-49: 81 809 (6.8%)

TV2: Madagaszkár 2.: 373 298 (9.2%), 18-49: 171 302 (11.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7553-7554.: 1 038 307 (24.6%), 18-49: 331 955 (21.9%)
Duna TV: Szívek doktora 4x03: 188 724 (4.5%), 18-49: 31 048 (2.1%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 9x10: 541 784 (15.1%), 18-49: 183 325 (12.8%)
Duna TV: Egy kínai viszontagságai Kínában: 147 189 (4.2%), 18-49: 29 152 (2.1%)

TV2: Ügyféllista 1x09 (ism.): 136 586 (4.8%), 18-49: 71 653 (5.9%)

RTL Klub: Híradó: 379 490 (14.3%), 18-49: 158 294 (13.9%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 6x05: 300 960 (16%), 18-49: 110 316 (13.3%)
TV2: Ügyféllista 1x10 (ism.): 82 349 (4.8%), 18-49: 33 457 (4.4%)

Péntek:

TV2: Veronica aranya: 357 637 (17.7%), 18-49: 54 953 (8.9%)
RTL Klub: A mentalista 1x23 (ism., évadzáró): 165 677 (8.2%), 18-49: 63 581 (10.2%)
Duna TV: Univerzum: 113 973 (5.6%), 18-49: 18 446 (3%)

TV2: Fiorella: 443 063 (19.1%), 18-49: 79 599 (11.5%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 178 719 (7.8%), 18-49: 66 040 (9.6%)
Duna TV: Univerzum: 126 677 (5.4%), 18-49: 22 402 (3.2%)

RTL Klub: Híradó: 668 549 (25.1%), 18-49: 148 869 (18.9%)
TV2: Tények: 653 747 (23.9%), 18-49: 162 891 (19.7%)
Duna TV: Híradó: 162 324 (6.2%), 18-49: 18 472 (2.4%)

Duna: Fölszállott a páva Washingtonban: 200 703 (6.8%), 18-49: 26 865 (2.9%)

RTL Klub: Fókusz: 704 234 (24%), 18-49: 173 018 (18.7%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 642 529 (17.9%), 18-49: 228 456 (20.1%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 4x12: 574 480 (15.4%), 18-49: 79 536 (6.7%)
TV2: Jóban rosszban: 530 180 (15.7%), 18-49: 128 465 (12.2%)

TV2: Madagaszkár 3.: 414 604 (10.4%), 18-49: 189 218 (13.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7555-7556.: 962 602 (23.4%), 18-49: 325 041 (23.2%)
Duna TV: Columbo - A bűn jelöltje: 394 031 (10.1%), 18-49: 57 079 (4.1%)

RTL Klub: A kód: 566 735 (18.3%), 18-49: 219 021 (18.1%)

TV2: Becstelen Brigantyk: 129 824 (6.7%), 18-49: 79 331 (9.3%)

Duna TV: Brown atya 2x10 (évadzáró): 183 359 (6.9%), 18-49: 28 818 (2.6%)

RTL Klub: Híradó: 301 229 (16.5%), 18-49: 122 022 (14.2%)
Duna TV: Holttest az ágyban: 67 634 (4.3%), 18-49: 23 636 (3.1%)

Szombat:

RTL Klub: Tibor vagyok, de hódítani akarok: 171 049 (7.4%), 18-49: 53 144 (6.8%)
TV2: Madagaszkár 2. (ism.): 141 835 (6.2%), 18-49: 53 285 (6.9%)

Duna TV: A titokzatos Gustav Klimt: 43 722 (1.9%), 18-49: 2 384 (0.3%)

RTL Klub: Híradó: 545 135 (20.9%), 18-49: 138 988 (17.3%)
TV2: Tények: 503 410 (19.1%), 18-49: 121 572 (15%)
Duna TV: Híradó: 106 668 (4.2%), 18-49: 14 410 (1.9%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 277 340 (9.9%), 18-49: 53 114 (6%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 447 578 (15.8%), 18-49: 120 262 (13.6%)
TV2: Én, a nő és plusz egy fő: 253 747 (7.6%), 18-49: 90 475 (8.4%)

RTL Klub: A szövetség: 430 204 (12.5%), 18-49: 174 375 (15.5%)
Duna TV: Az Adlon Hotel 1x01: 258 816 (7.5%), 18-49: 33 665 (3%)

Cool TV: Kellékfeleség: 260 576 (7.4%), 18-49: 153 573 (11.1%)

RTL Klub: Nico: 477 583 (14.4%), 18-49: 180 091 (13.2%)
TV2: A dilemma: 256 413 (8%), 18-49: 148 198 (11.2%)
Duna TV: Forrest Gump: 253 139 (7.8%), 18-49: 75 016 (5.6%)

RTL Klub: Ong Bak 2. - A sárkány bosszúja: 204 385 (13.5%), 18-49: 73 030 (10.4%)

TV2: Piszkos románc: 111 700 (8.7%), 18-49: 51 864 (8.5%)
Duna TV: A némafilmes: 30 333 (2.1%), 18-49: 7 853 (1.2%)

Vasárnap:

TV2: Walker, a texasi kopó 3x06: 406 453 (14.4%), 18-49: 86 978 (8.5%)

RTL Klub: Showtime - Végtelen és képtelen: 276 445 (9.5%), 18-49: 66 912 (6.4%)
TV2: Madagaszkár 3. (ism.): 166 236 (5.7%), 18-49: 85 423 (8.1%)

Duna TV: Univerzum: 142 000 (4.9%), 18-49: 21 801 (2.1%)

RTL Klub: Híradó: 814 243 (25.8%), 18-49: 234 877 (20.9%)
TV2: Tények: 638 605 (20.2%), 18-49: 197 946 (17.6%)
Duna TV: Híradó: 109 239 (3.5%), 18-49: 11 761 (1.1%)

Duna TV: Rámenős páros 1x10: 135 074 (4.1%), 18-49: 16 100 (1.4%)

RTL Klub: Cobra 11 17x06 (ism.): 693 403 (19.8%), 18-49: 241 369 (19.3%)
TV2: Robin Hood: 535 398 (13.1%), 18-49: 194 584 (12.8%)

Duna TV: Krokodil Dundee 2.: 469 432 (11%), 18-49: 108 759 (7%)

RTL Klub: Jégkorszak 3. - A dínók hajnala: 616 562 (14.1%), 18-49: 307 081 (18.7%)

RTL Klub: Tűzparancs: 275 858 (10.8%), 18-49: 130 599 (11.9%)
Duna TV: Vadászat a Vörös Októberre: 164 924 (5.3%), 18-49: 53 009 (4.1%)

TV2: Wanted: 289 819 (11%), 18-49: 151 496 (13.3%)

Duna TV: Hol az igazság?: 44 056 (4.2%), 18-49: 19 362 (4%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Szitkompremierekkel lesz nagyon csajos az RTLII

 Az RTLII őszi kínálatára sok mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy csajos lenne. Azonban van két olyan sorozat, ami címében mindenképpen ezt az oldalát erősíti a tévéadónak, főleg úgy, hogy egymás váltásaként kerülnek adásba.

azeletcsajosoldalaujcsaj.jpg

 Az élet csajos oldalából jelenleg a második évadot ismétlik, amelyet a harmadik követ majd és az ismétlések befejezte után, várhatóan októbertől érkezni fog premierként a negyedik szezon. A pincérnős sorozat új részei is hétköznap esténként lesznek képernyőn, azaz viszonylag hamar adásba kerülnek majd az epizódok, viszont nem maradunk az évadzáró után sem "csajos" tartalom nélkül. Az élet csajos oldala váltótársa november közepétől ugyanis az Új csaj lesz, amelyben egy olyan albérlet életébe nyerhetünk bepillantást, ahol három pasinak és egy csajnak kell megosztoznia a lakáson. A sorozat első évada remek szórakozás és a második sem okozott sok csalódást. Az Új csaj szinkronhangjait és a magyar változat munkatársait ide kattintva tudjátok elolvasni.

Forrás: RTL Klub
A kép forrása: RTLII Sajtóklub

Novemberben újra kinyit A titkok könyvtára

 A Universal Channel tavaly év végén, az amerikai premier után nem sokkal mutatta be nálunk is A titkok könyvtára-filmek folytatásának szánt sorozat első évadát és most bejelentették, hogy novemberben, egy nappal az amerikai vetítés után Magyarországon is adásba kerül a második szezon első epizódja.

 A sorozatnak egyébként nem csak a története, hanem a sugárzása is elég kalandos, hiszen tegnap a TV2-n is bemutatkozott A titkok könyvtára, ráadásul új szinkronnal és ha a nézettség miatt nem veszik le a képernyőről, akkor ha minden igaz, az első évados finálé november 3-án kerül majd adásba. Ez csak azért érdekes, mert a Universal Channel-ön a sorozat második évada november 2-án, az amerikai vetítés másnapján fog debütálni.

atitkokkonyvtarauniversal.jpg

A kép forrása: rissiwrites.com

Laár András és Ganxsta Zolee is szerepel az RTL új műsorában

 Az RTLII őszi kínálatában rengeteg saját gyártású műsor szerepel, köztük jó pár visszatérő és vadonatúj, eddig még sehol nem látott formátum is. Az egyik legnagyobb meglepetés azonban nem a Partyzánok vagy A konyhafőnök Junior lesz, bár kétségtelen, hogy ezek is izgalmasak, de sokkal pikánsabb szerintem az a tény, hogy az RTLII egyik heti műsora a korábban a SuperTV2-n futó Pimaszúr ottalszik lesz.

pimaszuratcuccolganxstazolee.jpg

 A műsor ugyan új címet kapott és Pimaszúr már nem ottalszik, hanem átcuccol, de egyelőre még nem lehet tudni, hogy ezen kívül változtattak-e valamin. A beköltözős és ottalvós riportsorozatot a korábbiakhoz hasonlóan most is Papp Gergő és felesége készíti majd, szóval olyan nagy újításokra szerintem nem kell azért számítani. A vendégek összetétele azonban mindenképp más lesz, bár régebben sem csak TV2-s embereknél fordultak meg, de most sok olyan ismertebb emberhez is ellátogatnak majd, akik az RTL Klub-os szerződésük miatt nem szerepelhettek anno a konkurenciánál.

 A Pimaszúr átcuccol első ajánlójából kiderül, hogy Kiss Ádám, Ganxsta Zolee, Laár András, Aleska Diamond, Gönczi Gábor, Éder Krisztián és Nagy Feró is szerepelni fog a műsorban, valamint aki nézte a korábbi adásokat, annak feltűnhet az is, hogy a promó alatt Rúzsa Magdi Szerelem című dala szól, amit a SuperTV2-s részekben a főcímzeneként használtak. Nem bánom, ha nem cserélik le a főcímdalt, mert szerintem nagyon jól passzolt a műsor hangulatához. A Pimaszúr átcuccol premierje szeptember 8-án lesz az RTLII-n.

A kép forrása: stop.hu

Világpremierek a magyar FOX műsorán

 Nagyon sok előnye van annak, ha egy külföldi tévécsatornának van magyar, helyi adója, hiszen így sokkal könnyebb úton jutnak el hozzánk is a premier tartalmak, amelyek bemutatására nem hogy fél évet, de hónapokat sem kell várnunk az amerikai premierrel egy időben történő magyar vetítés miatt. Az HBO ugyan már régóta alkalmazza ezt a módszert, de náluk javarészt feliratosak ezek a világpremierek, míg mondjuk az AXN-en, az AMC-n vagy a FOX-on szinte kivétel nélkül szinkronosak.

 A magyar kábelpiac szereplői közül, ha nem számítjuk az RTLII-t, akkor a Viasat jött ki először azzal, hogy mivel készülnek idén őszre, majd olvashattuk, hogy a Universal Channelre milyen újdonságok érkeznek, most pedig lehull a lepel a magyar FOX őszi, késő őszi premierjeiről is, melyek között szerintem mindenki meg fogja találni a maga kedvencét.

foxdavincidemonai.jpg

 A magyar FOX szerintem legjobban várt újdonsága a The Walking Dead hatodik évada lesz, amely világpremierként, a kinti amerikai vetítés utáni nap kerül adásba Magyarországon és még 124 országban. A kultikus zombisorozat új szezonja október 12-én, 21:50-kor debütál majd a FOX műsorán.

 Ezen felül érkezik a Da Vinci démonai befejező, harmadik évada is, amely az amerikai premier másnapján, október 25-én, 21:00-kor mutatkozik be hazánkban is. Ősszel a horror és thriller rajongói sem maradnak néznivaló nélkül a FOX-on, ugyanis az amerikai finálé után kezd majd a The Strain - A kór második szezonja, amely október 7-től, szerdánként este kilenckor lesz képernyőn.

foxempire.jpg

 Az ősz végén, novemberben debütál Az Álmosvölgy legendájának harmadik etapja, a sorozat pedig a megszokott helyén, hétfőnként szórakoztatja majd a nézőket az egyre hidegebb estéken. A hónap másik nagy dobása a legutóbbi amerikai tévés szezon legnagyobb nézettségi meglepetését szállító szériája, az Empire lesz. Azt nem tudni, hogy nálunk mennyire kaptak rá a nézők erre a zenés (de még milyen zenés!) drámára, de az Egyesült Államokban a 9,9 milliós premiert 17,62 milliós nézettségű finálé koronázta meg. A második szezon november 10-én debütál Magyarországon és olyan sztárok vendégszerepelnek többek között majd benne mint Mariah Carey, Kelly Rowland, Alicia Keys vagy Lenny Kravitz.

 Az Empire két főbb szereplőjét, a nagyszájú és remek dumájú Cookie-t, valamint a jólelkű Jamalt szinkronizáló színészekkel készült interjúkat a linkekre kattintva tudjátok elolvasni.

Forrás: FOX
A kép forrása: FOX

A TV2 őszi tervei

 A TV2 Csoport augusztus 27-én tartotta meg az őszi kínálatot bejelentő sajtótájékoztatóját, amin volt szerencsém részt venni, de sajnos csak kevés olyan információ hangzott el, amit augusztus közepe óta ne tudtunk volna már kideríteni. Ennek ellenére jó volt a hangulat a Liptai Claudia és Ördög Nóra vezette eseményen és találkozhattam élőben is a népszerű műsorok arcaival és a Sztárban sztár harmadik évadának énekeseivel.

 A TV2 idén ünnepli 18. születésnapját, ennek megfelelően rengeteg saját gyártású műsorral és új sorozattal készülnek az őszi szezonra. A legelső premier az Ezek megőrültek! új évada lesz, ami augusztus 31-én debütál majd és a sajtótájékoztatón levetített részletek alapján, aki eddig kedvelte a műsort, az a friss évadban sem fog csalódni. Az első adáshét versenyzői között ott lesz Baukó Éva, Aleska Diamond, Gáspár Győző és Varga Viktor is.

tv2sajto1.jpg

 Az Ezek megőrültek! után a Liptai Claudia vezette Az 50 milliós játszma érkezik, a premier várhatóan októberben lesz majd. A megemelt főnyereménnyel és új műsorvezetővel rendelkező kvízműsort novembertől A Kocka című ügyességi vetélkedő fogja váltani, amelynek Ördög Nóra lesz a házigazdája. Azonban a TV2 húzóműsora ezen premierek mellett is a Sztárban sztár lesz, ami vélhetően szeptember végén kezdi harmadik szezonját. A sajtótájékoztatón felvonultak a műsor idei versenyzői, akiknek a kilétére nem is olyan régen már fény derült, ezért sokkal érdekesebb volt az a bejelentés, hogy a távozó Hajós András helyére Havas Henrik ül majd be.

tv2sajto3.jpg

 A műsor új évadával kapcsolatban még három dolgot érdemes megjegyezni; az első, hogy változik a szavazás menete és már nem SMS-ben, hanem a Rising Star-hoz hasonlóan egy applikáción keresztül lehet majd szavazni. A TV2 Live alkalmazást már le is lehet tölteni a megfelelő "boltokból" és ez nem csak a voksolásra szolgál majd, ugyanis ezen keresztül szeretné a tévéadó még interaktívabbá tenni a műsorait. A második, hogy az eddig megszokottól eltérően idén nem 8, hanem 10 adást láthatnak majd a nézők, a harmadik pedig, hogy a SuperTV2-n háttérműsort kap a Sztárban sztár.

 Az Összezárva Friderikusszal vélhetően a Sztárban sztár új évadával egyszerre debütál majd, vétek lenne ha nem használnák ki maximálisan ezt a remek és nézett felvezetést, főleg úgy, hogy Friderikusz Sándor műsora tényleg bejött a tévézőknek. A premier ezért sanszos, hogy szeptember végén lesz csak.

tv2sajto2.jpg

 A Milliomos szakács két műsorvezetője, Rákóczi Feri és Széll Tamás is bemutatkozott a sajtóeseményen és levetítettek részleteket a műsorból, bár a lendületes kamerakezelés és vágás miatt én olyan sok mindent nem tudtam leszűrni a látottakból. Az viszont biztos, hogy a műsort a Lidl támogatja és szeptember 7-től hetente egyszer, hétfő esténként jelentkezik majd. A TV2-n a saját gyártások mellett láthatóak lesznek még filmek és sorozatok is, köztük csatornapremierként A titkok könyvtára, valamint országos premierként Az ősi prófécia.

 A TV2 Csoporton belül azonban nem csak a főadón lesznek újdonságok. A SuperTV2-n a Sztárban sztár kísérőműsora mellett láthatóak lesznek az Édes élet új részei, a Fem3-ra és a Pro4-re pedig külföldi tartalmak, premier sorozatok érkeznek. Előbbire visszatérnek McLeod-lányai, illetve képernyőre kerül a Született szinglik befejező, hatodik évada. A Pro4-re A bura alatt harmadik és a Bűnös Chicago második szezonja mellé érkezik a Continuum negyedik etapja, valamint ősszel debütál a TV2 Csoport férfias kábeladóján a Hősök folytatása, a Heroes: Reborn is.

A képek forrása: TV2 Sajtószoba

süti beállítások módosítása