A Szatory Dáviddal készült interjú első felét ide kattintva tudjátok elolvasni. A második részben a Mindenből egy van című improvizációs sorozatról, magáról a műfajról és még több szinkronnal kapcsolatos gondolatról, tapasztalatról és élményről olvashattok. Az interjúért még egyszer köszönet a Masterfilm Digitalnak, a FOX-nak és persze Szatory Dávidnak is, hogy időt szakított rám!
Nehezebb egy sorozatot szinkronizálni mint egy filmet?
Más. A sorozat egy sokkal lassabb folyású dolog, míg egy filmben sűrítettebben történnek az események. Egy olyan szerepnél, ami nagyobb ívű sokkal sűrűbb a folyamat, mert csak két-két és fél óra áll a rendelkezésre mind a színésznek, mind a rendezőnek, mind nekünk - akik szinkronizálnak - hogy bejárják azt az utat. Míg egy sorozatnál lehet, hogy ez elhúzódik hat évadon keresztül, és ez ilyen szempontból aprólékosabb, de megvan az a veszély is egy sorozatnál, hogy egy karakternek a folyamata túlnyúlik, de ez meg nyilván nézői ízlés kérdése.
Előre meg szoktad nézni azokat, amiket szinkronizálni fogsz?
Az az igazság, hogy nem nagyon tudjuk előre, hogy mit fogunk csinálni. Akkor van egy sejtése az embernek, ha esetleg kérnek hangcastingot és ha felhívnak, hogy megkaptad a szerepet. Az ember akkor számít rá, hogy mondjuk jövő hét kedden azt a filmet meg fogja csinálni, de alapvetően nem nagyon tudunk erre készülni. Nekem volt egyszer egy olyan élményem, a Fifti-fifti című filmmel kapcsolatban, hogy megnéztem otthon, teljesen véletlenül, csak kerestem egy filmet és ez felkeltette az érdeklődésemet. Megnéztem feliratosan, nagyon tetszett és talán azon is gondolkoztam, hogy milyen jó lesz annak, aki ezt szinkronizálni fogja.
Aztán két vagy három hét múlva, most már nem tudom pontosan, fölhívtak hogy a Mafilmben szinkronizálják majd ezt a filmet és azt szeretnék, ha én lennék benne a Joseph Gordon-Levitt, de akkor pont főpróba hetem volt. Elmeséltem ezt a sztorit a gyártásvezetőnek, hogy ez nagyon jó, örülök is neki, pont láttam és szívesen meg is csinálnám, de főpróbahétre esik és nem tudnék egy teljes filmet elvállalni, mert nem lesz rá időm. És az a nagyon klassz, kivételes helyzet született, hogy megvártak vele, a következő hétre csúsztatta a megrendelő is a felvételt, aminek én nagyon örültem. Egyrészt ez baromi jó érzés volt, az hogy szerették volna, ha én szinkronizálnám, másrészt meg is szerettem volna nagyon csinálni.
A színházzal nagyon sokszor nem lehet összeegyeztetni a szinkront?
Van amikor nehéz. A főpróbahetek a neccesek, mert azok majdhogynem tíztől este tízig tartó elfoglaltságot jelentenek. Az egy nehezített terep, de alapvetően össze lehet egyeztetni, eddig hála Istennek sikerült mindent megoldani. Az ember, ha valamit meg akar oldani, akkor megtudja, nyilván kompromisszumok árán. Néha ahhoz, hogy a színház mellett meg tudj csinálni egy szinkronos munkát lehet, hogy föl kell kelni nagyon korán, de lehet, hogy az embernek egy pillanat szabadideje sem lesz, mert mondjuk két próba között vagy előadás előtt szinkronizál. De ez jó.
A szinkronos munkáidat visszahallgatod?
Vannak olyan filmek, amiket visszanéztem vagy azért mert kíváncsi voltam, hogy milyen lett az összhatás, vagy ha olyan film volt ami érdekelt vagy esetleg sok volt vele a meló. Próbálom szakmai szemmel nézni ilyenkor, elcsípni azt, mi nem stimmel, mit kell esetleg máshogy, de nem vadászom magam (nevet).
A visszajelzéseket sem?
Néha ráakadok, de célzottan nem szoktam keresni, azért sem, mert a szinkron is szubjektív, valaki vagy szeretni fogja vagy nem. De biztos van olyan, aki nem szereti, amit hall tőlem. Egyszer valaki azt írta például, erre pont ráakadtam, hogy a kellemesen jellegtelen hangommal lehet hallani valamit. Ezen jót mosolyogtam. Nyilván mi, akik ezzel foglalkozunk arra törekszünk, hogy amit csinálunk az jó legyen minőségileg, szakmailag. Aztán, hogy az ember füle hogy fogadja ezt be, az nem rajtunk múlik. Ízlés kérdése, hogy kinek mi tetszik és mi nem.
A kritikákat sem feltétlenül vadászom, van amire ráakadok, de összességében esetlegesnek mondanám, mivel van amikor kifejezetten érdekel, hogy egy darabról mit írnak és mit gondolnak, de van olyan is, aminél annyira nem.
A szinkron jelent kihívást?
Persze, máshogyan kell ott lenni, koncentrálni. A filmtől, az adott szereplőtől, a játékától is függ, hogy nehéz-e. A színház más, mert ott az ember saját magából, a szerepen át fogalmaz, ő csinálja, a szinkronban amellett, hogy odateszi magát, lehet nem lesz jó kifejezés rá, de ez mégiscsak egy kiszolgáló feladat, hiszen nekem kutya kötelességem menni az eredeti után.
Nem ad akkor annyi szabadságot.
Nem ad annyi szabadságot, de azokon a kereteken belül pedig mégis van valamennyi, mivel bele lehet tenni pluszba finom dolgokat, ha képes rá az ember vagy ha a szerep megengedi. Teljes más a színház és a szinkron, nem lehet szétszedni, hogy mihez kell kevesebb vagy több munka. Ugyanúgy, ahogy teljesen más feladat egy film forgatása, mint színházi szerepet próbálni.
Melyek állnak hozzád közelebb, a drámai vagy a vidámabb szerepek.
Nem tudok erre válaszolni, mivel ha az ember sok drámait játszik, akkor egy idő után vágyik a másikra, ha sok vígjátékot vagy vidámat játszik, akkor pont az ellenkezője az igaz. Ez akkor jó, ha valamennyire ki van egyenlítve, ami meg teljesen szerencse kérdése. Fogalmam sincs, hogy melyik áll hozzám közelebb, nagyon fiatal vagyok. Most próbálom minden műfajban megtanulni a technikákat és igazából szerintem pont a színészi pálya az, ami mindig egy erőteljes tanulási folyamat.
Mindig érik az embert olyan dolgok, még akkor is ha negyven éve van a pályán, ami újdonságként hat rá, meglepi vagy kizökkenti a komfortzónájából, mert mondjuk van egy olyan rendező, aki más elvvel, másfajta munkamódszerrel dolgozik. Ez egy olyan munka, ami mindig tartogat magában valamit, ami miatt az embernek kvázi elölről kell egy kicsit kezdenie, mert minden szerep a nulláról indul. Nyilván lesznek az embernek tapasztalatai a technikai dolgokban, de minden darab, mindenfajta munkafolyamat másfajta hozzáállást igényel. Ez mindig újdonság, az embernek pedig mindig ugrásra készen kell állnia.
A színház és a szinkron mellett tévében is szerepeltél. A Mindenből egy van improvizációs vígjátéksorozat, hogyan kerültél bele?
Castingokon vettem részt és egyszer csak eljutottunk oda, hogy, akkor jól van, egyeztetnek a színházzal.
Az improvizáció mennyire követelt mást, mint egy színházi szerep?
Ez nekem nagyon nagy újdonság volt. Nehéz műfaj, én csak saját magamról tudok beszélni, de én rengeteget szenvedtem benne, már jó értelemben. Mindig próbáltam helyt állni és megoldani a feladatokat, de tényleg nagyon nehéz. Egyrészt hogy az ember megtalálja, igazából kit is játszik, másrészt nagyon másfajta agyi munka kell ehhez. A Mindenből egy van dramaturgiai improvizáció, aminek pont az volt a lényeg, hogy vannak szituációk, amiknek el kellett jutniuk valahova. Tehát nem kis etűdöket játszottunk, mint mondjuk amik a Beugróban voltak, nem kis helyzetgyakorlatokat csináltunk, hanem jeleneteket.
Ráadásul szitkomot kellett improvizálni, amiben természetesen a Rudolf Peti nagyon profi és ő azért erősen a kezében tartotta a szálakat, neki ilyen szempontból nagyon jó dramaturgiai agya van. Ő nem csak azon tudott pörögni, hogy mik legyenek a poénok, hanem azon is, hogy hogyan futassa, mozgassa meg a szálakat, hogy aztán kilyukadjunk oda, ahova ki kell. Ehhez nyilván tapasztalat kell és ezt én nagy tisztelettel és csodálattal figyeltem. Természetesen az eltanulás igénye is bennem volt, de nem ugyanaz volt a funkciónk nekünk párunknak, mint mondjuk a Péternek, aki a főszereplője volt ennek a dolognak. Ez egy nagyon izgalmas, de nagyon nehéz műfaj, szerintem sokat tanultam belőle és nagyon klassz kaland volt.
Mennyire húztak fel a többiek? Ha láttad, hogy valaki nagyon benne van, akkor az magával vitt téged is?
Persze, de idővel rájöttünk arra, hogy nem kell mindig minden eseményben részt venni, mert ahogy a való életben is, nem feltétlenül hat rád egy adott konfliktus. Lehet, hogy ebből szeretnél kimaradni vagy lehet, nem tudsz vele mit kezdeni, de előfordul az is, hogy igenis átmászik rád a feszültség és belekerülsz az eseményekbe. Nagyon sokszor kellett ráérezni arra, hogy egy adott helyzetben van-e szerepem és nem mint Szatory Dávidnak, hanem mint Félixnek, a karakteremnek. Mert lehet, hogy nem szólhatok bele a történésekbe, mivel a többi szereplő majd elintézi egymás között. Külön azért volt ez nagyon nehéz, mert egyszerre volt a felvétel, mivel ez tévéjáték volt és a színpadi előadás.
Nehéz volt azért is mert ha az ember kimegy egy színpadra, a közönség pedig nézi őt és mondjuk áll három percet és csak figyeli az eseményeket akkor van egy olyan érzése, hogy na jó, csinálni kellene valamit. Kapitány Iván, aki rendezte a sorozatot mondta, hogy nyugodtan legyünk néha csak el a színpadon. Ha kapunk egy lasztit, akkor azt majd csapjuk le, de nem kell minden áron megpróbálni vicceset mondani és szerepelni, de erre nehéz volt ráérezni. Közben pedig tudtad, hogy az egész úgyis egy összevágott anyag lesz, nekik lehet, csak annyi kell, hogy valaki törölgeti az asztalt miközben mások veszekednek, az illető felnéz, elkapják és van róla egy pillanat. Ennyi bőven elég, mert oda csak ez kellett az ő részéről, viszont próbáltak arra is figyelni a készítők, hogy mindenkinek adjanak olyan feladatokat, meg olyan részeket, ahol van egy kis története. Nagyon izgalmas dolog volt szerepelni benne.
Milyen premiereid lesznek mostanában?
Most próbálom a Bábszínházban Alföldi Robival a Kabarét. Félig bábos, félig élőszereplős lesz.
Gyerekeknek szól?
Nem (nevet), ez a musical Kabaré lesz és egyelőre 16-os karikával megy, de lassan érdemes lenne egy 18-ast kirakni rá (az interjú elkészülte után lett 16-os helyett 18-as korhatárbesorolású az előadás – a szerk.) Viccelek egyébként. Két zongora, bábok, izgalmas kompozíciója van.
A szabadidődben mivel kapcsolódsz ki?
Sorozatokat és filmeket is szeretek nézni, biciklizni is szoktam, meg nagyon szeretek játszani. Nagyon ki tudnak kapcsolni, sok olyan játék van, ami szerintem zseniális. A zene pedig mint hobbi is nagyon fontos szerepet tölt be az életemben.
Játszol is valamilyen hangszeren?
Gitáron valamennyire. Pár barátommal van egy kis kezdeményezésünk és elkezdtünk dalokat összerakosgatni, egyelőre még csak a saját kísérletezéseinknél tartunk, tehát még nem álltunk ki vele, viszont nagyon jó, izgalmas folyamat.
