Szinkronkvíz - Arcot a hanghoz!

2015. november 21. - Jasinka Ádám

 A szinkronnal kapcsolatban jó pár mindennel próbálkoztam már a blogon és bár a kvízekhez, játékokhoz mindig lett volna kedvem, valahogy sosem volt megfelelő modul az elképzeléseim megvalósításához. Az elmúlt hetekben azonban felfedeztem egy olyan internetes programot, amelynek a felülete nem csak szavazásokhoz, de kvízekhez, sőt interaktív toplistákhoz is tökéletesen használható. Így pedig nem is törtem sokáig a fejemet azon, hogy mi legyen az első téma.

szinkronkvizcikkfejlec.png

 A Szinkronkvíz első játéka, az Arcot a hanghoz!, amelyben letesztelhetitek, hogy a sokat hallott orgánumokhoz tudtok-e arcot, fizimiskát párosítani. Az első fordulóban 40 színészről láthattok majd fotókat, mindegyik alatt két-két névvel, a feladatotok pedig csak az lesz, hogy a válaszlehetőségek közül kiválasszátok a jót. Ez a kvízjáték három körből fog állni, utána viszont tovább csűrjük a dolgokat és picit nehezítünk is a feladványokon. Jó játékot!

Válótársak - Ilyen lett az első két rész

 Az RTL Klub a Szeress most! és a Casino óta nem nagyon próbálkozott heti, saját gyártású drámával és mivel a heti sorozatok személyében egy elég költséges és kockázatos műfajról beszélhetünk, nem csoda, hogy a lehető legtöbb felületen reklámozzák a csütörtökön, dupla résszel debütáló Válótársakat. A sorozat első részét már a tévéadó 18. születésnapi partiján is levetítették, a héten azonban a készítők társaságában többed magammal volt szerencsénk megnézni az első két epizódot és azt kell, mondjam, nem véletlenül hangsúlyozták ki a kommunikációban azt, hogy ez filmsorozat (is).

valotarsakpre2.jpg

 A Válótársak ugyanis amint beindult, amint ráhangolódtál nem nagyon akar elereszteni, köszönhetően - annak a tudatos? - történetvezetésnek, ami miatt azt érzed, hogy nem egy sorozatot, hanem egy darabokra bontott filmet nézel. A kötelező, tévésorozatokra jellemző elemek persze megtalálhatóak az első két részben, de az összhatás az írás, a rendezés és persze a színészi játék miatt mégis nagyon filmszerű és ezek miatt én legalábbis úgy éreztem, hogy nem vége lett az egyes epizódoknak, hanem csak megállították ezt, a közel 10 órás játékidejű filmet, amit a következő résznél onnan folytatunk, ahol abbahagytuk.

valotarsakpre8.jpg

 Az RTL Klub talán a Casino buktája miatt is, de biztosra szeretett volna menni, ezért egy máshol már kipróbált, befutott formátumot, történetet vettek meg és adaptáltak a magyar viszonyokra, helyszínekre. A Divorce-szal a dupla premier alapján pedig nem tett rossz lóra a tévéadó, hiszen olyan történeteket, olyan eseményeket dolgoz fel a széria, amelyek bármelyik országban megállják a helyüket, és ami talán a nézők szemszögéből a legfontosabb, hogy olyan kérdéseket, olyan szituációkat boncolgat, amelyek akár életkortól, akár anyagi helyzettől függetlenül bárkivel megtörténhetnek, amelyeket bárki, bármikor átélhet. A párkapcsolati drámák már csak ilyenek, ugye.

 A történet azonban a jó színészek, a jó rendezés és a jó stáb nélkül nem sokat ér és szerencsére ezek egyikén sem bicsaklik meg a Válótársak. Sőt, az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni, hogy döcögősen indult az első rész eleje, mondhatni nehezebben tudtam egy hullámhosszra kerülni a sorozattal, a karakterekkel, de miután "letudták" a szereplők bemutatását, megágyaztak a történetnek és miután megtörtént a fordulópont és beindult a szerintem a sorozat magját adó, humorral fűszerezett dráma, onnantól kifejezetten élvezetes volt nézni a Válótársakat.

valotarsakpre3.jpg

 Az alaptörténet egyszerű, három egymást közvetve, közvetlenül ismerő pali párkapcsolata félresiklik és az otthoni problémák, gondok miatt kénytelenek külön költözni a családjuktól. A sors pedig úgy hozza - anélkül, hogy bármit is elmondanék arról, mi hogyan történt - hogy egy fedél alatt kötnek ki és a közös kalandjaik, hétköznapi kis élményeik adják a sorozat humorát, a drámai hangulat alól időről időre a nézőket kirángató vicces jeleneteket. Hozzájuk tartozik még háziállatként egy malac is, akinek a nevét én nem fogom leírni, legyen ez meglepetés, hiszen nem egy kellemes pillanatot okozott ez a kedves állat. A humorosabb részek közül még nagyon tetszett, hogy a második részben az egyik szereplő a dugipénzt egy Üvegtigris DVD tokban tartja és ez csak azért pikáns, mivel a Válótársak producerei jegyzik mind a három Üvegtigris filmet.

 A színészekkel kapcsolatban én azt érzem, hogy mind a hat főszereplő telitalálat lett. Stohl András, lévén hogy az ő karaktere fogja és köti össze a sok, külön történetszálat, picit dominálja a sorozatot, de olyan finom eszközökkel, gesztusokkal játszik, hogy bár érződik a több évnyi kamera és mikrofon előtt, színpadon eltöltött idő, nem veszi el a teret a többiek elől. Scherer Pétert én eddig többnyire improvizációkból, humoros helyzetekből ismertem, ezért különösen jó volt látni, hogy egy ilyen drámai figurában is milyen hiteles tud lenni. Lengyel Tamás - akit pedig idén már a harmadik új sorozatban látunk - képes volt ismét egy olyan arcát megmutatni, ami elüt az eddig tőle megszokottól és a sok tévés munka pont, hogy nem kiégette, nem egysíkúvá tette, hanem fejlesztette a játékát.

valotarsakpre4.jpg

 A hölgyek közül Balsai Mónit én egészen szuggesztívnek találtam és egy-egy nézésében, mozdulatában annyi érzelem volt, amennyit más lehet, hogy több mondatos dialógussal sem tudna átadni vagy érzékeltetni. Szokatlannak éreztem tőle ezt a rideg, hűvös, kicsit talán meggyötört, a házasságába belefásult női figurát, de meglepetésemre, ez is nagyon jól állt neki. Gubás Gabi karaktere talán a három hölgy közül a leghalványabb, hiszen neki nincsenek hangulatingadozásai, nem távolságtartó, nem hűvös annyira, mint a Balsai Móni által játszott Tamara. Rendes, tisztességes, érzelmes családanya, több szempontból is kissé átlagos, de emiatt univerzális is, mindenki találhat benne valami kapaszkodót ahhoz, hogy megkedvelje. Földes Eszter egy rendkívül színes, bolondos, energikus nőt játszik, akinek egy dolog fontos jelen pillanatban nagyon, hogy gyereket szülhessen a párjától. Ennek érdekében meg is tesz mindent, de a kudarcok, a csalódottság és a hormonok picit az idegeire mennek; hol nagyon vidám, hol féltékeny, hol pedig elég mély és borús lelki állapotba süllyed. A színésznő egyes jelenetekben annyira beleélte magát a figurába, hogy én láttam az őrületet a szemében.

 A rendezéssel, ha jól figyeltem meg az első két részt, akkor ügyeltek arra, hogy bensőségessé tegyék a jeleneteket, a három külön történetszálon futó eseményeket. Amikor a női és férfi karakterek egymással beszélgetnek, akkor meglepően zárt világot látunk, ahol ha vannak is a háttérben emberek, mégis azt érezzük, hogy az adott szituáció nagyon intim és most belesünk két ember magánéletébe. Ehhez az illúzióhoz persze nem csak a rendezés, hanem zseniális színészi játék is kell és szerencsére nem csak a főszereplőket, hanem az epizód és vendégszereplőket is nagyon jó színészek alakítják. Az első két részben többek között Pálmai Anna, Parti Nóra és Borbiczki Ferenc is szerepelt, de az évadban feltűnik majd még többek között Kulka János, Börcsök Enikő, Szabó Zsófi és Dobó Kata is.

valotarsakpre1.jpg

 Az első két rész amúgy érdekes koncepcióval rendelkezik, ugyanis magyar sorozattól talán szokatlan módon flashforward-dal kezd, azaz az epizód elején megmutatják azt, hogy mi lesz majd a végén, hova fogunk elérkezni az 50. perc környékén. Én kifejezetten szeretem a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? óta ezt a filmes eszközt és szerintem a Válótársaknak is jól állt, hogy először megismertük a részek végkifejletét és utána megnézhettük, hogyan jutunk el oda. A sorozat története holland alapokon áll, a magyar változaton pedig többek között az a Köbli Norbert is dolgozott, akinek A berni követ, a Szabadság - Különjárat és a Félvilág című tévéfilmek forgatókönyveit is köszönhetjük.

 Az Aranyélet kapcsán azt írtam, hogy az HBO saját gyártása feladta a leckét a többi magyar sorozatnak, a Válótársak az első két része alapján pedig köszönte szépen a házifeladatot és közel tökéletesen ki is töltötte és habár nem szerencsés két, egymástól eltérő stílusú, műfajú sorozatot összehasonlítani, mégis azt mondom, hogy egy kategóriában, egy ligában játszik mind a kettő a minőségét tekintve. A színészek, a látvány, a rendezés mind-mind zseniálisan jó, a néző hangulatától függ majd szerintem az, hogy melyik lesz a kettő közül a kedvenc, mert mindegyikben benne van az, amitől az embernek visszajön a bizalma a hazai sorozatgyártás iránt.

A képek forrása: RTL Klub

Magyar nézettség: 46. hét - Régen nézték ennyire kevesen a Barátok köztöt

 Az RTL Klub a múlt héten váltott az ősszel immáron harmadjára műsorstruktúrát, aminek az egyik legfontosabb változtatása az volt, hogy a napi saját gyártások visszakerültek a régi, "normális" helyükre, így pedig az esti sorozatsáv - ha nevezhetjük így - már nem 22:00-kor, hanem 21:20 körül kezdődik. Az új műsorrend első adáshetében pedig elég felemás nézettséget hozott, ugyanis míg a Keresem a családom brutálisan erős premier számokat produkált, addig az egykoron befoghatatlan Barátok közt olyan nézettségi mélységekbe süllyedt, ahol nem is tudom, volt-e valaha is.

baratokkoztnezettseg2.jpg

 Az eddigi 21:30-as kezdési időpont helyett az előző héten a napi szappanopera már 20:30 körül adásba került, amiről én elsőre azt gondoltam volna, hogy jót tesz majd a sorozat nézettségének, de mint kiderült, éppen ellenkezőleg hatott a Barátok köztre ez az időpont. A hétfői adást például olyan kevesen nézték, hogy a célközönségnél nem csak, hogy voltak nála házon belül is nézettebb műsorok, de egyik produkció sem lépte át a 300 ezres küszöböt, ami egy országos adón, pláne az RTL Klubon, pláne a főműsoridőben nagyon nagy meglepetés.

 A Barátok közt az első sokk után aztán kicsit magára talált, de miközben A konyhafőnök harmadik évadja alatt játszi könnyedséggel ültetett egymillió tévézőt a képernyők elé, most ezt a limitet csak alulról csodálhatták Berényiék.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy elindult A konyhafőnök Junior első szezonja, ami parádés nézettséget hozott az RTLII-n és újra az ötvenes toplistára helyezte a magyar RTL legfiatalabb kábelcsatornáját. A kis szakácsok iránt ugyan a hét második felére csökkent az érdeklődés, de így is pazar számokat hozott a műsor és talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a Barátok köztöt "ilyen kevesen" nézték.

 Az RTL Klub új műsorrendje a TV2 nézettségére is hatással volt. Az Éjjel-nappal Budapest a korábbiaktól eltérően most nem szipkázta el a Jóban rosszban nézőit és a két műsor a teljes lakosságban házon belül korrekt számokat hozott. A TV2 azonban a napi szappanoperája után már nem tudott mit kezdeni az előző héten picit alacsonyabb nézettséget szállító RTL Klub ellen sem. Az 50 milliós játszmát viselte meg leginkább az, hogy a Barátok közt korábbi időpontban kezdődik, valamint lehet, hogy A konyhafőnök Junior is betett egy kicsit a TV2 vetélkedőjének.

 A heti sorozatok és műsorok közül érdemes kiemelni a Keresem a családomat, amely kedd este kilenc óra után több mint egymillió tévézőt vonzott az RTL Klub elé és lett a hét harmadik legnézettebb műsora (ha viszont a vasárnapi futballmérkőzésnél a játékidő számait nézzük, nem pedig az egész közvetítését, akkor Lilu műsora csak a negyedik). Ugyanis a Magyarország-Norvégia EB pótselejtezőre nagyon sokan voltak kíváncsiak és meglepő módon úgy hozott az M4Sportnak a foci bitang erős nézettséget, hogy ha rövid ideig is, de ellene futott a Sztárban sztár.

 A TV2 showjának nézettsége ugyan csökkent az előző előtti héthez képest, de ez az eredmény, pláne egy ennyire várt futballmeccs ellen zseniálisnak is mondható. A Hungary's Got Talent nézettsége stabil, picit ugyan csökkent, de az 1,6 millió körüli, fölötti eredményt hozta, viszont a válogató adásokkal úgy látszik ennél többre nem igazán futja most, persze ezek a számok is sok vizet tudnak azért zavarni a toplista-tengerben. A levezető műsorok csatáját ismét az Összezárva Friderikusszal nyerte, de közel sem olyan impozáns számokkal, mint az előző előtti héten, sőt, meglepő, hogy most ennyit csökkent a nézettség mind két műsor esetében.

 A Duna TV-n a Maradj talpon! megelőzte a Kisvárosi doktort, amely ugyan nem hoz rosszul, de nem egy hegyi doktor a számokat tekintve. A Játék határok nélkül javított, 400 ezer fölé tudott menni és az előző héten a köztévé főadója szombaton egy elég korrekt napot zárt, hiszen mind a Gasztroangyal, mind a SzerencseSzombat, mind pedig a Játék határok nélkül 400 ezernél is jobb nézettséget hozott.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Veronica aranya: 457 807 (18.2%), 18-49: 67 833 (9.6%)
Duna TV: Rex felügyelő 8x11: 258 187 (11.3%), 18-49: 16 631 (2.6%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 300 555 (10.7%), 18-49: 83 298 (10.5%)

Duna TV: Ridikül: 260 197 (8.6%), 18-49: 34 333 (4%)

TV2: Fiorella: 520 877 (16.7%), 18-49: 69 884 (7.9%)

TV2: Tények: 864 465 (22.5%), 18-49: 230 165 (20%)
RTL Klub: Híradó: 863 711 (23.1%), 18-49: 186 062 (16.9%)
Duna TV: Híradó: 205 189 (5.7%), 18-49: 17 245 (1.7%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x10: 482 643 (11.7%), 18-49: 56 603 (4.4%)

RTL Klub: Fókusz: 913 672 (21.8%), 18-49: 283 837 (21.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 743 727 (16.5%), 18-49: 295 346 (19.1%)
TV2: Jóban rosszban: 658 443 (14.8%), 18-49: 184 556 (12.4%)
Duna TV: Maradj talpon!: 501 245 (11.1%), 18-49: 75 279 (4.9%)

TV2: Az 50 milliós játszma 3x20: 547 156 (12%), 18-49: 185 161 (11.2%)
RTLII: A konyhafőnök Junior 1x01: 348 278 (7.6%), 18-49: 157 388 (9.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7655-7656.: 776 837 (17.1%), 18-49: 267 509 (16.1%)
Duna TV: Kékfény: 391 799 (8.7%), 18-49: 70 239 (4.2%)

RTL Klub: Dr. Csont 10x01: 729 187 (20.3%), 18-49: 299 009 (20.3%)
TV2: Halálos iramban: 213 710 (7.6%), 18-49: 99 283 (8.3%)
Duna TV: Bosszú 4x05: 151 901 (4.3%), 18-49: 30 457 (2.1%)

RTL Klub: Híradó: 408 326 (15.3%), 18-49: 144 113 (12.4%)
Duna TV: On The Spot 7x05: 85 358 (3.5%), 18-49: 23 595 (2.2%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 2x01 (ism.): 259 374 (14.7%), 18-49: 80 938 (10.4%)

Duna TV: Magyar Krónika: 9 067 (0.6%), 18-49: 3 246 (0.5%)

TV2: Az ősi prófécia 1x10: 85 612 (6.9%), 18-49: 43 345 (7.7%)

Kedd:

TV2: Veronica aranya: 442 096 (19.4%), 18-49: 52 504 (8.3%)
Duna TV: Rex felügyelő 8x12: 203 802 (9.8%), 18-49: 29 651 (5.2%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 297 074 (10.8%), 18-49: 77 827 (10%)

Duna TV: Ridikül: 220 537 (7.6%), 18-49: 25 661 (3.1%)

TV2: Fiorella: 533 326 (17.5%), 18-49: 76 343 (8.6%)

RTL Klub: Híradó: 866 392 (23.5%), 18-49: 212 344 (19.3%)
TV2: Tények: 866 315 (22.8%), 18-49: 230 847 (20.2%)
Duna TV: Híradó: 200 464 (5.7%), 18-49: 24 875 (2.4%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x11: 489 402 (11.9%), 18-49: 68 520 (5.4%)

RTL Klub: Fókusz: 798 871 (19.3%), 18-49: 223 182 (17.3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 742 738 (16.4%), 18-49: 293 014 (18.9%)
TV2: Jóban rosszban: 706 785 (15.8%), 18-49: 197 819 (13.1%)
Duna TV: Maradj talpon!: 474 254 (10.4%), 18-49: 53 268 (3.4%)

TV2: Az 50 milliós játszma 3x21: 537 711 (11.7%), 18-49: 159 874 (9.7%)
RTLII: A konyhafőnök Junior 1x02: 388 242 (8.4%), 18-49: 189 334 (11.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7657-7658.: 870 880 (19.1%), 18-49: 288 467 (17.3%)
Film+: X-Men kezdetek: Farkas: 260 063 (6.8%), 18-49: 150 331 (9.9%)
Duna TV: Önök kérték: 224 668 (5%), 18-49: 22 907 (1.4%)

RTL Klub: Keresem a családom 1x01: 1 040 605 (27.3%), 18-49: 362 552 (23.8%)
TV2: Hűtlen vágyak 1x01: 267 409 (7.3%), 18-49: 75 154 (5%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x04: 127 168 (3.4%), 18-49: 19 955 (1.3%)

RTL Klub: Híradó: 371 193 (13.3%), 18-49: 161 810 (13%)
TV2: Hawaii Five-0 5x19: 173 549 (7.7%), 18-49: 54 577 (5.3%)
Duna TV: A Nagyok: 32 403 (1.2%), 18-49: 3 492 (0.3%)

RTL Klub: XXI. század: 236 457 (11.8%), 18-49: 99 514 (10.7%)
Duna TV: MüpArt Classic: 2 336 (0.1%), 18-49: 29 (0%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 195 440 (12.9%), 18-49: 82 541 (11.6%)
TV2: Hawaii Five-0 5x20: 136 812 (10.3%), 18-49: 44 210 (7.2%)

Szerda:

TV2: Veronica aranya: 451 923 (19.5%), 18-49: 62 419 (9.7%)
Duna TV: Rex felügyelő 8x13 (évadzáró): 173 661 (8.6%), 18-49: 15 696 (2.9%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 311 920 (11%), 18-49: 102 768 (12.6%)

Duna TV: Ridikül: 218 633 (7.4%), 18-49: 29 775 (3.4%)

TV2: Fiorella: 559 886 (17.8%), 18-49: 80 207 (8.6%)

RTL Klub: Híradó: 816 358 (21.7%), 18-49: 170 012 (14.6%)
TV2: Tények: 798 606 (20.6%), 18-49: 208 074 (17.3%)
Duna TV: Híradó: 193 037 (5.3%), 18-49: 14 970 (1.3%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x12: 514 918 (12.4%), 18-49: 71 163 (5.5%)

RTL Klub: Fókusz: 811 030 (19.1%), 18-49: 220 463 (16.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 735 592 (16.2%), 18-49: 284 750 (18.5%)
TV2: Jóban rosszban: 669 579 (14.9%), 18-49: 200 423 (13.4%)
Duna TV: Maradj talpon!: 502 206 (11.1%), 18-49: 68 170 (4.4%)

TV2: Az 50 milliós játszma 3x22: 507 232 (11.3%), 18-49: 170 429 (10.4%)
RTLII: A konyhafőnök Junior 1x03: 341 972 (7.5%), 18-49: 146 474 (9.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7659-7660.: 948 910 (21.4%), 18-49: 303 605 (18.3%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 108 791 (2.4%), 18-49: 12 405 (0.7%)

Cool TV: Dr. Csont 6x03: 254 497 (6.5%), 18-49: 119 178 (7.7%)

RTL Klub: Szulejmán 149.: 818 344 (23%), 18-49: 270 248 (18.5%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 2x22 (évadzáró): 214 586 (6%), 18-49: 77 531 (5.3%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x08: 78 008 (2%), 18-49: 19 694 (1.3%)

Duna TV: Római helyszínelők 3x12: 62 450 (2%), 18-49: 10 124 (0.8%)

RTL Klub: Híradó: 383 603 (15.6%), 18-49: 133 024 (12.2%)
TV2: Lángoló Chicago 2x19: 133 086 (5.9%), 18-49: 42 929 (4.2%)

RTL Klub: Házon kívül: 302 490 (15.3%), 18-49: 107 625 (11.8%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 189 106 (12.8%), 18-49: 59 610 (8.8%)
TV2: Életfogytig zsaru 1x11 (ism.): 110 034 (8.1%), 18-49: 38 848 (6.3%)

Csütörtök:

TV2: Veronica aranya: 405 306 (17%), 18-49: 41 372 (6.2%)
Duna TV: Rex felügyelő 9x01: 229 586 (11.7%), 18-49: 24 115 (4.2%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 352 409 (12.7%), 18-49: 95 031 (12.2%)

Duna TV: Ridikül: 202 695 (7%), 18-49: 19 233 (2.4%)

TV2: Fiorella: 520 644 (17.1%), 18-49: 76 764 (9%)

RTL Klub: Híradó: 1 003 676 (26.8%), 18-49: 279 209 (25.3%)
TV2: Tények: 856 943 (22.3%), 18-49: 231 095 (20.1%)
Duna TV: Híradó: 189 596 (5.2%), 18-49: 12 256 (1.2%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x13: 474 652 (11.5%), 18-49: 53 993 (4.3%)

RTL Klub: Fókusz: 875 932 (21%), 18-49: 256 366 (20.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 750 814 (16.7%), 18-49: 302 043 (20%)
TV2: Jóban rosszban: 666 215 (15%), 18-49: 187 445 (12.9%)
Duna TV: Maradj talpon!: 521 728 (11.6%), 18-49: 83 943 (5.6%)

TV2: Az 50 milliós játszma 3x23: 428 398 (9.4%), 18-49: 112 827 (6.7%)
RTLII: A konyhafőnök Junior 1x04: 283 447 (6.2%), 18-49: 102 628 (6.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7661-7662.: 777 854 (16.9%), 18-49: 267 961 (15.7%)
Duna TV: Fábry: 239 171 (5.4%), 18-49: 39 708 (2.4%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 9x21: 478 260 (12.3%), 18-49: 179 764 (11.5%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 356 052 (9.5%), 18-49: 72 102 (4.8%)

Duna TV: Shirley Valentine: 118 085 (4.3%), 18-49: 34 534 (2.9%)

RTL Klub: Híradó: 317 110 (10.5%), 18-49: 128 273 (9.8%)
TV2: NCIS: Los Angeles 5x16: 177 958 (7.8%), 18-49: 30 823 (3%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 9x22: 236 583 (12.2%), 18-49: 99 217 (11.2%)

TV2: Felejthetetlen 1x17 (ism.): 93 835 (7.6%), 18-49: 29 281 (5%)

Péntek:

TV2: Veronica aranya: 385 634 (16.4%), 18-49: 52 090 (7.5%)
Duna TV: Rex felügyelő 9x02: 216 566 (10.3%), 18-49: 13 657 (2.2%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 325 305 (11.3%), 18-49: 93 187 (10.5%)

Duna TV: Ridikül: 243 875 (8.1%), 18-49: 22 174 (2.4%)

TV2: Fiorella: 492 051 (15.5%), 18-49: 80 140 (8%)

RTL Klub: Híradó: 928 372 (24.5%), 18-49: 234 239 (19.4%)
TV2: Tények: 765 961 (19.9%), 18-49: 204 927 (16.6%)
Duna TV: Híradó: 208 897 (5.7%), 18-49: 8 766 (0.8%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 2x01: 473 819 (11.7%), 18-49: 59 762 (4.5%)

RTL Klub: Fókusz: 870 111 (21.2%), 18-49: 255 339 (19%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 700 144 (16.1%), 18-49: 268 316 (18%)
TV2: Jóban rosszban: 641 271 (14.9%), 18-49: 169 651 (11.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 492 129 (11.3%), 18-49: 66 499 (4.5%)

TV2: Az 50 milliós játszma 3x24: 494 307 (11.3%), 18-49: 150 356 (9.6%)
RTLII: A konyhafőnök Junior 1x05: 284 082 (6.4%), 18-49: 98 929 (6.5%)

RTL Klub: Barátok közt 7663-7664.: 824 980 (18.9%), 18-49: 276 909 (17.6%)
Duna TV: Fölszállott a páva 3x11: 340 372 (8.9%), 18-49: 57 232 (3.8%)

RTL Klub: Showder Klub 121.: 526 249 (14.7%), 18-49: 232 953 (16%)
TV2: Mint a kámfor: 209 324 (7.6%), 18-49: 97 830 (8%)

RTL Klub: Híradó: 325 439 (12.3%), 18-49: 173 254 (13.9%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 8x14: 257 456 (13.1%), 18-49: 134 085 (14%)
Duna TV: Columbo - Visszajátszás: 86 218 (4.3%), 18-49: 16 271 (1.7%)

Szombat:

TV2: Szegény embert az Amish húzza: 215 262 (7%), 18-49: 52 501 (4.9%)
Duna TV: Gyalog a mennyországba: 165 334 (6.1%), 18-49: 16 529 (1.7%)

RTL Klub: Szerva itt, pofon ott: 212 279 (6.7%), 18-49: 79 671 (7.2%)

Duna TV: Gasztroangyal - Őrség: 414 890 (11.9%), 18-49: 55 576 (4.7%)

RTL Klub: Híradó: 857 127 (21.6%), 18-49: 214 466 (16.1%)
TV2: Tények: 810 406 (20.4%), 18-49: 247 983 (18.7%)
Duna TV: Híradó: 288 183 (7.4%), 18-49: 22 728 (1.8%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 444 164 (10.4%), 18-49: 45 862 (3.1%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 961 808 (21.8%), 18-49: 288 681 (18.9%)
TV2: Vissza a jövőbe 3.: 327 895 (7.2%), 18-49: 176 410 (10.8%)

Duna TV: Játék határok nélkül 2x05: 403 590 (8.7%), 18-49: 93 863 (5.6%)

RTL Klub: Hungary's Got Talent 1x06: 1 615 611 (35.7%), 18-49: 598 012 (35.2%)

Duna TV: Flashdance: 186 334 (4.6%), 18-49: 68 599 (4.2%)

TV2: Anya, lánya, unokája: 288 718 (8.8%), 18-49: 128 963 (9%)

RTL Klub: Gyertek át szombat este! 1x10: 767 101 (23.2%), 18-49: 325 134 (22.2%)

Duna TV: Le Mans: 29 055 (1.3%), 18-49: 8 175 (0.8%)

RTL Klub: Kaméleon: 247 450 (14.1%), 18-49: 120 887 (14.1%)

TV2: Bőrfejek: 100 001 (7.8%), 18-49: 49 400 (7.8%)

Vasárnap:

Duna TV: Tökéletes férfi: 198 160 (5.7%), 18-49: 14 076 (1.1%)

RTL Klub: Bolondos dallamok: Újra bevetésen: 278 912 (7.3%), 18-49: 125 160 (9%)
TV2: Reszkess, Amerika! 252 007 (6.6%), 18-49: 98 263 (7.1%)

M4Sport: Formula 1 - Brazil Nagydíj: 518 575 (11.9%), 18-49: 230 008 (14.7%)

Duna TV: A muskétások 1x10 (évadzáró): 223 750 (5.4%), 18-49: 32 258 (2.1%)

TV2: Tények: 898 485 (19.1%), 18-49: 240 924 (14.2%)
RTL Klub: Híradó: 817 617 (17.2%), 18-49: 282 811 (16.6%)
Duna TV: Híradó: 170 903 (3.7%), 18-49: 18 927 (1.1%)

TV2: Sztárban sztár 3x08: 1 792 427 (34.1%), 18-49: 617 966 (30.2%)
RTL Klub: John Carter: 616 357 (11.7%), 18-49: 319 084 (15.6%)
Duna TV: Hogy volt?!: 135 711 (2.6%), 18-49: 11 187 (0.6%)

M4Sport: Futball: Európa-bajnoki pótselejtező: Magyarország-Norvégia: 958 282 (21.5%), 18-49: 433 444 (23.1%)
Duna TV: Értelem és érzelem: 134 497 (2.6%), 18-49: 18 465 (0.9%)

TV2: Összezárva Friderikusszal 2x08: 852 641 (20.2%), 18-49: 265 631 (14.4%)
RTL Klub: Boszorkányvadászok: 385 391 (9.7%), 18-49: 234 027 (13.3%)

Duna TV: A Magyar Szórvány napja: 34 421 (0.8%), 18-49: 4 720 (0.3%)

Duna TV: Zsiványok: 54 286 (2.4%), 18-49: 10 451 (1%)

TV2: Ügynöklista 1x08: 178 197 (7.2%), 18-49: 56 202 (4.7%)

RTL Klub: A tíz csapás: 138 387 (9.6%), 18-49: 77 670 (11%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A képek forrása: RTL Klub Sajtóklub

Folytatódhat Friderikusz műsora

 A TV2 utóbbi egy-másfél évének két legsikeresebb műsora szerintem a Sztárban Sztár és az Összezárva Friderikusszal. Ez a két produkció nem csak, hogy rendre veri a konkurenciát, de minőségüket tekintve is az elsők között vannak a hazai piacon előbbi szórakoztató faktora, utóbbi a sok esetben tanulságos és a vendégről a legtöbb álarcot lerántó interjúi, beszélgetései miatt. Mivel mind a két műsor bitang erős nézettséget hoz most ősszel - mind a kettő sorozatrekordokat döntöget - úgy gondoltam, érdemes megkérdezni, hogy tervezi-e a TV2 e két húzó produkciójának a folytatását.

osszezarva1.jpg

 Míg az Összezárva Friderikusszal esetében a vendégek kiválasztása talán nem jelent olyan nagy kihívást, addig a Sztárban Sztár új szezonjára összeszedni 12 olyan hazai énekest, énekes színészt, előadót, akik valóban tehetségesek és ha kell - levetkőzve minden gátlásukat - picit hülyét csinálnak magukból a kamera előtt, már egy nehezebb feladat. Az eddigi évadokban sem sikerült szerintem csak laza és bárkivé könnyen átszellemülő előadókat beválogatni, de amikor olyanokat fedeznek fel újra mint Szandi, Hevesi Tamás, Kökény Attila és Gáspár Laci, vagy amikor kiderül, hogy Pál Dénes és Peter Srámek mennyire nem csak egy stílusban van otthon, akkor a többi versenyzővel szemben talán megengedőbb picit az ember.

 Az Összezárva Friderikusszal második évada kiemelkedően teljesített, adásról adásra javította mutatóit és egy rendkívül erős márkává vált az elmúlt időszakban, ezért mindenképp tervezzük a folytatását, de pontos időpontot még nem mondhatunk. Ugyanez a helyzet a Sztárban Sztárnál, rekord eredményekkel teljesít a harmadik évad, viszont még korai lenne a folytatásról beszélni, egyelőre a jelenlegi szériára fókuszálunk. – tudtuk meg a TV2-től.

 Ezek alapján tehát Friderikusz Sándor műsora akár már jövő tavasszal is folytatódhat, esetleg az új, TV2-s gyermek tehetségkutató felvezetésével, hiszen már Az ének iskolája mögött is nagyon jó nézettséget hozott az Összezárva Friderikusszal.

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Ők lesznek a Hősök: Újjászületés című minisorozat magyar hangjai

 A Hősök mondhatni a 24 trendjét követve hosszú szünet után egy minisorozattal, egy limitált szériával tért vissza a tévéképernyőkre, amely - ahogyan a 24 esetében is - ha leszaggatta volna az amerikai nézettségi plafont, akkor se mini, se limitált nem lett volna, de ez egy másik kérdés. Az anno nagyon népszerű, kvázi szuperhősös sorozat az Amerikai Egyesült Államokban szeptember 24-én folytatódott, nálunk pedig november 26-án kerül adásba a Hősök: Újjászületés címet kapó 13 részes évad első epizódja a PRO4-en.

hosokujjaszuletes.jpg

 A folytatás története a Texas állambeli Odessa városát ért, sok áldozatot követelő támadás után öt évvel játszódik majd. A szörnyű eset óta sok idő eltelt már, de még mindig a különleges képességekkel rendelkező emberek egy csoportját okolják a katasztrófa bekövetkeztéért. Ők emiatt folyton menekülni kényszerülnek, hiszen vannak, akik meg szeretnék szerezni a képességeiket.

 Mint minden folytatásnál, ahol megvan a lehetősége annak, hogy az egykori ismert és kedvelt karakterek (és színészek) újra feltűnjenek, az egyik legfontosabb kérdés, hogy ők megkapják-e a régen megszokott magyar hangjukat. A Hősök: Újjászületés egyik főszereplője a Jack Coleman által játszott Noah Bennet lesz, akit ismét Kautzky Armand szólaltat meg magyarul, de a szinkronrendező, Zentai Mária és a tévéadó ügyelt a korábbi párosításokra többek között még Sendhil Ramamurthy és Kárpáti Levente esetében is. A stáblistáért köszönet a TV2-nek!

Hősök: Újjászületés (Heroes: Reborn)

Jack Coleman - Kautzky Armand
Zachary Levi - Széles Tamás
Robbie A. Kay - Nikas Dani
Judith Shekoni - Nádasi Veronika
Ryan Guzman - Horváth Illés
Gatlin Green - Kardos Eszter
Jake Manley - Czető Roland
Henry Zebrowski - Varga Rókus
Carlos Lacamara - Galbenisz Tomas
Peter Mooney - Fekete Zoltán
Francesca Eastwood - Urbán Andrea
Eve Harlow - Agócs Judit
Danika Yarosh - Berkes Boglárka
Nazneen Contractor - Kisfalvi Krisztina
Rya Kihlstedt - Spilák Klára
Clé Bennett - Zöld Csaba
Lucius Hoyos - Pál Dani
Derwin Phillips - Gubányi György
Rachael Ancheril - Erdős Borcsa
Dylan Bruce - Túri Bálint
Toby Proctor - Mikula Sándor
Krista Bridges - Orosz Anna
Pruitt Taylor Vince - Törköly Levente
Sendhil Ramamurthy - Kárpáti Levente
Tammy Isbell - Szitás Barbara

Magyar szöveg: Petőcz István:
Hangmérnök: Tóth Imre
Szinkronrendező: Zentai Mária
Stúdió: Masterfilm Digital

A kép forrása: PRO4 Sajtószoba

A tévés szakácsok dominálják az idei karácsonyi könyvpiacot

 Azzal nem mondok szerintem nagy újdonságot, hogy karácsonykor, vagy az ünnepeket megelőző időszakban adják ki talán a legtöbb könyvet, a talán legnagyobb durranásokat, hogy ki-ki akár szeretteit, akár saját magát is meglephesse egy jó krimivel, vagy valamilyen tematikus írással. A karácsonyi könyvpiac egyik slágere szerintem idén is a gasztronómia lesz, már csak azért is, mert a most megjelent kötetek nagy része nem szimpla, "ismeretlen" emberek receptgyűjteménye.

 Borbás Marcsi, Fördős Zé, Bernáth József vagy Jamie Oliver, csak pár név azok közül, akik idén karácsonyra időzítették első vagy sokadik receptkönyvük megjelenését, és akiket elég sokan ismerhetnek köszönhetően a tévéműsoraiknak is. Érdekes módon, amíg nem volt annyira népszerű műfaj itthon a főzős műsor mint mostanában, addig a szakácskönyveket, receptgyűjteményeket nem övezte szerintem ekkora figyelem és bár kétségtelen, hogy szép számmal jelentek meg korábban is a legkülönfélébb tálalásban, mégis azoknak a könyvei kapják a legnagyobb figyelmet, akiket huzamosabb ideig látunk otthon a tévén keresztül, vagy olvassuk az írásaikat, élményeiket az interneten.

 A Gasztroangyal vagy éppen A konyhafőnök ismert arcai nagyon ügyesen használják ki a népszerűséget, elég csak a Gasztroangyal Fesztiválra, vagy a Street Kitchen című műsorra gondolni. Ez abszolút nem rossz dolog, a közönségtalálkozóknak, reklámtárgyaknak pont az az egyik funkciója, hogy a rajongók még közelebb érezzék magukhoz kedvenceiket. Ennek a folyamatnak és piaclefedésnek az újabb állomása pedig a receptkönyv. Ebben a cikkben megpróbáltam összegyűjteni, hogy melyik ismert magyar és külföldi sztárséf/sztárszakács/tévés személyiség ad ki idén télen (új) szakácskönyvet.

teveszakacs1.png

Borbás Marcsi: A sűrűje 2.

 A Gasztroangyal műsorvezetője tavaly év végén már egyszer csokorba szedte kedvenc receptjeit A sűrűje első részében, ami olyan jól sikerült, hogy nem csak díjat, hanem sok elismerést is kapott érte Borbás Marcsi. A nagy népszerűség miatt pedig nem is váratott sokáig magára a kötet második része, amelyben 256 oldalon keresztül szemezgethetünk a gondosan összeválogatott receptek közül.

Oldalszám: 256
Ár: 5 500 Ft

Váncsa István: Lakoma 2.

 Az idei szezon úgy látszik a folytatások szezonja is picit, hiszen Borbás Marcsi mellett Váncsa István is elkészítette nagy sikerű szakácskönyvének, a Lakomának a folytatását. A Lakoma második része az olasz konyha remekeit veszi sorra a szerzőtől már megszokott módon, szórakoztató, irodalmi, anekdotázó stílusban. Váncsa Istvánt én elsősorban nem a receptjeiről, hanem tévés szerepléseiről, azon belül is a Heti Hetesből ismerem, de ha írásban is ugyanolyan érdekes és szórakoztató, mint élőszóban, akkor ez a könyv nem lehet egy rossz vásár.

Oldalszám: 696
Ár: 4 990 Ft

teveszakacs2.png

Így főz Bernáth József stílusosan, lezseren - 35 recept A konyhafőnök séfjétől

 A konyhafőnök eleinte szigorú séfje könyvében a borító és a cím alapján pont azt a stílust hozza majd, amit tőle a képernyőn megszokhattunk. Bernáth József első szakácskönyvében a számára kedves recepteken keresztül azt igyekszik megmutatni és átadni az olvasóknak, hogy miként lehet egy alapételből három különböző nehézségű és tálalású fogást úgy elkészíteni, hogy az passzoljon és egy kissé formálja is a magyar ízlést, miközben a lehető leghatékonyabban használjuk fel a rendelkezésre álló alapanyagokat és a konyhában eltöltött időt.

Oldalszám: 200
Ár: 4 990 Ft

A Street Kitchen bemutatja: Fördős Zé a konyhában

 Fördős Zé talán a legszimpatikusabb tagja A konyhafőnök zsűrijének, aki nem csak Street Kitchen nevű műsorában, de a hasonló nevű blogon is ugyanazt a könnyed és laza hangulatot tudja megteremteni, amitől az embernek tényleg kedve támad befutni a konyhába és nekilátni főzni valamit. Az online felület, valamint a tévéműsor miatt rengeteg receptjét megismerhettük már, de az ígéretek szerint első szakácskönyvében olyan ételekről olvashatunk, amiket eddig sehol sem láthattunk még tőle. Azt pedig, hogy mennyire nincs kifogyóban Zé recepttára, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sorozatot terveznek ebből a szakácskönyvből és már akár jövő tavasszal érkezhet is a következő kötet.

Oldalszám: 204
Ár: 4 990 Ft

Mautner Zsófi és Széll Tamás: Ízek nyomában

 A Lidl Konyha két alakja két különböző tévécsatornán visz/vitt saját műsort és már közel, ha nem több mint egy éve adnak tippeket és receptötleteket a vásárlóknak. A Lidl azonban továbblépett a szóróanyagként osztogatott receptfüzeteken és idén év végére kosárba gyűjtötték Mautner Zsófi és Széll Tamás receptjeit. Az Ízek nyomábant nem tudom, hogy könyvesboltban meg lehet-e majd vásárolni, de egyelőre kizárólag a Lidl üzletekben, öt matricát összegyűjtve lehet megszerezni. A jó hír az, hogy miután megvan az 5 matrica, a többi ehhez hasonló játéktól eltérően nem kell a végén pluszban ráfizetni.

Oldalszám: nincs adat
Ár: nincs adat

teveszakacs3.png

Jamie Oliver: Otthonos ízek - 100 klasszikus recept szeretteid örömére

 A legismertebb angol, de talán a legismertebb tévés szakács Jamie Oliver, aki nem csak abba vezetett már be minket, hogy hogyan lehet 15 perc alatt is fenséges ételeket készíteni, hanem adott már tippeket konyhakertünk megműveléséhez is a "szokványos" receptötletek mellett. Az új könyvében levő receptek többsége nem éppen szupergyors: hosszú nyári estékre, begubózós téli napokra, hétvégékre, nagy társasági és családi összejövetelekre, ünnepekre valók. A receptek a gyerekkori ízek világát idézik, a házi kosztot, a nosztalgikus örömöket.

Oldalszám: 408
Ár: 7 900 Ft

Andrew Zimmern: A bizarr valóság - Kulináris kalandozások szerte a világban

 A Bizarr ételek című tévéműsor házigazdája Andrew Zimmern világhírű séf és gasztronómiai szakíró, aki szó szerint körbeette már az egész világot. Zimmernt azonban nem csak a szokásostól eltérő, bizarr és néha gyomorforgató fogások érdeklik, hanem az ételek révén a helyi kultúrába és az ott élők mindennapjaiba is igyekszik belekóstolni. Zimmern azt állítja, hogy mindenki szeret jókat enni, és az étel tökéletesen alkalmas a kultúrák közti távolságok áthidalására, barátságok kialakítására, családias hangulat létrehozására akár egyetlen nap leforgása alatt is.

Oldalszám: 320
Ár: 3 150 Ft

A könyvleírásokhoz és adatokhoz használt forrás: Libri, Lidl Konyha
A képek forrása: bookline.hu

Nézettség: A konyhafőnök - a 3. évad

 Az RTL Klubon nemrég ért véget A konyhafőnök harmadik szezonja és szerintem kijelenthető, hogy az utóbbi idők egyik legokosabb húzása volt képernyőre tűzni ezt a főzős realityt. A műsor első évada parádés nézettséget hozott, melyet a tavaszi etap ugyan nem tudott megismételni, de nem fair két, tévénézési szokásokban is eltérő időszakban adott évad nézettségét összehasonlítani, hiszen tudjuk, ősszel többen tévéznek, mint tavasszal. A második szezon az elsőhöz képest alacsonyabb számok ellenére is nyerte a saját sávját, így nem volt meglepő, hogy ősszel is terveztek az RTL-nél A konyhafőnökkel.

 A műsor harmadik felvonása a nagy népszerűség ellenére meglepően közepesen kezdett és bár a szezon közepétől beindultak a nézettségek, az azért érdekes, hogy eddig mindegyik premier 900 ezer alatt nyitott, miközben a finálék - a tavaszi szezont leszámítva - bőven egymillió fölött hoztak. Azt pedig csak külön jegyzem meg, hogy eddig a harmadik szezon premierje érte el a legalacsonyabb nézettséget az eddig három évadnyitány közül.

 A harmadik évad a középdöntő alatt erősített be úgy igazán, a döntő hetében pedig letarolta a konkurenciát, a döntő adásnak pedig megkérdőjelezhetetlen volt a fölénye a saját sávjában, de még a főműsoridőben is, ugyanis a Barátok közt sem tudta A konyhafőnök nézettségével felvenni a versenyt. A harmadik évad habár alacsonyabb átlagnézettséget hozott, mint az első, a döntő adás így is minden rekordot megdöntött és ez lett a műsor eddigi legnézettebb epizódja a teljes lakosságban.

 A harmadik szezon fináléjának nézettsége a premierhez képest a teljes lakosságban 45,6%-ot, míg a célközönségnél elképesztő 52,5%-ot növekedett. A műsor nézettsége folyamatosan nőtt és bár nem olyan ütemben, mint az első szezoné, de így is több mint lenyűgöző manapság ilyen nézettségi eredményeket elérni. A konyhafőnökkel egyszerre volt adásban az országos adókon A hegyi doktor - Újra rendel, a Kisvárosi doktor, a Maradj talpon!, a Tények, a Jóban rosszban és néha az Ezek megőrültek! és Az 50 milliós játszma is ellene futott, ha csak pár percre is.

 A negyedik évad ezeket a számokat látva nem is kérdés, a jelentkezőket már várják, a kérdés inkább csak az, hogy lesz-e tavaszi szezon vagy a bejelentett Farm miatt őszre tolják a következő etapot.

nezakonyhafonok3.png

Teljes lakosság:

Átlag: 965 026 (22.25%)
Maximum: 1 199 699 (27.1%) (3x24)
Minimum: 784 735 (19.2%) (3x05)

Az első évad átlaga: 988 337 (24.4%)
A második évad átlaga: 875 133 (23.7%)

Célközönség:

Átlag: 343 631 (23.82%)
Maximum: 436 193 (30.1%) (3x24)
Minimum: 249 518 (18.9%) (3x05)

Az első évad átlaga: 384 973 (28.1%)
A második évad átlaga: 306 631 (25.8%)

Epizódnézettség:

3x01: 824 025 (20,10%), 18-49: 286 004 (21,20%) - 2015.10.05.
3x02: 848 010 (20,40%), 18-49: 291 975 (21,00%)
3x03: 880 648 (21,20%), 18-49: 341 212 (25,10%)
3x04: 901 375 (20,90%), 18-49: 334 491 (23,50%)
3x05: 784 735 (19,20%), 18-49: 249 518 (18,90%)
3x06: 887 469 (20,70%), 18-49: 322 897 (22,70%)
3x07: 851 614 (19,60%), 18-49: 288 999 (20,90%)
3x08: 896 990 (20,70%), 18-49: 312 455 (21,40%)
3x09: 932 258 (21,80%), 18-49: 303 496 (21,30%)
3x10: 895 938 (20,90%), 18-49: 305 728 (21,40%)
3x11: 913 404 (20,50%), 18-49: 308 978 (20,10%)
3x12: 923 228 (21,10%), 18-49: 323 359 (21,90%)
3x13: 963 488 (22,30%), 18-49: 354 093 (23,70%)
3x14: 953 549 (22,70%), 18-49: 358 417 (26,30%)
3x15: 994 759 (22,40%), 18-49: 352 318 (24,00%)
3x16: 1 031 569 (23,40%), 18-49: 349 942 (23,70%)
3x17: 1 028 570 (23,20%), 18-49: 366 638 (25,00%)
3x18: 1 034 323 (23,40%), 18-49: 365 109 (24,50%)
3x19: 997 895 (23,60%), 18-49: 336 177 (23,80%)
3x20: 1 132 672 (24,80%), 18-49: 419 548 (27,30%)
3x21: 1 092 786 (24,70%), 18-49: 399 651 (28,00%)
3x22: 1 112 285 (25,00%), 18-49: 422 304 (28,50%)
3x23: 1 079 324 (24,30%), 18-49: 417 632 (27,30%)
3x24: 1 199 699 (27,10%), 18-49: 436 193 (30,10%) - 2015.11.06.

Gyerekeknek indít tehetségkutatót jövő tavasszal a TV2

 A tévés piac újfent bebizonyítja, hogy mennyire a trendek nyomán működik, és hogy egy-egy sikeres formátum vagy ötlet által gerjesztett hullámot milyen sokan és milyen különböző formában próbálják meglovagolni. Az amerikai piac állóvizét mostanában a képregény-feldolgozások zavarják meg, Magyarországon pedig idén a főzős műsorok élték reneszánszukat a gyermekközpontú saját gyártásokkal karöltve. Az elmúlt időszak nagy magyar hullámait a celebes, főzős realityk, az énekes tehetségkutatók vagy éppen a dokurealityk gerjesztették, de érdekes módon egy-két kivételtől eltekintve ezek mára kikoptak a hazai tévés felhozatalból.

azenekiskolajatv2ujmusor.jpg

 A mostani trend - divatos kifejezéssel élve - kimaxolása egyértelműen A konyhafőnök Junior, amely egyszerre főzős és egyszerre gyermekközpontú, de az RTL Klubon kis tehetségeket nem csak a konyhapultok mögött, hanem a Hungary's Got Talentben is láthatunk, akiknek elvitathatatlanul nagy a sikere. Ez az a vonal, amire a TV2 jövő tavasszal egy saját műsort fog építeni, ugyanis Az ének iskoláját mintegy továbbfejlesztve és lebontva a csak énekes korlátot készítenek egy 5 és 16 év közötti gyermekeknek szóló tehetségkutatót, amire bármilyen produkcióval lehet jelentkezni. A műsorral kapcsolatban azt még nem tudni, hogy saját fejlesztés vagy licenc lesz-e, azonban mivel jövő tavaszra szánják, az sanszos, hogy egyelőre szüneteltetik Az ének iskoláját.

 A TV2 új tehetségkutatójára 5 és 16 év közötti gyermekek jelentkezését várják a tévéadó honlapján, ezen a linken.

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Frei Tamás újra a TV2-n

 Nemrég jelent meg az egykor talán Magyarország legismertebb műsorvezetőjének, Frei Tamásnak a legújabb könyve, ami előző regényciklusához hasonlóan ismét a mai Magyarországról szól és egy olyan jövő(jelen?)képet fest, ami talán keveseknek lehet csak örömteli. Amikor hivatkozni, utalni kell egyes ismert emberekre, akkor mindig bajban vagyok, ha egy olyan valakiről kell írni, aki már közel sem csak az, és közel sem csak abból él, amivel egykoron megismertette magát. Frei Tamás - ahogyan még jó páran itthon - műsorvezetőként, tévés szakemberként kezdte, de ma már mással foglalkozik, így talán nem pontos őt műsorvezetőként emlegetni.

osszezarvafriderikusszalfrei.jpg

 Frei Tamás a kávéüzletei és regényei mellett most viszont visszatér a magyar tévézés világába, igaz csak egy adás erejéig, ugyanis ő költözik be legközelebb Friderikusz Sándor mellé 24 órára. Az Összezárva Friderikusszal készítői már az első szezonban is jól választották ki a vendégeket, de a másodikban különösképpen jó érzékkel döntik el, hogy kik töltsenek egy napot összezárva Friderikusszal. A meghívottakkal a műsorvezető olyan dolgokról is beszélget, amikről máshol nem is igazán lehet hallani vagy olvasni, és itt most nem a bulváros témákra gondolok, hanem az olyanokra, amik által jobban meg lehet ismerni, meg lehet érteni az adott vendéget és annak bizonyos tetteit. A Frei Tamással készült epizód november 15-én, a Sztárban sztár után kerül adásba és nagyon érdekesnek ígérkezik.

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Magyar nézettség: 45. hét - Soha ennyien nem nézték még a Sztárban sztárt

 Sztárban sztár, Összezárva Friderikusszal és A konyhafőnök. Három műsor az előző hétről, melyek nem csak évad-, hanem sorozatmaximum nézettséget is hoztak, azaz mindegyik műsort annyian nézték, mint eddig még soha sem. A Sztárban sztár ezzel az 1,8 milliós eredményével megerősítette első helyét a heti és az évi toplistában is, hiszen a Hungary's Got Talent egyelőre a válogató adásokkal nem igazán tudja átlépni az 1,7 milliós limitet.

sztarbansztarnez.jpg

 A TV2 átváltozóshowjának sikere jó hatással volt az Összezárva Friderikusszal legutóbbi epizódjára is, amelyet több mint egymillión figyeltek, ezzel pedig egyértelműen beelőzte a korábbi csúcstartó epizódot, az első évados finálét. A TV2 ezzel a két műsorával keményen uralja a vasárnap estéket és mindezt úgy teszi, hogy az RTL Klub ellenük premier, vagy legalábbis közönségkedvenc filmeket vetít, amik nem is hoznak olyan rosszul, hiszen 700-800 ezer körül mozognak.

 A konyhafőnök harmadik szezonja egész héten olyan nézettséget hozott, amit látva nem is csoda, hogy már várják a negyedik évadra a vállalkozó kedvű jelentkezőket. A főzős reality nem csak a célközönségnél, de a teljes lakosságban is lenyomta a Barátok köztöt és a döntő adás alatt a meglepően stabil Jóban rosszban-Az 50 milliós játszma duó sem tudott igazán semmit sem csinálni, Orbán Ágival a műsor jött, látott és győzőtt. Megvan a 10 millió forint és a közel 1,2 miliós rekordnézettség is.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Kisvárosi doktor közel sem olyan népszerű, mint A hegyi doktor - Újra rendel, de azért így is hoz olyan számokat, amivel ki tudja húzni a Duna TV-t a csávából, mert az látszik, hogy ha alacsony a Maradj talpon! felvezetése, akkor ez a vetélkedő már nem igazán vonzó a nézők számára, főleg ekkora ellenszélben.

 A Játék határok nélkül most javított és megközelítette a 400 ezres nézőszámot, ami még mindig nem az igazi, de legalább nem csökkent tovább a műsor nézettsége. A Hungary's Got Talent stabilan tartja a harmadik rész óta az 1,6 millió feletti nézettséget, most viszont 18-49-ben is kikapott a Sztárban sztártól. A levezető műsorok csatáját ismét az Összezárva Friderikusszal nyerte, de csak a teljes lakosságban, 18-49-ben ugyanis a Gyertek át szombat este! volt a nézettebb.

 A sorozatok között a teljes lakosságban és a célközönségnél is a Szulejmán lett a legnézettebb.

Hétfő:

Duna TV: Rex felügyelő 8x06: 215 312 (10.1%), 18-49: 14 349 (2.3%)

TV2: Veronica aranya: 432 294 (18.4%), 18-49: 74 665 (10.9%)
RTL Klub: A mentalista 6x01 (ism.): 147 448 (6.2%), 18-49: 47 745 (6.9%)

Duna TV: Ridikül: 218 524 (7.3%), 18-49: 22 646 (2.5%)

TV2: Fiorella: 588 590 (18.7%), 18-49: 115 627 (12.1%)
RTL Klub: Fókusz: 434 482 (13.8%), 18-49: 124 060 (13%)

RTL Klub: Híradó: 991 011 (25.4%), 18-49: 276 750 (22%)
TV2: Tények: 905 832 (22.4%), 18-49: 277 904 (21.1%)
Duna TV: Híradó: 213 289 (5.7%), 18-49: 15 357 (1.3%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x05: 472 779 (10.8%), 18-49: 56 368 (3.9%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x20: 1 132 672 (24.8%), 18-49: 419 548 (27.3%)

TV2: Jóban rosszban: 690 905 (14.9%), 18-49: 207 787 (13.2%)
Duna TV: Maradj talpon!: 394 993 (8.5%), 18-49: 49 032 (3.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 891 324 (19.2%), 18-49: 388 595 (22.9%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x15: 676 718 (14.6%), 18-49: 197 451 (11.7%)

Duna TV: Kékfény: 405 269 (8.8%), 18-49: 70 526 (4.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7645-7646.: 1 072 527 (26.7%), 18-49: 391 778 (23.6%)
TV2: A hihetetlen Hulk: 213 784 (7.6%), 18-49: 106 895 (8.6%)
Duna TV: Bosszú 4x04: 129 115 (3.4%), 18-49: 32 702 (2.1%)

RTL Klub: Dr. Csont 8x16 (ism.): 533 383 (19.7%), 18-49: 234 092 (19.2%)
Duna TV: Bábel: 60 213 (2.5%), 18-49: 19 316 (1.7%)

RTL Klub: Híradó: 311 023 (17%), 18-49: 131 952 (15.1%)

Duna TV: Magyar Krónika: 28 109 (1.7%), 18-49: 10 721 (1.4%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 185 230 (13.1%), 18-49: 73 689 (10.9%)

Kedd:

Duna TV: Rex felügyelő 8x07: 221 815 (10.5%), 18-49: 15 140 (2.4%)

TV2: Veronica aranya: 398 272 (16.8%), 18-49: 76 093 (10.7%)
RTL Klub: A mentalista 6x02 (ism.): 177 160 (7.3%), 18-49: 47 561 (6.6%)

Duna TV: Ridikül: 187 031 (6.4%), 18-49: 8 322 (1%)

TV2: Fiorella: 534 996 (17.3%), 18-49: 105 490 (11.7%)
RTL Klub: Fókusz: 355 010 (11.5%), 18-49: 101 369 (11.2%)

RTL Klub: Híradó: 900 940 (24.1%), 18-49: 225 851 (20%)
TV2: Tények: 862 551 (22.3%), 18-49: 220 833 (18.8%)
Duna TV: Híradó: 185 486 (5.1%), 18-49: 13 189 (1.2%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x06: 422 033 (10.1%), 18-49: 39 981 (3.1%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x21: 1 092 786 (24.7%), 18-49: 399 651 (28%)

TV2: Jóban rosszban: 686 774 (15.1%), 18-49: 198 270 (13.2%)
Duna TV: Maradj talpon!: 388 255 (8.4%), 18-49: 65 608 (4.2%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 791 505 (17.2%), 18-49: 336 324 (19.4%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x16: 653 925 (14.2%), 18-49: 214 031 (12.4%)

Duna TV: Önök kérték: 232 156 (5.1%), 18-49: 25 242 (1.5%)

RTL Klub: Barátok közt 7647-7648.: 946 101 (23.4%), 18-49: 335 526 (20%)
TV2: A titkok könyvtára 1x10 (évadzáró): 183 017 (4.8%), 18-49: 72 328 (4.5%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x03: 146 597 (3.7%), 18-49: 17 443 (1.1%)

RTL Klub: Castle 6x05: 544 656 (19.4%), 18-49: 213 378 (17%)
Duna TV: A Nagyok: 72 833 (2.5%), 18-49: 13 345 (1%)

TV2: Hawaii Five-0 5x17: 169 911 (7.1%), 18-49: 76 343 (7%)

Duna TV: MüpArt Classic: 11 969 (0.7%), 18-49: 3 391 (0.4%)

RTL Klub: Híradó: 270 998 (14.1%), 18-49: 103 179 (11.5%)

RTL Klub: XXI. század: 228 361 (15%), 18-49: 75 111 (10.6%)
TV2: Hawaii Five-0 5x18: 154 177 (10.5%), 18-49: 57 004 (8.4%)

Szerda:

Duna TV: Rex felügyelő 8x08: 209 595 (10%), 18-49: 8 244 (1.4%)

TV2: Veronica aranya: 417 834 (18.1%), 18-49: 44 650 (7%)
RTL Klub: A mentalista 6x03 (ism.): 201 604 (8.6%), 18-49: 59 799 (9.2%)

Duna TV: Ridikül: 199 018 (6.9%), 18-49: 13 690 (1.6%)

TV2: Veronica aranya: 530 841 (17.4%), 18-49: 77 356 (8.7%)
RTL Klub: Fókusz: 372 372 (12.2%), 18-49: 115 233 (13%)

RTL Klub: Híradó: 916 330 (24.5%), 18-49: 238 504 (20.6%)
TV2: Tények: 836 997 (21.5%), 18-49: 226 003 (18.6%)
Duna TV: Híradó: 195 885 (5.5%), 18-49: 17 263 (1.6%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x07: 477 813 (11.2%), 18-49: 55 944 (4.1%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x22: 1 112 285 (25%), 18-49: 422 304 (28.5%)

TV2: Jóban rosszban: 676 745 (14.9%), 18-49: 205 601 (13.3%)
Duna TV: Maradj talpon!: 419 510 (9.1%), 18-49: 59 841 (3.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 859 632 (18.7%), 18-49: 390 906 (23.2%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x17: 718 968 (15.6%), 18-49: 228 335 (13.7%)

Duna TV: Szabadság tér '89: 92 535 (2%), 18-49: 14 809 (0.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7649-7650.: 1 120 780 (28.1%), 18-49: 412 970 (25.9%)
TV2: Hazudj, ha tudsz!: 284 969 (7.5%), 18-49: 118 244 (7.7%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x07: 77 311 (1.9%), 18-49: 34 405 (2.1%)

Duna TV: Kolorádó Kid: 34 375 (1.3%), 18-49: 8 956 (0.8%)

RTL Klub: Szulejmán 148.: 781 581 (28.6%), 18-49: 276 959 (23.3%)

TV2: Lángoló Chicago 2x18: 131 643 (5.4%), 18-49: 56 689 (5.2%)

RTL Klub: Híradó: 333 997 (19.9%), 18-49: 128 993 (16.6%)

TV2: Életfogytig zsaru 1x10 (ism.): 120 700 (8.8%), 18-49: 42 748 (6.6%)

RTL Klub: Házon kívül: 275 261 (21%), 18-49: 116 042 (18.7%)

Csütörtök:

Duna TV: Rex felügyelő 8x09: 266 617 (12.8%), 18-49: 21 859 (3.5%)

TV2: Veronica aranya: 452 392 (18.4%), 18-49: 75 573 (10.5%)
RTL Klub: A mentalista 6x06 (ism.): 168 165 (6.7%), 18-49: 50 821 (7%)

Duna TV: Ridikül: 261 872 (8.9%), 18-49: 22 941 (2.7%)

TV2: Fiorella: 570 798 (18.9%), 18-49: 98 002 (11.3%)
RTL Klub: Fókusz: 381 152 (12.7%), 18-49: 123 916 (14.4%)

RTL Klub: Híradó: 884 489 (23.7%), 18-49: 246 446 (21%)
TV2: Tények: 883 744 (22.8%), 18-49: 219 705 (17.7%)
Duna TV: Híradó: 231 237 (6.4%), 18-49: 26 310 (2.3%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x08: 524 187 (12.5%), 18-49: 73 953 (5.3%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x23: 1 079 324 (24.3%), 18-49: 417 632 (27.3%)
Film+: Az utolsó vérig: 299 000 (6.6%), 18-49: 95 305 (5.9%)

TV2: Jóban rosszban: 669 160 (14.6%), 18-49: 216 505 (13.5%)
Duna TV: Maradj talpon!: 419 043 (9.1%), 18-49: 55 932 (3.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 854 276 (18.7%), 18-49: 399 898 (22.9%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x18: 700 858 (15.3%), 18-49: 202 440 (11.6%)

Duna TV: Nem vagyunk mi angyalok: 173 503 (4.1%), 18-49: 26 867 (1.6%)

Cool TV: Dr. Csont 6x01: 265 623 (6.3%), 18-49: 136 258 (7.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7651-7652.: 980 577 (24.3%), 18-49: 378 457 (22.2%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 431 353 (11.4%), 18-49: 120 445 (7.4%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 9x20: 406 531 (14.7%), 18-49: 209 636 (16.6%)

TV2: NCIS: Los Angeles 5x15: 193 210 (8.3%), 18-49: 76 161 (7%)

Duna TV: Örökség a jövőnek - Olasz-magyar kapcsolatok 1x01: 15 174 (0.7%), 18-49: 3 032 (0.3%)

RTL Klub: Híradó: 251 579 (14%), 18-49: 140 821 (16.3%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 176 767 (12.9%), 18-49: 92 065 (14.3%)
TV2: Felejthetetlen 1x16 (ism.): 131 746 (10.2%), 18-49: 61 945 (10.2%)
Duna TV: Szökés: 20 033 (1.7%), 18-49: 5 419 (1%)

Péntek:

Duna TV: Göncz Árpád köztársasági elnök temetése: 365 409 (19.8%), 18-49: nincs adat

TV2: Veronica aranya: 436 090 (17.8%), 18-49: 63 587 (8.7%)
RTL Klub: A mentalista 6x09 (ism.): 205 793 (8.2%), 18-49: 77 741 (10.4%)

Duna TV: Ridikül: 282 832 (9.4%), 18-49: 19 895 (2.2%)

TV2: Fiorella: 552 041 (17.4%), 18-49: 86 371 (8.9%)
RTL Klub: Fókusz: 368 675 (11.6%), 18-49: 124 858 (12.9%)

RTL Klub: Híradó: 891 655 (23.8%), 18-49: 228 894 (20.1%)
TV2: Tények: 809 786 (20.9%), 18-49: 196 805 (16.5%)
Duna TV: Híradó: 237 376 (6.5%), 18-49: 4 999 (0.5%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x09: 507 466 (12.2%), 18-49: 55 748 (4.3%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x24 (évadzáró): 1 199 699 (27.1%), 18-49: 436 193 (30.1%)

TV2: Jóban rosszban: 562 286 (12.4%), 18-49: 172 914 (11.3%)
Duna TV: Maradj talpon!: 449 567 (9.8%), 18-49: 71 800 (4.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 802 132 (17.7%), 18-49: 349 737 (21.6%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x19: 644 143 (14.2%), 18-49: 190 600 (11.8%)

Duna TV: Fölszállott a páva 3x10: 337 740 (8.6%), 18-49: 43 774 (2.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7653-7654.: 970 420 (24.4%), 18-49: 345 654 (22.4%)
TV2: A vér válaszol: 251 246 (8.1%), 18-49: 118 936 (9.1%)

RTL Klub: Showder Klub 120.: 501 547 (17.6%), 18-49: 236 805 (19%)

Duna TV: Columbo - Zavaros vizeken: 113 151 (6.2%), 18-49: 23 007 (2.8%)

RTL Klub: Híradó: 261 423 (14.1%), 18-49: 125 082 (14.6%)
TV2: Vegas 1x01: 122 515 (8.6%), 18-49: 56 945 (8.8%)

Szombat:

TV2: Távol Afrikától: 249 467 (9.2%), 18-49: 36 553 (3.9%)

Duna TV: Illatos út a semmibe: 125 685 (4.7%), 18-49: 11 371 (1.2%)

RTL Klub: Spionfióka: 264 489 (8.5%), 18-49: 94 360 (9%)

Duna TV: Gasztroangyal - Bölcske: 418 458 (12.3%), 18-49: 68 124 (6.1%)

RTL Klub: Híradó: 865 228 (22.1%), 18-49: 228 243 (17.7%)
TV2: Tények: 789 305 (20.2%), 18-49: 193 352 (15%)
Duna TV: Híradó: 267 855 (7%), 18-49: 39 329 (3.1%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 413 237 (9.8%), 18-49: 56 994 (4.1%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 1 031 821 (23.9%), 18-49: 312 771 (21.8%)
TV2: Vissza a jövőbe 2.: 302 768 (6.8%), 18-49: 180 393 (11.4%)

Duna TV: Játék határok nélkül 2x04: 389 576 (8.6%), 18-49: 79 306 (4.9%)

RTL Klub: Hungary's Got Talent 1x05: 1 631 505 (36.3%), 18-49: 623 125 (36%)

TV2: Egyszerűen bonyolult: 262 174 (7.4%), 18-49: 136 905 (8.8%)
Duna TV: Ghost: 233 764 (6%), 18-49: 58 855 (3.5%)

RTL Klub: Gyertek át szombat este! 1x09: 820 459 (23%), 18-49: 360 275 (22.8%)

RTL Klub: Válás francia módra: 269 749 (16.1%), 18-49: 121 391 (14.7%)
Duna TV: Kis nagy ember: 50 802 (3.1%), 18-49: 6 354 (0.8%)

TV2: A túlvilág szülötte: 81 277 (5.9%), 18-49: 55 016 (7.9%)

Vasárnap:

Duna TV: Valamit visz a víz: 143 634 (4.9%), 18-49: 29 781 (2.8%)

RTL Klub: Ő a megoldás: 333 239 (10%), 18-49: 128 568 (10.9%)

TV2: Derék Dudley: 244 398 (7%), 18-49: 44 492 (3.6%)

Duna TV: A muskétások 1x09: 192 444 (5.2%), 18-49: 22 656 (1.7%)

RTL Klub: Híradó: 979 116 (22.1%), 18-49: 330 548 (20.5%)
TV2: Tények: 956 822 (21.9%), 18-49: 242 533 (15.3%)
Duna TV: Híradó: 148 489 (3.5%), 18-49: 12 609 (0.8%)

TV2: Sztárban sztár 3x07: 1 804 402 (35.4%), 18-49: 671 005 (33.3%)
RTL Klub: A varázslótanonc: 742 730 (14.4%), 18-49: 419 171 (20.8%)
Duna TV: Hogy volt?!: 164 485 (3.3%), 18-49: 16 193 (0.9%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 347 879 (6.6%), 18-49: 36 835 (1.8%)

RTL Klub: Az éhezők viadala - A kiválasztott 1.: 437 322 (12.2%), 18-49: 283 285 (17.9%)
Duna TV: Tisztességtelen ajánlat: 221 666 (5.6%), 18-49: 58 813 (3.4%)

TV2: Összezárva Friderikusszal 2x07: 1 045 077 (27.4%), 18-49: 339 388 (20.3%)

TV2: Ügynöklista 1x07: 256 030 (11%), 18-49: 79 379 (7.2%)

RTL Klub: A kukorica gyermekei: 120 023 (9.9%), 18-49: 56 624 (9.5%)

TV2: Közösen a jövőért 1.: 101 690 (8%), 18-49: 44 930 (7.1%)

Duna TV: Hol az igazság?: 70 090 (4.7%), 18-49: 20 401 (2.8%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: TV2 Sajtószoba

A konyhafőnök Junior - 1x01: Ez a frissesség hiányzott a felnőtt verzióból

 Az RTL Klub főzős realityjének első két évadát néztem, sőt, a legelső szezonnak a rajongója is voltam és ki nem hagytam volna akár egyetlen részt sem belőle. A második korrekt volt, izgalmas, de a lelkesedésem már alább hagyott és a harmadik évad, amely bár parádés nézettséget hozott ismételten az RTL Klub konyhájára, már sajnos kevésbé tudott a tévéképernyő elé szögezni és az első epizódot és pár kapcsolgatás közben elkapott jelenetet leszámítva nem igazán követtem a mostani eseményeket.

vlcsnap-2015-11-10-18h38m47s108.png

 A konyhafőnök Juniorra a felnőtt verziótól függetlenül (vagy pont amiatt) neveztem be és nem bántam meg, mivel a gyerekek rendkívül édesek, a hangulat és a díszlet nagyon klassz, a zsűri pedig abszolút nem volt negédes, pont annyira voltak kedvesek és segítőkészek, amennyire ezt szerintem a műsor megkívánta.

 A zsűri döbbenetes rutinnal hozza le immáron negyedszerre ezt a formátumot és az sem zökkentette ki őket a nézők által jól megszokott szerepükből, hogy most nem felnőttek, hanem 8 és 13 év közötti gyerekek álltak előttük. Az első adásból persze nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de drámai ételkidobás, tányérátrendezés vagy nagyon kemény kritikák nem voltak és szerintem nem is lesznek és őszintén megmondom, nem is hiányoznának. Ebbe a cuki, aranyos és kedves hangulatba nem illene bele.

vlcsnap-2015-11-10-18h39m01s237.png

 Az ételekről persze mondtak kritikákat, bár ahogy őket is, engem is meglepett az, hogy milyen jól főztek a gyerekek és milyen ügyesen mozogtak a konyhában. Az első körben a kedvenc ételek kivétel nélkül mindenkinek jól sikerültek és láttam egy-két olyan receptet, ötletet, ami kifejezetten megtetszett és még nem is hallottam róla. A felnőtt verzióval ellentétben itt az első feladat után előnyt nem egy, hanem három játékos kapott, akiknek az volt a jutalma, hogy a második fordulóban a feladathoz megkapták kimérve a cupcake és a díszítő krém összetevőit.

vlcsnap-2015-11-10-18h37m49s13.png

 Ugyanis a második körös feladat három különböző cupcake elkészítése volt, ami okozott némi galibát a gyerekek számára. Az olyan hibákat mint, hogy liszt helyett kristálycukrot porcukrot tett valaki a tésztába, vagy hogy a forró karamellt műanyag tányérba öntötte a felnőtt változatban cikinek mondtam volna, de itt sokkal inkább aranyos volt az, ahogy a gyerekek felismerték, hogy hibáztak. A pláne pedig az volt, hogy nem dobták be a törülközőt, hanem harmadjára is nekifutottak az elkészítésnek.

 A konyhafőnök Junior abban különbözik még a felnőtt formátumtól, hogy ha jól értem a szabályt, akkor nincs napi kieső versenyző, bár a lebonyolítás még nem tiszta annyira. A műsor első adása szerintem nagyon érdekes és szórakoztató volt, egy percre sem untam és pont ez a frissesség, ez az üdítően ható hangulat volt az, ami hiányzott picit az idei felnőtt szezonból. A konyhafőnök Juniort nézve garantáltan nem lesz rosszkedved.

Aranyélet - Az utóbbi idők legjobb magyar sorozata?

 Az Aranyéletről már az első rész után is lett volna bőven mondanivalóm, de azért döntöttem inkább úgy, hogy az első háromról írok véleményt, mert én lettem volna szerintem az egyedüli, aki fanyalog a pilotban látottak miatt. Nem volt rossz a felvezető, bevezető epizód, csak az HBO saját maga annyira magasra tette korábban a lécet és annyira beharangozta ezt a sorozatot, hogy már-már olyan irreális elvárásaim voltak, amit szerintem senki és semmi sem tudott volna megugrani. Ezért nem is csoda, hogy nem éreztem átütőnek és zseniálisan jónak az első részt.

- Plusz két kilóért kapsz hozzá papírokat is.
- Felesleges, jogsim sincs.

 A pilottal a legnagyobb problémám az volt, hogy nem állt össze számomra egy egésszé a történet, darabos volt, döcögött és annak ellenére, hogy jól felvezették a karaktereket, jól megágyaztak a későbbi történéseknek, valahogy nem éreztem késztetést arra, hogy most azonnal folytassam a második, harmadik és a negyedik résszel.

aranyeletkedv1.jpg

 A színészek viszont zseniálisak, Ónodi Eszter lubickol, Thuróczy Szabolcs most is kiváló és Anger Zsolt ismét képes volt megújulni. A díszletek picit túl minimalisták, túl egyszerűek a magyar valósághoz képest, de a hangulat a zenével és mindennel együtt megint csak remek volt, ahogyan a rendezésre se nagyon lehet panasz (talán csak a pilot végi üldözéses jelenetek bicsaklottak meg egy kicsit, de a vasalós-autós milyen klassz volt már!).

 Az első rész nálam a történeten csúszott meg és ha nem lett volna tele szinkronos színészekkel, akkor nem is néztem volna egyszerre végig, hanem csak két részletben. A közel egyórás játékidőt soknak éreztem és bár tudom, hogy nem egyszerű felépíteni a sorozatok univerzumát, felhúzni a karaktereket és előkészíteni az évadnak a helyet, valahogy úgy éreztem, hogy picit lehetett volna feszesebb, pörgősebb, kevésbé tagolt a pilot. Azonban ennyi a negatívum, mert amit a második résztől kezdve művel a sorozat, az fantasztikus.

aranyeletkedv2.JPG

 Az Aranyélet a Miklósi család és ismerőseik életét követi nyomon, akik nem épp a legtisztességesebben élik az életüket. A családfő csal, trükközik és ügyeskedik azért, hogy fenntartsa a felesége és gyerekei által megszokott luxus életvitelt. Az egyik nap azonban Miklósi Attila telefonhívást kap; az apja állapota rosszabbodott. Besiet hozzá a kórházba, de a férfi nem szeretné látni, mivel nem bírja elviselni azt, hogy a fia bűnöző lett. Ez és édesapja halála okozta trauma készteti a főszereplőt arra, hogy megváltozzon és mostantól tisztességesen éljen. Azonban ezt sem felesége, sem az ügyeskedésekben neki nagy segítséget nyújtó, már-már maffiafőnöknek is nevezhető fehérgalléros bűnöző barátja, Endre sem veszi jó néven. Attila tehát bármennyire is próbál kievickélni a bűn folyamából, vissza és visszahúzzák őt a körülötte úszkálók és az árhullám.

aranyeletkedv3.jpg

 Az első rész megadta az alaphangulatot, a második részben pedig beindultak az események. A második és harmadik epizódban sokkal jobban osztották el a történetet, nem volt üresjárat, nem adtak lehetőséget az írók arra, hogy egy percre is unatkozzam, vagy elterelje valami a figyelmemet. A pilotnál még voltak kétségeim, de három rész után már nyugodtan kijelenthetem, hogy az Aranyélet kőkemény vetélytársa lesz nem csak az HBO korábbi sorozatainak, de a többi magyar szériának is.

 Az megdöbbentő volt, hogy Ónodi Eszter mennyire otthon van ebben a számító, csak magára gondoló figurában és hogy mennyire tökéletes a játéka. Hihető, a jó dumái miatt vicces és mégis rendkívüli módon megvethető és gyűlölhető. Ebből a figurából pedig egy percre sem esik ki, minden rezdülése és pillantása olyan, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy ez nem a valóság.

aranyeletkedv4.jpg

 A színészi játékról tényleg nem tudok és szerintem nem is nagyon lehet rosszat mondani, főleg hogy mellék- vagy epizódszereplőket is olyanok alakítanak mint Vándor Éva, Lukács Sándor, Papp János, Fullajtár Andrea vagy Csőre Gábor. A színészekkel kapcsolatban két érdekességet gondoltam megjegyezni; az egyik, hogy a második részben Döbrösi Laura ha csak egy jelenet erejéig is, de összejön azzal a Rubóczki Márkóval, akivel idén már az Egynyári kalandban együtt játszottak, a másik pedig, hogy az Aranyélet központi nyomozó figuráját az a Mészáros Béla alakítja, aki a Bűnös Chicago című rendőrős sorozat egyik főszereplőjének a magyar hangja.

 Az első részek rendezője Dyga Zsombor kitett magáért és bár szerintem túl sok volt a lassítás, az olyanok miatt mint a vasalós-autós jelenet, mindent megbocsájtok. Nem sokszor fordul elő velem az, hogy a rendezés, a technikai megoldások annyira lekössék a figyelmemet, hogy ne a történetre koncentráljak, de itt megesett párszor, annyi zseniális apróság volt benne. Az Aranyélet minden filmkockáján magán viseli azt a tapasztalatot, tudást és tehetséget, amit a készítők és a színészek az évek során megszereztek és ami a legnagyobb, hogy maradéktalanul ki is tudja ezeket használni és nem maradt beváltatlan ígéret.

A képek forrása: HBO

Minden, amit az Aranyéletről tudni érdemes

 A magyar tévéadók idén meglepően sok új hazai sorozattal örvendeztettek (vagy épp borzasztottak) el minket nézőket és az az érdekes helyzet állt elő, hogy most, 2015 őszének végén több új magyar széria fog bemutatkozni, mint amennyi - szerény számításaim alapján - tavaly egész évben. Az Aranyélet-Válótársak-Csak színház és más semmi hármasból először az HBO saját gyártása debütál, méghozzá a mai napon egy nem is akármilyen levezetéssel a háta mögött, ugyanis tévépremierként érkezik az idei egyik legnagyobb magyar mozis siker, a Liza, a rókatündér.

aranyelet1.jpg

 Az Aranyélet az HBO korábbi saját gyártásaihoz, a Társas játékhoz és a Terápiához hasonlóan szintén egy külföldi formátum adaptálása lesz, azonban azzal a különbséggel, hogy miközben a magyar viszonyokhoz, valósághoz igazították az Aranyélet történetét és a figuráit, sikerült egy olyan egyedi ízű sztorit létrehozniuk az íróknak, amely nem a másolata lett az eredeti verziónak. Így az alapot adó finn sorozat egyfajta ugródeszkaként szolgált a magyar készítők számára.

aranyelet3.jpg

 A történet középpontjában a Miklósi család áll, melyben a családfő nem a legszokványosabb és nem is a legtisztességesebb módon próbálja fenntartani a már megszokott luxus életvitelt. Az egyik nap azonban telefonhívást kap; az édesapja haldoklik, akitől viszont nem tud elbúcsúzni, mivel az apja nem akarja őt látni. A családfő (Thuróczy Szabolcs) emiatt dönt úgy, hogy fölhagy piszkos és csalásokkal tarkított ügyleteivel és tisztességes útra tér, ezt azonban sem a luxushoz szokott felesége Janka (Ónodi Eszter), sem pedig az ezekben az ügyletekben neki segítő Endre (Anger Zsolt) nem szeretné hagyni. A családfő elhatározása megtöri a békés idillt, a gyerekek (Döbrösi Laura és Olasz Renátó) kifordulnak önmagukból és szép lassan tényleg minden a feje tetejére áll.

aranyelet2.jpg

 Az HBO nem bízott semmit a véletlenre, a készítők és a színészek között is elismert, tapasztalt embereket találunk, a reklámkampányt pedig nagyon okosan, fokozatosan építették fel nyár eleje óta. Az óriásplakátok és ajánlók mellett folyamatosan nézhettünk werkfotókat és videókat, olvashattunk beszámolókat a forgatásról, interjúkat a készítőkkel és a vállalkozó kedvűek Budapesten egy aranyéletes szabadulószobát is kipróbálhattak.

 A krimi és thriller elemekkel, valamint társadalomkritikával fűszerezett sorozat premierje tehát ma este 8-kor lesz az HBO-n és aki valamiért lemaradna a bemutatóról és felvenni sem tudná, az az HBO GO-n regisztráció nélkül megnézheti az első részt, akinek pedig van felhasználói fiókja a tévéadó streamoldalán, az a sorozat első három epizódját is megnézheti, ha nem bírja kivárni, hogy adásba kerüljenek. Az Aranyélet szezonzáró két részét a durva tartalom miatt nem 20:00-kor, hanem 22:00-kor vetítik majd.

Aranyélet

Szereplők: Ónodi Eszter, Thuróczy Szabolcs, Döbrösi Laura, Olasz Renátó, Anger Zsolt, Lengyel Tamás, Mészáros Béla, Kovács Lehel
Rendezők: Dyga Zsombor, Mátyássy Áron
Írók: Zomborácz Virág, Tasnádi István, Bárány Márton
Epizódszám: 8

A képek forrása: HBO

Magyar nézettség: 44. hét - Újra toppon A konyhafőnök

 A konyhafőnök első évadához hasonlóan a harmadik is közepesebb szinten, langyosan kezdett, de a második-harmadik adáshétre már feljebb kapcsolták az indukciós lapok hőfokát, a középdöntőre pedig már egyenesen izzott minden a konyhában és nem is csoda, hogy a feszült pillanatokra ennyi néző volt kíváncsi. A műsor az előző héten háromszor is átlépte az egymilliós limitet, ami csak azért érdekes, mert az idei tavaszi etap, mely 33 részes volt, erre csak egyszer volt képes.

akonyhafonokmagyarnezettseg.JPG

 A főzős reality a teljes lakosságban, de még inkább a célközönségnél tett jót az RTL Klubnak, ugyanis remek felvezetést szolgáltat az Éjjel-nappal Budapestnek és ezáltal a Barátok köztnek is, amik így rendre 360 ezer fölött vagy e környékén hoznak a fiatal felnőttek körében. Ezzel pedig nem igazán tudja a TV2 felvenni a versenyt.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy pünkösdi volt csupán a Hungary's Got Talent királysága, mivel nem csak a heti, hanem az évi elsőséget is visszavette a Sztárban sztár, amely ugyan még mindig nem tudta átlépni az 1,7 milliós (álom?)határt, csak súrolta, de így is brutálisan erős ez a TV2-s produkció és sokkal stabilabb, mint a tavalyi évad. Az RTL Klubos tehetségkutató legutóbbi válogatóját az előző részhez képest csak 40 ezerrel nézték kevesebben, de ez is elég volt, hogy a Sztárban sztár beelőzze, a célközönségnél viszont 4 ezret azért rávert a maszkírózóshow-ra, megnyerve ezzel a hetet a fiatal felnőttek körében. Egy-egy.

 A levezetőműsorok csatájában ezúttal is alul maradt a Gyertek át szombat este!, amely ismét kilencszázezer alatt hozott, szemben a bulvárral is megtámogatott Összezárva Friderikusszal, amely a felhajtáshoz képest nem tudott sorozatmaximum nézettséget elérni, de kétségtelen, hogy elverte az RTL Klubot.

 Az előző hét érdekességei közé tartozik az is, hogy egy időre elköszönt a nézőktől A hegyi doktor - Újra rendel és a helyére érkező Kisvárosi doktor elsőre meglepően jól állta a sarat és még a célközönségnél sem csökkent annyira a Duna TV nézettsége, bár pénteken olyan számokat hozott ez a német orvosos sorozat, amelyet hosszú ideje nem láttunk már 18:30-as, Duna TV-s műsortól. A helyzet persze még így is jó, péntekre csökkenni is szoktak a nézettségek, habár A hegyi doktor azért erre is rá tudott cáfolni.

 Az 50 milliós játszma nézettsége picit csökkent, de még mindig stabil pontja a TV2 főműsoridejének, de A konyhafőnök által megerősödött RTL Klub úgy látszik kifog ezen a kvízműsoron. A Duna TV-hez visszakanyarodva érdemes szót ejteni a Játék határok nélkülről, amely a célközönségnél nagyon nincs azon a szinten, ahol a tavalyi szezon volt. A Hungary's Got Talent túl sok nézőt elvisz és ezért lehet, meg kellene próbálni hétköznap adni ezt a gondolom költséges műsort, mivel így a nagy szélben nem csak, hogy messzire sodródnak a parttól, de lassan el is süllyed ez a hajó.

 A kábelcsatornák közül érdemes kiemelni az AXN-t, amely a Csillagok háborúja maratonnal is aratott, illetve azt sem lehet szó nélkül hagyni, hogy a célközönségből az előző héten 144 ezren voltak kíváncsiak az Észbontókra.

 A sorozatok között a teljes lakosságban és a célközönségnél is a Szulejmán lett a legnézettebb.

Hétfő:

Duna TV: Rex felügyelő 8x01: 258 699 (11.4%), 18-49: 28 075 (4.3%)

TV2: Veronica aranya: 466 741 (18.9%), 18-49: 67 675 (9.5%)
RTL Klub: A mentalista 5x18 (ism.): 208 843 (8.4%), 18-49: 66 920 (9.3%)

Duna TV: Ridikül: 200 422 (6.7%), 18-49: 16 969 (2%)

TV2: Fiorella: 588 825 (19%), 18-49: 93 681 (10.5%)
RTL Klub: Fókusz: 352 692 (11.5%), 18-49: 101 688 (11.5%)

RTL Klub: Híradó: 964 848 (25.4%), 18-49: 277 046 (23.8%)
TV2: Tények: 830 972 (21.2%), 18-49: 215 867 (17.8%)
Duna TV: Híradó: 211 489 (5.8%), 18-49: 16 251 (1.5%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 7x14 (évadzáró): 603 494 (14.4%), 18-49: 104 434 (7.8%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x15: 994 759 (22.4%), 18-49: 352 318 (24%)

TV2: Jóban rosszban: 645 643 (14.3%), 18-49: 186 342 (12.4%)
Duna TV: Maradj talpon!: 476 560 (10.5%), 18-49: 68 684 (4.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 864 985 (19.3%), 18-49: 362 050 (22.4%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x10: 639 126 (14.2%), 18-49: 202 221 (12.5%)

Duna TV: Kékfény: 404 607 (9.1%), 18-49: 75 695 (4.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7635-7635.: 1 024 687 (26.9%), 18-49: 371 093 (25.1%)
TV2: A milliomos szakács 1x08 (évadzáró): 302 880 (8.6%), 18-49: 97 974 (6.9%)
Duna TV: Bosszú 4x03: 185 883 (4.9%), 18-49: 32 333 (2.2%)

RTL Klub: Dr. Csont 8x15 (ism.): 464 062 (17.9%), 18-49: 200 779 (17.8%)
Duna TV: On The Spot 7x04: 130 603 (5%), 18-49: 31 489 (2.8%)

TV2: Az ősi prófécia 1x08: 127 404 (5.8%), 18-49: 49 613 (5.1%)

RTL Klub: Híradó: 255 685 (15%), 18-49: 101 001 (13%)
Duna TV: Magyar Krónika - Majk: 42 651 (2.4%), 18-49: 12 595 (1.6%)

TV2: Doktor D 2x07: 95 277 (7.8%), 18-49: 47 078 (8.4%)
Duna TV: Budapest ostroma II.: 23 747 (2%), 18-49: 7 203 (1.3%)

Kedd:

Duna TV: Rex felügyelő 8x02: 218 413 (10%), 18-49: 9 182 (1.5%)

TV2: Veronica aranya: 437 277 (18.3%), 18-49: 60 455 (9.1%)
RTL Klub: A mentalista 5x19 (ism.): 178 100 (7.4%), 18-49: 58 936 (8.7%)

Duna TV: Ridikül: 227 846 (8%), 18-49: 27 408 (3.4%)

TV2: Fiorella: 574 256 (19.3%), 18-49: 91 168 (10.8%)
RTL Klub: Fókusz: 377 576 (12.7%), 18-49: 104 293 (12.4%)

RTL Klub: Híradó: 974 165 (25.9%), 18-49: 264 592 (23.1%)
TV2: Tények: 916 420 (23.5%), 18-49: 247 396 (20.5%)
Duna TV: Híradó: 220 403 (6.2%), 18-49: 28 063 (2.7%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x01: 522 474 (12.3%), 18-49: 91 134 (6.7%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x16: 1 031 569 (23.4%), 18-49: 349 942 (23.7%)

TV2: Jóban rosszban: 626 550 (14%), 18-49: 171 347 (11.3%)
Duna TV: Maradj talpon!: 425 315 (9.4%), 18-49: 58 879 (3.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 867 237 (19.4%), 18-49: 369 658 (22.3%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x11: 669 146 (14.9%), 18-49: 229 674 (13.9%)
Cool TV: A mentalista 4x04: 270 497 (6%), 18-49: 103 105 (6.2%)

Duna TV: Önök kérték: 275 783 (6.2%), 18-49: 27 269 (1.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7637-7638.: 1 023 363 (26.5%), 18-49: 371 386 (23.9%)
TV2: A titkok könyvtára 1x09: 221 685 (6.2%), 18-49: 102 359 (7%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x02: 158 639 (4.4%), 18-49: 17 635 (1.2%)

RTL Klub: Castle 6x04: 527 259 (19.6%), 18-49: 214 696 (18.4%)
Duna TV: A Nagyok: 41 344 (1.5%), 18-49: 5 089 (0.4%)

TV2: Hawaii Five-0 5x16: 169 547 (7.5%), 18-49: 65 719 (6.5%)

Duna TV: Loop: 37 728 (1.7%), 18-49: 5 652 (0.6%)

RTL Klub: Híradó: 266 363 (14.8%), 18-49: 126 851 (15.3%)
Duna TV: MüpArt Classic: 14 079 (1.1%), 18-49: 1 792 (0.3%)

RTL Klub: XXI. század: 220 636 (16%), 18-49: 100 974 (16.1%)
TV2: Franklin és Bash 2x10 (évadzáró): 71 820 (5.4%), 18-49: 32 328 (5.5%)

Szerda:

Duna TV: Rex felügyelő 8x03: 198 771 (9%), 18-49: 16 673 (2.6%)

TV2: Veronica aranya: 387 765 (16.1%), 18-49: 51 886 (7.5%)
RTL Klub: A mentalista 5x20 (ism.): 194 874 (8%), 18-49: 49 252 (7%)

Duna TV: Ridikül: 202 590 (6.9%), 18-49: 21 470 (2.5%)

TV2: Fiorella: 525 076 (17.1%), 18-49: 70 310 (7.8%)
RTL Klub: Fókusz: 400 446 (13.1%), 18-49: 109 955 (12.2%)

RTL Klub: Híradó: 946 251 (24.9%), 18-49: 253 046 (21.6%)
TV2: Tények: 816 659 (21%), 18-49: 230 278 (19%)
Duna TV: Híradó: 218 638 (6%), 18-49: 21 853 (2%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x02: 573 197 (13.6%), 18-49: 91 192 (6.7%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x17: 1 028 570 (23.2%), 18-49: 366 638 (25%)

TV2: Jóban rosszban: 633 555 (14%), 18-49: 187 903 (12.5%)
Duna TV: Maradj talpon!: 403 033 (8.9%), 18-49: 45 692 (3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 902 571 (20.4%), 18-49: 366 326 (23.1%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x12: 659 034 (14.8%), 18-49: 190 993 (12.1%)

Duna TV: Szabadság tér '89: 148 677 (3.4%), 18-49: 25 755 (1.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7639-7640.: 1 111 548 (29.7%), 18-49: 362 026 (24.6%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 2x20: 225 496 (6.4%), 18-49: 69 732 (4.9%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x06: 69 221 (1.8%), 18-49: 30 810 (2.1%)

RTL Klub: Szulejmán 147.: 762 293 (27.4%), 18-49: 251 326 (21.1%)
Duna TV: Római helyszínelők 3x11: 73 513 (2.5%), 18-49: 13 533 (1.1%)

TV2: Lángoló Chicago 2x17: 91 994 (3.7%), 18-49: 46 308 (4.3%)

RTL Klub: Híradó: 417 039 (23.2%), 18-49: 141 939 (17.4%)

TV2: Életfogytig zsaru 1x09 (ism.): 73 061 (5.5%), 18-49: 37 411 (6.3%)

Csütörtök:

Duna TV: Rex felügyelő 8x04: 197 037 (8.9%), 18-49: 10 655 (1.6%)

TV2: Veronica aranya: 434 147 (17%), 18-49: 73 185 (9.2%)
RTL Klub: A mentalista 5x21 (ism.): 221 505 (8.6%), 18-49: 65 191 (8.1%)

Duna TV: Ridikül: 193 153 (6.4%), 18-49: 10 750 (1.2%)

TV2: Fiorella: 527 994 (16.6%), 18-49: 98 261 (10.2%)
RTL Klub: Fókusz: 415 698 (13.1%), 18-49: 117 532 (12.2%)

RTL Klub: Híradó: 972 402 (25.3%), 18-49: 253 528 (21.2%)
TV2: Tények: 818 068 (20.8%), 18-49: 223 958 (18.1%)
Duna TV: Híradó: 193 185 (5.2%), 18-49: 17 119 (1.5%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x03: 521 546 (12.5%), 18-49: 67 301 (5%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x18: 1 034 323 (23.4%), 18-49: 365 109 (24.5%)

TV2: Jóban rosszban: 656 598 (14.6%), 18-49: 199 352 (13.1%)
Duna TV: Maradj talpon!: 418 129 (9.2%), 18-49: 50 970 (3.2%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 879 073 (19.3%), 18-49: 385 428 (22.4%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x13: 680 989 (14.9%), 18-49: 222 952 (13.1%)

Duna TV: Fábry: 310 758 (7%), 18-49: 40 434 (2.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7641-7642.: 1 026 053 (25.6%), 18-49: 374 182 (22.9%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 453 198 (12.1%), 18-49: 124 604 (8%)

Duna TV: Narancsos kacsasült: 104 040 (3.7%), 18-49: 29 218 (2.4%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 9x19: 475 646 (17%), 18-49: 193 316 (15.5%)

TV2: NCIS: Los Angeles 5x14: 187 059 (8.2%), 18-49: 46 943 (4.4%)

RTL Klub: Híradó: 255 315 (13.5%), 18-49: 107 214 (11.6%)

TV2: Felejthetetlen 1x15 (ism.): 135 134 (9.8%), 18-49: 37 667 (5.3%)

Péntek:

Duna TV: Rex felügyelő 8x05: 210 751 (10.2%), 18-49: 18 244 (3%)

TV2: Veronica aranya: 357 753 (16%), 18-49: 42 376 (6.3%)
RTL Klub: A mentalista 5x22 (ism., évadzáró): 170 205 (7.4%), 18-49: 56 773 (8.2%)

Duna TV: Ridikül: 205 811 (7.3%), 18-49: 12 976 (1.5%)

TV2: Fiorella: 518 220 (17.5%), 18-49: 83 469 (9.5%)
RTL Klub: Fókusz: 350 769 (11.8%), 18-49: 104 092 (11.9%)

RTL Klub: Híradó: 941 426 (26.1%), 18-49: 254 211 (22.5%)
TV2: Tények: 824 380 (22.2%), 18-49: 234 325 (20%)
Duna TV: Híradó: 184 739 (5.3%), 18-49: 22 380 (2.1%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 1x04: 422 269 (10.6%), 18-49: 46 712 (3.7%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x19: 997 895 (23.6%), 18-49: 336 177 (23.8%)

TV2: Jóban rosszban: 660 493 (15.3%), 18-49: 199 747 (13.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 391 238 (9%), 18-49: 40 650 (2.7%)

M3: Szomszédok: 247 452 (5.6%), 18-49: 115 962 (7.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 836 211 (19.2%), 18-49: 344 801 (21.7%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x14: 711 417 (16.3%), 18-49: 208 004 (13.2%)

Duna TV: Fölszállott a páva 3x09: 222 294 (5.1%), 18-49: 26 225 (1.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7643-7644.: 1 022 569 (26.2%), 18-49: 360 400 (23.3%)
TV2: Miami Vice: 200 870 (7.3%), 18-49: 77 335 (6.4%)
Duna TV: Columbo - Hajnali derengés: 187 175 (5.7%), 18-49: 30 224 (2.2%)

RTL Klub: Showder Klub 119.: 464 651 (16.4%), 18-49: 200 312 (15.6%)

RTL Klub: Híradó: 262 772 (13.5%), 18-49: 97 952 (10.6%)
Duna TV: Apró gyilkosságok a családban: 49 565 (3%), 18-49: 3 752 (0.5%)

Szombat:

Duna TV: Zongora a levegőben: 71 386 (3.2%), 18-49: 8 087 (1%)

TV2: Megaagy: 183 967 (6.6%), 18-49: 79 920 (7.9%)
RTL Klub: Ahol a vadak várnak: 166 485 (6.1%), 18-49: 41 807 (4.2%)

Duna TV: Gasztroangyal - Gemenc: 364 481 (11.3%), 18-49: 61 509 (5.5%)

RTL Klub: Híradó: 894 950 (22.9%), 18-49: 233 897 (18%)
TV2: Tények: 685 969 (17.6%), 18-49: 191 056 (14.7%)
Duna TV: Híradó: 252 758 (6.6%), 18-49: 24 212 (1.9%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 395 320 (9.4%), 18-49: 42 190 (3%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 1 012 572 (23.3%), 18-49: 311 343 (21.2%)
TV2: Vissza a jövőbe: 300 829 (6.6%), 18-49: 160 076 (9.8%)

Duna TV: Játék határok nélkül 2x03: 316 575 (6.8%), 18-49: 59 322 (3.5%)

RTL Klub: Hungary's Got Talent 1x04: 1 627 239 (35.4%), 18-49: 612 975 (35%)

Film+: Támadás a Fehér Ház ellen: 250 306 (6.6%), 18-49: 116 099 (7.3%)
Duna TV: Holt költők társasága: 97 784 (2.6%), 18-49: 35 812 (2.2%)

RTL Klub: Gyertek át szombat este! 1x08: 825 820 (23%), 18-49: 336 451 (21.7%)
TV2: Cowboyok és űrlények: 261 621 (8.4%), 18-49: 124 492 (9%)

RTL Klub: Állítsátok meg Terézanyut!: 240 723 (13.9%), 18-49: 125 628 (15%)

Duna TV: Szent Johanna: 38 839 (2.5%), 18-49: 10 928 (1.4%)

Vasárnap:

TV2: Palimadár: 340 011 (11.3%), 18-49: 79 596 (7.1%)
Duna TV: Balkezes angyal: 167 875 (6.2%), 18-49: 20 588 (2%)

RTL Klub: Még zöldebb a szomszéd nője: 322 707 (10.6%), 18-49: 117 774 (10.4%)

AXN: Csillagok háborúja 4.: 261 855 (6.4%), 18-49: 159 147 (10.5%)
Duna TV: A muskétások 1x08: 131 285 (3.8%), 18-49: 8 304 (0.7%)

TV2: Tények: 954 914 (22.6%), 18-49: 287 479 (18.6%)
RTL Klub: Híradó: 931 657 (21.7%), 18-49: 283 746 (18.1%)
Duna TV: Híradó: 141 886 (3.4%), 18-49: 9 403 (0.6%)

Duna TV: Hogy volt?!: 161 940 (3.3%), 18-49: 12 886 (0.7%)

TV2: Sztárban sztár 3x06: 1 681 430 (33%), 18-49: 608 699 (29.5%)
RTL Klub: Kellékfeleség: 704 392 (13.8%), 18-49: 333 347 (16.2%)

M4Sport: Formula 1 - Mexikói Nagydíj: 478 153 (9.7%), 18-49: 248 105 (12%)
Duna TV: Love Story: 211 788 (4.1%), 18-49: 17 013 (0.8%)

TV2: Összezárva Friderikusszal 2x06: 932 709 (23.1%), 18-49: 341 720 (18.8%)
RTL Klub: Az éhezők viadala - Futótűz: 393 236 (13.8%), 18-49: 225 687 (16.8%)
Duna TV: Vulkán: 103 284 (2.9%), 18-49: 13 700 (0.8%)

TV2: Ügynöklista 1x06: 242 014 (10.1%), 18-49: 104 778 (8.7%)

Duna TV: Rio Lobo: 58 134 (3.7%), 18-49: 8 531 (1.1%)

TV2: Keletről jött emberek - A kunok 2.: 100 826 (7.3%), 18-49: 53 152 (7.7%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Itt vannak a Skorpió - Agymenők akcióban című sorozat magyar hangjai

 Az AXN jövő héten mutatja be az amerikai CBS tavaly meglepően jó nézettséget hozó újonc drámáját, a zseniális képességű informatikusok és penge elméjű fiatalok egy kiemelkedő csoportját középpontba állító Scorpiont. A sorozat magyar címe a Skorpió - Agymenők akcióban lett, ami egy kicsit rímel a hasonló tudású és különc embereket szerepeltető Agymenőkre (The Big Bang Theory). Ez egyrészt érthető lépés, az Amerikai Egyesült Államokban egy napon is van adásban e két sorozat, másrészt viszont erről az alcímről én vígjátékra és mozifilmre asszociálnék, ha nem tudnám, miről szól.

axnosz2.jpg

 A sorozat ötlete valós történeten alapul, a középpontjában pedig egy különc zsenikből álló csapat áll, élükön Walter O'Briannel, akiket az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma szervez be azért, hogy segítsenek felvenni a harcot a világ csúcstechnológiai veszélyei ellen. Ennek a különleges egységnek a fedőneve pedig a Skorpió. A csapat tagjai igazán testhezálló feladatra lelnek; kivételes képességeikkel a világ biztonságát szolgálják, miközben olyan közösségben élhetnek, ahol a különcség a norma. A sorozat premierje november 9-én, hétfőn 21:05-kor lesz az AXN-en.

 A Skorpió - Agymenők akcióban magyar hangjai között jó pár olyan színészt találunk mint például F. Nagy Erika vagy Németh Gábor, akiket új sorozatban állandó vagy főszereplőként mostanában szinte alig, vagy csak keveset hallhattunk. Az Agymenőkkel való hasonlóságot pedig fokozza majd a magyar változat azzal (persze csak mind a két sorozatot ismerők számára), hogy az egyik szereplőt az a Karácsonyi Zoltán szinkronizálja, aki Howard Wolowitz magyar hangjai is. A szinkronhangokért köszönet az AXN-nek!

Skorpió - Agymenők akcióban (Scorpion)

Elyes Gabel - Papp Dániel
Katharine McPhee - F. Nagy Erika
Robert Patrick - Németh Gábor
Eddie Kaye Thomas - Karácsonyi Zoltán
Jadyn Wong - Csifó Dorina
Ari Stidham - Szűcs Péter Pál
Riley B. Smith - Pál Dániel

Szinkronrendező: Kosztola Tibor

Forrás: AXN
A kép forrása: AXN

süti beállítások módosítása