Az RTL Klubon nemrég ért véget A konyhafőnök harmadik szezonja és szerintem kijelenthető, hogy az utóbbi idők egyik legokosabb húzása volt képernyőre tűzni ezt a főzős realityt. A műsor első évada parádés nézettséget hozott, melyet a tavaszi etap ugyan nem tudott megismételni, de nem fair két, tévénézési szokásokban is eltérő időszakban adott évad nézettségét összehasonlítani, hiszen tudjuk, ősszel többen tévéznek, mint tavasszal. A második szezon az elsőhöz képest alacsonyabb számok ellenére is nyerte a saját sávját, így nem volt meglepő, hogy ősszel is terveztek az RTL-nél A konyhafőnökkel.
A műsor harmadik felvonása a nagy népszerűség ellenére meglepően közepesen kezdett és bár a szezon közepétől beindultak a nézettségek, az azért érdekes, hogy eddig mindegyik premier 900 ezer alatt nyitott, miközben a finálék - a tavaszi szezont leszámítva - bőven egymillió fölött hoztak. Azt pedig csak külön jegyzem meg, hogy eddig a harmadik szezon premierje érte el a legalacsonyabb nézettséget az eddig három évadnyitány közül.
A harmadik évad a középdöntő alatt erősített be úgy igazán, a döntő hetében pedig letarolta a konkurenciát, a döntő adásnak pedig megkérdőjelezhetetlen volt a fölénye a saját sávjában, de még a főműsoridőben is, ugyanis a Barátok közt sem tudta A konyhafőnök nézettségével felvenni a versenyt. A harmadik évad habár alacsonyabb átlagnézettséget hozott, mint az első, a döntő adás így is minden rekordot megdöntött és ez lett a műsor eddigi legnézettebb epizódja a teljes lakosságban.
A harmadik szezon fináléjának nézettsége a premierhez képest a teljes lakosságban 45,6%-ot, míg a célközönségnél elképesztő 52,5%-ot növekedett. A műsor nézettsége folyamatosan nőtt és bár nem olyan ütemben, mint az első szezoné, de így is több mint lenyűgöző manapság ilyen nézettségi eredményeket elérni. A konyhafőnökkel egyszerre volt adásban az országos adókon A hegyi doktor - Újra rendel, a Kisvárosi doktor, a Maradj talpon!, a Tények, a Jóban rosszban és néha az Ezek megőrültek! és Az 50 milliós játszma is ellene futott, ha csak pár percre is.
A negyedik évad ezeket a számokat látva nem is kérdés, a jelentkezőket már várják, a kérdés inkább csak az, hogy lesz-e tavaszi szezon vagy a bejelentett Farm miatt őszre tolják a következő etapot.
Teljes lakosság:
Átlag: 965 026 (22.25%)
Maximum: 1 199 699 (27.1%) (3x24)
Minimum: 784 735 (19.2%) (3x05)
Az első évad átlaga: 988 337 (24.4%)
A második évad átlaga: 875 133 (23.7%)
Célközönség:
Átlag: 343 631 (23.82%)
Maximum: 436 193 (30.1%) (3x24)
Minimum: 249 518 (18.9%) (3x05)
Az első évad átlaga: 384 973 (28.1%)
A második évad átlaga: 306 631 (25.8%)
Epizódnézettség:
3x01: 824 025 (20,10%), 18-49: 286 004 (21,20%) - 2015.10.05.
3x02: 848 010 (20,40%), 18-49: 291 975 (21,00%)
3x03: 880 648 (21,20%), 18-49: 341 212 (25,10%)
3x04: 901 375 (20,90%), 18-49: 334 491 (23,50%)
3x05: 784 735 (19,20%), 18-49: 249 518 (18,90%)
3x06: 887 469 (20,70%), 18-49: 322 897 (22,70%)
3x07: 851 614 (19,60%), 18-49: 288 999 (20,90%)
3x08: 896 990 (20,70%), 18-49: 312 455 (21,40%)
3x09: 932 258 (21,80%), 18-49: 303 496 (21,30%)
3x10: 895 938 (20,90%), 18-49: 305 728 (21,40%)
3x11: 913 404 (20,50%), 18-49: 308 978 (20,10%)
3x12: 923 228 (21,10%), 18-49: 323 359 (21,90%)
3x13: 963 488 (22,30%), 18-49: 354 093 (23,70%)
3x14: 953 549 (22,70%), 18-49: 358 417 (26,30%)
3x15: 994 759 (22,40%), 18-49: 352 318 (24,00%)
3x16: 1 031 569 (23,40%), 18-49: 349 942 (23,70%)
3x17: 1 028 570 (23,20%), 18-49: 366 638 (25,00%)
3x18: 1 034 323 (23,40%), 18-49: 365 109 (24,50%)
3x19: 997 895 (23,60%), 18-49: 336 177 (23,80%)
3x20: 1 132 672 (24,80%), 18-49: 419 548 (27,30%)
3x21: 1 092 786 (24,70%), 18-49: 399 651 (28,00%)
3x22: 1 112 285 (25,00%), 18-49: 422 304 (28,50%)
3x23: 1 079 324 (24,30%), 18-49: 417 632 (27,30%)
3x24: 1 199 699 (27,10%), 18-49: 436 193 (30,10%) - 2015.11.06.