Aranyélet - Az utóbbi idők legjobb magyar sorozata?

2015. november 09. - Jasinka Ádám

 Az Aranyéletről már az első rész után is lett volna bőven mondanivalóm, de azért döntöttem inkább úgy, hogy az első háromról írok véleményt, mert én lettem volna szerintem az egyedüli, aki fanyalog a pilotban látottak miatt. Nem volt rossz a felvezető, bevezető epizód, csak az HBO saját maga annyira magasra tette korábban a lécet és annyira beharangozta ezt a sorozatot, hogy már-már olyan irreális elvárásaim voltak, amit szerintem senki és semmi sem tudott volna megugrani. Ezért nem is csoda, hogy nem éreztem átütőnek és zseniálisan jónak az első részt.

- Plusz két kilóért kapsz hozzá papírokat is.
- Felesleges, jogsim sincs.

 A pilottal a legnagyobb problémám az volt, hogy nem állt össze számomra egy egésszé a történet, darabos volt, döcögött és annak ellenére, hogy jól felvezették a karaktereket, jól megágyaztak a későbbi történéseknek, valahogy nem éreztem késztetést arra, hogy most azonnal folytassam a második, harmadik és a negyedik résszel.

aranyeletkedv1.jpg

 A színészek viszont zseniálisak, Ónodi Eszter lubickol, Thuróczy Szabolcs most is kiváló és Anger Zsolt ismét képes volt megújulni. A díszletek picit túl minimalisták, túl egyszerűek a magyar valósághoz képest, de a hangulat a zenével és mindennel együtt megint csak remek volt, ahogyan a rendezésre se nagyon lehet panasz (talán csak a pilot végi üldözéses jelenetek bicsaklottak meg egy kicsit, de a vasalós-autós milyen klassz volt már!).

 Az első rész nálam a történeten csúszott meg és ha nem lett volna tele szinkronos színészekkel, akkor nem is néztem volna egyszerre végig, hanem csak két részletben. A közel egyórás játékidőt soknak éreztem és bár tudom, hogy nem egyszerű felépíteni a sorozatok univerzumát, felhúzni a karaktereket és előkészíteni az évadnak a helyet, valahogy úgy éreztem, hogy picit lehetett volna feszesebb, pörgősebb, kevésbé tagolt a pilot. Azonban ennyi a negatívum, mert amit a második résztől kezdve művel a sorozat, az fantasztikus.

aranyeletkedv2.JPG

 Az Aranyélet a Miklósi család és ismerőseik életét követi nyomon, akik nem épp a legtisztességesebben élik az életüket. A családfő csal, trükközik és ügyeskedik azért, hogy fenntartsa a felesége és gyerekei által megszokott luxus életvitelt. Az egyik nap azonban Miklósi Attila telefonhívást kap; az apja állapota rosszabbodott. Besiet hozzá a kórházba, de a férfi nem szeretné látni, mivel nem bírja elviselni azt, hogy a fia bűnöző lett. Ez és édesapja halála okozta trauma készteti a főszereplőt arra, hogy megváltozzon és mostantól tisztességesen éljen. Azonban ezt sem felesége, sem az ügyeskedésekben neki nagy segítséget nyújtó, már-már maffiafőnöknek is nevezhető fehérgalléros bűnöző barátja, Endre sem veszi jó néven. Attila tehát bármennyire is próbál kievickélni a bűn folyamából, vissza és visszahúzzák őt a körülötte úszkálók és az árhullám.

aranyeletkedv3.jpg

 Az első rész megadta az alaphangulatot, a második részben pedig beindultak az események. A második és harmadik epizódban sokkal jobban osztották el a történetet, nem volt üresjárat, nem adtak lehetőséget az írók arra, hogy egy percre is unatkozzam, vagy elterelje valami a figyelmemet. A pilotnál még voltak kétségeim, de három rész után már nyugodtan kijelenthetem, hogy az Aranyélet kőkemény vetélytársa lesz nem csak az HBO korábbi sorozatainak, de a többi magyar szériának is.

 Az megdöbbentő volt, hogy Ónodi Eszter mennyire otthon van ebben a számító, csak magára gondoló figurában és hogy mennyire tökéletes a játéka. Hihető, a jó dumái miatt vicces és mégis rendkívüli módon megvethető és gyűlölhető. Ebből a figurából pedig egy percre sem esik ki, minden rezdülése és pillantása olyan, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy ez nem a valóság.

aranyeletkedv4.jpg

 A színészi játékról tényleg nem tudok és szerintem nem is nagyon lehet rosszat mondani, főleg hogy mellék- vagy epizódszereplőket is olyanok alakítanak mint Vándor Éva, Lukács Sándor, Papp János, Fullajtár Andrea vagy Csőre Gábor. A színészekkel kapcsolatban két érdekességet gondoltam megjegyezni; az egyik, hogy a második részben Döbrösi Laura ha csak egy jelenet erejéig is, de összejön azzal a Rubóczki Márkóval, akivel idén már az Egynyári kalandban együtt játszottak, a másik pedig, hogy az Aranyélet központi nyomozó figuráját az a Mészáros Béla alakítja, aki a Bűnös Chicago című rendőrős sorozat egyik főszereplőjének a magyar hangja.

 Az első részek rendezője Dyga Zsombor kitett magáért és bár szerintem túl sok volt a lassítás, az olyanok miatt mint a vasalós-autós jelenet, mindent megbocsájtok. Nem sokszor fordul elő velem az, hogy a rendezés, a technikai megoldások annyira lekössék a figyelmemet, hogy ne a történetre koncentráljak, de itt megesett párszor, annyi zseniális apróság volt benne. Az Aranyélet minden filmkockáján magán viseli azt a tapasztalatot, tudást és tehetséget, amit a készítők és a színészek az évek során megszereztek és ami a legnagyobb, hogy maradéktalanul ki is tudja ezeket használni és nem maradt beváltatlan ígéret.

A képek forrása: HBO

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása