Klassz plakáttal reklámozzák az új magyar sorozatot

2015. április 18. - Jasinka Ádám

 A köztévé új, április 26-án debütáló, frissen érettségizett fiatalokról szóló sorozatáról erre a linkre kattintva olvashattok pár infót a színészektől, a stábon át a történet rövid ismertetéséig. A Dunán, a Kossuthkiflit váltó, hat részes Egynyári kaland reklámanyagaival nem csak az interneten, de már az utcán is találkozhattok, köztük ezzel, a szerintem elég klasszul sikerült plakáttal is. A hangulatot elég jól megalapozza és picit be is lövi, melyik korosztályról fog szólni a történet.

egynyarikalandplakat.jpg

A kép forrása: Egynyári kaland Facebook oldala

Az ember, ha valamit meg akar oldani, akkor meg is tudja – interjú Szatory Dáviddal (2. rész)

 A Szatory Dáviddal készült interjú első felét ide kattintva tudjátok elolvasni. A második részben a Mindenből egy van című improvizációs sorozatról, magáról a műfajról és még több szinkronnal kapcsolatos gondolatról, tapasztalatról és élményről olvashattok. Az interjúért még egyszer köszönet a Masterfilm Digitalnak, a FOX-nak és persze Szatory Dávidnak is, hogy időt szakított rám!

Nehezebb egy sorozatot szinkronizálni mint egy filmet?

 Más. A sorozat egy sokkal lassabb folyású dolog, míg egy filmben sűrítettebben történnek az események. Egy olyan szerepnél, ami nagyobb ívű sokkal sűrűbb a folyamat, mert csak két-két és fél óra áll a rendelkezésre mind a színésznek, mind a rendezőnek, mind nekünk - akik szinkronizálnak - hogy bejárják azt az utat. Míg egy sorozatnál lehet, hogy ez elhúzódik hat évadon keresztül, és ez ilyen szempontból aprólékosabb, de megvan az a veszély is egy sorozatnál, hogy egy karakternek a folyamata túlnyúlik, de ez meg nyilván nézői ízlés kérdése.

interjukepkicsi3.JPG

Előre meg szoktad nézni azokat, amiket szinkronizálni fogsz?

 Az az igazság, hogy nem nagyon tudjuk előre, hogy mit fogunk csinálni. Akkor van egy sejtése az embernek, ha esetleg kérnek hangcastingot és ha felhívnak, hogy megkaptad a szerepet. Az ember akkor számít rá, hogy mondjuk jövő hét kedden azt a filmet meg fogja csinálni, de alapvetően nem nagyon tudunk erre készülni. Nekem volt egyszer egy olyan élményem, a Fifti-fifti című filmmel kapcsolatban, hogy megnéztem otthon, teljesen véletlenül, csak kerestem egy filmet és ez felkeltette az érdeklődésemet. Megnéztem feliratosan, nagyon tetszett és talán azon is gondolkoztam, hogy milyen jó lesz annak, aki ezt szinkronizálni fogja.

 Aztán két vagy három hét múlva, most már nem tudom pontosan, fölhívtak hogy a Mafilmben szinkronizálják majd ezt a filmet és azt szeretnék, ha én lennék benne a Joseph Gordon-Levitt, de akkor pont főpróba hetem volt. Elmeséltem ezt a sztorit a gyártásvezetőnek, hogy ez nagyon jó, örülök is neki, pont láttam és szívesen meg is csinálnám, de főpróbahétre esik és nem tudnék egy teljes filmet elvállalni, mert nem lesz rá időm. És az a nagyon klassz, kivételes helyzet született, hogy megvártak vele, a következő hétre csúsztatta a megrendelő is a felvételt, aminek én nagyon örültem. Egyrészt ez baromi jó érzés volt, az hogy szerették volna, ha én szinkronizálnám, másrészt meg is szerettem volna nagyon csinálni.

A színházzal nagyon sokszor nem lehet összeegyeztetni a szinkront?

 Van amikor nehéz. A főpróbahetek a neccesek, mert azok majdhogynem tíztől este tízig tartó elfoglaltságot jelentenek. Az egy nehezített terep, de alapvetően össze lehet egyeztetni, eddig hála Istennek sikerült mindent megoldani. Az ember, ha valamit meg akar oldani, akkor megtudja, nyilván kompromisszumok árán. Néha ahhoz, hogy a színház mellett meg tudj csinálni egy szinkronos munkát lehet, hogy föl kell kelni nagyon korán, de lehet, hogy az embernek egy pillanat szabadideje sem lesz, mert mondjuk két próba között vagy előadás előtt szinkronizál. De ez jó.

A szinkronos munkáidat visszahallgatod?

 Vannak olyan filmek, amiket visszanéztem vagy azért mert kíváncsi voltam, hogy milyen lett az összhatás, vagy ha olyan film volt ami érdekelt vagy esetleg sok volt vele a meló. Próbálom szakmai szemmel nézni ilyenkor, elcsípni azt, mi nem stimmel, mit kell esetleg máshogy, de nem vadászom magam (nevet).

interjukepkicsi2.JPG

A visszajelzéseket sem?

 Néha ráakadok, de célzottan nem szoktam keresni, azért sem, mert a szinkron is szubjektív, valaki vagy szeretni fogja vagy nem. De biztos van olyan, aki nem szereti, amit hall tőlem. Egyszer valaki azt írta például, erre pont ráakadtam, hogy a kellemesen jellegtelen hangommal lehet hallani valamit. Ezen jót mosolyogtam. Nyilván mi, akik ezzel foglalkozunk arra törekszünk, hogy amit csinálunk az jó legyen minőségileg, szakmailag. Aztán, hogy az ember füle hogy fogadja ezt be, az nem rajtunk múlik. Ízlés kérdése, hogy kinek mi tetszik és mi nem.

 A kritikákat sem feltétlenül vadászom, van amire ráakadok, de összességében esetlegesnek mondanám, mivel van amikor kifejezetten érdekel, hogy egy darabról mit írnak és mit gondolnak, de van olyan is, aminél annyira nem.

A szinkron jelent kihívást?

 Persze, máshogyan kell ott lenni, koncentrálni. A filmtől, az adott szereplőtől, a játékától is függ, hogy nehéz-e. A színház más, mert ott az ember saját magából, a szerepen át fogalmaz, ő csinálja, a szinkronban amellett, hogy odateszi magát, lehet nem lesz jó kifejezés rá, de ez mégiscsak egy kiszolgáló feladat, hiszen nekem kutya kötelességem menni az eredeti után.

Nem ad akkor annyi szabadságot.

 Nem ad annyi szabadságot, de azokon a kereteken belül pedig mégis van valamennyi, mivel bele lehet tenni pluszba finom dolgokat, ha képes rá az ember vagy ha a szerep megengedi. Teljes más a színház és a szinkron, nem lehet szétszedni, hogy mihez kell kevesebb vagy több munka. Ugyanúgy, ahogy teljesen más feladat egy film forgatása, mint színházi szerepet próbálni.

Melyek állnak hozzád közelebb, a drámai vagy a vidámabb szerepek.

 Nem tudok erre válaszolni, mivel ha az ember sok drámait játszik, akkor egy idő után vágyik a másikra, ha sok vígjátékot vagy vidámat játszik, akkor pont az ellenkezője az igaz. Ez akkor jó, ha valamennyire ki van egyenlítve, ami meg teljesen szerencse kérdése. Fogalmam sincs, hogy melyik áll hozzám közelebb, nagyon fiatal vagyok. Most próbálom minden műfajban megtanulni a technikákat és igazából szerintem pont a színészi pálya az, ami mindig egy erőteljes tanulási folyamat.

 Mindig érik az embert olyan dolgok, még akkor is ha negyven éve van a pályán, ami újdonságként hat rá, meglepi vagy kizökkenti a komfortzónájából, mert mondjuk van egy olyan rendező, aki más elvvel, másfajta munkamódszerrel dolgozik. Ez egy olyan munka, ami mindig tartogat magában valamit, ami miatt az embernek kvázi elölről kell egy kicsit kezdenie, mert minden szerep a nulláról indul. Nyilván lesznek az embernek tapasztalatai a technikai dolgokban, de minden darab, mindenfajta munkafolyamat másfajta hozzáállást igényel. Ez mindig újdonság, az embernek pedig mindig ugrásra készen kell állnia.

A színház és a szinkron mellett tévében is szerepeltél. A Mindenből egy van improvizációs vígjátéksorozat, hogyan kerültél bele?

 Castingokon vettem részt és egyszer csak eljutottunk oda, hogy, akkor jól van, egyeztetnek a színházzal.

Az improvizáció mennyire követelt mást, mint egy színházi szerep?

 Ez nekem nagyon nagy újdonság volt. Nehéz műfaj, én csak saját magamról tudok beszélni, de én rengeteget szenvedtem benne, már jó értelemben. Mindig próbáltam helyt állni és megoldani a feladatokat, de tényleg nagyon nehéz. Egyrészt hogy az ember megtalálja, igazából kit is játszik, másrészt nagyon másfajta agyi munka kell ehhez. A Mindenből egy van dramaturgiai improvizáció, aminek pont az volt a lényeg, hogy vannak szituációk, amiknek el kellett jutniuk valahova. Tehát nem kis etűdöket játszottunk, mint mondjuk amik a Beugróban voltak, nem kis helyzetgyakorlatokat csináltunk, hanem jeleneteket.

 Ráadásul szitkomot kellett improvizálni, amiben természetesen a Rudolf Peti nagyon profi és ő azért erősen a kezében tartotta a szálakat, neki ilyen szempontból nagyon jó dramaturgiai agya van. Ő nem csak azon tudott pörögni, hogy mik legyenek a poénok, hanem azon is, hogy hogyan futassa, mozgassa meg a szálakat, hogy aztán kilyukadjunk oda, ahova ki kell. Ehhez nyilván tapasztalat kell és ezt én nagy tisztelettel és csodálattal figyeltem. Természetesen az eltanulás igénye is bennem volt, de nem ugyanaz volt a funkciónk nekünk párunknak, mint mondjuk a Péternek, aki a főszereplője volt ennek a dolognak. Ez egy nagyon izgalmas, de nagyon nehéz műfaj, szerintem sokat tanultam belőle és nagyon klassz kaland volt.

Mennyire húztak fel a többiek? Ha láttad, hogy valaki nagyon benne van, akkor az magával vitt téged is?

 Persze, de idővel rájöttünk arra, hogy nem kell mindig minden eseményben részt venni, mert ahogy a való életben is, nem feltétlenül hat rád egy adott konfliktus. Lehet, hogy ebből szeretnél kimaradni vagy lehet, nem tudsz vele mit kezdeni, de előfordul az is, hogy igenis átmászik rád a feszültség és belekerülsz az eseményekbe. Nagyon sokszor kellett ráérezni arra, hogy egy adott helyzetben van-e szerepem és nem mint Szatory Dávidnak, hanem mint Félixnek, a karakteremnek. Mert lehet, hogy nem szólhatok bele a történésekbe, mivel a többi szereplő majd elintézi egymás között. Külön azért volt ez nagyon nehéz, mert egyszerre volt a felvétel, mivel ez tévéjáték volt és a színpadi előadás.

 Nehéz volt azért is mert ha az ember kimegy egy színpadra, a közönség pedig nézi őt és mondjuk áll három percet és csak figyeli az eseményeket akkor van egy olyan érzése, hogy na jó, csinálni kellene valamit. Kapitány Iván, aki rendezte a sorozatot mondta, hogy nyugodtan legyünk néha csak el a színpadon. Ha kapunk egy lasztit, akkor azt majd csapjuk le, de nem kell minden áron megpróbálni vicceset mondani és szerepelni, de erre nehéz volt ráérezni. Közben pedig tudtad, hogy az egész úgyis egy összevágott anyag lesz, nekik lehet, csak annyi kell, hogy valaki törölgeti az asztalt miközben mások veszekednek, az illető felnéz, elkapják és van róla egy pillanat. Ennyi bőven elég, mert oda csak ez kellett az ő részéről, viszont próbáltak arra is figyelni a készítők, hogy mindenkinek adjanak olyan feladatokat, meg olyan részeket, ahol van egy kis története. Nagyon izgalmas dolog volt szerepelni benne.

Milyen premiereid lesznek mostanában?

 Most próbálom a Bábszínházban Alföldi Robival a Kabarét. Félig bábos, félig élőszereplős lesz.

Gyerekeknek szól?

 Nem (nevet), ez a musical Kabaré lesz és egyelőre 16-os karikával megy, de lassan érdemes lenne egy 18-ast kirakni rá (az interjú elkészülte után lett 16-os helyett 18-as korhatárbesorolású az előadás – a szerk.) Viccelek egyébként. Két zongora, bábok, izgalmas kompozíciója van.

A szabadidődben mivel kapcsolódsz ki?

 Sorozatokat és filmeket is szeretek nézni, biciklizni is szoktam, meg nagyon szeretek játszani. Nagyon ki tudnak kapcsolni, sok olyan játék van, ami szerintem zseniális. A zene pedig mint hobbi is nagyon fontos szerepet tölt be az életemben.

Játszol is valamilyen hangszeren?

 Gitáron valamennyire. Pár barátommal van egy kis kezdeményezésünk és elkezdtünk dalokat összerakosgatni, egyelőre még csak a saját kísérletezéseinknél tartunk, tehát még nem álltunk ki vele, viszont nagyon jó, izgalmas folyamat.

Itt vannak a Televíziós Újságírók Díja jelöltjei

 A magyar tévés piacon is szükség van szerintem az ilyen és ehhez hasonló díjazásokra, amikor nem annyira a bulvár-faktor, hanem a kritikai megítélés érvényesül. Az egész magyar díjazási rendszer persze akkor lenne még jobb, ha lenne több közönség- és szakmai díj, de egyelőre ez is előrelépés az eddigi tévés felhozatalhoz képest. A kategóriákat sikerült bővíteni és idén a tévés színészeket is díjazzák, az viszont már más kérdés, hogy szerintem hiányzó csoportok és műsorok azért így is vannak.

televiziosujsagirokdija.jpg

 A Televíziós Újságírók Díjáról itt olvashattok részletesebben. A jelöltek között van pár olyan, akiknek én nagyon örülök. Ilyen például a Munkaügyek - IrReality Show Elvíráját alakító Molnár Piroska a színésznők kategóriában vagy a vetélkedők között az első évadában zseniálisan élvezetes A konyhafőnök. A díjat a tavalyi év tévés teljesítménye alapján osztják ki, így nincsenek benne olyan műsorok vagy sorozatok, amik idén kerültek képernyőre.

Nagyszabású showműsor:

Rising Star (TV2)
Sztárban sztár (TV2)
Virtuózok (M1)

Vetélkedő:

A konyhafőnök (RTL Klub)
Magyarország, szeretlek! (M1)
Maradj talpon! (M1)

Magyar sorozat:

Barátok közt (RTL Klub)
Fapad (M1)
Terápia (HBO)

Stand-up comedy vagy talk show:

A Comedy Central bemutatja (Comedy Central)
Ridikül (M1)
Showder Klub (RTL Klub)

Műsorvezetőnő:

Lilu
Liptai Claudia
Ördög Nóra

Műsorvezető:

Gundel Takács Gábor
Sebestyén Balázs
Till Attila

Színésznő:

Csákányi Eszter (Terápia)
Gubík Ági (Barátok közt)
Molnár Piroska (Munkaügyek - IrReality Show)

Színész:

Anger Zsolt (Fapad, Hacktion - Újratöltve)
Mácsai Pál (Terápia)
Máté Gábor (Terápia)

A kép forrása: SorozatWiki

Örülök annak, hogy az alapokat nehezített verzióban tanultuk - interjú Szatory Dáviddal (1. rész)

 Korosztálya egyik legtehetségesebb színésze, aki nem csak a prózai, de a zenés darabokban is megtalálta a helyét. Játszott tévésorozatokban, filmekben, improvizációs komédiában is és öt éve a Nemzeti Színház társulatának tagja. A színház mellett szinkronizál is, hangját számtalan sorozat és film magyar változatában hallhattuk már. Könnyed, laza stílus és a fiatal szinkronosok között az egyik leglágyabb hang jellemzi. Szatory Dáviddal a FOX-on látható Empire című sorozat szinkronizálásakor találkoztam és nagy köszönet jár a Masterfilm Digital-nak is a segítségért!

 Az interjút a hossza miatt két részre kellett szednem. Az elsőben Szatory Dávid a szinkronnal való megismerkedésről, a tapasztalatokról és nehézségekről, az első és mostani szinkronos szerepeiről, valamint a zenés darabokról, a második részben további szinkronnal kapcsolatos élményekről, technikai dolgokról, a szinkron és a színház összeegyeztethetőségéről, az improvizációs előadásokról és a szabadidős elfoglaltságokról mesél.

interjukepkicsi2.JPG

Tavaly már találkoztunk egy másik sorozatnál, aminek Aprics László a szinkronrendezője és akkor ő említette, hogy tanított téged az egyetemen. Az iskolában ismerkedtél meg a szinkronnal?

 Igen, nagy szerencsénk volt ezzel. Lehet, nem fogok tudni pontos időintervallumot mondani, de körülbelül két-két és fél hónapos volt ez a kurzus Aprics Lászlóval. Az osztályfőnököm, Gálffi László harcolta ki ezt a lehetőséget nekünk, ugyanis hosszú ideig nem volt ehhez hasonló szinkronkurzus az egyetemen. Baromi nagy szerencse volt ez számunkra, mert teljesen más, amikor az ember az osztálytársai előtt, az egyetem falain belül ismerkedik a szinkronnal és eleinte rengeteget szerencsétlenkedik, mint amikor a nulláról kell indulnia a stúdióban, ahol van diszpó és tartani kell a ritmust. Iszonyatosan laza állapotot kaptunk és nem a görccsel indultunk. Nagyon örülök, hogy egy ilyenben részünk lehetett és hogy az egyetemen belül tanultuk az alapokat.

Összeírtam pár nevet, akikkel együtt tanultál és akiknek mostanában elég sokszor hallani a hangját a magyar változatokban. Földes Eszterre, Tarr Juditra, Fehér Tiborra gondolok. Ennek az előképzettségnek köszönhető, hogy szinkron szempontjából is ilyen jó osztály lettetek?

 Igen, nagyban köszönhető annak, hogy volt idő, hogy ezzel megismerkedjünk és természetesen Aprics László olyan filmeket hozott, amik ugyan még messze meghaladták a képességeinket, ellenben nagyon jó volt rajtuk gyakorolni. Nyugodt körülmények között, fölszabadult légkörben tudtunk kísérletezni, aztán amikor kihívott minket tömegezni, meg az első munkákra, kisebb, pici szerepekre, akkor már valamennyi fogalmunk volt arról, hogy mit kell csinálni.

 Egyébként nehezített körülmények között tanultunk, mert például a felvétel közben nem kaptunk vissza hangot, azaz a régi idők módszerei szerint kezdtünk szinkronizálni. Meghallgattuk párszor és utána néma jelenetekre kellett felmondani a szöveget, mert az egyetemen nem tudták technikailag megoldani, hogy felvétel közben mi a fülesbe halljuk vissza a hangot. De ez is nagyon jó volt, mivel csak az emlékezetünkre hagyatkozva kellett szinkronizálni és arra vett rá, arra tanított meg minket, hogy a képet nézzük és ne temetkezzünk bele a papírba.

Melyik a nehezebb? A mostani, hogy hallod az eredetit vagy az, amikor némán ment?

 Szerintem egy idő után nagy segítség, hogy az ember hallja szinkronizálás közben az eredetit. Azért örülök annak, hogy az alapokat nehezített verzióban tanultuk, mert ez kialakítja azt a fajta koncentrációt, ami kell a szinkronhoz, ahhoz hogy az ember megossza a figyelmét. Nyilván mindenki, aki ezt csinálja többfelé figyel, mert egyszerre kell nézi a papírt és a képernyőt is, miközben szól az eredeti.

Nem visz el túlzottan az, hogy máshogy hangsúlyoznak egy angol szövegben?

 Nem visz el. Mondjuk én szeretek arra figyelni, hogy hogyan hangzik az eredeti, próbálok utána menni, illetve próbálom a szereplő hangstílusát, hanghordozását alkalmazni természetesen a magyar nyelv szabályainak megfelelően. Persze van olyan eset, amikor azt kéri a szinkronrendező, hogy menjünk ellene az eredeti színész hangjának, mert szerinte valamiért furcsa, de előfordult már is, hogy az volt az alapinstrukció, hogy legyen férfiasabb a szereplő vagy legyen egy picit finomabb a karakter, de ez meg már a művészeti kérdése a dolognak.

Melyik volt a legelső sorozat, amikor nem csak tömegezni hívtak, hanem konkrét szerepre?

 The Pacific – A hős alakulat.

Aprics rendezés.

 Igen, nekem az volt az első komoly melóm.

A The Pacific butított képpel volt az amerikai és a magyar premier közelsége miatt?

 Nagyon butított, fekete-fehér képpel. Egy csomó éjszakai jelenet volt a dzsungelben, ahol lövik egymást a szereplők és ha a normális, jó felbontású kópiát nézzük, néha még akkor is nehéz kivenni az arcokat, amiket csak a lövéseknél, a puskák, gépfegyverek fényében lát az ember. Nagyon kellemetlen volt, hogy itt szinte semmit sem láttunk. A timekódok és a hangok alapján csináltuk, de mondjuk az üvöltöző, nagyjából egyforma hangú amerikai katonákat játszó színészeket nehéz volt beazonosítani, amikor elkiabáltak egy-egy mondatot. De megnéztük és meghallgattuk sokszor, meg nyilván Aprics László otthon sokat foglalkozott vele, próbálta az ilyen láthatatlan jeleneteket timekódok alapján beosztani és akkor úgy könnyebb dolgunk volt.

interjukepkicsi1.JPG

2010-ben végeztél az egyetemen. Utána egyből jött is a Nemzeti Színház?

 Úgy történt, hogy amikor a Robi (Alföldi Róbert – a szerk.) elkezdte a színházat, akkor az első bemutatója az Oresztész volt és abban az egész osztályunk szerepelt, kvázi előjátékokat csináltunk a darabhoz a színház előterében, aulájában. Aztán hármunkat odahívott szakmai gyakorlatra, ez az egyetem utolsó éve és jó esetben mindenkinek össze van kötve egy színházi munkával. A Fehér Tibi, a Farkas Dénes meg én kerültünk így oda szakmai gyakornokként és amikor lediplomáztunk akkor pedig leszerződtettek minket társulati tagnak. Hivatalosan 2010 óta vagyok a Nemzeti Színháznál, de egyébként 2009 óta.

A szerepeid között van egy zenés darab, az Operett, mesélsz róla?

 Az Operett egy félig-meddig zenés, nagyon groteszk lengyel darab, amit Andrzej Bubien rendezett és Piotr Salaber írta hozzá a zenét. Nem kifejezetten hagyományos operett, habár ez a címe, de ez igazából egy műfaj paródia, az operettnek egy nagyon túlzó, kiforgatott paródiája úgy, hogy közben az operetti elemeket használja. A története, az amiről a darab szól viszont már kevésbé habos-babos és vidám.

Kell benne énekelned is?

 Kell, rendes nagyzenekaros előadás az Operett, egy nagyon izgalmas és jó kihívás, nagyon szeretem. Picit nehéz sorsú darab, mert nem egy könnyű előadás és keresi a közönségét. Sok munka van benne és rengeteget lehet egy ilyenből tanulni.

Sokat nehezít az, hogy énekelni is kell vagy ez jelent bármi nehézséget?

 Az énekes műfaj egy nagyon nehéz műfaj és én most szembesültem vele, hogy minden zenés darabban minden színész halálra dolgozza magát és akkor igazán profi a dolog, ha ez nem látszik. Azt nem tudom, hogy nekem sikerült-e megoldanom ezt, mennyire tudok könnyed lenni benne (nevet), mert fizikailag is nehéz.

 A zene egy komoly kötöttség olyan szempontból, hogy ha a karmester meg a zenekar belekezdenek, akkor menni kell velük és figyelni kell a tempóra. Ez egy nagyon sokrétű figyelmet igénylő műfaj, de iszonyatosan jó dolog csinálni ha működik és ha az ember elkapja. Hálás, de nehéz.

Mi lett volna, ha az Empire-t is énekelni kell?

 Baj lett volna szerintem (nevet). Nyilván valamilyen szinten megbirkóztunk volna a feladattal, de ezek nagyon profi zenék és nekem, egy fehér srácnak sosem lesz olyan hangom mint egy fekete srácnak és ezt úgy mondom, hogy tisztelem és csodálom azt, amit a sorozatban csinálnak. Egyszerűen máshonnan szólnak, máshogyan énekelnek, döbbenetesen jó hangjuk van és a zenék is baromi jók.

Amerikában ki is adták a sorozat zenéit.

 Teljesen megértem. Fel lehetne ezeket énekelni magyarul, de nagyon nehéz munka lenne és nem is adná vissza azt a világot, amit képvisel, nem lenne ugyanolyan hangulata. Az egy dolog, hogy a szinkronnal fogyaszthatóbbá tesszük a sorozatot, közelebb hozzuk a nézőkhöz és ezáltal nem kell a feliratot olvasniuk, de ezek a dalok eredetiben az igaziak.

Hogyan éled meg ezt a szerepet? Az Empire egy könnyedebb dráma szappanos elemekkel.

 Nagyon szeretem és amit a felvételek közben látok belőle az alapján igényes az Empire, jó színészekkel és izgalmas forgatókönyvvel. A karakteremet is szeretem, egyébként mindegyiket kedvelem, ritka ha nem.

Általában hasonló szerepeket is szoktál kapni. A Feketelistában volt talán az egyik olyan, ami picit erőszakosabb.

 Meg egy-két filmben volt, hogy szélsőségesebb dolgot kellett csinálni, aminek egyébként örülök, mert mindig jó, ha az ember picit olyasmit csinálhat, ami távol áll a személyiségétől. Hiszen egy színésznek az jó, ha valami olyan dologgal kísérletezhet, ami neki is meglepetés, amiért többet kell esetleg melózni vagy máshonnan kell fogalmazni, másfajta gondolatmenetre kell állítani az agyat, mert mondjuk nem úgy gondolkozik, mint az adott szereplő.

 Az Empire-ben az karakterem egy nagyon emberi és nagyon könnyen megfogható szereplő. Jamal egy nagyon érzelmes, emocionális srác és tulajdonképpen eszerint is létezik, az érzéseire hallgat és nem agyal, nem szövögeti a terveket, hanem megy a szíve után és eszerint is hoz meg döntéseket. Egyelőre én úgy látom, hogy ezek a döntések helyesek és nem hazudtolja meg saját magát, illetve próbál nem olyan kompromisszumokat kötni, amik károsak az egyéniségére.

Hasonló picit akkor a The Divide-beli karakteredhez.

 Igen, bár szerintem ő máshogyan érzelmes, mint Jamal, de egyébként hasonló mindkettejükben, hogy alapvetően tisztaszívűek. A The Divide-ban a srácot az pecsételi meg, hogy hozott egy rossz döntést, belekeveredett egy nem szerencsés helyzetbe. De ez nyilván lényegtelen, mert ott a változás és az ő bizonyítási vágya volt érdekes, az, hogyan próbálja meg visszaszerezni a saját hitelét, kicsit saját magával szemben is.

Mennyire tudod ezekbe a különféle szerepekbe beleélni magad?

 Igyekszem, ez a dolgom. A végeredmény megítélése nem az én feladatom, illetve nem is tudom igazából objektíven megítélni, mert személyes kapcsolatok fűznek azokhoz, amiken dolgozom. Igyekszem mindig komolyan venni és belemenni a szereplőbe, amennyire bele lehet, de nyilván ez nem olyan feladat, mint amikor az ember a színházban próbál egy szerepet. Sorozatoknál egy idő után ki lehet ismerni a karaktert, azt hogy a színész miből dolgozik. Izgalmas nézni, hogy miből indult és aztán mi lesz valakiből.

Magyar nézettség: 15. hét - Magára talált az Éden Hotel?

 A TV2 az Éden Hotel harmadik évadát először a Jóban rosszban után, az este nyolc órás műsorsávba tette, de az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt túl kemény diónak bizonyult ahhoz, hogy a reality érdemben bele tudjon szólni a nézettségi versenybe. A műsor így későbbre került, ami elsőre megint nem bizonyult túl jó döntésnek, mivel nem csak, hogy kevesebben voltak kíváncsiak a valóságshow-ra este kilenckor, de a felvezetéséül szolgáló Zsaruk se hozott olyan számokat, mint a TV2-s szappanopera. Az Éden Hotel azonban úgy látszik valahogy most magára talált.

edenhotel_logo2d_rgb.jpg

 A műsor nézettsége persze így sem elég ahhoz, hogy az RTL Klub-ot magabiztosan verjék, de sikerült egy korrekt, közepes eredményt elérni, amit meg is tudtak tartani ötből négy résszel, a pénteki pedig most már szokás szerint nagyon jól teljesített. A műsor számai azonban koránt sem jelentenek egyenes úton sikert, mind a teljes lakosságban, de főként a célközönségnél nagy a lemaradása a tévéadónak az RTL-hez képest.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a hét legnézettebb műsora Az ének iskolája lett egy hajszállal megelőzve a Barátok közt című sorozatot, míg a célközönségnél a TV2 tehetséggondozó műsora a dobogóra sem állhatott fel. A hétvégére egyik tévécsatorna sem lehet igazán büszke, főleg a híradásaik számait tekintve. Az RTL Híradót szombaton nagyon kevesen nézték, de a Tények rosszabul járt, mivel tényleg a béka feneke alá süllyedt a teljes lakosságban. Nem hiába, a jó idő ennyire képes befolyásolni a tévénézési szokásokat.

 A főműsoridő az RTL Klub, a délután a TV2 terepe. Az előbbiből a TV2 ugyan tud néha csippenteni, főleg késő este, amikor az RTL Klub-on zömében magazin- vagy politikai műsorok vannak adásban, de délután az RTL nem tud lépést tartani a telenovellákkal. A Dr. Tóth, aminek a múlt héten volt az utolsó adáshete olyan nézettséget hozott, amit látva nem meglepő, hogy szünetre küldik ezt a talkshow-t.

 A Duna TV-vel kapcsolatban pedig van egy jó hírem. Az RTL Sajtóklub ugyanis lecserélte az M1-et a Duna TV-re, így részletes, napi bontású adatok is a rendelkezésemre állnak, köszönet érte!. Az eredmények alapján túl optimista voltam a megújult főadót illetően, ugyanis egyes műsorok számait látva koránt sem olyan rózsás a helyzet. A Charlie, majom a családban, a Don Matteo, Rex felügyelő és a Magyarország, szeretlek! jó nézettséget hoznak, de a Fapad-Munkaügyek - IrReality Show páros már gyengébben, a Kossuthkifli pedig nagy sajnálatomra egyenesen botrányosan hoz.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a CSI: Miami helyszínelők lett a legnézettebb.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Hétfő:

Duna TV: 101 kiskutya: 306 599 (10%), 18-49: 88 831 (7.6%)
TV2: Leleményes Hugo: 240 986 (7.4%), 18-49: 86 164 (7%)

RTL Klub: Richie Rich - Rosszcsont beforr: 427 918 (12.7%), 18-49: 180 047 (14.2%)

Duna TV: Gasztroangyal - Mór és környéke: 315 343 (8.8%), 18-49: 61 556 (4.6%)

RTL Klub: Híradó: 1 006 254 (24.1%), 18-49: 323 597 (20.3%)
TV2: Tények: 741 260 (17.7%), 18-49: 219 290 (13.7%)
Duna TV: Híradó: 184 383 (4.5%), 18-49: 33 045 (2.1%)

Duna TV: Don Matteo 6x13: 383 821 (8.5%), 18-49: 63 869 (3.7%)

RTL Klub: Ilyen az élet: 1 034 846 (21.2%), 18-49: 440 499 (22.9%)
TV2: Az utolsó léghajlító: 524 783 (10.7%), 18-49: 243 174 (12.6%)
Film+: Krokodil Dundee Los Angelesben: 320 009 (6.6%), 18-49: 122 010 (6.4%)

Duna TV: Hölgyek öröme 2x08: 232 281 (4.7%), 18-49: 27 948 (1.4%)

Film+: A három testőr: 325 145 (7.7%), 18-49: 141 342 (7.5%)
Duna TV: Álom luxuskivitelben: 321 695 (7%), 18-49: 46 272 (2.4%)

RTL Klub: Red 2.: 870 877 (23.2%), 18-49: 429 455 (25%)
TV2: Éden Hotel 3x31: 398 603 (9.1%), 18-49: 182 915 (9.5%)

TV2: A diktátor: 139 268 (5.6%), 18-49: 92 595 (7.5%)
Duna TV: II. János Pál - A fehér ruhás vándor: 79 411 (3.2%), 18-49: 23 462 (1.9%)

RTL Klub: Fekete Dália: 171 362 (13.8%), 18-49: 76 095 (11.6%)

Kedd:

TV2: Emlékezz, Reina!: 349 215 (14.4%), 18-49: 67 023 (9.2%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 335 558 (13.3%), 18-49: 45 576 (5.9%)

RTL Klub: Dr. Tóth: 263 662 (8.9%), 18-49: 44 655 (4.9%)

TV2: A Macska: 639 724 (22.2%), 18-49: 120 549 (14.1%)
Duna TV: Ridikül: 210 548 (6.9%), 18-49: 26 476 (2.8%)

TV2: Fiorella: 675 800 (21.4%), 18-49: 157 145 (15.7%)

RTL Klub: Híradó: 974 475 (26.2%), 18-49: 258 586 (21.5%)
TV2: Tények: 922 551 (24%), 18-49: 258 941 (20.8%)
Duna TV: Híradó: 134 171 (3.8%), 18-49: 12 058 (1.1%)

Duna TV: Don Matteo 6x14: 337 004 (8%), 18-49: 46 190 (3.3%)

RTL Klub: Fókusz: 1 063 756 (25.5%), 18-49: 322 897 (23.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 973 220 (21%), 18-49: 447 251 (27.3%)
TV2: Jóban rosszban: 755 051 (16.4%), 18-49: 190 988 (12%)
Duna TV: Rex felügyelő 2x04: 374 764 (8%), 18-49: 51 223 (3.1%)
ATV: Egyenes beszéd: 319 842 (6.9%), 18-49: nincs adat

TV2: Zsaruk: 528 187 (10.9%), 18-49: 136 870 (7.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7357-7358.: 1 191 972 (24.7%), 18-49: 492 598 (26.7%)
Duna TV: Önök kérték: 233 919 (4.9%), 18-49: 23 514 (1.3%)

RTL Klub: Castle 5x09: 729 304 (17.9%), 18-49: 330 896 (18.8%)
TV2: Éden Hotel 3x32: 597 958 (15%), 18-49: 235 457 (13.7%)
Duna TV: Van, aki forrón szereti: 198 855 (6.1%), 18-49: 41 679 (2.9%)

RTL Klub: Híradó: 411 964 (13.3%), 18-49: 182 563 (13.1%)
TV2: Kasza!: 346 928 (14.6%), 18-49: 140 935 (12.9%)

RTL Klub: XXI. század: 324 541 (12.5%), 18-49: 133 418 (11.4%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 258 907 (13.4%), 18-49: 105 521 (11.6%)

Szerda:

TV2: Emlékezz, Reina!: 328 986 (16.3%), 18-49: 60 251 (10%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 267 674 (13%), 18-49: 21 638 (3.5%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 157 166 (7.4%), 18-49: 43 061 (6.7%)

TV2: A Macska: 599 332 (24%), 18-49: 122 510 (16.6%)
RTL Klub: Dr. Tóth: 263 744 (10.2%), 18-49: 55 640 (7.1%)
Duna TV: Ridikül: 174 420 (6.7%), 18-49: 23 710 (3%)

TV2: Fiorella: 604 794 (22%), 18-49: 123 243 (14.8%)

RTL Klub: Híradó: 949 577 (27.1%), 18-49: 232 386 (21.5%)
TV2: Tények: 884 521 (24.4%), 18-49: 244 306 (21.5%)
Duna TV: Híradó: 105 944 (3.2%), 18-49: 8 059 (0.8%)

Duna TV: Don Matteo 6x15: 328 585 (8.4%), 18-49: 36 304 (2.9%)

RTL Klub: Fókusz: 998 173 (25.4%), 18-49: 296 779 (23.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 905 828 (20.4%), 18-49: 383 124 (25.3%)
TV2: Jóban rosszban: 763 371 (17.5%), 18-49: 204 161 (13.8%)
Duna TV: Párizsi helyszínelők 6x06: 277 452 (6.2%), 18-49: 33 873 (2.2%)

TV2: Zsaruk: 582 656 (12.4%), 18-49: 161 236 (9.5%)
Cool TV: A mentalista 4x23: 311 011 (6.6%), 18-49: 149 684 (8.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7359-7360.: 1 211 013 (25.7%), 18-49: 457 798 (25.8%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 97 571 (2.1%), 18-49: 5 674 (0.3%)

RTL Klub: Szulejmán 118.: 851 710 (21.9%), 18-49: 317 136 (19.4%)
TV2: Éden Hotel 3x33: 517 312 (13%), 18-49: 211 395 (12.7%)
Cool TV: Dr. Csont 6x17: 367 505 (8.7%), 18-49: 210 709 (12.2%)
Duna TV: Fapad 1x16: 89 844 (2.1%), 18-49: 28 875 (1.6%)

Duna TV: Gran Hotel 2x24: 120 870 (3.2%), 18-49: 16 501 (1%)

RTL Klub: Híradó: 461 077 (16.6%), 18-49: 172 302 (14%)
TV2: A konyha ördöge 1x07: 244 360 (9.9%), 18-49: 101 657 (9.2%)

RTL Klub: Házon kívül: 391 546 (18.5%), 18-49: 129 178 (13.4%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 186 312 (12.7%), 18-49: 52 996 (7.2%)
TV2: Lángoló Chicago 1x10 (ism.): 70 686 (5.9%), 18-49: 38 300 (6.2%)

Csütörtök:

TV2: Emlékezz, Reina!: 285 347 (17.1%), 18-49: 48 768 (9.7%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 252 546 (14.9%), 18-49: 37 314 (7.4%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 111 282 (6.4%), 18-49: 25 697 (5%)

TV2: A Macska: 522 527 (24.8%), 18-49: 97 977 (16.2%)
RTL Klub: Dr. Tóth: 221 462 (10.2%), 18-49: 49 208 (7.8%)
Duna TV: Ridikül: 136 205 (6%), 18-49: 17 584 (2.7%)

TV2: Fiorella: 518 703 (22.1%), 18-49: 99 936 (14.6%)

RTL Klub: Híradó: 795 986 (26.1%), 18-49: 190 011 (20.8%)
TV2: Tények: 764 289 (24%), 18-49: 222 221 (22.7%)
Duna TV: Híradó: 132 894 (4.7%), 18-49: 8 335 (1%)

Duna TV: Don Matteo 6x16: 291 814 (8.2%), 18-49: 45 781 (3.9%)

RTL Klub: Fókusz: 890 968 (25.3%), 18-49: 262 415 (23.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 910 992 (21.1%), 18-49: 400 519 (26.3%)
TV2: Jóban rosszban: 754 007 (17.8%), 18-49: 217 230 (14.7%)
Duna TV: Szívek doktora 3x10: 208 642 (4.7%), 18-49: 38 705 (2.5%)

TV2: Zsaruk: 575 973 (12.4%), 18-49: 167 280 (9.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7361-7362.: 1 173 423 (25.1%), 18-49: 454 568 (25.5%)
Duna TV: Szálka avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán: 253 154 (5.4%), 18-49: 62 665 (3.5%)

RTL Klub: CSI: Miami helyszínelők 9x19: 811 585 (20.3%), 18-49: 336 930 (20%)
TV2: Éden Hotel 3x34: 591 252 (15.1%), 18-49: 217 050 (13.2%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 4x16: 152 338 (3.6%), 18-49: 67 391 (3.9%)

Duna TV: Csapd le csacsi!: 112 353 (3.6%), 18-49: 49 504 (3.6%)

RTL Klub: Híradó: 502 295 (16.7%), 18-49: 209 103 (15.4%)
TV2: NCIS 12x09: 241 853 (10%), 18-49: 103 351 (9.1%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 7x07 (ism.): 310 829 (14.3%), 18-49: 117 822 (11.5%)

TV2: Belső ellenfél 1x01: 151 343 (10.9%), 18-49: 62 231 (9.5%)

Péntek:

Duna TV: Futball: Merkantil Bank Liga: Soroksár - Mezőkövesd: 68 890 (4.3%), 18-49: 10 013 (2.3%)

TV2: Emlékezz, Reina!: 282 218 (18.1%), 18-49: 50 734 (12.1%)
RTL Klub: A szerelem foglyai: 146 127 (9.2%), 18-49: 27 062 (6.3%)

TV2: A Macska: 497 375 (25.6%), 18-49: 79 960 (16.2%)
RTL Klub: Dr. Tóth: 198 546 (9.9%), 18-49: 28 740 (5.6%)

TV2: Fiorella: 536 752 (24.9%), 18-49: 107 175 (19.5%)
Duna TV: A világörökség kincsei - Pakisztán: 62 257 (2.8%), 18-49: 6 089 (1.1%)

TV2: Tények: 699 130 (23.9%), 18-49: 141 387 (18.8%)
RTL Klub: Híradó: 697 407 (24.9%), 18-49: 127 534 (18%)
Duna TV: Híradó: 97 555 (3.7%), 18-49: 5 783 (0.9%)

Duna TV: Don Matteo 6x17: 288 167 (8.9%), 18-49: 31 679 (3.7%)

RTL Klub: Fókusz: 790 567 (24.3%), 18-49: 192 397 (22.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 837 893 (20.7%), 18-49: 344 736 (27.6%)
TV2: Jóban rosszban: 715 737 (18.1%), 18-49: 146 392 (12.5%)
Duna TV: Rocca parancsnok 4x07: 304 805 (7.5%), 18-49: 32 653 (2.6%)

TV2: Zsaruk: 556 067 (12.4%), 18-49: 114 412 (7.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7363-7364.: 1 126 443 (24.6%), 18-49: 428 186 (26.3%)
Duna TV: Columbo: 352 277 (7.8%), 18-49: 83 444 (5.1%)

TV2: Éden Hotel 3x35: 671 335 (17%), 18-49: 235 625 (14.7%)
RTL Klub: Wasabi - Mar mint a mustár: 590 308 (16.7%), 18-49: 270 753 (18.4%)
Duna TV: King 2x03: 157 583 (4.2%), 18-49: 39 413 (2.6%)

TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 353 245 (13%), 18-49: 94 923 (7.8%)

RTL Klub: Híradó: 370 221 (17%), 18-49 151 357 (15%)
Duna TV: Formula 1 - Kínai Nagydíj - Szabadedzés: 74 002 (4.4%), 18-49: 35 532 (4.4%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 237 380 (14.7%), 18-49: 92 402 (12.1%)
TV2: Grimm 2x19 (ism.): 117 923 (7.8%), 18-49: 46 487 (6.4%)

Szombat:

Duna TV: Formula 1 - Kínai Nagydíj - Időmérő (ism.): 181 217 (9.1%), 18-49: 69 247 (10.6%)
RTL Klub: Miami végveszélyben: 149 285 (7.5%), 18-49: 47 542 (7.3%)
TV2: A párizsi diáklány: 139 261 (7.1%), 18-49: 34 074 (5.3%)

RTL Klub: Híradó: 633 327 (23.4%), 18-49: 130 138 (16.1%)
TV2: Tények: 477 872 (17.3%), 18-49: 88 778 (10.7%)
Duna TV: Híradó: 188 159 (7.2%), 18-49: 42 265 (5.5%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 399 239 (12.9%), 18-49: 89 535 (9.2%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 554 793 (17.6%), 18-49: 147 275 (14.6%)
TV2: Az olasz meló: 487 355 (12.4%), 18-49: 201 396 (15%)

RTL Klub: A vasálarcos: 587 101 (14.5%), 18-49: 243 852 (17.1%)
Duna TV: Nero Wolfe rejtélyei 1x03: 310 182 (7.6%), 18-49: 38 682 (2.8%)

Duna TV: A világ nem elég: 310 262 (8.6%), 18-49: 109 238 (7.1%)

RTL Klub: Az igazság védője: 548 179 (17.1%), 18-49: 220 689 (15.5%)
TV2: Blöff: 362 905 (10.6%), 18-49: 197 840 (13.2%)

RTL Klub: Az árva: 183 447 (14%), 18-49: 88 636 (13.3%)
TV2: Bőrnyakúak: 129 267 (9.3%), 18-49: 68 607 (9.7%)

Vasárnap:

Duna TV: Formula 1 - Kínai Nagydíj - Futam: 492 234 (30.6%), 18-49: 239 529 (36.1%)

TV2: Az olasz meló (ism.): 273 897 (10.9%), 18-49: 98 505 (10.1%)

RTL Klub: Jackie, a jó fiú: 219 199 (8.4%), 18-49: 76 200 (7.7%)

Duna TV: Az új rokon: 190 030 (7.1%), 18-49: 29 963 (2.9%)

RTL Klub: Híradó: 804 005 (22.9%), 18-49: 234 120 (18.6%)
TV2: Tények: 713 222 (20.5%), 18-49: 208 388 (16.6%)
Duna TV: Híradó: 103 122 (3%), 18-49: 15 020 (1.2%)

Duna TV: Hogy volt?!: 180 234 (4.4%), 18-49: 30 337 (2%)

TV2: Az ének iskolája 3x02: 1 212 443 (25.9%), 18-49: 371 075 (21.2%)
RTL Klub: Cobra 11 19x08: 796 771 (18.3%), 18-49: 299 480 (18.6%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 445 824 (9%), 18-49: 72 046 (3.9%)

RTL Klub: Szemfényvesztők: 708 860 (14.7%), 18-49: 356 222 (18.3%)

Duna TV: Kossuthkifli 1x05: 155 969 (3.2%), 18-49: 26 584 (1.3%)

TV2: Szökőhév: 667 640 (15.7%), 18-49: 270 929 (14.6%)

Duna TV: Alvilági melódia: 86 965 (2.6%), 18-49: 8 730 (0.6%)

RTL Klub: Gyilkosság a Fehér Házban: 352 987 (13.3%), 18-49: 165 341 (13.3%)

TV2: Egy hölgy arcképe: 142 916 (10.1%), 18-49: 44 035 (6.4%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.

Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? - az első évad

 A Botrány az egyik kedvenc drámám, amit nem csak a történet, hanem a körítés és a tálalás miatt is nagyon imádok. A sorozat rendkívül hangulatos díszletek között játszódik szerintem nagyon jó színészekkel, ügyes vizuális megoldásokkal és persze nem utolsó sorban remek zenékkel megspékelve. A készítők (Shonda Rhimes és Betsy Beers) stílusjegyei pedig a legutóbbi új munkájukon, a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? című sorozaton is megmutatkoznak, habár nem kimondottan ők alkották meg a történetet, de a Botrányon és A Grace klinikán, azaz házon belül edződött írót (Peter Nowalk) szakmailag támogatták, aminek az eredménye olyan tizenöt epizód lett, amire ha visszagondolok libabőrös leszek.

vlcsnap-2015-04-14-18h17m50s96.png

 Igen, ilyen szempontból egyszerű vagyok, mert egy közepesnél jobb történetet is el lehet adni korrekt, de túlzásba nem vitt effektekkel, vágási megoldásokkal, zenével és brutálisan jól mutató díszlet+jelmez kombóval. A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? első évadának azonban nem csak közepesnél jobb, hanem egyenesen zseniálisan élvezetes és remekül felépített története van. Érdekes belegondolnom, hogy az első részt nagyjából negyed óra után leállítottam, mondván ez nem kell, majd egy néznivaló nélküli délutánon előkapva rögtön le is daráltunk a családdal belőle minden magyarul leadott epizódot.

vlcsnap-2015-04-14-18h25m37s169.png

 Nem ez az első olyan sorozat, amit elsőre félreismertem (szevasz Boston Legal! Broadchurch!) és megnézve az első évadot kijelenthetem, hogy ezt tényleg vétek lett volna nem megismerni, mert minden benne volt és pont olyan mennyiségben, ami miatt hétről hétre várni tudtam a sorozatot. Az elején ugyan picit döcögősen indult a történet, zavaró volt a sok visszautalás, a múltban és a jelenben zajló események közti váltások dinamikája, de ahogy haladtunk az évad közepe fele úgy lett egyre izgalmasabb, érdekesebb és feszesebb a tempó, úgy kedveltem meg a visszatekintéseket. A tizenöt epizód pedig egyszerre kevés, mivel nézném tovább azokat a helyzeteket, amikbe az írók sodorták a szereplőket és egyszerre pont elég, mivel így szép ívet kapott a történet felesleges helykitöltő elemek sokasága nélkül.

vlcsnap-2015-04-14-18h23m14s19.png

 A sorozatot nem ismerőknek röviden annyit kell tudniuk, hogy egy olyan jogi drámáról van szó, amiben van krimi, thriller és szappanos elem, de mindegyik olyan szépen adagolva, hogy ennél jobban a tökéletes középutat megrajzolni sem nagyon lehet. A jogi témájú részekben társadalmi problémákat vetettek fel az írók, érdekesebbnél érdekesebb ügyeket kaptunk úgy, hogy azok nem vonták el a figyelmet a fő csapásirányról, a sorozat központi elemét adó gyilkossági ügyről.

vlcsnap-2015-04-14-18h26m15s39.png

 A szappanos részekben a karaktereket árnyalták, akiket én egytől egyig megkedveltem, ha nem is kaptak mindig sok játékidőt, de mindenkivel kezdtek valamit a készítők és folyamatosan a tűz, a főszereplő közelében tartották őket. Annak a főszereplőnek a közelében, akit Viola Davis alakít valami zseniálisan jól és az ő karakterénél ki kell emelnem a magyar hangot, Bognár Gyöngyvért is, mert egyszerűen nem lehetett nem rajongani a párosukért, annyira passzolnak.

 A sorozat többi szinkronhangját adó színészeket is dicséret illeti, de főképp a szinkronrendezőt, Dezsőffy Rajz Katalint, aki ismét kitett magáért és olyan gárdát hozott össze, akiknek a munkáját élvezet volt hallgatni. A sorozatról direkt nem szeretnék semmi konkrétumot elmondani, mivel a tizenöt epizód amúgy sem sok, emiatt pedig az események is sűrűbbek, így pedig nehéz a történetről úgy beszélni, hogy ne áruljak el semmit se.

 A történet mellett a körítés is telitalálat, az egész megkomponáltsága, a zene és a látvány valami olyan vizuális keveréket alkot, amitől az egésznek különleges, néha már-már szürreális hangulata lesz, a színészek játéka pedig csak felhúzza az egész minőségét. A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? az izgalmas és csavaros drámasorozatok kedvelőinek szerintem kihagyhatatlan szórakozás.

Itt a magyar HBO új sorozatának előzetese

 Az HBO élen jár a minőségi sorozatgyártásban és ez nincs másképp a magyar testvéradóval sem, habár az utóbbi idők talán két legsikeresebb magyar sorozatából nem minden évben van képernyőn új rész. A Társas Játék (a személyes kedvencem) és a Terápia (nagyon jó, de néha túl komor és lehúz érzelmileg is) mellett idén egy új sorozattal bővül a repertoár, mégpedig a finn alapokkal rendelkező Aranyélettel. A sorozat habár nem teljes egészében saját ötlete a magyar HBO-nak, a tévéadótól azt nyilatkozták ebben az interjúban, hogy sikerült annyira átdolgozni a történetet, hogy nem követi egy az egyben az eredetit, történetvezetését, tematikáját tekintve szinte teljesen eredeti lesz.

aranyelethbo.png

 Az Aranyélet című sorozat a krimi-thriller felszín alatt arról szól, hogy mennyire nehéz tisztességesen élni a mai Magyarországon. A premiert novemberre tervezik, a forgatások pedig hamarosan kezdődnek. A sorozathoz készített ajánló csak hangulatot ad, ami alapján pedig nem lesz rossz a magyar HBO új sorozata.

A konyhafőnök - 2x01: Mindent lehet különlegesen elkészíteni

 Az RTL Klub-nál nem vártak őszig arra, hogy újra az étlapra tegyék a tavalyi év egyik legjobban sikerült saját gyártású műsorának új évadát. A konyhafőnök nem egy az egyben valamelyik külföldi, hasonszőrű főzős reality formátuma alapján készült, hanem a főként az angolszász országokban nagy hagyománnyal rendelkező műfaj népszerű képviselőiből gyúrtak egy olyan masszát, ami gond nélkül csúszott le a magyar tévézők torkán.

akonyhafon2.jpg

 A külföldi, A konyhafőnökhöz hasonló stílusú és formátumú műsorok nem nagyon hoztak eddig sem lázba és szerintem később sem fognak, mivel pont az hiányzik belőlük, ami az RTL Klub-os műsorban megvan. Ez pedig a magyar ízvilág. Tudom, hogy nem ésszerű, ha egy külföldi főzős műsor hibájaként azt hozom fel, hogy nincs benne a magyar íz, de pont a kulináris kapocs hiánya, a tőlem túlságosan is távol álló ételkultúra miatt sem a MasterChef, sem semelyik másik ilyen főzős műsor nem tudott megfogni.

 A konyhafőnök második évados, a tervezettnél szerintem korábbi visszatérésnek nagyon örülök, persze az évad végén nem biztos, hogy olyan boldog és elégedett leszek majd, mind az első fináléjakor, mivel jó pár változást megléptek a készítők, amik hosszú távon nem biztos, hogy annyira kifizetődőek lesznek. Ki tudja persze. Az egyik, ami nem tetszik az új évadban, hogy hosszabb lett a tiszta műsoridő, azaz nem csak a reklámszünetek miatt tart több mint egy órát a műsor.

akonyhafon4.jpg

 Az érdekes a játékidővel kapcsolatban az is, hogy nem azért lett hosszabb, mert behoztak valami extra csavart vagy változtattak a műsor menetén, hanem azért, mert az első évadban alkalmazott feszes, tempós vágást idén lazábbra vették. A zsűriről, a versenyzőkről, a kóstolásról és a véleményekről is több anyagot kapunk, amik önmagában lehet, hogy csak egy-két másodperccel hosszabbak, mint korábban, de ez a sok kicsi nyújtás összeadódik és nagyjából tíz-tizenöt perccel is megtoldotta a játékidőt.

 Az új évad premierjével kapcsolatban azonban csak ennyi negatívumot tudok mondani, mivel egy az egyben ott folytattuk a színvonalat, a lendületet és a hangulatot, ahol tavaly abbahagytuk. A zsűri hozza a szokásos formáját, Fördős Zét az első évad óta nagyon megkedveltem, nézem is a műsorait, blogját, továbbra is laza és közvetlen. Vajda Pierre a hosszabb játékidő mellett sem kap sokkal több szerepet mint tavaly, de azért így is odaszólt egy-két játékosnak, érdemben azonban sajnos nem sokat tett hozzá az első részhez, pedig tavaly, amikor rendesen kapott szereplési lehetőséget, akkor roppant szórakoztató jeleneteket csinált.

akonyhafon3.jpg

 A zsűri séfje viszont az első évad vége felé mutatott laza stílusa helyett ebben az első részben ismét színpadias volt és látszik rajta, hogy valamilyen szerepet játszik. Ez persze nem lenne gond, minden realityben ki vannak osztva a szerepek, ha nem is direkt utasításként, de a zsűri kiválasztásánál erre szoktak ügyelni. A konyhafőnökben viszont ezen még dolgozni kellene, bár előre felvett adásoknál ez szinte kivitelezhetetlen, mindenestere idegennek hatnak Bernáth József gesztusai, főleg annak tekintetében, hogy az első évad végén pont ráérzett arra, mennyire lehet laza amellett, hogy a szigorából ne veszítsen semmit.

 Az első rész játékosai között van egy-két szimpatikus, de összességében semmi olyat nem láttam, ami elnyerte volna a tetszésemet ételek tekintetében. Az apró hibákat leszámítva ez a premier nem volt rossz, annak kifejezetten örülök, hogy a műsor szinte semmit sem változott, ugyanazt hozza, amit eddig, csak az adásidő derekán kellene a szíjat kicsit szorosabbra húzni, mert habár egy rész alatt ez még nem volt vészes, de hosszabb távon, pláne huszonöt helyett harminchárom rész alatt unalmassá, vontatottá tud válni a műsor, ha nem jól szerkesztik.

A képek forrása: A konyhafőnök Facebook oldala

Idén is átadják a Televíziós Újságírók Díját

 A magyar díjátadókban nem vagyok valami járatos, de a felkapottabb, a köztudatba picit jobban beépülőkről, mint a Prima Primisszima, az eMeRTon vagy a Story-gála azért van valamennyi fogalmam. Azt viszont nem tudom, hogy volt-e régebben az idén másodjára átadásra kerülő Televíziós Újságírók Díjához hasonló, amiben kimondottan a tévés piacra készült műsorokat és az ebben tevékenykedő embereket díjazták volna. A díj ötletgazdája a SorozatWiki főszerkesztője, Kenderessy Szabolcs volt és összesen tíz szak- és hírmédium (Epizód magazin, Hír24, Hír7, Index-Comment:Com, Mediapiac.com, Origo, SorozatWiki, Színes RTV, Tvr-hét valamint idéntől a Sorozatjunkie is) alkotja zsűrit.

 A tavalyitól eltérően idén megadják a módját a szervezők a díjátadónak és április huszonhetedikén, a Vigadóban osztják ki többek között a legjobb nagyszabású showműsornak és a legjobb női és férfi műsorvezetőnek járó díjat is. A Televíziós Újságírók Díjához idén támogatóként és társszervezőként a Játék határok nélkül új évadának hazai gyártója, a NuMuvee Hungary Kft. is csatlakozott. Az újdonság még az lesz első díjátadóhoz képest, hogy idén már a tévés sorozatokban játszó színésznőket és színészeket is díjazzák az alapító és a hozzájuk csatlakozott tévés hírportálok, újságok, blogok képviselői.

Sorozatsztárral táncol együtt új klipjében Madonna

 A pop nagyasszonya mostanában jelentette meg legújabb, Rebel Heart című albumát, aminek másodikként kiadott kislemezéhez, a Ghosttown-hoz tegnap este tették elérhetővé az interneten a videoklipet. A posztapokaliptikus világban játszódó videóból három dolog szerintem az érdekes, az egyik, hogy Madonna valami brutálisan jól néz ki, a másik, hogy rendesen odarakták a látványt, a harmadik pedig, hogy feltűnik benne egy filmekből és sorozatokból ismert színész is.

 A színész kvázi vendégszereplését önmagában nem vernénk olyan nagy dobra, mivel sokszor előfordul, hogy ismert emberek játszanak el egy-egy kis szerepet videoklipekben, de annak, hogy Terrence Howard alakítja Madonna partnerét ebben a videóban, bizony külön érdekessége van. Az énekesnő albuma, ugyanis hosszú idő után azért nem tudott a Billboard 200-as listájának élén nyitni az Amerikai Egyesült Államokban, mert a hihetetlenül sikeres Empire című sorozat hanganyagát vitték, mint a cukrot. Az új klipjében Madonna pedig pont a vetélytárs, az Empire főszereplőjével szerepel és táncol együtt. Jó PR-fogás vagy véletlen lenne?

Magyar nézettség: 14. hét - Hobbitok verekedtek Az ének iskolájában

 A TV2 az utóbbi hetek alacsony vagy közepesnél csak kicsit jobb nézettségi eredményei után ismét valami olyat tudott felmutatni, amire büszkék lehetnek. A képet azonban árnyalja az a tény, hogy míg a teljes lakosságban jól debütált a gyerekeket énekeltető tehetséggondozó műsor harmadik évada, addig a 18-49-es célközönségnél kikapott az ellene menő A hobbit című filmtrilógia első részétől. Törpök - gyerekek 1:1.

 Az ének iskolája mellett azonban csak a pénteki Éden Hotel, valamint a konstans jól teljesítő délutáni telenovellák azok, amiknek a nézettségét kiteheti a TV2 a vitrinbe, illetve nem lehet szó nélkül hagyni azt sem, hogy hosszú idő után ismét verni tudták a teljes lakosságban az Éjjel-nappal Budapest című RTL-es saját gyártást, ha csak egy főműsoridőben sikerült is. A főműsoridő, legyen szó hétköznapról vagy hétvégéről azonban az RTL Klub terepe és ők nem kérdeznek, könyörtelenek.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik és talán legérdekesebb, hogy az RTL Klub heti, főműsoridős sorozatai valami bitang erős nézettséget hoztak nem csak a teljes lakosságban, de a célközönségnél is. Az utóbbiban pedig a Dr. Csont brillírozott, ugyanis a felvezetéséül szolgáló Barátok közt eredményeit minimális nézővesztés mellett tudta megtartani. Ez persze így leírva nem tűnik olyan nagy teljesítménynek, de ritkán látni mostanában heti sorozattól olyan számokat, hogy a közel félmilliós, 18-49-es felvezetését így megtartsa.

 Az RTL Klub napi és heti sorozatai ellen nem találtak bizonyítékot a Zsaruk és az Éden Hotel is eltaktikázta magát, sem a Barátok közt, sem pedig a nyomozós sorozatok és a Szulejmán ellen sincs esélye a nézettségért folytatott versenyben. A pénteki film ellenében viszont sikeres tudott lenni, persze érdekes lenne megnézni, hogy egy olyan adás, amiben nincs párválasztás, vajon ugyanilyen számokat hozna-e.

 A Duna TV a múltkori sporttal is felhúzott eredmények után most csökkent egy kicsit, de így is sokkal több embert vonz ez a főműsoridős kínálat, mint a korábbi M1-es. Az viszont már más kérdés, hogy ez sem elég arra, hogy a távolban levő két, országos lefedettségű kereskedelmi adót befogják, ugyanis a kábeladókkal is fel kell venniük a kesztyűt.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Tovább a cikk folytatásához.

Ismert magyarokat zárnak össze Friderikusszal

 A TV2 az utóbbi idők szerintem legfrappánsabb műsorötletével állt elő, ami egyszerre ötvözi a beszélgetős műsorokra jellemző, gyakran érdekes interjúkat a valóságshow sajátosságával, a más emberek iránti kíváncsisággal. A realityket sokan azért nézik, köztük én is, hogy ha van a szereplők között valaki, aki szimpatikus, akkor érdekel, hogy egyes szituációkban, bizonyos ingerek hatására hogyan viselkedik. Az Összezárva Friderikusszal pedig olyan interjú-sorozat lesz, amiben híres emberek, celebek lesznek egy teljes napra összezárva Friderikusz Sándorral egy külön erre a célra berendezett lakásban.

osszezarva_friderikusszal_logo_rgb.jpg

 Az alapötlet szerintem nagyon izgalmas, már csak azért is, mert egyszerű, nem kell hozzá semmi extra, semmi technikai kütyü, színpadias díszlet, hanem csak két ember. Az egy teljes nap alatt, amíg össze lesz zárva az adásról adásra változó híresség és a műsorvezető nem lesz kapcsolatuk a külvilággal, nem lesz kijárás és sokakról lehullhat az a bizonyos álarc, de nem csak az ismert vendégekről, hanem Friderikusz Sándorról is kiderülhetnek bizony apróságok. Érdekes lesz, na. Az első adás április huszonhatodikán lesz, Az ének iskolája felvezetésével.

A kép forrása: TV2 sajtószoba

Tévécsatornát vált a Totál szívás

 Az RTL Klub mutatta be anno magyarul a mára talán az egyik legnépszerűbb és legtöbbet dicsért drámasorozat, a Breaking Bad első három évadát, majd miután ismételte is a leadott részeket valahogy csak nem adták tovább az egyébként is sokszor csak késő este vetített sorozat többi részét. Amiatt, hogy az RTL Klub a sorozatait viszonylag szoros marokban fogja és csak kevés esetben adja el/adja oda másnak a vetítési jogokat (Bosszú, Egyszer volt, hol nem volt, Szívek doktora, A Grace klinika) sokat kellett várniuk a Totál szívást magyarul követőknek, hogy a negyedik és ötödik évadot végre szinkronnal nézhessék meg. A magyar AMC viszont megszerezte a sorozatot.

totalszivas.jpg

 Azonban mielőtt sor kerülne a két, le nem adott évad magyar tévés premierjére az AMC megismétli az első három etapot, amik közül a hét részes első évad első epizódja május hetedikén kerül képernyőre. A Magyarországra csak nem régen bejött tévécsatornának elég szépen gyarapodik a sorozatfelhozatala és ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, hogy a bemutatott sorozatok bizony egytől egyig magas minőséget képviselnek. A május tehát totálisan kemény lesz az AMC-n, ugyanis a Totál szívás (aminek a spinoffját is ők adják) mellett érkezik a Kemény motorosok ötödik évada is.

A kép forrása: amctv.com

Berendelték a Munkaügyek - IrReality Show ötödik évadát

 A köztévé szerintem legviccesebb sorozatának előző, negyedik évadát Molnár Piroska jelentette be a Szálka egyik adásában és úgy látszik, ez valamiféle hagyomány lesz, bár most nem Bagi-Nacsáéknál, hanem Fábry Sándornál tett látogatás a sorozat Elviráját alakító színésznő. Molnár Piroska elárulta, hogy már aláírták a szerződéseket a Munkaügyek - IrReality Show-ban játszó színészek és nyáron, 45 napon keresztül fogják forgatni az új részeket, azaz az ötödik évadot. Ez mindenképpen egy jó hír és csak akkor lenne még jobb, ha az írók kicsit egyenletesebb minőséget hoznának és Murányi Tünde visszatérne a sorozatba. A találatért köszi Desmond Wallace-nak.

munkaugyekbejelentes.png

Török sorozat és Friderikusz Sándor érkezik a TV2-re

 A TV2-nél a Sztárban sztár óta nagyon egyik műsor sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bár a Rising Star felemás eredménye azért elég volt a sikerhez, de néha, egy-egy jól kiválasztott RTL-es film is képes volt verni ezt az újabb énekes tehetségkutatót. A Rising Star téli fináléja volt az utolsó igazán sikeres időszak, amióta azonban nem igazán terem babér a TV2-nek és ez annak tükrében nagy meglepetés, hogy a főadón futó, Costa Rica-n forgatott, stratégiai reality-nek nevezett Éden Hotel a Viasat3-on korábban népszerű volt, de ezek szerint ez a műsor nem ízlik a TV2 közönségének, mivel sem első, sem későbbre tolt műsorsávjában sem nevezhető sikeresnek.

 Azzal, hogy az Éden Hotel kikerült az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt szorításából sikerült az amúgy a TV2-n alacsony nézettséget hozó, hétköznap esti 21:00-es sávot feljavítani, de a műsor összességében rontott a korábbi eredményeihez képest. A reality megüresedett, 20:00-as sávjába visszahozták azt a Zsarukat, ami már az első bemutatásakor sem nyűgözte le a nézőket és érthetetlen, hogy miért nem a sokkal népszerűbb, az RTL-lel versenyképes Magánnyomozók tért vissza új részekkel. A Zsaruk pedig amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mennek is, mivel a TV2 húz egy meglepőt és a saját gyártású műsora helyére betesz egy török sorozatot április huszadikától.

kuzeyguney.jpg

 Ez a lépés azonban csak elsőre meglepő és érdekes, ugyanis ha közelebbről nézzük, akkor láthatjuk, hogy az új sorozat az a Kuzey Güney - Tűz és víz lesz, amit nemrégiben a SuperTV2-n már láthattak a tévézők. A Jóban rosszban után napi vetítésben fognak adni egy török sorozatot, ami akár be is jöhet, mivel annyira sokan nem nézték ezt a TV2-csoport legfiatalabb kábeladóján, de szerintem maga a szisztéma a rossz, mivel az utóbbi műsorváltozásokat megnézve az látszik, hogy a TV2 lesz az egész csatornaportfólió jó-lesz-az-oda-is típusú adója, ami a korábban máshova tervezett, máshol adott műsorokat is felveszi, de azokkal sem tud sikereket elérni. A Kuzey Güney-nek nem lesz egyszerű dolga, ugyanis az Éjjel-nappal Budapest lesz az ellenfele, amit az első évadában nagyon sikeres A konyhafőnök vezet majd fel.

 Az Éden Hotelt eredetileg a SuperTV2-re tervezték (arról nem is beszélve, hogy első körben a Big Brothert jelentették be, de lefújták), a Kasza! a legfiatalabb kábeladójuk egyik legnézettebb műsora szintén átkerült a főadóra és akkor nem beszéltem a showműsorok (A nagy duett) és a sorozatok adóról adóra történő vándorlásáról. A tévécsatornák közti váltást nagyon olcsó húzás lenne kihasználni a TV2 egyik újdonsága, a Friderikusz című szórakoztató műsor kapcsán, mivel a műsorvezető újra visszatér a tévéadóhoz (mégis kihasználtam). A TV2-nél ugyanis úgy gondolták, hogy kell nekik a Kasza! és a Frizbi Hajdú Péterrel mellé még egy férfi vezette, beszélgetős-szórakoztató műsor, aminek ráadásul ugyanaz lesz a címe, mint a szintén Friderikusz Sándor vezette ATV-s, közéleti műsornak.

 A Friderikusz ellentétben a másik két talkshow-val jobb műsorsávot és jobb felvezetést fog kapni, ugyanis április huszonhatodikától vasárnap esténként kilenc órakor lesz adásban, Az ének iskolája felvezetésével. A TV2-n ezen felül is lesz még pár változás, többek között az is, hogy véget ér A Macska című telenovella, a helyére pedig nem egy új sorozat érkezik, hanem a felezett epizódok helyett teljes részeket láthatnak majd a nézők a Fiorellából. A vasárnap késő esténként tévézők is örülhetnek, ugyanis új részekkel tér vissza Till Attila műsora, a Propaganda is. A részletes műsorrendet a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása