Magyar nézettség: 18. hét - Charlie ridiküllel a kezében kergeti a Fókusz stábját

2015. május 05. - Jasinka Ádám

 A nézettségi adatokat böngészve mindig meglepődöm azon, hogy a jó idő beköszöntével hogyan menekülnek el az emberek a tévék képernyői elől és a hosszabb nappalok miatt hogyan tolódik egyre feljebb, a késő esti sávokra a megmaradt nézőtömeg. A pár hónapja még milliós nézettséggel egymásnak feszülő RTL Klub-os Híradó és a TV2-s Tények mostanában megkapargatni is alig tudják ezt a limitet, a délutáni kínálat sikertelenségéről és folyamatosan csökkenő nézettségéről pedig ne is beszéljünk.

charliemajomacsaladban.jpg

 A délután a jól kiválasztott telenovellák miatt huzamosabb ideig a TV2 terepe volt, bármit adtak, képesek voltak felfuttatni, mind a Maricruz, mind A Macska hozta a kötelezőt, sőt, olyan nézettségre voltak képesek, amik az egekbe repítették a tévéadó hírműsorát. Az RTL Klub-nál látszólag nem foglalkoznak azzal, hogy délután hány ember kapcsol rájuk (dehogynem foglalkoznak, csak tudják, hogy nem kell összetörniük magukat, így is nyerik a főműsoridőt és a napot is), ezért egy régi, 4:3-as képarányú telenovellát adnak, valamint azt a Fókuszt, amiről tudjuk, hogy önmagában nem tud versenyképes eredményeket hozni.

 A TV2 viszont nem találja a közönségét amióta véget ért A Macska, folyamatosan csökken az egykoron sikeres délutáni műsoraik nézettsége, az RTL Klub-nál pedig lassan nagyítóval kell keresni a teljes lakosságban az oda kapcsolókat. Ennek több oka van, a kínálat színtelensége, egysíkú mivolta, a jó idő és lehetne még sorolni, azonban ez sem lehet elég magyarázat arra, hogy a főműsoridőben mondjuk ki, szenvedő és a kis eredményekért is verejtékező Duna TV délután nem csak, hogy versenyben tud lenni a két, országos lefedettségű kereskedelmi adóval, de verik is a műsoraikat. A Charlie, majom a családban és a Ridikül az RTL Klub-ot a teljes lakosságban lazán megelőzik, persze nem mindig, de már az is nagy szó, ha egyszer-kétszer előttük végeznek. A német állatos családi dráma pedig a TV2-s Emlékezz, Reina!-val is pariban van.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy Az ének iskolája nyerte a hetet a teljes lakosságban, a célközönségnél azonban csak a hetedik helyet tudta megszerezni. A TV2 tehetséggondozó műsora a fiatal felnőttek körében továbbra sem elég vonzó alternatíva, nem is tudom, hányadszor kap ki egy az RTL Klub-on adásba kerülő filmtől. Az ének iskolája azonban így is jó felvezetése Friderikusz Sándor műsorának, ami ugyan bukott pár nézőt a premierhez képest, de szerintem bőven hibahatáron belül van és ez az a formátum, aminél egy-egy vendég azért sokat dobhat a nézettségen. A TV2-nek azonban ezeken kívül nem sok babér termett a múlt héten.

 Az RTL Klub besöpörte a főműsoridőt, de nem lehetnek büszkék szerintem A konyhafőnök teljes lakosságban elért eredményeire. A főzős reality ugyanis műsorminimumot produkált, azaz sem idén, sem tavaly nem nézték még ilyen kevesen, mint a múlt héten. A nyári-tavaszi időszakban úgy látszik nem olyan könnyű egymillió vagy akár csak 900 ezer nézőt stabilan a képernyők előtt tartani a hét öt napján, este hét órakor. A műsor persze így is nyeri a sávokat, veri a Jóban rosszbant, az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt pedig szinte kisujjbból kirázzák az egymilliós számokat, amelyekkel könnyen beelőzik a Kuzey Güney - Tűz és víz és az Éden Hotel című műsorokat.

 A heti sorozatok között az is meglepetés, hogy az este tíz órás kezdési időpont mellett is képesek korrekt nézettséget hozni, a Szulejmán eredménye azonban nem csak, hogy korrekt, hanem egyenesen parádés.

 A köztévénél a délután mellett nem sok más siker volt a múlt héten. Az Egynyári kaland a remek kezdés után visszaesett egy picit, a teljes lakosságban 120 ezer nézővel hozott kevesebbet a második rész az elsőhöz képest, a célközönségnél azonban egy szinten teljesített a felvezető műsorával, a Magyarország, szeretlek!-kel, de így is elkönyvelheti a sorozat 20 ezer fiatal felnőtt néző elpártolását.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Cobra 11, a célközönségnél pedig a Szulejmán lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Emlékezz, Reina: 249 211 (14.7%), 18-49: 50 062 (9.5%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 238 410 (13.7%), 18-49: 28 101 (5.2%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 110 857 (6%), 18-49: 31 662 (5.5%)

TV2: Fiorella: 385 983 (18.5%), 18-49: 94 303 (14.2%)
Duna TV: Ridikül: 212 859 (10.1%), 18-49: 22 601 (3.4%)

RTL Klub: Fókusz: 159 556 (7.3%), 18-49: 48 151 (6.7%)

RTL Klub: Híradó: 751 587 (26%), 18-49: 225 258 (24.6%)
TV2: Tények: 690 094 (22.9%), 18-49: 188 447 (19.7%)
Duna TV: Híradó: 141 257 (5.2%), 18-49: 9 348 (1.1%)

Duna TV: Don Matteo 7x03: 295 466 (8.8%), 18-49: 28 364 (2.7%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x11: 884 115 (23.4%), 18-49: 323 893 (26.5%)

TV2: Jóban rosszban: 665 466 (16.8%), 18-49: 192 158 (14.8%)
Duna TV: Brown atya 1x03: 279 616 (6.8%), 18-49: 36 596 (2.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 046 182 (23.3%), 18-49: 486 732 (29.3%)
TV2: Kuzey Güney: 429 712 (9.6%), 18-49: 74 624 (4.6%)

Duna TV: Kékfény: 408 137 (9%), 18-49: 79 695 (4.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7385-7386.: 1 130 117 (27.3%), 18-49: 474 529 (27.2%)
TV2: Éden Hotel 3x46: 434 900 (10.9%), 18-49: 154 378 (9.1%)
Duna TV: On The Spot: 128 467 (3.2%), 18-49: 35 637 (2.1%)

RTL Klub: Dr. Csont 9x18: 630 113 (21.7%), 18-49: 310 309 (23.4%)

TV2: Holtak földje: 132 330 (6.8%), 18-49: 80 147 (8.6%)
Duna TV: Hitler gyermekei: 112 880 (4.3%), 18-49: 29 435 (2.4%)

RTL Klub: Híradó: 464 074 (22.3%), 18-49: 233 224 (23.8%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 334 360 (21%), 18-49: 162 379 (21.1%)

Kedd:

Duna TV: Charlie, majom a családban: 305 598 (15.9%), 18-49: 50 688 (8.8%)
TV2: Emlékezz, Reina!: 281 576 (15.3%), 18-49: 42 193 (7.5%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 138 896 (6.7%), 18-49: 24 317 (4%)

TV2: Fiorella: 496 022 (20.8%), 18-49: 109 569 (15.9%)
Duna TV: Ridikül: 195 177 (8.1%), 18-49: 17 389 (2.5%)

RTL Klub: Fókusz: 301 828 (12%), 18-49: 91 980 (12.5%)

RTL Klub: Híradó: 870 170 (26.9%), 18-49: 240 696 (24.5%)
TV2: Tények: 775 847 (23.1%), 18-49: 208 098 (20%)
Duna TV: Híradó: 140 834 (4.6%), 18-49: 10 609 (1.2%)

Duna TV: Don Matteo 7x04: 338 351 (9%), 18-49: 44 200 (3.6%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x12: 951 465 (23.5%), 18-49: 363 720 (26.7%)

TV2: Jóban rosszban: 651 236 (15.4%), 18-49: 186 324 (13%)
Duna TV: Rex felügyelő 2x07: 396 037 (8.9%), 18-49: 66 189 (14.3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 165 292 (24.9%), 18-49: 528 567 (31%)
TV2: Kuzey Güney: 483 566 (10.4%), 18-49: 91 841 (5.5%)

Duna TV: Önök kérték: 291 118 (6.2%), 18-49: 38 289 (2.2%)

RTL Klub: Barátok közt 7387-7388.: 1 064 597 (24.7%), 18-49: 416 890 (23.6%)
TV2: Éden Hotel 3x47: 529 756 (12.9%), 18-49: 199 601 (11.6%)
Duna TV: Sabrina: 165 576 (5.2%), 18-49: 34 331 (2.5%)

RTL Klub: Castle 5x12: 588 679 (18.6%), 18-49: 275 273 (19.4%)

TV2: Kasza!: 213 260 (8.7%), 18-49: 70 180 (6.4%)

RTL Klub: Híradó: 329 307 (14.8%), 18-49: 142 953 (14.7%)

RTL Klub: XXI. század: 212 533 (13.4%), 18-49: 82 116 (11.6%)

Szerda:

Duna TV: Charlie, majom a családban: 283 213 (16%), 18-49: 22 753 (4.3%)
TV2: Emlékezz, Reina!: 270 662 (15.8%), 18-49: 43 411 (8.5%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 119 338 (6.3%), 18-49: 39 366 (7%)

TV2: Fiorella: 440 428 (20.4%), 18-49: 87 853 (13.8%)
Duna TV: Ridikül: 169 332 (7.8%), 18-49: 10 634 (1.7%)

RTL Klub: Fókusz: 245 922 (10.8%), 18-49: 65 130 (9.8%)

TV2: Tények: 714 841 (23.4%), 18-49: 175 594 (19.7%)
RTL Klub: Híradó: 709 248 (24.3%), 18-49: 167 814 (20.2%)
Duna TV: Híradó: 134 892 (4.9%)%), 18-49: 9 446 (1.2%)

Duna TV: Don Matteo 7x05: 306 957 (9%), 18-49: 33 886 (3.2%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x13: 794 318 (21.6%), 18-49: 273 213 (23.4%)

TV2: Jóban rosszban: 662 113 (17.4%), 18-49: 185 452 (15.2%)
Duna TV: Párizsi helyszínelők 6x09: 245 768 (6.2%), 18-49: 35 803 (2.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 917 374 (21.5%), 18-49: 401 570 (26.8%)
TV2: Kuzey Güney: 496 567 (11.7%), 18-49: 106 808 (7.3%)

Duna TV: Szabadság tér '89: 163 706 (3.8%), 18-49: 24 133 (1.5%)

RTL Klub: Barátok közt 7389-7390.: 1 059 188 (25.5%), 18-49: 419 150 (24.6%)
TV2: Éden Hotel 3x48: 490 629 (12.4%), 18-49: 174 964 (10.5%)
Duna TV: Fapad 1x19: 97 431 (2.3%), 18-49: 26 564 (1.5%)

RTL Klub: Szulejmán 121.: 841 106 (26.3%), 18-49: 339 962 (23.2%)
Duna TV: Gran Hotel 2x27: 107 954 (3%), 18-49: 13 159 (0.8%)

TV2: A konyha ördöge 1x10: 218 885 (8.5%), 18-49: 117 566 (9.5%)

RTL Klub: Híradó: 511 385 (22.9%), 18-49: 259 865 (23.6%)

RTL Klub: Házon kívül: 363 074 (21.6%), 18-49: 165 660 (19.9%)

Csütörtök:

TV2: Emlékezz, Reina!: 224 488 (16.2%), 18-49: 22 307 (6.4%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 195 483 (14.2%), 18-49: 29 027 (8.4%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 92 016 (6%), 18-49: 17 162 (4.2%)

TV2: Fiorella: 386 797 (21.7%), 18-49: 57 093 (11.5%)
Duna TV: Ridikül: 144 038 (8%), 18-49: 16 969 (3.4%)

RTL Klub: Fókusz: 140 183 (7.3%), 18-49: 36 758 (6.7%)

TV2: Tények: 626 227 (23.7%), 18-49: 131 950 (17.6%)
RTL Klub: Híradó: 616 058 (24.1%), 18-49: 160 100 (22.2%)
Duna TV: Híradó: 152 832 (6.3%), 18-49: 12 636 (1.8%)

Duna TV: Don Matteo 7x06: 280 207 (9.5%), 18-49: 20 718 (2.4%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x14: 777 380 (23.5%), 18-49: 259 210 (25.9%)

TV2: Jóban rosszban: 564 408 (16.3%), 18-49: 116 369 (10.9%)
Duna TV: Szívek doktora 3x13: 196 847 (5.5%), 18-49: 34 582 (3.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 938 827 (23.1%), 18-49: 396 827 (28.3%)
TV2: Kuzey Güney: 425 633 (10.6%), 18-49: 75 383 (5.6%)

Duna TV: Fábry: 314 855 (7.7%), 18-49: 56 560 (3.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7391-7392.: 1 013 781 (25.7%), 18-49: 412 063 (26.3%)
TV2: Éden Hotel 3x49: 422 860 (11%), 18-49: 149 953 (9.7%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 4x19: 108 279 (2.8%), 18-49: 30 586 (2%)

RTL Klub: CSI: Miami helyszínelők 9x22: 572 181 (18.2%), 18-49: 272 350 (19.1%)
Duna TV: Római helyszínelők 2x10: 94 588 (3%), 18-49: 21 820 (1.5%)

TV2: NCIS 12x12: 239 584 (8.8%), 18-49: 80 538 (6.3%)

RTL Klub: Híradó: 386 866 (16%), 18-49: 198 509 (17%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 254 072 (13.5%), 18-49: 126 782 (13.2%)
TV2: Belső ellenfél 1x04: 140 656 (8.4%), 18-49: 59 564 (6.8%)

Péntek:

Duna TV: Nagy Futam - Légi bemutató és versenyautó parádé: 220 297 (9.8%), 18-49: 85 769 (10%)

RTL Klub: Szabadítsátok ki Willyt! - A Kalóz-öböl akció: 357 281 (13.7%), 18-49: 101 629 (10.9%)
TV2: Csinibaba: 325 685 (12.5%), 18-49: 126 377 (13.6%)

RTL Klub: Híradó: 898 605 (25.9%), 18-49: 243 751 (21.2%)
TV2: Tények: 797 710 (22.8%), 18-49: 189 857 (16.3%)
Duna TV: Híradó: 90 408 (2.7%), 18-49: 12 766 (1.1%)

Duna TV: Futball: OTP Bank Liga: Paks - Budapest Honvéd: 180 497 (4.4%), 18-49: 35 929 (2.4%)

RTL Klub: L'ecsó: 710 792 (16.9%), 18-49: 357 854 (23.5%)
TV2: Csizmás, a kandúr: 493 947 (11.8%), 18-49: 196 446 (13.%)

RTL Klub: Szupercella: 857 153 (23.4%), 18-49: 436 578 (27.3%)
TV2: Éden Hotel 3x50: 451 780 (10.6%), 18-49: 148 205 (8.6%)
Duna TV: King 2x06: 130 303 (3%), 18-49: 30 649 (1.8%)

TV2: Prometheus: 169 133 (6.9%), 18-49: 84 244 (7.2%)
Duna TV: Szeretettel Hollywoodból: 49 901 (1.3%), 18-49: 8 755 (0.5%)

RTL Klub: Híradó: 492 969 (21.8%), 18-49: 255 643 (22.4%)

RTL Klub: Speciális alakulat: 236 259 (18.4%), 18-49: 106 187 (16.2%)

Szombat:

TV2: Az iker: 157 454 (5.8%), 18-49: 31 219 (3.3%)

RTL Klub: Seriff az égből: 361 100 (13.1%), 18-49: 109 720 (11.4%)
Duna TV: Kézilabda: Európa-bajnoki selejtező: Magyarország - Oroszország: 242 153 (8.7%), 18-49: 54 052 (5.6%)

RTL Klub: Híradó: 787 702 (23.3%), 18-49: 196 179 (17.1%)
TV2: Tények: 649 863 (19.1%), 18-49: 145 978 (12.6%)
Duna TV: Híradó: 159 652 (4.8%), 18-49: 27 953 (2.5%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 411 167 (11.2%), 18-49: 81 482 (6.4%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 763 725 (20.6%), 18-49: 250 755 (19.5%)

RTL Klub: Alkonyat: 538 285 (12.9%), 18-49: 220 687 (14.5%)
TV2: A múmia: 440 209 (10.7%), 18-49: 207 725 (13.8%)

Duna TV: Nero Wolfe rejtélyei 1x06: 326 940 (7.8%), 18-49: 40 572 (2.7%)

RTL Klub: Hasonmás: 504 896 (14%), 18-49: 292 727 (18.2%)
Duna TV: A Quantum csendje: 296 113 (7.8%), 18-49: 80 139 (4.8%)
TV2: Dől a moné: 230 638 (6.7%), 18-49: 125 045 (8%)

RTL Klub: A szerv: 257 584 (14.2%), 18-49: 126 728 (13.9%)

TV2: A folyó: 95 031 (7%), 18-49: 41 377 (6%)

Vasárnap:

TV2: Édesek és mostohák: 363 453 (12.8%), 18-49: 111 083 (10.2%)

RTL Klub: A seriff és az idegenek: 326 703 (11.2%), 18-49: 132 457 (12%)

Duna TV: Gasztroangyal - Olasz konyha Budapesten: 238 056 (7.7%), 18-49: 53 734 (4.7%)

RTL Klub: Híradó: 911 198 (24.5%), 18-49: 324 095 (24.5%)
TV2: Tények: 799 661 (21.4%), 18-49: 220 781 (16.6%)
Duna TV: Híradó: 135 062 (3.7%), 18-49: 27 977 (2.1%)

Duna TV: Hogy volt?!: 168 240 (4%), 18-49: 30 211 (2.1%)

TV2: Az ének iskolája 3x05: 1 292 917 (27.2%), 18-49: 344 464 (19.6%)
RTL Klub: Cobra 11 19x11: 842 851 (19.1%), 18-49: 305 135 (19.6%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 409 651 (8.5%), 18-49: 65 355 (3.7%)

RTL Klub: A nemzet aranya 2.: 860 970 (18.2%), 18-49: 451 987 (23.7%)

Duna TV: Egynyári kaland 1x02: 241 186 (4.8%), 18-49: 64 105 (3.2%)

TV2: Összezárva Friderikusszal 1x02: 634 454 (15.6%), 18-49: 199 798 (11.1%)

Duna TV: Különleges történetek: 86 453 (2.8%), 18-49: 17 792 (1.2%)

RTL Klub: Lángoló jég: 397 784 (17.5%), 18-49: 171 278 (15.5%)

TV2: Charlie St. Cloud halála és élete: 145 197 (9%), 18-49: 82 586 (10.1%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: mediaklikk.hu

Titkok és hazugságok - az első évad

 A Titkok és hazugságoktól őszintén megmondom, hogy nem vártam túl sokat, sőt, azt is mondhatnám, hogy nem is nagyon vártam. Ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy mostanában igencsak megcsappant azon sorozatok száma, amiket figyelemmel követek és mivel ez nem csak egy pillanatnyi állapot, valahogy annyira elszoktam a rendszeres epizódnézéstől, hogy már nem is vágyom az újdonságokra. Nem jelenti ez persze azt, hogy ha találok valami finomságot, akkor azt se nézem meg, de sokkal tudatosabban keresem most a néznivalókat és jobban megválogatom, hogy mire fordítom a szabadidőmet. Így az új sorozatok kevesebb esélyt kapnak, ha a régi kedvencek új részei is sorban állnak.

titkokeshazugsagok1.png

 A Titkok és hazugságok se került volna bele a nézett sorozataim közé, ha nem keltette volna fel az érdeklődésemet a nyomozónőt alakító színész, Juliette Lewis. Igen, megint milyen egyszerű voltam. De kérdem én, nem pontosan azért választanak sokszor ismert és népszerű színészeket egy-egy sorozat szereplőjének, hogy bevonzzanak olyanokat is, akiket a téma nem érdekelne első hallásra?

 A történet annyira nem hozott lázba, gyilkosság, külváros (vagy kertváros?), gyanúba keveredő családapa, széteső család, vérszagot kapó, kegyetlen nyomozó, máshol már sokszor látott klisék sora váltotta egymást a leírásban. A krimikről, de talán egyik sorozatról sem árul el sokat egy pár mondatos összegzés. Az első rész, de sokszor inkább kettő-három epizód határozza meg igazán azt, hogy milyen minőséget képvisel az adott produkció. Ez pedig nagyon igaz volt itt is.

titkokeshazugsagok4.png

 A sorozat ugyanis a leírás alapján nem valami nagy durranás, az első rész viszont olyan atmoszférát, olyan hangulatot hozott, amit látva nem volt kérdés, hogy befizetek erre a tíz epizódos utazásra. A Titkok és hazugságok eredeti, ausztrál változatát nem ismerem, nem tudom, hogy ott is ilyen jól van-e megrajzolva az összes jelenet, ott is ilyen remekül kitalált és megkomponált-e minden beállítás, de az amerikai változatnak kétségkívül az egyik erőssége a színészi játék és az izgalmasan vezetett történet mellett az a látványvilág, ami ügyesen támogatja meg az éppen zajló eseményeket. Nem tolakodik az előtérbe, nem akar dominálni, elterelni a néző figyelmét, hanem csak asszisztál a szereplők cselekményeihez. A fényképezésre tényleg nem lehet szerintem panasz.

titkokeshazugsagok3.png

 A történet az évad elején picit epizodikus volt, a főszereplő családapa megpróbált fényt deríteni az ügy megoldására, ezért saját maga kezdte kinyomozni, hogy ki ölhette meg a szomszéd kisfiút, akinek a holttestére ő talált rá az erdőben. A rendőrség és persze a média viszont egyből őt gyanúsítja és ezt remekül érzékeltetik is, bemutatják hogy a riporterek, a híradások hogyan másznak bele az emberek magánéletébe és milyen szinten képesek manipulálni a közvéleményt. Ez sem új keletű dolog, nem talált fel a sorozat ennek bemutatásával semmi frisset, de mégis sikerült megfelelő minőségben, megfelelő körítésben tálalni, hogy ne telepedjen rá a fő történetszálra, de megbolygassa, felrázza egy kicsit.

 A sorozat mindamellett, hogy dráma, volt számos humoros jelenete, amik mind Dave karakteréhez köthetők és habár sokszor zavarni szokott, ha egy komolyabb hangvételű sorozat vicces szeretne lenni, de itt kifejezetten jól időzített, jól elhelyezett és nem utolsó sorban jó poénokat kaptunk.

 Az évad második felében, amikor az apró epizodikus jegyek is eltűntek, akkor a sorozat magasabb fokozatra kapcsolt és kőkemény drámát kaptunk, aminek a kicsúcsosodása az évadzáró, tizedik rész volt. Az első kilenc részben is voltak jól összerakott események, hatásos jelenetek, de a finálét nagyon ügyesen szerkesztették és tényleg képes volt meglepetést okozni. Egyrészt büszke vagyok magamra, hogy jól tippeltem a tettes kilétét illetően, másrészt az írók még így is ki tudtak húzni nem egy olyan kártyát, ami a csendesedni látszó vízfelszínt újra megtörte. Azaz hiába tudtuk meg a finálé első felében, hogy ki gyilkolt, mégsem ült le az epizód második fele.

titkokeshazugsagok2.png

 A gyilkos személye is sokkoló, de még hatásosabbá, még inkább ijesztőbbé teszi a végkifejletet az a pár részlet, amit az utolsó jelenetekben kapunk meg. A nyomozónő és maga a tettes is tesz olyan kijelentéseket, amik új színben tüntetik fel az eseményeket. Az évadzárónak pedig úgy lett vége, hogy azonnal keresztbe tettem az ujjaimat, nehogy elkaszálják, mert itt bőven van még mit elmesélniük a készítőknek.

 A sorozathoz egyébként készült pár webizód, amiket szinkronosan (!!!) az AXN honlapján is meg lehet nézni és ezzekkel kapcsolatban csak az lenne a kérdésem, hogy miért döntöttek úgy a készítők, hogy ezeket kihagyják a rendes epizódokból? A finálé után néztem meg az utolsót leszámítva az összes webizódot és azt kell mondjam, nagyban segítették megérteni azt, mi miért történt úgy a részekben ahogy és érdekes volt látni, hogy a gyilkoson és viselkedésén, ismervén a személyét, mennyire látszik, hogy ő a tettes.

 A Titkok és hazugságok amerikai változata amennyire nem érdekelt, annyira megtetszett és nem csak a történet, a hangulat és a színészi játék, hanem szokás szerint a szinkron miatt is. Dezsőffy Rajz Katalin és a magyarhangokat adó színészek ismét kitettek magukért, élükön Für Anikóval, akinek lassan nem csak a színészi játékának, de a hangjának is a rajongója leszek és azzal a Széles Tamással, aki ismét egy új színt volt képes megmutatni magából. Vele kapcsolatban kezdem azt hinni, hogy nincs olyan szereplő, akit ő ne tudna briliánsan megcsinálni.

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében a munka ünnepén

 A munka ünnepén nem tudom, milyen témába vágó műsort, filmet vagy sorozatepizódot lehetne adni, de látva, hogy az országos adókon mik lesznek képernyőn, a tévécsatornák programigazgatóinak fejében ez a kérdés szerintem fel sem merült. Az mindenesetre meglepetés, hogy az RTL Klub A konyhafőnök harmadik adáshetét lerövidíti és csak négy epizód alapján fog eldőlni, ki jut be ebből a körből a középdöntőbe. A TV2 pedig ahogyan húsvétkor, most is ad új részt az Éden Hotelből, a köztévénél pedig nem tesznek sok különbséget a munka ünnepe és egy sima hétköznap között.

lecsokorkep.jpg

 Az RTL-en habár A konyhafőnökből nem lesz új rész, azért lesz aki sürögjön-forogjon a konyhában, ugyanis remek érzékkel választva, adásba kerül a L'ecsó című film, amit a Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült, börtönből megszökős film követ. A TV2-n a délután a magyar filmekről szól majd, így láthatják a tévézők a Lúdas Matyit, a Hamis a baba és a Csinibaba című alkotásokat is, este pedig jön Csizmás, a kandúr valamint a Prometheus is. A Duna TV-n élőben közvetítik majd a Nagy Futamot, köztük azt is, ahogy Räikkönen száguldozik egy kicsit a rakparton, de az NB1-s futballt sem kell nélkülözniük a tévézőknek.

Péntek:

RTL Klub:

08:40: Tom és Jerry és Sherlock Holmes
09:30: Csodakavics
11:15: Elfújta a szél
15:50: Szabadítsátok ki Willyt! - A Kalóz-öböl akció

18:50: L'ecsó
21:00: Szupercella

23:35: Speciális alakulat

TV2:

07:05: A Jetson család
08:30: Coraline és a titkos ajtó
10:20: Szegény embert az Amish húzza
12:30: Lúdas Matyi
14:00: Hamis a baba
15:45: Csinibaba

19:00: Csizmás, a kandúr
20:50: Éden Hotel
22:00: Prometheus

Duna TV:

12:45: Jamie 15 perces kajái
13:15: Kívánságkosár
14:00: Nagy Futam - Légi bemutató és versenyautó parádé
17:25: Térkép

18:35: Futball: OTP Bank Liga: Paks - Budapest Honvéd
21:00: King
21:50: Szeretettel Hollywoodból
22:20: A rejtélyes XX. század
22:55: Kamion EB összefoglalók
23:25: Éjfélkor indul útjára a gyönyör

Duna World:

17:40: Férfi kosárlabda
20:00: Egynyári kaland

21:25: Gasztroangyal
22:20: Ridikül

A kép forrása: kleberly.com

Ők lesznek az Apa csak egy van című sorozat magyar hangjai

 A Film Café fogja bemutatni több sorozattal egyetemben az általam személy szerint már régóta várt szitkomot, a Last Man Standing-et, magyar címén az Apa csak egy vant. A sorozat középpontjában a népszerű komikus színész, Tim Allen által alakított szereplő áll, aki egy vadászfelszereléseket árusító bolt dolgozója, aki lelkesen veti bele magát a feladatokba és teszteli az újabbnál újabb, veszélyesebbnél veszélyesebb eszközöket. Az otthonában azonban koránt sem annyira domináns mint szeretné, mivel felesége és három lánya bizony nem teszi egyszerűvé a hétköznapjait.

apacsakegyvanszink.jpg

 A tévénézők filmekből és sorozatokból is ismerhetik Tim Allen-t, aki pedig szinkronosan követi, követte munkásságát az többek között Szakácsi Sándor, Forgács Péter és Schnell Ádám hangjával is hallhatta már. Az Apa csak egy van című sorozatban viszont nem idézik meg a Házi barkács szellemét, hiába hasonszőrű sorozatról van szó, ugyanis a népszerű színésznek most Háda János lesz a magyar hangja. Háda János egyébként szinkronizálta már Tim Allen-t, szóval nem lesznek ismeretlenek egymásnak és nem is kétlem, hogy magas szinten abszolválja majd ezt a feladatot. A sorozat szinkronrendezője Sostarics Ágnes.

Apa csak egy van (Last Man Standing)

Tim Allen - Háda János
Nancy Travis - Kovács Nóra
Molly Ephraim - Czető Zsanett
Kaitlyn Dever - Kántor Kitty
Christoph Sanders - Előd Álmos
Héctor Elizondo - Újréti László
Alexandra Krosney/Amanda Fuller - Vadász Bea
Richard Karn - Gubányi György

Szinkronrendező: Sostarics Ágnes

Forrás: AMC Networks
A kép forrása: returndates.com

Ősszel érkezik a Sztárban sztár harmadik évada

 A TV2 reggeli műsorában, a Mokkában jelentette be Ökrös Gergely a TV2 Csoport kreatív vezetője, hogy megkezdték az ismert magyar előadókat hazai vagy külföldi énekesekké maszkírozó showműsor új évadnak előkészületeit. Ez nem is meglepő, látva, hogy az első évad után, műsornapot is idősávot váltva milyen nézettségre volt képes a Sztárban sztár második etapja. A zsűriről, a műsorvezetőről vagy az esetleges versenyzőkről még nem tudni semmit, de nem lenne rossz, ha mind az ítészek (Liptai Claudia, Hajós András, Majka és Bereczki Zoltán), mind pedig a második szezonos műsorvezető (Till Attila) megmaradna.

sztarbansztarbejelentes.JPG

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Tim Allen vígjátéksorozata és premierek özöne érkezik a Film Caféra

 A Film Café ugyan mutatott be mostanában is jó pár újdonságot, de igazán húzó sorozatot szerintem eddig nem sikerült beszerezniük. Nem mondom, hogy ez, a magyar premierjét nagyon régóta váró sorozat az lehet, de mindenképpen húznak egy olyat, amit már régen meg kellett volna valamelyik magyar tévéadónak. A Film Caféra ugyanis érkezik, ráadásul napi vetítésben a Last Man Standing című szitkom, aminek Tim Allen a főszereplője és ez az a sorozat, amivel a színész hosszú kihagyás után visszatért a tévézésbe.

apacsakegyvansorozat.jpg

 A régi szitkomok kedvelői emlékezhetnek a Házi barkács című sorozatra, ahol egy nagyon lelkes, ám ügyetlen, barkácsműsort vezető tévésztárt alakított a humoros színész. Az Apa csak egy van magyar címet kapó sorozatban egy vadászfelszerelést árusító üzlet alkalmazottja lesz és a Házi barkácsban látott figurájához nagyon hasonló szereplőt játszik itt is. A sorozatnak május tizennyolcadikán lesz adásban az első része.

 A Film Café-nál viszont nem állnak meg ennyinél és érkezik egy friss sorozat is, mégpedig a Marry Me, aminek tizennégy része készült el eddig és várhatóan az alacsony nézettség miatt nem lesz folytatása. A történet középpontjában egy fiatal, egymással boldogságban élő pár áll, akik olyan régóta vannak már együtt, hogy bizony el jött az ideje a lánykérésnek, viszont ez kicsit felborítja az eddig megszokott életüket. A Ketten jegyben első részét május huszonkettedikén láthatjátok.

 A szitkomok mellett érkezik egy dráma is, méghozzá egy boszorkányos sorozat, a Witches of East End. A Született boszorkányok című sorozatból két évad, összesen huszonhárom epizód készült és a középpontban egy olyan anya-lánya páros áll, akik nyugodt életüket élik egy tengerparti kisvárosban, ám amikor egy dúsgazdag férfi megkéri a lány kezét olyan események sora indul be, amiben kiderül, hogy ez az anya-lánya páros boszorkányok leszármazottja. A Született boszorkányok első része május tizennyolcadikán kerül adásba.

A kép forrása: moviepilot.de

Magyar nézettség: 17. hét - Nem csak egynyári kaland lesz Friderikusz új műsora?

 A Duna TV és a TV2 is jelentkezett egy-egy új, saját gyártással az előző héten és mind a kettőről kijelenthető, hogy jó nézettséggel kezdett. Az Összezárva Friderikusszal ki tudta használni a felvezetéséül szolgáló Az ének iskolája számait és habár nem egy az egyben tartotta meg a nézőket, azért ezek az eredmények sokkal ígéretesebbnek tűnnek, mint amit legutóbb szintén egy TV2-s vasárnapi showműsor mögött bemutatott Az elnök árnyékában című sorozatot hozott.

osszezarvafriderikusszalnez.JPG

 A tévéadónál nem először próbálnak egy saját gyártást a drága és nézett műsoraik után felfuttatni, azonban az utóbbi időkben csak felemás eredményeket tudnak felmutatni. A Bumm! című vetélkedő a Sztárban sztár brutálisan nézett fináléja után debütált, jól is hozott, de az első adáshetek korrekt számai után folyamatosan csökkent a műsor iránti érdeklődés. Friderikusz új műsorát ez egyelőre nem fenyegeti, ugyanis végig Az ének iskolája lesz a felvezetése, ha pedig tartja ezt az arányt, akkor végre talált magának a TV2 egy vasárnapi, értelmes számokat hozó utánfutó műsort.

 A TV2 mellett azonban a Duna TV-nél is örülhettek, ugyanis bemutatkozott az Egynyári kaland, ami rögtön a legnézettebb műsora lett a köztévének a célközönségnél. A sorozat első része nem csak, hogy képes volt tartani a lépést a felvezető műsorával, a Magyarország, szeretlek!-kel a teljes lakosságban, de a célközönségnél, azaz a fiatal felnőttek körében verte is a Jakupcsek-Csiszár páros nevével fémjelzett produkciót. Azt pedig külön jó volt látni, hogy aki belekapcsolt a sorozat első részébe az nem menekült el a Duna TV-ről, hanem becsületesen végignézte a bemutatkozó epizódot, ezzel pedig máris jobban teljesített, mint a Kossuthkifli, aminél sajnos elég szembetűnő volt a lejtmenet már az első rész alatt is.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a teljes lakosságban a hét legnézettebb műsora Az ének iskolája lett, de a célközönségnél megint nem tudtak a dobogóra sem felállni, sőt, a tehetséggondozó műsorral egy időben adott Bosszúállók című film is verte a fiatal felnőttek körében a TV2-s műsort.

 A TV2-nek és a Duna TV-nek azonban egy-két kisebb örömöt leszámítva nem sok babér termett a főműsoridőben, ugyanis az RTL Klub dominanciája megkérdőjelezhetetlen. A konyhafőnök a második adáshetén ugyan még mindig nem tudta átlépni az egymilliós határt és továbbra is elég ingadozó a nézettsége, de nyeri a műsorsávokat és megágyaz az RTL többi, napi műsorának. Az Éjjel-nappal Budapest most nem tudott olyan magabiztos átlagot hozni, mint az előző előtti héten, aminek az is lett a következménye, hogy hosszú idő után ismét benézett egymillió alá a Barátok közt.

 Az RTL Klub napi szappanoperája azonban így is jó felvezetés a késő este adott heti sorozatoknak, melyek kicsit megzuhantak az előző heti korrekt számaikhoz képest kivéve a Szulejmánt, ami képes volt növelni a nézettségét. Ez azért is nagy szó, mert a török sorozat szinte ugyanazt az eredményt hozza este 22:00 óra után, mint amit az eggyel korábbi műsorsávban, míg a többi produkció jelentős nézővesztést könyvelhetett el.

 A török sorozatoknál maradva érdemes megnézni a TV2 főműsoridejét, ugyanis bemutatták országos adón is a Kuzey Güney-t, ami mondjuk ki, nem igazán váltotta be a hozzű fűzött reményeket. A teljes lakosságban csak-csak elmegy az az eredmény, amit tud a sorozat, de a célközönségnél már kimondottan gyengén teljesít, ami meg is látszik az Éden Hotel az előző hetekben javuló tendenciát mutató számain. A Zsaruk helyére érkező napi sorozat tehát nem csak, hogy nem tudott javítani a TV2 közepes, főműsoridős nézettségén, de a rendőrös dokureality-nél sem képes jobban teljesíteni.

 A Duna TV-nél szerintem érdemes lenne elgondolkodni egy új műsorrenden, mert amíg a hétfői és a pénteki, krimisebb főműsoridő jó nézettséget hoz, addig a vegyes képet mutató, hol történelmi, hol drámai, hol vicces kínálat nem késztetni a nézőket arra, hogy az egész estéjüket a köztévé főadójával töltsék. A Don Matteo-Brown atya-Kékfény és a Rocca parancsnok-Columbo-King triók korrekt módon tartják meg a nézőket, egymás eredményeit is képesek felhúzni, de a hét többi napján sok a nézettségi lyuk a Duna TV főműsoridején.

 A sorozatok között mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél a Szulejmán lett a legnézettebb.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Hétfő:

TV2: Emlékezz, Reina!: 282 358 (15.6%), 18-49: 48 414 (8.9%)
Duna TV: Charlie, majom a családban!: 233 919 (12.1%), 18-49: 30 909 (5.3%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 124 959 (5.8%), 18-49: 20 912 (3.3%)

TV2: A Macska: 604 838 (25.8%), 18-49: 124 969 (18.2%)
Duna TV: Ridikül: 215 925 (8.6%), 18-49: 22 079 (3%)

TV2: Fiorella: 605 597 (23%), 18-49: 122 963 (15.7%)
RTL Klub: Fókusz: 200 136 (7.6%), 18-49: 47 108 (6%)

RTL Klub: Híradó: 864 602 (25.8%), 18-49: 229 679 (22.5%)
TV2: Tények: 789 811 (22.7%), 18-49: 187 828 (17.5%)
Duna TV: Híradó: 161 246 (5%), 18-49: 12 894 (1.3%)

Duna TV: Don Matteo 6x22: 349 242 (9.2%), 18-49: 42 441 (3.6%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x06: 946 240 (22.8%), 18-49: 328 679 (24.5%)

TV2: Jóban rosszban: 706 303 (16.2%), 18-49: 204 831 (14.3%)
Duna TV: Brown atya 1x02: 354 586 (7.8%), 18-49: 42 870 (2.8%)
ATV: Egyenes beszéd: 296 095 (6.7%), 18-49: nincs adat

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 081 837 (23%), 18-49: 484 238 (27.6%)
TV2: Kuzey Güney: 514 921 (10.9%), 18-49: 105 095 (6.1%)
Cool TV: CSI: Miami helyszínelők 10x14: 267 308 (5.7%), 18-49: 141 333 (8.2%)

Duna TV: Kékfény: 416 300 (8.9%), 18-49: 82 631 (4.6%)

Film+: Sebhelyek: 267 715 (7%), 18-49: 107 520 (6.6%)

RTL Klub: Barátok közt 735-7376.: 1 045 004 (24.9%), 18-49: 418 285 (24.1%)
TV2: Éden Hotel 3x41: 483 836 (11.9%), 18-49: 205 986 (12.1%)
Duna TV: Bábel: 123 391 (3.2%), 18-49: 25 240 (1.5%)

RTL Klub: Dr. Csont 9x17: 549 946 (18.9%), 18-49: 281 272 (20.6%)

TV2: A Megtorló - Háborús övezet: 127 783 (6.7%), 18-49: 52 872 (5.6%)

RTL Klub: Híradó: 342 949 (16.6%), 18-49: 154 058 (15.4%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 176 073 (11.8%), 18-49: 79 440 (10.8%)

Kedd:

Duna TV: Charlie, majom a családban: 282 557 (15.8%), 18-49: 46 929 (9.5%)
TV2: Emlékezz, Reina!: 272 027 (16%), 18-49: 38 084 (8.1%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 121 667 (6.1%), 18-49: 24 692 (4.4%)

TV2: A Macska: 585 436 (26.4%), 18-49: 122 337 (19.2%)
Duna TV: Ridikül: 191 319 (8.1%), 18-49: 21 667 (3.1%)

TV2: Fiorella: 579 367 (23.6%), 18-49: 128 413 (17.8%)
RTL Klub: Fókusz: 202 573 (8.2%), 18-49: 41 865 (5.8%)

RTL Klub: Híradó: 800 995 (25.6%), 18-49: 190 936 (21.3%)
TV2: Tények: 760 478 (23.3%), 18-49: 176 492 (18.6%)
Duna TV: Híradó: 132 872 (4.5%), 18-49: 10 969 (1.3%)

Duna TV: Don Matteo 6x23: 322 716 (9%), 18-49: 30 867 (2.8%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x07: 920 371 (23%), 18-49: 335 058 (26.5%)

TV2: Jóban rosszban: 628 503 (14.9%), 18-49: 163 948 (12.1%)
Duna TV: Rex felügyelő 2x06: 328 396 (7.6%), 18-49: 36 414 (2.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 980 307 (21.6%), 18-49: 441 135 (26.4%)
TV2: Kuzey Güney: 501 277 (11%), 18-49: 105 288 (6.5%)
Cool TV: A mentalista 5x04: 264 454 (5.8%), 18-49: 119 148 (7.3%)

Duna TV: Önök kérték: 308 875 (6.8%), 18-49: 29 036 (1.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7377-7378.: 970 292 (23.6%), 18-49: 381 128 (22%)
TV2: Éden Hotel 3x42: 468 731 (11.7%), 18-49: 185 049 (10.9%)
Duna TV: Truman Show: 121 335 (3.5%), 18-49: 45 102 (2.9%)

RTL Klub: Castle 5x11: 524 499 (17.1%), 18-49: 229 210 (16.4%)

TV2: Kasza!: 244 047 (10.1%), 18-49: 88 158 (7.8%)

RTL Klub: Híradó: 363 352 (17%), 18-49: 136 378 (13.6%)

RTL Klub: XXI. század: 237 767 (14.9%), 18-49: 76 565 (9.8%)

Szerda:

TV2: Emlékezz, Reina!: 289 226 (18.2%), 18-49: 53 429 (10.8%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 217 419 (13.2%), 18-49: 37 858 (7.5%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 115 516 (6.6%), 18-49: 20 798 (4.1%)

TV2: Fiorella: 489 763 (24.6%), 18-49: 85 214 (16%)
Duna TV: Ridikül: 172 150 (8.6%), 18-49: 32 086 (6%)

RTL Klub: Fókusz: 183 442 (8.7%), 18-49: 43 609 (7.7%)

TV2: Tények: 755 514 (24.9%), 18-49: 170 656 (20.7%)
RTL Klub: Híradó: 705 054 (24.2%), 18-49: 176 707 (22.4%)
Duna TV: Híradó: 158 663 (5.8%), 18-49: 12 456 (1.7%)

Duna TV: Don Matteo 6x24: 347 550 (10.1%), 18-49: 31 231 (3.2%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x08: 820 180 (21.7%), 18-49: 294 172 (25.6%)

TV2: Jóban rosszban: 693 256 (17.2%), 18-49: 195 480 (15.2%)
Duna TV: Párizsi helyszínelők 6x08: 254 729 (5.9%), 18-49: 30 240 (2.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 051 343 (23.2%), 18-49: 457 765 (28.2%)
TV2: Kuzey Güney: 542 222 (12%), 18-49: 109 443 (7%)

Duna TV: Szabadság tér '89: 156 183 (3.4%), 18-49: 21 286 (1.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7379-7380.: 1 145 198 (27%), 18-49: 452 717 (25.8%)
TV2: Éden Hotel 3x43: 423 927 (10.3%), 18-49: 177 690 (10.4%)
Duna TV: Fapad 1x18: 105 408 (2.4%), 18-49: 30 068 (1.7%)

RTL Klub: Szulejmán 120.: 813 316 (25.9%), 18-49: 314 902 (22.6%)
Duna TV: Gran Hotel 2x26: 126 080 (3.6%), 18-49: 23 530 (1.5%)

TV2: A konyha ördöge 1x09: 164 486 (6.7%), 18-49: 87 373 (7.8%)

RTL Klub: Híradó: 492 247 (22.5%), 18-49: 205 456 (20.1%)

RTL Klub: Házon kívül: 330 515 (21.7%), 18-49: 114 025 (15.8%)

Csütörtök:

TV2: Emlékezz, Reina!: 259 795 (17.2%), 18-49: 34 260 (7.9%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 171 926 (11.5%), 18-49: 34 627 (8.1%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 112 679 (6.5%), 18-49: 30 473 (6.2%)

TV2: Fiorella: 452 132 (21.8%), 18-49: 80 915 (13.6%)
Duna TV: Ridikül: 177 867 (8.4%), 18-49: 24 579 (4%)

RTL Klub: Fókusz: 222 528 (10%), 18-49: 78 942 (12%)

RTL Klub: Híradó: 702 802 (24.3%), 18-49: 204 618 (23.8%)
TV2: Tények: 684 931 (22.8%), 18-49: 143 616 (16%)
Duna TV: Híradó: 145 529 (5.4%), 18-49: 13 910 (1.8%)

Duna TV: Don Matteo 7x01: 346 814 (10.4%), 18-49: 39 375 (3.9%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x09: 891 423 (23.9%), 18-49: 339 955 (29.1%)

TV2: Jóban rosszban: 623 280 (15.8%), 18-49: 148 621 (11.8%)
Duna TV: Szívek doktora 3x12: 226 808 (5.5%), 18-49: 45 182 (3.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 958 931 (22%), 18-49: 443 649 (28.5%)
TV2: Kuzey Güney: 528 979 (12%), 18-49: 112 895 (7.5%)

Duna TV: Szálka avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán: 342 431 (7.8%), 18-49: 68 397 (4.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7381-7382.: 1 070 443 (26.9%), 18-49: 403 989 (24.5%)
TV2: Éden Hotel 3x44: 416 073 (10.6%), 18-49: 151 892 (9.3%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 4x18: 143 712 (3.5%), 18-49: 54 029 (3.3%)

RTL Klub: CSI: Miami helyszínelők 9x21: 590 572 (20.3%), 18-49: 255 880 (18.8%)
Duna TV: Római helyszínelők 2x09: 65 927 (2%), 18-49: 23 419 (1.6%)

TV2: NCIS 12x11: 197 444 (7.7%), 18-49: 82 515 (6.6%)

RTL Klub: Híradó: 372 051 (17%), 18-49: 159 280 (14.4%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 225 258 (14%), 18-49: 91 243 (11.2%)
TV2: Belső ellenfél 1x03: 126 123 (8.6%), 18-49: 64 326 (8.7%)
Duna TV: Pusztai királykisasszony: 43 868 (3.2%), 18-49: 2 948 (0.4%)

Péntek:

TV2: Emlékezz, Reina!: 284 981 (16.8%), 18-49: 38 725 (8.2%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 232 418 (13.3%), 18-49: 24 871 (5.1%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 139 479 (7.5%), 18-49: 31 780 (6%)

TV2: Fiorella: 438 459 (21%), 18-49: 87 057 (14.3%)
Duna TV: Ridikül: 156 405 (7.4%), 18-49: 21 031 (3.4%)

RTL Klub: Fókusz: 209 513 (9.5%), 18-49: 40 771 (6.3%)

TV2: Tények: 684 804 (23.4%), 18-49: 160 115 (18.4%)
RTL Klub: Híradó: 677 394 (24%), 18-49: 171 407 (20.7%)
Duna TV: Híradó: 152 043 (5.6%), 18-49: 10 222 (1.3%)

Duna TV: Don Matteo 7x02: 322 610 (10.1%), 18-49: 42 786 (4.3%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x10: 859 292 (24%), 18-49: 301 922 (26.4%)

TV2: Jóban rosszban: 607 482 (16.1%), 18-49: 141 872 (11.6%)
Duna TV: Rocca parancsnok 4x08: 301 624 (7.6%), 18-49: 46 515 (3.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 949 764 (22.2%), 18-49: 393 642 (26.3%)
TV2: Kuzey Güney: 431 525 (10.2%), 18-49: 93 683 (6.5%)

Duna TV: Columbo: 361 578 (8.4%), 18-49: 77 384 (4.9%)

Film+: Tisztítótűz: 318 807 (8%), 18-49: 123 933 (7.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7383-7384.: 1 031 946 (25%), 18-49: 402 911 (24.6%)
TV2: Éden Hotel 3x45: 461 417 (11.3%), 18-49: 159 008 (9.8%)

Duna TV: King 2x05: 211 275 (5.7%), 18-49: 47 360 (3.1%)

RTL Klub: Showder Klub 15x02: 494 125 (16.6%), 18-49: 243 877 (18.6%)

TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 335 646 (12.3%), 18-49: 75 973 (6.3%)

RTL Klub: Híradó: 316 063 (14.4%), 18-49: 151 922 (14.7%)
TV2: Grimm 2x21 (ism.): 120 536 (7.2%), 18-49: 41 111 (5%)

Szombat:

RTL Klub: Dr. Dolittle 3.: 210 721 (10.2%), 18-49: 82 868 (11%)
TV2: Marhakonzerv-akció: 148 183 (7.2%), 18-49: 42 093 (5.6%)

Duna TV: Gasztroangyal - Tényő: 194 279 (8.9%), 18-49: 22 246 (3%)

RTL Klub: Híradó: 654 521 (24.1%), 18-49: 196 067 (22.9%)
TV2: Tények: 503 118 (18.3%), 18-49: 102 687 (11.9%)
Duna TV: Híradó: 157 019 (6%), 18-49: 21 230 (2.5%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 375 380 (12.4%), 18-49: 60 609 (6.4%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 533 466 (17.4%), 18-49: 174 729 (18.3%)
TV2: Hamis a baba: 526 514 (14.7%), 18-49: 158 351 (13.6%)

RTL Klub: Az őserdő hőse: 593 505 (15.4%), 18-49: 222 557 (17.1%)
Duna TV: Nero Wolfe rejtélyei 1x05: 237 405 (6%), 18-49: 23 834 (1.8%)

TV2: A felejtés bére: 375 647 (9.9%), 18-49: 177 403 (11.5%)

RTL Klub: Csapda: 615 756 (16.6%), 18-49: 213 376 (13.8%)
Duna TV: Így készült az Egynyári kaland: 95 305 (2.3%), 18-49: 12 839 (0.8%)

Duna TV: Casino Royale: 173 274 (5.9%), 18-49: 52 496 (4%)

RTL Klub: Teljes gázzal: 267 570 (14.2%), 18-49: 103 731 (11.7%)
TV2: Fortress 2.: 140 199 (8.1%), 18-49: 82 077 (10%)

Vasárnap:

RTL Klub: Isten megbocsát, én nem!: 331 131 (12.3%), 18-49: 85 493 (8.5%)

TV2: Beethoven 6.: 208 530 (7.7%), 18-49: 51 328 (5.1%)

Duna TV: Gyula vitéz télen-nyáron: 160 714 (5.7%), 18-49: 25 010 (2.4%)

RTL Klub: Híradó: 889 690 (25.2%), 18-49: 237 668 (20.2%)
TV2: Tények: 642 139 (18.2%), 18-49: 163 562 (13.9%)
Duna TV: Híradó: 127 386 (3.7%), 18-49: 14 454 (1.3%)

Duna TV: Hogy volt?!: 137 735 (3.5%), 18-49: 14 142 (1%)

TV2: Az ének iskolája 3x04: 1 238 038 (27.1%), 18-49: 327 748 (19.8%)
RTL Klub: Cobra 11 19x10: 713 122 (16.9%), 18-49: 254 113 (17.3%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 400 210 (8.4%), 18-49: 70 562 (4.1%)

RTL Klub: Bosszúállók: 842 333 (18.7%), 18-49: 513 274 (28.3%)

Duna TV: Egynyári kaland 1x01: 369 175 (7.7%), 18-49: 93 278 (4.9%)

TV2: Összezárva Friderikusszal 1x01: 709 629 (16.1%), 18-49: 196 988 (10.6%)

Duna TV: Az ördög és a tízparancsolat: 108 939 (3.5%), 18-49: 9 547 (0.7%)

TV2: Valami Amerika 2.: 183 634 (8.2%), 18-49: 101 910 (9.4%)

RTL Klub: Gran Torino: 308 982 (16.3%), 18-49: 173 346 (18.8%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása:

Gubík Ágit és Mácsai Pált is díjazták

 Másodjára hirdették ki a Televíziós Újságírók Díjának nyerteseit, azonban az első évvel ellentétben idén ünnepélyes díjátadó keretében zajlott le ez a tévés esemény tegnap, amelyről ide kattintva olvashattok bővebben. A Pesti Vigadóban a díjra esélyes jelöltek mellett ismert televíziós személyek, befolyásos tévések és televíziós újságírók is megjelentek. A kategóriák nyertesei között egy-két kivételtől eltekintve számomra nem sok meglepetés volt, főként a jelöltek kihirdetése után volt borítékolható egyes produkciók, színészek díjazása.

macsaipaldij.JPG

 A díjat feltehetően jövőre is átadják majd és remélhetőleg bővül majd a kategóriák sora, illetve a színészek, az írók és a készítők is több szerephez jutnak majd.

Nagyszabású showműsor

Sztárban sztár (TV2)

Vetélkedő

A konyhafőnök (RTL Klub)

Magyar sorozat

Terápia (HBO)

Stand-up comedy vagy talk show

Showder Klub (RTL Klub)

Női műsorvezető

Ördög Nóra

Férfi műsorvezető

Gundel Takács Gábor

Színésznő (tévésorozat)

Gubík Ági (Barátok közt)

Színész (tévésorozat)

Mácsai Pál (Terápia)

Egynyári kaland - 1x01: Ígéretes ifjúsági sorozat

 Az MTVA két hónapon belül a második új sorozatát mutatja be, ami látva az elmúlt pár év elég sivár és a megszokottól el nem rugaszkodó kínálatát kellemes érzéssel tölt el. A március 15-én debütáló Kossuthkifli ugyan jól sikerült és hosszú idő után végre kaptunk egy történelmi ihletésű sorozatot, de sajnos nem csiszoltak az események láncolatán eleget ahhoz, hogy feszes, könnyen emészthető, széles nézőközönség számára is élvezhető alkotást kapjunk. A kis bakik ellenére azonban én nagyon élveztem az utazást, de mégis ott van az a picike kérdőjeles érzés, ami miatt nem tudom azonnal rávágni, hogy igen, ez eddig a legjobb.

egynyarikaland3.png

 Az Egynyári kaland a Kossuthkifli után egy teljes más témával, teljesen más látványvilággal és történettel próbálja elnyerni a nézők kegyét és bizonyos fokig megidézi a sokakban a Balatonról és az ott töltött nyaralásról szóló emlékképeket. A nosztalgia-faktor tehát adott ahhoz, hogy aki el szeretne merengeni, fel szeretné idézni a sorozat szereplőin keresztül saját élményeit az ezt nyugodtan megtehesse, hiszen már az első részben szembe jöttek azok a kultikusnak nevezhető elemek, amik a Balatonról vagy egy szimpla magyarországi nyaralásról szerintem sokak fényképalbumában fellelhetőek.

egynyarikaland4.png

 A Balaton a magyar filmgyártás egyik sokat használt helyszíne, elég csak Bujtor István filmjeire vagy a tó melletti vendéglátás sokat emlegetett mozijára, a Zimmer Ferire gondolni. Ez utóbbi az Egynyári kaland első részét nézve nem egyszer jutott az eszembe, ugyanis nem csak egy állapotát és kinézetét is tekintve megkérdőjelezhető apartman az egyik központi épület, de ugyanúgy megtalálható itt is a Balaton partjára leküldött fiatalság és a nem éppen a helyzet magaslatán álló, ügyeskedni próbáló tulaj személye is.

 A Zimmer Ferit azonban nem ezek az apróságok idézték meg számomra a legszembetűnőbben, hanem az első jelenetek alatt alkalmazott megdöntött kamerapóz. Ebből olyan sokat kaptunk egyszerre, hogy attól féltem, a tévé elindul a polc tetejéről és élével beleáll a mellette levő virágcserépbe. Azon sem lepődtem volna meg, ha ettől a lejtős jelenetsortól maguk a szereplők is álló helyzetben indultak volna el valamelyik égtáj felé. Az egészet viszont betudom annak, hogy csak meg szerették volna idézni a legendás, Balatoni nyaralással kapcsolatos film szellemét és szerencse, hogy a rész közepétől kezdve helyreállt a vízszint (vagy csak én szoktam meg, hogy oldalra biccentett fejjel kell néznem a tévét?).

egynyarikaland2.png

 Az Egynyári kaland nagy meglepetést nem okozott, az elvárásaimat mind teljesítette, sőt, azt kell hogy mondjam, pozitív csalódást okozott mind a történet, mind pedig a benne szereplők játéka. Az első részben nem egy olyan helyzet volt, amikor elő lehetett volna húzni a már sokszor látott és rongyosra használt kliséelemeket, de ezt a sorozat írója mégsem tette meg és ezért jár a dicséret. Az ötlettelen eseményvezetés mellett a csapkodás, kapkodás és a kliséhalmozás azok, amik tönkre tudják vágni az élményt, itt azonban én nyomát sem láttam semmi ilyesminek.

egynyarikaland1.png

 Az első rész az alapozásról szólt, viszont nem éreztem azt, hogy ez egy sorozat bevezető epizódja lenne, mindamellett, hogy a kötelező karakterépítő jeleneteket, elemeket megkaptuk és felvázoltak nekünk egy olyan képet, ami nagyon ígéretes alapnak tűnik ahhoz, hogy ne csak hat rész készüljön ebből a sorozatból. A központi hat szereplőt sikerült úgy megalkotni, hogy már most szimpatikusak, igaz még kidolgozatlanok és ez így csak az első részben volt elfogadható, ha viszont nem töltik meg őket fokozatosan több és több élettel, élménnyel és tapasztalattal, akkor rosszban leszünk, de nincs kétségem afelől, hogy a készítők tudják a dolgukat. A fiatal, nagyrészt forgatási tapasztalattal nem rendelkező szereplőkről nem éreztem azt, hogy feszengenének és ez jó, az elismert színészek mint Fullajtár Andrea, Mucsi Zoltán vagy Hirtling István pedig hozták a tőlük elvárható színvonalat.

 A legnagyobb pozitívum mindenképpen az volt, hogy sikerült úgy elkezdeni a sorozatot, hogy habár még egyik karaktert sem ismerem igazán, mégis meg van az az érzésem, hogy mindegyikükkel találkoztam már. Ez javarészt annak köszönhető, hogy hétköznapi, életszerű, a magyar valósághoz közeli (vagy csak egy picit elrugaszkodott, hogy meglegyen a filmes varázslat) szereplőket látunk egy kellemes környezetben mozogni. Az évad, ha tartja azt a minőséget, amivel engem az első résszel le tudtak venni a lábamról, akkor lehetne ez többnyári kaland is.

Idén nyáron kétszer is megmutatják bájaikat a legszebb magyar lányok

 A szépségkirálynő-választás elég kacifántos világának eddig nem sok részletét ismertem, most viszont, hogy idén nyáron két tévéműsort is szentelnek a legszebb magyar lány megtalálásának, bizony kicsit bele kellett merülnöm a témába. Laikusként eddig azt hittem, hogy kiválasztanak egy valakit és ő megy a külföldi versenyekre, gálákra, hogy megmérettesse magát, ám ez koránt sincs így, mivel nem csak egy szépségkirálynői cím létezik. A két legjelentősebb és talán legrégebbi díj mellett számos kisebb vagy a köztudatba kevésbé beépült elismerést is kiosztanak évente, amik zöméről bevallom, eddig nem sokat hallottam.

magyarorszagszepe.png

 Az idén viszont már csak azért is utána kellett járnom a szépségversenyeknek, mert amit eddig egy műsor keretén belül csináltak a tévéadók, azt most két részre szedik. A korábban az RTL Klub-ot és a TV2-t is megjárt, tavaly pedig az M1-re (idén a Dunára) költöző Magyarország Szépe című műsor győztese ugyanis az országot a legrégebbi ilyen versenyen, a Miss World-ön fogja képviselni. Ezen ért el tavaly Kulcsár Edina, a 2014-es Miss World Hungary második helyezést. A Magyarország Szépe ugyanúgy, ahogyan tavaly is, csak egy élő tévéműsort fog jelenteni, ami az egész szépségverseny döntője és a felkészítési folyamat lezárása lesz, képernyőre pedig június 21-én kerül a Dunán.

 A köztévés műsort azonban meg fogja előzni egy másik, amiben a Miss Universe nevű nemzetközi versenyre keresik a legszebb magyar lányt. A Miss Universe Hungary élő fináléja a TV2 Csoport egyik csatornáján lesz látható - tudtuk meg a TV2-től. Így előáll az az érdekes helyzet, hogy két tévéadón is képernyőn lesz valamilyen szépségverseny idén nyáron. A Miss Universe Hungary producerei Andy Vajna és felesége, Vajna Tímea és ahogyan a Magyarország Szépe esetében, ennél a műsornál is csak egy tévéshow lesz, mégpedig élő közvetítés a június 6-án, az Erkel Színházban megrendezésre kerülő döntőről.

 A Miss Universe Hungary-ra május harmadikáig, a Miss World Hungary-ra pedig május negyedikéig lehet jelentkezni.

A kép forrása: magyarorszagszepe.hu

Magyar nézettség: 16. hét - Odapirított A konyhafőnök

 Az RTL Klub-nál úgy gondolták, hogy nem kell egy éves szünetet hagyni két A konyhafőnök évad között, főként azért sem, mert amilyen nézettségre képes a műsor, az bármikor, bármelyik tévéadónak jól tud jönni. Azonban nem szabad ugyanúgy kezelni a tavalyi és a mostani évad első adáshetének számait, mivel az előbbi a nézettebb, esős-borús őszi időszakban volt képernyőn, az idei pedig a jobb idő és a hosszabb nappalok miatt bizony hátrányból indult. A nézettségi elvárás viszont ugyanaz maradt, nyerni kell a műsorsávokat és ez egyelőre sikerült is az RTL Klub-nak.

nezettsegakonyhafonok.jpg

 A konyhafőnök valamicskét javított is a tavalyi, első adáshetes átlagához képest, de sokkal ingadozóbb, kevésbé egyenletes nézettséget hozott. A műsor persze így is nyeri a saját sávját és remek felvezetésül szolgál az utána levő Éjjel-nappal Budapestnek.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy Az ének iskolája nyerte a hetet a teljes lakosságban kevesebb mint százezer nézővel megelőzve a Barátok közt című sorozatot, viszont a célközönségnél csak a nyolcadik helyre volt elég a TV2-s tehetséggondozó műsor eredménye. Az ének iskolája egyébként nem a fiatalabb felnőttek kedvenc műsora, ugyanis legutóbb A hobbit, most pedig a Tolvajtempó című film ellen is kikapott 18-49-ben.

 A délután viszont továbbra is a TV2 terepe, az ide száműzött Fókusz pedig ismét bizonyította, hogy ha alacsony nézettségű felvezetése van, akkor önmagában nem képes olyan eredményeket generálni, amivel műsorsávokat lehetne nyerni. A Híradó után ez a magazinműsor remekül működött, ezért sem kellene erőltetni ezt a délutánra pakolást vagy ha mégis, akkor olyan sorozatot kellene adnia az RTL Klub-nak, ami nem a Duna TV délutánjával van pariban. A szerelem foglyai című telenovellát ugyanis nem csak a Charlie, majom a családban, hanem az M1-es eredményeihez képest is alacsonyabb számokat hozó Ridikül is veri.

 Az RTL Klub délutáni nézettsége miatt a Híradónak sem volt éppen zökkenőmentes hete, emiatt pedig A konyhafőnöknek kellett rendbe szednie az RTL Klub-ot. Ez pedig sikerült is, mégpedig olyannyira, hogy mind az Éjjel-nappal Budapest, mind a Barátok közt képes volt mindegyik epizódjával egymillió fölött hozni. A késő estére tolt sorozatok pedig meglepetésre egész korrektül tartották magukat, főleg a Szulejmán, aminek a nézőit úgy látszik nem érdekli, mikor kerül adásba kedvenc műsoruk, hiszen alig csökkent a török sorozat nézettsége.

 A TV2-nél nem tudom, mit csinálhatnak, de amióta bejelentették, hogy lecserélik a Zsarukat a Kuzey Güney-re, azóta a rendőrös dokureality-jük elfogadható számokat hoz, jól tartja meg a Jóban rosszban nézőit és jó felvezetése az Éden Hotelnek, amiről szerintem kijelenthető, hogy nem a TV2-re vagy nem országos adóra való formátum. A késő esti talkshowk közül a Kasza! és a Frizbi is jól hozott, de a többi adásnap elég felemásra sikeredett a TV2-n.

 A Duna TV-nél sem tehetik ki az ablakba a múlt heti számaikat, habár jó startot vett a Brown atya és a Formula 1 is sok embert érdekelt, de a Kossuthkifli fináléja már nem csak csalódást keltő, hanem egyenesen szomorú nézettséget hozott. A Duna TV-nél nem tudom, ki állította össze a főműsoridős kínálatot, de érdekelne a logika, ami mentén megrajzolták, mert így a harmadik-negyedik adáshéten túl ki lehet jelenteni, hogy van jó pár eltaktikázott lépés. Az egyik a Szabadság tér '89, amit az M1-en sem tudtam hova tenni, mert lehet, hogy minőségi műsor, de hogy tönkre vágja az egész főműsoridőt, az biztos. Az is kérdés, hogy egy ilyen történelmi témájú, politikai színezetű műsor után mit keres ott a Fapad, amikor a Munkaügyekkel párban kellene adni vagy legalább egy profilban hozzá közelebb álló műsor mögött.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Hétfő:

TV2: Emlékezz, Reina!: 282 778 (17.2%), 18-49: 43 359 (9.9%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 214 392 (12.5%), 18-49: 17 345 (3.8%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 159 511 (8.4%), 18-49: 40 152 (7.9%)

TV2: A Macska: 537 535 (25.6%), 18-49: 102 807 (18.8%)
Duna TV: Ridikül: 171 162 (7.7%), 18-49: 10 526 (1.8%)

TV2: Fiorella: 568 493 (24.3%), 18-49: 108 796 (17.3%)
RTL Klub: Fókusz: 232 889 (9.9%), 18-49: 50 848 (8.1%)

RTL Klub: Híradó: 771 500 (24.9%), 18-49: 173 779 (19.6%)
TV2: Tények: 768 654 (23.8%), 18-49: 184 713 (19.7%)
Duna TV: Híradó: 170 845 (5.8%), 18-49: 8 051 (1%)

Duna TV: Don Matteo 6x18: 303 836 (8.5%), 18-49: 25 997 (2.4%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x01: 831 056 (21.1%), 18-49: 286 064 (23.1%)

TV2: Jóban rosszban: 686 102 (16.4%), 18-49: 162 907 (11.9%)
Duna TV: Brown atya 1x01: 318 534 (7.4%), 18-49: 34 871 (2.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 058 769 (23.1%), 18-49: 472 306 (28.1%)
TV2: Zsaruk: 577 435 (12.6%), 18-49: 124 336 (7.5%)

Duna TV: Kékfény: 356 348 (7.7%), 18-49: 75 931 (4.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7365-7366.: 1 094 106 (26.5%), 18-49: 459 421 (26.6%)
TV2: Éden Hotel 3x36: 484 892 (12.5%), 18-49: 163 378 (9.9%)
Duna TV: On The Spot - Egy gádzsó utazása Romanisztánban: 145 953 (3.8%), 18-49: 43 333 (2.6%)

RTL Klub: Dr. Csont 9x16: 664 424 (22.9%), 18-49: 340 424 (25.6%)

TV2: A megtorló: 175 062 (10.5%), 18-49: 65 215 (8.1%)

RTL Klub: Híradó: 441 714 (21.4%), 18-49: 220 654 (22.3%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 259 401 (16.6%), 18-49: 121 033 (16.3%)

Kedd:

TV2: Emlékezz, Reina!: 342 280 (20.3%), 18-49: 61 975 (13.4%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 217 375 (12.3%), 18-49: 27 642 (5.6%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 153 013 (7.7%), 18-49: 27 815 (4.9%)

TV2: A Macska: 557 277 (25.6%), 18-49: 111 846 (17.6%)
Duna TV: Ridikül: 159 868 (6.9%), 18-49: 15 532 (2.3%)

TV2: Fiorella: 539 821 (22.5%), 18-49: 93 956 (13.3%)
RTL Klub: Fókusz: 292 312 (12.1%), 18-49: 83 285 (11.8%)

RTL Klub: Híradó: 774 180 (25%), 18-49: 190 576 (20.7%)
TV2: Tények: 755 688 (23.5%), 18-49: 158 027 (16.2%)
Duna TV: Híradó: 113 248 (3.9%), 18-49: 1 798 (0.2%)

Duna TV: Don Matteo 6x19: 326 668 (9.2%), 18-49: 34 332 (3%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x02: 870 763 (22.6%), 18-49: 308 718 (24.6%)

TV2: Jóban rosszban: 644 797 (15.8%), 18-49: 155 982 (11.6%)
Duna TV: Rex felügyelő 2x05: 363 261 (8.5%), 18-49: 43 225 (3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 023 848 (22.4%), 18-49: 443 903 (27%)
TV2: Zsaruk: 573 769 (12.6%), 18-49: 132 159 (8.1%)

Duna TV: Önök kérték: 274 168 (6%), 18-49: 14 583 (0.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7367-7368.: 1 028 807 (24.1%), 18-49: 407 491 (23.1%)
TV2: Éden Hotel 3x37: 496 899 (12.4%), 18-49: 192 270 (11.4%)
Duna TV: Szerepcsere: 184 890 (5.4%), 18-49: 41 174 (2.8%)

RTL Klub: Castle 5x10: 560 896 (17.8%), 18-49: 252 209 (18.1%)

TV2: Kasza!: 277 823 (11.6%), 18-49: 125 268 (11.2%)

RTL Klub: Híradó: 378 451 (17.5%), 18-49: 174 816 (16.9%)

RTL Klub: XXI. század: 278 156 (16.8%), 18-49: 115 632 (14.6%)

Szerda:

TV2: Emlékezz, Reina!: 309 242 (20.3%), 18-49: 49 814 (11.3%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 212 182 (13.6%), 18-49: 37 053 (8.3%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 127 703 (7.3%), 18-49: 25 542 (5.2%)

TV2: A Macska: 558 692 (29.2%), 18-49: 112 198 (21%)
Duna TV: Ridikül: 135 702 (6.6%), 18-49: 18 776 (3.2%)

TV2: Fiorella: 561 040 (26.3%), 18-49: 115 967 (19.1%)
RTL Klub: Fókusz: 213 897 (9.9%), 18-49: 50 458 (8.2%)

TV2: Tények: 701 948 (23.9%), 18-49: 190 790 (21.6%)
RTL Klub: Híradó: 698 344 (24.8%), 18-49: 184 883 (22.3%)
Duna TV: Híradó: 141 360 (5.3%), 18-49: 10 652 (1.4%)

Duna TV: Don Matteo 6x20: 339 090 (10.5%), 18-49: 34 872 (3.5%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x03: 830 621 (22.6%), 18-49: 282 030 (23.7%)

TV2: Jóban rosszban: 686 709 (17.4%), 18-49: 195 148 (15%)
Duna TV: Párizsi helyszínelők 6x07: 262 626 (6.4%), 18-49: 38 430 (2.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 119 034 (24.5%), 18-49: 476 611 (28%)
TV2: Zsaruk: 658 401 (14.5%), 18-49: 172 088 (10.4%)
Cool TV: A mentalista 5x02: 261 261 (5.7%), 18-49: 140 623 (8.4%)

Duna TV: Szabadság tér '89: 130 550 (2.8%), 18-49: 9 828 (0.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7369-7370.: 1 109 438 (25.9%), 18-49: 410 329 (22.9%)
TV2: Éden Hotel 3x38: 535 411 (13.1%), 18-49: 194 057 (11.2%)
Duna TV: Fapad 1x17: 128 604 (2.9%), 18-49: 24 440 (1.3%)

Duna TV: Gran Hotel 2x25: 109 268 (2.8%), 18-49: 11 289 (0.7%)

RTL Klub: Szulejmán 119.: 774 729 (23.9%), 18-49: 278 604 (19.1%)

TV2: A konyha ördöge 1x08: 184 274 (7.3%), 18-49: 68 873 (5.9%)

RTL Klub: Híradó: 500 202 (21.2%), 18-49: 177 948 (16.1%)

RTL Klub: Házon kívül: 398 633 (22.5%), 18-49: 152 828 (17.8%)

Csütörtök:

TV2: Emlékezz, Reina!: 322 371 (20.1%), 18-49: 48 388 (11.2%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 99 561 (5.5%), 18-49: 22 757 (4.6%)

TV2: A Macska: 562 041 (28.8%), 18-49: 103 933 (19.5%)
Duna TV: Ridikül: 124 359 (5.9%), 18-49: 14 426 (2.4%)

TV2: Fiorella: 553 391 (24.7%), 18-49: 120 544 (18.4%)
RTL Klub: Fókusz: 255 524 (11.3%), 18-49: 69 096 (10.4%)

TV2: Tények: 776 901 (25.4%), 18-49: 194 723 (21%)
RTL Klub: Híradó: 772 221 (26.7%), 18-49: 202 164 (23.4%)
Duna TV: Híradó: 118 541 (4.4%), 18-49: 8 431 (1.1%)

Duna TV: Don Matteo 6x21: 299 926 (8.9%), 18-49: 35 008 (3.3%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x04: 891 409 (23.1%), 18-49: 325 258 (25.2%)

TV2: Jóban rosszban: 690 838 (17.1%), 18-49: 190 569 (13.9%)
Duna TV: Szívek doktora 3x11: 203 503 (5%), 18-49: 35 609 (2.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 063 924 (23.5%), 18-49: 445 327 (26.9%)
TV2: Zsaruk: 605 484 (13.5%), 18-49: 156 461 (9.7%)

Duna TV: Fábry: 307 114 (6.8%), 18-49: 59 747 (3.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7371-7372.: 1 119 866 (27%), 18-49: 435 533 (25.5%)
TV2: Éden Hotel 3x39: 484 769 (12.2%), 18-49: 171 434 (10.4%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 4x17: 148 490 (3.7%), 18-49: 39 642 (2.4%)

RTL Klub: CSI: Miami helyszínelők 9x20: 605 359 (20.8%), 18-49: 257 025 (19.7%)
Duna TV: Római helyszínelők 2x08: 111 486 (3.8%), 18-49: 22 460 (1.7%)

TV2: NCIS 12x10: 224 356 (9.2%), 18-49: 73 602 (6.5%)

RTL Klub: Híradó: 381 241 (18.4%), 18-49: 156 180 (15.9%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 233 283 (14.8%), 18-49: 86 390 (10.9%)
TV2: Belső ellenfél 1x02: 110 385 (7.9%), 18-49: 53 262 (7.4%)

Péntek:

TV2: Emlékezz, Reina!: 341 657 (17.5%), 18-49: 56 823 (9.4%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 278 981 (13.9%), 18-49: 51 612 (8.3%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 131 685 (5.7%), 18-49: 26 688 (3.7%)

TV2: A Macska: 672 042 (26.2%), 18-49: 135 204 (17.3%)
Duna TV: Ridikül: 190 169 (7%), 18-49: 30 577 (3.6%)

TV2: Fiorella: 635 144 (22.3%), 18-49: 141 845 (16.1%)
RTL Klub: Fókusz: 288 288 (10.1%), 18-49: 81 046 (9.2%)

RTL Klub: Híradó: 920 445 (25.8%), 18-49: 265 213 (23.9%)
TV2: Tények: 914 374 (24.9%), 18-49: 234 448 (20.6%)
Duna TV: Híradó: 133 851 (3.9%), 18-49: 13 940 (1.3%)

Duna TV: Futball: OTP Bank Liga - Nyíregyháza Spartacus FC - Kecskeméti TE: 172 651 (4%), 18-49: 24 421 (1.7%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x05: 929 831 (21.9%), 18-49: 311 796 (22.8%)

TV2: Jóban rosszban: 781 735 (17.9%), 18-49: 229 803 (16%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 002 670 (22.1%), 18-49: 410 910 (25.4%)
TV2: Zsaruk: 605 014 (13.3%), 18-49: 149 733 (9.5%)
Cool TV: CSI: Miami helyszínelők 10x13: 282 269 (6.2%), 18-49: 138 357 (8.7%)

Duna TV: King 2x04: 176 731 (4%), 18-49: 21 200 (1.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7373-7374.: 1 029 729 (25.4%), 18-49: 403 394 (24.9%)
TV2: Éden Hotel 3x40: 532 544 (13.5%), 18-49: 177 746 (11.1%)

Duna TV: Szeretettel Hollywoodból: 68 514 (1.8%), 18-49: 16 859 (1.1%)

RTL Klub: Showder Klub 15x01: 403 407 (13.7%), 18-49: 220 770 (16.6%)
Duna TV: Formula 1 - Bahreini Nagydíj - Szabadedzés: 121 546 (5.1%), 18-49: 62 850 (5.6%)

TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 347 876 (13.2%), 18-49: 106 335 (8.7%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 176 707 (10.9%), 18-49: 76 212 (9.7%)
TV2: Grimm 2x20 (ism.): 97 784 (6.4%), 18-49: 38 966 (5.1%)

Szombat:

TV2: Heves jeges: 243 713 (8.4%), 18-49: 44 472 (4.3%)
RTL Klub: Bongiorno, bantu testvér!: 190 359 (6.6%), 18-49: 67 540 (6.5%)

Duna TV: Formula 1 - Bahreini Nagydíj - Időmérő: 409 114 (13.1%), 18-49: 184 300 (16.5%)

RTL Klub: Híradó: 804 868 (22.4%), 18-49: 242 971 (19.2%)
TV2: Tények: 702 273 (19.3%), 18-49: 194 844 (15.3%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 399 987 (10.4%), 18-49: 82 380 (6.3%)

RTL Klub: Micsoda nő!: 1 043 184 (23.7%), 18-49: 390 464 (24%)
TV2: Az elvarázsolt dollár: 550 219 (12.9%), 18-49: 194 669 (12.8%)

Duna TV: Híradó: 227 218 (5.5%), 18-49: 26 527 (1.8%)

Duna TV: Nero Wolfe rejtélyei 1x04: 239 649 (5.3%), 18-49: 31 380 (1.8%)

TV2: A szállító: 496 237 (12.3%), 18-49: 229 317 (13%)

RTL Klub: A biztonság záloga: 628 697 (16.8%), 18-49: 291 802 (17.2%)
Duna TV: Halj meg máskor!: 261 805 (8.4%), 18-49: 88 459 (6.1%)

RTL Klub: Penge 2.: 216 935 (12.8%), 18-49: 114 967 (13.7%)
TV2: Keleti harc: 210 459 (10.9%), 18-49: 99 976 (10.6%)

Vasárnap:

TV2: Az elvarázsolt dollár (ism.): 348 559 (11.1%), 18-49: 106 196 (9.3%)
RTL Klub: Megint 17: 224 402 (7.3%), 18-49: 90 593 (8%)

Duna TV: Formula 1 - Bahreini Nagydíj - Futam: 721 661 (19.7%), 18-49: 331 707 (25.1%)

RTL Klub: Híradó: 736 233 (18.3%), 18-49: 195 745 (13.7%)
TV2: Tények: 720 835 (17.9%), 18-49: 157 877 (11.1%)

TV2: Az ének iskolája 3x03: 1 185 194 (25.2%), 18-49: 320 977 (18.7%)
RTL Klub: Cobra 11 19x09: 753 426 (17%), 18-49: 268 107 (17.1%)

Duna TV: Híradó: 172 355 (3.7%), 18-49: 50 845 (3.1%)

RTL Klub: Tolvajtempó: 737 800 (15.8%), 18-49: 381 467 (20.2%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 442 729 (8.9%), 18-49: 86 657 (4.6%)

TV2: Felkoppintva: 392 835 (12%), 18-49: 166 458 (11%)
Duna TV: Kossuthkifli 1x06: 130 872 (2.9%), 18-49: 27 566 (1.4%)

RTL Klub: Pénz beszél: 362 260 (14.7%), 18-49: 169 437 (14.3%)
Duna TV: Hogy volt?!: 37 640 (1.1%), 18-49: 6 394 (0.4%)

Duna TV: WTCC Túraautó-világbajnokság: Marokkó: 16 924 (1%), 18-49: 6 557 (0.8%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: A konyhafőnök Facebook oldala

Ők lesznek a Wayward Pines című sorozat magyar hangjai

 A FOX mutatja be Magyarországon is a világpremierrel egy időben a nevesebbnél nevesebb színészeket felvonultató kisvárosi krimisorozatot, a Wayward Pines-t. A Blake Crouch regénytrilógiájából készült sorozat amerikai premierje május 14-én lesz és a bemutatást követő 24 órán belül több mint 125 országban - köztük Magyarországon is - képernyőre fog kerülni ez a pszichothriller.

waywardpinesszink.jpg

 A sorozat egyik producere M. Night Shyamalan (Hatodik érzék, Jelek, A falu), a szereplőket pedig elismert és díjakkal jutalmazott színészek alakítják, így láthatjuk majd többek között Matt Dillon-t, Melissa Leo-t, Carla Gugino-t, Toby Jones-t, Reed Dimond-ot, Juliette Lewis-t és egy másik FOX-os sorozatban, az Empire-ben főszerepet alakító Terrence Howard-ot is. A sorozat stábjában azonban még egy ismerős nevet találhatunk, ugyanis az egyik rendező Antal Nimród volt.

 A tíz részes krimisorozat főszereplője a Matt Dillon által megformált Ethan Burke nevű titkosszolgálati ügynök, akit azért küldenek Wayward Pines városába, hogy megtaláljon két, eltűnt ügynököt. Azonban ahogy egyre közelebb ér az igazsághoz egyre inkább az az érzés lesz úrrá rajta, hogy talán sosem jut ki élve a városból.

 A történet nem hangzik rosszul, a színészek és a készítők neve is jelent egyfajta garanciát, ehhez pedig sikerült egy első, sőt második olvasatra is brutálisan jól hangzó szinkronhanglistát összeállítani. A magyar változat szinkronrendezője többek között az Empire-t is jegyző Kertész Andrea, a főbb szerepekben pedig Fekete Ernőt, Szacsvay Lászlót, Bertalan Ágnest, Für Anikót, Hámori Esztert és Király Attilát is hallhatjuk majd. Jól hangzik, ugye?

Wayward Pines

Matt Dillon - Fekete Ernő
Toby Jones - Szacsvay László
Carla Gugino - Bertalan Ágnes
Juliette Lewis - Für Anikó
Shannyn Sossamon - Hámori Eszter
Charlie Tahan - Baráth István
Melissa Leo - Kovács Nóra
Greta Lee - Laudon Andrea
Tim Griffin - Csík Csaba Krisztián
Reed Diamond - Fazekas István
Barclay Hope - Rosta Sándor
Scott Michael Campbell - Bozsó Péter
Terrence Howard - Király Attila

Magyar szöveg: Vajda Evelin
Szinkronrendező: Kertész Andrea
Stúdió: Masterfilm Digital

Forrás: FOX

Itt vannak a Brown atya című sorozat magyar hangjai

 A köztévé mutatta be a G. K. Chesterton kriminovelláiból készült brit sorozatot, aminek a főszereplője Brown atya egy olyan római katolikus pap, aki egy idilli, vidéki kisvárosban old meg különféle bűneseteket. A sorozat egyébként elég jól illeszkedik a Duna TV profiljába, hiszen a felvezetése az a Don Matteo, amiben szintén, egy a nyomozáshoz nagyon értő pap a főszereplő.

brownatyaszink.jpg

 A Brown atya című sorozatnak a főszereplője Mark Williams, akit sokan a Harry Potter-filmek Arthur Weasley-jeként ismerhetik, a magyar hangja viszont most nem Forgács Gábor, hanem Haás Vander Péter lett, aki elsőre ugyan szokatlan volt, de teljesen fekszik neki ez karakter. A többieknek is jól állnak a választott magyar hangok és külön örülök annak, hogy Szabó Évát és Orosz Helgát nem csak egy-két epizód erejéig hallhatjuk egy sorozatban.

Brown atya (Father Brown)

Mark Williams - Haás Vander Péter
Sorcha Cusack - Szabó Éva
Katarzyna Koleczek - Bertalan Ágnes
Nancy Caroll - Orosz Helga
Hugo Speer - Dolmány Attila

Magyar szöveg: Schultz Ádám
Szinkronrendező: Balog Mihály
Stúdió: Balog Mix Stúdió

A kép forrása: wptschedule.org

Újra felvonják a fekete vitorlát

 A Paramount Channel idén év elején mutatta be a Fekete vitorlák című kalózos sorozatot és volt szerencsém közelebbről is megnézni, hogyan is készül a magyar változat. A szinkronlátogatásról írt cikket és a szinkronizáló színészekkel készült interjúkat ide és ide kattintva tudjátok elolvasni.

feketevitorlak.jpg

 A kincses sziget előzményeit bemutató kosztümös, erotikus, ármánykodással teli dráma második, az Amerikai Egyesült Államokban nemrég véget ért évadát május tizedikétől már a magyar tévézők is láthatják. A premier előtt azonban maratoni vetítést tart a Paramount Channel, így aki szeretne felzárkózni és nem tud vagy nem akar a tévén kívül más lehetőséget keresni, az május 2-án és 3-án, este nyolctól ledarálhatja a sorozat nyolc részes első évadát.

A kép forrása: filmsor.net

Kossuthkifli - a sorozat

 A magyar sorozatgyártás újabb fejezetéhez érkeztünk el március 15-én, amikor bemutatták a Rudolf Péter nevével fémjelzett, Fehér Béla regényéből készült hat részes minisorozatot, a Kossuthkiflit. Ez a stílusparódia, ez a történelmi szálakra felfűzött romantikus kaland lehetett volna az első olyan magyar sorozat, ami nem csak látványban, kivitelezésben és színészi játékban, de történetét tekintve is mérföldekre lekörözi a többi, eddig gyártott magyar alkotást. A hat részes évad alatt azonban nem sikerült összerántani az eseményeket és nem tudom, mennyiben a könyv és mennyiben a sorozatot készítők hibája, de a finálé után pont a rendes lezártság érzete hiányzott a legjobban. Ezzel pedig számomra, ha nem is teljesen de felértékelték a postakocsis utazás értelmét.

kossuthkiflifin1.png

 A finálé sajnos nagyon rányomta a bélyegét az egész sorozatra és bármennyire is próbálok, most nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ez a lezárás milyen felemás érzéseket keltett bennem és mennyi kérdést hagyott a Kossuthkifli egész világával kapcsolatban. A könyvet nem ismerem, nem is szándékoztam elolvasni a sorozat megnézése előtt, de most kimondottan kíváncsi vagyok, hogy a regényben is vagy csak a tévéképernyőn volt-e néha ennyire zavaros és döcögős a főszereplők útja.

 Az első rész nagyon tetszett, meg is lepődtem, hogy mennyire szórakoztató, könnyed és élvezetes a hangulat és milyen sok lehetőséget rejt magában az a cifra és kacifántos nyelvezet, amit az író megalkotott. A helyzetkomikumok, vicces párbeszédek azonban fokozatos kikoptak a történetből és előtérbe került a drámai, sokszor romantikus vonal, amivel nem lett volna semmi baj, ha nem vette volna magát a sorozat ilyen komolyan és ha a főszereplők valamit változtak volna a hat rész alatt.

kossuthkiflifin2.png

 Az utazás tudom, hogy csak öt napig tartott, ezért nem is vártam hatalmas ívű karakterfejlődést, de ugyanúgy hagytuk ott a szereplőket, ahogyan megismerkedtünk velük. A színészek és a készítők menet közben picit farigcsáltak ugyan a karaktereken, de a sok apró kezdeményezés, a sok apró finomhangolás mégis elveszett vagy ha a regényben volt is róla szó, a képernyőn én nem láttam ennek hatását. A sorozat befejező része megkeverte az addig fonogatott szálakat, megágyazott a lezárásnak, de ez a finálé szerintem nagyon összecsapott volt. A szálak elvarrását azért is éreztem gyorsnak, mert az első öt rész alatt, de még a hatodik első felében is az események nagyon lassan folydogáltak.

kossuthkiflifin3.png

 A Kossuthkifli élvezhetősége az utolsó részen úszott el számomra, mert amit az első öt részben műveltek, az kifejezetten tetszett, szórakoztatott és ha az apró hibáktól most eltekintek, akkor azt is mondhatnám, hogy felveszi a versenyt más, külföldi produkciókkal is. A finálé azonban mindamellett, hogy tényleg szép ívet, keretet adott a postakocsis utazásnak, valahogy nem volt képes számomra megteremteni azt az élményt, ami megkoronázta volna ezt az egészet. A sokk persze nem maradt el, hatásos elemeket kaptunk, de ez csak kis részét tette ki ennek az epizódnak.

 A történet hibáit azonban sokszor a színészek játéka el tudta feledtetni, mivel egytől egyig brillíroztak és jó volt ennyi tehetséges embert egy sorozatban látni. Nem szeretnék senkit sem kiemelni, mivel tényleg hasonló színvonalat képviselt mindenki, viszont egyiküket mégis kénytelen leszek, mert nem csak, hogy az egyik legjobb karaktert ő kapta, de a szereplő a játéka nélkül nem lett volna ennyire szórakoztató. Nagy-Kálózy Eszterről van szó, aki üde színfoltja volt a történetnek és tehetségéhez ezek alapján nem fér kétség. A párbeszédek, a nyelvezet érdemel még külön szót, mert az utolsó, felemás részben is volt egy-két olyan pillanat, amit a régies káromkodások (Kerekes József jelenete), a népies szóhasználat dobott fel.

kossuthkiflifin4.png

 A Kossuthkiflit azonban nem nevezném be nem váltott ígéretnek sem, mivel rendszeres heti program tudott lenni a számomra, vártam az új részeket és élveztem szinte minden percét. A hibát én a történetben, főként annak vezetésében láttam, mert nagyon sok esetben nem álltak össze egy egésszé az események. Az epizódokat több, apró részre bontották fel, ugyanis hol a postakocsit, hol a halottaskocsit, hol pedig ezek szétszéledt szereplőit követtük figyelemmel, így sokszor egyik elem sem emelkedett ki, egyiket sem tudták szerintem érdemben kifejteni.

 A színészekre, a látványra, a zenére (milyen jó is lett!), a kivitelezésre egy rossz szavam se lehet, viszont a történet miatt picit csalódott vagyok, mert ebből tényleg lehetett volna egy olyan sorozat, amire nagyon sokáig követendő példaként utalhattunk volna vissza. Kár, mert csak egy hajszál választja el attól, hogy tökéletes legyen. A helyzet az, hogy így is maradandó élmény lesz, mert a kis bakik ellenére is a szívembe lopta magát.

süti beállítások módosítása