Az MTVA két hónapon belül a második új sorozatát mutatja be, ami látva az elmúlt pár év elég sivár és a megszokottól el nem rugaszkodó kínálatát kellemes érzéssel tölt el. A március 15-én debütáló Kossuthkifli ugyan jól sikerült és hosszú idő után végre kaptunk egy történelmi ihletésű sorozatot, de sajnos nem csiszoltak az események láncolatán eleget ahhoz, hogy feszes, könnyen emészthető, széles nézőközönség számára is élvezhető alkotást kapjunk. A kis bakik ellenére azonban én nagyon élveztem az utazást, de mégis ott van az a picike kérdőjeles érzés, ami miatt nem tudom azonnal rávágni, hogy igen, ez eddig a legjobb.

 Az Egynyári kaland a Kossuthkifli után egy teljes más témával, teljesen más látványvilággal és történettel próbálja elnyerni a nézők kegyét és bizonyos fokig megidézi a sokakban a Balatonról és az ott töltött nyaralásról szóló emlékképeket. A nosztalgia-faktor tehát adott ahhoz, hogy aki el szeretne merengeni, fel szeretné idézni a sorozat szereplőin keresztül saját élményeit az ezt nyugodtan megtehesse, hiszen már az első részben szembe jöttek azok a kultikusnak nevezhető elemek, amik a Balatonról vagy egy szimpla magyarországi nyaralásról szerintem sokak fényképalbumában fellelhetőek.

 A Balaton a magyar filmgyártás egyik sokat használt helyszíne, elég csak Bujtor István filmjeire vagy a tó melletti vendéglátás sokat emlegetett mozijára, a Zimmer Ferire gondolni. Ez utóbbi az Egynyári kaland első részét nézve nem egyszer jutott az eszembe, ugyanis nem csak egy állapotát és kinézetét is tekintve megkérdőjelezhető apartman az egyik központi épület, de ugyanúgy megtalálható itt is a Balaton partjára leküldött fiatalság és a nem éppen a helyzet magaslatán álló, ügyeskedni próbáló tulaj személye is.

 A Zimmer Ferit azonban nem ezek az apróságok idézték meg számomra a legszembetűnőbben, hanem az első jelenetek alatt alkalmazott megdöntött kamerapóz. Ebből olyan sokat kaptunk egyszerre, hogy attól féltem, a tévé elindul a polc tetejéről és élével beleáll a mellette levő virágcserépbe. Azon sem lepődtem volna meg, ha ettől a lejtős jelenetsortól maguk a szereplők is álló helyzetben indultak volna el valamelyik égtáj felé. Az egészet viszont betudom annak, hogy csak meg szerették volna idézni a legendás, Balatoni nyaralással kapcsolatos film szellemét és szerencse, hogy a rész közepétől kezdve helyreállt a vízszint (vagy csak én szoktam meg, hogy oldalra biccentett fejjel kell néznem a tévét?).

 Az Egynyári kaland nagy meglepetést nem okozott, az elvárásaimat mind teljesítette, sőt, azt kell hogy mondjam, pozitív csalódást okozott mind a történet, mind pedig a benne szereplők játéka. Az első részben nem egy olyan helyzet volt, amikor elő lehetett volna húzni a már sokszor látott és rongyosra használt kliséelemeket, de ezt a sorozat írója mégsem tette meg és ezért jár a dicséret. Az ötlettelen eseményvezetés mellett a csapkodás, kapkodás és a kliséhalmozás azok, amik tönkre tudják vágni az élményt, itt azonban én nyomát sem láttam semmi ilyesminek.

 Az első rész az alapozásról szólt, viszont nem éreztem azt, hogy ez egy sorozat bevezető epizódja lenne, mindamellett, hogy a kötelező karakterépítő jeleneteket, elemeket megkaptuk és felvázoltak nekünk egy olyan képet, ami nagyon ígéretes alapnak tűnik ahhoz, hogy ne csak hat rész készüljön ebből a sorozatból. A központi hat szereplőt sikerült úgy megalkotni, hogy már most szimpatikusak, igaz még kidolgozatlanok és ez így csak az első részben volt elfogadható, ha viszont nem töltik meg őket fokozatosan több és több élettel, élménnyel és tapasztalattal, akkor rosszban leszünk, de nincs kétségem afelől, hogy a készítők tudják a dolgukat. A fiatal, nagyrészt forgatási tapasztalattal nem rendelkező szereplőkről nem éreztem azt, hogy feszengenének és ez jó, az elismert színészek mint Fullajtár Andrea, Mucsi Zoltán vagy Hirtling István pedig hozták a tőlük elvárható színvonalat.

 A legnagyobb pozitívum mindenképpen az volt, hogy sikerült úgy elkezdeni a sorozatot, hogy habár még egyik karaktert sem ismerem igazán, mégis meg van az az érzésem, hogy mindegyikükkel találkoztam már. Ez javarészt annak köszönhető, hogy hétköznapi, életszerű, a magyar valósághoz közeli (vagy csak egy picit elrugaszkodott, hogy meglegyen a filmes varázslat) szereplőket látunk egy kellemes környezetben mozogni. Az évad, ha tartja azt a minőséget, amivel engem az első résszel le tudtak venni a lábamról, akkor lehetne ez többnyári kaland is.