Brutális mennyiségű premier érkezik az AXN-re

2015. szeptember 23. - Jasinka Ádám

 A kisebb kábelcsatornák - a VIASAT-adók kivételével - úgy látszik, hogy a nagy durranásaikat, a premier tartalmaikat az ősz második felére időzítik és nem játsszák ki már szeptemberben az összes kártyájukat. Láthatjuk, hogy a FOX-on októberben indul be a sorozatfutam, amely novemberig meg sem áll és ezt a mintát követi most az AXN is, ahova eddig a Magyarországon még be nem mutatott sorozatok mellett vadonatúj évadok is érkeznek többek között az NCIS: Los Angelesből, a Sherlock és Watsonból, valamint az Alkonyattól pirkadatigból is.

axnosz3.jpg

 A bemutatók sorát az egyik személyes kedvenc nyomozós drámám, a Crossing Lines - Határtalanul legújabb, harmadik évada nyitja, amely október 14-én este kerül adásba az AXN-en. Az előző etap vége több fordulatot is hozott, melyeknek köszönhetően kitalálható volt, hogy egyes szereplők bizony nem térnek vissza az újabb epizódokra. A harmadik etap főszereplője viszont meglepetésre már nem William Fichtner lesz, hanem a Vészhelyzetből is ismert Goran Vinsjic, valamint Elizabeth Mitchell, de a régi motorosok közül is lesznek visszatérők, ugyanis Lara Rossi mellett Tom Wlaschiha és Donald Sutherland is szerepel majd az új szezonban.

axnosz1.jpg

 Az AXN őszének másik húzó sorozata a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? második évada lesz, amely novemberben debütál majd. Ettől a jogi és krimis elemekkel megfűszerezett drámától és annak fantasztikus magyar változatától én oda és vissza voltam, úgyhogy nagyon örülök, hogy nem sokkal az amerikai bemutató után Magyarországon is adásba kerül az új évad főszerepben továbbra is Viola Davis-szel, aki a múlt héten nyert az első szezonban nyújtott alakításával Emmy-díjat és lett 2015-ben a legjobb drámasorozatban játszó színésznő.

 Az AXN-re ezeken felül érkezik a Sherlock és Watson harmadik szezonja, amely október 27-én este mutatkozik be, és visszatér az NCIS: Los Angeles csapata a hatodik évaddal, melynek premierje november 5-én lesz. A tévéadó kábelcsatornái sem maradnak újdonság nélkül, ugyanis a jelenleg is futó A hírnökök mellé érkezik az AXN Black-re az Alkonyattól pirkadatig második felvonása, amely novemberben kerül majd adásba.

axnosz2.jpg

 Az azonban mindig különleges és érdekes, hogy egy tévéadó milyen újdonságot vesz meg, miben lát fantáziát egy-egy bejáratott sorozat újabb évada mellett. Az AXN-nek a tavalyi év egyik legnézettebb, országos adón futó amerikai drámájára, a Scorpionra és a CSI: Cyber című sorozatokra esett a választása. Előbbi egy Scorpion nevű nemzetközi hálózatról, szervezetről szól, amelynek tagjai egytől egyig szakmájuk legjobbjai, zsenik. Ez a hálózat jelenti a védelmi erők utolsó vonalát a modern világot fenyegető, komplikált veszélyek elhárításában. A sorozat első évadának magyar premierje november 9-én lesz az AXN-en.

 A CSI: Cyber helyszínelőket nem kell igazán bemutatni, hiszen aki látott már epizódokat bármelyik CSI-sorozatból, az tudja, hogy miről szólhat ez a széria és hogyan is épülhetnek fel az epizódok. A különbség csak annyi az előző szériákhoz képest, hogy most egy olyan csapat munkáját követhetjük nyomon, akik nem "szimpla" gyilkosságok, hanem számítógépes bűntettek után nyomoznak és feladatuk az Észak-Amerikában történő kiberbűnözés felderítése. A sorozat főszereplője Patricia Arquette, az állandó szereplők táborát pedig többek között James Van Der Beek és Ted Danson erősíti, aki a CSI: A helyszínelők kaszája után ebbe a sorozatba ruccan át. A CSI: Cyber helyszínelők magyar premierjéről egyelőre nem tudni pontos információt.

Forrás: AXN
A képek forrása: AXN

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása