Másodjára is szerették A mi kis falunk poénjait

2017. július 03. - Jasinka Ádám

(Az előző heti számok.) Amekkora sikerrel futott év elején A mi kis falunk, nem lepett volna meg senkit, ha az ismétlése is elképesztően remek eredményt hozott volna. Nos, a múlt héten újra levetített első epizód alapján nem ez lesz a nyár slágere, bár az kétségtelen, hogy az előtte futó, szintén ismételt 1 perc és nyersz! epizóddal kiegészülve nagyon jól teljesítettek, és mindezt minimális költséggel.

amikisfalunknyarivetitesnezettseg.jpg

A főműsoridő nagy újdonsága a múlt hét után most is az volt, hogy ötből ötször ismét kikapott a Till Attila vezette Bumm! a Dunán már sokadjára látható A hegyi doktor epizódoktól. A német széria ráadásul jó hatással is van az utána vetített műsorokra, hiszen mind a Kékfény, mind a pénteken vetített film, A három testőr nézettebb volt az Ezek megőrültek! pár éve már képernyőre tűzött adásainál.

Tovább a cikk folytatásához.

Tízmillió forintot érnek az életkorok a TV2 új vetélkedőjében

Nemsokára egy vadonatúj gameshow műsorvezetőjeként láthatjuk viszont Kasza Tibort. Ő lesz ugyanis a házigazdája a TV2-n hamarosan elinduló Pénzt vagy éveket! nevű vetélkedőnek, amiben a játékosoknak azt kell megtippelniük, hogy az előttük álló személy hány éves is valójában.

penztvagyeveketkaszatiboro.jpg

A Pénzt vagy éveket! versenyzői ismert emberekből álló párok lesznek. Láthatjuk majd játszani Németh Kristófot és Csonka Andrást, Csobot Adélt és Istenes Lászlót és a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselő Pápai Jocit is. A főnyeremény 10 millió forint, ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint helyesen megtippelni az eléjük álló hét ember életkorát.

Tovább a cikk folytatásához.

Újabb német doktor rendel majd a Duna TV-n

Nem volt olyan régen, amikor A hegyi doktor - Újra rendel és a Kisvárosi doktor hatszázezernél is több tévézőt ültetett a Duna elé, és nézzük csak meg, hogyan verte meg előbbi pár hete a TV2 vetélkedőjét. Nem csoda, hogy a tévéadók, és legfőképp a közmédia lecsap a német ajkú szériákra. Július végén pedig be is mutatnak egy idehaza még nem vetített orvosos sorozatot, de meglepetésre, nem az első részétől kezdődően.

avidekidoktor.jpg

Július 21-én, 15:00-kor debütál a Dunán "A vidéki doktor", méghozzá a 2001-ben indult 10. évadával. Maga a sorozat 1987 és 2013 között volt látható Németországban és közel 300 epizód készült belőle. Mi magyarul azonban csak féltávnál kapcsolódunk be a történetbe, mely - ahogyan a cím is elárulja - egy vidéki orvos, bizonyos Dr. Uli Teschner mindennapjaiba enged majd bepillantást.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Napló 2017 (második fele)

Meglepően hamar eltelt az év első hat hónapja, és ez nem csak azt jelenti, hogy hamarosan itt a nyár vége, az ősz és a tél, hanem hogy megnyitom az idei második Naplót. Január és július között közel harminc sorozatévadot és tizenkét filmet néztem meg, és csupán négy könyvet olvastam ki, ami nem szép eredmény. De majd most javítok a statisztikán!

naplo2017_2_2.png

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: A legnagyobb dobás (Pitch)

Július 1-jén, 15:25-kor mutatják be a Prime műsorán magyar szinkronnal az Amerikában tavaly ősszel indult, de csak egy évadot megélt sorozat, A legnagyobb dobás (Pitch) első részét. A történet középpontjában az amerikai profi baseball liga első női játékosa áll, aki első mérkőzésével azonnal felhívja magára a média és a sportszerető közönség figyelmét. A sorozatban azonban nem csak profi karrierjét, hanem az odáig vezető útját, életének korai szakaszát is megismerhetjük. A legnagyobb dobás összesen 10 epizódból áll, így szeptember 2-án láthatjuk majd belőle a finálét.

alegnagyobbdobasszinkron.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

A nagy török sorozatos kérdőív

A török sorozatok hazai népszerűségéhez kétség sem férhet. A heti toplistákon rendre előkelő helyen állnak, az utóbbi időben pedig már több embert ültetnek a tévéképernyők elé, mint az egykoron hatalmas sikerrel futó amerikai krimiszériák.

regiteve.jpg

Ami azonban ennél is meglepőbb, hogy sokan nem is a tévében, hanem az interneten, eredeti nyelven, magyar felirattal nézve fogyasztják néha még a hazánkban be sem mutatott török produkciókat. Ezért úgy gondoltuk, ideje hogy jobban is megismerjünk titeket, a török szériák hazai rajongóit! Előre is köszönjük, ha kitöltitek a kérdőívünket.

Tovább a cikk folytatásához.

Kényes témákkal kezd az RTL újdonsága

Jövő héttől teljesen átalakul az RTL Magyarország közel tíz éve indult filmcsatornája, a Film+ kistestvére, a Film+2, és a helyén létrejövő új adó a régi vetélkedők szerelmeseinek kedvez majd. A július 3-án induló RTL Gold kínálatáról pár napja már részletesen írtunk és az a kezdő felhozatalból is látszik, hogy a talk- és gameshow-k lesznek a meghatározóak. Egyedüli premierként pedig a Nádai Anikó vezette Anikó #show színesíti a kínálatot.

anikoshowelozetesek.jpg

A most kiadott előzetesek alapján az első héten olyan kényes, idehaza többségében ellenérzéssel fogadott témák is terítékre kerülnek mint például a nemi identitás vagy a szerelmespárok közti hatalmas korkülönbség kérdése. Az Anikó #show első öt adásának előzeteseit a Továbbra kattintva nézhetitek meg.

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: A Klikk (Clique)

Ahogyan azt a brit sorozatoktól megszokhattuk, nem finomkodnak ha társadalomkritikáról van szó. Az HBO3 műsorán július 1-jén délben debütál magyar szinkronnal A Klikk című széria és a folytatás szombatonként 12 órától kerül majd képernyőre. Meglepően furcsa vetítési időpontot választottak ehhez a sorozathoz.

aklikkszinkron.jpg

A Klikk története két fiatal lánnyal indul, akik első évüket kezdik meg az Edinburgh-i egyetemen. Holly és Georgia gyerekkori barátnők, ám nem is különbözhetnének jobban. Holly nyugodt és óvatosabb, míg Georgia állandóan pörög és bármilyen őrültségbe beleveti magát. Az egyik tanárjuk előadása után elhatározzák, hogy mindketten csatlakoznak a professzor elit programjához. Az alfa-lányok klikkje azonban megváltoztatja az embert. Nem is gondolnánk, hogy mennyire.

Tovább a cikk folytatásához.

Kiderült, ki vezeti a TV2 legújabb, főzős vetélkedőjét

Még februárban jelentették be, hogy a TV2 készíti el a Game of Chefs című gasztrovetélkedő hazai verzióját, a Séfek séfét. Az év eleji híreket azonban nem nagyon követte több infó, ma viszont váratlanul kiderült, hogy ki lesz a produkció házigazdája, és kik fogják az elkészült ételeket zsűrizni.

sefeksefe.jpg

A SorozatWiki tudta meg, hogy A Konyhafőnök dominanciájának megtörésére szánt vetélkedő műsorvezetője Ördög Nóra lesz, akit ősszel nem csak ebben, hanem a már augusztus végén induló új realityben, az Ázsia Expresszben is láthatunk majd. A nagy kérdés csak az, hogy a TV2 egyszerre fogja-e adni gasztrovetélkedőjét az újfent ismert emberekkel jelentkező RTL-es főzős műsorral, vagy pedig elkerülik azt.

A Séfek séfe versenyzői - amatőr és profi szakácsok - csapatokba állva küzdenek a főnyereményért, a 10 millió forintért és az ösztöndíjért a világ egyik legnevesebb séfiskolájába. Az ételeket Wolf András, Vomberg Frigyes és Krausz Gábor értékeli majd. A műsor indulása előtt részletesebben is bemutatjuk a zsűritagokat.

Új irányt vehet a Barátok közt?

Az RTL Klub hétköznapjait lassan húsz éve meghatározó sorozat, a Barátok közt kreatív produceri posztján mondhatjuk, hogy nem igen volt eddig mozgolódás. 2015-ben, 17 évnyi munka után szállt ki a produkcióból Kalamár Tamás és őt váltotta Rozgonyi Ádám, akiről ma kiderült, két és fél év után másnak adja át a stafétát. Az új, egyelőre csak megbízott kreatív producer Szerencsés Gabriella lesz, aki rendezőként már 15 éve erősíti a Barátok közt csapatát.

baratokkoztproducer.jpg

Fotó: Jasinka Ádám/műsorvízió

Bréking! Rajzfilmsorozat készül a Toldiból

A kormányhatározatokat tartalmazó Magyar Közlöny június 27-i számában jelent meg először a hír, miszerint az idei Arany János-emlékév keretében rajzfilmsorozat készül a költő talán legismertebb művéből, a Toldi című elbeszélő költeményből. A legendásan erős népi hős kalandjait 12 epizódos sorozatban dolgoznák fel a készítők, hogy ezzel is még jobban megismertessék Arany János művét a fiatalokkal. A projektre egymilliárd forintot különítenek el.

toldirajzfilmsorozat.jpg

Fotó: diafilm.hu

Hamarosan újra képernyőn Demcsák Zsuzsa

Az elmúlt hetekben sokat cikkeztünk arról, hogy kik azok az ismert, hazai tévés személyek, akik vagy már a nyári hónapoktól, vagy csak ősztől kezdődően, de az ATV-nél folytatják tovább pályafutásukat. Pár nappal Vujity Tvrtko bejelentése után arról számolhattunk be, hogy saját talkshow-val tér vissza a tévébe Bochkor Gábor. Azonban nem ő lesz az egyetlen, aki egykori TV2-sként ősztől az ATV csapatát erősíti.

demcsakzsuzsaatv.jpg

Demcsák Zsuzsa felmondása villámcsapásként érte a médiát, hiszen sok mindenkire gondolhattunk, hogy kilép a TV2-től, de őrá nem igazán. Állandó és meghatározó tagja volt az ország jó pár éve piacvezető reggeli műsorának, a Mokkának. Felmondását követően megindultak a pletykák és lehetett rá számítani, hogy egy ilyen rutinos, a nézők által nagyon is kedvelt műsorvezető nem marad sokáig a háttérben.

A legutóbbi Esti Frizbiben, Hajdú Péter show-jában jelentették be, hogy Demcsák Zsuzsa ősztől az ATV-nél folytatja, azonban arról semmit sem árultak el, hogy melyik műsorban is lesz látható. De nem zárható ki, hogy egykori Mokkás partnere, Kárász Róbert mellé ül majd be a csatorna reggeli produkciójába, a Startba. Demcsák Zsuzsával együtt már kilencre nő az ATV-nél dolgozó egykori TV2-s emberek száma.

Fotó: velvet.hu

Szinkroninfó: Preacher, mi lesz veled?

Meglepően sokan reagáltak hevesen (pro és kontra) arra a tényre, hogy az AMC június 29-én éjszaka debütáló Preacher című sorozatának második évada szinkron nélkül, eredeti nyelven, magyar felirattal kerül képernyőre. A sorozat tavaly magyar nyelven mutatkozott be, ezért is fura most ez a döntés. A tévéadótól kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy a 13 epizódos második évad végig eredeti nyelven, magyar felirattal kerül adásba, és a finálét követően tűzik csak képernyőre a szinkronos részeket. Tehát jön a magyar változat, csak őszig kell rá várni.

szinkroninfo_preacher.jpg

Fotó: AMC

Újabb török sorozat érkezik Magyarországra

Még márciusban derült ki, hogy a világ több tévécsatornáján is remek nézettséget hozó török széria, a hazájában is naponta vetített, és mára több mint 500 epizódból álló "Elif" újabb hat ország nézőit fogja meghódítani. Tavasszal még nem tudtuk, de most utánajártunk annak, hogy az így összesen már huszonkét országba eladott sorozatot idehaza melyik tévétársaság tűzi majd műsorára.

elifhazaipremier.jpg

A sorozat története Elifről, egy hatéves kislányról szól, aki kénytelen elhagyni családját, beteg édesanyját. Mindezt azért, mert kegyetlen nevelőapja el akarja őt adni, hogy szerencsejátékból felhalmozódott adósságait rendezni tudja. Elif, édesanyja jó barátjához kerül, aki szolgálóként dolgozik egy gazdag családnál. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy Elif biológiai apja pont ennek a gazdag családnak a fia.

Kérdésünkre Pécsi Norberttől, az RTL sajtókapcsolati vezetőjétől megtudtuk, hogy a széria hazai vetítési jogát az RTL Magyarország vásárolta meg. Arról azonban még nincsenek infóink, hogy az "Elif" az RTL melyik tévécsatornáján, és pontosan mikor is kerül adásba.

Tovább a cikk folytatásához.

Megállás nélkül nézhetjük tovább a bűn városát

Megvan az előnye annak, ha egy sorozat hazai premierjére több hónapot, netán több évet is kell várnunk. Hiszen ha egyszer bemutatják, akkor nem csak tíz vagy húsz epizódot, hanem jóval többet is kapunk, zömében szünet nélkül.

gothams3premier.jpg

Tavaly szeptemberben, a Prime induló kínálatának részeként debütált magyar szinkronnal a Gotham című sorozat, mely Jim Gordon főszereplésével megmutatja, milyen is volt a híres-hírhedt város Batman feltűnése előtt. Az első évadot idén februárban követte a második, és most, újabb huszonkét epizód után megérkezik az Amerikában nyár elején véget ért harmadik etap is. A Gotham új évadának hazai premierje július 13-án, este 10 órakor lesz a Prime műsorán.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: Prime Sajtószoba

süti beállítások módosítása