Napló 2017 (második fele)

2017. július 01. - Jasinka Ádám

Meglepően hamar eltelt az év első hat hónapja, és ez nem csak azt jelenti, hogy hamarosan itt a nyár vége, az ősz és a tél, hanem hogy megnyitom az idei második Naplót. Január és július között közel harminc sorozatévadot és tizenkét filmet néztem meg, és csupán négy könyvet olvastam ki, ami nem szép…

Tovább a cikk folytatásához.

Napló 2017

Január másodika van, tehát itt az ideje lezárni a tavalyi, és megnyitni az új Naplót. Továbbra is ide gyűjtöm majd a megnézett sorozatévadokat, filmeket és olvasott könyveket. Amelyikről pedig esetleg többet is szeretnék írni, mint két bekezdés, az ahogy eddig majdnem mindig, most is külön…

Tovább a cikk folytatásához.

Napló - a második rész

 Amikor belevágtam a naplós bejegyzésbe, akkor úgy gondoltam, hogy egy, év végére jó hosszúra nyúló posztban lehet majd végigkövetni a nézett filmjeimet, sorozataimat és olvasott könyveimet. Június végéig minden a tervek szerint is haladt, majd ahogyan nekikezdtem a júliusnak, és bővítettem a…

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása