Az első részről terveztem, hogy külön írok, de valahogy nem jöttek a billentyűzetemre a szavak és a bevezetőt sem tudtam rendesen megfogalmazni, úgyhogy megnéztem még egy részt a második évadból, hogy ráhangolódjak újra a sorozatra, mert kicsit, bevallom, kiestem John Reese és Harold Finch kalandjainak hangulatából.
Most mondjam, hogy jól tettem? Igen. A második részt érdemes volt megnéznem mielőtt írók az új évadról. Egyszerűen csak dicsérni tudom az írókat, amiért ennyire jól manipulálják a nézőt és remek történetvezetést képesek összehozni. Az az érzésem, hogy ez nem is egy új évad, szó szerint ott folytatták a történetet ahol abbahagyták és a fordulatszám is felpörgött.
Az első szezon évadzárójában, itt is színt kell vallanom, nem tetszett az, hogy elrabolták Finch-et. Nem tudom, mi az amit még vártam, akkor amikor láttam a részt. Egyszerűen hiányzott valami a történetből, valami, amit azóta sem tudok megmagyarázni. Viszont látva a második etap első két részét azt kell, mondjam, hogy az évadzáró izgalmasra és jóra sikeredett, a hangulatom nem volt ezek szerint jó annyira.
A hölgy, aki elrabolta Finch-et ritka ellenszenves egy szereplő. De pont ezért volt szüksége a történetnek egy ilyen karakterre, aki nem csak egy-két részen keresztül ténykedik a duó ellen és hatásosabb ellen, mint a HR.
Az első részben különösen tetszett, hogy John kommunikált a géppel. Nem csak ő, de a nézők is képet kaptak, hogyan szerzi meg a TB számokat Finch. Mondjuk a könyvtáras kódrendszer baromira tetszik. Érdekes volt látni John-t, ahogy láthatóan megtörve, de próbál segíteni a kidobott számon úgy, hogy barátját szeretné megmenteni.
A második rész pedig jobb volt, mint az évadkezdő epizód. A csavarra pedig számíthattam volna, nem először játsszák ki ezt a kártyát, de olyan jól csinálják, hogy nem gondoltam arra, hogy nem azt a lányt keresik, aki Root, amíg szóba nem került egy gyanús másik lány. Azt pedig megint csak élmény volt látni, ahogy minden szálat előkészítettek az írók, gondolok itt Hannah bankszámlájára, a pénzügyi tanácsadóra, a könyvekre, mindenre. Annyira jól manipulálják a történetet, hogy a néző észre se veszi ezeket a dolgokat, csak a rész végén értjük meg, hogy az orrunk előtt zajlott minden, csak eltereltek minket az írók.
A színészek pedig továbbra is zseniálisak. A John Reese-t alakító színész remekül hozza az egyszemélyes rohamosztagot és a megtört embert egyszerre, s emiatt szimpatikus a főszereplő, főleg nekem. A Finch-et alakító színész pedig számomra meglepetés. A Lost-ban nem tűnt fel, hogy mennyire jó. Egyszerűen tökéletes választás volt a szerepre. Carter és Fusco pedig üde színfoltjai a sorozatnak.
Érdességképp megjegyezném, hogy nem fukarkodik a humorral a sorozat. Az első évad komoly és rideg volt, persze voltak vicces jelenetek, de a második évad első két részének poénjai nagyon jók. Gondolok itt a kutyára, Johnra és az íjpuskára. Ezek viszont nem úgy viccesek, hogy kizökkentsenek a drámából, hanem kis lazaságot adnak a történetnek.
Értékelés: A második rész baromi jó volt. Ezek a csavarok a történetvezetésben meglepőek és hatásosak, a Person of Interest pedig élvezhető. Viszont megköveteli az odafigyelést, ez az a sorozat, ahol nem lehet kimenni a szobából vagy lehajolni valamiért a földre, mert lemaradunk a fontos dolgokról, amiket az írók nem magyaráznak el kétszer. Emiatt, hogy gondolkodtatják a nézőt külön dicséret. Aki teheti az nézze ezt a sorozatot, mert minket már néznek...
9/10