Szinkronosok a tévében - 1x01: Rajkai Zoltán

2014. február 14. - Jasinka Ádám

 A bejegyzés megcsinálása előtt azon gondolkoztam, hogy vajon nem fokozom-e le a színészeket azzal, hogy csak szinkronosként említek meg őket, vagyis utalok rájuk például ebben a cikk címében is. Azért gondolkoztam el ezen, mert múltkor a Morning Show-ban, amikor előkerült a szinkron, mint téma és felhívták Nikodém Gerdát (szinkronrendező; Jo, a profi, A szállító) akkor ő azt mondta, ha nem emlékszem rosszul, hogy nincs olyan, hogy szinkronszínész, hanem olyan színészek vannak, akik szinkronizálnak is. Ergó, minden szinkronos színész, de nem minden színész szinkronos, vagyis hellyel-közzel. De mivel ebben a cikksorozatban főként ismert magyar hangokkal foglalkozunk, illetve a tévénézők többsége a szinkronból ismeri az adott színészeket (megint csak tisztelet a kivételnek) vegyük úgy, hogy ők most szinkronosok, színházi és filmszerepek ellenére.

 Az első részben az egyik személyes kedvenc (ki nem az?) magyar hangomnál nézzük meg azt, hogy játszott-e magyar sorozatokban, tévéfilmekben. Rajkai Zoltánról, mint szinkronosról, azt érdemes tudni, hogy rendkívül univerzális, sokféle szerepet képes nagyon is jól megformálni. Szinkronizál többek között az Aprics László rendezésében készült A főnök, a Hannibal vagy a Hornyák Mihály által rendezett Sherlock és Watson című sorozatokban, de főszerepet visz a The Walking Dead-ben és A Grace klinikában is.

 A tévénézők azonban nem feltétlenül külföldi sorozatokból ismerhetik csak a hangját, hiszen nem egy magyar, saját gyártású sorozatban is játszott. Az egyik első munkája volt - a szinkron aranybánya - Angyalbőrben, amiben Édert alakította.

SzATRZ2.png

De láthattuk a Kisvárosban is, mint Gyuszit, a Kádár Transz egyik kamionsofőrjét.

SzATRZ3.png

A Munkaügyek - IrReality Show-ban, mint Varga Pál újságírót.

SzATRZ4.PNG

Szerepelt még a Privát kopó és a Tűzvonalban című sorozatokban, illetve biztos van még olyan tévéfilmes vagy sorozatos munkája, amiről nincs feljegyzés az interneten.

Műsorrend-változás és saját gyártások a TV2 csatornáin

 A TV2-nél, miután megvették a német cégtől a csatornát, várható volt, hogy a megbízott programigazgatót le fogják cserélni, és így kapta meg ezt a pozíciót, a csatornánál 2004 óta dolgozó György Bence, aki egyszersmind a TV2 hírigazgatója is lett. A korábban heti és napilapoknál, az RTL Klub Híradójában riporterként, szerkesztőként és az Origo-nál is dolgozó György Bence felel a TV2-csoport portfóliójának műsoraiért, a saját gyártásokért és a vásárolt tartalmakért is.

 A feladata komplex és izgalmas, mivel úgy kell megcsinálna négy csatorna műsorrendjét, hogy figyelembe kell venni a konkurencia műsorait, azokhoz igazítani a saját tartalmakat, import sorozatokat, filmeket, hogy maximalizálva legyen a nézőszám, illetve, hogy a TV2 holdudvarába tartozó adók ne egymástól vegyék el a nézőket.

 A csatorna új programigazgatója pedig nem aprózza el a dolgot és olyan műsorstruktúrát hozott össze, amitől egyrészt égnek áll a hajunk, másrészt van miből szemezgetni a cikkíróknak, bloggereknek. A legérdekesebb talán a főadónak, a TV2-nek műsorszerkezete, ami felrúgja az eddig megszokott tévéműsor-felépítéseket, a különböző műfajú sorozatok sorrendjét és a nézők megszokott időpontjait.

 A hétköznapi délutáni műsorrendben igazán meglepőt nem találunk, ha csak azt nem vesszük annak, hogy a főműsoridőből lefokozott Aktív után dupla részes Walker, a texasi kopót adnak, ami után Hal a tortán és Családi titkok ismétlés következik. Ezzel a lépéssel a csatorna kiütötte a saját gyártású műsorait a Tények felvezetéséből, hogy egy telenovellát, a Maricruz-t tegye az igen előkelő műsorsávba. A telenovellák szépen hoznak a csatornának, elég csak a Seherezádéra vagy az Eva Lunára gondolnunk, úgyhogy ez a lépés be is jöhet a TV2-nek.

12:00: Tények
12:25: Aktív
13:00: Walker, a texasi kopó
14:00: Walker, a texasi kopó
15:00: Hal a tortán
16:00: Családi titkok
17:00: Maricruz

 Az érdekes dolgok műsorszerkesztés szempontjából a főműsoridőben vannak. Azon, hogy a Tények másfél órás nem lepődünk meg, ez egy olyan lépés, amit a nézettség érdekében lépett meg a csatorna, s mivel profitorientált vállalkozás, kvázi a nézettségtől tesz függővé mindent. A meglepetés viszont az, hogy a nem túl sikeres Az élet show-ja tizenöt perccel hosszabb műsoridőt kapott. Ez vagy azt jelenti, hogy több reklám lesz, de a játékidő nem változik, vagy maga a műsor lesz tényleg hosszabb. Az biztos, hogy a civiles realityhez új szereplőként csatlakozott a VV4-ből ismert Baukó Éva, aki igencsak szórakoztató egyénisége volt a realitynek.

18:00: Tények
19:30: Az élet show-ja
20:45: Édes élet
21:55: Jóban rosszban

 Az Édes élet a spinoff miatt csak háromnegyed kilenckor kezdődik és körülbelül tíz órakor fejeződik be az aktuális epizód, ami azt jelenti, hogy a saját gyártású szappanopera, a Jóban rosszban késő estére kerül. A sorozatjunkie-k szemszögéből viszont a furcsaság az lesz, hogy a premier, import sorozatok csak háromnegyed tizenegykor kerülnek képernyőre, ami nem nézőbarát műsorsáv.

 A TV2 hétvégi műsorszerkezetében annyi változás lesz, hogy képernyőre kerül egy új, saját gyártású riportmagazin, Az élet újra, ami a Napló különkiadása lesz. A műsor egyfajta közszolgálati magazin lesz, amiben epizódonként három embert mutatnak be, akik nem tudnak egyről a kettőre lépni. A riportmagazinban három tanácsadó; Ábri Judit (munkavállalásban), Soós Viktória (szerelmi kérdésekben), Hajnal Géza (pénzügyi kérdésekben) segít a műsorban szereplőknek, ezzel tanácsot adva a tévénézőknek is. Akinek ismerős ez a felállás az nem téved nagyot, hiszen hasonló missziója van az RTLII-n vetített, szintén saját gyártású Gazdálkodj, okosan!-nak és az RTL Klub-on képernyőn levő Házon kívülnek. Az élet újra vasárnap öt órakor kerül képernyőre (a Magánnyomozók ismétlésének műsorsávjában), ezzel pedig nem titkok az a célja a TV2-nek, hogy A nagy duett című show műsorhoz felvezető három műsor tematikában hasonló legyen, azaz annak, aki odakapcsol hasonló stílusú szórakozást nyújtsanak. Az ötletet nem nevezhetjük botorságnak, mivel a hétvégi Tények és a Napló igen nézett műsorok.

 A SuperTV2 sem marad saját gyártás nélkül, hiszen a hétfői Kasza! és a keddi Pimaszúr ottalszik mellé Hajós András és Majka is kap saját műsort. A két zenész-műsorvezető nem ismeretlen a TV2 nézőinek, hiszen a Sztárban sztár című műsorban ítészkednek, de egyikőjüknek sem ez az első TV2-s munkája.

 Hajós András a TV2-s Magánszám után újra saját műsort kap a csatornánál, most viszont külföldi licenc alapján. Az Endemol tulajdonában levő Schultz in the Box alapötlete annyi, hogy a műsorvezetőt bezárják egy faládába, majd valahol az országban kirakják, neki pedig az új, ismeretlen környezetben kell vicces feladatokat végrehajtania. A Hajós a dobozban a spontanitás miatt jutalomjáték lehet Hajós Andrásnak, akinek a szerdai műsornapot adta az új programigazgató.

 Majka az Ezek megőrültek! után ismét műsort vezet, ezúttal viszont egyedül, de egy érdekes, Mester Tamás ötletet alapján fejlesztett formátumot. A műsor lényege a kérdezz-felelek játék, aminek keretében ismert magyar embereket faggatnak olyan témákban, amiket eddig nem kérdeztek meg a másiktól. A válaszokat aztán az asztaltársaság tagjai megvitatják, hogy szerintük igazak-e vagy sem. A NaNee! a pénteki műsornapot kapta.

Magyar nézettség: 6. hét - Egy sima, egy fordított a TV2 nézettsége

 A TV2 az idei év első heteiben ráállt arra az útra, aminek a végén aranyveretes betűkkel van a piacvezető szó kiírva. De ugye nem a TV2 lenne a TV2, ha az első lépés után nem a csalánosba estek volna bele, természetesen fejjel előre. Persze, programigazgató-váltás, saját gyártások, formátumok kipróbálás, érthető magyarázatok, csak azt nem tudom megérteni, hogy ha adva vannak sikeres és nézett műsorok (Tények, Magánnyomozók, Édes élet, A nagy duett), akkor miért kell inkompetens módon, a lutrira játszva saját magunkba rúgni, miközben hozzuk a premier sorozatokat és csináljuk a díjnyertes (Sztárban sztár) és közönség kedvenc műsorokat.

 Szóval, a múlt héten is több érdekes dolog történt, már ami a nézettségeket illeti. A TV2-s realitysorozat, Az élet show-ja úgy látszik stabilan tudja a közel hatszázezres nézőszámot, ami önmagában nem lenne rossz, csak úgy már cinkes, hogy a bitang nézett Tények számaiból alig tart meg valamit, és lehúzza a tavaly még, a saját sávjában piacvezető Édes élet nézettségét. A civiles realitynek a legjobban a Fókusz örül, de a köztévé Híradójának is csurran cseppen pár tévénéző.

 A nagy duett a harmadik évados premierjével nem csak a vasárnapi főműsoridőt, de a múlt hetet is megnyerte, de érdekes módon nem állította földbe az RTL Klub nézettségét. Sőt, olyannyira nem, hogy a Cobra 11 - Napló párharcot a teljes lakosságban negyvenezer nézővel a riportműsor nyerte, de a célközönségben a német széria volt a nézettebb. A nagy duett ellen az RTL Klub a Salt ügynök című filmet vetítette, ami a célközönségben nem sokkal volt lemaradva az énekes show-tól, a teljes lakosságban azonban elkalapálták.

 A ValóVilág vasárnapi adásának, a Kiválasztásnak a nézettsége csökkent, de ez nem csak egy dolognak tudható be. Ugyanis lejárt a MindigTV-s ingyenes vételi lehetőség, ami nem tudjuk, mennyi nézőt jelentett, de közrejátszhatott a nézőszám csökkenésében. A másik dolog, amit figyelembe kell vennünk az A nagy duett, ami bizony elvehetett százezer nézőt a realitytől, bár a valószínűbb az, hogy az RTL Klub-os film volt az, ami jobban érdekelte az embereket. Miért is, ha a show műsor volt a nézettebb? Azért, mert a két országos, kereskedelmi adónak van egy fix nézőbázisa, amik megoszlanak a főadó és a kábelcsatornák között, s ahogy a VV6 legelső adásából is látszott, nem a TV2, hanem az RTL Klub nézettsége csökkent az új szériával. Azonban a Kiválasztás nézőszáma így is dicséretes, mivel a két órás műsoridő mellett tudott ilyen, kábelcsatornán igazán jónak mondható nézettséget.

 A legnézettebb heti sorozat a Cobra 11 premier része lett, s ez az egy sorozat tud egymilliónál jobb nézőszámot elérni. A hétköznapi sorozatok közül a Szulejmán végzett a lista élén. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Tovább a cikk folytatásához.

Színészek régi vágásban - 4. kör

 Az erre a bejegyzésre választott színészről pályakezdő sorozatot nem igazán találtam az interneten, ezért egy viszonylag újabb, de mégis régi szériából választottam feladványt hozzá.

 A színészről annyit érdemes tudni, hogy sok ausztrál sorozatban játszott, s noha nem volt ismeretlen, a népszerűséget mégis egy amerikai nyomozós hozta meg neki. A világ második leghosszabb ideje képernyőn levő gyermekműsorának egyik vendég műsorvezetője is volt, ami lehet, hogy derogálna egyeseknek, de Ausztráliában, ahogy néztem elég szép hagyománya van. A szinkronos adalék se maradjon ki, érdemes tudni, hogy az első, több epizódos magyar hangja Varga Gábor volt, de a most, Magyarországon is vetített sorozatában Czvetkó Sándor szinkronizálja. A képet és a megfejtést a tovább mögött találjátok.

SzRVMP2.png

Tovább a cikk folytatásához.

A nem túl Nagy Duett

2014. február 11. - wolfclaw

 Harmadszor is elindult az énekesek és énekelni nem tudó celebek vetélkedése, aminek valójában semmi tétje nincs csak a poénkodás, de azt jól tolja. Tíz páros (akiket úgy válogattak össze, hogy garantált legyen a hallójáratok felsértése) nyolc vasárnap este, három bíró.

 Nézzük a harmadik széria indítását és azon gondolkodom, hogy ha ez lett a sok gyakorlás végeredménye talán jobb is, ha a suszterek az adás után visszamennek saját szakmájukba. Mondjuk rögtön a legelején felmerült bennem a kétely. Adva van két színész, közülük az egyik ráadásul az Operettszínházban is ténykedik, de mintha a kézi mikrofon és a koreográfia együtt túl nagy kihívás lenne neki. Azért Dolhai Attilától többet vártam volna, pláne, hogy kolleginája (Pokorny Lia) mint egy megszeppent kislány mozgott a színpadon. Ok, hogy túl sok énekes szerepe nem volt, de úgy tudom a szakmában elvárás, hogy legalább ne kapálni járó, fogatlan vénasszonyként vernyákoljon.

Anagyduett2.jpg

 Joshinak nagy respect amiért bevállalta, de ha tudja, hogy indiai akcentussal beszéli az angolt és mindenáron Beatlest akar énekelni, legalább a Help!-et választaná. Kb. egy percig gondolkodtam rajta, melyik dalt hallom. Csepi persze a helyén volt, mert újra a Neoton Família frontasszonyának érezte magát, aki japóknak tolja a Holnap hajnalig-ot. Amúgy Kasza Tibinek innen üzenem, hogy ha Bharat rocker állat, akkor én koloratúrszoprán :)

 Fekete "betonkockákkal szoktam súlyzózni, és egy étkezésre zabálok ki egy grillcsirkést a vagyonából" Laci nem olyan borzalmas, ha lendületbe jön mint vártam, de azt hiszem, nem mennék el a koncertjére. Nótár Mary sajna minden tekintetben elveszik mellette.

Anagyduett3.jpg

 Cserpes Laura próbálkozik, de neki jobb helye lenne apuci sajtüzemében, ahogy Gesztesi Máté sem tud kilépni Shrek árnyékából. Aretha Franklinból sikerült Erőtlen Franklint csinálni. L.L. Junior nagyon aranyos, fekszik neki a reagge, de nem tud a Sarkára állni és Mrs. Frizbit kivezetni a Hajdúságból. Kárász nem tud ficánkolni, mert partra vetette a Sors, ráadásul nyílt gerincsérvvel nem is lehet ugrálni még akkor se, ha az Oroszlán ugrani készül. Király Viktor teljesen jól kiegészíti Dundikát pardon Majoros Hajnalkát. Majkáné már próbálgatta a szárnyait, de ahogy a szoláriumban odakozmált Dobrády Ákos mondá; egy stúdióban bárki tud jól énekelni. Mondjuk az ózdi hero asszonykájának sincs rossz hangja csak többet kellene engedni neki.

 Hujber Ferinek nem idegen az éneklés, legfeljebb az, hogy egy tizenhét éves csajszit nevezzenek ki mellé mesternek. Ok, hogy Radics Gigi mióta megnyerte az utolsó Megasztárt olyan pátosz övezi mintha Whitney Houston reinkarnációja lenne, de azért mesternek nevezni...khmm...

 A multinacionalitás jegyében összehozott Hien és Cooky páros Valter barátomat idézve "szódával elmegy". Ha a francia a továbbiakban nem fog úgy énekelni, mint akinek a kukiját tapossák még akár jó is lehet. Csisztu Zsuzsinak maximum Sipos Peti lehet a mentsége, több szót nem is érdemel.

 A koreográfusok nem szakították meg magukat a táncok miatt. Néha valami össze-vissza kenguruzás volt, néha meg szimpla diszkó. Semmi olyan "hú ezt lopjuk el szalagavatóra". A stylistok munkáját sem tudom nagyon dicsérni, talán egyedül Majkáné kosztümje illetve Hujber Bruno Marsosítása volt eltalálva. Dolhainak ez a kínai piacos pólója kifejezetten olyan volt mintha Tilla mackónadrágban jelenne meg konferálni.

Anagyduett1.jpg

 A zsűri a szokott formát hozta, vagyis annyira fényesre nyalták mindenki seggét, hogy a légy is elcsúszik rajta. Más dolguk nincs is, mert a pontozásuk annyira szigorú mintha az iskolai tömegverekedést egy ejnye-bejnyével intézné el az igazgató.

 Tudom, ez egy show, aminek a szórakoztatás a lényege és a verseny csak álca, de sajnos szakmai ártalom, hogy ezt is komolyan veszem. Viszont ezt itt most nem szabad. Tessék ellazulni és önfeledten mosolyogni, vigyorogni esetleg röhögni. Arra tökéletes.

8/10

Emlékeztető: Cobra 11 és A nagy duett

 Az RTL Klub A szállító első évada (berendelték a másodikat, csak az amerikai csatorna nem az HBO, hanem a TNT lesz) és Cobra 11 ismétlések után ismét premier részt ad a német autópálya-rendőrök kalandjait bemutató sorozatból.

 A másik premier a TV2 saját gyártású celeb éneklős reality-je, A nagy duett lesz, aminek a harmadik évadát tűzik képernyőre a Való Világ kihívásával azonos műsorsávban.

RTL Klub: Cobra 11 18x01 18:55
TV2: A nagy duett 3x01 20:00

cobra11.jpg

Nézettség: Magyarország, szeretlek! - az ötödik évad

 A közszolgálati egyes adó húzóműsora kétségkívül a Magyarország, szeretlek!, ha a saját gyártásokat állítjuk rangsorba. Az én egyik személyes kedvens szórakoztató vetélkedőm a teljes lakosságban örvend népszerűségnek, de néha a célköznségből is odakapcsolnak nézők. Az előző évad egyik nagy érdeme az volt, hogy a közel kilencszázezres nézőszámokkal nem egyszer verte az országos adókat, hol csak a TV2-t, hol az RTL Klub-ot is. Az ötödik etapnak azonban nem volt egyszerű feladata, hiszen a két naposra nyújtott X-faktor megkavarta a nézőket és bizony elmaradtak azok a fényes nézettséget, amiket a Jakupcsek Gabriella-Csiszár Jenő-Szente Vajk vezette műsort tudott.

 A tehetségkutatóval egy műsorsávban adott Magyarország, szeretlek! átlagban 547 ezres, a célközönségben 92 ezres nézettséget tudott, ami az M1-n jónak mondható. Az X-faktor fináléja után viszont javított a műsor és a szezon két utolsó epizódjával már bőven hétszázezres nézőszám fölött hozott. A premier és a finálé közti különbség ezért is csalóka, de az adatokhoz hozzátartozik, hogy az évadzáró nézettsége az első részhez képest a teljes lakosságban 35%-ot, a célközönségben 66%-ot növekedett. A vetélkedővel egy műsorsávban képernyőre került tehetségkutató, szórakoztató műsor és film is, a felvezetése pedig a köztévé Híradója volt. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

NezMsz.png

Tovább a cikk folytatásához.

Hírek - Elkaszálták az X Factort

  • Magyar premier: TV2: NCIS: Los Angeles 5x01 02.18.
  • RTLII-premier: Nyomtalanul (Without a Trace) 4x01 02.17.
  • Magyar premier: Story4: Poirot 13x01 02.16.
  • Magyar premier: M1: Bosszú (Revenge) 3x01 03.04.
  • Magyar premier: M1: Az Adlon hotel (Das Adlon. Eine Familiensaga) 1x01 02.14.
  • Apropó TV2. A műsorrenden megint változtatnak és megbontják a saját gyártás orgiát azzal, hogy a Tényeket nem a SuperTV2-s Hal a tortán ismétlése, hanem a Maricruz vezeti fel, ami kora délutánról késő délutánra kerül. A telenovella helyére viszont nem új sorozat vagy saját gyártás érkezik, hanem dupla epizódos Walker, a texasi kopó. Illetve, új évaddal kerül képernyőre a Frizbi Hajdú Péterrel szerdánként.
  • Az NBC levette műsoráról a The Michael J. Fox Show-t, amit a tavalyi pilotszezonban egyből huszonkét részes sorozatnak rendeltek be.
  • Az USA Network pedig elkaszálta a Psych-ot. A nyolcadik évad lesz a sorozatzáró szezon.
  • A Downton Abbey (vagy épp a luxus) rajongóinak egy brit ékszerész üzlet kitalálta azt, hogy aki akarja, kibérelheti Lady Mary, harmadik évadbeli, esküvői tiaráját. A vállalkozó kedvűek 2 000 dollárért (454 ezer forintért) bérelhetik ki egy napra, de nagyon kell rá vigyázniuk, ha nem akarnak 200 000 dollárt (45 millió forintot) kicsengetni a 45 karátos, virágfüzér formájú ékszerért.
  • A Való Világ bejött az RTLII-nek, mivel nem csak az átlagos, célközönségbeli, egész napos közönségaránya lett sokkal jobb a csatornának, mint volt, hanem a többi műsorára is ráfanyalodnak a tévézők. Az átlagban 1.3-1.4%-os csatorna a reality miatt először 1.6%-ot, majd 2.2%-ot, 2.9%-ot, 4.1%-ot és az ötödik héten 4.3%-ot hozott. Ezzel a harmadik legnézettebb kábelcsatorna lett, megelőzve a Viasat3-at, az AXN-t és a Comedy Central-t is.
  • A FOX három évad után elkaszálta az amerikaiaknak egyáltalán nem bejövő tehetségkutató realityt, az X Factort. Ez azért érdekes, mert Simon Cowell műsora a világ szinte minden országában brutálisan nézett s népszerű (volt), míg az Amerikai Egyesült Államokban az első évad se hozott olyan nézőszámot, amit a csatorna elvárt volna egy ilyen költséges show-tól. Az amerikai változat kaszájával Simon Cowell visszaül a brit X Factor ítészei közé.
  • A magyar X-faktor ellenben a legnézettebb tehetségkutató az országban, s habár csökkent a nézőszám a negyedik évadban az RTL Klub bekérte az ötödik etapot. A zsűriben lesz változás, mivel a kétszeres győztes mentor, Geszti Péter kiszállt a produkciból, a többiek pedig nem nyilatkoztak, hogy kilépnek-e vagy sem.
  • Jay Leno utolsó The Tonight Show-s adása 14.6 milliós nézettséget hozott. A talk show-t 1998 óta nem nézték ilyen sokan.
  • Szerep: Hank Azaria, Sherilyn Fenn (Ray Donovan), Lance Reddick (The Blacklist), Andy RIchter (The Millers), B.J. Novak (Community), Eric Lange (Once Upon a Time), Tyler Ross, Sterling Beaumon, Levi Meaden (The Killing), John Benjamin Hickey, Daniel Stern (Manhattan), Peter Facinelli (Odyssey), Rob Riggle (The Pro)

Színészek régi vágásban - 3. kör

 Az erre a bejegyzésre választott színésznőt bizony magam sem ismertem fel abban az epizódban, amiből régi képet lőttem hozzá. A tipikus kézállás és fejtartás viszont segített abban, hogy egy igencsak kultikussá vált, s általa megformált figurát hozzá kössek.

 A kép a Columbo harmadik évadának harmadik részéből való, amit az a Boris Sagal rendezett, akinek az egyik lánya az egyik legnépszerűbb szitkomnak volt az egyik főszereplője, valamint mostanában egy igencsak kemény és olajszagú drámának a meghatározó karaktere. A színésznő Básti Juli, Kovács Nóra, Kocsis Mariann és Vándor Éva hangján szólal meg a magyar változatokban. A képet és a megfejtést a tovább mögött találjátok.

SzRVKS2.png

Tovább a cikk folytatásához.

Nézettség: Egyszer volt, hol nem volt - a második évad

 Az Egyszer volt, hol nem volt első szezonja volt az egyik leginkább dicsért, az Amerikai Egyesült Államokban országos adón futó sorozatévad abban az évben, amikor bemutatták. A második etap viszont közel sem kapott annyi dicsérő szót, sőt, többnyire csak negatív jelzőkkel illették még a rajongók is. Az első évad Magyarországon a közszolgálati egyes adón került képernyőre az amerikaihoz hasonló, vasárnapi vetítési időnapon, de sikeresnek nem igazán mondható a mese-fantasy annak ellenére, hogy átlagban háromszázezres nézettséget tudott. A második évadot szintén a köztévé mutatta be, azonban a nézők nem igazán fanyalodtak rá a történet folytatására, aminek az lett az eredménye, hogy a keddi főműsoridőből szombat délutánra, a Gasztroangyal előtti műsorsávba került.

A sorozat fináléjának nézettsége az első részhez képest a teljes lakosságban 19.6%-ot, a célközönségnél 40.6%-ot csökkent. A második évadot átlagban 149 ezerrel nézték kevesebben, mint az elsőt, míg a célközönségnél ez az adat 44 ezer. Az Egyszer volt, hol nem volt második etapjával egy műsorsávban adtak magazinműsort, saját gyártású sorozatot, külföldi sorozatot, filmet és szórakoztató műsort is. A felvezető műsorai között volt az M1 Híradója, a Szeretettel Hollywoodból, az Újrakezdők Ócsán, koncertfelvétel, film és sport is. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

NezEVHNV.png

Tovább a cikk folytatásához.

Plakátot kapott a Da Vinci's Demons második évada

 A Starz nem az én ízlésemnek való csatorna. Igaz, ami igaz, a Spartacus tetszik, de csak az első és az előzmény évad. A gladiátoros sorozathoz hasonlított, ám kalózos Black Sails viszont a látványos ajánlók és plakátok után nem érdekel annyira, mint gondoltam, pedig lehet tetszene. Az adó egy másik történelmi ihletésű sorozata, a magyar FOX-on is képernyőn levő Da Vinci démonai szintén nem jön be, persze, ettől még lehet jó, sőt, ami nekem nem szokott tetszeni, általában az a közönség kedvence.

DaVincisDemonsplakat.jpg

Magyar nézettség: 5. hét - Bukik a TV2 új, főműsoridős, saját gyártású realityje

 A múlt héten is több, nézettség szempontjából érdekes dolog történt. Az első, hogy a TV2 a Magánnyomozók műsorsávjában mutatta be az új, civilekkel forgatott, napi realityjét, Az élet show-ját, ami a csatorna sikeres saját gyártásának, az Édes életnek a spinoff-ja. A sorozat előkelő sávot kapott, hiszen az 1.1-1.3 milliós nézettségű Tények vezeti fel, de így sem tudott olyan számokat hozni, mint az előző előtti héten milliós nézőszámot hozó Magánnyomozók. A civiles reality pénteki részének nézettsége ráadásul a hétfői epizódhoz képest a teljes lakosságban 28.5%-ot, a célközönségnél 32%-ot csökkent.

 A másik érdekesség, hogy a TV2-nél két saját gyártás új része került a szombati főműsoridőbe, ami azért jó, mert a hétvégét kimondottan filmes és showműsoros napként kezelte a két országos, kereskedelmi csatorna, pedig a Cobra 11 és A szállító példáján látjuk, hogy igenis kifizetődő a hétvégi sorozatozás. A TV2-nél az Elementary premierje is szombaton volt, s szerdán (a Szulejmán elleni sávban) nem is tudott olyan jó számokat hozni, mint a 700 ezer nézős első rész. A csatorna a Magánnyomozókkal bejáratott szombati főműsoridőbe Az élet show-ját és a krimi dokurealityt tette, de a reality nem tudta azt a kilencszázezres nézettséget, amit az előző előtti héten a Magánnyomozók, aminek ráadásul A Dal-t kellett leénekelnie, de csak a felvezető műsoránál és az RTL Klub-os filmnél tudott jobb nézettséget elérni.

 A heti sorozatok között a Cobra 11 ismétlése lett a legnézettebb, míg a hétköznapiak közül a Szulejmán érte el a dobogó legfelső fokát. A Castle-Glades páros az előző héthez képest javított a nézőszámán, de a késő esti műsorsáv miatt ne is várjunk milliós számokat egy import sorozattól. A Való Világ legnézettebb adása a Párbaj lett, ami a műsorsávjában verte a TV2-t és az M1-t, sőt az RTL Klub-os filmnél is majdnem nézettebb volt. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Tovább a cikk folytatásához.

A nagy duett-plakát

 A TV2 az első évad után ismét a főadón tűzi műsorra ezt a celebes realityt, ópárdon, showműsort, amiben énekesek és énekelni nem tudó magyar celebritások duett formájában versengenek a nézők kegyeiért. A zsűri a három szezon alatt változatlan maradt, azaz Balázs Klári, Dobrády Ákos és Kasza Tibor alkotja az ítészgárdát. A versenyzők viszont most először szimpatikusak a számomra, és nincs olyan versenyező, akitől felállna a szőr a hátamon.

 A duettpárosok: Csepregi Éva és Joshi Bharat, Cserpes Laura és Gesztesi Máté, Dolhai Attila és Pokorny Lia, Hien és Cooky, Király Viktor és Majoros Hajnalka, L.L. Junior és Sarka Kata, Nótár Mary és Fekete Laci, Oroszlán Szonja és Kárász Róbert, Radics Gigi és Hujber Feri, Sipos Péter és Csisztu Zsuzsa.

anagyduett.jpg

Az élet show-ja - szabadtéri Big Brother

2014. február 01. - wolfclaw

 Amikor elindult a TV2-n az Édes élet már féltem, hogy a civileskedni akaró celebek magukkal hozzák ennek az inverzét, a celebesedni vágyó civileket, s lám nem alaptalanul rettegtem. Bárki egy percig is elhitte, hogy egyszeri emberek a kamera láttán minden pózolás nélkül pusztán magukat adják? Gondolom, a show alapkoncepciója az akart lenni, hogy bemutassa nem csak a sztárok magánélete érdekes, és vannak a civilek közt is fura figurák. Viszont szerintem ezt még a producerek se vették komolyan.

AÉS1.png

 A legéletszagúbb a mulatós masszírozó, aki vállalja, hogy sztár akar(na) lenni. Soha nem lesz egy Lagzi Lajcsi, megmarad borsodi Jacko-nak. Viszont feljebb lépett egy fokot Szintiboyhoz képest. Elfogadom, hogy önálló életet akar élni, csak ugye üres medencébe nem ugrunk fejest, mert a beton nagyon kemény. Magyarul akkor kezdjünk leszakadni az anyai csecsbimbóról, ha van hova menni! Viszont ezt a szerencsétlenkedést hetekig közvetíteni majdnem nagyobb büntetés, mint egy heti Éjjel-Nappal Budapestet együltében végignézetni egy 150-s IQ-val megáldott emberrel.

AÉS4.png

 A másik véglet "Spori nénje" akinek annyi köze van a focihoz, mint etióp kisgyereknek a snowboardhoz, de azért edzéseket tart. Neki mindegy, hogy nem ért hozzá, önmegvalósít. Tipikus "nagyobb a szája, mint az esze", aki nem tudja megállni, hogy ne a kamerának játsszon. A többiek e két pólus közt mozognak, nem találtam bennük se kivetni, se követni valót.

 Az arculat valahol az iszonyat és a rettenet közt van féltávon. Mintha a grafikusok lusták lettek volna kicsit kotorni After Effects template könyvtárában és ami szembejött azt felhasználták. A szignál abszolút jellegtelen még Takács Nikolas éneke sem segít rajta.

Az élet show-ja egy könnyed kis esti beállás. Nem más csak egy Tesco-gazdaságos valóság, amit szeretnek látni a többiek, akiknek nem süt szemükbe a jupiterlámpa.

3/10

Magyar nézettség: Kábelcsatornák - RTLII (2013. 37. hét - 2014. 3. hét)

 Az RTLII nézettsége azért érdekesebb, mint a Cool TV-é, mert előbbin több saját gyártású műsort adnak, s nem véletlen, hogy a Vacsoracsata (ismétlése) háromszor, a Heti hetes (premier) és az After X (premier) négyszer, a Forró nyomon (premier) egyszer és a Való Világ (premier) kétszer nyerte is a hetét. A heti bontásban levő tíz legnézettebb műsor között olyan saját gyártások vannak még, mint A gyanú árnyékában és a Segítség, bajban vagyok!, a Barátok közt és a Szeress most.

 Az RTL Klub legújabb kábelcsatornájának a nézettsége a Szombat esti láz alatt volt igencsak irigylésre méltó, de a premier sorozatok és műsorok lefutása után a nézők nem kapcsoltak az RTLII-re, ami a közönségarányon is meglátszott. Persze az se mellékes, hogya SuperTV2 is verte. A ValóVilág a célközönségben 1.1-1.3%-os közönségarányt hozó csatornát 2.2-2.9%-osra hozta, s nem egyszer nézettebb az RTLII a premier reality alatt, mint az országos csatornák (kivétel az RTL Klub). A részletes nézettséget és a toplistát a tovább mögött találjátok.

 A nézettségi adatok a célközönségre vonatkoznak, a hetek melletti százalék pedig az adott hét hét napjának egész napos közönségaránya átlagolva.

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása