Nézettség: Hacktion Újratöltve - a hatodik évad

2014. június 04. - Jasinka Ádám

 A köztévé, s talán a magyar tévés piac egyetlen heti gyártású nyomozós sorozatának nagyon úgy néz ki, hogy ez volt az utolsó évada. A kasza hírét nem erősítette meg az MTVA, de azt nyilatkozták, hogy egyelőre nem készül új epizód a krimisorozatból. De a színészek megnyilvánulásaiból, illetve egyes tévés hírekből (Társak című új rendőrős sorozat, valamint egy csatornához még nem köthető, új sorozat forgatása) az a kép alakulhat ki az egyszeri tévézőben, hogy intettek a Hacktion Újratöltve című saját gyártásnak.

 A kaszának több oka szokott lenni, az egyik mindenekelőtt a nézettség. A kereskedelmi adók rendre hivatkoznak ezekre a számokra, ha számon kérik őket, miért szüntettek meg egy műsort. Azonban a köztévénél ritkán tekintik elsődleges szempontnak a nézettséget, s látva, hogy a kriminél sokkal alacsonyabb számokat hozó produktumok is képernyőn vannak, nem hiszem, hogy ez lehetett az indok. Főleg úgy, hogy a sorozat a teljes lakosságban javított az előző szezonos átlagához képest és csak kicsivel maradt el a célközönségbeli számaitól.

 A Hacktion Újratöltve hatodik évados fináléjának nézettsége a premierhez képest a teljes lakosságban 11%-ot, míg a célközönségnél 2%-ot csökkent. A heti bontású toplisták közé nem került be, de ennek ellenére nagyon is korrekt számokat hozott, tekintve, hogy a két országos, kereskedelmi adó legnézettebb, napi saját gyártásai ellen volt képernyőn. A nyomozós sorozat felvezetése a köztévé hírműsora volt. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

NezHaUjratoltve.png

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 22. hét - Az ének iskolája letarolta a toplistákat

 A tavasz vége és a nyár eleje már az az időszak a tévézésben, amikor egyre kevesebb a premier tartalom, a legtöbb saját gyártás szünetre vonul és jön az uborkaszezon, s jószerével ismétlésekkel és egy-két érdekes tartalommal örvendeztetik csak meg a tévétársaságok a nézőket. De ebben a hozzáállásban is változik valami, hiszen az amerikai adók zöme nyárra is tartogat újdonságokat, s nem egy kimondottan erre a szezonra gyártott műsoruk van. A magyar tévék ugyan nem halmozzák el a nézőket, de azért lesz egy-két premier a legmelegebb hónapokban is. Az egyik újdonság A gonosz álarca című telenovella, amit a TV2 mutatott be, s a sorozat nézettségbeli felvezetésére nem lehet panasz, hiszen Az ének iskolájának nézőit kapta meg és szépen is teljesített. Az más kérdés, hogy harmad ekkora felvezetéssel milyen számokat hoz majd a sorozat.

 Az ének iskolája nyerte a hetet mind a teljes lakosságban, mind a célközönségben és gyaníthatóan 18-59-ben is. Ugyanis ehhez nem kaptam még pontos listát. A lényeg azonban az, hogy ahogyan tavaly is, a csatornának idén is bejött a gyerekeket énekeltető műsor. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy az előző heti adatokhoz képest azért növekedett jócskán (és főleg 18-59-ben) a nézettség, mivel filmeken kívül nincs semmilyen konkurenciája a TV2-s show-nak. Persze, a minőség is javulhatott, vagy lehetett valami olyan dolog, ami arra késztethette a tévézőket, hogy odakapcsoljanak. Ez sincs kizárva, de látva, hogy a 18-49-es és a 18-59-es adatok között durván háromszázezer néző a differencia és látva, hogy az M1-n nem volt képernyőn a félmilliós nézettségű, többnyire idősebbek által kedvelt Magyarország, szeretlek! meg is van a nézettség növekedésének magyarázata.

 De ezt leszámítva az nagyon is szép, hogy vasárnap a TV2 délután hat órától fél tizenegyig bőven húsz százalék fölött tudta tartani a közönségarányát, ezzel verve az RTL Klub-ot a teljes lakosságban. A célközönségnél azért nem ilyen magabiztos a TV2, de a teljes népesség körében elsöprő eredményt hoztak.

 A múlt héten több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Szulejmán valami hihetetlenül pazar nézettséget hozott, s nézettebb volt a Cobra 11 című krimisorozatnál. Ez nagyon is érdekes, főleg úgy, hogy a török sorozat hétköznap este tíz óra után, míg a krimi vasárnap hét órakor volt képernyőn. Persze, kérdezhetnétek, hogy miért hasonlítom össze két egymáshoz nem mérhető sorozat nézettségét? Azért, mert ez a két sorozat szokott a hét legnézettebbje címért versenyezni egymással a teljes lakosságban. Az RTL Klub mindegyik import sorozatával korrekt nézettséget hozott, s a tíz órások közül csak a Showder Klub nem tudott ötszázezernél több nézőt a képernyők elé ültetni. A nyomozósokra kíváncsiak az emberek.

 A másik érdekesség, hogy a TV2 nem csak a Tényekig, hanem az utána levő Jóban rosszban című saját gyártásig nyeri a műsorsávokat. Az RTL Klub hír- és magazinműsorainak nézettsége ugyan nem csökkent, de nem is javult annyit, hogy fel tudja vezetni a főműsoridőt. Persze az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok Közt párosa nyeri a sávjait, de ezek előtt nem terem babér a csatornának.

 A sorozatok között a Szulejmán lett a legnézettebb megelőzve az eddig első német autópálya-rendőröket, akik a sorozat évadfináléjával lecsúsztak a második helyre. A TV2-s sorozatok közül az NCIS és az NCIS: Los Angeles ismétel, de ez annyira nem látszik meg a számaikon. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Tovább a cikk folytatásához.

Premierözön az RTLII-n

 Az RTLII-t szerintem sokunk örömére fejleszti a Való Világ után az RTL Klub, ami rá is fér a legfiatalabb kábelcsatornájára, hiszen a reality után a célközönségbeli közönségaránya felére csökkent (ami számokban 3.7%-ot és 1.4%-ot jelent.)

 A nyári műsorrend pedig sok premier sorozatot és premier évadot tartalmaz, amivel megpróbálják az adóhoz csábítani a szórakozni vágyókat. Az egyik legfontosabb dolog, hogy a bejáratott tartalmaknak érkezik az új szezonja. Azaz folytatják a Nyugi, Charlie! és a Hazug csajok társasága című sorozatokat, valamint augusztusban érkezik a Dallas harmadik, a Homeland és az Érintés második évada országos premierként.

Azeletcsajosoldala.jpg

 A másik premier egy új sorozat, egy szitkom lesz. A harmadik évadát taposó amerikai 2 Broke Girls két pincérlányról szól, akik közös albérletben próbálják élni nem épp szokványos körülmények között az életüket. Az egyik kedvenc sorozatom magyar címe Az élet csajos oldala lesz és júliusban mutatja be az RTLII.

 A többi kábelcsatornán is vannak/lesznek premierek. A rejtély, a Vámpírnaplók, a Kemény motorosok új évadai képernyőre kerülnek, valamint az Egy rém modern család is folytatódik a harmadik és negyedik évadával az RTL+ nevű csatornán.

HetiSzinkron - Hírekre hangolva

 A blog ezen rovatában a fontos és érdekes szinkronos híreket fogjuk sorba szedni, hogy legyen miből szemezgetnie a magyar változatok kedvelőinek. Igen, kvázi hírrovatról van szó, de a szinkron felé orientálva. A többi videót a tovább mögött találjátok.

24: Élj egy új napért!

 A FOX mutatta be Magyarországon is a legendás akciósorozat kilencedik évadát, ami a Live Another Day címet kapta. A szokásostól eltérően nem huszonnégy, hanem csak tizenkét epizódos szezont készítenek, s a folytatást a nézettségtől teszik függővé, azaz ha kell ismét lezárják Jack Bauer történetét, ha viszont az kell, akkor folytatni is tudják.

 A magyar változatban figyeltek is, meg nem is a hangokra. A két főszereplő, jobban mondva a bejáratott alap szereplők (Jack, Chloe, Audrey és Heller) megkapták a szokásos magyar hangjukat, míg a legtöbb új szereplőnél volt egy kis változtatás. Sokan olyan színészek, akiket a magyar tévézők már láthattak más sorozatokban és hallhattak egy bizonyos szinkronhanggal. Na, a 24: Élj egy új napért! magyar változata nem nagyon vette figyelembe az előzőleg már használt párosításokat. Hogy ez most rossz-e vagy sem, arról nagyon sokáig lehetne vitatkozni, de akkor sem tisztem egy szinkront minősíteni.

 Az első részt megnézve azt mondom, hogy élvezhető lett a magyar változat, s habár egy-két helyen húztam a számat, megszokható lett a legtöbb párosítás, bár az ajánló, amit úgy néz ki, hogy a sorozattól teljesen külön szinkronizáltak le, egy fokkal jobban sikerült. A videóért köszönet Lengabor-nak.

Szereplők: Kiefer Sutherland (Kőszegi Ákos), Mary Lynn Rajskub (Zsigmond Tamara), Tate Donovan (Fazekas István), Kim Raver (Németh Borbála), Benjamin Bratt (Tokaji Csaba), William Devane (Papp János), Yvonne Strahovski (Spilák Klára), Michelle Fairley (Simorjai Emese), Emily Berrington (Hábermann Lívia), Michael Wincott (Kárpáti Levente), Gbenga Akinnagbe (Zöld Csaba)

Szinkronrendező: Árvay Zsuzsa
Fordító: Jólesz Dávid

Tovább a cikk folytatásához.

Nézettség: Magyarország, szeretlek! - a hatodik évad

 Az ilyen évadnézettséges bejegyzésekkel is, mint a kábeles adatokkal, elmaradtam, de igyekszem pótolni a hiányosságokat. A köztévé legnézettebb saját gyártású, és szerintem egyik legszórakoztatóbb műsora bizony két évad óta nem igazán van szerencsés helyzetben. Az ötödik etap ugyanis úgy került a megszokott vasárnapi főműsoridőbe, hogy ott volt a dupla X-faktor eredményhirdetése és párbaja, azaz az RTL Klub közel két millió nézőt el is vett az aktuálisan tévézők közül. Az M1 azonban így is tudott egy jó átlagot, amit a hatodik évadban is meg tudott ismételni, hasonlóan showműsoros körülmények között.

 A premier ugyanis a TV2-s A nagy duett, míg a finálé a szintén TV2-s Az ének iskolája ellen volt képernyőn, amik mind milliós nézettséget hoztak, így nem is várhatóak el azok a számok a vetélkedőtől, amiket régen hozott. A hatodik évad tizenkét része ennek ellenére korrekt nézettséget hozott, s talán az egyetlen olyan köztévés műsor volt, ami a teljes lakosságban minden adáshetén benne volt a legnézettebb harmincban. A célközönség más tészta, de három ízben itt is sikerült top ötvenes listára felkerülni, ami ugyan nem a legjobb eredmény, de az M1-s műsorok közül nem sokan tudják ezt megismételni.

 A teljes lakosságban a finálé nézettsége a premierhez képest 3%-ot növekedett, míg a célközönségben ennyit csökkent. A műsor felvezetése mindig a köztévés Híradó volt, míg vele egy műsorsávban képernyőn voltak showműsorok és filmek is. Valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy a Való Világ kiválasztásai és párbajai is ekkor voltak adásban, ami igaz nem sok nézőt vett el a Magyarország, szeretlek!-től, lévén más a közönség, de azért nem elhanyagolható szempont, hogy egy kábeles reality is megelőzte néha. A részletes adatokat és az epizódnézettséget a tovább mögött találjátok.

NezMSz2.png

Tovább a cikk folytatásához.

Hacktion Újratöltve - a hatodik évad

 A címbe akár azt is írhattam volna az évadszám helyett, hogy A sorozat, mivel nagyon úgy néz ki, hogy a köztévé nem kér több részt az egyetlen magyar, heti nyomozós krimiből. Ez pedig számomra nagyon meglepő lépés. Persze nincs hivatalosan elkaszálva, de nem kecsegtet semmi jóval az, hogy a Munkaügyek már megkapta a következő szezonos berendelést, míg a sokszor elsőző Hacktion Újratöltve körül nagy a csönd. A hivatalos Facebook oldalon nem fogalmaznak egyértelműen, gondolom, ők sem tudnak semmi biztosat, de az megint csak a kasza hírét erősíti, hogy az egyik új, állandó szereplőt játszó színésznő, Dobó Kata a rajongóinak szánt profil oldalán úgy ír a sorozatról, mint ha be is fejezték volna. Erre pedig a hatodik évad fináléja is ráerősít, de ne szaladjunk ennyire előre.

HU1.png

 Az évadban rengeteg dolog történt, kaptunk két új szereplőt, remek kémiát a karakterek között és nem utolsó sorban olyan heti ügyeket, amikért megérte követni ezt a szezont is. Ja, és ki ne felejtsem a vesszőparipámat, a vendégszereplőket, hiszen olyanok játszottak az idei évadban mint Hegedűs D. Géza, Csonka András, Bezerédi Zoltán, Rajkai Zoltán, Bogdányi Titanilla, Hegyi Barbara, R. Kárpáti Péter vagy Kováts Adél.

 Az egyik legnagyobb lépés a készítők részéről Szondi (Anger Zsolt) társának a lecserélése volt. Megszoktuk már, hogy évadonként van egy-két szereplőfrissítés, de azért mégiscsak egy olyan karaktert írtak ki a történetből, aki a krimis vonal óta állandó szereplő volt. Balog Kornél (Klem Viktor) helyét nem hagyták üresen és egy elég érdekes figurára cserélték le. Az új fiú kis protekció segítségével került a Különleges Ügyek Osztályához, ugyanis a nagybácsija az a Hajnal István (Gáspár Sándor), aki az egész ügyosztály vezetője. Persze nem ment olyan könnyen a beilleszkedés, de a készítők itt nagyon ügyesek voltak, nem erőltettek semmit, egyik fél sem volt túlságosan erőszakos, s a többiek és Hajnal Tibor (Jaskó Bálint) kapcsolatának alakulása roppant szórakoztató része lett a sorozatnak. A két főszereplő pedig nagyon összepasszol, s nem ritkán ők hozzák a humoros jeleneteket.

HU2.png

 A másik szerepcsere, amiről érdemes beszélni szintén Kornélhoz kapcsolódik, igaz csak közvetve, ugyanis az ő kiírása vezetett ahhoz, hogy Lang Petra (Erdélyi Tímea) is kiszálljon a sorozatból. A kriminálpszichológus pozícióját sem hagyták üresen és tényleg meglepőt húztak, ugyanis a csapat tagja lett Gonda Eszter (Dobó Kata). Nem mondom, hogy nem voltam vele szemben előítéletes, de maximálisan rám cáfolt, sőt, sokkal jobban tetszik, mint az előző karakter. Mondjuk ehhez azért annak is köze van, hogy a színésznő szépségére igen nagy hangsúlyt fektettek, s a történetben meg is találta a helyét. A bemutatkozó epizódja például fergeteges volt, talán ennyit még nem is nevettem a sorozaton.

HU3.png

 Ezzel pedig el is árultam az egyik nagy erényét a Hacktion-nek. Ez pedig a humor. A legtöbb nyomozós sorozatban, főként ha az epizodikus, akkor két dolog biztosan előkerül az évadok során. Az egyik a humor, a másik pedig a dráma és főként a szerelem. A Hacktion Újratöltve ezekkel az eszközökkel élt is, de mégsem sikerült klisésnek vagy túlságosan amatőr történetűnek lennie. Ez pedig egy nagyon nagy pozitívum. Az első két nyomozós évadhoz képest rengeteget fejlődtek, ami az írók cseréjének is betudható, a krimi pedig szerintem jó irányba fordult, ezért is külön kár a kaszáért.

HU4.png

 Nem tudnék egy kedvenc részt megnevezni, mivel nem is volt kimondottan egy, ami annyira nagyon tetszett volna. Az évadot inkább az állandóság jellemezte, ami a rajongók számára tökéletes volt. Nem tudom, mennyi új nézőt szerzett vagy szerezne ezzel magának a sorozat, de az én igényeimet teljes mértékben kiszolgálták a tipikus hangulattal és az ötletes heti ügyekkel. A forgatókönyvírásban, a részek felépítésében javultak talán a legtöbbet, mert sikerült kiküszöbölni az akadozást, a lassú történetvezetést, kidobták a sok klisés elemet és megtalálták a saját hangjukat, azt a stílust, amiben nem csak a szereplők, de a készítők is otthonosan mozognak.

 Az esetleges befejezés pedig ezért is esett olyan rosszul, s a finálé nem segített megoldani a rejtélyt, hogy vajon lesz-e újabb évad. Mert hiába lehet egy huszárvágással a zárás után visszahozni a szereplőket egy következő szezonra, szerintem a hatodik évad fináléjának írásakor nem nagyon fordult meg ez az írók gondolatai között. Az viszont mindenképp tetszett, hogy ezzel az iránnyal zárták le a történetet és nem valami nagyon hatásvadász módot választottak. Nem mondom, csalódott vagyok, de mivel ívet kapott az egész sorozat, annyira mégsem panaszkodom. Jó, csak egy kicsit.

Magyar nézettség: 21. hét - Az RTL Klub bukja a délutánt, nyeri a főműsoridőt

 Az RTL Klub-nál azért hozták fél hétről hat órára a hírműsor kezdési időpontját, mert a Tények olyan erős nézőtábort alakított ki, főként az idősek körében, hogy nem könnyű vele felvenni a versenyt. Persze, nem kimondottan a Tények az, ami önmagában ilyen erős, hanem a TV2 délutáni kínálata, aminek a nézettsége a hírműsor alatt csúcsosodik ki. Viszont amint vége a Tényeknek csökken is az érdeklődés a csatorna íránt és ezzel párhuzamosan nő az RTL Klub közönségaránya. A TV2 ezért csinál majdnem másfél órás hírműsort, hogy a nézőit valahogy rászoktassa arra, hogy stabilan őket válasszák.

 Az RTL-nél a Híradó-Fókusz párossal próbálják befogni a rivális kereskedelmi adó húzó műsorát, mondjuk ki, nem sok sikerrel. Ehhez persze az is kell, hogy az RTL Klub-os délutáni felhozatal közel sem olyan csábító, mint a TV2-s, így pedig hiába lenne jó a Híradó, ha az előtte levő műsorokat nagyon kevesen nézik.

 A főműsoridőt azonban ennek ellenére nyeri az RTL Klub köszönhetően az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt című sorozatoknak. Ezen műsorok nézettsége átlagban nyolcszázezer-egymillió néző volt a múlt héten, s ilyen felvezetéssel nem csoda, hogy jól muzsikálnak, a késő esti kezdési időpont ellenére az esti tartalmak. A csatorna tehát ezért nyeri a 18:30 és 23:30 között mért főműsoridőt mind a teljes lakosságban, mind a célközönségben és mind a TV2 által számolt 18-59-ben. A teljes napot vizsgálva azonban más a helyzet, mivel ott a teljes lakosságban és 18-59-ben is a TV2 a nézettebb nem utolsó sorban a reggeli műsorának (Mokka), valamint az erős délutáni számainak köszönhetően.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy showműsorhoz méltó számokkal zárta az ötödik évadát a Szombat esti láz, s finálé ugyan nem hozta a legjobb nézettséget a szezonban, de végre rendesen verte a TV2-t, ami azért fontos, mert egy nagy költségvetésű műsornak azért illik vonzóbbnak lennie, mint egy ismételt filmnek. A másik ilyen show, Az ének iskolája a múlt hét legnézettebb műsora lett, azonban a célközönségben csak a negyedik, míg a 18-59-es listán a Barátok közt mögött a második helyen végzett.

 A sorozatok között ismét a Cobra 11 lett a legnézettebb, de a német autópálya-rendőrök se tudnak olyan acélos számokat, mint régen. A hétköznapi, heti sorozatoknál viszont többen is bejelentkeztek a második helyre, de a török szultánnál nem tudtak nézettebbek lenni a teljes lakosságban, míg a célközönségben a Castle kinyomozta Szulejmán gyenge pontját. A TV2-nél az NCIS hozza a legjobb számokat, de a késő esti műsorsávot mégis a Frizbi nyerte, aminek mostanában először sikerült megvernie a Házon kívül című műsort. Igaz ugyan, hogy nem teljesen egyszerre vannak adásban, de mégiscsak sokáig voltak egymás vetélytársai a szerdai főműsoridőben. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Tovább a cikk folytatásához.

Szombat esti láz: A nagy félrelépés - az ötödik évad

 A Csillag születikbe és a hirtelen, a kalapból előhúzott táncos műsor történetébe nem mennék bele, de tény, hogy a műsor nézettségbeli sikertelenségének ez a kapkodás volt az egyik oka. A szereplőket nem tudták időben kiválasztani, ezért nem is adták élőben az epizódokat, hiszen az előre betáblázott előadásokat, fellépéseket és egyéb munkákat nem tudták és szerintem nem is akarták lemondani a versenyzők.

SzELANF1.png

 A formátum hirtelen bevetésének a másik hátránya pedig maguk a műsorban szereplők voltak. Vagyis ez nem igaz, meg sarkítok is, de a nézettséget megnézve azt látjuk, hogy nem hozták lázba a nézőket ezzel a felhozatallal, pedig azt nem lehet mondani, hogy ismeretlenek táncoltak volna ebben a szezonban. Persze, nem celebek botorkáltak a színpadon és lehet, hogy azzal bukott is egy kicsit a csatorna, hogy az átlag tévézőnek nem volt kit kibeszélnie és nem volt kin szörnyülködnie. Ez bizony tanulságos mind az RTL Klub számára, mind pedig a magyar társadalomra nézve. Az utóbbi lehet, hogy túldimenzionált, de én azt látom bele, hogy az embereknek, bármennyire szidják a celebeket, igényük van rájuk. A tévétársaságok pedig ezek után nem csoda, hogy a legtöbb műsorukat erre a faktorra hegyezik ki.

SzELANF6.png

 A Szombat esti láz egyik idei újdonsága a felvételről leadott részeken kívül az volt, hogy nem volt kiesés. Ez egyfelől lehet jó is, mivel a nézők a kedvenceiket az egész évadban láthatják, másfelől viszont nem éreztem azt, hogy ez egy verseny lenne, ami tekintve, hogy eredendően az lenne, nem épp dicséret. Vitatkozhatnánk, hogy mennyire volt jó az ötlet, de én örültem annak, hogy nem estek ki a táncosok, mivel lehet, hogy a fináléban nem láttuk volna Makranczi Zalán szürreális előadását vagy Szabó Győző és Rezes Judit közös táncát.

SzELANF4.png

 A másik újítás, ami szintén eltért az eddigi évadokban megszokott rendszertől az az epizódonkénti színes felhozatal és az ehhez társuló bővebb táncválaszték volt. Az első négy évadban azt láttuk, hogy minden részre ki volt osztva egy vagy két, egymástól eltérő stílusú és dinamikájú tánc és a versenyzők ezek közül választottak. Majd emiatt egymáshoz is tudtuk mérni a produkciókat. Az idei évadban viszont mindenki más stílust táncolt és ezáltal sokszor inkább volt kusza a műsor, mind színes és érdekes. A rendszerességet itt jobban szerettem az első négy évadban.

 Ennek ellenére voltak rendkívül élvezetes és szórakoztató, valamint nagyon szép és érzelmes produkciók. A szezon talán legnagyobb meglepetése mindenképpen Rezes Judit volt számomra. Rendben, mondhatjátok, hogy nem volt nehéz úgy jól táncolni, hogy tanult balettozni, de kérdem én, van olyan kikötése a műsornak, hogy csak olyanok vehetnek részt benne, akik életükben kettő lépést sem tettek meg koreográfiában? A színésznő igaz ugyan, hogy az egyik visszatérő szereplőt, Imolát alakítja a Munkaügyek - IrReality Show című köztévés sorozatban, de kvázi ismeretlenként vett részt a műsorban és nem hazudok, ha azt mondom, hogy a közönség kedvence lett. A döntőben nagyon jól táncolt, talán az évadban a legjobban, nem csoda, kell ehhez a színészi tehetség is, de az összes részben mindig ő és táncpartnere, Lehoczky György voltak a legjobbak.

SzELANF8.png

 A másik, aki meglepett az Makranczi Zalán volt. A hangját ismerjük és kedvelem is, de a műsorban megmutatta, hogy milyen is valójában és én jól szórakoztam azokon, amiket a próbateremben vagy a táncparketten csinált. A fináléban volt a legjobb, de a dél-koreai zenére előadott robottánc azt hiszem a műsor legfurcsább és legbizarrabb produkciója lett. Viszont, ha már furcsa és bizarr táncokat említek, akkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy sok koreográfia igencsak megújította a klasszikus táncokat. A legjobb példa erre Rezes Juditék erőszakosabb és Szinetár Dóráék steppes keringője. Mind a kettő zseniális volt.

- Versenyeztem már, a műsort is vezettem, most zsűrizek, jövőre azt hiszem a parkettát fogom lerakni.

 A zsűri hozta a formáját, Keleti Andrea és Esztergályos Cecília ugyanolyan volt, mint az előző szezonban, s Jáksó László sem árult zsákbamacskát. A poénjai az első részben furcsák, a stílusa pedig szokatlan volt egy ilyen műsorban, de mégis belejött a szerepbe és amikor nem poénkodott, akkor meglepően értelmes gondolatokat mondott. Az értelmes alatt azt értem, hogy nem ökörködött és nem is froclizta a versenyzőket. Jó, Máté Kriszta azért kapott pár beszólást. A negyedik zsűritag, Csonka András versenyzett és nyert is már, a műsort is vezette, most pedig az ítész szerepét szánták neki, amiben nagyon jól vizsgázott. Humoros volt, kritizált is, ha kellett, és dicsérni is változatosan tudott. A műsort Ördög Nóra vezette, aki valami hihetelenül profi és megkockáztatom, hogy talán az egyetlen olyan női műsorvezető, akinek tényleg a kisujjában van minden. Jó, finomítok, az egyik ilyen, de tényleg lenyűgöző, hogy a KölyökKlub óta milyen sokat fejlődött.

SzELANF7.png

 Az évad, ha összességében nézem, akkor picit unalmasabb volt, mint az előző, de mégis meg volt a maga varázsa, ami máshogy, mint eddig, de szórakoztatott. A letisztultabb, kevésbé ünnepélyes és szertelenebb szezont valahogy nem kedvelték meg a nézők, lehet, hogy azért, mert nem lehetett szavazni. Ki tudja, lehet vannak olyanok, akiknél ez is egy tévézési szempont. Az ötödik évad tehát jó volt, ha ezt az irányt folytatja az RTL Klub, akkor sokat tanulhat abból, hogy mégis mire van szüksége a tévézők zömének. Persze nem biztos, hogy a következtetés javítja majd a színvonalat.

Szinkronosok a tévében 2x01: Tóth Enikő

 A cikksorozat első tizenhárom részét és benne a tizenhárom kiváló színészt és szinkronhangot itt találjátok. A második évadban pedig nem kisebb neveket és hangokat fogunk megismerni a kisképernyőn játszott szerepei által. Az első részben az egyik személyes kedvencem, Tóth Enikő munkáit nézzük meg.

 Persze, a múltkori, Major Melindás bejegyzésnél már írtam, hogy nem tudnék kiválasztani egy kedvenc női magyar hangot, de tovább megyek, ötöt sem tudnék megnevezni, mert nem tudnám, hogy kit hagyjak ki a felsorolásból. Jó, hangulattól és sorozattól is függ, hogy ki az aktuális kedvenc, de vannak azért olyanok, akik kibérelték az állandó helyüket. Az egyikük pedig Tóth Enikő.

 Nem régen ismertem meg csak a hangját, s ez a Bosszú című sorozatnak köszönhető, ahol szerintem tökéletesen hozza a Madeleine Stowe által megformált szerepet. Nőies, lágy, kegyetlen és tekintélyt parancsoló is egyszerre. A sorozattal nem állok valami jól, tervben van, de csak akkor nézném, ha az előtte levő tucatnyi más tartalmat rendbe szedném, ami ismerve a tévézési szokásaimat nem most lesz. De a színésznő játékát mindenképpen ki kell emelni, bár a többiek se rosszabbak.

 A másik szerepe, ami annyira ugyan nem jelentős, de egyértelműen megmutatta, hogy az ilyen női karakterek és a kifinomultság nagyon is jól áll a hangjához, a Poirot utolsó szezonjában volt, a Herkules munkáiban szinkronizált és meg is nyert magának. De hallhatjuk a Twin Peaks, a Quinn doktornő vagy a Guldenburgok öröksége című sorozatokban, illetve azokban a filmekben, amikben játszik Julia Roberts, mivel ő az állandó magyar hangja.

 A színésznő 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kállai Ferenc és Szirtes Tamás osztályában, ahol együtt tanult többek között Borbiczki Ferenccel, Szerednyei Bélával és a Barátok Közt-ből is ismert Ábrahám Edittel. Az iskola befejezése óta a Madách Színház tagja. A színház és a szinkron mellett régen tévéfilmekben és tévésorozatokban is játszott, s talán az egyik legismertebb munkája az Öregberényben alakított Dr. Novákné.

SzATTE1.png

A Linda harmadik évadában egy mulatóban táncoló hölgyet, Bettit játszotta.

SzATTE2.png

Az RTL Klub vígjáték sorozatában, a Pasikban Palika szerelmét, Cindy-t formálta meg.

SzATTE3.png

De játszott még a Családi kör, a Nyolc évszak, a Mint oldott kéve, a Liszt Ferenc és a Szájhősök című sorozatokban is.

HetiSzinkron - Hírekre hangolva

 A blog ezen rovatában a fontos és érdekes szinkronos híreket fogjuk sorba szedni, hogy legyen miből szemezgetnie a magyar változatok kedvelőinek. Igen, kvázi hírrovatról van szó, de a szinkron felé orientálva. A többi hírt, képet, videót és szinkronmintát a tovább mögött találjátok.

Hazug csajok társasága

 Az RTLII a törölt premier után végre bemutatta magyar nyelven ezt az amerikai sorozatot, amit a rajongók úgy vártak, hiszen lehetett tudni, hogy a szinkron egy ideje már készen van az első évadhoz. A kisvárosi, titkolózós és rejtélyes történetű sorozathoz a fiatal szinkronosok színe-javát felkérték és ezért is lett ilyen impozáns a lista. A szinkronhangokat a SorozatWiki tudta meg anno az első premier előtt, a videót pedig Lengabor-nak köszönjük.

Szereplők: Troian Bellisario (Molnár Ilona), Ashley Benson (Nemes Takách Kata), Holly Marie Combs (Kisfalvi Krisztina), Lucy Hale (Bogdányi Titanilla), Laura Leighton (Bertalan Ágnes), Chad Lowe (Csík Csaba Krisztián), Shay Mitchell (Vadász Bea), Sasha Pieterse (Szabó Zselyke), Ian Harding (Előd Álmos), Tyler Blackburn (Molnár Áron), Janel Parrish (Tamási Nikolett), Keegan Allen (Szabó Máté), Tammin Sursok (Dögei Éva), Bianca Lawson (Lamboni Anna), Torrey eVitto (Hafner Anikó), Brendan Robinson (Penke Bence), Brant Daugherty (Előd Botond), Lesley Fera (Hirling Judit), Nia Peeples (Németh Kriszta), Drew Van Acker (Markovics Tamás), Julian Morris (Szvetlov Balázs), Ryan Merriman (Simonyi Balázs), Bryce Johnson (Viczián Ottó), Cody Christian (Ungváry Bence), Chuck Hittinger (Czető Roland), Roark Critchlow (Czvetkó Sándor), Nolan North (Megyeri János)

Tovább a cikk folytatásához.

The Mentalist - a hatodik évad

 A mentalista hatodik szezonja talán a sorozat eddigi legösszetettebb és legkülönlegesebb évada volt. Nem csak szimpla nyomozásokat kaptunk a néha belengetett Red John-szál mellé, hanem egy remekül megkomponált lezárást a sorozatgyilkoshoz, Patrick Jane múltjához és talán magához az első öt évadhoz is. A sorozat, megkockáztatom, hogy régen se volt annyira jó, mint abban a tíz-tizenöt részben amiben elvarrták ezt a mozgatórugót jelentő történeti elemet.

vlcsnap-2014-05-20-15h19m48s81.png

 Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam egy kicsit csalódott az után, hogy lelepleződött Red John, de utólag belegondolva, bárki lett volna Patrick Jane nemezise, szerintem senkivel nem lettem volna elégedett. Az út, ha úgy tetszik utazás a hullámvasúton pedig sokkal többet ért, mint Red John kiléte, mivel olyan minőségi szintet hoztak a készítők amivel elérték, hogy heti nézős legyen újra A mentalista.

 A sorozat történetében, hangulatában és a szereplők viselkedésében is fordulatot hozott ez, s jól döntöttek az írók, hogy felfrissítették az egészet és nem csak új köntöst, új díszletet, de új szereplőket is behoztak a kicsit megfáradt és megkopott CBI-os vonal helyére. Igaz, elsőre nem örültem túlságosan annak, hogy az FBI-hoz kerül át a fókusz és némelyik karakter sem volt annyira szimpatikus, de az évad végére egész megkedveltem ezt az új csapatot.

vlcsnap-2014-05-20-15h29m02s43.png

 A  szezont, ha elemezni kellene, akkor azt mondanám, hogy voltak hullámvölgyek és hullámhegyek is. Az évad eleje pazar volt és nem csak a sorozaton belül volt igazán irigylésre méltó színvonalú, s a finálét felvezető epizódok is jól sikerültek, de sajnos a hatodik évad közepe olyan részeket hozott, amik után nem tudtam elégedetten bólogatni. Szó se róla, nem voltak rosszak a heti ügyek, vagy az átívelő történetszál az ex-CBI-osokkal, de mégsem volt annyira meghökkentő ez utóbbi eset megoldása, mint vártam. Persze voltak érdekes húzások, meglepetések, de összességében mégis ez volt az évad legkevés tetsző történetszála.

vlcsnap-2014-05-20-15h37m06s20.png

 A zárás viszont egyértelműen elő volt készítve és a nyomozás helyett a magánélet és a dráma került a középpontba. Nem árulom el a poént azzal, ha leírom, hogy Patrick Jane és Teresa Lisbon kapcsolata lett az etap meghatározó eleme, s a finálét is erre hegyezték ki. Sok más sorozat esetében, főként a nyomozósoknál, ahol van egy meghatározó férfi és női szereplő, előhúzzák a szerelem kártyát. A mentalista esetében viszont a fináléig nem volt egyértelmű, hogy ez egy mindkét fél részéről igaz érzelem-e, vagy egy nagyon szoros, munkatársi kapcsolat csupán, amiben csak az egyik fél szerelmes igazán. A tovább mögött spoileresen folytatom.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 20. hét - Az RTL Klub és a TV2 is nyert a műsorrend változtatásával

 Az RTL Klub a botrányos délutáni nézettségi adatok miatt, míg a TV2 a késő esti, nem kevésbé szebb nézettség miatt döntött úgy, hogy picit módosítani fog a saját gyártások sorrendjén. Az RTL-nél A gyanú árnyékában című sorozatot szünetre küldték és behozták a helyére az RTLII-n már ismételt Segítség, bajban vagyok! című dokurealityt, ami ugyan elsőre nem hozott sokkal jobb számokat, mint elődje, de frissíteni mindenképp kellett a délutáni kínálatot. A Fókusz is visszakerült a Híradó után, s látva, hogy a hírműsor előtt és most milyen nézettséget hoz, azt hiszem leírhatom, hogy a magazinműsor egy remek utánfutó, de önmagában nem vonz elég nézőt a képernyők elé.

 A TV2 a Jóban rosszban című sorozatot késő estéről az egyik legjobb idősávba, a Tények utánra hozta, amivel máris dobott a műsor nézettségén. Emiatt azonban későbbre került a Magánnyomozók, ami ugyan nem hozza ugyanazokat a számokat, mint a hírműsor után, de jobb, mint a celebes Édes élet. Ez utóbbi pedig sokkal jobban áll a TV2-nek késő este, egyrészt azért, mert többen nézik, mint a szappanoperát ebben a műsorsávban, másodízben azért, mert nem az RTL Klub-tól vesz el nézőket. Persze, kérdezhetitek, hogy ez mégis miért jó? Nem az lenne a lényeg, hogy a konkurencia nézőit csábítsák el? Nem. Vagyis nem feltétlenül. Az Édes élet ugyanis azzal, hogy nem az RTL Klub import sorozataitól vesz el nézőket, sőt fel is húzta picit azok nézettségét, elérte azt, hogy egy olyan réteg nézzen tévét, akik eddig nem maradtak fent olyan sokáig, mert nem találtak maguknak megfelelő tartalmat. Most a minőségtől függetlenül beszélek, de ez bizony jó példa arra, hogy nem azért csökkennek a nézettségek, mert egyre kevesebbeknek van tévéje, hanem azért, mert nem biztos, hogy ez a kínálat az, ami a legtöbb nézőt érdekli.

 A műsorrendváltozás tehát mind a két országos kereskedelmi adónak jót tett, s ez főként igaz a külföldi sorozatokra, ugyanis az RTL Klub késő esti műsorai bizony javítottak az előző héthez képest, sőt, olyannyira, hogy már nem csak a Szulejmán tud hatszázezres nézettséget.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Szombat esti láz végre olyan számokat hozott, amilyeneket egy ilyen showműsornak minimum hoznia kellene. A célközönségnél persze nem annyira népszerű, de a közel egymilliós nézettség azért jót tett a formátumnak, főként azért, mert sajnálnám, ha az RTL Klub bedobná a sufniba. Az ének iskolája is javított, s a hét legnézettebb műsora is lett megelőzve a teljes lakosságban a Tényeket és a Barátok közt című sorozatot.

 A 18-59-es korosztályban, amiben a TV2 méri magát és durván öt és félmillió nézőt jelent, a legnézettebb szintén a gyermekeket énekeltető műsor lett, a második azonban nem a TV2 híradója, hanem az RTL Klub-os Barátok közt. A módosított célközönségben az a legérdekesebb, hogy nem a Szulejmán a csatorna legidősebb hétköznap esti, heti sorozata, hanem a nyomozós A mentalista. A krimi egyébként a klasszikus célközönségben is nézettebb, mint a török sorozat, de az meglepett, hogy az új rendszerben ennyivel többen kíváncsiak erre a műsorra.

 A sorozatok között a legnézettebb a Cobra 11, míg a második a teljes lakosságban a Szulejmán lett. A TV2-s sorozatokat - amiknek a nézettségén a felvezető műsor cseréje sem sokat javított - az NCIS kivételével rendre verik az RTL Klub-os import műsorok. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Tovább a cikk folytatásához.

Külföldi tévéadók: Ausztria, avagy így csinálják a sógorok

 A külföldi tévécsatornák kínálatával régebben már ismerkedtem, de többnyire a tőlem túlságosan is távol álló szláv nyelvek miatt nem kacérkodtam a műsorrendek megfejtésével. A múltkor viszont Desmond Wallace blogján belefutottam egy magyaroknak szánt, vagy legalábbis magyarul tudó embereknek szóló tévéújság részletébe, amiben a szlovák adók is szerepeltek. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy körülnézzek a szomszédban, elsősorban a német nyelvterületű országokban, hogy mégis mit néznek külföldön az emberek.

 Azonban ehhez nem ártott kicsit utánajárni néhány dolognak, hogy ne csak a tévéműsorról szóljon ez a bejegyzés. Ez a kis szörfözés, amit az ausztriai tévétársaságok és műsorrendek igényeltek, bizony nem volt unalmas. Hogy miért? Az első amit ki tudnék emelni az az, hogy egy országról bizony elég sokat elárul, mit is lehet nézni a tévében és ez ebben az esetben roppant tanulságos volt. Miért? Kérdezhetnétek megint. Azért, mert ugye a tévéadók a legtöbb esetben azt kínálják, amire a nézőknek igénye van, azaz, amit a legtöbben néznek. Persze messzemenő következtetéseket nem lehet levonni abból, hogy mi az, ami a tévét nézőket a legnagyobb számban érdekli, mert ugye az is előfordulhat, hogy azok, akik értelmesebb tartalomra vágynak többen vannak, csak épp nem a tévé elégíti ki az ő igényeiket. A társadalom egyik szeletéről azonban képet kaphatunk.

 A magyar és ausztriai viszonylat egyik legszembetűnöbb különbségét talán az Éjjel-nappal Budapest és az ausztriai Wien - Tag & Nacht között találtam. Nem szeretnék a bevezetőben mindenről szót ejteni, de azért bizony sok mindent elmond az, hogy míg Magyarországon a főműsoridő legelőkelőbb idősávjában (20:10-21:30), majdnem másfél órás játékidővel, napi vetítésben kerül adásba ez a dokureality, addig az ATV-n, az egyik vezető kereskedelmi csatornán heti egyszer, este kilenc és tíz között adják.

 A sógorok tévéadóinak bemutatását szerintem a közszolgálati csatornákkal kezdjük, mivel mégiscsak ezek a legnézettebbek. Ez ugye máris mennyire eltér a magyar nézői szokásoktól, de nem is ugyanazt kínálja a két ország köztévéje. Az ORF-nek, azaz az Österreichischer Rundfunk-nak három fő (ORF eins, ORF2, ORFIII) és két kiegészítő (ORF Sport+, ORF2 Europe), valamint egy olyan (3sat) tévécsatornája van, amit három másik német ajkú adóval az ARD-vel, a ZDF-fel és az SF-fel közösen üzemeltetnek. A magyar köztévére nem nagyon tudnánk leképzeni ezeket az adókat, de például az ORF2 Europa egy olyan kezdeményezés, mint például nálunk a Duna World.

 Az ORF adói még véletlenül sem tükörképei a magyar köztévés adóknak. Persze, miért is kellene hasonlítaniuk, de akkor is érdekes, hogy két szomszédos ország, akiknek nem egyszer volt szoros kapcsolata a történelem során, mégis ennyire eltérő hozzáállással rendelkeznek. A két ország közti szemléletbeli különbség egyik ékes példája lehet ez, ha nem akarunk társadalmi vagy épp más tudományos témákat érinteni. Ugyanis az ORF nem véletlenül a legnézettebb Ausztriában, mivel inkább hasonlít egy kereskedelmi adóra, jobban mondva egy kábelcsatornára, mintsem egy közszolgálati tévére. Szó se róla, vannak olyan műsorok, amik idegenek a kereskedelmi adóktól, de ha az összképet nézzük, akkor a magyar, reklámbevételekből fenntartott csatornákra is bizony köröket tudnának verni.

A bejegyzést a tovább mögött folytatom.

Tovább a cikk folytatásához.

Showder Klub - 13x05 - A 100. adás

 Az RTL Klub saját gyártású szórakoztató műsora bizony nem ma kezdte az ipart és ez sajnos meg is látszik a minőségen. Kicsit megkopott, kicsit poros, de azért, ha kell, még tud olyan részeket hozni, ami bizony azt a régi fényt csillogtatja meg, amivel megkedveltették a magyar nézőkkel ezt a műfajt.

SKSZ4.png

 A századik adáshoz érkezvén a készítőknek és a műsor rendszeres szereplőinek is illő számot vetnie, mivel vannak olyanok, akiknek sikerült fejlődniük, finomítani saját előadásmódjukon és kidolgozni azt a humort, amivel csak ők tudnak szórakoztatni. Míg mások az első részektől kezdve ugyanolyan fordulatszámon pörögnek és ugyanazt a minőséget tudják, megint mások viszont amilyen jól kezdtek amiatt, hogy nem tudtak megújulni sajnos középszerűek lettek. Persze ez mind az ilyen műsorok velejárója, de valahogy az az érzésem, hogy a mára nevet szerző humoristák ugródeszkának használták csak a Showder Klub-ot és valamiért kiszálltak a produkcióból.

SKSZ2.png

 Ez pedig a műsor renoméját rontotta le, amit néha egy-egy jól összeválogatott adás vagy épp különkiadás tud csak feljebb hozni. A legutóbb épp Badár Sándor önálló estje volt az, ami megmutatta, hogy hol is van az a bizonyos léc, és hogy a mostani Showder Klub-os epizódok mennyire messze vannak attól, amit régen tudtak a fellépők. Nem akarom arra kihegyezni az írást, hogy régen minden jobb volt, mert voltak régen is olyan humoristák, akik nem tetszettek, de a kedvencek nagy ritkán okoztak csalódást és összességében jót mulattam a showderes epizódokon. Ez az a faktor, ami nagyon hiányzik az új részekből, mert hiába jó néha egy-két fellépő, ha nem tudnak egy olyan garnitúrát felállítani, ami egyenletes minőséget hozna egy évadban.

SKSZ1.png

 A jubileumi, századik adástól ezért is vártam valami nagy durranást, valami olyan különkiadást, ami tényleg felteszi az i-re a pontot és hoz egy olyan egy vagy másfél órát, ami tényleg tisztelgés a képernyőre került kilencvenkilenc rész előtt. Erre fel kaptunk egy érdekesnek gondolt, de igazából csak semmi extra epizódot, ami ugyan nem volt rossz, de azt éreztem, hogy ez amolyan b-terv lehetett, amit arra az esetre készítettek el, hogy ha nem jönne össze a grandiózus attrakció, akkor le lehessen adni. Mert nem hiszem, hogy az RTL Klub-nál csak erre futotta, hogy megünnepeljék az egyik legrégebbi saját gyártású műsorukat.

SKSZ3.png

 A századik adásban megkaptuk a szokásos díszleteket, egypoénos bejátszásokat régi, ismert jelenetekből és három humoristát az alap gárdából, valamint két, RTL-közeli képernyőst. Nem azt mondom, hogy ez rossz volt, mert meglepetésemre jól szórakoztam és Dombóvári István is viccesebb volt, mint az ebben az évadban megcsinált produkció együttesen, de mégsem ezt a kicsit snassz különkiadást vártam.

 A műsorvezető Kovács András Péter volt, akit kedvelek is, meg nem is, de többnyire azért el szokott találni a humora. Most viszont őt éreztem a legkevésbé viccesnek a fellépők közül. Sőt, nem hazudok, ha azt írom, hogy Aranyosi Péter sem volt formájában és Dombóvári István hozott csak egy szösszenetnyi meglepetést. Összességében azonban nem panaszkodom, mert voltak olyan részei az adásnak, amik tetszettek és a spontán poénokon is nevettem, de ez még mindig nem az a Showder Klub, amire elégedetten bólogatnék.

HetiSzinkron - Hírekre hangolva

 A szinkronos hírek most azért kerültek csütörtökre, mert nem tudtam úgy intézni a dolgaimat a múlt vasárnap, hogy érdemben tudjak foglalkozni a bloggal, és ezért volt egy kis szünet más cikkeknél is. De ahogy szokott, van egy kis öröm is az ürümben, mivel így sokkal több mindenről tudtok olvasni ebben a bejegyzésben. A többi hírt, videót és szinkronmintát - amikért köszönet Lengabor-nak - a tovább mögött találjátok.

Nyugi, Charlie! Jó lett a sorozatod magyar változata.

 Az RTLII a Való Világ kifutása után tűzte műsorra Charlie Sheen szitkomját, amit napi vetítésben élvezhetnek a nézők. A sorozat első évada, jobban mondva az első tíz része nekem nagyon tetszett, de valamiért a második szezont már parkolóba küldtem és bizony elállták más sorozatok a garázs ajtaját. Az, hogy már láttam a most leadott részeket nem zavart abban, hogy újra belenézzek és elégedetten bólogassak, hogy ez magyarul is jó. A főszereplő megkapta a bejáratott hangját, azt a Czvetkó Sándort, akinek a hangja a Két pasi meg egy kicsiben összeforrt a színésszel. Illetve mostanában az RTL Klub-bal is (csak mellékesen, de ő a Castle, a Glades és ennek a sorozatnak is a főszereplője, valamint ő váltotta Széles Lászlót az Odaát című misztikus sorozatban is). A Nyugi, Charlie! magyar változatának érdekessége, hogy sok olyan színész szinkronizál benne, akiket nem ismertem fel. Persze ez nem jelenti automatikusan azt, hogy jó is, de legalább azt nem róhatják fel a netes kritizálók, hogy ugyanazt a négy hangot halljuk minden sorozatban.

Szinkronhangok: Charlie Sheen (Czvetkó Sándor), Noureen DeWulf (Bogdányi Titanilla), Shawnee Smith (Kökényessy Ági), Brian Austin Green (Megyeri János)

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása