Kiderült, mikor indul az RTL Klub török sorozatának új évada

2018. május 23. - Jasinka Ádám

A Szerelemben, háborúban premierje után több mint két évvel, tavaly ősszel mutatott be az RTL Klub egy vadonatúj, török sorozatot. Az Elif - A szeretet útján kisebb megszakításokkal azóta is látható minden hétköznap délután, bár a kezdési időpontja elég gyakran változik. A sorozat pedig hamarosan fordulóponthoz ér, ugyanis június elején lezárul az első évad története.

elif_uj_evad.jpgFotó: RTL Klub

Még márciusban, a MűsorVízió kérdésére az RTL Magyarország elárulta, hogy az Elif - A szeretet útján az évadfinálé után is folytatódik, most pedig már pontosan tudjuk, hogy a június 6-ai záró epizód másnapján, június 7-én elindul a sorozat második évfolyama. Az új évad egyik nagy változása az lesz, hogy Kenant, aki a napokban utazott el a történet szerint, visszatérte után már nem Altug Seckiner, hanem Volkan Colpan fogja alakítani.

elif_szereplocsere_kenan.jpgA régi és az új Kenan, feltűnésére még várnunk kell

A sorozat első évada 183 részből áll, a második pedig jóval hosszabb lesz, és 230 epizódot izgulhatnak majd végig a hazai tévénézők. Az Elif - A szeretet útján május közepe óta ismét 16 óra 40 perckor látható az RTL Klubon. Hacsak az elkövetkező hetekben nem változtatnak, vélhetően egész nyáron marad ez a kezdési időpont.

Tarts velünk a Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Erika Banyaine 2018.06.28. 07:44:37

Nagyon szeretem ezt a sorozatot ...de nem tudom nézni mert dolgozom
süti beállítások módosítása