Decemberben két héten belül két különböző időpontban kezdődik majd a Végtelen szerelem

2017. november 28. - Jasinka Ádám

A múlt héten írtunk arról, hogy december 4-től kezdve új időpontban, az eddigi 19.30 helyett 18.40-kor kezdődnek majd a Dunán a Végtelen szerelem című török sorozat epizódjai. Akkor úgy tűnt, az átalakuló esti kínálat állandósulni fog. Nemrég azonban kiderült, hogy ez csak "egyheti" alkalom lesz, ugyanis december 11-től minden visszakerül a mostani időpontjába.

vegtelenszerelem_masodikevad_uj_idopont2.jpg

Ez azt jelenti, hogy a Végtelen szerelem december 4. és 8. között 18.40-kor kezdődik, majd december 11-től ismét 19.30-tól kerülnek képernyőre az epizódok hétköznap esténként. "Kíváncsiak vagyunk nézőink véleményére, ezért adjuk a 49. héten 18.40-kor a Végtelen szerelmet, amely az 50. héttől ismét 19.30-tól lesz látható a Dunán" - nyilatkozta a MűsorVízió kérdésére az MTVA Sajtóosztálya.

Szünet nélkül érkezik két premier sorozat folytatása

Három évvel ezelőtt még egy kábelcsatornán indult, de ma már országosan fogható tévéadón vetítik. Igaz ugyan, hogy a főműsoridő vége felé, de a jelenleg is látható harmadik évada után szünet nélkül érkezik az egyik legjobb rendőrös széria, a Bűnös Chicago vadonatúj szezonja. A sorozatban egy rendőrőrs mindenre elszánt embereinek munkáját követhetjük figyelemmel.

bunoschicago_negyedik_evad_premier.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Szombat este új magyar romantikus vígjátéksorozat indul

Először lesz látható a TV2-n hetente jelentkező, saját gyártású, fikciós tévésorozat. A december 2-án, szombaton 21.30-kor kezdődő Korhatáros szerelem igazi sztárszereposztással érkezik, a főszerepben Kovács Patríciával.

korhataros_cikk_7.jpgKovács Patrícia és Kovács Tamás, a Korhatáros szerelem főszereplői. (fotó: TV2)

A történet egy majdnem 40 éves, három gyermekét egyedül nevelő nő (Kovács Patrícia) és egy fiatal, kissé felelőtlen, pultosként dolgozó 24 éves srác (Kovács Tamás) szerelméről szól, melybe a barátoktól kezdve a családtagokig mindenki megpróbál beleszólni.

A televíziós premier előtt a sajtó munkatársainak volt lehetősége az alkotókkal közösen megnézni a Korhatáros szerelem, az új magyar romantikus vígjátéksorozat első két epizódját, és ez alapján egy igazán szórakoztató produkció vár a nézőkre. Ami azt a minőséget hozza, amit az utóbbi időben induló hazai sorozatokról megszokhattunk.

Tovább a cikk folytatásához.

Jövőre sem maradunk X-Faktor nélkül

Egy évet leszámítva az RTL Klub énekes tehetségkutatója, az X-Faktor 2010 óta meghatározó pontja a tévéadó őszi szombat estéinek. Bár a nézettsége, ahogy az egész magyar tévés piacon szinte minden műsornak, fokozatosan csökken, a válogató adásokra idén is rengeteg néző volt kíváncsi. Talán ez is volt a döntő abban, hogy az RTL Klub éjjel bejelentette, 2018-ban is visszatér az X-Faktor.

xfaktor_gyoztes_2017.jpgAz eredményhirdetés pillanata. (fotó: RTL Klub Sajtóklub)

A műsor hetedik évada november 25-én finálézott, a döntő adást azonban nem Kiss Ramóna, az idei házigazda, hanem Istenes Bence vezette. Így ő jelentette be, hogy az X-Faktor hetedik győztese, a tehetségkutató hazai történetében először, egy páros produkció, Ricco és Claudia lett. Az X-Faktor jövőre érkező, nyolcadik évadára ezen a linken lehet jelentkezni.

Tovább a cikk folytatásához.

Több mint tíz éve véget ért sorozat folytatódik itthon új részekkel

Decemberben egy igazán klasszikus stílusú vígjátéksorozat tér vissza hazánkban magyarul sohasem látott részekkel.

A Szeretünk Raymond 1996 és 2005 között kilenc évadon keresztül szórakoztatta az amerikai, majd az ezredforduló után nem sokkal a magyar nézőket is. A sorozat a VIASAT3-on volt látható, ám nem minden epizódja került képernyőre.

szeretunkraymond_humorplusz2.jpg

A kilenc évadból az utolsó kettőt ugyanis már nem vetítette a VIASAT3, így a TV2 Csoport humorcsatornáján, a Humor+ műsorán képernyőre kerülő nyolcadik szezon országos tévépremierként érkezik. Az Egyesült Államokban 2003 és 2004 között vetített 23 epizódot viszonylag hamar kipörgeti a Humor+, ugyanis december 5-től kezdődően minden hétköznap 12.35-től dupla részekkel tűzik műsorra.

Megkérdeztük a tévéadót, hogy bemutatják-e a sorozat utolsó, összesen csak 16 epizódból álló záró szezonját is? Amint megérkezik a válaszuk, frissítjük a cikket.

Még több premier infót találhattok a folyamatosan frissülő Premiernaptárunkban!

Nyerj páros belépőt a vadonatúj történelmi sorozat mozis vetítésére

December 8-án debütál az HBO műsorán a Templomos lovagokról szóló, rendkívül látványosnak ígérkező történelmi sorozat, a Templomosok. A széria első két epizódját néhányan azonban már november 30-án, exkluzív premier előtti vetítésen megnézhetik!

templomosok_nyeremenyjatek.jpg(fotó: HBO)

Tovább a cikk folytatásához.

Újra nyitja a táskákat Gundel Takács Gábor

A TV2 őszének egyik legnagyobb sikere a több éves szünet után Gundel Takács Gáborral visszatérő Áll az alku volt. A "táskás" vetélkedő adásait átlagosan közel 700 ezer tévéző figyelte és a műsor nem egyszer megszorongatta, sőt le is győzte a piacvezető RTL Klubot. Ennek fényében nem meglepő, hogy a mai napon a TV2 bejelentette, meghosszabbítják a Gundel Takács Gáborral kötött megállapodást, és az Áll az alku jövőre új részekkel folytatódik.

Fotó: Schumy Csaba

Tovább a cikk folytatásához.

Mennyire ismered a török sorozatokat? (7.)

A török sorozatokkal foglalkozó kvízsorozatunk a hetedik játékához érkezett, melyben ismét egy-egy jelenetfotó alapján kell felismernetek, hogy melyik sorozatból is ragadhattuk ki az adott pillanatot. Jó szórakozást és játékot kívánunk! A korábbi kvízeket ide kattintva érhetitek el.

torokkviz_7.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Rádiós műsorvezetőt ültet műsorába az RTL

A hamarosan induló Celeb vagyok, ments ki innen! nem csak az RTL Klub estéiben, hanem egy-két műsorában is változtatásra kényszeríti a tévéadót. A celebes reality miatt nem Kiss Ramóna vezeti majd az X-Faktor fináléját, és most kiderült, hogy az RTL Klubra idén húsvétkor visszatérő Reggeliben hamarosan új arcot köszönhetünk majd.

Az egyik házigazda, Lukács Miklós ugyanis a Celeb vagyok, ments ki innen! versenyzője lesz, ezért a helyére az RTL Klub Peller Anna mellé Garami Gábort, a Class FM egyik műsorvezetőjét ülteti - tudta meg a Blikk.

garami_gabor_reggeli.jpg

A Reggeli forgatásáról készült beszámolónkat ide kattintva olvashatjátok.

November végétől szinte minden esti műsor korábban kezdődik majd az RTL Klubon

November végétől több minden is változik az RTL Klub estéiben. Az egyik legjelentősebb, hogy elindul a heti hét nap élő adásokkal jelentkező Celeb vagyok, ments ki innen!. Emiatt pedig kissé átrendezőnek a műsorok kezdési időpontjai.

celebvagyokmentskiinnen_premier.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Technikai hiba miatt műsorváltozás volt a TV2-n

November 21-én, kedden 20:35-kor debütált a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű produkciója, az Appra magyar! - A gondolatolvashow. A Liptai Claudia vezetésével, heti öt nap élő adásokkal jelentkező produkcióban a műsorvezető sztárvendégekkel keresi a választ mindenkit foglalkoztató kérdésekre. A műsor az Ázsia Expressz után kezdődött volna ma is, azonban nem Liptai Claudia, hanem ismét Ördög Nóra fogadta a nézőket.

appra_magyar_technikai_hiba.jpgRészlet az Appra magyar! első adásából. (fotó: tv2.hu)

Az Appra magyar! második élő adása helyett ugyanis a Vigyázat, gyerekkel vagyok! ismétlése volt látható, mivel a TV2-nél technikai hiba miatt nem tudták elindítani Liptai Claudia műsorát. Az ismétlés alatt, kicsivel fél tíz után a tévéadó képernyőjén megjelent egy felirat, miszerint az Appra magyar! csütörtökön folytatódik, azaz elmarad a szerdai élő adás - írja a SorozatWiki.

Nem Kiss Ramóna vezeti az X-Faktor fináléját

Minden eddiginél korábban, már novemberben véget ér az RTL Klub énekes tehetségkutatója, az X-Faktor. Már a tavalyi évad is rövidebb volt az előzőeknél, de mivel az szeptember végén kezdődött, így az év utolsó hónapjában köszönt le. A mostaniban azonban már december előtt kiderül, ki lesz a nyertes, a nevét azonban nem Kiss Ramóna jelenti majd be.

xfaktor_kiss_ramona_musorvezeto.jpgKiss Ramóna az X-Faktor egyik élő adásában. (fotó: rtl.hu)

Tovább a cikk folytatásához.

Hamarosan dupla részekkel jelentkezik a Megtört szívek

Nemrég derült ki, hogy december elejétől új időpontba kerül a Duna török sorozata, az Emmy-díjjal jutalmazott Végtelen szerelem. Most pedig arról számolhatunk be, hogy a TV2 is változtat egy kicsit a műsorrendjén.

megtortszivek_dupla_resz.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Nemzetközi tévés díjat nyert a hazánkban is látható török sorozat

A hazánkban jelenleg a második évadával látható, és hamarosan új időpontban jelentkező török széria, a "Végtelen szerelem" stábja a napokban olyan elismerésben részesült, amilyenben eddig egyetlen török produkció sem. A Nemzetközi Emmy-díj november 20-i gálaestéjén ugyanis a Végtelen szerelem lett a Telenovella/Szappanopera kategória legjobbja. Gratulálunk!

vegtelenszerelem_nemzetkoziemmy.jpgA készítők és a díj. (fotó: Eduardo Munoz/PSG)

A Végtelen szerelem volt ráadásul az első török széria, amelyet jelöltek erre a tévés díjra, ezért különösen nagy eredmény, hogy egyből meg is nyerte azt. Pár évvel ezelőtt a legjobb férfi és női főszereplő kategóriákban kaptak jelölést török produkciók, de sem Engin Akyürek (a "Piszkos pénz, tiszta szerelemért"), sem Tuba Büyüküstün (az "Egy ellopott életért") nem térhetett haza díjjal.

süti beállítások módosítása